kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.


Térjünk mindannyian konszenzusra.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

posztos írkák

istCsend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold. Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém. És mond:http://m.cdn.blog.hu/kk/kkbk/image/000/magyar%20partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

szeptember 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Utolsó írka

  • fehérfarkas: Ez már a poszt tartalmában is benne van, hogy Szaúd Arába a semmiből épít új városokat, de magyarul erről nagyon keveset lehet olvasni, ez a cikk is csak pár hónapos - pedig már ez nem mai dolog, hanem már egy évtizeddel ezelőtt elkezdődött. orientalista.hu/blog-post/szaud-arabia-a-semm... (2017.09.13. 18:46) Szaúd Arábia - a titokzatos királyság (1. rész)
  • fehérfarkas: Saudi Arabia beach resort will allow bikinis Hannah Lucinda Smith, Istanbul August 2 2017, 12:01am, The Times Crown Prince Mohammed bin Salman says he wants to put his country on the international tourism map Crown Prince Mohammed bin Salman says he wants to put his country on the int... (2017.09.13. 18:44) Szaúd Arábia - a titokzatos királyság (1. rész)
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.


Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (3) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (15) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (13) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (9) antikultura (110) apáti (2) apor (1) arab (6) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (1) attila (1) audi (2) autó (3) autonómia (1) autonomia (1) ávh (1) azer (2) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (9) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (1) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (9) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (1) balogh (1) balsai (1) bandó (1) bándy (1) bank (68) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) bede (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (9) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (10) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (1) buza (1) buzánszky (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (12) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (61) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) daróczi (3) darvas (2) debrecen (2) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (4) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) doku (1) dombóvári (1) donáth (1) dörner (5) dorosz (4) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (2) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (18) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (75) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (1) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) Esperay (1) esterházy (5) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (46) europai (4) everest (1) evola (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (347) film (105) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (4) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (7) freedman (1) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gaudi (7) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gellért (4) génmódosított (3) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (6) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) gmo (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (1) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (7) gyöngyöspata (12) győr (1) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (20) gyurta (1) habán (1) habony (4) habsburg (1) hack (1) hadházy (3) hagyó (4) hajdú (5) hajdu (1) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (9) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (3) hrabovzsky (1) humor (87) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (2) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) imf (3) incze (3) index (1) indoeurópaiak (2) infláció (2) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (1) jáksó (2) jakupcsek (1) jancsó (2) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) jobbik (121) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (7) julian (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (10) karafiáth (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (3) kaslik (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (63) kékfrank (2) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (7) Kesznyéten (1) kilián (1) kína (4) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) kommunista (5) kommunizmus (1) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (5) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kovács (8) kovalik (2) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (1) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kukorelly (3) kulcs (1) kulka (2) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (6) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (4) lenhardt (4) lenkei (1) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) lévai (1) lezsák (2) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lukács (3) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) makovecz (5) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (13) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) matyi (1) máv (1) mdf (20) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) media (6) média (8) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (6) metró (2) mezőgazdaság (12) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (3) miskolc (2) mítosz (4) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mol (1) molnár (3) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (161) mta (2) mubarak (1) mugabe (1) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (1) nagy (3) nagyatády (1) nagykőrös (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (11) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) nép (1) népesség (1) ner (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (10) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (4) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (3) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (110) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (1) orosz (17) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) paizs (1) pakisztán (3) paks (3) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (1) palya (1) panama (1) pándi (1) pap (12) pápa (1) papa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (2) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (1) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (3) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polt (6) pongrátz (5) popper (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) pozsgai (1) pozsgay (3) pozsonyi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (1) pusztai (1) putyin (5) puzsér (11) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rainer (1) rajcsányi (3) rákóczi (1) rákosi (2) rap (1) raskó (2) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (4) románia (3) ron (1) róna (2) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (13) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (2) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (6) spanyol (3) spiró (3) sport (1) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svédország (1) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szajlai (1) szakály (1) szalai (1) szalay (2) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (3) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (3) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (2) szerbia (4) szijjártó (4) szíjjártó (1) szilágyi (5) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (10) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (1) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (7) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (1) tibet (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (6) toroczkay (2) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (7) tóthkároly (2) trianon (8) trockij (1) ttip (1) tudomány (5) tudomany (25) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (4) usa (66) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallas (15) vallás (9) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (1) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (221) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (10) vona (24) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (162) zétényi (3) zichy (2) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zs kategória (248) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Kötelező olvasmány: Gazdasági bérgyilkos

2012.02.18. 01:09 | tesz-vesz | 17 komment

Címkék: video mszp gazdaság orbán fidesz usa eu szdsz mdf kdnp bank kultura nyugdíj iskola soros antikultura prolikrata prolisztokrácia elitposzt johnperkins

 

Ajánlanék egy nagyon jó könyvet. John Perkins: Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai. Én nagyon sokat tanultam belőle, pedig nem vagyok teljesen oktalan. Ezt a könyvet kötelezővé kellene tenni a keresztény kormányzatnak a középiskolákban, utolsó évfolyam körül.

A legnagyobb befektetés a következő generációk helyes nevelése, amit a Hoffmani minisztérium már el is kezdett (gondolatban) az érettségi előtti közösségi munkával. A jövőnk múlik azon, hogyan neveljünk, mire tanítjuk a mostani ifjúságot. Ezzel tudjuk mi is a legjobban alakítani a jövőnket a kedvező irányba. De mivel is tudhatnánk jobban felkészíteni az életre a diákot, ha nem egy aktuális, gazdasági, társadalmi művel? Ha kötelezővé tennénk ezt a könyvet, nagyot lépne előre az ország kulturális színvonala, ugyanis ez olyan mű, ami rávezet a további kutakodásra, tanulásra, ösztönzi a további ismeretek elajátítására  az embert.

Ilyen tovább lépések lehetnének Magyarország kulturális felemelésére, ha a köztévében levetítenék az ingyenes Zeitgeist dokumentumfilmet például. Ami kisebb-nagyobb hibákat tartalmaz, de valódi szellemi vitatkozást képes kiváltani, és ez is ugyanúgy ösztönöz a tanulásra. A köztévé feladata pedig a szellemi nívó emelése.

Ez a könyv olvasmányos, egyszerű, érdekes, pont olyan, amilyenekkel fel lehet kelteni egy tizenéves érdeklődését.

Egy emberközpontú, humanista, keresztény kormány megtenné ezeket a szükséges lépéseket. A könyv kötelező olvasmánnyá tétele ingyenes.

 

Amikor a "kommunista" Fekete János elárulta az országot a Világbank, IMF utasítására, kb akkor vagy az előtt adósította el a harmadik világ országait John Perkins. Csak Perkins már az elejétől kezdve kisebb bűntudattal tette mindezt. Az a gazdasági bérgyilkos, aki Kelet-Európával foglalkozott,  tehát kelet-európai JohnPerkins vette fel a kapcsolatot Feketével, hogy aztán adósrabszolfgaságba kényszerítse Magyarországot is. De az Antall-kormány is tevékenyen részt vett a hazaárulásban. A posztkommunista MSZP, SZDSZ (és később ezzé lett az MDF is) természetesen alapból hazaáruló.

Filoszemita vagy zsidó művelődéstanárom, aki Suchmann Tamás nagy barátja, büszkén mesélte szegény, hogy a hitelfelvételünkkor három szabadkőműves is segédkezett az elvtársaknak - eladósodni.

