HAZA.

   

Tőlem ragyoghat más föld! Kandi szemmel
Meg nem kivánom! S adhat mostoha
Sorsot e hon: hordom szent türelemmel,
De más nép tagja nem leszek soha!
Hazám szép nyelve, csak téged csodállak,
Erővel, bájjal, fönséggel tele!
Bölcsőm felett magyar szót suttogának.
Koporsómat magyar szó zárja le!

"Vannak merőben érthetetlen jelenségek az irodalomtörténetben; így nem lehet sehogyan sem magyarázni, hogy Ábrányi Emil hogyan maradt ki a köztudatból. Hosszú éveken keresztül ő volt a legnépszerűbb költő, az ifjúság lelkesedett érte, neve és életműve jelentette a haladást, a nagyvilágiasságot a provincializmussal szemben, ő volt a testet öltött franciás szellem, ő volt a forradalmi emlékek őrzője; mindehhez briliáns formaművész, igazi jó költő. Szó sincs róla, nem tartozik a legnagyobbak közé, de számos, nála sokkal jelentéktelenebb költő emléke és műve maradt meg az irodalmi köztudatban. Ábrányi Emilről pedig legföljebb azt szokták tudni, hogy a legkitűnőbb műfordítók egyike volt, az ő tolmácsolásában játsszák nálunk Rostand műveit (Cyrano de Bergerac, Sasfiók), de arra senki se gondol, hogy Ábrányi legalább olyan jó költő volt, mint a hasonlóképpen nem legelsők közé tartozó Rostand; és talán van, aki megjegyezte, hogy Byron főműveit, a Don Juant meg a Manfrédot is az ő fordításában olvasta.
Adjunk némi kis elégtételt ezért az igazságtalanságért: idézzük fel alakját és költészetét."

"Egy szó elég!... És húnyni kezd
  A régi, tiszta fény.
……
Ne félj! Nem hal meg a madár
  Ha szárnyait megtörték.
A pillangó tovább röpűl,
  Bár fényporát letörléd.
Tovább él a szerelem is
  Mert mindennél nagyobb, -
De többé nem száll ég felé,
  És többé nem ragyog!..."

Ne sértsd meg...

"Amíg lesz könnyem, vérem,
Míg lelkemet tudom:
Mindig a jót remélem
S a rosszat siratom!"

Credo

"Sejtem, tudom, hogy nincs halál!...
Amint lejár a földi élet,
A láthatatlan tűz: a lélek
Lobogva más csillagra száll."

Nincs halál

"De aki láng volt valaha,
Aki szerette a világot
És milliókért élni vágyott -:
Ne féljen!... Nem hal meg soha!..."

Nincs halál

"Ezer császárért nem adom
A gyermekem kis ujját!... "

A harmadik gránátos II. (1902)

"Ó hány ember van, akiből kilobbant
Mindaz, mi egykor alkotó elem,
Hév, szenvedély volt! Minden oda van már:
Lelkesedés, hit, eszmény, szerelem,
Vágy és öröm... édes megindulás,
Szent érzések túláradtán a könny,
Szemünknek gyöngye!... S nincsen benne más,
Csak változatlan, fásult, bús közöny,
Unott, rideg kopárság, rémes űr!...
És mégis él, mégis szünetlenűl
Jár-kel, bolyong. Találkozol vele,
Rád néz s nem csap meg a halál szele.
A pezsgő létben - meg van fagyva bár -
Mint önmagának temetője jár."

Kiégett csillagok (1886)

"Királyok, királyok, tündöklő királyok,
Akiket a világ trónusain látok:
Nem vagytok másoknál se jobbak, se szebbek,
Csak hatalmasabbak s tán szívtelenebbek!"

Zsoltár - Énekli egy rebellis koldus. - (1889)

"Vagy van talán igazság, túl a földön?
Van angyal, végzést lángbetükkel író?
Van, aki lát, hall és itéletet mond,
Különbet, jobbat, mint a földi bíró?
  - Nem tudom!"

Nincs Válasz (1890)

"A vénség elhal, sírba dől. Helyén van.
Korhadt, kiélt. De jó uram, felelj meg
E bús kérdésre: Mért hal meg a bájos,
Friss, édes jószág - mért hal meg a gyermek?
  - Nem tudom!"

