kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) stiglitz (1) Stiglitz (2) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (4) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zach (1) zách (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Orbán: A devizaadósság a magyar emberek döntése volt

2011.11.01. 01:04 | tesz-vesz | komment

Címkék: orbán fidesz devizahitelesek

  

"Orbán Viktor már 2006-ban megmondta, hogy komoly bajok lehetnek a devizahitelezés hazai elburjánzásából, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy ezért az emberek a hibásak és nem a kormány. "

hát hogyne, az emberek, nem a kormány, nem az ávós simor, nem a bankok hanem a nép, aki "lapos tévét akar, olyan luxust, amit nem engedhet meg magának", undorító ez a menseviki

forrás: kossuth rádió:

Ausztriában nem adtak ki devizahiteleket a bankok, csak Magyarországon.

következtetés: Ausztriában ha kiadnak devizahitelt egyes kisebbségben lévő bankok, akkor sem az emberek lennének ott a felelősök.

a bankok nagy barátja, a szánalmas kis trükköző (bankadó) orbán viktor szerint viszont itthon az emberek a felelősök, nem a carry trade-ben utazó tisztességtelenül a kockázatot az ügyfelekre áthárító bankok, és az ezt megengedő, elvileg, állami szervek a felelősök, hanem a kisember. tudod viktor, a nép azért szavaz eredetileg rátok, hogy megvédjétek az érdekeiket, nem azért hogy a bankok pénzéből gazdagodjatok meg, és ebből fizessétek a kampányt és a szemét újságjaitokat, tévéiteket.

 

"2006. április 21-én a második választási forduló előtti pénteken Orbán, akkor egy elvesztett első forduló után a Napkelte nézőivel osztotta meg ebbéli véleményét, ahol szó szerint így fogalmazott:

Másfelől, amit figyelembe kell venni, hogy rengetegen eladósodtak. Ugye Magyarországon az emberek úgy érzik, hogy - és ez nyilván kifejeződik a választási eredményben is - a dolgok jól mennek, a kormány itt azt mondja, hogy nem lesz itt semmilyen nagyobb baj, lehet is talán hinni a miniszterelnöknek, hát akkor érdemes felvenni fogyasztói hiteleket. És nagyon sok mindent hitelre vásárolnak meg, ráadásul gyakran devizahitelre vásárolják meg, ami azért érzékeny dolog, mert össze van kötve a forinttal és hogy ha a forint erős, akkor a devizahitelt könnyen lehet törleszteni,  ha a forint meggyengül, akkor 8-10 ezer forinttal is megnőhet a havi törlesztőrészlet [...] Eléggé el vagyunk adósodva, de ez a magyar emberek döntése volt, tehát ezt nem kell a kormány nyakába varrni, ez a magyar családok egyfajta életstratégiájából következik.

  A videó ominózus része 7:50-nél kezdődik."


 

 

"...kell a nagyobb lakás/sz*r fizetés mellé, na persze/, a lapos tévé, a tökjókocsi, a meg a mittudomén, amire semmi szüksége a kupori barmának"



jézusom hogy lehet vki ilyen primitív, bevetted a propagandát majomka?
a politikusok, kik szolgálati autóra 1 milliós lézerblokkolót szereltetnek fel, naná, saját pénzből a szolg. autóra; na azok tényleg luxusra költötték a devizahitelt.
de értük nem kell már aggódnod, meghozták maguknak 2/3-dal a megfelelő devizás törvényt, amiből kijönnek a naagy bajból, ahogy megszavazták azt is együttesen, hogy a lézerblokkoló nem törvénytelen.

akik felvették a devizahitelt, nem tudok statisztikát, de akiket én ismerek azért vették fel, mert élni szerettek volna, emberhez méltóan, és nem viskókban lakni, de nem is nagy lakásban.

 

frissítés

 

"hogy gondolhatta barki is hogy ... felvesz hitelt es onnan mar csak egy ugras a normalis elet"


itt nem egyszerű hitelről van szó, mikor felvették az emberek, tudták, hogy kb havi 10-20 000-ret vissza tudnak fizetni, felmérték ezt,

ebből a 20 000-ből lett csettintésre (erre majd visszatérünk) akár 50-60 000 forint.

csettintésre, mert ha nem is szándékosan változott a svájci frank-forint (amit én kétlek, mert itt soros györgy óta mindent manipulálni tudnak), de azt biztosan tudták, látták előre a bankok, hogy ezen az üzletet nyerni fognak, látták előre, hogy az ügyfelek meg veszteni, ez csalás, ez normálisországban büntetendő.
látta előre körmös simor is, csak ő nem nemzeti-népi érdekeket szolgál, ahogy a fajtája sem.



kkbk.blog.hu/2011/08/31/simor_az_avobol

kkbk.blog.hu/2010/07/26/orszagok_orszaga_a_bank

 

ahogy a bankszektorban dolgozó ismerősöm mondta: a bankvezetők mondják tollba a banki törvényeket a miniszternek

· 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr373317079

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A hazug csodadoktorok hatalma 2011.11.01. 19:38:15

Mottó: A tornádóban panaszkodik, kidőlt ősfák alatt, egy lehullott, elsárgult, hervadt, nyílt levél.Kínos lenne, ha a közvetlen utókor megfelelően kialakult ízléssel venné át szedett-vedett struktúrájú társadalmunk pozdorjáit, méla utálattal nézegetné ...

Trackback: Készületlenül 2011.11.01. 16:14:41

Bizonyára mindenki emlékszik még a közelmúlt angliai zavargásaira. Úgy tünt, hogy a rendőrséget, és a politikusokat is felkészületlenül érték a váratlan események.A brit védelmi minisztérium stratégái azonban már 2007-ben lejegyezték a hasonló jelenség...

Trackback: Készületlenül 2011.11.01. 16:06:01

Bizonyára mindenki emlékszik még a közelmúlt angliai zavargásaira. Úgy tünt, hogy a rendőrséget, és a politikusokat is felkészületlenül érték a váratlan események.A brit védelmi minisztérium stratégái azonban már 2007-ben lejegyezték a hasonló jelenség...

