kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.


Térjünk mindannyian konszenzusra.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

posztos írkák

istCsend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold. Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém. És mond:http://m.cdn.blog.hu/kk/kkbk/image/000/magyar%20partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

július 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

Utolsó írka

  • tesz-vesz: @Barbaarb: azt mondtam hogy a multinak most van rá pénze, a kkv-nek is lenne ha nem lopnák el a politikusok, mert nemcsak a pénzt lopják el, hanem a tisztességes versenyt is! ugye, innen kezdtük, azt mondtad azok csak fillérek, de nem fillérek, hanem a verseny, a piac, a küzdelem, a való... (2017.07.27. 18:35) Orbán Viktor több millió bevándorlót vár
  • Barbaarb: @tesz-vesz: Egyszerű gondolat, hogy fizessenek többet, csak hát az élet ennél nem kicsit bonyolultabb. Vannak akik tudnak többet fizetni, és vannak, akik nem. Nyugati bérekkel nem tudunk versenyezni. Lásd orvosok, vagy ami most a csapból is folyik, a vendéglátósok. Állítólag a Balatonn... (2017.07.26. 10:52) Orbán Viktor több millió bevándorlót vár
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.


Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (3) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (15) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (13) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (9) antikultura (110) apáti (2) apor (1) arab (6) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (1) attila (1) audi (2) autó (3) autonómia (1) autonomia (1) ávh (1) azer (2) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (9) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (1) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (9) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (1) balogh (1) balsai (1) bandó (1) bándy (1) bank (68) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) bede (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (9) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (10) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (1) buza (1) buzánszky (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (12) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (61) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) daróczi (3) darvas (2) debrecen (2) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (4) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) doku (1) dombóvári (1) donáth (1) dörner (5) dorosz (4) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (2) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (18) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (75) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (1) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) Esperay (1) esterházy (5) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (46) europai (4) everest (1) evola (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (347) film (105) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (4) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (7) freedman (1) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gaudi (7) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gellért (4) génmódosított (3) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (6) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) gmo (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (1) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (7) gyöngyöspata (12) győr (1) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (20) gyurta (1) habán (1) habony (4) habsburg (1) hack (1) hadházy (3) hagyó (4) hajdú (5) hajdu (1) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedűs (2) hegedüs (1) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (9) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (3) hrabovzsky (1) humor (87) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (2) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) imf (3) incze (3) index (1) indoeurópaiak (2) infláció (2) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (1) jáksó (2) jakupcsek (1) jancsó (2) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) jobbik (121) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (7) julian (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (10) karafiáth (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (3) kaslik (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (63) kékfrank (2) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (7) Kesznyéten (1) kilián (1) kína (4) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) kommunista (5) kommunizmus (1) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (5) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kovács (8) kovalik (2) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (1) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kukorelly (3) kulcs (1) kulka (2) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (6) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (4) lenhardt (4) lenkei (1) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) lévai (1) lezsák (2) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lukács (3) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) makovecz (5) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (13) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) matyi (1) máv (1) mdf (20) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (6) metró (2) mezőgazdaság (12) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (3) miskolc (2) mítosz (4) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mol (1) molnár (3) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (161) mta (2) mubarak (1) mugabe (1) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (1) nagy (3) nagyatády (1) nagykőrös (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (11) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) nép (1) népesség (1) ner (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (10) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (4) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (3) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (110) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (1) orosz (17) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) paizs (1) pakisztán (3) paks (3) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (1) palya (1) panama (1) pándi (1) pap (12) pápa (1) papa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (2) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (1) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (3) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polt (6) pongrátz (5) popper (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) pozsgai (1) pozsgay (3) pozsonyi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (1) pusztai (1) putyin (5) puzsér (11) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rainer (1) rajcsányi (3) rákóczi (1) rákosi (2) rap (1) raskó (2) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (4) románia (3) ron (1) róna (2) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (13) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (2) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (6) spanyol (3) spiró (3) sport (1) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svédország (1) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szajlai (1) szakály (1) szalai (1) szalay (2) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (3) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (3) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (2) szerbia (4) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (5) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (10) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (1) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (7) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (1) tibet (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (6) toroczkay (2) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (7) tóthkároly (2) trianon (8) trockij (1) ttip (1) tudomany (25) tudomány (5) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (4) usa (66) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (9) vallas (15) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (1) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (221) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (10) vona (24) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (162) zétényi (3) zichy (2) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zs kategória (248) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Gyurcsány és Pásztor Albert elvtelensége

2015.02.02. 04:00 | tesz-vesz | 43 komment

Címkék: mszp gyurcsány miskolc draskovics pásztor c kategória

"Valamennyi bűncselekmény valamennyi elkövetője cigány volt” - jelentette ki Pásztor Albert Miskolci Rendőrkapitány. Kijelentéséért leváltották posztjáról.