Nincs Válasz (1890)

"Ó szép öreg bölcs! Mielőtt kilobbansz
S hulládon férgek milliói rágnak -
Mondd: érdemes volt a világra jönnöd?
Mondd: van-e célja az egész világnak?
  - Nem tudom!"

Nincs Válasz (1890)

"Ha nem lesz többé birkanyáj a nép,
Aki parancsra vágó-hídra lép;
Ha megbukik furfang, alávalóság,
És nem lesz más hatalmas, csak a jóság;
Harcban nem omlik ezrek drága vére,
S csak a tulajdon szerető szivére
Hallgat az ember, soha semmi másra -:
Majd én is vágyom a föltámadásra! "

Föltámadás (1897)

"S a föld, a jó föld, hogyha egyszer
E fáradt ajk végsőt sohajt:
"Pihenj, fiacskám!" örök ágyát
Én nekem is megveti majd!..."

Szép téli nap volt

"Mindent, mindent, mindent
Eltemet az idő!
A te bánatodat
- Bizzál benne szépen! -
Azt is eltemeti."

Valaki az éjben

"Láttál hullni lombot
Rohanó folyóra
Hervadozó fáról?
Úgy száguld el veled
Az élet folyója."

Valaki az éjben

"Érzem, hogy a halál se más,
Csak folytonos feltámadás
Víz-cseppben, fűben, fában,
Virágok illatában."

Napfény a mezőn

"A nagy váláskor hadd legyek nyugodt, bölcs,
Vidám!... Olyan nehéz meghalni szépen!"

Láttam halottat (Sorrento, 1901)

"Meg van írva régen:
Elmúlik az ember, mint árnyék a földön,
   Mint felhő az égen."

Megnyugvás (1888)

" Felhőkbe vágó roppant templomokban
Tömjénfüst lebben, gyertyák lángja lobban,
És szentélyében a hatalmas háznak
Misés papok buzgón hallelujáznak.
De ő nem lép be. Arcát elfedi
Mély fájdalommal a názáreti:
"Egész világnak nyitva áll egem,
S ti csak lázítni, csak gyűlölni tudtok!
Rossz pásztorok! Nem kelletek nekem!" "

Jézus karácsony-fája II

"Nem tudjuk, mi végre
Jöttünk a világra s mért megyünk ki ujra
  A nagy semmiségbe."

Megnyugvás (1888)

"Áldott az az óra,
Melyben megvigasztalt egy asszony hűsége
  S egy gyermek mosolyja."

Megnyugvás (1888)

"Ha földi léted végpontjára értél,
Megbánod még, hogy álmodtál s nem éltél!"

Felelt a költő

"Elszéledünk a föld alatt,
Sötét vermekbe dőlünk.
Itt egy kereszt... ott egy kereszt...
Csak ez marad belőlünk!"

Menni kell

"Egy nappal mindíg közelebb jön
Az a nap, az a nap, az a nap,
Melyen túl nem lesz több napom!..."

Dies illa...

"Maradj velünk!... Itt éden a világ!
Balzsam a lég s nem hervad a virág!
Feledd hazádat, - úgy is mostoha!"
- ""Hazát feledni?... Nem lehet soha!""

Vándor madár (1877)

"Érjen el halálom
Bárhol a világon:
Csak hazám földjébe
Ássatok el engem!"

Hová temessetek (1882)

"De csak addig adhat
Boldog nyugodalmat
A hazának földje,
Míg magyar tapossa;
Magyar bölcsőt ringat
Ország széle, hossza!"

Hová temessetek (1882)

"Ó szép magyar nyelv! Aki egyszer téged
  Ajkára vón, többé nem dobhat el!"

Magyar nyelv (1885)

"Pajzán, derűs vagy, mint nőink szeme,
  S erős, szilárd, mint hősök jelleme!
Gyöngéd vagy és lágy, mint mennybolti kék,
  S dörögni úgy tudsz, mint villámos ég!"

Magyar nyelv (1885)

"Hazánkat Árpád karddal vette meg.
Szép munka volt. De könnyebb feladat,
Mint a miénk. Mert ő csak nyers tömeg,
Kard, dárda ellen vezetett hadat.
De most, magyar! Győzhetsz-e majd hazám,
Ha nem tűz, nem vas: a betű, a szám
Ront ellened!... Ha nem bősz had-gomoly,
De fínom ész zaj nélkül ostromol!"

Tudás (1896)

"Egy hiuság van: büszke fővel állni
Aranyba foglalt romlottság előtt!"