Trackback: Magyarország a Világ legnagyobb lúzere 2011.11.01. 14:55:04

Ignacio Munyo és Ernesto Talvi közgazdászok a Washington Postban megjelent írásából az derül ki, hogy Magyarország a legnagyobb vesztese a pénzügyi válságnak. Érdekes, hogy a szomszédos Lengyelország kimondottan jól jött ki a krízisből....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

valaki76 (törölt) 2011.11.02. 12:49:59

@desw:

erre kondicionálták őket

itt még nem felejtették el az Ingatlankezelő Vállalatot

nagy trauma volt az:)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.02. 12:55:38

@lariflari: Ezen mindig lehet töprengeni. Érdemes-e hitelt felvenni, vagy nem? Én mindig is igyekeztem úgy gazdálkodni, hogy addig nyújtózzam, amíg a takaróm ér. De ezt egy kis cég nem biztos, hogy megteheti, mert pl. a TECSÓ, vagy az állami megrendelő 90 napra fizet neki. Ehhez bizony hitel kell. Ha pedig nincs, akkor egyre jobban le fogunk szakadni azoktól a kultúráktól, amihez tartozni szeretnénk (persze én ezt nem feltétlen tartom problémának, de a lakkosság nagy része igen). Szóval hitel nélkül nincs gazdasági fellendülés és nincs új munkahely. Ezt persze lehet vitatni. Csak nem érdemes... ;)

Riz Ottó 2011.11.02. 13:03:36

@desw: nem vagyok munkanélküli, ezért a megjegyzésedért egyébként is kár volt, az egész kommented stílusát agyonvágva pikírt és kárörvendő.
De valószínűsítem, hogy nyugdíjasként majd nem fogom tudni megengedni magamnak azt a luxust, hogy bérelt lakásban lakjak.
Családot alapítani sem fogok bérelt lakásban, már leírtam, hogy miért.

desw 2011.11.02. 13:31:36

@Riz Ottó:

Nem mondtam, hogy munkanélküli vagy, és nem vagyok kárörvendő sem. Elnézést, ha félreérthető voltam!

Pusztán arra próbálnék rámutatni, hogy nem feltétlenül kell mindig a tulajdonszerzéshez (lakáskölcsön) ragaszkodni, mert bizony sokszor pont ezzel hajtják saját magukat az emberek a vágóhídra. (megszűnik a munkahely, csökken a lakás értéke, ...)

És ahogy Valaki76 is írta, korántsem biztos, hogy anyagilag jobban jársz.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.02. 13:50:24

@Pipas: kb 10 eve elek alberletben ,ebbol 8at MAgyarorszagon 2-t Londonban. Igaz odahaza nem koltoztem gyakran .

A jelenelgi meg olyan minosegu itt(igaz ara is olyan,d e allami tamogatast is kapunk ra) , hogy semmit sem cserelnek le , az ugynokseg pedig engedi, hogy furjunk a falra, vagy barmi.

@Könnyen elkaptuk, uram!: man and van. :P Megoldhato a koltozes igy is.

@Zabalint: en meg kokemenyen emlekszem arra ( hogyne emlekeznek, hetente csak egyszer volt hus az asztalon) , mikor 1992-93 kornyeken felment az inflacio. A fix kamatu forinthitel kamatat az OTP 30% korulire akarta emelni. Akkoris volt ilyen vegtorlesztes moka, szuleim is kolcsonkertek rokonsagban es kifizettek. Kulonben szivtunk volna, mint a torkosborz.

Viszont anyum hat evig munkanelkuli volt,e gyszeruen nem kapott munkat, vagy feketen foglalkoztattak volna. Ez mondjuk az o hibaja is, tulsagosan ragaszkodika szulofoldhoz, sosem ment volna a munka utan (ersd , pl. koltozott volna az orszag masik vegebe) , ha nem a kornyeken van...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.02. 13:57:12

@Riz Ottó: Erre azt mondom, 2004ben megfordult a fejunkben a hitel (most mar exemmel). Aztan szamoltunk .
20 evre 32 nmes lakasra, 5%os onerovel (nincs orokseg, akkor vegeztuk a fosulit) 90 ezer forint lett volna hitelre egy 32 nmes lakas. (9 millas).

Az alberlet 50 volt, es meg msot is annyi. Ugy voltam vele, inkabb felreakom, idovel pedig ugy, hogy albit fizettem ,meg ugy is felreraktam a fizum felet minden honapban (es nem voltam jol kereso, atlag vagy az alatti infos ber) , egy ev alatt osszegyult 1.1 milla. 10 ev alatt osszejott volna csupan az en megtakaritasombol egy hazai lakas ara. (es akkor meg a kamatokat nem szamoltam) . Hulye lettem volna hitelt felvenni. (igaz aztan vegul maskepp dontottem, es jottem az almaim utan )

desw 2011.11.02. 14:11:31

@tildy:):
"most mar exemmel"

Huu, arról ne is beszéljünk, hogy válás esetén mekkora szívás lesz a tulajdonjog: eladni vagy élni együtt kényszerből...

"igaz aztan vegul maskepp dontottem, es jottem az almaim utan"

Jól tetted! :)

Riz Ottó 2011.11.02. 21:57:43

@desw: @tildy:): persze, momentán én is "albérletben" (bérlet), fejest ugrani meggondolatlanul a semmibe nem szabad. Nagyon sokan túlvállalták magukat. Hitelt max. úgy érdemes, ha az ember a munkahelyével hosszabb távra tud tervezni és a lakás árának a túlnyomó része (pl. 85 %-a) önerőként rendelkezésre áll. Most meg nem érdemes eleve hitelt felvenni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.02. 22:13:09

@Riz Ottó: Dehogynem. Pont olyankor érdemes felvenni devizahitelt, mikor gyenge a forint :)

Riz Ottó 2011.11.02. 22:26:50

@tildy:): hát de most meg nem adnak :D

2011.11.02. 22:44:47

@desw: Hülyeséget írsz!
azért nem bérelek olcsóbb lakást, mert ide költöztem, a munka miatt!
épp a Te érved volt, nem?
Azért nem bérelek olcsóbb lakást, mert egy éve bérlem, és ezalatt felmentek a bérleti díjak, most 550 körül lenne.

Amiket írtam: azért írtam ,mert én is kiadtam a lakást, mintegy 6 éven keresztül, és ezek történtek.
Aztán inkább eladtam, mert még mindig jobb.Ha a zárat lecseréled, az jogtalan, és lehet perelni! Ki akar a holmijai nélkül élni, míg folyik a per?
Nem lehet kiköltöztetni????
Dehogynem! Erre volt egy kiváló módszere az ügyvéd barátomnak. Még akkor, mikor a hitelt nem fizető adóst védte a kilakoltatási tilalom. Már ilyen nincs, vagy 5 éve.