1:21: én nem magyar vagyok, hanem "nemcigány származású" vagyok, kösz pista, hogy tisztázod az identitásom!
(persze lehetnek cigányok, akiknek lehet magyar identitása, százból egy, de azért nem az igazi, nem velük jöttünk be a Kárpát-medencébe, na)

 


Az ügyben szombaton az igazságügyi és rendészeti miniszter is megszólalt. Draskovics Tibor az MTV Nap-kelte című műsorában azt mondta: a miskolci rendőrkapitány a nyilatkozatával átlépett egy olyan határt, amelyet az állam képviselője nem léphet át, s az áthelyezésével erkölcsi alapú döntés született.


Draskovics az első Gyurcsány-kormányban pénzügyminiszter, a második Gyurcsány-kormányban a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter, később igazságügyi és rendészeti miniszter. Utóbbi beosztását 2009 decemberéig a Bajnai-kormányban is megőrizte.

Gyurcsány: „nem egyszerűen felháborító, hanem hányingerkeltő" Pásztor Albert nyilatkozata

2009. február

Gyurcsány Ferenc többször is azt mondta: a miskolci kapitány ügyéről neki ugyan van magánvéleménye, de miniszterelnökként ebben az ügyben ő nem döntött, csak tájékoztatták. A rasszizmust viszont határozottan elítélte.


Gyurcsány: Pásztor tisztességes demokrata.

Az egykori rendőr, a mai polgármesterjelölt rosszul nyitott ki egy ajtót. De ki kellett nyitni, mert szürkület van idebent. Pásztor tisztességes demokrata. És mert nekem is voltak rossz mondataim, inkább őt, az egész embert nézem, mintsem sokáig gargalizálnék ügyetlen és sokakat bántó mondatain. Merjenek hinni neki! Vagy engedjék a nem egyszerűen tűrhetetlenül beszélő, de átkozottan is cselekvő fideszes polgármestert a hivatalában maradni, esetleg emeljék fel a Jobbik jelöltjét! És leköltözhetünk Miskolcra, némi tapasztalatot szerezni. De mostanában inkább onnan költöznek el az emberek. Mert ott valami elromlott. Mi viszont megmaradtunk a régi szerelőnek.


A DK és az MSZP által támogatott miskolci polgármesterjelölt: Pásztor Albert.

 

 

 Pásztor Albert neve 2009-ben lett országosan ismert, amikor az akkori miskolci rendőrkapitány egy sajtótájékoztatón azt mondta: "Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a közterületi rablások elkövetői cigány emberek. Igazából Miskolcon legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük.” Kijelentése miatt az ORFK vezetője – a Gyurcsány-kormány igazságügyi miniszterének, Draskovics Tibornak a nyomására – leváltotta posztjáról, ám leváltása után Miskolc akkori polgármestere, a szocialista Káli Sándor, valamint a helyi SZDSZ, a miskolci Fidesz-KDNP és a Jobbik helyi szervezete is kiállt Pásztor mellett.

 

 

Draskovics és a legsötétebb koncepció

 



 

a cigányozás az, ha valaki negatív kontextusban, emocionális töltettel mondja ki a cigány szót, cigányokkal kapcsolatos véleményét. tehát nem a ráció, a józan ész, hanem az érzelem motiválja.


tényadatok közlésénél nem lehet mit cigányozni. tényadatok közlése soha nem cigányozás! (felhívnám erre az indexesek és egyéb fogyatékosok figyelmét - valahol felsír egy blog.hu-s címlapszerkesztő). - József Attila amúgy cigányozik: "Cigány vagy! Amit adtál hízelegve, visszaloptad az utolsó órán", és Ady is: "Cigány-népek langy szivű sihederje " - tovább a Rasszista írókra.


hiába bűncselekményekről, tehát negatív dolgokról van szó, akkor se cigányozott Pásztor, ugyanis a bűnfelderítést például nagyban segíti az elkövetők külső megjelenésének megismerése..., ha valaki cigány, akkor ez már nagy segítség a nyomozáskor, ezt nem eltitkolni kell, hanem hivatalosan is rögzíteni a külső rasszjegyeket, és akár még a médiában is elmondani a körözött személyeknél.

"Miskolcon az etnikai szembenállást nem azzal oldjuk meg, ha elhallgatjuk a mindenki által tudottan létező problémát. Ha meg sem fogalmazzuk, hogyan akarunk valamiféle kiútban gondolkodni? Mindenki hülyének nézne, ha azt állítanám, hogy nincs helyzet" - fogalmazott kérdésünkre a város rendőrségének vezetője.

Pásztor Albert szerint értelmetlen kérdés, hogy mi alapján jelenthető ki valakiről, hogy roma, illetve hogy miért tart nyilván ilyen adatot a rendőrség az adatvédelmi törvény ellenére. "Ezen már túl vagyunk. Konkrét ügyekről beszéltem, ahol az elkövetők etnikuma ténykérdés mert vállalják a cigány származásukat. Ha pedig a sértett maga mondja, hogy egy piros dzsekis roma fiatal volt az elkövető, eleve tudjuk, hogy kit keressünk."


azt kijelenteni hogy a los angeles-i galerik, bűnbandák tagjai mind négerek, mind latinok, nem rasszizmus, hanem puszta tény. az emberi civilizáció gondolkozásának lényegét akarják kiirtani az antirasszista, buta neoliberálisok.

