kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.


Térjünk mindannyian konszenzusra.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

posztos írkák

istCsend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold. Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém. És mond:http://m.cdn.blog.hu/kk/kkbk/image/000/magyar%20partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

június 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Utolsó írka

  • fehérfarkas: A terroristák az idei Ramadánt minden eddiginél véresebbre csinálták, és az iszlám szent városait idén sem kímélték. Tavaly Medinában robbantottak a nagymecset közelében Ramadán utolsó napjaiban, idén meg Mekkában akartak, de a biztonságiak meghiusították a tervüket. A terroristák számár... (2017.06.24. 01:13) Mekka, az iszlám legszentebb városa
  • fehérfarkas: @BéLóg: "Ahogy korábban írtam, a világ muzulmán lakosságának ilyen nevetségesen kis százalékában (500ezer vs X.Y milliárd, a pontos kalkulációt most engedelmeddel nem nézem) VALÓBAN toleráns, VALÓBAN rendben lévő, VALÓBAN békés iszlám ország, hát persze. Nyilván EZ az igazi és nem az a w... (2017.06.23. 22:30) Dubaj – mítosz és valóság
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.


Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (3) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (15) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (13) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (9) antikultura (110) apáti (2) apor (1) arab (6) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (1) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (2) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (9) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (1) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (9) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (1) balogh (1) balsai (1) bandó (1) bándy (1) bank (68) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) bede (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (9) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (10) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (1) buza (1) buzánszky (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (12) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) daróczi (3) darvas (2) debrecen (2) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (4) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) doku (1) dombóvári (1) donáth (1) dörner (5) dorosz (4) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (2) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (18) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (75) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (1) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) Esperay (1) esterházy (5) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (46) europai (4) everest (1) evola (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (347) film (105) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (4) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (7) freedman (1) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gaudi (7) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gellért (4) génmódosított (3) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (6) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) gmo (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (1) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (7) gyöngyöspata (12) győr (1) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (20) gyurta (1) habán (1) habony (4) habsburg (1) hack (1) hadházy (3) hagyó (4) hajdú (5) hajdu (1) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedűs (2) hegedüs (1) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (9) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (3) hrabovzsky (1) humor (87) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (2) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) imf (3) incze (3) index (1) indoeurópaiak (2) infláció (2) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (1) jáksó (2) jakupcsek (1) jancsó (2) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) jobbik (121) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (7) julian (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (10) karafiáth (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (3) kaslik (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (63) kékfrank (2) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (7) Kesznyéten (1) kilián (1) kína (4) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) kommunista (5) kommunizmus (1) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (5) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kovács (8) kovalik (2) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (1) krasznahorkai (1) krasznai (3) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kukorelly (3) kulcs (1) kulka (2) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (6) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (4) lenhardt (4) lenkei (1) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) lévai (1) lezsák (2) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lukács (3) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) makovecz (5) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (13) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) matyi (1) máv (1) mdf (20) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (6) metró (2) mezőgazdaság (12) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (3) miskolc (2) mítosz (4) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mol (1) molnár (3) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (161) mta (2) mubarak (1) mugabe (1) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (1) nagy (3) nagyatády (1) nagykőrös (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (11) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) nép (1) népesség (1) ner (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (10) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (4) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (3) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (110) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (1) orosz (17) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) paizs (1) pakisztán (3) paks (3) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (1) palya (1) panama (1) pándi (1) pap (12) pápa (1) papa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (2) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (1) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (3) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polt (6) pongrátz (5) popper (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) pozsgai (1) pozsgay (3) pozsonyi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (1) pusztai (1) putyin (5) puzsér (11) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rainer (1) rajcsányi (3) rákóczi (1) rákosi (2) rap (1) raskó (2) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (4) románia (3) ron (1) róna (2) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (13) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (2) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (6) spanyol (3) spiró (3) sport (1) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svédország (1) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szajlai (1) szakály (1) szalai (1) szalay (2) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (3) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (3) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (2) szerbia (4) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (5) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (10) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (1) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (7) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) tibet (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (6) toroczkay (2) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (7) tóthkároly (2) trianon (8) trockij (1) ttip (1) tudomany (25) tudomány (5) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (66) USA (4) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (9) vallas (15) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (1) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (221) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (10) vona (24) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zach (1) zách (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (162) zétényi (3) zichy (2) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zs kategória (248) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Tóth Károly Antal: Nobelesdi (Kertész Imre)

2014.08.20. 12:49 | tesz-vesz | 12 komment

Címkék: kertész zs kategória tóthkároly

Egyesek és egyesek szerint ezen az íráson a ballib sajtó nagyon felháborodott. Én erre nem emlékszem, nem tudom, de az írás az szenzációs. Az egész.


 geothe mehr licht33_1.jpg

 

1. Gyászmunka
  
Stern doktornak hívták azt a családunkban legendássá lett gyermekorvost (a keresztnevét nem tudom, és ma már nincs kitol megkérdeznem), aki a világháború alatt rövid ideig a húgom egészségének, valamint az enyémnek orizoje volt. Személyesen róla persze semmi emlékem nem maradt, hiszen még két esztendos sem voltam, amikor utoljára megvizsgált engem. De szüleimet számtalanszor hallottam beszélni róla, és hosszú idobe telt, amíg – talán már a gyermekkorból is kinove - el tudtam képzelni jobb orvost nála. Többször elmondták a történetet, hogyan alakították át gettóvá, és zárták le Szatmárnémeti egyik lakónegyedét, hogyan hozták be szekerekkel a környékbeli falvak zsidó lakosságát, hogy odatereljék oket is a már ott zsúfolódó városiak közé. Hogyan zavarták el Apámat és Anyámat, amikor a gettó kapujánál a gyermekorvosnak szánt csomaggal jelentkeztek, majd a címzett nevét viselo csomagot – egy-két másik alkalommal is – a szerencsére és bennlevok szolidaritására bízva, egy orizetlen részen átdobták a magasra épített, átláthatatlan kerítésen.
  
Stern doktor, a felesége és két gyermeke sohasem jött vissza. Tudtommal még csak hír sem érkezett róluk. A sorsukról szóló történet újra és újra elmesélésével, meghallgatásával tulajdonképpen gyászoltuk oket. Szóba kerültek persze más zsidó ismerosök is, de ez a család volt a legközelebb hozzánk. Ma is – a korommal rohamosan gyarapodó számú – számon tartott személyes elhunytjaim közé tartoznak.
  
Minderrol azért lett aktuális beszélni, mert nem értem, mit vár tolem a frissen Nobel-díjas Kertész Imre író, akinek egy ez évi októberi nyilatkozata szerint „Magyarország még nem nézett szembe (…) a holokauszt kérdésével”, „a magyar társadalom eddig elutasította az erre való reflexiót”, így a „magyar kultúrában még nem vert gyökeret a holokauszt tudata”. Bár életem nagyobbik részét Erdélyben töltöttem, az utóbbi idoben pedig Svédországban élek, mindig is a magyar kultúrkörön belül léteztem, távolról is a magyar nemzet része voltam és maradtam, és ezen már nem is lehet változtatni. A megszólítás tehát nekem is szól.
  
A németek által létrehozott haláltáborokról a családban, gyermekként hallottam eloször, majd gimnazistaként láttam az Anna Frank naplóját, amely a jelentosebb színházi emlékeim közé tartozik. A borzalmak részleteirol egyetemi éveim alatt (1960-65) a Magyarországon kiadott Akcióban az SS címu könyvbol olvastam a kolozsvári egyetemi könyvtárban. Akkoriban jelent meg (újra) dr. Nyiszli Miklós Orvos voltam Auschwitzban címu visszaemlékezése, amelybol meglehetosen teljes képet kaphattunk az akkor már régen szimbólummá vált koncentrációs táborról. Gondolom, furcsa lenne, ha itt fel akarnám sorolni minden ilyen tárgyú olvasmányomat, színházi- vagy filmélményemet. Cseppet sem érzelemmentes ismereteimet megosztottam aztán a nagyváradi diákjaimmal is, akik között körbejárt a Nyiszli Miklós kötetem (amíg valaki el nem felejtette visszaadni).
  
Mit akar hát most tolem a Nobel-díjassá lett Kertész Imre? Nincs is olyan ismerosöm, aki ne ismerné, és ne érezné át a hajdani események tragikumát. Miféle „gyászmunkát” vár tolem, tolünk, amirol az egyik interjújában beszélt (gyászmunka – micsoda embertelen megnevezése annak, amire vonatkozik, bár vitathatatlan, hogy a „gyermektermelés” szakterminusa túltesz rajta); mintha módja (és joga) lenne belevájkálni a lelkünkbe, hogy vajon megfelel-e az o igényeinek az az együttérzés és felháborodás, amellyel a koncentrációs táborok áldozataira gondolunk.
  
Persze nincs olyan társadalom, amelyben az embertelen viszonyulás, a gonoszság valamilyen formában ne lenne jelen. Anyám egy ízben egy ismerosével találkozott (akit én gyermekkoromban hisztérikus vénkisasszonynak tartottam, és úgy véltem, nincs ki minden kereke), amikor a falvakból a gettóba tartó szekérsor elvonult elottük az utcán. Bizony akadtak olyanok, akik kárörömmel szemlélték a látványt. Az említett hölgy hangosan mocskolta a szekereken üloket. Anyám megdöbbenve rászólt, és megkérdezte: Mit vétettek neked még a gyerekek is? – Hagyd csak – mondta a no -, a kis zsidóból lesz a nagy zsidó.
  
