kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (4) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallas (16) vallás (11) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Türr István, a „rettenthetetlen magyar”

2013.08.20. 04:44 | tesz-vesz | komment

Címkék: olasz technika görög szabadkőműves panama 1848 türr


Türr István (Baja, 1825. – Budapest, 1908.) szabadságharcos, olasz királyi altábornagy. Az olasz '48-as egységesítési harcok részese. A Korinthoszi-csatorna építésének egyik szervezője.

1825. augusztus 11-én született Baján Thier Jakab vaskereskedő és Udvary Terézia ötödik gyermekeként Thier István néven. Az iskolapadot nem sok ideig koptatta, mert tanulni nem szeretett. Először lakatosinasnak állt, majd volt molnárinas és a kőműves segéd is egy darabig, de egyik szakma se nőtt a szívéhez. Önként jelentkezett katonának, amit csak második kérésére 1842-ben fogadtak el, a császári-királyi hadsereg pécsi Ferenc Károly főherceg nevét viselő gyalogezredbe Ekkor még mindössze 17 éves volt. Az osztagát Radetzky ezredes vezette és főleg Lombardiában állomásozott az 1848-as forradalmak kitöréséig.

Fájl:Marastoni Turr Istvan.jpg

Az ekkor már a Türr nevet használó katonát hadnagyi rangba emelték és Olaszországba helyezték. Itt részt vett a Piemont elleni harcokban és a kegyetlen milánói megtorlásban. Ennek hatására 1849. január 19-én megszökött a császári seregből, és a piemontiakhoz állt át. Itt tettét rögtön századosi ranggal jutalmazták és egy alakuló magyar légió megszervezésével és vezetésével bízták meg. Így részt vett az 1848-49-as olasz függetlenségi mozgalomban és támogatta Károly Albert szárd–piemonti király olasz egyesítési törekvéseit. Azonban a novarai vereség után minden remény szertefoszlatott. Csapata a vereség hírére részben feloszlatta önmagát, de akik kitartottak a forradalom eszméi mellett Badenbe mentek és csatlakoztak a helyi forradalmi mozgalomhoz. Itt Türr érkezésekor rögtön ezredesi rangot kapott, viszont ezt sokáig nem élvezhette, mivel a forradalmat itt is leverték. Türr menekülni kényszerült a Monarchia megtorlása elől.

A világosi fegyverletételről Svájcban értesült, azonban 1850 és 1853 között sok helyen megfordult, többek közt Franciaország, Anglia és Piemont nyújtott neki tartózkodási helyet. Itt Winkler Lajossal, az 1849-ben Velencében szervezett magyar légió vezetőjével mazzinista konspirációk, az 1853. február 6-án kitört sikertelen milánói felkelésnek is részesei voltak. Winklerrel együtt elfogták és Tuniszba száműzték őket.

Fájl:Le Gray, Gustave (1820-1884) - Portrait du général Istvàn Türr (1825-1908) - Palerme, juillet 1860.jpg

A krími háború kitörésekor először a török oldalon tárgyalt Klapka György mellett és a magyar emigrációban való részvételét ígérte. Ez végül nem történt meg, mivel nem szerette volna az iszlám hitet felvenni, így a szövetségesek másik hadseregébe, a brit seregbe állt be. Itt újból magas rendfokozatot kapott. 1855 végén az angol kormány megbízásából a dunai tartományokba utazott, hogy hadianyag-beszállítási kötelezettségeinek eleget tegyen, azonban egy volt tiszttársa feljelentése nyomán elfogták és Bécsbe vitték, ahol a hadbíróság halálra ítélte. Ezt Viktória brit királynő közbenjárásának köszönhetően nem hajtották végre és szabadon bocsátották. 1856-ban az Oszmán Birodalomban részt vett a cserkesz háborúban az oroszok ellen, de 1859-ben újra olasz földre ment.