Hiuság (- Irányi Dániel sírkövére. –1901)

"És millió szív egy érzésben ég!
Szabadság volt a fenséges fohász,
S mely átérezte: a testvériség!"

Március tizenötödikén I.

"Ha nem volnék szabad,
Meghalnék bánatomban!"

Szabadság

"Ha minden ón, mint százezer halál,
Tép, szakgat, öl, mar, sujt akit talál,
S hevernek szerte roppant temetőket
Betöltő hullák - - akkor nézd meg őket!"

Ágyúgolyók az arzenál udvarán (1876)

" Mond Krampusz: "Hát szavamnak semmi haszna?
Nem hallgattok kérésre, sem panaszra?
No jó! Ha késtek s nem dobtok le innen,
Hát passzióm lesz háborúba vinnem
Százezreket!... No jó! Dühömben nyúzlak,
Rúglak, leköplek és bitóra húzlak!..."
De zúg a nép, mint zúgó tenger-ár:
""Rúgj, köpj, akasztass, ó Krampusz-király!"" "

Krampusz-király (1879)

"Kereszténység az, mely romokba dönt
Országokat? Mely vér- és könny-özönt
Fakaszt a földön? Mely gyilkolva tombol
Kincsszomjas kedvből, gőgös hatalomból?
Ahol meleg, dús paloták körül
Sok száz éhen vész, vagy halálra hűl;
Ahol a véres, hóditó bibor
Alattvalók százezrein tipor;
Ahol harc, párbaj napról napra öl;
Ahol mindenki mindenkit gyülöl;
Ahol csak festett, hitvány cég vagyok:
Az én keresztem ott minek ragyog?

Utálatos faj! Bánom, hogy születtem,
S ilyen világnak megváltója lettem!"

A Kereszt-tördelő IV

"Árny és sugár, könny és mosoly,
Valóság, álom -: összefoly."

Elbeszélés

"S adhat mostoha
Sorsot e hon: hordom szent türelemmel,
De más nép tagja nem leszek soha!"

Haza

"Hazám szép nyelve, csak téged csodállak,
Erővel, bájjal, fönséggel tele!
Bölcsőm felett magyar szót suttogának.
Koporsómat magyar szó zárja le!"

Haza

"A pap, a sirásók s néhány rokon
Oda állnak néma körbe.
Röviden búcsúznak a sír peremén,
Azután lebocsátják a gödörbe.
S akit rózsával hintett a világ,
Most arra rögöt dobálnak."

Bálkirálynő temetése (1886)

"Mentem a papokhoz, sorra jártam őket...
És találtam - ó ég! - szent kereskedőket,
Akik az Istenből üzletet csináltak!"

Keresem az Istent (1888)

"Mind halálra van
Itélve az, ki e világon él."

Utolsó nap (1889)

"Egy roppant siralomház a világ,
Csak a halál nincsen kiszabva benne,
Csak a "kivégzés" nincs megállapítva
Percek szerint. Nem tudja senki, hogy
A mutató ha a hetesre ér
Tovább nem élhet semmi szín alatt,
Dagadjon bár az élet oly erővel
Oly forrón benne, mint a föld alól
Kibuzgó forrás - s bár dobogjon oly
Rendén a szív, mint izmos férfi-kar
Pőröly-csapása!..."

Utolsó nap (1889)

És lassan, lassan mind megyünk,
Ha ütni kezd az óra.
Mind elmegyünk a föld alá,
Közös találkozóra.

Menni kell

"Az évek szállnak, egyre szállnak,
S bennünket most is úgy találnak,
Mint régen, egymás oldalán."

Margit (Dalok a fészekből)

"Minden csókunkra egy dal válaszol!
Majd néma csönd lesz... semmi nesz nincs többé,
Csak szívednek verését hallhatom,
Mely összezendűl az enyémmel s így int:
Szeressük egymást, kedves Margitom!"

Nyujtsd karodat... (1881)

"A sír előtt még egyszer átkarollak
S a végsohaj így reszket ajkamon:
Pihenhetünk már szépen, mert a sírig
Szerettük egymást, kedves Margitom!"

Nyujtsd karodat... (1881)

"A vándort csillag vezeti,
Mosolygó szemed engem.
Felhő takarhat csillagot,
De a te szemedet nem!"