Ennek a pandanjával is találkoztam. Már nagyfiú voltam, gimnazista, és Anyám megtiltotta, hogy valaha is betegyem a lábamat az iskolaorvoshoz. Egy alkalommal két haveremmel az orvosi szoba elott mentünk el, és a fiúk valamiért be akartak menni. Velük tartottam. Se azelott, se azután nem láttam Anyám arcán olyan felháborodást engedetlenségem miatt, mint akkor, amikor megemlítettem ezt a látogatást. Ezután mondta el, mi a tiltás oka.
  
Apám könyvkereskedonek tanult, és a háború elején sikerült állami kölcsönnel üzletet nyitnia. A háborúban katona volt, majd fogságba esett, és ezalatt Anyám vezette a boltot. Már béke volt, amikor egy napon bement hozzá a könyvkereskedés épületének társtulajdonosa, egy gyermekorvos, aki valamelyik haláltáborból szabadult. Grósznak hívták. Kijelentette, hogy mindazért, ami történt, minden keresztény és minden magyar felelos. És vegye Anyám tudomásul, hogy amennyiben a testvére gyermekei nem jönnek vissza (neki nem volt gyermeke), akkor o gyilkolni fog, és majd összetépheti az orvosi diplomáját. Tanúja nem volt ennek a beszélgetésnek. Nem sokkal késobb a szatmárnémeti városi kórházban tizennégy csecsemo halt meg egy napon. Tea helyett tévedésbol valami egyebet itattak velük. Grósz volt a szolgálatos orvos. A szándékosság nem volt bizonyítható, de gondatlanság címén három évre ítélték. Az orvosi diplomáját azonban nem veszítette el, és o volt az az iskolaorvos, akihez nekem nem volt szabad betennem a lábamat. Azt hiszem, a holokauszt áldozataiért folytatott gyászmunka errol a tizennégy csecsemorol sem feledkezhet meg.

2. A muvek
  
Kertész Imre könyvei számtalan nyelven megjelentek, svédül is, így a Nobel-díj bizottság számára könnyen hozzáférhetok voltak. Állítólag a díjat mindenekelott a Sorstalanság címu könyvével érdemelte ki, amelyik a forgalomban levo muvei közül elsoként született, és a szerzo deportálását, valamint a koncentrációs táborokban vele történt események, szerzett ismeretek párlatát tartalmazza. Ezt a könyvét tizenhárom évig (1960 és 1973 között) írta egy igen érzelemmentes száraz stílusban, amit késobbi írásaiban (A gondolatnyi csend; Gályanapló) több ízben is tudatos törekvés eredményének mond, és azzal indokolja, hogy a „regényíró kénytelen elhagyni a borzalmakat, a legvégletesebb élményeket, mert azok nem töltenek be muvészi szerepet a könyvében”. Szerinte „a stilizálás mögül minduntalan álnokul kikandikáló” dráma „ebben a szituációban egyszeruen nem igaz”; a mu „nyelvi és filozófiai világa” dönti el, hogy az író mit hasznosít élményeibol, és végül is így készül az „objektív regény”.
  
A szerzo életrajzában mindenütt az áll, hogy Auschwitzba deportálták. Ez így is van, egy kis finomítással: nem a tulajdonképpeni Auschwitzba, hanem a szomszédságában levo, Auschwitz II-nek is nevezett Birkenau karanténtáborba vitték, ahonnan két-három nap után Buchenwaldba, majd az ahhoz közeli Zeitz helységbe került, ahol egy gyárban dolgoztatták. A fent említett szerkesztési elvek értelmében azt várnánk, hogy a megfogalmazás és az elhagyások módozata révén jobban érzékelheto lesz az a szörnyuség, amit deportálásnak és koncentrációs tábornak nevezünk, és például az orszemélyzetet alkotó német katonákat is a szerepüknek megfelelo légkör jellemzi majd. Ezzel szemben ilyeneket olvashatunk: a deportáltakat szállító vonaton a „csendorök is ott voltak, puskásan, mogorván, állig gombolkozottan – valahogy, mint akik kívánatos árucikkre felügyelnek, de hozzá már nemigen nyúlhatnak, s gondoltam, bizonyára egy onáluk is magasabb hatóság: a németek miatt.” A fohos, Köves György, miután a németek megóvják a magyar csendoröktol, Auschwitzba érkezik, és az ott látott SS-ekrol így vall: „Kijelenthetem, cseppet sem találtam oket veszedelmeseknek: kényelmesen föl s alá jártak, cirkáltak az oszlopok egész hosszában, kérdésekre válaszoltak, bólogattak, némelyonket szívélyesen háton vagy vállon is veregettek.” Az érkezetteket munkára, illetve gázkamrába válogató orvoshoz is mindjárt bizalmat érzett, mivel annak igen jó megjelenése és jóságos tekintetu szeme volt. A tartalom és a stílus ferde viszonyáról, valamint a fohos finoman szólva különös erkölcsi lényérol tanúskodik a következo mondata: „Közben – hallom – végig igen szívesek hozzájuk, gondoskodás, szeretet veszi oket körül, a gyermekek labdáznak meg énekelnek, s az a hely, ahol megfullasztják oket, igen szép, gyep, liget meg ágyások közt fekszik: ezért is keltette mindez végül némiképp bizonyos tréfák, valahogy affajta diákcsíny érzését bennem.” Erre nemigen tudunk mást mondani, mint hogy ez nem egy normális érzésu ember megfogalmazása.
  
1945 tavaszán Buchenwald felszabadul, s a foszereplo hazamegy Budapestre. Nem jut eszébe megköszönni Istennek a szabadulást, a betegséget sem, ami miatt hónapokig nem kell dolgoznia, a kórházban fekszik, ahol olyan emberekre (rabokra) talál, akik segítségére vannak a szinte csoda számba meno életben maradásban, inkább gyulöletet érez mindenki iránt, és igazságtalanul vádaskodik azokkal a zsidó ismeroseivel, akiket nem hurcoltak lágerbe. Végigolvasva minden könyvét, még ha tagadná is az egyezéseket, biztosak lehetünk abban, hogy Kertész Imre önarcképe ez.
  
Tulajdonképpen minden írását a szeretetlenség hatja át, mintha a szeretet érzése ismeretlen lenne számára. Szemében az emberek olyanok, mint a tárgyak, legtöbbször terhesek számára, legjobb esetben valamilyen szempontból hasznosaknak tartja oket. Egész életmuvében egyetlen szereplo van, akit némi melegséggel ábrázol: az elso felesége (Az angol lobogó), akirol egy interjúban kiderül, hogy képzeletbeli személy.
  
A kudarc címu könyvébe beiktatta a Magveto Kiadónak a Sorstalanság megjelentetését visszautasító levelét. (Remélhetoleg hiteles a szöveg; tartalma ezt nagymértékben valószínusíti.) Érdemes idézni:
  
„Kéziratát kiadónk lektorai elolvasták, egybehangzó véleményük alapján regénye kiadására nem vállalkozhatunk.
  
Úgy véljük, élményanyagának muvészi megfogalmazása nem sikerült, pedig a téma iszonyatos és megrázó. Hogy mégsem válik az olvasó számára megrendíto élménnyé a regény, elsosorban fohose enyhén szólva furcsa reakcióin múlik. Azt még érthetonek találjuk, hogy kamasz hose nem fogja fel azonnal, mi is történik körülötte (a munkaszolgálatosok behívása, a sárga csillag kötelezo viselete stb.), de azt már nem tudjuk megmagyarázni, hogy a koncentrációstáborba érve miért látja »gyanúsnak«, a kopaszra nyírt foglyokat. A rosszízu mondatok tovább folytatódnak: »az arcuk sem volt épp igen bizalomgerjeszto: szétálló fülek, elore meredo orrok, beesett, apró, ravasz fényu szemek. Csakugyan zsidóknak látszottak minden tekintetben.«
  
Elhihetetlen az is, hogy a krematóriumok látványa »bizonyos tréfák«, »egyfajta diákcsíny érzését« keltik benne, hiszen tudja, hogy megsemmisíto táborban van, pusztán zsidó volta elég ahhoz, hogy meggyilkolják. Magatartása, visszás megjegyzései taszítják és sértik az olvasót, s bosszankodva olvassa a regény befejezését is, hiszen a regény fohosének eddigi magatartása, részvétlensége nem ad alapot arra, hogy erkölcsileg ítélkezzen, felelosségre vonjon (pl. a házukban lakó zsidó családnak tett szemrehányásai). Szólnunk kell még a stílusról is. Mondatainak nagy része ügyetlen, körülményesen fogalmazott, sajnos gyakoriak az ilyenfajta fordulatok: »…nagyjában-egészében valóban…«; »igen természetesen, s kissé emellett…«
    Kéziratát ezért visszajuttatjuk Önnek.
    Üdvözlettel.”
  
A levél tartalma teljes mértékben helytálló, és ma is érvényes. Ebbol a regénybol hiányzik a holokauszthoz való érzelmi viszonyulás, de a vele kapcsolatos erkölcsi állásfoglalás is. Ettol persze még kiadhatták volna, hiszen hány silány stílusú lélektelen könyv van manapság a világirodalom sikerlistáin. De hogy a Sorstalanság mitol lett ennyire felkapott, ez a kérdés még megválaszolásra vár.
  
Egyébként a könyv címe félremagyarázáson alapul, és valószínuleg csak a meghökkentés vágya hozta létre. Néhány nyelv értelmezo szótárában megnéztem a sors szó jelentését. Egyöntetuen kétféle értelmet tulajdonítanak neki: vagy valaki életének szükségszeru, tehát gyakorlatilag nem befolyásolható, legtöbbször kedvezotlen alakulása, vagy pedig az a hatalom, amely életünket irányítja. Következésképp teljesen téves Kertész felfogása, amely szerint a sors a döntési „szabadságunkból következo szükségszeruség”, a sorstalanság pedig az, amikor „a ránk kirótt determinációkat éljük végig valóságként” (Gályanapló). Ha a sors szóhoz ragaszkodik, akkor a balsors címet vagy ennek valamely változatát kellett volna könyvének adnia.
  