1859-ben, amikor kitört az olasz függetlenségi harc, több honfitársával együtt Türr is odasietett, hogy az Ausztria elleni háborúban részt vegyen. Itt Giuseppe Garibaldi mellett szolgált. A villafrancai béke után ismét Garibaldi mellé állt, mint annak hadsegéde, s egyike volt a „halhatatlan ezrednek”, amely végül bevette Palermót. Palermo bevétele leginkább Türr tanácsai miatt sikerült, ezért Garibaldi a nemzetőrség főfelügyelőjévé és tábornokká nevezte ki, itt kapta meg társaitól kitartásáért a „rettenthetetlen magyar” címét. Harcban szerzett súlyos karsérülése nyomán egy ideig a hadsereg további szervezésén fáradozott, majd döntő szerepe volt a messinai ütközetben aratott győzelemben is. Nápoly bevétele után Garibaldi a város polgári és katonai kormányzójává nevezte ki. A hadjárat után az olasz kormány megerősítette altábornagyi rangját, és kinevezte őt Viktor Emánuel szárnysegédjévé, ezáltal sok kényes diplomáciai ügy elintézését bízták rá.

Fájl:István Türr statue byVetulani.JPG

Türr szobra Rómában



1861. szeptember 10-én Mantovában feleségül vette III. Napóleon császár unokahúgát, Wyse-Bonaparte Adélt (meghalt 1899. július 8.). 1860. október 1. és 2. között zajló volturnói csatában a tartalék haderőt irányította és nagy szerepe volt a küzdelem megnyerésében. Ugyanebben az évben Klapka Györgyhöz intézett levelet, amelyben óva intette honfitársait, hogy részt vegyenek egy elhamarkodott mozgalomban, értve ezalatt az akkori emigráció Ausztria elleni újabb fegyveres felkelésre vonatkozó terveit. 1866-ban, a königgrätzi csata után Klapka északon, ő délen szándékozott az országba törni, a tervekből azonban semmi sem valósult meg.


A porosz–osztrák háború befejezése után ismét Olaszországban élt. Az általános amnesztia után visszatért Magyarországra, és itt a közügyekben élénken részt vett. Ekkor alapította meg a központi népnevelési kört, amely azonban fiókjaival együtt megszűnt az 1870-es évek elején.

1869. Türr, társaival létrehozza Pesten a Corvin Mátyás szabadkőműves páholyt majd 1871-ben Klapka György és Andrássy Gyula társaságában a magyarországi Nagy Oriens szabadkőműves nagypáholy alapítótagjai között van.

ahogy az akkori liberálisok a maiakat, gondolom úgy néznék le az akkori szabadkőművesek a maiakat is. céljaikban, jellemükben, nemzettudatukban is mások; ahogy elképzelem, hogy a mostani szabadkőműves-tagok, vezérek ábrándoznak, hogy Türr és a többi nagy magyar is a tagjaik között volt, és eszükbe se jut, hogy ők ezeket első szóra felkötnék, ha tehetnék.


A Ferenc-csatornát az 1870. XXXIV. törvénycikk által becikkelyezett engedély alapján ő vette át üzlet, illetve használat végett. Ennek során került kapcsolatba a Ferenc-csatorna építésének főmérnökével, s egyben honfitársával, Gerster Bélával. 1876-ban Gerster Béla és Ferdinand de Lesseps társaságában részt vett a Panama-csatorna legjobb átvágási nyomvonalát kijelölő expedíció munkájában.


Nagyobb térképre váltás

1881. május 18-án a görög kormánytól 99 évre engedélyt nyert a korinthoszi földszoroson keresztül ásandó csatorna létesítésére és üzemben tartására. A tervek elkészítésével Gerstert bízta meg, aki a csatornaépítő vállalat főmérnökeként vezette a munkálatokat. Ennek építésében még négy magyar mérnök – Kauser István, Nyári László, Pulszky Garibaldi és Stéghmüller István – vett részt.

1888-ban a vállalatot vezető társaság megbukott. Türr ezután sikeres tevékenységet fejtett ki aziránt, hogy a kormányokat és a magánszemélyeket újabb összegek befektetésére bírja a Korinthoszi-csatorna építésének befejezéséhez. Az így végre elkészült művet 1893. augusztus 6-án I. György görög király és felesége, Olga királyné ünnepélyesen felavatta, majd a mesterséges vízi utat 1893. október 28-án forgalomba helyezték.


Nagyobb térképre váltás



Mindezen tevékenységei közben politikai missziókat is teljesített: 1870-ben - igaz: nem hivatalosan - sokat fáradozott a francia, olasz és osztrák–magyar szövetség létrehozásán. A VII. nemzetközi békekongresszuson 1899. szeptember 17. – szeptember 22.) ő elnökölt. Élére állt a magyar kulturális és gazdasági mozgalmaknak, tervezgetett, számolt, beszélt és alkotott a magyar eszme, a magyar közgazdaság fejlődése és jövője érdekében.