 


 

David Brancaccio, Most c. műsorában elhangzott, 2005.márc.4-i John Perkins interjú

(MER.2005.3.13)

Házigazda: David Brancaccio

John Perkins, elmondása szerint, pályájának nagy részében nemzetközi fejlesztési tanácsadó, birodalom épitő volt..., noha talán nem a módon, ahogyan azt önök gondolnák.
Perkins "gazdasági bérgyilkosnak" nevezi magát, - az amerikai hatalom egyfajta titkos ügynökének, nem Walther PPK revolverrel, de egy halom korrupt gazdasági táblázattal felfegyverkezve. Mint mondja, munkája abból állt, hogy meggyőzzön fejlődő országokat, vegyenek kölcsön pénzt drága projektek épitésére. Olyanokra, mint utak, duzzasztógátak és villamos vezetékhálózatok, melyek látszólag javitják az élet minőségét. De volt egy csapda: ezek a beruházások ugyanakkor annyi adósságot rónak ki ezekre az országokra, hogy sohasem remélhetik annak visszafizetését. Ez a hatalmas adósság, Perkins szerint, nemigen hagyott más lehetőséget ezen országok számára, mint Amerika kül-, s gazdaságpolitikájának követését. Vitát kavaró könyve, az Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai, 11 hete a The New York Times bestseller listáján van.

David Brancaccio: Nos, John Perkins, üdvözlöm a Most programján.

John Perkins: Köszönöm David, örülök, hogy itt lehetek.

A globalizált világ sajnos így működik.
Kishazánk is ebben a csapdában van.Kormánya válogatja bármely ország esetében,hogy mértékkel adósítja-e el magát,vagy nyakló nélkül vesz fel hitelt.
Nem szorul az ember Perkins magyarázatára,hogy tudja:az eladósodottság kiszolgáltatottságot jelent.
Az USA eladósodottsága más,mert $ alapú,és gazdasága elég erős,hogy tartsa magát.Financiálisan mindaddig kezelni tudja,amíg ő /FED/ nyomja a bankót és hitele van.
Egyes elemzések szerint ez a világ-pénzügyi rendszer egyszer össze fog omlani.



D. Brancaccio: Az egyik dolog, ami könyve olvasásánál az embernek eszébe jut, az, hogy egyszerűen el kell hinni, hogy nem kertel. Nem akarok rosszindulatú lenni, de egy olyan alapvető dolog, mint a címben szereplő szó, a "gazdasági bérgyilkos", úgy érzem, olybá tűnik, mintha a kiadó javasolta volna. De azt mondja, ez volt a kifejezés, amit ténylegesen használtak a szakmában.

J. Perkins: Nos, leplezett gúnnyal használtuk, de a kifejezés olyan volt, ami igazán ránk ragadt, mert amit hivatva voltunk tenni, az nagyon hasonló ahhoz, amit a maffia bérgyilkosai csinálnak. Kivéve, hogy mi sokkal hatékonyabbak voltunk ebben a tevékenységben. Sokkal titoktartóbban, sokkal hivatásosabban és jóval szélesebb síkon műveltük.

D. Brancaccio: Az igaz, hogy a szervezett bűnözés tényleg az adósságot használja hatalma kiterjesztésére. Egy adott módja van annak, ahogyan ezt teszik. Ha valaki el van adósodva, az szolga, bizonyos értelemben. És Ön látta ezt...

J. Perkins: Ez így van.

D. Brancaccio: Ebben az országban. De Ön ezt valójában átviszi a nemzetközi szintre.

J. Perkins: Igen. Ez egy nagyon régi játék. Birodalmak gyakorolták hosszú ideig. És mi, a 2-ik világháború óta a tökéletességnek egy egészen új szintjére fejlesztettük ezt, különösen az utóbbi négy évtizedben. Ténylegesen sikerült megteremtenünk azt, ami, úgy hiszem, a történelem egyetlen globális birodalma. És első alkalommal teremtettünk egy birodalmat, alapjában véve hadsereg nélkül.
Amikor a rómaiak vagy a konkvisztádorok, az angolok vagy a franciák szétküldték hadseregeiket a világ-ban és ezeket a birodalmakat megteremtették, mindenki tudta, hogy azt művelték. A hadseregek nyilvánvalóak voltak. De mi ezt sokkal körmönfontabb módon tettük. Úgy, hogy sokan az Egyesült Államokban még azt hiszik, anyagi támogatásunk önzetlen alapon történik. A legtöbbször nem önzetlen. Ezen birodalomteremtési folyamatnak a része.

D. Brancaccio: De ha másért nem, hát azért, hogy békében éljen önmagával, amikor fiatalabb volt biztosan azt mondta önmagának: "Segitem ennek a fejlődő országnak a népét, legyen az Indonézia, legyen az valamely másik ország, az által például, hogy egy vízierőmű projektet viszünk nekik." Igen, sokba fog kerülni nekik, igen, sokat kell kölcsönözniük. De végső soron azon érzés kellett, hogy vezérelje, hogy megpróbálják kisegiteni a szerencsétleneket.

J. Perkins: Hát, ez az amit az üzletviteli iskolában tanultam és ez a minta, amit a Világbank prezentál.De aki igazán megismeri ezeket az országokat, mint én is, hiszen sok időt eltöltöttem bennük, azt látja, hogy a pénz, amiből olyan létesitményeket épitenek, mint a vizierőművek, a főutak vagy a kikötők, valójában szinte sohasem jutott el az illető országba. A pénzt átutalták washingtoni bankokból Houstonba, San Franciscóba vagy New Yorkba, az ottani bankokhoz, ahonnan majd az összes a nagy US korporációkhoz került. Azokhoz, melyekről mostanában annyit hallottunk, mint pl. a Halliburton és a Bechtel. Aztán ezek a korporációk megépitették ezeket a létesitményeket, amelyek mindenek előtt a szóban forgó országok dúsgazdagjainak kényelmét szolgálták.
Az elektromosságot, a főutakat, a kikötőket ritkán használták azok, akiknek leginkább szükségük lett volna rájuk. Viszont az ország ott maradt egy hatalmas adóssággal és olyan nagy lett ez az adósság, hogy azt aligha tudják visszafizetni. Igy aztán egy adott alkalommal, mi, gazdasági bérgyilkosok, visszamegyünk az országba és azt mondjuk: "Nézzétek, sok pénzzel tartoztok nekünk és nem tudjátok fizetni az adósságot. Ezért adjátok el nekünk olajatokat egy igazán alacsony áron vagy szavazzatok velünk egy ENSZ szavazáskor vagy adjatok nekünk területeket katonai támaszpontok céljára vagy küldjetek katonai egységeket valamelyik országba, ahol a segítségeteket akarjuk."



D. Brancaccio: Azt érti ez alatt, hogy kezdettől fogva az olyasféle kölcsönre gondoltak, mellyel lényegében eladósították ezeket az országokat?


J. Perkins: Semmi kétségem nincs afelől, hogy ezzel a szándékkal kellett elmennem ezekbe az országokba, s ezeket a projekteket összehozni, amelyek billió dollárokat hoztak vissza az amerikai korporációknak és amelyek aztán olyan mélyre juttatták az adósságban ezeket az országokat, hogy lényegében birodalmunk részévé váltak.

Bizonyos értelemben rabszolgáink lettek. Fontos megérteni, hogy amit én csináltam, nem volt törvényellenes. Nem illegális. Az kellene, hogy legyen. De nem az. Nos, ha mondjuk egy bankár vagyok és odamegyek magához és rábeszélem önt, hogy vegyen fel egy kölcsönt, melyről tudom, hogy sohasem tudja visszafizetni, nos az büntetendő. Azért biróságra tudnának vinni vagy...