A késobb írt muvei több vonatkozásban különböznek a Sorstalanságtól. Így az addig igen merev stílus lazábbá, változóbbá, egyenetlenebbé válik. A legszembetunobb újdonság, hogy a szerzo érzelmileg is a középpontba helyezi magát. Ez kapcsolatban lehet azzal, amit A kudarcban magáról mond: „a regényem befejezése után valamiféle változás zajlott le bennem; (…) sorsomat már-már egy író sorsaként kezdtem mérlegelni.” A többi embert továbbra is jelzésszeruen, érzelemmentesen, szinte tárgyként ábrázolja. Talán ennek igazolására született az a különös elmélete, hogy „a regénynek el kell tekintenie a jellemektol”, valamint az, amely szerint az irodalom régebben a többi emberrel foglalkozott, „ma már azonban az író kizárólag csak önmagáról beszélhet: hogy o hogyan él (próbál élni), hogy o hogyan tanácstalan és menthetetlen” (mindkét idézet a Gályanaplóból). A saját életét viszont (mint aki a Sorstalanság írása közben már rászokott) folyamatosan nyomasztó kiszolgáltatottságként jeleníti meg, de immár nem távolságtartással, hanem az önmagával való, némileg visszafogni igyekezett, de oszinte együttérzéssel.
  
Néha eléggé fárasztó olvasni Kertész írásait. Helyenként eloszeretettel és ismételten pontosít lényegtelen vonatkozásokat (pl.: „Egy ilyen oszi reggelen, nem, inkább már délelottön…” – Az angol lobogó), mintha azt gondolná róluk, hogy ezek így tetszetos stílusdíszítmények. Másutt valamely dolgot többszörösen és kissé üresben körbejáró, az intellektuális élménynyújtás látszatával szolgáló kacskaringós eszmefuttatásokkal teszi próbára az olvasó idegeit (például A kudarc elso részében). Írásai gondolattartalmát egyrészt olvasmányaiból, neves szerzoktol vett idézetekkel gazdagítja (különösen a Gályanaplóban), másrészt maga is igyekszik hozzáadni a magáét. Az olvasónak nem egyszer az elobbiekkel sincs miért egyetértenie, a Kertész saját termése viszont nagyon gyakran megkérdojelezheto, legtöbbször hamis vagy félig se átgondolt gondolatok töredékeibol áll, gyakran csak álbölcsesség, közhely, esetleg olcsó szójáték vagy élcszeru próbálkozás. Csak néhány példa a röviden idézhetokbol: szójáték: „…életünk tarthatatlansága vezet felismeréseinkhez, melyek fényében felismerjük, hogy életünk tarthatatlan…” (Kaddis…); eroltetett élc: „Ha meghalt az Isten, ki nevet majd a végén?” (Gályanapló); tartalmat nélkülözo mondat: „Tudom már, mi a szabadság: a szabadság az, ami nincs.” (Gályanapló); istengyulölo nagyképu szellemeskedés: „Az ember Isten rossz lelkiismerete.” (Gályanapló); torz erkölcsiségre utaló képtelen képzettársítás: „A túldíszített templomban van valami ízléstelen ámítás, ami egyenesen megbocsáthatatlan. Olyan, akár a felpántlikázott hóhérbárd.” (Valaki más)
  
A leginkább azokkal a gondolataival lehet egyetérteni, amelyek vitatják, hogy a mai európai világ valóban a legjobb lehetséges lenne; amelyek megállapítják, hogy „a legalitását a tömeggel igazolni kívánó hatalom abba a helyzetbe került, hogy elpusztíthat minden magasabb rendu létformát.” Sajnos csak az alapdiagnózist mondja ki, a mélyebb vizsgálódás hiányzik nála, és nem von le semmilyen következtetést.
  
A Sorstalanság (1975) után íródott könyvekrol is ejtsünk néhány szót a megjelenés sorrendjében. A nyomkereso két furcsa, detektívregény-szeru történetet tartalmaz.
  
A kudarc (1988) alapgondolata abból az élménybol fakadt, hogy a Magveto 1973-ban visszautasította a Sorstalanság kéziratát (közben két év múlva kiadta a Szépirodalmi Könyvkiadó). Egy hosszú, az „öreg” író hétköznapjait és gondolatait tartalmazó bevezeto rész után kafkai ihletettségu valódi regény következik, amelyben van egy adag Déri Tibor G. A. úr X-ben címu könyvének légkörébol is. Mint Kafka könyvei, ez is a meghatározhatatlan forrású kiszolgáltatottság regénye.
  
A Kaddis a meg nem született gyermekért (1990) nem az, mint aminek a címe sugallja. A kaddis elhunytért mondott arám nyelvu imát jelent, de itt a gyermek csak a sok kemény Nem! formájában van jelen, amit a gyermekvállalás gondolatának felvetésére mond a fohos. Az egész írás ez utóbbiról szól, és a befejezés, amelyik az egyedüli imának tekintheto rész, ugyancsak reá vonatkozik, ahol önsajnálattal telve mondja: „Utolsó, nagy összeszedettségemben felmutattam még esendo, makacs életemet – felmutattam, hogy azután magasra emelt két kezemben ennek az életnek a batyujával elinduljak és, akár sötét folyam sodró fekete vizében,/ elmerüljek, /Uramisten! /hadd merüljek el/ mindörökké, / Ámen.”
  
Az angol lobogó (1991) egy 56-os pillanatkép hosszú lére eresztett bekeretezése által létrejött írás.
  
A Gályanapló (1992) harminc esztendo (1961-1991) feljegyzéseibol készült. Mind címe, mind tartalma azt sugallja, hogy szerzoje ebben a periódusban gályarabként élte az életét Magyarországon.
 
A Jegyzokönyvben (1993; egy kötetben jelent meg Esterházy Péter Élet és irodalom címu muvével) azt a kudarcos élményét mondja el, amikor 1991-ben a magyar vámosok visszaküldték Budapestre az osztrák határról, mivel nagyobb összegu valutát találtak nála, aminek a kivitelére elozoleg elmulasztott engedélyt kérni, és amit kérdésre letagadott.

 A Valaki más: a változás krónikája (1997) Kertész életmódja, nézetei módosulásának, a magyarokkal szembeni növekvo indulatainak a vázlatos képe. Pedig nem lett valóban más ember, mint ahogy azt a könyv címe sugallja.

 A gondolatnyi csend, amíg a kivégzoosztag újratölt (1998) cím kissé hatásvadászó és némi (megjátszott?) üldözési mániáról tanúskodik. Ebben a kötetben, valamint A számuzött nyelv (2001) címuben is foleg külföldön elmondott beszédei, cikkei, valamint a vele készült interjúk vannak; nagy részük át van itatva leplezetlen magyarellenességgel.


3. Az érvényesülés útjai
  
Továbbképzo tanfolyamot tartottak Bukarestben a pionír egységparancsnokoknak 1970 tavaszán. Egy ilyen parancsnok az egész iskola pionírtevékenységét irányította (a pionír magyarországi megfeleloje: úttöro), feladata volt segíteni, összehangolni az osztályfonökök (osztagparancsnokok) által a gyermekekkel szervezett órán kívüli tevékenységet.
  
„Parancsnoki” minoségemben nekem is a román fovárosba kellett utaznom. A Bihar megyébol küldöttek jegyei egymás mellé szóltak, így már a vonaton összejött a bihari csapat. Igen jó hangulat alakult ki köztünk, a továbbiakban együtt jártunk a bukaresti pionírház eloadásaira, gyakorlataira, sot gyakran magáncélú városnézo kiruccanásokra is. Heten voltunk („mint a gonoszok”): három magyar és négy román. A magyarok között volt egy Neumann Ottó nevu fiatalember is. Tulajdonképpen fel se figyeltem a családnevére, mert számomra – és tapasztalatom szerint Erdélyben általában - az úgynevezett zsidókérdés nem létezett. Akkor talán még meg se fogalmaztam magamnak, de az én világomban a magyart nem a vér tette, hanem a kultúra, s ha valaki még valami más is volt, annak elottem nem volt semmi jelentosége. Amikor Nagyváradon eloször látogattam meg N. O.-t, és megismertem a családját, érdekes élményt jelentett számomra az édesapjával való találkozás, aki olyan volt, akár egy ószövetségi pátriárka.
  
Neumann Ottóval jó barátok lettünk, a barátság néhány éven át tartott, és pontosan nem is tudnám megmondani, miért hult ki lassan. Talán magánéletünk megváltozása is közrejátszott benne.
  
Akkoriban mindketten elhelyeztünk néha egy-egy cikket a nagyváradi Fáklya napilapban. Egy alkalommal megdöbbenve láttam az o nevét egy Axente Sever nevu román nemzeti host méltató írás alatt, aki az 1848-as forradalom idején a román ellenforradalmi csapatok egyik véreskezu vezére volt, és többek között nyolcszáz nagyenyedi magyar civil lakos lemészárlásáért felelos. (Persze az újságban errol szó sem volt.) Amikor N. O.-val ezt követoen találkoztunk, azzal védekezett, hogy hiszen a szerkesztoség felkérte, és valaki úgyis megírta volna a cikket. A kérdésre, hogy „de miért éppen te?”, kissé elrestellte magát.
  
Nagyon hosszú ideig nem tudtam semmit róla. Néhány éve a kezembe került egy Magyar Hírlap-beli cikke, amelyben Tokés László püspököt támadta meg gonoszul. Nyilván az történt, hogy Neumann áttelepedett Budapestre, és ez az írás lehetett talán a „vizsgadolgozata” a baloldali, lényegében SZDSZ szellemiségu újságnál. Azóta rovata van a Magyar Hírlapnál, és az egyházi kérdések (foleg a történelmi egyházakkal szemben ellenséges) szakértoje. De hát meg kell élni, ugye. Vajon mindegy-e milyen áron?
  