1, ha az áramot nem fizeted, kikapcsolja a szolgáltató. Sokan elvannak még így is.
2, betelepítenek egy soktagú családot, akik jó pénzért szépen, illedelmesen viselkednek, a bennlakókat nem inzultálják, csak a konyhában vannak, olajoshalat sütnek nyílt lángon, és népi nótákat énekelnek, este 10-ig. Na, ezt már kevesen bírják!

2011.11.02. 22:46:26

@tildyDehogynem. Pont olyankor érdemes felvenni devizahitelt, mikor gyenge a forint :) "
Nem tudni, hol az alja.

Most úgy tünik, Neked érdemes felvenni forinthitelt.

2011.11.02. 22:49:21

@tildy:):" man and van. :P Megoldhato a koltozes igy is. "

Meg. Jó pénzért, bármi!
Úgy is lehet költözni, hogy beülsz a Bentley-be, zsebben a hitelkártya, és nagygáz!

2011.11.02. 22:56:40

@TrueY: "Szóval hitel nélkül nincs gazdasági fellendülés és nincs új munkahely. Ezt persze lehet vitatni. Csak nem érdemes... ;)"

Vitatni sem lehet.
Csak gondolj bele: van egy kutató-fejlesztő csapat. Ki fogja támogatni? Értéket nem állít elő önmagában, de zseniális újításokat végeznek.
vagy egy gazdag cég birtokában vannak, aki pénzeli őket, vagy , ha önállóak, hitelre van szükségük, hogy piacra kerülhessenek.
De mást mondok: a multik (tesco) is vesz fel hitelt!
Ha csak a nyereségéből fejlődne, lemaradna a konkurenciához képest. Eddig ugyanis gyorsabban fejlődött a gazdaság, mint amennyi nyereség termelődött.

desw 2011.11.03. 00:11:03

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Hülyeséget írsz!
azért nem bérelek olcsóbb lakást, mert ide költöztem, a munka miatt!
épp a Te érved volt, nem?"

így van! Pont ezzel érvelek én is a bérlés mellett, mert ha munkahelyet kell váltanod, akkor cumi lesz a lakástulajdonod: vagy eladod, ami hitellel talán nem olyan könnyű, vagy utazgatsz naponta 2-3 órát, vagy maradsz munkanélküli.

Ellenben ha a lakást csak bérled, könnyedén az új melóhely közelébe költözhetsz.

Az általad említett kilakoltatási módok sajnos törvénytelenek: az idióta törvénynek köszönhetően gyakorlatilag több joga van a nem fizető bérlőnek, mint a tulajdonosnak. Az persze más kérdés, hogy én sem várnék 2-3 évet a törvényes kilakoltatásig.

2011.11.03. 01:11:05

@desw:
Nem ez a megoldás:
Értsd meg, kérlek, amit mondok: lakást tudok cserélni, eladni, hitelátválalással is.
Ha bérlek: havi 500 dalolva ment lángsírba
ha törlesztek: enyém lesz a tulajdon.

számolj: egy év alatt albérletre kifizetek: 6000 fontot!
tíz év= 60.000 font
húsz év: 120.000 font
harminc év: 180.000 font

tehát mondjuk 38 évesen, mire nyugdíjas leszel, megvan a házad tulajdonjoga, kamatostul visszafizetted a hitelt.

Van egy házad, melynek értéke több lett.

Ha eladod, megoldottad a nyugdíjadat.

Ha bérleményre költötted, most miből fogod fizetni az öregek otthonát?

2011.11.03. 01:12:16

@desw: Törvény? Miért, nem fizetni, benne lakni, tönkretenni törvényes????

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.03. 02:13:59

@Könnyen elkaptuk, uram!: Egyet tudok, a halálba ezt senki nem viszi magával. Az örökölt lakással meg kitörölhető a sejhaj, lehet a gyerek nem is akar ott élni, és az ára meg sz.rt se ér, vagy eladni sem lehet. Pl. én se sokra mennék szüleim vidéki házával idővel, hisz jó ha 3 millát adnának érte.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.03. 02:39:32

@Könnyen elkaptuk, uram!:

MEg mondjuk Nagy-Brittaniát ne hasonlítsuk ilyen szempontból Magyarországgal. Mert ez az ország kiszámítható, itt 3 éve is lehetett tudni, hogy tavaly, vagy idén is mennyi lesz áfa, és még sorolhatnám. Itt sokkal nyugodtabban bele tud menni az ember egy hitelbe, ráadásul jóval magasabbak arányában a bérleti árak a hitelhez képest. Otthon mi lett volna? Az 50 ezres albimra kaptam volna 20 évre havi 90E-ért CHF hitelt (és ma már nem 90 hanem 160E lenne...) , miközben az albi mellett odahaza szépen félre tudtam rakni. Tehát nekem legalábbis odahaza nem volt alternatíva , hogy hitelbe ugorjak bele .(Lehet szamolni 50es albi kontra 160as toleszto, hogy jarok jobban, ha a hitelt fizetem, vagy a 100as kulonbozetet inkabb a bankba rakom... )

Itt minden kiszámíthatóbb, ráadásul ét minimálbérből is megél két ember , egész jól , még albérletben is (holott London köztudomásúan drága hely) .

Egyébként ezt nem értem, miért hiszik sokan azt, hogy aki albérletpárti, az öregkoráig albiban akar lakni, a másik meg , hogy itt a bérleti rendszer is olyan, hogy nyugdíjból is ki tudod fizetni , hiszen az állami bérlakások a piaci bérlakásokhoz képest jóval alacsonyabb áron vannak. (egyik ismerős 3 szobás lakásért fizet így kb 350 fontot itt, council house-ban. )

Odahaza inkább azt mondom, érdemes pár évig albiban lakni, és félrerakni 10 év alatt a lakásra valót, míg itt érdemes elgondolkodni rent a buyon, vagy idővel vásárláson.

Ez a valag pénz meg elmondanám mennyi: 200-400 font :P FÉl minimálbér, vagy annyi se. Na bumm. Nekünk - nem volt sok cuccunk - 40t fizettunk egy kicsi vanra , mikor egy hónapja beköltöztünk. Egy ismerős, két gyerekkel, jópár bútorral költözött be London mellől Londonba 2 hónapja: 200 font.