D. Brancaccio: Igen,...az törvényellenes.

J. Perkins: Pontosan! Az törvénybe ütközik. De nemzetközi szinten nem törvényellenes. Mi írjuk a törvényeket. S ha megnézi a tankönyveket az üzleti-, kereskedelmi iskolákban, azt látja, hogy a bruttó nemzeti termék növelése úgy van elkönyvelve, mint ami jó a fejlődéshez.És az, s általában így történt. Azonban ezen országok legtöbbjében vagy ezen országok közül sokban, amikor növeli a bruttó nemzeti termék volumenét, talán csak azon néhány család gazdagságát növeli, akiknek tulajdonában vannak az ország fő anyagi eszközei.

Emlékezzetek, Fekete János bankember volt az első, aki már a 80-as évek elején puhította Kádárt, hogy lépjen be Magyaro. a Világbank igájába. Azóta zuhanunk adósságspirálon lefelé, ahonnan nincs menekülés. Az egész előre el volt tervezve, hogy egy gyarmat legyünk, és a földjeink, víz-gáz és egyéb kincseink is az idegenek -főként a cionista üzletemberek tulajdonába kerüljenek.
Az egész parlamenti bandát hazaárulás miatt börtönbe kellene zárni, az elmúlt 20 év intézkedési miatt. Az EU is átver bennünket, mert a többszörösét kéri annak a pénznek, amit támogatás formájában visszacsurgat!! Lásd: eunyet.hu

 

A nép, amelyik önellátó gazdálkodással és más tevékenységekkel vagy csaknem önellátó módon tartja fenn magát, nem nyer semmit. Valójában, ha épít egy duzzasztógátat, a vizierőmű számára, keresztbe a folyójukon, az a folyó lentebbi szakaszán pusztítja az élet jó részét. Tönkreteszi gazdaságaikat, tönkreteszi halászatukat. Rengeteg kárt okoz nekik. És ők azok, akiknek vállalni kell az adósságot, amelyik gyermekeik taníttatását, az egészségügyi ellátást, s más társadalmi szolgáltatásokat kellene, hogy fizessen. De nem lehet, mert nekünk tartoznak vele.
Annak oka, hogy megírtam ezt a könyvet, David, az, hogy végül, szeptember 11-e után rájöttem, az amerikaiaknak tudniuk kell, mi történik. Mert a legtöbb amerikai nem tudja. És szeptember 11-e csak szimbólikus kifejezése a hatalmas tömegű dühnek szerte a világban. S mi, az Egyesült Államokban nem vagyuk tudatában ennek. Szeptember 11-e valamennyire tudatosította velünk ezt a dolgot, habár úgy gondolom, nagyon elfedtük ezt az aspektusát. Azt mondjuk, terrorista gazemberek műve!

D. Brancaccio: Vagy pedig, hogy valami vallási indulatból fakad. Vagy valamiféle sajátságosan Szaudi Arábiára jellemző dolog. Ez ténylegesen nem Amerika és nemzetközi kapcsolatai miatt van. Ez az érvelés.

J. Perkins: Ez az érvelés. De valójában, ha elmegy katolikus országokba Dél-Amerikában, látni fogja, hogy Osama bin Laden hős sok ember számára. Kint van a plakátokon. Ott van a trikókon. Nagyon szerencsétlen dolog, hogy ez a tömeggyilkos egy Dávid szimbóluma lett, aki szembeszáll a Góliáttal. Ahogyan látják. Sok ember számára olyan, mint Robin Hood.
Minden nap huszonnégyezer ember hal meg táplálkozási hiányban. Harmincezer gyermek hal meg minden egyes napon betegségekben, melyekre van gyógymódunk. Amelyekre van orvosságunk. És ez nem szabadna, hogy megtörténjen. Nem kell, hogy megtörténjen. Ez ötvenezer ember minden egyes napon, akik borzalmas, fájdalmas, szörnyű és szükségtelen halállal halnak meg. Így, noha a háromezer a World Trade Centre-nél gyalázatos, borzalmas dolog volt; kétszázezer vagy még több a tszunami miatt, gyalázatos és borzalmas. Ezek hírek lesznek. De az ötvenezer, plusz, aki naponta meghal, szükségtelenül, mégcsak hírértékkel sem bír! Családjaik és az emberek, azokban az országokban nagyon dühösek. Mert meg tudnánk akadályozni a tragédiát. Valójában politikánk és különösen részvénytársaságaink politikájának tekintélyes része előmozdítja azokat az állapotokat, melyek olyan helyzetet teremtenek, melyben emberek halnak meg táplálék vagy gyógyszerhiány miatt.


D. Brancaccio: Lesznek amerikaiak, akik elgondolkodnak ezeken és azt mondják: nézd, mi megpróbáltuk megosztani a gazdagságot, de, bármi legyen az oka, nem sikerült.

J. Perkins: Nem próbáltuk megosztani a gazdagságot. Mi, amerikaiak azt hisszük, hogy ezt tesszük. Jószívű, könyörületes emberek vagyunk. De vannak, akik döntéseket hoznak és én ilyen pozícióban voltam. Ez sok embert jelent ma, ilyen pozíciókban. Nagyon meggazdagodnak. Meggazdagodnak részvénytársaságaik és mesésen meggazdagodik ezekben a fejlődő országokban az a néhány család is,

amelyik kollaborál velünk ebben a folyamatban.
De a szegények sokkal szegényebbek lesznek. A rés, a gazdagok és a szegények között hihetetlenül megnőtt az utóbbi harminc évben. Ezen időszakban, amikor a Világbank és az ENSZ azt mondta nekünk, hogy javítanak a helyzeten, valójában duplájára nőtt a rés.


D. Brancaccio: Tudja, láttam egy tisztségviselőt idézni a Világbanktól az ön könyvével kapcsolatban, aki nem olvasta a könyvet. Csak néhány számadatot látott, de úgy vélte, hogy az ön nézetei e dolgokkal kapcsolatban nagyon pontatlanok. S eltekintve attól, hogy megtörtént-e vagy sem, amit ön mond, a Világbank előrelépett. Még manapság is van előrelépés. Láttam egy 1980-as statisztikát, amikor is kölcsöneik 3 vagy 5 százaléka ment olyan dolgokra, mint az egészségügy, a nyugdíjak s az oktatás. Most ez eléri a 22 százalékot. Nem adnak annyi pénzt duzzasztógátakra, amelyek felfuttatják az adósságot.

J. Perkins: Ha alaposan utánanéz azoknak a számoknak az iskolákkal, korházakkal és efféle dolgokkal kapcsolatban, látni fogja, hogy igen, több pénzt költöttek az olyan fajta létesítmények, mint az iskolák és kórházak építésére. A nagy építőipari vállalkozások meggazdagodtak rajtuk.
De nézzen a számok mögé és lássa mennyi pénzt fordítottak egészségügyi specialisták képzésére. Az orvosok, ápolónők és technikusok képzésére vagy hogy mennyit költöttek tanításra, a tanárok képzésére. Az iskolák megtöltésére. Nem elég iskolákat és kórházakat építeni. Meg kell teremteni az egész rendszert is, amely jobb oktatást és egészségügyet tesz lehetővé. Ez az....Nagyon elszomorít, hogy azt kell mondanom, ez egy olyan szisztéma, ami rengeteg port hintett az emberek szemébe. Nagyon szép képet festünk, de ha mélyebbre néz, egy egészen más történetet lát.

Félelmetes! ÉBREDNI KELLENE, NEM ISMERŐS? NÁLUNK PONT EZT AKARJÁK ÉS EZ A KORMÁNY PONT AZT CSINÁLJA AMIT DIKTÁLNAK NEKI..eladtak minket az IMF-nek, a földet-ivó vizet.



D. Brancaccio: John, hálás vagyok ezért. A köny címe: Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai. John Perkins, köszönöm szépen!