639.gif

 
rasszista pedig az, ha valaki hierarchiát állít fel a népcsoportok között, önként, saját elhatározásból, szubjektív, alá nem támasztható véleménnyel. de mi van, ha (akár kisebb közösségeknél) létezik a hierarchia? Nyírmihálydin a hepatitist terjesztő cigányok, vagy a négerek, akik ahelyett hogy megértenék a halálos ebola-járványban, hogy nem kéne a halottakat a folyóba dobni, inkáb megölik a segíteni kívánó orvoscsoportot,

akkor nyilván nem szubjektív a csoporthierarchia meghatározása, és el is jutunk a társadalmi osztályokhoz, mert bizony léteznek különbségek, hierarchiák emberek és emberek között. a tisztességes ember például igenis különb, jobb és többet is ér, mint a tisztességtelen; aki betartja a társadalmi normákat igenis értékesebb, mint aki képtelen erre stb. a hierarchia létezik, és nekünk nem tolerálni kell a másságot, hanem a deviánsoknak kell elfogadni demokratikusan a többség akaratát. illetve a többségnek kell képviselői útján elfogadtatni ezt a kisebbséggel. akár erőszakkal is (rendőrség), ha máshogy nem megy. (igen, demokráciákban a közmorált a többség határozza meg - volt tehát népszavazás a melegfelvonulásról? pedig demokratikus pártoknak ezt szorgalmazni kéne).

ha valaki a saját, eltérő tulajdonsága, alkata miatt kilóg a normális társadalomból, akkor nem a társadalom a hibás, ha ezt feltárja, megnevezi, és szankcionálni próbálja. tehát nem a társadalmat kell megbélyegezni, hanem a hibás egyedeket, csoportot kell rávezetni a helyes útra.

ez így demokratikus, demokráciában a többség uralkodik, nem a kisebbség. nem akarunk dél-afrikai viszonyokat, ezért a kisebbség igenis maradjon kisebbség. nehogy már az államhatalom szolgálja ki őket, ahogy az mszp és kreatúrái, és ahogy a fidesz is teszi. ahogy az lmp tenné.

 kétélű, kétirányú dolog ez a dk-s, mszp-s jelölés. ugyanis ez nemcsak a hazug gyurcsányt, de nagyban jellemzi Pásztort is. ezek egykor ki akarták készíteni, ki is rúgták, most meg megöleli őket? vajon bolond vagy buta?


debreczeni józseffel szintén csak az elmebetegek (mint gréczi zsolt) vannak jóban. pedig Pásztor és a miskolci dk-alelnök debreczeni nagyon összemelegedett. meg is védte a maga fogyatékos módján annó Pásztort.
persze tudjuk, hogy az mszp-t széttörték a választók, és az szétesett apró darabokra, ezek a DK-sok, Együttesek mind ugyanazok, az MSZP-s elnök bajnaival. csak a retorika, a reklám, a propaganda más, kormányon ugyanazt csinálnák. ne legyünk teljesen ostobák, ez egyértelmű.

Borsodban már csak a sör világos. Ez az országos etnikai népesedés, az ezer éves Magyarországon a legnagyobb probléma jelenleg.
Aki ezt kezdetektől fogva nem látta, örökösen hazudozik és hibázik, az nem alkalmas egy szuverén magyar ország vezetésére.

 

 

Rasszista magyar írók: Nyilas Misi pakkot kapott

 

Globális és lokális rasszizmus

A bejegyzés trackback címe:

http://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr786514415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 22:13:02

Totál mind1 a Gyurcsányinak, meg a híveknek.

J.László 2014.07.17. 22:52:25

Hivatalos formát öltött a libsi blogokban egy ideje tapasztalható büdöscigányozás.

J.László 2014.07.17. 22:56:46

Ez a hülye fasz Eörsi most azt hiszi, a jobbikosok ezentúl őrá fognak szavazni?

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 23:20:12

@J.László: Igen, azt hiszi. Mármint azt hogy lejjebb már úgy sincs így bármit kitalálhat.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 23:21:37

@J.László: Amúgy jobboldalról rasszistázni őket szintén álszent dolog.

A Jobbik elérte, hogy mindenki büdöscigányozzon, ami hatalmas eredmény a 10 évvel ezelőtti szituhoz képest.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.07.18. 01:38:31

A régi szép daliás Napkeltés idők. Drazsé és veréb. Milyen jó látni ,hogy azóta ez a két mókus eltűnt a süllyesztőben.
Meg azt is hogy legalább azon már túl vagyunk ,hogy rendőröket azért váltsanak le, mert ki merik mondani a valóságot, hogy bizonyos bűncselekménytípusokat cigányok jóval gyakrabban követnek el. Ma ez már nem kérdés, és nyugodtan lehet róla beszélni. Bizony kedves pc mániás polgártársak, defenzívában vagytok..

