„Nem fogtok lógni!
Munkát a kommunistáknak!”
Vidám volt az élet a Magyar Október Pártban. Elkeseredett küzdelmet folytattak Münnich Ferenc szobra ellen, harcoltak a róla elnevezett utca átkereszteléséért.
Nem bírták sokáig: kerítettek a flexnek áramot egy BM-ház biztosítéktáblájáról és nekiláttak a szobordöntésnek. De az opportunista lakók fellázadtak: az októberisták áramlopása miatt nem ment a lift. Végül a lelkes párttagok a villanypóznáról oroztak energiát és végre Münnich ledőlt.
"Münnich Ferenc jelenlétében szokatlan módon zajlott le az elítéltek kivégzése. Végrehajtásra a laktanyában szolgáló sorkatonákat vezényelték ki, de ezek egyike sem vállalta a véres munkát, így a jelen volt karhatalmista egység géppisztoly-sorozattal végzett a húsz éves lánnyal és a huszonnyolc éves fiatalemberrel. Holttesteiket a békéscsabai Berényi úti temető szélén, szemétlerakásra kijelölt helyen földelték el – a Békés Megyei Levéltár adatai szerint az elhantolás helyét 1989-ig államtitokként kezelték a hatóságok."
Krassó György úgy gondolta, hogy a Nemzeti Kerekasztal tárgyalások résztvevői felhatalmazás nélkül egyezkednek a jövőről.
– Ezért előválasztást akart. Előbb a nép döntsön: a kommunistákat szeretné a hatalomban látni, vagy a demokratákat?
Persze, nem gyártottak ilyen szavazólapokat.
Krassó komolyan készült a rendszerváltozásra: megalapította a Magyar Október Pártot.
Krassó akkor még nem tudta, hogy orbánék be vannak szervezve titkosszolgálatok által, de jól gondolta, hogy be lesznek szervezve teljesen "nyíltan", közérthetően.
– Egyszer azt mondta nekem, hogy ő kommunistából lett antikommunista, velem nehogy fordítva történjen – meséli Bogád Zoltán, újságíró.
Nem vagyok költő. De a rettenet,a futószalagon folytatott gyilkolás, az erőszak tobzódása,a szüntelen lidérnyomás ellen nekem csak a versírás segített. Az elmondottakat 1958. május 10-én írtam: Dehogy írtam, lejegyeztem és véstem az emlékezetembe a kőbányai Orsz. Börtön, a "Gyűjtő"Kisfogházának földszintjén, amikor a cellámmal szemben levő 17-es zárkából vitték akasztani Erdősi Ferencet,az oroszok fegyveres támadása ellen 21 évesen fegyvert fogó óbudai forradalmárt. Negyvenen-ötvenen lehettek akkor a halálos zárkákban. Csaknem mindennap volt akasztás - olykor egymás után több is -, de a halálra ítéltek száma nem változott, mert ugyanannyit hoztak, mint ahányan nem jöttek vissza többé.
Sok őr itallal erősítette magát és ha lerészegedett ütötte-verte és rugdalta a halálra ítélteket. Az őrség pihenőszobájában nagybetűs felirat hirdette: "A politikai elítéltet ne csak őrizd hanem gyűlöld is!"
A remetéknek mindig igazuk van a politizáló püspökökkel szemben – emlékezett meg majd húsz éve a parlamentben az SZDSZ-es Kőszeg Ferenc Krassó Györgyről.
Göncz Árpád mondta a ravatalánál: „Igazát nemigen vonta senki se kétségbe, de mellé sem állt nagyon senki.”
Bereznay András: Kibulizott ország
részlet
Elvetélt kísérlet az áldemokratikus folyamat megállítására
Az egyetlen politikai formáció, mely az egész demokrácia építésnek hirdetett, de velejéig antidemokratikus folyamattal szembehelyezkedett, a Dr. Krassó György szellemi vezetése alatt működő, 1989 nyarán alakult Magyar Október Párt volt.
Létrehozói olyan ellenzékiek voltak, akik a 80-as években, noha azok követett vonalát több szempontból is kifogásolták, taktikai okokból részlegesen még együttműködtek a (későbbi SZDSZ gyökerét képviselő) rendszerkritikus reformista értelmiségiekkel. A Magyar Október Párt mindenekelőtt a kerekasztal demokratikus szempontból való legitimitását vonta kétségbe, és az ott kidolgozott választási rendszer antidemokratikus jellegére hívta föl a figyelmet, miközben közvetlenül igyekezett a társadalomhoz fordulni, az átalakulás fölülről irányítottságának meghiúsítása érdekében.