J. Perkins: Szívesen. Örültem a szerencsének, David.
        Ford: B. J.

"Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai cimű, mindent feltáró s magával ragadó könyvében a bűntudattal terhelt szerző, John Perkins, meghökkentő részletességgel magyarázza el, hogy a hozzá hasonló amerikaiak valójában "felbérelt revolveresek", akiket az Egyesült Államok kormányával szerződésben álló tanácsadó cégek alkalmaznak és amelyek horogra fogják az elmaradott országokat az uzsoracápák által szándékosan rájuk sózott dollár milliárdokkal, hogy ellenőrzésük alatt tartsák politikai életüket és gazdaságaikat."

Mark Bruzonsky - MER

 

videóinterjú a szerzővel angolul

 


 

 

 

"Az elmúlt hetekben a nemenyi.net könyvtárába két tanulmánysorozat került fel. Az egyik ezideig csak angol nyelven olvasható, a másikról már készült magyar fordítás is. Itt olvasható. A címe: Az Ön ellensége, Soros György. A Citizens Electoral Cuncil of Australia kiadványa, szerzői a Lyndon LaRouche Political Action Committee tagjai.

Miért is az ellenségünk Soros György? Akiről az a susmus járja, hogy bár magyar származású többszörösen milliárdos spekuláns, de az alapítványain keresztül (pl. Nyílt Társadalom, Emberjogi Szervezet, stb.) számtalan jó dolgot pénzel, támogat. Magyarországra a rendszerváltáskor jött el és azonnal egyetemet alapított, emberjogi intézményt hozott létre, számos fiatal pályázatát fogadta el alapítványi ösztöndíjat biztosítva külhoni, vagy hazai tanulmányokhoz, és még sorolhatnánk. Akkor ez a ‘szent ember’ hogyan lehet az ellenségünk?

Nahát, éppen erről van szó: a pokolba vezető utak is néha jó szándékkal vannak kikövezve, de a jelen estben nem a jó szándék vezetette a multi-milliárdost alapítványok létesítésében, hanem a nyers piaci haszon.

Egy évtizede még nem tudtam mindazt, amit azóta sikerült oldalak ezreinek áttanulmányozása után megismernem és fölgöngyölítenem. Alapvető ismereteimet és következtetéseimet a Benjámin c. könyvben tettem közzé – letölthető itt. Ám a Benjamin elkészítésekor még csak sejtettem számos olyan összefüggést, ami aztán a fönt megnevezett két tanulmányban közölt adatok ismeretében oda vezetett, hogy Soros tevékenységéről valóban magam is állítom: Soros György valóban az emberiség ellensége! Az angol birodalmi politika, angol-holland pénzügyi köreinek, a könyvem címét jelentő Benjámin társadalmi csoportnak az ügynöke, végrehajtó bérgyilkosa.

Soros György már tizenéves korában méltóan bizonyította, hogy a kereskedelemben nincs erkölcs, sem emberbarátság, sem más érzelem, csak haszon – vagy bukás. Még a náci uralom alatti Magyarországon zsidó származása ellenére beállt a hódítók közé és már akkor bizonyságot tett arról, hogy kiválóan alkalmas bérgyilkosnak, tömegpusztítónak, népek tönkretevőjének.

Soros jelenlegi feladata az, hogy a nemzeti gondolatot, ahol csak lehet, kitöröltesse az emberek fejéből. Alapítványai, ösztöndíjai nem az emberbarátság, hanem az embergyűlölet jegyében működnek. Minél többen, minél hamarabb elpusztuljanak, hiszen túl sok a haszontalan ember a földön! Ebben aztán segít is az eutanázia programra kihegyezett alapítványa.

Két főbb tevékenységi köre van: az egyik a harc a kábítószerek törvényesítése és korlátlan kereskedelme  érdekében – természetesen a szabad kereskedelem emberi jogának a szellemében. Ebből aztán hatalmas pénzbevétele van, és ebből fedezni lehet a szükséges politikai manipulálások költségeit. A másik fő téma a nyílt társadalom kérdése – ugyancsak az emberi jogok szent tétele alapján –, melynek alapvető lényege, hogy minden nemzeti jelleg eltűnjön, a pénz- és áruforgalom útjába sehol ne legyen korlát, a társadalom bomoljon egyedekre. Se állam, se szervezkedés, csak korlátlanul idomított bérrabszolgák. Ezt fejezi ki a globalizáció is, amihez aztán a világkormány igénye is szervesen tartozik.

Ugyanis, mindennek a biztosítéka az angol birodalmi igények alapján felállított világkormány lenne, ami megfelelő erővel rendelkezne a renitensek megleckéztetéséhez (bombázás), mindenféle ellenállás korlátlan és kíméletlen letöréséhez. Hogy ez egyszerűbb legyen, a nemzetállamokat hatalmas tömbökbe kell tömöríteni – egyesült államok – és annak bürokráciáján keresztül lehet elérni a hatékony szolgálatokat. Ezt a célt szolgálta a már szerencsére felbomlott Szovjetunió is – de ugyanezt szolgálja manapság Európában az angol-holland bankok által ellenőrzött pénzforgalmú Egyesült Európa is.

Sokkal hamarabb felismerjük az összefüggéseket, ha az egyelőre csak angol nyelven a könyvtárba elhelyezett EIR kötetet nézzük meg, ahol a kábítószer forgalom statisztikai adatai jól mutatják, miért is kellett Afganisztánt katonailag lerohanni.

Afganisztán az angol inspirációk alapján lett a világon a második legnagyobb ópiumtermelő hely. A Tálibok azonban könyörtelenül tiltották a máktermesztést és 2001-re a kábítószerek, az ópium, a marihuána világforgalma a töredékére csökkent. Jött 9/11 és az előtte már elhatározott amerikai katonai beavatkozás után azonban hamarosan helyreállt ez a forgalom, és azóta is dinamikusan nő. Soros érdekelt ebben – de csak mint felbujtott végrehajtó, mert az igazi érdekeltség az angol birodalmi és amerikai forgalmazói kört jelenti. Amerikába a kábítószer elsősorban a dél-amerikai termelőktől (Bolivia) kerül.

Mi köze ennek hozzánk, magyarokhoz?

Amint kezdtem, az előző évszázad végén több vitában vettem részt, ahol a Soros ösztöndíjasokat hazaárulóknak, beetetett embereknek nevezték – és ezt akkor nem fogadtam el. Ma már másként látom. No, nem úgy, hogy hazaáruló lenne mindegyikük, a kép sokkal finomabb ennél.

Magyarországon működik a Soros-pénzelte Európai-egyetem, a Nyílt Társadalmi Alapítvány, az Emberjogi Alapítvány, működnek a kábítószert törvényesíteni akaró mozgalmak – és ezek mögött politikai párt is áll, mely a törvényhozást ezek érdekében befolyásolja. Kik teszik mindezt? Nagyon nagy számban a Soros-emberek. Sokan vannak. Nem feltétlenül mind követi a Soros által képviselt politikát, de épp elég az is, ha csak a felük, vagy a negyedük teszi ezt.

Figyeljünk oda most a hazai pártrendszerre. A két összemérhető, egymásnak feszülő látszólagosan különböző politikai erő modellje eléggé általános ma már a világban. A demokrácia látszatát kelti – de az igazi demokráciát valójában mégis kizárja. Ez Soros megnyilatkozásaiból is kiderül, merthogy szerinte nem szabad megadni a nemzeteknek a demokratikus jogokat, mert azzal sérül a szabad kereskedelem és forgalom szent eszméje, sérülnek az emberi jogok. Csakis a haszon határozhatja meg az eseményeket, minden más már zárt társadalmat jelent – és akkor indulhatnak máris a bombázók. Ahogy másutt indultak is…

Az egyik nagy pártnak – MSZP – a pénzoligarchiához való elkötelezettségét nem kell bizonyítanunk. Politikájuk, személyi vezetésük, kormányuk ezt kétséget kizáróan bizonyítja.