Veled örökké (1881)

"Még mielőtt megláttalak,
Ismertelek már régen:
Ha volt egy boldog álmom, az
Téged jelentett nékem."

Még mielőtt (1881)

"Kedves, nézd! A sáppadó lomb
Sorra mind alá-pereg...
Elsárgultak a mezők, mint
A haldokló emberek.

De ne félj a hervadástól,
Mosolyogva nézd velem;
Nézhetjük, mert szívünk mélyén
Nem hervad a szerelem!"

Kedves, nézd!... (1881)

"Ott, hol jóság, szépség bájjal fog kezet,
Nem érdem a hűség, hanem élvezet.
Mért menjek világgá? Mind bűnös bolond,
Aki édenéből önként elbolyong!"

Otthon (1886)

"Míg jövőjét épitettük,
Sorsa el volt döntve rég.
Megkivánta, elszerette
Tőlünk a hatalmas ég.

Nem törődve semmit azzal,
Hogy szivünknek fájni fog:
Jöttek érte s mosolyogva
Vitték el az angyalok!"

Könnycseppek (Gáborka sírjára - 1887)
(" Másodszülött fiam, Gábor, 1886. december 24-én halt meg egy napi betegség után, éppen karácson estéjén.")

"Ha majd kiszárad egykor
Érted siró szemünk:
Hozzád jövünk fiacskám,
S melletted pihenünk!"

Epitáfium (Gáborka sírkövére - 1887)
(" Másodszülött fiam, Gábor, 1886. december 24-én halt meg egy napi betegség után, éppen karácson estéjén.")

"Idővel fonnyad sok, sok szerelem,
A magamét virágzásban lelem,
S úgy érzem én: egy örök élet
Sem volna hosszú, hogyha véled
Lehetnék mindig és te én velem!"

Ha rám tekintesz (1889)

"S ha elenyészünk végkép odalenn:
Melletted nyugszik hamvadó fejem,
A néma éjben átkarollak,
Porló szivem szivedbe olvad,
Együtt leszünk, míg tart a végtelen!"

Ha rám tekintesz (1889)

"Csalódtam sokszor másokban, magamban,
De benned mindazt megtaláltam én,
Amit merész és ragyogó szinekkel
Fest nemesebb vágy és magas remény."

Tíz év (1891)

"Ha lelkem csügged és elszállni vágyik
E földről, hol nem szívesen marad:
Szerelmed az, mely vissza-vissza térit,
Mint a tavasz a vándor-madarat."

Tíz év (1891)

"Nem tudom, mit cselekedtem,
Hogy te rád méltóvá lettem,
Tán az Isten szeretett...
De míg élek e világon,
Azt a percet áldom, áldom,
Mely téged szivemre tett!"

Margit (1892)

"Nem tudnálak meghálálni téged,
Hogyha folyvást áldanám hűséged,
Hogyha versem csak terólad szólna,
Csak téged dalolna,
Minden kicsi percem egy imádság volna!"

A legkedvesebbnek (1893)

"Ha meghalnál, vagy többé nem szeretnél,
Ah akkor Isten veletek dalok!
Mint a magasban megsebzett pacsirta:
Lehullok gyorsan s némán meghalok!"

Margit albumába I. (1895)

"Veled pihenni lenn a sír ölében,
Kezemben tartva porladó kezed:
Nagyobb gyönyör, nagyobb üdv volna nékem,
Mint a világon minden élvezet!"

Margit albumába II. (1895)

"A láng, amit te gyujtottál szivemben,
Nem szalmatűz volt, drágám, angyalom.
Nem nagy szeszély, melyből kis szerelem lesz
Nem!... Sírig tartó, gyöngéd vonzalom!"

Verses könyvemből V. - Fides

"Im, bizonyítom a te hű sziveddel,
S te bizonyítod holtomig velem,
Hogy a világon semmi sincs erősebb,
Szilárdabb, mint a gyöngéd szerelem!"

Verses könyvemből V. - Fides

"Nekem te most is az vagy, ami voltál,
Mikor először keblemre hajoltál:
A legjobb, legszebb, leghűbb szerető!
A több mint angyal -: az igazi nő!"

Karácsony est (1902. december)

Mások a szerencsét
Könyörögve kérik,
Tolakodva hívják.
Úton, útfelen
Futnak utána.

Fortuna

"Láttam halottat, aki úgy mosolygott,
Mint álmában a játékos gyerek.
Mutassak én is a halálos ágyon
Elfáradt vándort, aki szendereg!"