Tiborpapa 2014.07.18. 02:14:04

Milyen ember az, aki egyik nap ezt mondja, a másik nap meg az ellenkezőjét? A harmadik napon mit szól?
Milyen ember az, aki egyik nap liberális, a másik nap már konzervatív? A harmadikon talán szocialista lesz?
Milyen ember az, aki reformátusnak mondja magát, de a katolikus egyházhoz dörgölődik. Legközelebb majd héberül fog imádkozni?
Milyen ember az, aki egyik nap a szeretetről szónokol, a másik nap mindenkivel harcban áll? A harmadik napon majd kegyet gyakorol?
Milyen ember az, aki egyik helyen ezt mondja, a másik helyen meg mást ugyanarról a dologról? A harmadik helyen kinek a kedvére tesz?
Milyen ember az, aki választások előtt adakozónak mutatkozik, a győzelem után meg visszavesz mindent? A következő választáskor megismétli ugyanezt?
Milyen ember az, aki azt vallja, a szegénység ellen küzd, de ő maga és holdudvara közben gennyesre keresi magát? Gazdagon harcol tovább?
Milyen ember az, aki ellenzékben a nép nevében tiltakozik azért, amit kormányon a nép nevében megszavaz magának? Neki jár?
Milyen ember az, aki saját érdemének tekinti, hogy a kapun keresztül ebrudalta ki az ország elnyomóit, hogy aztán hatalomban a hátsó ajtón titokban visszaédesgesse őket. Pénzért bármit?
Milyen ember az, aki demokráciát prédikál, de egyedül akar mindenben dönteni? Kérdezni még lehet?
Milyen ember az, aki sajtószabadságról beszél, de minden sajtóra rá akarja tenni a kezét? Mitől tart?
Milyen ember az, akinek van humorérzéke, de nincs tűrőképessége? Vagy humora sincs?
Milyen ember az, aki szerint nem a szavaira kell figyelni, hanem a tetteire? Minek, vagy kinek beszél az ilyen?
Milyen ember az…? ÁÁÁÁÁ!

Lehetséges válaszok:

1 – gerinctelen
2 – elvtelen
x – igaz

igazi Ténytár 2014.07.18. 03:08:09

@Tiborpapa:

A FIDESZ ELNÖKSÉGE NYILATKOZATBAN CIGÁNYOZOTT (Orbán meg külön diszciganyozott teli pofával !) és akkor itt a miskolci rendőr hasonló szövegen akadnak ki egyesek megint...

De ez persze jo ciganyozas, hisz Orban teszi.
______
index.hu/belfold/2009/02/10/fidesz_no_a_ciganyok_altal_elkovetett_buncselekmenyek_szama/

INDEX
2009. 02. 10. 17:24

"Ki kell mondani: a cigány származású emberek által elkövetett súlyos bűncselekmények száma aggasztó módon növekszik" – áll a Fidesz elnökségének kedd este kiadott közleményében.

Követeljük, hogy a kormány a bűnelkövetők származás alapján való mentegetése helyett kerítse kézre az elkövetőket, és biztosítsa az áldozatok jog- és érdekvédelmét."
_______________

2003. Oktober

"Díszcigányok" helyett a valóban a roma népcsoportot képviselők kerüljenek be a parlamentbe - hangoztatta szombaton Orbán Viktor. A volt miniszterelnök abból az alkalomból szólalt fel, hogy részt vett a Lungo Drom érdekvédelmi szombaton Szolnokon tartott kongresszusán.

________________

igazi Ténytár 2014.07.18. 03:14:56

@Tiszteltetem Brüsszelet: "A Jobbik elérte, hogy mindenki büdöscigányozzon, ami hatalmas eredmény a 10 évvel ezelőtti szituhoz képest."

Mi az hogy!

Ma mar oda jutott ez az ország, hogy Forgács István, CIGANYszarmazasu mandineres vendégszerző AZON KESEREG (!) a fideszes portalon, hogy a baloldal NEM UTALJA ugyanúgy NYÍLTAN (!) a cigányokat mint a lakosság és a Jobboldal és EZERT (!) lesz a baloldalnak vége.

mandiner.blog.hu/2014/07/10/baloldali_ideologiak_a_teljes_osszeomlas_szelen

igazi Ténytár 2014.07.18. 03:19:21

@ tesz-vesz " kétélű, kétirányú dolog ez a dk-s, mszp-s jelölés. ugyanis ez nemcsak a hazug gyurcsányt, de nagyban jellemzi Pásztort is. ezek egykor ki akarták készíteni, ki is rúgták, most meg megöleli őket? vajon bolond vagy buta?"

Mondod azután, hogy NINCS EGYETLEN DOLOG SE amiben ORBAN NE FORGOTT VOLNA 180 fokot (sőt oda-vissza).

Oroszok veszelyesek (láttuk epp tegnap a geplelovessel), de ahogy a lengyelek mondjak lesz0pja Putyint.