Housing associationben lakom, jelenleg egyedül keresek, nem alternatíva még itt nekem a saját lakás. Főleg, hogy errefele 180 000 fonttol indulnak az egyszobas lakas arak.

Bentleys hasonlatod meg... Annyira tipikus...

valaki76 (törölt) 2011.11.03. 09:36:54

@tildy:):

Én azért annyira nem sztárolnám a brit rendszert:)

UK Inflation Accelerates to CPI 5.2%, Bankrupt Britain's Stealth Debt Default Continues

www.marketoracle.co.uk/Article31032.html

Ajánlom az alábbi archive-ot, Nadeem Walayat-nak jó meglátásai voltak az utóbbi években.

www.marketoracle.co.uk/UserInfo-Nadeem_Walayat.html

valaki76 (törölt) 2011.11.03. 09:47:23

@tildy:):

Klikk az alábbi grafikonra:

investorsconundrum.com/english_edition/wp-content/uploads/2009/09/total-us-uk-debt-1870-2008.gif

A teljes adósságállományt tekintve (állami + vállalati + magán) az UK világcsúcstartó.

Az „átlag” brit lényegében úszik az adósságban… egy életen át…

A felsőoktatási reform keretében ezt még jobban el kívánják mélyíteni (radikális tandíjemelés kétes értékű felsőoktatási „szolgáltatásokért”.

Kérdéses azonban az, hogy ezt meddig lehet még fokozni, hiszen minden jel arra mutat az elkövetkező évtizedben a brit középosztály el fog szegényedni.

London kivételével az UK gazdaság már most sem vmi „hű-de-dinamikus”, az életszínvonal se olyan „hű-de-magas”, London pedig elsősorban nem az angol vidékhez, hanem a világgazdasághoz, a pénzpiacokhoz kötődik.

Addig megy jól a witschaft Londonban amíg a jelenlegi rendszer több kevésbé életképes, egy a valóban mély nemzetközi pénzügyi válság esetén London nagyon sebezhető – egyszerűen nem lesz olyan mértékben szükség rá mint most…

valaki76 (törölt) 2011.11.03. 09:49:23

@tildy:):

Egy aktuális cikk a brit bankokhoz.

Savers Protect Your Deposits From Bankrupting Banks and Quantitative Inflation

www.marketoracle.co.uk/Article31124.html

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.03. 10:18:43

@valaki76: Nem feltétlen a rendszert sztárolom, sokkal inkább azt, hogy a magas infláció ellenére is van esélyed fejlődni, és előre lépni, ha van a fejedben egy kis gógyi. Mindenféle kiskapuzás nélkül.

Ezt az érzést Magyarország még sokáig nem fogja tudni nyújtani.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.03. 10:20:48

@valaki76: Azért tegyük hozzá, itt a szociális ellátórendszer nagyon durva. Talán túlságosan is. Valószínűleg nyírni fognak belőle, menni fog a hiszti, de az önkormányzati tlajdon továbbra is önkormányzati tulajdon marad, és még sorolhatnám.

2011.11.03. 10:21:29

@tildy:): Nekem teljesen más információim vannak:
Albérlet: szoba: 300-360 font
lakás 450-csillagos ég . A miénk egy hálószobás, most 550 körül hirdetik.
council: 2 hálószobás(nekünk ilyen jár) heti 80-100 font

valaki76 (törölt) 2011.11.03. 10:23:41

@tildy:):

A britek lényegében hitelpénzre alapozott ingatlan lufit fújtak a ködös Albionban

Korlátlanul rendelkezésre álló hitelpénzzel licitáltak szűkösen rendelkezésre álló ingatlanállományra

egy átlagos lakás 1995-ben 3,5 évi átlagkeresettel volt egyenlő 2007-ben 7,5 évi átlagkeresettel
1.bp.blogspot.com/_qgNuOhcFdh0/R-aoenUCofI/AAAAAAAAACs/A33_6heprQk/s400/UK_HousePrices_over_Earnings.png

a fogyasztói árindex inflációval kiigazított árak jelentősen nőttek
www.marketoracle.co.uk/images/2008/real-uk-house-prices-april08image003.gif

3.bp.blogspot.com/__xYKq9kRx6M/S6k6__tUv4I/AAAAAAAAABM/Y9WfUZlLYnM/s320/UK_house_prices_011991_CPI_Adjusted.JPG

a GBP-t 1971 óta nagyon jelentősen leértékelték

goldprice.org/charts/history/gold_all_data_o_gbp.png

2011.11.03. 10:25:59

@valaki76: "Egy aktuális cikk a brit bankokhoz.

Savers Protect Your Deposits From Bankrupting Banks and Quantitative Inflation"

Ha elolvastad: nem a brit bankokról szól. Világjelenség. Előbb fog összezuhanni az EU bankrendszere a görög válság hatására, és rántja magával a briteket is. Meg az USA-t, meg Ázsiát...

Egyébként heti rendszerességgel kapok telefonhívásokat, hogy a banki hitelemet sokkal kedvezőbb feltételek mellett kiváltja az állam!

2011.11.03. 10:28:11

@valaki76:" a GBP-t 1971 óta nagyon jelentősen leértékelték"

Az aranyhoz képest. Hogy változott az arany ára?

2011.11.03. 10:35:11

@valaki76:" A hivatalos kormányzati ár 1792-tol csak 4-szer változott. A két lépcsos árazási rendszer kialakulásával az arany piaci ára szabadon fluktuál pl. 1974-ben 154 $, 1980-ban 615 $, 1990-ben 383, 51 $, 2000-ben 279,06 $.