Csak most, utólag tudom igazán felmérni, az eseményeket visszapergetve felismerni, hogy Ara-Kovács Attila, akivel hajdan együtt készítettük Nagyváradon az Ellenpontok címu szamizdat lapot, milyen alaposan kidolgozott stratégiával készült magyarországi pozíciófoglalására. Csak nemrég értettem meg, mire utalt a nyolcvanas évek közepén Budapesten, ahol akkor mindketten éltünk, amikor – látva milyen lelki mélyponton vagyok – valami olyasmit ajánlott, hogy politikai tevékenységbe kellene fogjak, ki kellene dolgoznom a magam politikai szerepét, és akkor minden sokkal könnyebb lesz. Nem egészen értettem, hogy javaslata mire vonatkozik, de úgy véltem, követendo mintaként talán az Erdélyi Magyar Hírügynökségre gondol, amit o alapított Magyarországra történt áttelepedése után, és amit Hámos Lászlóék (a HHRF) erkölcsileg és anyagilag támogattak. Csak a kommunizmus összeomlása táján kezdtem észrevenni, hogy nem errol volt szó. A magyarországi úgynevezett demokratikus ellenzék, amely számomra csak tiszteletreméltóan bátor kommunizmusellenes társaságot jelentett, az o szemében kezdettol fogva politikai szövetséges volt eljövendo pályafutása és megélhetése szempontjából. Már önmagában az a tény is, hogy szamizdatot alapított, elonyt biztosított számára, és segítette a társaságba való befogadását. Mint tudjuk, ma az SZDSZ tagjaként (noha az utóbbi tizenöt évben megjelent írásai hozzáértésérol nem, csak tendenciózus politikai irányultságáról tanúskodnak) helyettes államtitkár a mostanra szelíd szocialistává lett Kovács László minisztériumában, akinek „egész bandájáról”, vagyis az MSZMP funkcionáriusairól ezelott tizenöt-húsz évvel csak gyulölettel tudott beszélni.
  
Bizony nem mindegy, hogy az ember kikkel cseresznyézik. Miután Csoóri Sándor Nappali hold címu esszéjét egyesek (elég sokan vannak) antiszemita írásnak kiáltották ki, Mészöly Miklós is azok között volt, akik nyilvánosan elhatárolódtak a szerzotol. Ezt követoen talán maga is meglepodve vette észre, mennyire megnott külföldön a muvei iránti érdeklodés. Addig is fordítottak néha tole, de a termés csak most lett gazdagsággal terhes. Azelott félig-meddig még csak holmi pusztai írók közé tartozott.
  
Kertész Imrét a németek támogatták a Svéd Akadémiánál. És mily véletlen: éppen akkor négy svédre fordított könyvének példányai álltak készenlétben a Norstedt Kiadó raktáraiban! Kétség nem fér hozzá, hogy a díj odaítélése politikai döntés volt, hiszen a szerzo írásainak muvészi értéke elenyészo.
  
Esterházy Péter egy társaságba tartozik Kertész Imrével. Közös könyvük is jelent meg, voltak együtt író-olvasó találkozókon, legalább is Ausztriában. Évekkel ezelott a göteborgi helyi újságban egy egész oldalas interjú jelent meg Esterházyval, aki éppen itt járt egy könyvkiállításon. Az interjúnak az egyik válaszából kiemelt, az o hova(nem)tartozását látványosan hirdeto, ugyanakkor fennhéjázóan gogös címe volt: Az én hazám a könyvtár. Valójában o lett volna illetékesebb a Nobel-díj elnyerésére. Mert ha a jelleme nem is, de a tehetsége legalább nemesfémbol való, nem pedig holmi olcsó ötvözetbol. De úgy látszik, nem volt elegendo „politikai súlya” hozzá.

      
4. Vissza Auschwitzhoz
  
A szindróma
  
A haláltábor-élményt mindenki súlyos lelki teherként cipeli, általában egész életén át. Nem lehet tudni, a sárgacsillag kötelezo viseletének társadalmi légköre, a deportálás, a Birkenauban, de foleg a Buchenwaldban és Zeitzban átéltek mennyire befolyásolták Kertész Imre további közérzetét, személyiségét, egész életét. A lelki traumáknak túlélo szindróma néven számon tartott következményeit (l. Várnai György: A holocaust késoi pszichoszomatikus és pszichoszociális hatásai, In: Thalassa, 1994, 1-2; 147-159. o.) gazdagon megtaláljuk Kertész írásaiban. Ne tévesszük szem elol, hogy könyveiben mindig csak róla van szó, másról, mint magáról lényegében nem is tud beszélni. Ezt elméleti szintre is emeli: „…én arra a belátásra jutottam, hogy csupán egyetlen valóság létezik: önmagam, s hogy ebbol az egyedüli valóságból kell megteremtenem egyedüli világomat.” (A gondolatnyi csend…) Mert „szinte minden tudás hiábavaló, ami nem közvetlenül önmagunkról való tudás”. (Gályanapló)
  
Félelem, rettegés, a biztonság elvesztése. „…Érzem, hogy mindenfelé csapdák nyílnak meg a lábam alatt, hibát hibára halmozok; minden észleletem, minden, ami körülvesz, arra szolgál csupán, hogy ellenem támadjon, kétségbe vonjon, aláaknázza valószínuségemet. (…) Azt gondolom, sosem hittem igazán a létezésemben.” (A kudarc); 1980., ösztöndíjjal Kelet-Berlinben: „Az Alexanderplatzon a »Bowling«. Teke a szuterénban. A dörgo visszhangok, a falakon csattogó, fülsüketíto üvöltözés. Olykor azon kapom magam, hogy félek.” (Gályanapló); „A hirtelen beállt sötétség egy forró estén, az erdok alján, a Zugligeti úton. A rám szakadó magány és szorongás. A kerítések mögött baljóslatúan felüvölto kutyák; valahonnan elsütött légpuskák apró, gonosz csettintései. Gyakorlatoznak. Kik? Miért? Miféle ellenségek vesznek körül?” (Valaki más)
  
A személyiség elsivárosodása, az érzelmi élet leépülése: „… mintha valaki mindig visszalökdösné a tollamat, amikor az bizonyos szavakat készül leírni, úgyhogy végül a kezem más szavakat ír le helyettük, amely szavakból egyszeruen sosem kerekedik ki a szeretetteljes ábrázolás, egyszeruen talán mert félo, hogy bennem nincs szeretet, de – uram isten! – ugyan kit is szerethetnék én, és ugyan miért. (…) már rég nem törekszem arra, hogy úgymond, összhangban éljek az emberekkel, a természettel, vagy akár csak önmagammal is, mi több, ebben egyenesen valami erkölcsi nyomort látnék, valami undorító perverzitást, mint egy ödipális viszonyban vagy két rút testvér közti vérfertozésben.” (Kaddis…)
  
A közösséghez fuzodo kapcsolat lehetetlensége. „A gyötrelmes külvilág. Napokig hurcolok egy levelet az aktatáskámban, csak hogy ne kelljen bemennem a postára, emberek közé, sorban állni. Életem az élet kerülése, nem egyéb menekülésnél, bujkálásnál, illegalitásnál és tiltakozásnál. Mit fejez ki? Az ittlét elképeszto eroszaktételét, ezt a valamely abszurd merénylet létrehozta felfoghatatlan és mindenekfölött természetellenes állapotot.”; „A csöndes elégedettség, hogy teljesen idegen vagyok hazámban, idegen az emberek közt, idegen a világban. Feladatomat egy másik világ küldötteként teljesítem – miközben e másik világról sem tudok semmi pontosabbat: legföljebb annyit, hogy nem létezik.” (Gályanapló)
  
Szadisztikus fantáziaképek. A villamoson utazva egy katonát pillant meg, aki rendkívül ellenszenves számára. Rögtön meglódul a fantáziája: „Lerítt róla a szadista. Altiszti rangjelzés. Arany pecsétgyurujével állami felháborodásában bele fog vágni egy arcba, egy szájba, amelybol hirtelen boven, megállíthatatlanul patakzani kezd majd a vér.” (Gályanapló)
  
Ezek a tünetek sokszor keverednek egymással, és az olvasó számára igencsak megdöbbento, hogy az ilyen élmények leírását nem követi semmilyen racionalizálás, a távolságtartó tudat megnyilvánulása, amelyik (be)látja, hogy itt csak az idegek játékáról van szó. Az értelem hallgat, esetleg az ész kap szót ideológiák építésére, amelyek nem magyarázattal szolgálnak a tünetekre, hanem igazolják, „törvényesítik” azokat.
  