Karos az egyoldalú orosz energia függés de azért 30 évre hozzájuk köti az országot.

Fo ellenség az államadósság, kölcsönfelvétel, de 30 évre eladósítja 10 milliard Euroval az országot az oroszuzlet kedvéért.

igazi Ténytár 2014.07.18. 03:21:53

@ " kétélű, kétirányú dolog ez a dk-s, mszp-s jelölés. ugyanis ez nemcsak a hazug gyurcsányt, de nagyban jellemzi Pásztort is. ezek egykor ki akarták készíteni, ki is rúgták, most meg megöleli őket? vajon bolond vagy buta?"

Ugyan miért?

A fideszes portalon a cigány szerző "egyenesen azon siránkozik", hogy a baloldalon "utaljak mar nyíltan" a cigányokat mint a jobbik, fidesz stb mert különben a baloldal elveszti a saját szavazóbázisát is vidéken.

Gyurcsány csak hallgatott a fideszes Mandiner vendégszerzőjere! ;-))))

Szentkereszti Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.07.18. 03:34:02

Egyébként túl van fújva ez az egész téma.

Nem tud nyerni Pásztor, mert egyrészt Jakab jobban beszél nála, másrészt Kriza kibassza vagy kénytelen lesz kibaszni az orkokat, harmadrészt mert megint csak égetik magukat a szélsőballiberráltak.

Az viszont örvendetes, hogy a nagykörúton túli helyekről egyre több szó esik a közbeszédben.

igazi Ténytár 2014.07.18. 03:35:35

@Szentkereszti Istóczy Győző: Kínos a tény mi? Érv nincs, hát akkor
Polgári Kul-túrha előtört belőled wicces fiú.

Szentkereszti Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.07.18. 03:36:52

A nagykörúton innen ugyanis mindenki leszarja a liberrált elképzeléseket.

Pásztorra nem azért nem fognak elegen szavazni, mert rasszista, hanem mert elfogadta a bolsik támogatását.

Szentkereszti Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.07.18. 03:43:26

A bolsik körül elfogyott a levegő. Hiába indulnak a régi jó PC programmal, senki nem kíváncsi rá. Hiába teszik fel a rasszista lemezt, mindenkinek gyanúsak. Lökhetnek internacionalista vagy nemzeti dumát, énekelhetik az Internacionálét vagy a Székely Himnuszt, képviselhetnek amerikai vagy orosz érdekeket, teljesen mindegy. Lejáratták magukat ennél a generációnál is, mint eddig mindegyiknél. Legközelebb 2056-ban guríthattok, szarháziak.

Psyman 2014.07.18. 06:24:54

A cikk második felére elfogytak a nagybetűk a billentyűzetről? :D
Amúgy érdekes, hogy találtam a helyi SZDSZ és a helyi Jobbik részéről Pásztort védő nyilatkozatot, a Fidesz-KDNP részéről viszont nem. Persze nem kizárt, hogy csak elkerülte a figyelmem, de nekem ez inkább ordas nagy csúsztatásnak tűnik, csak hogy a dobált szarból jusson kicsi az egyébként az ügyben nem érintett kormánypártokra is.

Alkibiadesz 2014.07.18. 07:46:24

"demokráciákban a közmorált a többség határozza meg"
"demokráciában a többség uralkodik"

A demokrácia közmorálját nem a többség határozza meg, mert a demokrácia közmorálja nem azonos a többség uralmával.
A többség uralma csak egy eszköz, amely jól-rosszul szolgálja a demokrácia közmoráljának érvényesülését.
A demokrácia közmorálja pedig nem más, mint a nép, vagyis a demokráciában élő polgárok összességének önrendelkezése. A demokrácia közmorálja tehát csak akkor érvényesülhet, ha nem csak a többség, hanem a kisebbség önrendelkezéshez való joga is érvényesül. A demokrácia közmorálja éppen ezért az uralmi viszonyok felszámolására irányul, vagy ha ez nem lehetséges akkor az uralmi viszonyok ellensúlyozására. A többség uralmát kimondó elv is erre irányul, célja nem a kisebbségek elnyomásának morális igazolása, hanem a kisebbség vagy egy egyén uralmának megakadályozása, amely még a többség uralmánál is rosszabb lenne.
A kisebbséges felszámolása és betagolódásra való kényszerítése tehát nem igazolható a demokratikus közmorálra való hivatkozással. Ezen a módon csak azoknak a viselkedésformáknak a korlátozása igazolható, amelyek lehetetlenné teszik a demokratikus közmorál, vagyis az uralommentes viszonyok érvényesülését.

lavór 2014.07.18. 08:07:39

Nagy kamu az egész. Ebben az országban mindenki cigányozik.
Még a cigányok is.

Az álszentek meg jáccák' csak az agyukat.