A 2005 évi átlagár: 435,82 $/troy uncia. "

Tehát elmondhatjuk, az arany árfolyama nem mérvadó egy országra, ha kiragadjuk a nemzetközi folyamatokból.

valaki76 (törölt) 2011.11.03. 10:38:05

@tildy:):

Szvsz

Én az UK kapcsán is meggondolnám azt a hitelfelvételt, mivel:
1. rendkívül túlértékelt az ingatlanpiac
2. az UK ugyanolyan helyzetben van, mint pl. Görögo, a lényegi különbség az, hogy pénzt nyomtatnak (most pl. 75 milliárd GBP jegybankpénzt lőnek be a rendszerbe, 0,5% BoE jegybanki alapkamat mellet, miközben a CPI (consumer price index) infláció 5,2%, az RPI (retail price index) infláció közel 6%, a GDP arányos államháztartási hiány pedig közel 10%,
3. egy ideig ezt el lehet játszani, de egy bizonyos ponton a jegybank kamatot fog emelni és akkor el fognak szállni a törlesztő részletek
4. az UK-ban nem árfolyamkockázatot, hanem nagyon komoly kamat kockázatot vállal magára a hitelfelvevő, nem fog sokáig ilyen alacsonyan maradni a jegybanki alapkamat és a jegybanki alapkamattal a törlesztő részletek is megfognak emelkedni (változó kamatozású hitelek esetén ez természetes)

„a 100as kulonbozetet inkabb a bankba rakom”

Mennyi kamatot kapsz rá?

0,5%os jegybanki alapkamat mellett gyanítom nem sokat, a CPI infláció pedig már 5% felett van

Inkább vmi ilyenbe rakd

goldprice.org/charts/history/gold_all_data_o_gbp.png

2011.11.03. 10:41:01

@valaki76: 2008 a legutóbbi adatod! Ebből vonsz le következtetést, mára nézve az ingatlanok terén. Meg tudod mondani, hogy az elmúlt 15 év távlatában hol csökkent, vagy stagnált az ingatlanár????

Britannia semmivel sincs rosszabb helyzetben , mint a világ más gazdaságai. Igen, a saját belföldi gazdasága egy lufi. De a kihelyezett tőke jelentős! India, Kína... Onnan áramlik vissza a nyereség. Ha a világgazdaság összeomlik, a brit is összeomlik. Ha Ázsia, vagy Európa, vagy USA bármelyike nő, akár a többitől függetlenül, az stabilizálja a Britet.

2011.11.03. 10:43:26

@valaki76: "egy ideig ezt el lehet játszani, de egy bizonyos ponton a jegybank kamatot fog emelni és akkor el fognak szállni a törlesztő részletek"

ingatlanfedezetű hitel 6,5 % öt év fix kamatozással! Ez a THM! Miről beszélsz???

2011.11.03. 10:48:58

@valaki76"Mervyn King, az angol jegybank, a Bank of England (BoE) elnöke közben azt jelentette be, hogy számításaik szerint lassul a gazdasági növekedés Nagy-Britanniában, a GDP 1,4 százalék körül alakul a korábban várt 1,7 százalék helyett, az infláció pedig még az idén valószínűleg eléri az 5 százalékot. Az idei tetőzést követően azonban két év múlva már ismét 1,8 százalékos inflációt vár a brit jegybank.

A bank negyedéves inflációs jelentésének közzétételekor Mervyn King elmondta: a következő hónapokban tovább emelkedhetnek az árak, elsősorban a gáz- és áramszolgáltatás árának növekedése miatt. A bank azonban fenntartja 2 százalékos középtávú inflációs célját. A bank elnöke hozzátette: szerint ősszel tovább nőhet az infláció, de jövőre csökkeni fog."

Ez a hülye King nem olvassa a bejegyzéseidet!

valaki76 (törölt) 2011.11.03. 10:50:31

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ezek USD-ben denominált világpiaci árak

Lényegében bizalmi szavazás az USD-ról, a legfontosabb tartalékvalutáról

Amely sok mindentől függ pl. a jegybanki alapkamattól

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/3/31/Federal_Funds_Rate_1954_thru_2009_effective.svg/640px-Federal_Funds_Rate_1954_thru_2009_effective.svg.png

vagy hogy mennyi „papírarany” van a rendszerben

2011.11.03. 10:51:50

@valaki76: "Mennyi kamatot kapsz rá?

0,5%os jegybanki alapkamat mellett gyanítom nem sokat, a CPI infláció pedig már 5% felett van"

Jelenleg: lekötés nélkül 1,6 % (számlán)
lekötve 6% körül, bankfüggő,
a HSBC 8%-ot ad, bizonyos feltételek mellett.

2011.11.03. 10:54:45

@valaki76: Tehát elmondhatjuk, az arany világpiaci ára egyfajta indikátor, a piaci várakozásokat tükrözi, hektikusan változik.
Alkalmatlan egy gazdaság megítélésére, különösen, ha kiragadod a világgazdaság általános eseményei közül, és önmagához viszonyítod!

2011.11.03. 10:56:02

@valaki76:" feltételek? :) "

Bizonyos összeghatár fölött, legalább 5 év lekötéssel.

2011.11.03. 10:59:32

@valaki76:" Évek óta ezt mondják:) "

Már terelsz!

Nem azt mondtam, hogy Angliát nem érinti a válság! Azt mondtam, a világ többi országát is! Magyarországot méginkább!
Bár tudom: 2012: 3,5 %-os GDP növekedés, a Költségvetés hiányát leszorítjuk 60 %-ra, az infláció 4% körül lesz! Brrrruhaha

valaki76 (törölt) 2011.11.03. 11:00:04

@Könnyen elkaptuk, uram!:

az aranyár akkor fog összeomlani, ha a BoE, a FED, az ECB és a többi nagy jegybank CPI-t meghaladó reálkamatot fog biztosítani

1980-ban 20% volt a FED alapkamat, ma 0,01 (gondolom a BoE is hasonló pályát futott be)

1980-ban ez cirka 6%.al volt magasabb a CPI-nél

static.safehaven.com/authors/casey/16190_c.png

valaki76 (törölt) 2011.11.03. 11:02:26

@Könnyen elkaptuk, uram!:

persze ez globális válság

az UK-ban biztosan több lehetőség van mint itt

több orvos ismerősöm ment ki mostanában

nem bánták meg:)

2011.11.03. 11:08:09

@valaki76: Vagy akkor fog összeomlani, ha megint érdemes lesz a tőzsdén befektetni a pénzt.

2011.11.03. 11:11:46

@valaki76: Vagy ha kiderül, hogy virtuális arany, fedezet nélkül (papírarany), és bezuhan, mint a dollár!
Ne feledd, a dollár azért esett ilyen (keveset), mert 2000 óta gyakorlatilag mesterségesen tartja alacsony szinten a FED.