Az említett kelet-berlini tartózkodásáról jegyzi le Kertész a Gályanaplóban: „Az emberek anyagszeruen, mint valami pépszeru, fullasztó massza betöltik a kövek közötti réseket (…). Ennek az embermasszának az erkölcse, nekem legalább úgy tunik, már csak az illem, kordában csupán lehetoségeinek jól ismert határa tartja. Érthetetlen, hogy minden éjszaka nincs tömegmészárlás, gyújtogatás, vérfürdo és rablás: reggel aztán ki-ki bemenne a munkahelyére.” Indoklás nélkül, ránézésre megállapítani az utcán látott embertömeg tagjainak erkölcsét kissé különös vállalkozás. Közben mintha az itt leírt, bár be nem teljesült szörnyu lehetoség az életnek természetes tartozéka lenne, hiszen „lényegében minden történés tényleg rémtörténés…” (Az angol lobogó)
  
A tünetekhez tartozik a depresszió is, amire gyakran, sot eloszeretettel utal. Magához való viszonyulása néha az önsajnálat és -sajnáltatás formáját ölti, mint egy szigligeti (gyakran idozött ott az írószövetség alkotóházában) esti séta rövid leírásában, amikor néhány természeti kép megjelenítése után váratlanul megjegyzi: „És egész lényem hangtalan, láthatatlan, csillapíthatatlan zokogása.” (Gályanapló) Ez akár színpadias formát is ölthet: „A karosszékben ülve s Hesse Demianját olvasva, hirtelen kinyúló kezem az alábbiakat firkantja gyorsan egy apró számlacédulára: «Ijeszto, mennyire nem érdekel a lény, aki vagyok».” (Valaki más)
  
Valóban levezethetok-e vajon az illusztrációkban rejlo tünetek az átélt élmények maradandó utóhatásaiból? Hiszen végül is bo kilenc hónapi fogolyéletének nagyobb részét kórházban töltötte, ahol elviselhetobb körülmények uralkodtak, mint a munkatáborban. Elobb láttuk már, hogy a Sorstalanság fohose hogyan viszonyult például az auschwitzi gázkamrákhoz, majd nem hiszünk a szemünknek, amikor új táborba költöztetésével kapcsolatban késobb ezt olvassuk: „Buchenwaldot én is hamar megszerettem”. (Sorstalanság) Úgy tunik tehát, hogy a lelki sérelem nem lehetett igazán mély. Persze – legalább elméletben – ez a benyomás is lehet a túlélo szindróma egyik tünetének: a traumák szavakban történo megfogalmazása képtelenségének a következménye. Lehet, hogy Kertész e könyv írásának tizenhárom esztendeje alatt mindenekelott ezzel viaskodott. Az eredmény (a kirívó érzelemmentesség, a több ízben is eloforduló, a helyzethez nem illo megfogalmazás) mindenesetre azt tanúsítja, hogy ez a küzdelem (ha volt) eredménytelen maradt.



Korábbi gyökerek

Kertész Imre több helyen is vissza-visszatér a gyermekkorára, aminek rendkívül nyomasztó emlékeit hordozza magában. Önmagában az is megviselte, hogy szülei elváltak, de egyikükkel sem alakult ki jó kapcsolata. Konkrétumokat nem tudunk meg tole, csak a helyzet általános leírását nyújtja. „…mit sem tudok arról, hogy szerettem-e” – írja apjáról - „tény viszont, hogy sokszor oszintén, szívembol sajnáltam: de ha ezzel, hogy olykor nevetségessé tettem, és ezért megsajnáltam, ha tehát ezzel – titokban, mindig csak a legnagyobb titokban – megdöntöttem az apai uralmat, a tekintélyt, az istent, akkor nemcsak o – apám – vesztette el a hatalmát fölöttem, de én is vacogtatóan magányossá váltam (…). Zsarnokra volt szükségem, hogy világrendem ismét helyreálljon (…). Igen, akkor, a gyerekkorral, a neveltetéssel kezdodött megbocsáthatatlan megtöretésem. (…) Auschwitz (…) nekem az apa képében jelenik meg, igen, az apa és az Auschwitz szavak bennem egyforma visszhangot vernek…” (Kaddis…) Szörnyu szavak ezek. Az államot, az iskolát, a hittanórát, a szüleit hibáztatja általa sorstalannak tekintett sorsáért: „Mindenfelol bekerítettek, birtokba vették tudatomat: neveltek. Hol szereto szóval, hol szigorú intelmekkel lassacskán megérleltek rá, hogy kiirtsanak. Sosem tiltakoztam, iparkodtam megtenni, ami tolem telt: bágyadt jóakarattal ájultam bele jólneveltségi neurózisomba. Egy szerényen igyekvo, nem mindig kifogástalan elomenetelu tagja voltam az életem ellen szott hallgatag összeesküvésnek.” (A kudarc) „A környezetem értékeit elfogadni, a magaméit ocsmányságoknak látni. Ebbol következett minden csod. Hogy feladataimnak nem tudtam (vajon akartam-e?) eleget tenni. Állandó álmosság, tompaság, figyelmetlenség, külso-belso meggyozodéshiány, szakadatlan hazugság, menekülés, nem is: bujdosás. Totális alkalmatlanságérzet. Mindez soká, igen soká, mígnem, úgy 26-27 évesen elkezdodött bennem »az érctáblák szétzúzása«.” (Gályanapló)
 
Felnottkori életérzését akár ezekbol az élményekbol, berögzöttségekbol is eredeztethetjük, és a gyermekhez való viszonyulását is megvilágítják. „Sohasem tudnék egy másik ember apja lenni.” (Gályanapló) „»Nem!« - sosem történhet meg egy másik gyerekkel, ami velem megtörtént, a gyerekkor…” – kiált fel. „Családok, gyulöllek benneteket!” – olvassa gyermekkori idézetgyujteményének egyik céduláján. (Kaddis…) Teljesen hiányzik belole a vágy a gyermek iránt, a szeretet is: a mindenfelé „üvöltözo” gyerekek miatt azt mondja az angyalföldi lakóteleprol: „akár egy keltetotelep”. Szerinte az újszülöttnek „az anya testébol, a nemi szervén keresztül” történo világrajövetele „botrányos és cseppet sem természetes” esemény. (Gályanapló)
 
A belso meggyozodés elobbiekben említett gyermekkori hiánya ma is kíséri. A Valaki más címu könyvében az önmagának feltett kérdések egyike: „az élet erkölcsi minosége – a törekvés, hogy jobbak legyünk – kategória-e még egyáltalán, amelyben érdemes még gondolkodni”? Így folytatja: „errol sincs véleményem, ezt a kérdést is csak megtestesíteni, a választ pedig csak élni, csak gyakorolni tudnám, anélkül, hogy én magam valaha is megtalálnám…” Ez kitérés az állásfoglalás elol.
  
Emberi kapcsolatainak zavara is korán jelentkezett. „Behatóbb analízis kimutathatná, hogy gyerekkori verekedési hajlamomban alapjában véve a kapcsolatteremtés problémáját kell látni. A legegyszerubbnek valami könnyed brutalitás mutatkozott. Erósz muködött-e már? Vagy csak a korai felismerés, hogy nekem mindenki probléma – az, amit Sartre így mond: a pokol a többiek? “   
  
Figyelemre méltó, amit egy gyermekkori élményérol, az „idegenségérzésrol” mond. Ez az érzés „lényegében állandó kísérom az életben, de akkoriban szinte veszedelmes módon kísértett, (…) egyszerre voltam tole pattanásig feszült és a tehetetlenségig ernyedt. Jól megalapozott idegbántalom ez, nem holmi képzelodés…” Ilyenkor „teljes bizalmatlanság fog el (…) a magam és a környezetem valóságos létezése iránt…” Ez az „»idegenségérzés«, a teljes idegenbevetettség állapota (…) színtiszta otthontalanság, amely azonban semmiféle elhagyott vagy rám várakozó otthonról nem tud és nem tudat…” Amikor a felnottkori idegenségérzésérol beszél, megfeledkezik a gyermekkorából ismert hajlamairól, és a magyar társadalmat okolja érte.
  
Szakember legyen a talpán, aki ki tudja bogozni, hogy Kertész egész magatartásában mennyi a gyermekkor és mennyi a lágerélet traumáinak a jelentosége, továbbá mi az, ami feltehetoen alaptermészetébol származik. Aki részleteiben meg tudja fejteni, mire utal a Nobel-díjas író a következo feljegyzésében: „Írni, hogy ne látsszam annak, aki vagyok: meghatározottságok végterméke, véletlenek hajótöröttje, egy biológiai elektronika kiszolgáltatottja, jellemem kelletlen meglepettje…” (Gályanapló)

  
Az írói döntésig
  
Magyarországra 1945-ben visszatérve befejezi a középiskolát, és újságíró lesz. A budapesti díszpolgári cím átvételekor elmondta, hogy a háború után "a legnagyobb reménységek három éve" a boldogságot jelentette számára. (Ez kissé ellentétes azzal, hogy máshol „a változatlan s mind változatlanabb, mintegy a zegzugokból elobújó s aztán mindenre rátelepedo félelemmel teli” akkori szerkesztoségérol beszélt. – lásd Az angol lobogó) Nézetei ebben a korban természetesen baloldaliak. Egy „okos és jól megírt” könyvbol megtudja, hogy „az egész világ egyetlen rugóra jár, s ezt úgy hívják, hogy az osztályok harca. Boldog megnyugvás, lelkes biztonságérzés” fogta el. (A gondolatnyi csend…) Oszintén bevallja, hogy az akkor folyó kirakatperekkel kapcsolatban semmiféle erkölcsi felháborodás nem fogta el: „Nem emlékszem, hogy éreztem, és ezt nem is tartom valószínunek, egyszeruen azért nem, mert semmiféle erkölcsöt nem éreztem – sem magamban, sem magam körül -, aminek a nevében felháborodhattam volna.” (Az angol lobogó)
  
Egy ido után kiderül, hogy az újságíráshoz nincs tehetsége, ezért elbocsátják. (Kertész szerint azért, mert ekkor nyílt ki a szeme. Ezt persze nem ilyen egyszeruen, hanem magas szintu eszmefuttatással, áttételesen hozza az olvasó tudomására.) Fizikai munkás lesz, majd elviszik katonának. 1953-ban szerel le, és ettol az idotol kezdve szabadúszó. Mindmáig. Eleinte nyomorog, hiszen nem ír, a felesége tartja el vendégloi fizetésébol, de a barátai is segítik. A fáma szerint voltak barátai, de ezek a könyveiben nem szerepelnek, egyedül egy M. betuvel jelölt egyént említ néha a késobbi idokbol, aki a kocsijával szokta hordozni ot.
  