UI: Mára lejáratódott a "roma" megszólítás is. Mi lesz a következő?

inebhedj - szerintem 2014.07.18. 08:52:32

@Alkibiadesz:

Ebből az következik, hogy a cigányság integrációja antidemokratikus, elnyomó (nota bene rasszista), mivel egy olyan kisebbségről van szó, amely alapvető kulturális és szociális önazonosságával, történetével, gyökereivel markánsan szemben áll a demokratikus (segítő) szervezetek, projektek idegen nemzetiségek alkotta társadalmakba való beilleszkedést célzó minden programja.

Barbaarb 2014.07.18. 09:01:21

@J.László:

Eörsi kijelentése sokkal gázabb, mint a cigányozás, mert a cigány szó egy életvitelt is magában hordoz, ellenben Eörsi romázása konkrétan faj(ta)i alapon különböztet meg.

Alkibiadesz 2014.07.18. 09:01:59

@inebhedj - szerintem:
Ha nem lennének ellenpéldák, akkor igazad lenne.

Barbaarb 2014.07.18. 09:02:30

@Tiszteltetem Brüsszelet:

Nem a rasszistázáson van a hangsúly, hanem hogy olyanok tűnnek fel rasszistaként, akik eddig tűzzel vassal irtották volna azt, aki hasonló kijelentéseket tesz.

Barbaarb 2014.07.18. 09:06:52

@ténytár:

Tény, hogy amely párt nem ismeri fel, vagy nem akarja belátni az ország valós problémáit, annak nincs sok esélye kormányra kerülni. Ezért nincs esélye a baloldalnak, de ezt valszeg már ők is felismerték, ezért történt ez a nagy pálfordulás.
A Fidesz ismeri a problémát, de ő sem meri olyan agilisan kezelni azt, ahogy megoldható lenne. A Jobbik meg más okból nem alkalmas a kormányra kerülésre és a kormányzásra.

Barbaarb 2014.07.18. 09:11:17

@inebhedj - szerintem:

Viszont 10 éve nem így volt. 10 éve még csak a cigányok által sűrűn lakott és sújtott területeken cigányozott mindenki attól függetlenül, hogy Fideszes, MSZP-s, vagy egyéb volt, de például Pesten tényleg nem voltak tisztában a problémával.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.07.19. 15:13:20

@J.László: nem, a primkó cigányokat az mszp-szavazók se szeretik

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.07.19. 15:16:03

@A megvalósult amerikai ólom..: " ez a két mókus eltűnt a süllyesztőben"

ja verebes nyugdíjban a nagy házában, drazsé meg a riviérán.
de börtönben lenne a helyük.

"legalább azon már túl vagyunk ,hogy rendőröket azért váltsanak le, mert ki merik mondani a valóságot"

nehogy azt hidd, h bármi változás is történt. a rendőrvezetők ugyanúgy primkó komcsik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.07.19. 15:45:58

@ténytár: "Mondod azután, hogy NINCS EGYETLEN DOLOG SE amiben ORBAN NE FORGOTT VOLNA 180 fokot"

ez hogy jön ide? te teljesen hülye vagy?
amúgy:
kkbk.blog.hu/2014/07/13/orban_szerint_osszeomolhat_a_nyugdijrendszer

géplelövés? nem az oroszok lőtték le te majom, max az ukrajnai lázadók.

tudják, vagy nem tudják az oroszok hogy milyen fegyvereket adtak a felkelőknek. de nem ők voltak.
mondjuk én még nem mennék el az mellett sem, hogy hogyhogynem a maláj gép 10 km-ről igen-igen hasonlít egy orosz gépre, ugyanazok a színei, de azt nem tudom elképzelni, hogy putyinék olyan ostobák lennének, h repülgetnek a csata felett.. ahgy az orosz tévé mondja.
simán lehet káosz az ukránoknál is. mégiscsak egy jóelvtárs lett a nagy forradalom után a miniszterelnök.

de ettől a nagy pro és kontra véleményektől ami itthon van, ukrán, jenki és orosz témakörben, egyszerűen rosszul vagyok. legalább egy intelligens függetlenség legyen már a fejekben, az amerikaiak is háborús bűnösök, jó reggelt, csak nincs senki aki bíróság elé vinné őket. mert ahhoz előbb le kéne őket győzni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.07.19. 16:24:28

@ténytár: Karos az egyoldalú orosz energia függés" DE gyurcsány is ugyanúgy megkötötte volna:

kkbk.blog.hu/2014/02/12/energetika_es_magyarorszag_pro_es_kontra

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.07.19. 16:35:39

@Alkibiadesz: A demokrácia közmorálját nem a többség határozza meg, mert a demokrácia közmorálja nem azonos a többség uralmával. "

igen? vajon hogy döntik el a demokráciában, hogy mik a közösen elfogadott alapértékek, döntések, törvények? leülnek a szivárvány tövében egy piknikkosár köré a demokraták a kisebbséggel nagy nevetések és boldogság közepette? nem! szavaznak basszus, a többség akaratát pedig elfogadják!