Élete alkonyán viszont már a legtöbb idejét Párizsban töltötte. Több olasz királyi rend nagykeresztes vitéze volt. A halál 1908. május 3-án érte Budapesten. A mai Kerepesi-temetőben helyezték örök nyugalomra.

Fájl:Corinth Canal Monument front.jpg
A magyar építők emlékműve a csatornánál

A Korinthoszi-csatorna 6343 méter hosszú mesterséges víziút az Égei-tenger és a Jón-tenger között, amelyet a Korinthoszi-földszoros átvágásával hoztak létre.

A keskeny földszoros az antik görög kultúra kezdetei óta akadályozta a hellén hajózást, 400 kilométeres kerülőre kényszerítve az Adriai-tenger és a Földközi-tenger keleti vizei közt közlekedő hajósokat. A csatorna megépítését elsőként Periandrosz határozta el. A terv azonban a kor technikai színvonalán megvalósíthatatlan volt. A csatorna kiváltására hozta létre Korinthosz városállam a Diolokosznak nevezett szállítóutat. Néró 67-ben 6000 rabszolgát rendelt a csatorna építésére, de a következő évben bekövetkezett halála után a munkálatok leálltak és a terv feledésbe merült.


A mai csatornát 1881 és 1893 között építtette a görög állam Türr István és a Panama-csatorna építéséből is részt vállaló Gerster Béla tervei alapján. Az építkezést elkezdő francia társaság a csatorna két végének kimélyítése után csődbe jutott. Antonisz Matszas vezetésével egy görög vállalkozói csoport vette át a munkálatokat, akik végül 10 év alatt fejezték be a építkezést. A csatorna megépítése a kor technikai csúcsteljesítményei közé tartozott. A csatornát nem zárták le zsilipekkel. A két végponton a közúti forgalom úgynevezett merülőhidakon át zajlik, amelyek a csatornán át közlekedő hajók érkezésekor egyszerűen alábuknak.


http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/b1/CanaleCorinto.jpg
A Korinthoszi-csatorna már megépítésekor is csak a kor átlagos méretű hajóinak átbocsátására volt alkalmas. Bár kis szélessége és sekély vize nem teszi lehetővé, hogy a mai modern hajók áthaladhassanak rajta, ennek ellenére mégis jelentős forgalmat bonyolít. Évente 11 000, főként az idegenforgalomban működő hajó halad át rajta, de a nagy vízmélységet nem igénylő partmenti teherhajó-forgalom jelentős része is itt halad át.

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr255447895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.20. 17:43:09

"ahogy az akkori liberálisok a maiakat, gondolom úgy néznék le az akkori szabadkőművesek a maiakat is. céljaikban, jellemükben, nemzettudatukban is mások; ahogy elképzelem, hogy a mostani szabadkőműves-tagok, vezérek ábrándoznak, hogy Türr és a többi nagy magyar is a tagjaik között volt, és eszükbe se jut, hogy ők ezeket első szóra felkötnék, ha tehetnék."

Minden emberi eszme változik, akár drasztikusan is. Csak a vallás eszme nem változik, hiszen nem-emberi alapra építkezik.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.09.15. 22:25:41

Az interneten hamar találhatsz infókat, hogy mivel foglalkozott Türr idején a Grand Orient. Nem lennének haragban mai utódaikkal.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.09.15. 23:21:21

Drábik János

A világpolitika okkult dimenziója

"Hasonló volt a helyzet Magyarországon is, mert az 1918-as ún. "őszirózsás forradalmat", majd pedig az 1919-es orosz mintájú bolsevista hatalomátvételt bizonyíthatóan a szabadkőművesség irányította. Az aktív szerepet játszó Galilei Kör a szabadkőművesség irányítása alatt álló szabadkőműves produktum volt. A Galilei Kör a szabadkőművesség általános szintjéhez képest is sötétebb arculatú, mert itt működött a Martinovics-páholy. Ennek volt a nagymestere Jászi Oszkár, és a kommunista mozgalomban a későbbiekben is nagy szerepet játszó Varga Jenő. László András szerint Varga Jenő volt Gerő Ernő felettese. Varga Jenő a Szovjetunió gazdasági irányításában is fontos szerepet játszott, ezért igen sokat tartózkodott a Szovjetunióban. Alárendeltje, Gerő Ernő tekinthető Rákosi Mátyás, Rákosi pedig Farkas Mihály, Farkas pedig Révai József felettesének az alá- és fölérendeltségi függelmi láncolatban. Csak ezután következett Péter Gábor, az Államvédelmi Hatóság főnöke.