Mint ahogy egyes írásaiból, például a svéd akadémián elmondott székfoglaló beszédébol megtudjuk, valamikor ’55 táján egy elhagyott folyosón hallucinációja támad, mintha százezrek masíroznának mögötte-mellette. Ekkor átélte a tömegbe olvadás önfeladó mámorát, ami olyan tiltakozást váltott ki belole, hogy „egzisztenciális föleszmélésre” késztette, és megvilágosodott elotte az elmúlt tíz zavaros benyomású esztendo, ami nagyrészt „a sztálini terror szörnyu igézetében” telt el. (Úgy látszik, a negyvenes évek végi említett tudatosodása végül mégiscsak nyomtalanul múlt el fölötte.)
  
A Haza, otthon, ország címu eloadásában (München, 1996, lásd A gondolatnyi csend c. kötetben) elmondja: „Hatvan évig éltem egy országban, ahol – eltekintve az 1956-os felkelés két ragyogó hetétol – mindig a deklarált ellenség pártján álltam. Amíg saját országom a náci Németország oldalán harcolt, minden reményemet a szövetséges hatalmak fegyvereibe vetettem, késobb, az úgynevezett szocializmus idoszakában az úgynevezett kapitalisták gyozelmét kívántam, vagyis a demokrácia gyozelmét az egypárt fölött.” Ez volt a helyzet tehát hatvan álló esztendeig, vagyis 1989-ig. De vajon hogyan állt a demokrácia pártján, ha 45 után kommunista volt, és csak ‘55-ben ismerte fel addigi helytelen köldöknézo magatartását? A két változat közül az egyik nem felel meg a valóságnak. Tippeljünk, melyik lehet az igaz?
  
Az 1956-os forradalmat és szabadságharcot többször is megdicséri (egyszerre legtöbb két mondatban). Ez az o számára is kockázattal terhes periódus volt. Ugyanis majdnem belekeveredett a rádió ostromába, mert a Bródy Sándor utca egyik közeli épületében az Olasz Intézet nyelvkurzusára érkezett éppen akkor, és a nagy felfordulásban alig tudott ép borrel meglépni. Az utcán zajló események egyébként nem nagyon zavarták, mert éppen akkor annyira belemélyedt egy Goethe- és Tolsztoj-tanulmány világába, hogy másra nemigen tudott figyelni. Viszont, mint vallja: „az utcán zajló események igazolták a Goethe- és Tolsztoj-tanulmányra fordított fokozott figyelmemet, az ezekben a napokban az utcán zajló események ezúttal valóságos és cáfolhatatlan értelmet adtak a Goethe- és Tolsztoj-tanulmányra fordított fokozott figyelmemnek.” (A kiemelések K. I.-tol) Be kell vallanom, hogy e mondat mélyen szántó gondolati tartalma fölött még sokat kell töprengenem, amíg egészen felfogom. Egyébként o huszonhét éves volt akkor.
  
‘56-nak mégis revelációs hatása volt rá: leverése „felelevenítette és szinte érzékletesen jelenvalóvá varázsolta” benne „azt a múltat, amit az emberi természet kegyelmébol és a lét józan parancsszavára már-már” elfelejtett. Vagyis eszébe juttatta a német haláltáborokat, és 1960-ra, tehát négy esztendo alatt megérett az átélt élmények megregényesítésének gondolata. E kérdésrol o azt írja, hogy noha nagyon vágyott disszidálni, mégsem tette, s ennek okáról így vall: „kétféle totalitarizmus élettapasztalataival eltelve, piros tintájú reklám golyóstollamból, akárcsak egy vénámba lökött kanül lenne, patakzani kezdett a papirosra a pirosba mártott szöveg. Írni kezdtem, és éreztem, hogy ezt a tevékenységet nem is akarom abbahagyni. Márpedig ha elmegyek innen, ahol az emberek az én nyelvemen beszélnek, jól tudtam, soha többé nem fogok írni.” (A gondolatnyi csend…) Teljesen homályos, miféle szöveg patakzott már ‘56-ban a tollából, hiszen a Sorstalanság címu regényének csak 1960-ban fogott neki, és még azután se nagyon beszélhetünk kifejezetten patakzásról, hiszen a könyvet tizenhárom éven át írta. Beszél o ugyan, kissé szégyenlosen és restelkedve, valami vidám írásokról, de címüket könyveiben soha nem említi, és ezek minden bizonnyal nem a két totalitarizmus tapasztalatait hasznosították. Magam csak egyikük címét ismerem, a Csacsifogatét, amely hatalmas siker volt, és sokat játszották Magyarországon, de Kertész valami miatt nem számítja írói sikerei közé, és vele kapcsolatban csak az általa szerzett (jelentos) jövedelemrol tesz említést. Egy tévéinterjújában állítólag kijelentette, hogy a Sorstalanság címu könyvét ennek köszönhetoen tudta anyagi gondok nélkül megírni. Most ugyan éppen viszály robbant ki a darab körül, mert az ‘56-ban Nyugatra távozott akkori jó barátja, Bán Pál, visszaköveteli a darabot, amit disszidálása miatt akkor nem játszhattak az o nevén. A dologban majd illetékesek fognak dönteni, de ha valaki végigolvassa Kertész könyveit, nehezen tudja elképzelni, hogy valamikor is könnyed és vidám muvet tudott volna írni.
  
Kertész Imre „belso emigrációba” vonul alkotni, bár a Csacsifogattal kapcsolatos reprezentációra biztosan kimozdul hazulról. Például 1962-ben Kelet-Németországban is járt a színtársulattal, de – érdekes módon – a már egy éve vezetett Gályanaplóban errol elfelejtett említést tenni. Belso emigrációját a politikai ellenállás egyik módozataként szemléli, ez passzív szembeszállás a kádári rezsimmel. Ahogy írja: „Olyan forradalmár vagyok, aki gyulöli a fennállót, s mit sem tesz a megdöntéséért.” (Gályanapló)

  
Munkaideológia
  
Kertész a svéd tévé kettes csatornáján 2002. december 9-én sugárzott interjúban a depressziójának kezelésére vonatkozó kérdésre kedélyesen azt mondta, hogy miért akarják ot meggyógyítani, hiszen a depressziója, pesszimizmusa nélkül nem tudna többé írni. Egy vallomásszeru idézet tole: „… alattomban létrehozom, valósággal megteremtem az eltaszított anya-fia helyzetét és szerepét, vélhetoen a vele járó igen sajátságos, ha kissé nem restelleném, azt mondanám: élvezetes fájdalom miatt, amelyre a munkám szempontjából, úgy látszik, föltétlenül szükségem van…” (Kaddis…) Viszonyulásának vitán fölül van valami határozott mazochisztikus jellege: „Súlyos depresszió. Jólesik. A pusztítás gyönyöre, ez a sajátos kielégülés, sot boldogság a maga módján. A boldogtalanság végso soron boldogság, természetesen. Amennyiben élvezheto, márpedig az. A boldogtalansághoz is libidó tapad.” (Gályanapló) (Már akinél.) Szerinte „A kudarc ma az egyetlen beteljesítheto élmény.” (Gályanapló)
  
Egy oszinte pillanatában felteszi magának a kérdést: „… miért nem az élet inspirál, miért keresem az inspirációt a megaláztatásban, a reménytelenségben, a halálban? Vagy nem alapveto morális elfajulás ez, van benne valami igazolható?” A következo mondatban az élet milyenségére hivatkozva keres önigazolást. (Gályanapló)
  
Egy másik ilyen pillanatában a siker titkát nem csak a szenvedésben keresi: „Csak az tart ki, akiben elegendo gyulölet és megvetés ég; aki, hogy úgy mondjam, bosszúból tartja fenn magát és váltja be tehetsége ígéretét. Néha érzem magamban égni a gyulöletet is, a megvetést is; de félek, nem eléggé kitartó érzések ezek bennem, hogy vigyem is általuk valamire.”
  
Jó lenne tudni, hogy kit, kiket gyulöl és vet meg, hogy többre vihesse ezáltal.
  
Rendkívül különös jelenség, ami Kertészben a siker pillanataiban történik. Három esetet megorzött a Gályanapló. A Sorstalanság 1975-ös megjelenésére még visszafogottan reagál: „Oszintén magamba néztem: szabad vagyok és üres. Semmit sem kívánok, semmit sem érzek. Legfeljebb az eljárás szégyenét valamelyest. – A trombiták elnémultak. „Gyoztünk!” – sóhajtott a hadvezér, és meghalt.” Tizenkét évvel késobb, amikor értesül, hogy az egyik budapesti kiadó nyomdába adta A kudarcot, egy másik szerzodést küldött neki a Kaddisra, az ezt megemlíto bekezdést így folytatja: „Rossz életem tömény mocsárrá rohadt körülöttem, amelyben szakadatlanul cuppogok, taposom, taposom, mintha mennék valahová, fejemet körbeforgatom, majd elorekémlelek, magasra emelt kezemben aktatáska, benne néhány papírfoszlány, egyik-másik megkezdett vagy már befejezett munkámhoz tartozó, már számomra is érthetetlen írástöredékkel, és cuppogok, cuppogok, míg csak tésztává nem dagasztom e lápot, vagy bele nem ragadok, vagy pedig hirtelen föl nem hígul a lábam alatt, hogy végképpen elsüllyedjek benne.” Három év múlva (1990-ben) megjelent a Kaddis. A tény említése után még néhány közömbös megjegyzést tesz, utal az egyik fordítására is, majd váratlanul ez következik: „Nyomasztó eloérzetek, anarchia, orület, halál. Salvador Dali véresre facsart mellei, zúzott csontjai, deformált koponyái, torz alakjai. Köröskörül forró borzalom fortyog. Lelkifurdalások, életbunök stb. Rövid éjszakák. Kételyek, értelmetlen szemu körültekintés. A félelem kering ereimben.” Az ilyen képek ennyire töményen csak a siker pillanataiban keletkeznek. Olyan ez, mintha minden jót, ami az életében történik, szinte perverz módon valami rosszal, valami szörnyuvel kellene ellensúlyoznia. Érdekes lenne tudni, hogy most, a Nobel-díj elnyerése és átvétele körüli idokben milyen (az elozményeket tekintve, feltehetoen borzalmas) hangulatú és tartalmú szövegeket jegyzett be a naplójába.