2011.11.03. 11:15:50

@tildy:):" Egyébként ezt nem értem, miért hiszik sokan azt, hogy aki albérletpárti, az öregkoráig albiban akar lakni, a másik meg , hogy itt a bérleti rendszer is olyan, hogy nyugdíjból is ki tudod fizetni , hiszen az állami bérlakások a piaci bérlakásokhoz képest jóval alacsonyabb áron vannak. (egyik ismerős 3 szobás lakásért fizet így kb 350 fontot itt, council house-ban. ) "

Ha nincs a cég ajánlatában nyugdíj, és te sem gondoskodsz előre, az állami nyugdíj bizony vészesen kevés: 300 font körüli.

2011.11.03. 11:23:23

@valaki76: Félre ne érts! Nem vitázni akarok veled, megállapításaid helyesek, csak pár kiegészítést tettem hozzá, illetve egy-két következtetésed tartottam egyoldalúnak. Történhetnek máshogy is a dolgok.

2011.11.03. 11:28:03

@tildy:):" Bentleys hasonlatod meg... Annyira tipikus... "

Bocs, nem tudtam, hogy egy költöztetés 40-100 fontból kijön.

Nekem olyan információim voltak, hogy a szállító cég emberei csomagolják a cuccot, dobozolják, és időre(!) szállítják! A károkra biztosításuk van. Ez gondolom több, mint 40 Font.
Ha azt nézem, hogy egyetlen doboz 6 font....

Szóval elnézést, egyoldalú információk alapján mondtam véleményt. Az én hibám.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.03. 11:30:38

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Onkormanyzati lakasra? Nezz utana jobban. 100 font korul fizetnek hetente . Nekunk egy szobasra, amit mondtak kb 60 font lett volna, per het , igaz 1-1.5 eves varolista van.

Es akkor meg ott van a keveset keresoknek a A council tax kedvezmeny, a Housing benefit es meg jo par dolog.
Amit most tudok: a lakas , amit berelunk housing associatonban (ez is egyfajta allami tamogatas) 750 font per ho. 5 eve epult hazban, mondern felszereles, befele nyilo ablakok (ez idekinn nagy szo) , portas, stb....

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.03. 11:43:31

@Könnyen elkaptuk, uram!: Hm, a dobozolast mondjuk sosem hagynam a szallito ceg embereire.

Nekunk egy asztalt meg egy szeket kellett elhozni , mint butort, a tobbi szemelyes targy volt, bar azzal is megtelt egy kisebb transporter jellegu atuo , ezert volt ennyi. Ismeroseknel tevetol kezdve butorokon at , kanape, szekreny, tobb dolog volt. Az volt 200.

Gondolom en is talaltam volna 500ert is...

"„a 100as kulonbozetet inkabb a bankba rakom”

Mennyi kamatot kapsz rá?"

Odahaza? 6-7-8%-t a lekotesekre, evek ota. Marpedig a 100as kulonbozetnel Magyarorszagrol beszeltem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.03. 11:52:21

Bar lehet meg tobbet is, volt idoszak mikor 10% korul volt.

Itt meg alapbol van a szamlan levo penzemre 4%os kamat. Bar vannak ennel jobb konstrukciok is. Egyelore orulok annak, hogy nincs hitelem. Egyaltalan. :)

Penzugy meg mindig volt, van es lesz. EMg valsagban is.
Az informatika is egyre fejlodik, szoval nem feltem magam.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.03. 13:36:31

@valaki76: Igen, anno volt 20%-30%-om siman kinai reszvenyeken is, de teny, hogy most inkabb nyersanyagba erdemes invesztalni.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.03. 13:44:18

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Vitatni sem lehet."
Bocs, de mindent lehet vitatni! A orbano-matolcsizmus pont ezt teszi! Volt egy 2500 milliárdos kísérlet, ami egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy totális csőd.

valaki76 (törölt) 2011.11.03. 14:20:37

@tildy:):

ez is "nyersanyag":)

és pl. az olajjal nagyon szépen együtt mozog

pricedingold.com/charts/Crude-1950.pdf

2011.11.04. 10:54:48

@tildy:): "Onkormanyzati lakasra? Nezz utana jobban. 100 font korul fizetnek hetente . Nekunk egy szobasra, amit mondtak kb 60 font lett volna, per het , igaz 1-1.5 eves varolista van."

Piaci lakásokról beszélünk, mert nem vethető össze az önkormányzati a magyar viszonyokkal!!!!

Na, ha 100 font hetente, akkor igen olcsó környéken laksz.
De! Mennyi az havi szinten? nem, nem 400. 440.Font!

Kedvezményt az kap, akinek a családi összbruttója nem haladja meg a 15.000 fontot! Ezt se kéne bevenni a képbe!
Sőt, mi az első évben kaptunk a Taxoffice-től 540 font támogatást, per hó, különböző jogcímek alatt. Az önkormányzattól nem kaptunk támogatást!!!!
Válság, és önkormányzat függő!

2011.11.04. 10:56:16

@tildy:): "Nekunk egy asztalt meg egy szeket kellett elhozni , mint butort, a tobbi szemelyes targy volt, bar azzal is megtelt egy kisebb transporter jellegu atuo , ezert volt ennyi. Ismeroseknel tevetol kezdve butorokon at , kanape, szekreny, tobb dolog volt. Az volt 200. "

Na, alakul!
Szóval akkor 40, ha befér az autómba, de kétszer fordulok!
Akkor 100, ha 200!

2011.11.04. 10:59:34

@tildy:):" tt meg alapbol van a szamlan levo penzemre 4%os kamat. "

Lekötve?

Melyik bank ez? Mert a Nat-West most reklámoz, ha lekötöd egy évre, 3,75 a kamat!
Hol adnak "alapból" 4 %-ot? Megyek oda! Amúgy is, ott akarom hagyni a HSBC-t, mert nagyképű, senki se vagy a szemükben!

2011.11.04. 11:05:51

@TrueY: "Vitatni sem lehet."
Bocs, de mindent lehet vitatni! A orbano-matolcsizmus pont ezt teszi! Volt egy 2500 milliárdos kísérlet, ami egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy totális csőd. "

Hitel nélkül nincs gazdasági fellendülés.
Erre írtam, hogy vitatni sem lehet.
Ezt a Matolcsyzmus se tagadja.
Hiszen veszik fel a hiteleket nyakra-főre, havonta bocsátják ki az állampapírokat!