Az 1920 után Magyarországon lefoglalt szabadkőműves dokumentumok szerint a Martinovics-nagypáholy a francia Grand Orient fennhatósága alá tartozott. Az élén álló Jászi Oszkár nagymester a Kelet című lap 1911. júliusi számában azt írta, hogy "Vitatható, hogy a szabadkőműves páholyok jótékonysági egyletek lennének. Ahhoz, hogy jótékonykodjunk, nincs szükség szövetkezésre bőrköténnyel és szalagokkal teleaggatva... Nem! Mi egy új társadalmi rend alapjait építjük. Ehhez van szükség a teljes titoktartásra összejöveteleinken. A jótékonykodás csak álcázást szolgáló palást, amit levetünk, ha már nincs rá szükségünk. A titoktartási fogadalomnak nincs semmi értelme, ha csak jótékonykodásról lenne szó, és a félelmetes szabadkőműves eskü is felesleges lenne." "
----------------

Türr 1908-ban halt meg, tehát Jásziék kortársa volt. A Grand Orientben és magyar fiókjában sem zajlott semmilyen látványos paradigmaváltás Türr belépése és a magyar Kommün létrehozása között.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.09.18. 18:36:08

@ArmaGedeon: azt írja, hogy a nagyoriens alapítótagja Klapka Györggyel (aki hazafias nevelésben részesült), de ettől még hogy vki ezt leírja, még nem feltétlen lesz igaz.
állítólag Kossuthot is beléptették Amerikában egy másik páholyba, és később jött rá, hogy mik is a valódi célok

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.09.18. 20:33:07

Rettenthetetlen talán volt Türr, de az üzleti tisztesség szobrához nem állhatott volna modellt:

"Közismert, hogy a panamai csatorna építkezését kezdeményező Ferdinand de Lesseps a történelem legnagyobb port kavaró korrupciós ügyének főszereplőjévé vált úgy, hogy közben csak veszített az egészen. Az már kevésbé tudott, hogy a panamai csatornaépítkezésnek volt két jelentős magyar szereplője is, akik éppen fordítva: mentesek maradtak a korrupció gyanújától, mégis haszonélvezői lettek. Türr István, Garibaldi egykori tábornoka ugyanis kezdetektől a csatornát építő társaság aligazgatója lett. (...) Miután Gerster látta, hogy a panamai tervek abban a formában, ahogy végül elfogadták azokat, műszakilag kivihetetlenek, meggyőzte erről Türrt is, aki háromezerszeres haszonnal eladta részesedését Lessepsnek, még mielőtt a bukás bekövetkezett volna. De a tábornok a csatornaépítésről nem mondott le: egy kisebb volumenű de megvalósíthatóbb projekt után nézett."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.09.18. 21:20:13

@ArmaGedeon: igen, már Móricz is emlegette a panamázást műveiben.

linkeket, forrásokat nem szoktál megadni?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.09.18. 21:37:18

@ArmaGedeon: Türr, Gerster és társai alkotását nem szokás számon tartani azokon a hazafias honlapokon, melyek Attilára, a félelmetes „magyar” birodalomszervezőre és a kalandozó magyarok rettegett nyilaira büszkék. Hát persze, Türr valóban magyar volt, valóban élt, modern ember, kapitalista, vállalkozó, ráadásul – ó irgalom atyja – szabadkőműves nagymester"

ne felejtsük el, hogy Adyt is szabadkőművesnek mondják a szabadkőművesek, miközben nemigen volt az, állítólag léda csa k2x vitte el, azt annyi, sőt minden híres magyart szkőművesnek mondanak ,
petőfi és dózsa is kommunsita volt-taktika része, hadd legyen elfogadottabb a szervezetük. ha nem is volt az, mindegy nekik, a proli úgyse tudja leellenőrizni.

a korrupcióra nem tér ki a forrás

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.09.18. 21:41:40

@tesz-vesz: Adyról olvasd el Raffy új könyvét. Korrekt történészi munka, nem hagy kétséget, hogy A. az országrombolás propagandaeszközévé vált és pl. javasolta a mucsai magyar nép asszimilációját a haladó zsidóságba (korrobori).