  
Auschwitz monumentalitása
  
Kertész Imre újra rátalált tehát Auschwitzra, a feledése szélérol hozta vissza a szocializmusnak és az orosz uralomnak az ‘56-os forradalom és szabadságharc leverésével biztosított magyarországi folyamatossága. Elso könyvének megírása, majd megjelenése az egész kérdéskört még fontosabbá tette számára, és így az mintegy a személyes sikere zálogává fejlodött. Ebbol következoen a többi könyvében is mindenekelott ezzel foglalkozik. Ars poeticáját 1985-ben így fogalmazza meg: „Messzirol, messzirol, mindent nagyon-nagyon messzirol. Lehuteni, ami forrt, elvonatkoztatni, ami élt. Így tekinteni a világot: Auschwitz! Ó, ebben minden együtt van, ami egy jó könyvhöz szükséges!” (Gályanapló) Egy tucat évvel korábban, a Sorstalanság befejezésének évében is már így fogalmazott: „…mostanában ismét rádöbbentem, hogy semmi sem érdekel igazán, csakis az Auschwitz-mítosz. Ha új regényen gondolkodom, megint csak Auschwitzon gondolkodom. Bármin gondolkodom, mindig Auschwitzon gondolkodom. Ha látszólag egészen másról beszélek, akkor is Auschwitzról beszélek. Auschwitz szellemének médiuma vagyok, Auschwitz beszél belolem. Mindent bárgyúságnak látok ehhez képest.” (Gályanapló)
  
Kertész szerint a holokauszt – amelyet Auschwitz szimbolizál – tulajdonképpen a kétezer éves (vagyis a keresztény) európai kultúra és erkölcs összeomlását jelenti. Ennek tanulsága kiindulópont kell legyen civilizációnk új szellemiségéhez. „A holocaustot túlélt erkölcsiség tragikus világtudása, ha megorzodik, talán megtermékenyíti a válsággal küszködo európai tudatot.” (Gályanapló) Ezt a holokausztból született kultúra teszi lehetové, amely révén „a holocaust mint élmény az európai tudat részévé lett” (A gondolatnyi csend…), és ezáltal lehetové válik, hogy „a jóvátehetetlen realitás a szellem útján megszülje a jóvátételt: a katarzist” (Heuréka! – székfoglaló beszéd a svéd akadémián). Hogy ez megtörténjen, minden egyes embernek „pontos elképzelése és tudása kell legyen mindarról, ami Auschwitzban történt.” (A gondolatnyi csend) Örvendetes tény, hogy „az auschwitzi fenomén nemhogy mindinkább feledésbe merült volna, hanem épp ellenkezoleg, egyre no kulturális és történelmi fontossága”, „s ahogy távolodunk tole, körvonalai nemhogy elenyészni nem tudnak, de kísérteties módon egyre tágulni és növekedni látszanak”. (A gondolatnyi csend)
  
Kertész panaszkodik, hogy egyesek a Gulággal próbálják Auschwitzot relativizálni. Szerinte feltehetoen Nicolas Werth is ezek közé tartozik, aki A kommunizmus fekete könyve címu, 1997-ben megjelent muben a Szovjetunióról szóló fejezetet írta, és kijelentette: „a Gulágok mind idoben, mind nagyságrendben maguk mögé utasítják a lágereket” (Balázs Péter cikke a könyvrol - világháló). A kötet összeállítójának Stéphane Courtois-nak a véleménye szerint „a nácizmus számlájára mindent összevetve körülbelül 25 millió áldozatot írhatunk, míg a kommunizmuséra ennek majdnem a négyszeresét, méghozzá a következo geográfiai elosztásban: Szovjetunió: 20 millió áldozat; Kína: 65 millió…” stb. Ugyancsak o állapítja meg: „a holocaustot a róla megemlékezok a világtörténelem egyedi eseményének tekintik, így közvetett módon lehetetlenné teszik, hogy a hasonló (vagy még nagyobb) méreteket ölto genocídiumról az ot megilleto módon beszéljünk”. (A Jamestown Foundation szerint a Gulág halálos áldozatainak a száma elérheti az ötvenmilliót.)
  
Kertész Imre a vetélkedés során indoklásokat keres arra, hogy Auschwitz miért fontosabb, bár nem kétli, hogy „az emberi létbol való számuzetés, a gyötrelem, az éhezés, a rabmunka, a kínhalál Recsken is ugyanolyan, mint Dachauban, és Kolima sem különbözik e tekintetben Mauthausentol”. Egyik érve az, hogy „a bolsevizmus inkább mellékesen kezelte e jelenséget, hatalma gyakorlásának egyik szükséges eszközeként, (…) anélkül azonban, hogy kulturális jelenségként bizonyítékul használta volna az értékek relativizálására”. Bocsássa meg az olvasó, hogy nem vesztegetek szót erre az ostoba és kissé zavaros állításra. Egy másik esetben abból indul ki, hogy Auschwitzban ártatlan emberek millióit gyilkolták meg bestiálisan (mint a Gulágon is - tehetjük hozzá). O ezzel egészíti ki: „Ezt a képet nem zavarja össze semmilyen idegen színárnyalat, például a politikumé…” Nagyon jól tudja, hogy ez nem igaz, hiszen a németek az elso koncentrációs tábort Dachauban saját hazai politikai ellenfeleik számára hozták létre 1933-ban. Kertész maga is találkozott Buchenwaldban nem zsidó politikai foglyokkal. Ezért gyorsan finomít, és a politikum szót mesterségesen átértelmezve csak a „mozgalom (…) szempontjából ártatlanul elítélt, de különben hithu” náci vezetokre vonatkoztatja, mintha ezek lágerbeli hiánya lényeges különbség lenne a két emberpusztító létesítményrendszer között. Végül még egy érve: „Auschwitz tökéletesen feltárt, éppen ezért zárt és immár érinthetetlen struktúra.” Az érinthetetlen szó a szövegösszefüggés szerint nem csak esetleg újonnan elokerült dokumentumok felhasználásának tilalmára, hanem az összehasonlításéra is vonatkozik.
  
A holokauszt jelentoségére való kizárólagos koncentrálás azonban nem a Gulág viszonylatában a legkérdésesebb, hanem a napjaink problémáiról való figyelemelterelés miatt. Mintha az Auschwitzhoz való helyes viszonyulással az emberiség erkölcsi élete már helyre is billenne, mintha a világban nem is lenne már tömegeket érinto kegyetlenség és népirtás. Kertész Imre, „az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója” egy sóhajt sem szentel könyvében a szerbek által a kilencvenes években elkövetett tömeggyilkosságok és kegyetlenkedések áldozataiért, de azért a negyvenezer gyermekért sem, akik kegyetlen szenvedések után naponta éhen halnak a világban. Évente tizenötmillió! Nem mintha a Földön nem lenne elegendo táplálék számukra: politikai okok miatt nem jutnak élelemhez, és kell elpusztulniuk. Dél-Szudánban például százezrek halála annak volt a közvetett következménye, hogy Angliát a függetlenség megadásakor nem érdekelte a létrejövo ország etnikai összetétele, ezért a délen lakó feketéket és földjüket gyakorlatilag az északi araboknak ajándékozta.
  
A holokauszt áldozatait soha nem szabad elfelejteni, és természetes, hogy mindig kegyelettel gondolunk rájuk. De a velük kapcsolatos agresszív kampány nem tisztességes célokat szolgál. Mindenekelott a világ valódi problémáiról akarja elterelni a figyelmet. Minden bizonnyal az érvényesülés igénye volt az, ami Kertész Imrét arra késztette, hogy maga is beszálljon ebbe a kampányba. Lehet, hogy kihasználták, lehet, hogy maga is áldozat, de kétlem, hogy jóhiszemu áldozat lenne. Ki tudja, a következo sorokban talán lelke jobbik része kapott szót:
 
 „Megértem-e valaha az életemet? Megérthetem-e? Minden ellene szól: a bennem gyökerezo idegen én, az önigazoló moralista, a hazug fabulagyártó.” (Valaki más)

 

5. A magyarok

Az Árpád-híd pesti hídfojénél egy éjjel a forgalmi lámpa pirosa megállítja azt a kocsit, amelyben Kertész Imre többedmagával utazik. Az aluljáróból tunik fel a kopaszra nyírt feju „horda”, egyik tagjának a kezében valami fahusáng. Nyolcan-tízen vannak. „Némán, libasorban poroszkáltak a túlvilági, ködös fényben, szomorú, vérszomjas csoport, vöröslo szemekkel, ki tudja, miféle kipárolgások közepette, emberhúsra vadásztak.