A párt fő jelszava – „A nép, te vagy!” – az átlagember figyelmét hívta föl a reá nehezedő felelősségre. Egyidejűleg a jelszó arra is utalt, hogy a kerekasztal pártjai, akik azt hirdették, hogy a nép nevében lépnek föl, ezt a szerepet, a nép képviseletét, a maguk számára csak önkényesen sajátították ki. A párt normális működését a még kormányzó kommunisták adminisztratív úton, vagyis diktatorikus eszközökkel, a saját maguk által hozott, érvényben lévő törvények, illetve rendeletek átlépése árán tették lehetetlenné. Ezt az akkori helyzetben kétségtelenül csak a kerekasztalon részt vevő áldemokratikus pártokkal összehangoltan tehették. Demokratikus átalakulás színlelése, tucatnyi párt működésének engedélyezése közben annyi mindenesetre nem jött szóba, hogy az egyetlen szájuk ízének meg nem felelő új pártot nyíltan be is tiltsák, de módot találtak arra, hogy a beindított hatalomátjátszás további sima lefolytathatósága szempontjából rendkívül veszélyesnek ítélt Magyar Október Párt hatékony működésének anélkül is elejét vegyék. Míg az előírásoknak megfelelően a többi új pártnak székházakat utaltak ki, a Magyar Október Párt arra szorult, hogy gyűléseit egy magánlakásban tartsa. Míg a még állami kézben lévő sajtó más pártok közleményeit az előírásoknak megfelően jelentette meg, többször is „megfeledkezett” a Magyar Október Párt közleményeinek kinyomtatásáról, gyakran pedig megcsonkítva, így a szándékolttól eltérő jelentéssel hozta le őket. Ilyen és más üzelmek ellensúlyozására fordult ahhoz a párt, hogy politikai üzenetét gyakran humorral vegyített akciói útján keressen közvetlen kapcsolatot az egyszerű emberekkel. Ez összhangban is volt a népnek a politikai folyamatba bevonását követelő elveivel. Az akciók, az éppen jelen lévők viszonylag szűk körében, hatásosak is voltak, ennyiben a párt népszerűségét növelték. Egyben alkalmasak voltak arra is, hogy ellenlábasaik sokkal többeket elérő rosszindulatú és gúnyos propagandája őket – valódi tartalmukból kiforgatva – hol felelőtlenül vérontást kockáztatóknak, hol ostobán nevetségesnek állítsa be. A Magyar Október Párt üzenete mindezzel együtt sem sikkadt el, és a számára rendkívül kedvezőtlen körülmények ellenére sem maradt hatástalan.
Nem indult a párt esélytelenül az 1990-es választáson sem, annak ellenére nem, hogy a kopogtatócédulák nyílt szavazásos rendszere riválisainak mérhetetlenül kedvezett. Bármennyire is világos jelei voltak ugyanis, hogy változások vannak folyamatban, az emberekből még nem oldódhatott ki évtizedek mélyen ülő, a kerekasztal pártjai által továbbra is mesterségesen beléjük táplált félelme a hatalomtól. Ilyenkor természetes, hogy még azok közül is, akik szívesebben támogatták volna a hozzájuk szóló, nyílt beszédű, tiszta hangú Magyar Október Pártot, utólagos felelősségrevonás lehetőségével számolva csak kevesen merték aláírni a még fönnálló hatalom meg nem alkuvó ellenfele melletti, talán majd ellenőrzött szavazólapot. Végül is éppen eleget hallották, hogy „csak óvatosan, a munkásőrségnél még fegyverek vannak!” Ilyen aggodalmuk viszont nem kellett, hogy legyen, ha a bármennyire is leköszönőfélben lévő rendszer átnevezett Pártját támogatták.