"A demokrácia közmorálja pedig nem más, mint a nép, vagyis a demokráciában élő polgárok összességének önrendelkezése. A demokrácia közmorálja tehát csak akkor érvényesülhet, ha nem csak a többség, hanem a kisebbség önrendelkezéshez való joga is érvényesül"

NEM! a demokrácia népuralmat jelent, a nép, a nemzet uralmát. ami a gyakorlatban többség uralmával történik, mondom, nem piknikkosár van, és kövérképű boldog mosolyok, hanem igazi vita és választás és szavazás, AHOL a többség érvényesül.

ma ez nincs így! nincs népérdek, mert a multik, a posztkomcsi oligarchák diktálnak, de mi most a cigány és deviáns meleg szegmensről, nézőpontról beszélünk most.

itt szó nincs a kisebbség önrendelkezéshez való jogáról! ugyanis nem saját (nyelvű) iskolájukért harcolnak, és a KREáLT kultúrjukért, KREÁLT történelmükért, hanem még a KÖZTÖRVÉNYEKET is képtelenek betartani, a közrendet, közmorált is képtelenek betartani. ez nem az elnyomásukról szól, jó reggelt, az szdsz kiesett a parlamentről, nem kell már hazudozni többé!

azt hittem pedig elég világosan beszéltem a posztban.. dehát úgy látszik vannak akiknek a szájukba kell rágni az alapgondolatokat.

uralmi viszonyok és közmorál...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.07.19. 16:39:50

@Barbaarb: a fideszt nem is érdekli, csak a kis mészáros lőrincék gazdagodása érdekli őket. ahogy gyakorlatilag is az mszp-t is ez érdekli.
a jobbikot meg még ne írjuk le.

Alkibiadesz 2014.07.19. 17:41:51

@tesz-vesz:
Hát ez nehéz lesz! :)

"hogy döntik el a demokráciában, hogy mik a közösen elfogadott alapértékek, döntések, törvények? leülnek a szivárvány tövében egy piknikkosár köré a demokraták a kisebbséggel nagy nevetések és boldogság közepette? nem! szavaznak basszus, a többség akaratát pedig elfogadják!"

Igen? És mi dönti el, hogy a többségi elv szabálya érvényesüljön, ha minden szabályt a többség döntése határoz meg? Ki az, aki eldönti ma, hogy holnaptól a többségi elv határozza meg a szabályokat?
Elmesélem: azért fogadjuk el a többségi elvet, mert van egy elképzelésünk a demokrácia megfelelő működéséről. Ez az elképzelés meghatároz bizonyos működési kritériumokat. A többségi elvet pedig azért fogadjuk el, mert megfelel ezeknek a kritériumoknak, mint egy kisebbik rossz (a kisebbség zsarnokságának alternatívája). A demokrácia megfelelő működéséről alkotott elképzelésünkből ugyanakkor olyan kritériumok is következnek, amelyek nem engedhetik a többségi elv korlátlan alkalmazását. Egészen pontosan azért mert a többség is tévedhet. A rómaiak egészen jól látták ezt a problémát. Ezért hozták létre a szenátus testületét, mert bennük látták a köztársaság hagyományainak megtestesülését. Nem is követtek el olyan hibákat, mint az athéniak, akik egyik nap megszavaztak valamit a következő nap meg éppen az ellenkezőjét.

"a demokrácia népuralmat jelent"
Nagy tévedés! A demokrácia azt jelenti, hogy a nép úgy uralkodik, hogy közben érvényesülhet a közjó. A nép ugyanis nem volt azonos a politikai közösség egészével, a közjó viszont csak a politikai közössé egészére való tekintettel érvényesülhetett.
Amiről te beszélsz az nem a demokrácia hanem az ochlokrácia vagyis a csőcselék uralma. Az amikor a nép csak a saját önző érdekei alapján kormányoz, és ezzel tönkreteszi az államot.

De ami a közrendet illeti azzal nagy vonalakban egyetértek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.07.19. 21:25:33

@Alkibiadesz: "A demokrácia azt jelenti, hogy a nép úgy uralkodik, hogy közben érvényesülhet a közjó"

NEM! ez a diktatúrában is lehetséges:

Arisztotelész államformatana szerint a főhatalmat a közjó érdekében kell gyakorolni. Ebből a szempontból mindegy, hogy egy, néhány, vagy az összes ember gyakorolja-e a hatalmat. Sőt Arisztotelész szerint előnyösebb, ha csak egy vagy néhány személy kezében van a hatalom, mert így könnyebb döntéseket hozni.

Thomas Hobbes szerint a polgárháború az emberi együttélés természetes állapota. Ezért indokolt, hogy az emberek létrehozzanak egy olyan korlátlan főhatalmat, amely bármit jogosan megtehet alattvalóival mindaddig, amíg képes a belső béke és köznyugalom biztosítására.

nagyon idegesítesz. alap dolgokkal nem vagy tisztában.

"mi dönti el, hogy a többségi elv szabálya érvényesüljön, ha minden szabályt a többség döntése határoz meg?"

ennek a kérdésnek nincs ám értelme, az megvan?
pl a parlament? vagy mire gondolsz, mert nem szeretem ha feleslegesen húzzák az időmet.