2011.11.04. 11:07:07

@TrueY: Ha cinikus akarnék lenni, azt mondanám: miért, van gazdasági fellendülés ?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.04. 18:36:07

@Kalmár: igaz egyoldalúan nem módosíthattak volna

"Szerződés egyoldalúan nem módosítható új díj vagy költség bevezetésével sem. Az egyes kamatok, díjak vagy költségelemek szerződésben meghatározott számítási módja sem változtatható az ügyfél számára kedvezőtlenül. "

www.pszaf.hu/fogyasztoknak/kiemelt_fogyaszto/egyoldalu_szerzodsemod_110615.html

de a mostani ifideszes intézkedés mit jelent?
egy összegben vissza lehet fizetni, egy korábbi kamattal, a svájci frankot 180, az eurót 250 forintos árfolyamon végtörleszthetnék a hitelesek, és ki tudja visszafizetni egy összegben? mármint a képviselőkön kívül? 100 átlagos ember?
ez lenne a megoldás?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.04. 18:38:38

@kpityu2: felhívja a figyelmet, nagyon halkan a kockázatra, igen, közben pedig elárulja, ki is a gazdája. azzal, hogy azt mondja: erről csak az emberek tehetnek. igaz, ezt nem mindenki hallja

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.04. 19:03:44

@Táskás Tóni: járai is ávósok leszármazottja? én elhiszem, ha bebizonyítod, de simort ez nem menti sajna

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.04. 19:06:42

@marosy: persze hogy azt mondja te idióta

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.04. 19:14:12

@igényes: ez jó:)

“Az áldatlan emlékű Kuncze belügyminisztersége idején naponta voltak robbantások, emberek haltak meg, utcán robbantak az autó. Ha jól emlékszem, még Orbán Viktor miniszterelnöki beiktatása napján is volt robbantás. Pintér Sándor lett a belügyminiszter, másnap megszűntek a robbantások. Hogy hogy csinálta, az az ő dolga” – mondta Semjén, Pintér 1998-2002 közti miniszterségéről.”

de idióta ez a semjén, ennyire buta?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.04. 19:18:40

@yoda-jedi: poénkodik csak, én jót nevettem a kommentjén :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.04. 19:32:36

@KG2000: világosan látta a veszélyét, nem volt nehéz neki és a köreivel ezt látni, gondolom ment a parlament folyosóján a sugdolózás: hogy "ebből nem maradhatunk ki" és ezt hallotta orbán

már akkor is védi is a finanszírozóikat. most is védi, hogy a felelősséget egyedül a népre testálja olyan körülményekkel, egyldalú szerz módokkal, amik a frissítésben is vannak

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.04. 20:03:32

@kronstadt: na mesélj a tőzsdéről, érdekel, akár hosszabb formában is, leközlöm posztban

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.05. 12:20:06

Lloydsnal van, 4%ra emlekeztem utoljara, de ugy nez ki csak 3, lekotes nelkul.
Lloyds TSB silver vantage
Tiered interest rates start at 1.50% AER/ 1.49% GROSS variable on balances from £1 to £1,000 and go up to 3.00% AER/ 2.96% GROSS variable on balances of £3,000 to £5,000.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.05. 12:25:46

@Könnyen elkaptuk, uram!: No igen, csak az asztal epp egy felso polcokkal is rendelkezo, 180 centi magas, 150x150es volt...
Meg emellett 8-9 nagy borondnyi cucc, plusz haztartasi keszulekek. Mindegy, ez a cucc egy transporterbe elfert. Az biztos, hogy innet nagyobb auto kell, mert kanape , matrac , szekreny, etkezoszett, minden lesz. De szvsz ez is kijon max 200bol, ahogy a ketgyerekes csaladnak is kijott ugyanez.

kronstadt (törölt) 2011.11.05. 17:03:26

@Könnyen elkaptuk, uram!:

egy kis reklám a natwest-nek:)

Are RBS And NatWest The First Victims Of "Bank Transfer Day"
www.zerohedge.com/news/are-rbs-and-natwest-first-victims-bank-transfer-day

kronstadt (törölt) 2011.11.05. 17:09:03

@tesz-vesz:

"Austria too has a large number of loans in francs, which were taken out to finance consumer spending or as mortgage loans."

Eastern Europe Suffering due to the Hard Franc
infocus.credit-suisse.com/app/article/index.cfm?fuseaction=OpenArticle&aoid=262650&lang=EN

kronstadt (törölt) 2011.11.05. 17:12:46

@tesz-vesz:

"In the Eurozone, Austria has the highest amount with about CHF 81bn, followed by Germany (CHF 60bn), France (CHF 30bn) and Luxembourg (CHF 25bn). Outside the euro area, Poland is the leader with about CHF 53bn, followed by Hungary (CHF 36bn), the UK (CHF 23bn), and Croatia (CHF 7bn).
"

www.zerohedge.com/article/will-unwind-one-gdps-worth-impaired-foreign-loans-cause-swiss-franc-surge-and-trash-swiss-ec

kronstadt (törölt) 2011.11.05. 17:32:08

@tesz-vesz:

A tőzsde a fedezet nélküli pénzteremtés tükre:

Dow aranyban
www.gold1500.org/DOW_JONES_GOLD_RATIO.gif

Dow USD-ben
stockcharts.com/freecharts/historical/djia1900.html

Az aranyban denominált dow-n nagyon jól látszik a gazdaság ciklikus működése

Inflációs boom/refláció (magyarul: lufifújás) majd deflációs/stagflációs bust (kipukkad a lufi)

A tőzsdei árfolyam-növekedés hosszútávon lényegében illúzió

Klikk alább:
pricedingold.com/charts/DJIA-1900.pdf

aranyparitáson nézve az 1900-as érték durván 250%-án vagyunk jelenleg

a nominális értéknövekedés ezzel szemben kb. 24000% volt…
stockcharts.com/freecharts/historical/djia1900.html

egy magyar poszt az üzleti ciklushoz

hocinesze.blog.hu/2011/01/02/az_osztrak_iskola_cikluselmelete

kronstadt (törölt) 2011.11.05. 18:12:49

@tesz-vesz:

klikk alább:

pricedingold.com/charts/USD-1787-log.pdf

a dow jones fedőnéven futó "sikersztorit", ebben jegyzik

érdemes összevetni ezzel:

pricedingold.com/charts/DJIA-1900.pdf

1971-ben a bretton woods-i aranydeviza-rendszer végén a DJIA index (Dow Jones) 600 gramm arannyal volt egyenlő, ma mindössze 200 grammal

ergo

aki aranyban volt negyven évig az tönkreverte a tőzsdét...