De mi van a másikkal, a FIDESZszel? Ellenzékben volt az elmúlt hét évben, az ellenzéki szerepkört szájaskodással ugyan betöltötte – hamis ellenzékiség – ám cselekedni nem cselekedett. Most ellenben, amikor megjelent egy olyan politikai erő a porondon, ami nem piaci, aminek a vezetését nem Soros ösztöndíjakkal képezték ki, bepánikoltak és ezt az erőt igyekeznek minden módon a politikai térből kiszorítani. Nem csak ők, az összes eddigi országgyűlési szereplő ebben egyetért. Azért, mert ez az új politikai erő a magyar nép mögé állt és a magyar ember bennük látja érdekvédelmét – és ez máris zárttá teszi a társadalmat, azaz Soros és mögöttes erők számára ez nem kívánatos.

LaRouche könyvecskéje abba a világba enged betekintést, amelyből Soros György kinőtt. Soros, a zsidó származású, aki a Magyarországot megszálló németeknek segédkezett zsidók elszállításában – egyben és főleg a vagyonuk tulajdonba vételében. LaRouche Sorost és a mögöttes hatalmi kört fasisztának, nácinak láttatja. Ugyan erre nem túl sok oka van, hacsak az nem, hogy ugyanezek a körök a II. világháborút megelőzően a náci Németországot, Mussolinit és Hitlert is támogatták pénzeikkel, sőt, Amerikát is a fasizmus útjára akarták terelni. De ez nem feltétlenül haladja meg azt a szándékot, amit az Angol Birodalom Amerika függetlenné válása óta kísérel meg nap-mint-nap: újra létrehozni az egyetlen világbirodalmat London központtal. Az amerikaiak meg bár a világkormánnyal egyetértenének, de nem a londoni központtal. Mégis, az amerikai két-párt rendszer azt mutatja, hogy náluk is egy rettentően kis erő képes az országot kormányozni, azaz belezavarni olyan eseményekbe, ami nem föltétlenül a népesség érdeke.


Hol állnak a hazai politikai körök? Akármelyiket követik, ezzel a saját népüktől vonják meg a támogatást. Kenyéradó gazdák – ott, valahol nyugaton. A nép meg itt. És ugye, mekkora szörnyűség, ha a nép önmagát megszervezi, és érdekeit kinyilvánítja? Soros szerint ez tűrhetetlen. De nem csak Soros szerint, hanem a megbízói és az ellentábora szerint is."



Cser Ferenc

 

orbán viktor politikai pályafutását gimnáziumi alapszervezeti KISZ-titkárként kezdte. Politikai hozzáállása saját elmondása alapján a honvédségben eltöltött idő alatt változott meg gyökeresen, ahonnan teljesen más emberként távozott. Korábban a szocialista rendszer naiv és elkötelezett híve volt.

1984-ben több társával együtt megalapította a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratát, a Századvég-et. Ezután 1987 és 1989 közt Szolnokon lakott, de Budapesten dolgozott a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézetében

1989–1990-ben a Soros Alapítvány ösztöndíjával Oxfordban tanult. 1990-től országgyűlési képviselő. 1992-ben a Liberális Internacionálé alelnökévé, 1993-ban a szervezet végrehajtó bizottságának tagjává választották. 1993 májusáig a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője volt. Orbán 1992-ig liberális elveket vallott, a pártja is ebben az időben szorosan együttműködött az SZDSZ-szel.

 

 ORBÁN-t 1982-ben beszervezési céllal tanulmányozta a BM III/III-2 Osztálya, de beszervezésétől elálltak, 206-8/21/1982.sz, 11-2110/1982. számom környezettanulmány készült róla. Ez évben „VIKTÓRIA” fn-en a BM III/III-2-es Osztálya bizalmas nyomozás alá vonja. A nyomozást 1986-ban bizonyitékok hiányában megszüntetik.

ebben az országban mindenkit csak be akartak szervezni...

A '80-as években a Belügyminisztérium III/III-as ügyosztálya operatív nyomozást folytatott Orbán Viktor és felesége, Lévai Anikó ellen. Besúgókkal és lehallgatással igyekeztek információkat szerezni a házaspár szolnoki és fővárosi tevékenységéről, kapcsolatrendszeréről. Orbánt '82-ben megkísérelték beszervezni is - derül ki a miniszterelnök honlapján publikált dokumentumokból.

"lehallgatták és megfigyelték Orbánt és feleségét" aztán felvették Orbánt egy minisztérium vezetőképző intézetébe...
A megfigyelésekből kiderült hogy jó elvtársak vagy hogy?

 Ha csak "megpróbálták" beszervezni, akkor az ügynökakták miért nem nyilvánosak? Milyen kínos lapok kerülhetnének elő onnan!

Itt csupán annyit írnak, hogy megpróbálták beszervezni, ami igaz is, de a teljes igazság az, hogy sikerült is nekik.

Két kommunista az ötvenes években:
- te is partizán voltál?
- nem, de már intézik.

 


 

jegyzetek:

 

Robert McNamara - Ford, hadügyminiszter, Világbank elnöke

Manifest Destiny, Monroe-elv

Graham Greene

Omar Torrijos tábornok -Panama

Henry Kissinger - Saud Arábia, összekötő?

Bush - Enron olajvállalat, CIA vezetője, ENSZ nagykövet, elnök

Khomeini ajatollah, Irán, szül 1902, 1979 túszejtés az amerikai nagykövetségen

Jaime Roldós - Ecuador, egyetemi professzor, néppárti és nemzeti

Rachel Saint, SIL (rockeller, olaj érdekképviselet nyelvintézetnek álcázva) -nél volt a testvére, megölték, lobbizott a tévében az őslakosok ellen, adományt gyűjtött

Jimmi Buffet, zene

Virgin-szgk

Carter elnök

Hugo Chaves - Venezuella

Langfellow verse "hetvenötben Paul Revere"

Soros kontra font, Soros kontra Anglia

A bejegyzés trackback címe:

http://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr962637685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

magg 2011.02.12. 13:59:00

en.wikipedia.org/wiki/The_Corporation

Ez meg nem egy rossz film. Korporáció révén témába is vág.

Hunor Levente 2012.02.19. 03:25:16

Mint szélsőliberális idegenszívű csak érintőlegesen szólnék hozzá nagyon röviden a leírtakhoz, az "emberközpontú, humanista, keresztény kormány" koncepciójához.

A kormánynak a vallásoktól függetlennek kell lennie. (De ha már nem független, akkor se világos miért éppen kizárólagosan keresztény, miért nem sámánista - az a magyarok ősvallása -, buddhista vagy Krisna-tudatú. Vagy kérdés, a katolikus egyházzal szemben miért nem akarjuk a szuverenitásunkat kivívni, meddig tűrjük a gyarmatosítást, a vallási kizsákmányolást?)

A vallási elnyomásnak véget kéne vetni. (A csecsemőkeresztelés gyakorlatát beszüntetni, az istenes keresztény Himnuszt lecserélni valami pozitív hangvételű semleges világnézetű műre stb.) A vallásosok ne az általuk világinak nevezett kormányban kérkedjenek a hiedelmükkel, hanem eredjenek a templomba. És finanszírozzák is maguknak a saját hóbortjukat. (Ha vki a horoszkópját meg akarja tudni, mert olyan a hiedelemvilága, azt se finanszírozza az állam.) Egyházra költeni teljesen értelmetlen, az erőforrások pazarlása.