Láttam halottat ...  -Sorrento- (1901)

Cyrano de Bergerac alakja otthon is, a nagyvilágban is fogalommá vált. A csúnya külsejű, emelkedett lelkű, egyszerre gőgös és önzetlen lovag életében és végül halálában, végtelen komolyságában és korlátlan játékosságával a hírhedett gascogne-i úriemberek típusképe lett. Szélsőségei közt egyszerre volt komikus és tiszteletre méltó, kihívó és bajkeverő, miközben önfeláldozó és az igazi lovagi becsület példaképe. Nagyon tehetséges alkotóelmék is csak legszerencsésebb perceikben tudnak ilyen örök típust kiformálni. És mindezt bravúros versekben. (Még abban is szerencsés szerző volt, hogy magyar fordítója Ábrányi Emil ugyanolyan mesterien játékos verselő volt, mint ő. A magyar fordítás valóban egyenértékű az eredetivel.)

Edmond Rostand: Cyrano De Bergerac

Orrmonológ

 
Mondhatta volna szebben, kis lovag,
Más-más hangnemből... Így ni, hallja csak:
Kihívón: "Én nem járnék ám vele!
Sebészt hivatnék, hogy metélje le!"
Barátilag: "Hisz findzsájába ér!
Igyék vederből, abba belefér!"
Leírón: "Csúcs, mely veri az eget!
Hegyfok! Mit hegyfok? Roppant félsziget!"
Kíváncsian: "Mit rejt e hosszú tok?
Tollszár van benne, vagy gyaníthatok
Papírvágó kést, ollót is talán?"
Kecsteljesen: "Ön nagy barátja, lám,
A madaraknak! Póznát tart nekik,
Hol magukat jól kipihenhetik!"
Kötődve: "Kérem, ha pipázik ön,
S a füst orrán át gomolyogva jön,
Kéménytüzet szomszédja nem jelez?"
Intőn: "Vigyázzon túlsúlyára! Ez
Lehúzza önt s fejjel bukik előre!"
Gyöngéden: "Lássa, megfakul a bőre
Színét a napfény durván szívja ki
Egy kis napernyőt venne tán neki!"
Pedánsul: "Hallott az Arisztofánesz
Nagy állatjáról uraságod? Tán ez:
A Hippokampelefantokamelosz,
Hordott ilyen hús-díszt elől... e rossz
Hangzású lényen volt ily hosszu csont!"
Gavallér módon: "A manóba, mondd,
Ez a fogas jött most divatba? Ej,
Kalap számára pompás kicsi hely!"
Föllengzően: "Hatalmas, büszke orr,
Egy teljes náthát csak a bősz, komor
Mistráltól kapsz! Más szél ott meg sem érzik!"
Tragikusan: "Vörös tenger, ha vérzik!"
Bámulva: "Ó, eszembe jut, ha nézlek:
Micsoda cégér egy illatszerésznek!"
Lírailag: "Kagyló ez, s ön Triton?"
Naivul: "Mondja, mert én nem tudom,
Mikortájt nézik ezt a műemléket?"
Mély tisztelettel: "Gratulálunk néked
Tornyos házadhoz, nagyságos barátom!"
Parasztosan: "Hékás, a számat tátom!
Orr az? Fenét orr! Ördögadta dolga:
Kis dinnye jaz, vagy óriás iborka!"
Hadászilag: "Szuronyszegezve áll!
Lovas-roham ilyet készen talál!"
Üzletszerűn: "Tán lutrit rendez? Én
Sejtem, hogy ez lesz a főnyeremény!"
Végül, torzítva Pyramus kriáját:
"Ez dúlta szét az arc harmóniáját,
E szörnyeteg!... Pirul az áruló!"
Így ömlött volna szájából a szó,
Ha volna önben szellem és tudás.
De szellemet, boldogtalan dudás,
Ön sose látott s tán azt tudja csak,
Hogy hülye fráter is lehet lovag!
De hogyha önben annyi lelemény
Lett volna mégis, hogy kivágja szépen
Mindazt, amit most összehordtam én
E díszes, úri hallgatók körében:
A kezdő mondat első negyedét
Éles kardommal vágtam volna szét!
Mert magamat kigúnyolom, ha kell,
De hogy más mondja, azt nem tűröm el!

Ábrányi Emil fordítása