       
Folytatás itt.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr441248077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.23. 13:33:31

mellesleg a címmel semmi baj sincs, csak hétköznapi értelemben kell venni. Kertésznek agyára ment heidegger:
"a sorstalanság pedig az, amikor a ránk kirótt determinációkat éljük végig valóságként” (Gályanapló).'
ez a sors. kertész hülye.
azt is el tudom képzelni, hogy kertész beleéli magát ebbe a szerepbe, mint a painting bird vagy a töredékek írója, aki miután kiderül h még csak nem is zsidó tovább hazudozott , h "én Wilkorsmki (?) vagyok!"
A sajnáltatása, az önsajnálata jelenik meg nála. gyerekkorban mindenki szereti a mai világban sajnáltatni magát, ilyenné tettek minket a filmek, Hemingway könyvei (bár Hemingway is tanulta valakitől az érzelmességet fiatalkorában), mindannyian szeretjük kölyökként sajnáltatni magunkat, de felnőttkorban már kinőjük ezeket a viselkedési formákat. kertész nem tette.
ő felnőtként sajnáltatja magát, hisz láthatjuk: gyerekkorában semmilyen érzése nem volt a táborokkal kapcsolatban: "egészen megszerettem büchenwaldot", erről szól a sorstalanság is.
ezért is találta jónak koltai filmjét, mert sajnálni lehet benne a fiút. kertésznek nincs ízlése.
rossz gyerek volt kertész, nem szerette a szüleit, nem teljes ember ez, hanem önző, egoista, egotista.

"A környezetem értékeit elfogadni" - igen, sokan vannak így

"Családok, gyűlöllek benneteket!” tudjuk, de most h kimondta még jobban undorodunk tőle, és gyűlöljük kertészt. legalábbis én.
A mostani liberális, liberálbolsevik értelmiség kultúrája a Halál Kultúrája. Teljesen egyértelmű, hogy ők a rosszak. a bomlasztóak, csak provokálásból erkölcstelenek és ezért infantilisek, tartalmatlan, üres előadásaik, írásaik feleslegesek és nemhogy nem támogatni kéne őket, hanem szigorítani kellene rajtuk.
Család-, tehát életellenesek. a halál kultúráját hirdetik.
akik velük szembeszáll az csak a jó, jobb lehet. Beteg embert, csak betege ember kedvelhet (és a súlyos sznobizmus bizony betegség).
Kertész aktív támogatója volt a rákosi-rendszernek.
ezek az emberek annyira hajlékonyak és alakíthatóak, hiteltelenek, hogy méltánytalanok a normális ember tiszteletére. ők úgy fordulnak a mindenkori hatalom felé, akár a napraforgó a Nap felé. Új időknek, új szeleivel.
teljesen tartás nélküliek és erkölcstelenek.
kertész a kommunista, 56-ot (innen visszaemlékezve) már "támogatja", akkor nem érdekelte.(tán örült, h nem kötötték fel őt is) de ha támogatja így szerezhet plus pontokat, "mit számít már mi volt akkor, csak szeressenek, és sajnáljanak".
56-ban nyilván az 56-osokat támogatta: új időknek....
a kor szelleme szerint ma már dicséri 56-ot, ma liberális, a hatalomhoz dörgölődzködik.
én mindig mondtam: többre becsülöm a gerinces zsidó Moldova Györgyöt, mint az ilyen gerinctelen férgeket.

Frederick (törölt) 2011.07.12. 21:27:22

@tesz-vesz: Mitől gerinces Moldova György? Engem érdekelne a válaszod.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.12. 22:14:53

@Frederick: mert ugyanazt mondja, mint a rendszerváltás előtt.
és kiáll az igazáért. a saját áruló igazáért.

Frederick (törölt) 2011.07.13. 07:54:34

@tesz-vesz: Moldova mindig is megmaradt kádárista. Vagyis vak embernek, aki nem látja az igazságot.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.15. 13:57:03

@Frederick: egyetértek, ez így van, de a saját szubjektív igazát gerincesen védi, objektívan az persze hazaárulás.

ellentétben vele, az mszp gerinctelenül megy arra, amerre a pénz van

Pash Cutter 2014.08.22. 10:04:12

@tesz-vesz: Van valami szánalmas abban, ahogy mind baloldali, mind jobboldali körökben ugráló-pöffeszkedő egyes (inkább számos) delikvensek számon kérik egy Alzheimer-kórban szenvedő (szó szerint szenvedő) idős embertől, hogy mit miért csinált, és mit miért mondott (a cselekedeteit és a mondatait). Az, aki számon kéri egy Alzheimer-kóros embertől a logikus gondolkodást, az semmit nem tud erről a betegségről. Emellett undorító arrogancia, amit nem kéne gyakorolni.

A kuruc.info szarkavarói nem érdekelnek, tőlük ezt megszoktam. De durván lejáratod magad, hogy egy Alzheimer-kórós, mentálisan és idegileg is súlyosan sérült öregemberen gyakorlod a magyarságodat. Olyan, mintha megrugdalnál egy kis gyereket az utcán.

Pash Cutter 2014.08.22. 12:38:34

@tesz-vesz: Annyiban javítom magam, hogy Parkinson-kóros, és nem Alzheimer.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.08.24. 12:58:28

@Ahasverus: érdekes, akkor miért hozza le a sajtó folyamatosan a szavait egy bolond és beteg embernek?

miért nem nyilvános, hogy azért beszél összevissza, mert beteg?
mikortól nem lehet nézni már a szavait? a magyargyalázó írások még beleférnek?
ezt az írást posztban meg nem én írtam. eltévesztetted a házszámot. talán vmi bajod van a szöveggel?

Pash Cutter 2014.08.24. 13:48:56

@tesz-vesz: Tóth Károly Antal külön kategória. Nézzük a te mondataidat:

"ez a sors. kertész hülye."

""Családok, gyűlöllek benneteket!” tudjuk, de most h kimondta még jobban undorodunk tőle, és gyűlöljük kertészt. legalábbis én."

Azért legyünk már tisztában a tényekkel: Kertészt lelkileg és idegileg megnyomorította a II. világháború borzalmai. Erre rájött a Rákosi- és Kádár-rendszer. Most pedig a betegsége. Itt azokat kéne inkább elővenni, akik (irodalmárok) a megfelelő korrekció nélkül vették át az amúgy teljesen középszerű életművét a kánonba, és akik (politikusok) a saját pecsenyéjük sütése érdekében felhasználták Kertészt.

További tájékozódásra:
viccesviet.blog.hu/2013/06/16/ferde_szemmel_miert_nem_lett_a_maga_idejeben_kozismert_a_sorstalansag

Azt írja Rácz András:

"A rendszer által felkínált talmi sikeres dicsfénye, és a felismert önbecsapás lelkiismereti válsága között vergődve nem meglepő, ha az agg Kertésznek egyre kevesebb kedve van nyilatkozni. Nobel-díjasunk időről időre kijelenti, ez volt az utolsó nyilvános szava. Aztán előbb-utóbb mégis mondania kell valamit. A nyomorúságos holokauszt-szekta fogságában töltött évek önbecsapásait időről időre meg kell magyaráznia. De, hát így járnak azok, akik a banalitás mögött nem ismerik föl a gonoszt, akik a rendszer szolgálatába állnak, akik a rendszer ideológiáját szajkózzák, akik a rendszer dalát fütyülik vidám jutalom reményében."

Én sajnálom Kertész Imrét. Valamilyen szinten mindegyik rendszer végigment rajta: nemzetiszocialista, bolsevik és neoliberális. A saját bőrén tapasztalta meg, milyen az a kizsákmányolás. S mára egy egzisztenciális roncs lett belőle.

Kár érte!

Az Úr legyen irgalmas a lelkéhez!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.08.26. 18:04:37

@Ahasverus: ja hogy a 2009-es kommentjeimet elemzed ki, értem én, csak ez nagyon fárasztó nekem:
"durván lejáratod magad, hogy egy Alzheimer-kórós, mentálisan és idegileg is súlyosan sérült öregemberen gyakorlod a magyarságodat. Olyan, mintha megrugdalnál egy kis gyereket az utcán. "

amúgy ha egy kisgyerek rosszul viselkedik, pl hadonászik a nemiszervével az utcán, nem igen érdekel ám hogy beteg, részeg, vagy csak hülye. ugyanúgy felpofozom. és nem a levegőbe beszélek, sírattam én már meg ordíbáló neveletlen kölyköket. (és a nagymama megköszönte hogy leszidom őket a sárga földig). tán úgy érzem most is inkább köszönet ílletne, nem bírálat.

honnan veszed hogy beteg? kérdeztem? mikortól lett beteg, ha az?
és miért kell amúgyis egy retardáltat védeni?
tegyél bejelentést a népszabadságnál, spiegelnél, magyar nemzetnél, hogy minek hozzák le a retardált leveleit? amúgy miért kell engem fárasztani?

miért külön kategória Tóth Károly Antal?

"Erre rájött a Rákosi- és Kádár-rendszer. "

ahol azért egész vígan érezte ám magát. olvasd el a posztot. aki elmebeteg, kezeltesse magát egy belvárosi pamlagon, ne a sajtónak nyilatkozgasson hülyeségeket. és a sajtó se hozza le a hülyeségeit ennek a holokauszt bohócnak.

Pash Cutter 2014.08.27. 07:21:14

@tesz-vesz: Én értem az álláspontodat. Nekem liberális oldalon megint csak kifejtették, hogy Kertész bírálhatatlan, és aki bírálja, az műveletlen és irigykedő. Az egyikük harsogta, hogy Kertész életműve kikerülhetetlen és kiemelkedő, s amikor rákérdeztem, olvasta-e az egész életművet, kiderült, hogy csak a Sorstalanságot. Mikor ilyen arisztokratikus gőggel igyekszenek lenyomni a torkunkon a Kertész-életművet, tényleg fontos a bírálata. Rámutatni, hogy az életműve középszerű és nem kiemelkedő.

De ezt nemtelen és becstelen eszközökkel (leretardáltozni Kertészt) nem fog menni. Sajnos félremegy az egész.

Csak szólok!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.09.04. 09:03:21

@Ahasverus: miért? nem retardált?
KÉRDEZTEM: mikortól beteg? honnan lehet tudni, hogy beteg?