Egy keresztény kormány eleve nem lehet emberközpontú, azért mert a kereszténység alapvetően istenközpontú. A humanizmushoz se sok köze van. (Pl. a pokollal fenyegetés, mennyországgal hitegetés, az antikrisztus és a gonosz hajszolása se erről árulkodik.)
A "Zeitgeist dokumentumfilm" első(?) része se véletlenül kritizálja a vallást és a kereszténységet.
A kereszténységből leszűrt, megszépített értékrenddel talán lehetne valamit kezdeni, csak az a baj, hogy a vallás hozzácsatolódik...

Ami a lényeg: a humanizmushoz és az emberközpontúsághoz nincs szükség se keresztény, se más vallásra.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.19. 21:36:03

@Hunor Levente:

"A kormánynak a vallásoktól függetlennek kell lennie. (De ha már nem független, akkor se világos miért éppen kizárólagosan keresztény, miért nem sámánista - az a magyarok ősvallása -, buddhista vagy Krisna-tudatú. "

már miért kéne függetlennek lennie? demokráciában az emberek többsége dönti el, milyen legyen a kormány, Magyarországon meg a keresztény értékrend, a régi keresztény értékrend és erkölcsiség, a 19. századi kb, kellene hogy érvényesüljön, mielőtt még a zs-kategóriás kommunisták rátették volna a kezüket erre is. ide értem az oktatást is.
van is erről egy kiváló Tormay Cecile részlet. majd megcsinálom posztba.

"a katolikus egyházzal szemben miért nem akarjuk a szuverenitásunkat kivívni, meddig tűrjük a gyarmatosítást, a vallási kizsákmányolást?"

miben jelenik meg, hogy a vatikán kizsákmányolna minket?
és a római katolikusok csupán ügynökök? én amúgy nem zárkózom el a reformátusoktól sem, az evangélikusok meg egyréteműen a barátaink :)

" És finanszírozzák is maguknak a saját hóbortjukat. Egyházra költeni teljesen értelmetlen, az erőforrások pazarlása."

én amúgy szeretném ha társadalmilag hasznos munkát végeznének a papok és szerzetesrendek, kézzelfogható hasznot, szemetet szedhetnének, megtisztíthatnának egy tájat. a jezsuiták pedig - miután megszűrtük őket a kommunista elemektől, melyek sem erkölcsileg, sem nemzeti érzelmük okán nem alkalmasak semmi komoly dologra sem - vagy más tanult papok, pl jogi és más hasznos tanácsokat adhatnának a lakosságnak, persze ingyen. így segítve a nép boldogulását.

"Egy keresztény kormány eleve nem lehet emberközpontú, azért mert a kereszténység alapvetően istenközpontú."

Isten pedig saját képére formálta az embert. egy keresztény KORMÁNY (melyet, érthető, de emberek választottak) még így sem egyenlő a kereszténységgel, amely szerinted azért nem foglalkozik az emberrel, mert Istennel foglalkozik, ez kissé gyermeteg érvelésnek tűnik nekem.

"A humanizmushoz se sok köze van. (Pl. a pokollal fenyegetés, mennyországgal hitegetés, az antikrisztus és a gonosz hajszolása se erről árulkodik."

a humanista mióta tűri a bűnt? igenis lehet humanista egy keresztény, aki még életében nem fenyegetett meg senkit pokollal, de aki ezt megteszi se zárja ki magából a humanistát.

"A "Zeitgeist dokumentumfilm" első(?) része se véletlenül kritizálja a vallást és a kereszténységet."

azért kritizálja, mert a doku szerzője antiklerikális. nem azért kritizálja, mert komoly érvei voltak, talán az itteni zeitgeistos psoztomban is megírtam, vagy a port.hu-ra, hogy milyen bénák a vallást támadó szövegek a zeitgeistben.
de itt van a zeitgest őse: a pénz urai című doku. ez nem nemzetellenes ez nem egyházellenes, hanem pont az ellnekezője, ezért sokkal jobb is:
kkbk.blog.hu/2010/01/22/a_penz_urai_1

" csak az a baj, hogy a vallás hozzácsatolódik..."

miért baj a vallás? miért baj az, ha valaki hisz egy teremtőben?
amíg nem mondja meg valaki, hogy mi volt az ősrobbanás előtt (mert a semmi fölfoghatatlan) addig Isten létét sem kérdőjelezheti meg
én amúgy egyszerre hiszek a teremtéselméletben és az evolúcióban is. ezek nem zárják ki egymást. és amúgy többnyire deista vagyok.

kronstadt (törölt) 2012.02.25. 22:00:24

@tesz-vesz:

Zeitgeist dokumentumfilm = futurisztikus cukormázba csomagolt NEOMARXISTA propaganda… féligazságokkal, hazugságokkal, elhallgatott tényekkel (pl. az állami pénzrontás 2500 éves történetéről egy szó sem hangzik el ebben a hű-de-nagy-leleplező-műben…)

„USA eladósodottsága más”

az USA csődbement… néhány éven belül inflációs robbanás lesz az USÁ-ban…

„magyar adósrabszolgaság”

ez nem Fekete Jánossal indult el… az 1930-as években magasabb volt a nemzeti jövedelem arányos eladósodottság mint ma…

„A Monarchia idejéből örökölt adósságterhek, az újonnan felvett hitelek jelentős hányadának improduktív felhasználása és az 1929-1932-es világválság hatása miatt azonban a fizetési mérleg fokozatosan romlott. Az állami költségvetés helyzete is egyre súlyosabbá vált. A BRUTTÓ ADÓSSÁG 1931-BEN 4,3 MILLIÁRD PENGŐT TETT KI, AMELY SZINTE PONTOSAN MEGEGYEZETT AZ 1930/1931-ES KÖLTSÉGVETÉSI ÉV NEMZETI JÖVEDELMÉVEL.”
cegvezetes.hu/2001/08/tartozik-es-kovetel/
„Amerika kül-, s gazdaságpolitikájának követését”
magyarul:
partikuláris USA érdekcsoportok SZUBVENCIONÁLÁSA elsősorban az USA ADÓFIZETŐK terhére… a méregdrága és teljesen felesleges USA „aktív” külpolitika, amely lényegében MONETÁRIS IMPERIALIZMUS ugyanis mindössze egy szűk réteg érdekeit szolgálja az USÁ-ban… Az amerikai polgárok döntő többsége akkor járna jól, ha az USA befejezné a világpolitikai „szerepvállalását” (birodalomépítését…).

„És első alkalommal teremtettünk egy birodalmat, alapjában véve hadsereg nélkül.”

HAMIS

A GLOBÁLIS VÉDELMI KIADÁSOK több mint 50%-a az USÁ-hoz kötődik… ez a hadsereg nem pusztán dísz… nagyon aktívan felvonul akkor ha valaki, pl. az ún. petrodollár status quo-t veszélyezteti…

Incredible Fact or Theory?: The Petrodollar Scam
www.youtube.com/watch?v=hpZ0Kc_Cx_g

en.wikipedia.org/wiki/Petrodollar_warfare

BTW a hidegháborút is az USA provokálta ki…

Az I vh-t is az USA belépése nyújtotta el… és ezzel az orosz kommunista hatalomátvételhez is nagyban hozzájárult…
„De mi ezt sokkal körmönfontabb módon tettük. Úgy, hogy sokan az Egyesült Államokban még azt hiszik, anyagi támogatásunk önzetlen alapon történik.”