Ha pedig, mint a nagy többség, változást akartak, arról is kellően és sokszor biztosították már őket, hogy a kerekasztal bár már akkor sejthetően áldemokratikus, de azért átalakulást ígérő többi, „óvatosabb” pártjainak támogatása nem jár kockázattal. Végső soron azonban nem ezen múlt, hogy a Magyar Október Párt nem jutott képviselői mandátumhoz. Annyi ajánlási szelvényt a nagyon kedvezőtlen körülmények ellenére is összegyűjtött a párt, hogy legalább néhány képviselőjének az országházba juttatására azért maradt esélye. Részvételét a választások további fordulóin önkényesen, bürokratikus eszközökkel akadályozták meg. Erre egy, a pártnak a demokrácia védelmében tett gesztusa adott alkalmat. A Magyar Október Párt számára nehézséget okozott annak eldöntése, hogy részt vehet-e, ha nem akar saját elveivel ellentmondásba kerülni, olyan választáson, melyet okkal tart antidemokratikusnak. Kívánatos volt ugyan a bekerülés a parlamentbe, de elképzelhetetlen támogatóik adatainak kiszolgáltatása. Kompromisszumként a párt, miután az előírások szerint megszerezte a számára kiállított ajánlási szelvényeket, majd azokat az illetékes választási biztos összeszámolta, érvényességüket aláírásával hitelesítette és mindezt filmre is vették, a nyilvánosság előtt elégette. Ezáltal eleget tett mind a nyílt szavazáson való részvételnek a következő fordulóba jutáshoz szükséges előírásos követelményének, mind a választás titkosságának megőrzése elemi demokratikus elvárásának – legalább a maga részéről. A párt az így bizonyítottan érvényes ajánlási szelvények hamvait nyújtotta át a Választási Bizottságnak. E tettével a párt, mely addigra minden létező előírásnak már világosan megfelelt, egyetlenegy – a hatalom által ki nem mondott, sőt nem létezőnek állított – dologtól fosztotta meg a hatalmat. Attól, hogy ha az úgy kívánta volna, lehetősége maradjon utólag személyükben is azonosítani a párt támogatóit és ezt elméletben rajtuk akár számon is kérni, talán meg is torolni. Hivatalosan persze minden ilyen szándékot tagadtak, ellentmondás volt tehát a hatalom ragaszkodása az ennek érvényesítésére, de semmi másra módot adó eszközhöz.
Ugyanis a Választási Bizottság idővel úgy döntött, hogy nem engedélyezi a Magyar Október Párt részvételét a választás következő (hivatalosan, első) fordulóján. Ez annak ellenére történt így, hogy ilyen esetre törvényi előírás nem volt, kétség ahhoz nem férhetett, hogy a párt a „jelölésben” megkívántakat teljesítette, és eljárása a demokrácia szellemével a legteljesebb összhangban volt. Így, pontos jogszabály hiánya mellett, mind az ésszerűsség, mind a tisztesség szempontjai világosan a pártnak a választási folyamatból való ilyen alapon történő kirekesztése ellen szóltak. Nyilvánvaló, az áldemokratikus hatalom számára annyira tűrhetetlen volt, hogy egy vele szembehelyezkedő pártnak akár csak esélye is maradjon legalább néhány képviselői mandátum megszerzésére, és így majd a parlamentben szóhoz jutásra, hogy ha alkalom kínálkozott, hogy bármennyire is kétes értékű ürügyet találjon ilyen pártnak a választásból való teljes kizárására, ezt az alkalmat nem volt képes elszalasztani.
Az eset, ha a Magyar Október Párt számára nem is hozott eredményt, annyiból hasznos volt, hogy valami fontosra a korábbiaknál is jobban rávilágított. A hatalomátjátszás lefolytatói, akiken a dolgok múltak, akár a volt kommunistákról, akár új pártokba tömörült volt csendestársaikról volt szó, nemcsak, hogy nem voltak demokraták, de miközben a Nyugathoz csatlakozás szükségességétől, e világ legalább formai elvárásaitól vezettetve annak adták ki magukat, konfliktushelyzetben, amikor szavukon fogták őket, olyankor tehát, amikor színvallásra kényszerültek, lelepleződtek. Világossá vált, hogy még ellenségei is minden valódi demokratikus szellemű megnyilvánulásnak.
A Magyar Október Párt válasza az „ország sátrá”-nak fölállítása volt az „ország háza”, a Parlament előtt, tiltakozásul – ahogy az olvasható jelszavak leírták – a „csaló” (azaz antidemokratikus) választásokkal szemben. Ez jelentette a csöbörből kikerülni remélő, de magát a vödörbe bevezetni közben engedelmesen hagyó magyar társadalom egyetlen olyan szervezett megnyilvánulását, mely kétségbevonta a folyó választásban kiteljesedő „rendszerváltás”-ként emlegetett folyamat egészének legitim voltát. Az új rendszer jellegét pontosan minősíti, hogy míg a leköszönőben lévő kommunisták bizonytalanságukban még nem mertek föllépni a folyó tiltakozás ellen, a választás után megalakult MDF kormány legelső intézkedése az „ország sátrá”-nak rendőri, erőszakos úton történt eltávolíttatása volt. Miután 1991 elején, a szívbetegségével többször operált Krassó György megjelent egy SZDSZ rendezvényen, ott hirtelen összeesett, kómába került és hetekkel később meghalt, a Magyar Október Párt is megszűnt.
a szívinfarktus sajnos nála nem olyan gyanús, mint Csengeynél...
bár ő egyivású volt velük, nem bántották volna
Utolsó írka