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.09.18. 21:54:37

@ArmaGedeon: Rafy is egy olyan báb mint bogár, tóth j, és makovecz
ha tudsz még példákat, amiket be tudnánk ide írni, közöld légyszives
kkbk.blog.hu/2012/11/17/dr_toth_zoltan_jozsef_pomazon

persze lehet igaza rafynak, de merem remélni, hogy ady nem volt ilyen ostoba, ennyire hazátlan filoszemita
kkbk.blog.hu/2013/07/23/ady_endre_majusi_zapor_utan_latinovits_zenevel
persze az nyilvánvaló, hoyg a komcsik szekerét tolta
kkbk.blog.hu/2012/12/29/ady_endre_a_hadak_utja_latinovits_zenevel

már Tormay is megmondta.
kkbk.blog.hu/2011/01/28/tormay_cecile_ady_endre
és állítólag kijelentette, hoyg ez nem az ő forradalma, károlyiékra vagy kunra mondta

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.09.18. 21:58:43

@tesz-vesz: Azért előbb olvasd el Raffay könyvét. "Szabadkőműves béklyóban - Ady Endre és a szabadkőművesség I.
Dokumentumokat idéz, Ady eredeti magyargyűlölő cikkeit megtalálod a neten, ezek tények. Igaz, volt néhány menekülési kísérlete a béklyóból és talán a halála idején késő bánata is. Talán.
Raffay szabadkőműves könyvsorozata nem éppen báb-tevékenység, függetlenül a teljes életút egyes eleemitől.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.09.18. 22:12:06

@ArmaGedeon: a bizalom kialakítása a cél, ha hozzájutok elolvasom, de ez nem valószínű

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.09.19. 16:06:22

Hogy a vakolók már a kezdetektől nem jótékonykodásban utaztak, ara elég egy kiragadott korai adalék:

epa.oszk.hu/00900/00995/00016/pdf/miskolczya08-4.pdf

MISKOLCZY AMBRUS
A titkostársasági kultúra születése
és kiteljesedése, paroxyzmusa
és felszámolása*

"H. Balázs Éva hívta fel a figyelmet arra, hogy a szabadkômûves alkotmány eredeti szövege mennyivel radikálisabb, mint a szakirodalomban általánosan – korábban általa is – használt Abafi-féle fordítás. Abafi ugyanis – egyébként monumentális
mûvében – „a forradalmi törekvések esetleges vádja alól »rehabilitálni«” akarta a szabadkômûvességet, és ezért enyhítette az élesnek tûnô kitételeket."

Forradalomcsináló társaságnak voltak szánva már Kazinczyék korában, a francia jakobinus terroristák voltak az ideál.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.09.23. 20:33:01

@ArmaGedeon: pont raffay mondja, hogy a 19. században voltak nemzeti, hazafias páholyok is.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.09.23. 20:52:35

@tesz-vesz: Ha csak ennyit mondana, azzal egyet is értenék. Azonban ő azt mondja, hogy korábban általában nem volt destruktív a szk-ség. Ezzel vitába készülök szállni épp Türr és társai kapcsán - is, mert már Martinovicsék korában alapvetően destruktív volt. Eleve a titkostársasági formula garantálja hogy gyanútlan, jószándékú emberek tömegét tudtukun kívül belerángathatják irányjtóik olyanba, amit tudatosan nem vállalnának. Pl. a Martinovics-összeesküvés is ilyen volt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.09.25. 12:58:04

@ArmaGedeon: pedig szerintem is volt desktrutívság, ezért fizettek nekik anynit, nyilván külföldi példázatból, indítatásból, tőkéből indult a szkőművesség, csakhát nagyon élt akkor még az értelmes emberekben a nacionalizmus ezért nem tudták olyan hamar elhinteni a céljaikat.

nézd meg mit írtam ide
kkbk.blog.hu/2013/09/20/szuletesnap_833

a kommunizmus abban is tökéletesen a segítségükre volt feltételezhetően, hogy kiirtotta a nemzeti érzést emberek tömegéből, többségéből.
süti beállítások módosítása