Ez burkolt SZUBVENCIÓ bizonyos USA ÉRDEKCSOPORTOKNAK elsősorban az USA ADÓFIZETŐK terhére… a végjáték gazdasági összeomlás lesz… inflációsrobbanás… az USÁ-ban…

„Viszont az ország ott maradt egy hatalmas adóssággal”
az állami presztízsberuházások az állami gazdaságpolitika „hatékonyságát” dicsérik… azért ezt látni kéne…

az adósságokat pedig nem fogják visszafizetni… soha…
BTW
pl. ilyen eladósodott ország az USA… sokkal jobban el van adósodva mint mi… A TELJES (ÁLLAMI + VÁLLALATI + MAGÁN) GDP ARÁNYOS ADÓSSÁGÁLLOMÁNY az USÁ-ban 350% környékén van… de a potenciális adósság állomány sokkal magasabb ennél, pl. USA biztosítók által kibocsátott CDS-esek (credit default swaps-ok)… a görög államadósságot az USA szövetségi tulajdonban lévő AIG (American Insurance Group) biztosítja… és ez mindössze a jéghegy csúcsa…

összehasonlításképp:
a teljes (állami + vállalati + magán) GDP arányos adósságállomány az Magyarországon 140% környékén van…

no most akkor ki van eladósodva???

A TELJES (ÁLLAMI + VÁLLALATI + MAGÁN) GDP ARÁNYOS ADÓSSÁGÁLLOMÁNY az Egyesült Királyságban 540% környékén van…
A TELJES (ÁLLAMI + VÁLLALATI + MAGÁN) GDP ARÁNYOS ADÓSSÁGÁLLOMÁNY JAPÁNBAN 510% környékén van…
a teljes (állami + vállalati + magán) GDP arányos adósságállomány az Eurozónában 400% környékén van…
az ún. „fejlett világ” csődbement…

„s ezeket a projekteket összehozni, amelyek billió dollárokat hoztak vissza az amerikai korporációknak”

a „billion” helyes magyar fordítása milliárd…

„amelyek aztán olyan mélyre juttatták az adósságban ezeket az országokat, hogy lényegében birodalmunk részévé váltak”

milyen birodalom az, amely az összeomlás felé menetel? :)

„ha mondjuk egy bankár vagyok és odamegyek magához és rábeszélem önt, hogy vegyen fel egy kölcsönt”
nem kötelező kölcsönt felvenni…

„melyről tudom, hogy sohasem tudja visszafizetni,”

valódi piaci viszonyok között (tehát nem a mostani viszonyok között) egyszerűen bedől a hitel és csődbe megy a bank… a bank összes kintlevősége, követelése új részvény kibocsátással átmegy a betétesek tulajdonába… ez lenne a rég elfeledett kapitalista módi…

„De a szegények sokkal szegényebbek lesznek”

HAMIS

Az USD TARTALÉKVALUTA STRATÉGIA tandemben folyt a kelet-ázsiai kistigrisek MERKANTALISTA EXPORTORIENTÁLT stratégiájával
AZ USA IPARI TERMELÉS JELENTŐS RÉSZE A HARMADIK VILÁGBA TELEPÜLT!!!!!!!!!
A fékevesztett hitelpénz-teremtés/ pénznyomtatás a termelőkapacitások „exportálása nélkül” inflációs robbanást okozott volna az USÁ-ban…

MUNKAHELYEXPORT = OLCSÓ IMPORT

Olcsó import = alacsony infláció
AZ USA BIRODALOMÉPÍTÉS LEGNAGYOBB NYERTESE: A HARMADIK VILÁG!!!!!!!!!
Olcsó Az USÁ-ban némi sarkítással mindössze az alábbiak maradtak:
1. PÉNZNYOMDA
2. A WALL STREET-I KASZINÓ
3. A HADSEREG
a valódi termelőtevékenység jelentős részét exportálták…

„eladtak minket az IMF-nek, a földet-ivó vizet”

a magyar mezőgazdaság/vidék mélyrepülése protekcionista/piackorlátozó rendelkezések sűrűjében zajlik:) emellett olyan borzalmas amilyen:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.28. 13:13:50

@kronstadt: úgy tudom Horthyék visszafizették az összes kölcsönt.
„És első alkalommal teremtettünk egy birodalmat, alapjában véve hadsereg nélkül.”

az alapítás hadsereg nélkül történt, a mondat ezt mondja, emelett még azt mondja, ha nem győznek a sakálok, akkor küldik a hadsereget, szóval nem értem miért írod, hogy "HAMIS" ?
emelett nem hinném, hogy pl MAygarországot megszállnák az amerikaiak, bármilyen indokkal, a 3. világ más, mint egy európai ország.

"ilyen eladósodott ország az USA"
a Római Birodalom is összedőlt egyszer.

nem én fordítottam, de a billió-milliárd közismert, lehet szinonima is, de amúgy egyetértek, magyarul milliárd, de ez mondat után "..."-ot tenni...

"milyen birodalom az, amely az összeomlás felé menetel? :)"
mondtam már fenn egyet, de tulajdonképpen a buta birodalom. a korrupt birodalom. vagy az amelyiknek van a talonban egy másik birodalma, és le akarja váltani a régit.

"AZ USA IPARI TERMELÉS JELENTŐS RÉSZE A HARMADIK VILÁGBA TELEPÜLT!!!!!!!!!"

igen, fenn van a videón kinek is használt az usa támogatás. de te nem hallottad ezt? :

"A Want China Times nevű híroldal arról tudósított, hogy a bejelentésre január 2-án, illetve 3-án került sor a wuhani ipari parkban lévő létesítményben azután, hogy a munkások szabályosan elfoglalták a gyárat. A 300 alkalmazott azt tervezte, hogy együtt leugranak az üzem tetejéről. Végül több órányi várakozás után letettek a tervükről, mivel a wuhani polgármesternek sikerült őket meggyőznie arról, hogy ne ugorjanak le és jöjjenek le.

A Foxconn kínai üzemeiben 2010 óta 14-en vetettek véget önkezükkel az életüknek, közülük tízen tavaly májusig. A dolgozók és a civil szervezetek emiatt folyamatosan támadják a bérgyártásra specializálódott óriáscéget, mondván az kizsákmányolja az alkalmazottait és elvárja tőlük, hogy kibirhatatlan munkakörülmények között dolgozzanak. A cég úgy próbálta meg elejét venni a további öngyilkossági akcióknak, hogy hálókat feszített ki üzemei tetejére.

A legújabb eset azonban már a Microsoft vezetőit is cselekvésre késztette és a Kotaku.com portál szerint az amerikai óriáscég kivizsgálja a történteket. "
m.sg.hu/cikkek/86996

nyilván azért tették mert "HAMIS" az, hogy a "a szegények sokkal szegényebbek lesznek, a gazdagok pedig gazdagabbak".

kronstadt (törölt) 2012.02.29. 20:34:13

@tesz-vesz:

„úgy tudom Horthyék visszafizették az összes kölcsönt.”