(az aranypiacot 1968-ban szabadították fel, a FED discount window-t 1971-ben zárták be)

kronstadt (törölt) 2011.11.05. 18:17:36

két jó honlap a tőzsdéhez

www.zerohedge.com/

www.marketoracle.co.uk/

jókat írnak itt össze a rövidtávú tőzsdei manipuláció témakörben

de én most kiírtam magamat:)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.05. 22:58:11

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"Hitel nélkül nincs gazdasági fellendülés.
Erre írtam, hogy vitatni sem lehet."

Mindent lehet vitatni. :)

"Ezt a Matolcsyzmus se tagadja.
Hiszen veszik fel a hiteleket nyakra-főre, havonta bocsátják ki az állampapírokat! "
A régi hiteleket is valahogy szükséges refinanszírozni . Szóval ezek csak egy része plusz hitel. A forintban számolt adósságunk elsősorban a forint árfolyam romlása miatt nő. Amit prudens gazdaságpolitikával lehetne alacsonyan tartani. Ezt nem képesek megérteni a dilettáns gazdasági vezetők. Sajnos...

2011.11.06. 12:16:57

@TrueY:
hitel nélül nincs fejlődés. A pénz csak így kerülhet az azt birtoklótól a gazdaság szereplőihez. Ha kimaradsz, lemaradsz.
Lehet vitatni, de az szofisztika.
Csak egy része plusz hitel. OK. DE PLUSZ!
Alapvetően egyetértek veled, csak egy kicsit mintha belekötöttél volna a mondandómba, pusztán filozófiai élményből.

2011.11.06. 12:20:35

@kronstadt
aranyparitáson nézve az 1900-as érték durván 250%-án vagyunk jelenleg

a nominális értéknövekedés ezzel szemben kb. 24000% volt…

Akkor pont megéri adni-venni a részvényeket, nem?
Miért gondolod, hogy 40 évig benn akarom tartani a pénzem, mondjuk aranyban?

2011.11.06. 12:24:03

@kronstadt:
az arany 2007 óta háromszorosára nőtt, de előtte stagnált. Például Most alacsonyabb, mint augusztus-szeptemberben volt.

2011.11.06. 12:28:27

@kronstadt
És a HSBC és a Barclay's is benne van a 20 legveszélyeztetettebben.

2011.11.06. 12:31:52

@tildy:):
Hát én inkább bérelmék egy van-t, 60 font/nap, meg fizetek a haveroknak némi sört, hogy ne unatkozzanak, 20 font, és nem kell figyelni, mit tör el a szállító, mit felejt az utcán, mit lop el.

kronstadt (törölt) 2011.11.06. 17:52:13

@Könnyen elkaptuk, uram!:

szvsz

rövid- és középtávon a (fizikai)arany nagyon jó befektetés

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.06. 20:48:10

@Könnyen elkaptuk, uram!: Akkor ennek a végére jártunk. ;)

Pont az a gond, hogy hozzáérték hiányában nyomatják a "fú, a genya bakok" szöveget. Miközben lassan nekik is rá kell jönniük, hogy nélkülük nem megy! Csak a mi félretett 2500 milliárd forintunk volt a tanulópénz, ami majd pár év múlva nagyon fog hiányozni az államkasszából. :(

2011.11.06. 23:50:33

@TrueY:
Mondjuk ez milyen, hogy a bankokra bízzák, hogy oldják meg a devizahitelesek megsegítését, nem lesz újabb sarc, cserébe hitelezzenek ! Mindenkit hülyének néznek.

2011.11.07. 00:00:49

@kronstadt:
Rövid távon a papírarany, hosszabb távon a fizikai arany a jó befektetés!
Meg kell oldani a tárolását: széf, őrzés, biztosítás. Tíz év alatt már lecsökken annyira ez a többletköltség, hogy jobban megéri, mint a papírarany.

2011.11.07. 00:09:49

@kronstadt:

10 éves távlatban az arany ára 278 volt, dollárban, most 1800 körül van.
De 5 éve még 600 alatt volt.!!!

Valamint 3 hónapja 1900 körül, tehát éppen esik.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.07. 14:00:03

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem, ez is egy ötletroham eredménye. Nem értenek hozzá és össze-vissza kapkodnak. Néha még jó is lehet belőle...

2011.11.08. 23:14:58

@TrueY:
Ja, a valószínűség számítás alapján hosszú távon kiegyenlítődik.

2011.11.08. 23:17:10

@TrueY:
Valakitől olvastam: az unortodox gazdaságpolitika az olyan, mint amikor részegen, kétszázzal az autópályán a forgalommal szemben közlekedsz!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.09. 11:11:11

@Könnyen elkaptuk, uram!: "hosszú távon kiegyenlítődik."
Ezzel vitatkoznék. De a rengeteg hülyeség mellett, mintegy véletlenül be-be csúszhat egy-egy jól sikerült dolog.

"unortodox gazdaságpolitika"
Szerintem nagyon rossz a hasonlat! Maga a kifejezés nem feltétlenül azt jelenti, hogy rossz. Inkább olyan, amit nem vár a piac és nem tudja előre beárazni. Viszont mindenképpen a piaci zavarok megoldása (lenne) a célja. A Matolcsy-Orbáni katyvasz viszont egyértelműen nem megold, hanem problémákat, bizonytalanságot gerjeszt. Ergo káros!

2011.11.10. 00:02:08

@TrueY: "hosszú távon kiegyenlítődik."

A valószínűség számítás alapján.
A hasonlat hasonlat. Bár a végeredmény egyenlőre hasonló.
Wabank-ra játszunk!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.10. 09:57:16

@Könnyen elkaptuk, uram!: "A valószínűség számítás alapján."
Hát pont a valószínűség miatt nem. A backmutációnak is kicsi a valószínűsége, bár nem nulla... :) Szóval, hogy pártunk és kormányunk elszúr valamit, annak nagyon nagy az esélye. Hogy jót is csinál, annak meg pici, bár nem nulla. Hosszú távon ez azt jelenti, hogy csődbe megyünk... :(

unortodox gazdaságpolitikát lehet jól csinálni. Csak ahhoz érteni kell a dolgokat. Ovi és csapatának fogalma sincs, hogy mi történik körülöttük. Ez itt a baj veleje!
süti beállítások módosítása