1920 után hiperinfláció volt Magyarországon…

1927-re egy osztrák magyar aranykorona már 13730 magyar papírkoronával volt egyenlő…

ez bizony 14000000%-os azaz 1 millió 400 ezer százalékos kumulált infláció…

a pengő 1927-es bevezetésekor 12500 magyar papírkoronával volt egyenlő…

azok a kisemberek, akik pl. hadikölcsönt jegyeztek a háború alatt, ill. a megtakarításaikat bankbetétben, papírpénzben tartották lényegében mindent elvesztettek…

kronstadt (törölt) 2012.02.29. 21:10:48

@tesz-vesz:

BTW

1913-ban, az utolsó békeévben a MAGYAR ÁLLAMADÓSSÁG:
- terhelő hátralékok nélkül 6196 millió korona volt,
- terhelő hátralékokkal együtt 7345 millió korona volt,
- a külföldi valutákra szóló értékeknek érmeparitás szerint való átszámítása után 8330 MILLIÓ KORONA volt

azaz

83 MILLIÓ 330 EZER UNCIA ARANY

(100 osztrák magyar korona 1 uncia aranyat ért)

83 millió 330 ezer uncia arany mai piaci értéke:

143 MILLIÁRD USD

1913-ban a nemzeti jövedelem 6741 millió aranykorona volt

ergo

A NEMZETI JÖVEDELEM ARÁNYOS ÁLLAMADÓSSÁG 123% körül volt…

a dualizmus kora hitelfelvételre alapozott erőteljes állami expanzióról szólt…

aranyparitáson számolva 43 év alatt 1107%-al nőtt az államadósság…

a világháború pedig belső hitelfelvételről, fékevesztett pénznyomtatásról, ill. központi tervezésre alapozott hadigazdálkodásról szólt…

Állami pénzügyeink fejlődése 1867. és 1921. közt. – Zawadowski Alfréd
www.ksh.hu/statszemle_archive/viewer.html?ev=1943&szam=09&old=25&lap=36

Csonka-Magyarország nemzeti jövedelme – Fellner Frigyes
www.ksh.hu/statszemle_archive/viewer.html?ev=1930&szam=11&old=45&lap=10

kronstadt (törölt) 2012.02.29. 22:13:13

@tesz-vesz:

„úgy tudom Horthyék visszafizették az összes kölcsönt.”

Állami pénzügyek a két világháború között, főbb időszakok:
1. 1925 előtt - bankóprésre alapozott burkolt államcsőd, hiperinfláció (az 1913 előtti, ill. a világháború előtt felvett belső hitelek elinflálása)
2. 1925-1927 külső hitelfelvételre alapozott konszolidáció
3. ennek keretében 1927-ben a nemzeti monetáris függetlenség feladása (a Bank of England által folyósított 300 millió aranykoronás népszövetségi kölcsön feltétele a pound sterling övezethez való csatlakozás volt, a Magyar Nemzeti Bank a Bank of England szatellit-bankja lett…)
4. 1925-1929 - a külföldi hitelek improduktív felhasználása (államilag segélyezett pénzintézetek, pántlikázott szubvenciók, politikai, ill. személyes kapcsolatok mentén megvalósított ésszerűtlen hitelkihelyezések, masszív fizetési mérleg hiány, lényegében gazdasági ámokfutás)
5. 1931 tájékán újabb kvázi-államcsőd (bankszünzárlat, banki kifizetések korlátozása, kötött devizagazdálkodás, pengő konvertibilitásának felfüggesztése, stb.)
6. 1931-1938 – stabilizáció, majd lassú kilábalás
7. 1938-tól újabb masszív eladósodási hullám (pl. Győri program 1 milliárd pengő állami hitelfelvétel, ez egymagában az akkori nemzeti jövedelem 25%-a volt!!!)
8. a világháború újra pénznyomtatásról s fékevesztett hitelfelvételről szólt.
9. és a sztori újra hiperinflációval, a „kisember” kirablásával végződött…

kronstadt (törölt) 2012.02.29. 22:16:00

Az 1. pont persze így helyes:

„1. 1925 előtt - bankóprésre alapozott burkolt államcsőd, hiperinfláció (az 1913 előtti, ILL. A VILÁGHÁBORÚ ALATT felvett belső hitelek elinflálása)”

kronstadt (törölt) 2012.02.29. 22:22:49

@tesz-vesz:

„az alapítás hadsereg nélkül történt, a mondat ezt mondja”

erre újra csak azt tudom mondani, hogy HAMIS

az USD 1945-ben a bretton woods-i rendszer keretében lett a number 1 tartalékvaluta

az USA pénzügyi hegemónia, monetáris imperializmus minimum a II. világháborúhoz, a VILÁGHÁBORÚS GYŐZELEMHEZ, a number 1 szuperhatalom státuszhoz kötődik…

de ha valaki mélyebben vizsgálja a témát, akkor azzal fog szembesülni, hogy az USA monetáris imperializmus gyökerei valahol az 1898-as USA-SPANYOL HÁBORÚ környékén találhatók meg…

az USA katonai imperializmus tandemben masírozott a monetáris imperializmussal…

kronstadt (törölt) 2012.02.29. 22:37:12

@tesz-vesz:

„igen, fenn van a videón kinek is használt az usa támogatás. de te nem hallottad ezt? :”

újra meg kell ismételnem:

az USD tartalékvaluta stratégia LEGNAGYOBB NYERTESE A HARMADIK VILÁG

Kínában több százmillió ember emelkedett ki a nyomorból mindössze 30 év alatt…

Kína és a KÍNAI ÁTLAGEMBER SZEMPONTJÁBÓL az USD tartalékvaluta stratégia, ill. az erre épülő kínai export-orientált merkantilista stratégia HIHETETLEN SIKERTÖRTÉNET…

Kína - az USA tartalékvaluta stratégiának köszönhetően - valósággal "berobbant" a nemzetközi gazdasági életbe...

A jövő number 1 "szuperhatalma": Kína

BTW

És azért az előzményekről se kéne elfeledkezni:

„A KÍNAI STATISZTIKÁK SZERINT 15 MILLIÓAN LELTÉK HALÁLUKAT AZ 1958-1961 KÖZÖTT ZAJLÓ ÉHÍNSÉGBEN, MÍG A NEM HIVATALOS BECSLÉSEK 20 ÉS 43 MILLIÓ KÖZÉ TESZIK A SZÁMOT. A helyszínen tíz éven át információkat és bizonyítékokat gyűjtő Csang Jiseng, a Hszinhua hírügynökség egykori munkatársa 36 millióra becsülte az áldozatok számát, de a kínai levéltárakba bebocsátást nyerő történész, Frank Dikötter 45 millióval számolt – amihez természetesen még azt is hozzá kell venni, hogy legalább ennyi – minimum 30 millió – gyermek nem jött világra, mivel a házasságkötések kitolásával a gyermekvállalás tervezett időpontja is módosult.”

mult-kor.hu/20110822_nagy_ugras_visszafele

„1966 és 1976 között több millió ember vált a Mao Ce-tung (Mao Zedong) elnök által negyven éve kirobbantott `kulturális forradalom` áldozatává Kínában.”

40 éve kezdődött a kínai kulturális forradalom
www.mult-kor.hu/cikk.php?id=13658

kronstadt (törölt) 2012.02.29. 22:49:49

@tesz-vesz:

a globalizáció igazi veszteseit a fejlett világban fogod megtalálni…

az utóbbi 40 évben a fékevesztett hitelpénz-teremtés azért nem okozott jelentős inflációt az ún. fejlett világban, mert több tízmillió munkahelyet exportáltak…

olcsó import = alacsony fogyasztói árindex infláció... (még fékevesztett hitelpénz-teremtés, eladósodás mellett is...)

a fejlett világ lényegében a fejlődő világba telepítette a termelőkapacitásai jelentős részét…

a valódi érték paradox módon a fejlődő világba ment át…

az ún. fejlett világ lényegében csődbement…

(400% feletti teljes - állami + magán + vállalati - GDP arányos adósságállomány)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.03.08. 20:36:06

@kronstadt: erre még visszatérünk, nagyon írsz, mint egy grafomán.

2012.03.27. 14:59:24

Megszűnt a több évtizedes munkahelyem.
Saját kezembe kellett venni a sorsom alakulását, ezért kezdtem el keresni az interneten. Így bukkantam rá a KMD által kínált lehetősére, melyet mindenkinek ajánlok a mellékelt honlapon:

kmdholding.com/hub3p3a