"Ki az, aki eldönti ma, hogy holnaptól a többségi elv határozza meg a szabályokat?"

mondtam már, hogy ma nincsen demokrácia. elmondjam mégegyszer: "ma ez nincs így! nincs népérdek, mert a multik, a posztkomcsi oligarchák diktálnak"

tehát nyilván előbb a hatalmat kell megdönteni, ennek többféle módja is lehet.
vagy közösen megegyeznek a felek, hogy demokrácia van, szavazásokkal, vagy diktaórikusan egy csoport vezeti ezt be, erőszakosan. katonákkal, rendőrökkel.

"azért fogadjuk el a többségi elvet"

de hiszen te eddig nem fogadtad el a többségi elvet:
"A demokrácia közmorálját nem a többség határozza meg"

a rómaiak a szenátus mellé rendeltek még egy császárt is.

A közjó nem vonatkozik azokra, akik megszegik a törvényeket, belőlük lesznek a rabszolgák.

most van részben ochlokrácia, én korlátozott, cenzusos demokráciát szeretnék, egy 40 évig, valódi médiával, valódi képviselőkkel ha nem működik, akkor diktatúrát szeretnék.
www.kkbk.blog.hu/2013/11/01/valasz_puzsernak_hivjuk_vissza_a_kepviseloket

Alkibiadesz 2014.07.20. 07:18:15

@tesz-vesz:
Arisztotelész hányféle államformát különböztet meg?
Nem hármat hanem hatot.
Egyeduralmak: monarchia - türannisz. Kevesek uralma: arisztokrácia - oligarchia. Sokak uralma: demokrácaia - ochlokrácia.
Van tehát három típus, s minden típusnak vannak elfajzott formái, amelyekben nem a közjó, hanem a hatalomgyakorlók önző érdekei érvényesülnek.
A diktatúra és a többség uralma tehát valóban érvényesítheti a közjót, de csak akkor a politikai közösség egészét figyelembe veszik.

Hobbes-t nem fűzhető fel az antik hagyományra, hiszen szakított az antik antropológiai előfeltevésekkel, konkrétan a "zoon politikon" koncepcióval. Ez az alapja a természeti állapot koncepciójának. Hobbes koncepciójának nagy hiányossága, hogy nem ad választ a kérdésre: mi fogja korlátozni a főhatalom gyakorlóját abban, hogy ésszerűtlenül kormányozzon.

""mi dönti el, hogy a többségi elv szabálya érvényesüljön, ha minden szabályt a többség döntése határoz meg?"

ennek a kérdésnek nincs ám értelme, az megvan?
pl a parlament? vagy mire gondolsz, mert nem szeretem ha feleslegesen húzzák az időmet."

Akkor ezek szerint a többségi uralom koncepciójának teoretikusa - Rousseau - is értelmetlen kérdésfeltevésből indult ki.
Nézz utána a társadalmi szerződés első könyvében, ha már ilyen fene nagy tájékozottságot tulajdonítasz magadnak! ;)
De inkább elárulom neked: A többségi elv elfogadása csak akkor lehetséges, ha a politikai közösség egésze elfogadja. Ezt hívják társadalmi szerződésnek, vagy eredeti megállapodásnak, amely értelemszerűen magasabb rendű jogforrás mint az eredeti megállapodást követő összes többi megállapodás. Ebből következik az is, hogy a többségi döntés érvényessége nem abszolút.
A többségi elvet éppen ezért én is elfogadom, csak azt nem fogadom el, hogy mindenek felett álló elv lenne.

"a rómaiak a szenátus mellé rendeltek még egy császárt is."
Először is a császárt nem a rómaiak rendelték a szenátus mellé, hanem saját maga.
Másodszor amióta császárok voltak, azóta Róma már nem volt köztársaság.
Te esetleg a két konzulra gondolhatsz.

"most van ochlokrácia, én korlátozott demokráciát szeretnék"
Ezzel viszont teljesen egyetértek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.07.20. 11:47:32

@Alkibiadesz:

"Arisztotelész hányféle államformát különböztet meg?"

ki a fenét érdekel? hogy jön ez ide? miért kell idehozni a száraz, unalmas, felesleges és skolasztikus tankönyveket?
ez nem tanóra, itt nem kell sznoboskodni.

az egyeduralmak is diktatúrák. a monarchia is részben diktatúra csoportkörébe tartozik, a kevesek uralma gyakorlatilag diktatúra, ugyanis egy ember nem tud kormányozni, a diktatúra gyakorlatilag egy szűk csoport irányítása.

mi az hogy három? meg hat? diktatúráról, meg demokráciáról beszéltünk. ez kettő, az ocholkrácia meg egy elfajzott demokrácia. nem új csoport.

most van részben ochlokrácia, és nagyrészben diktatúra. ezzel a vegyes rendszerrel valóban három, csak éppen ha nem használsz konkrét alanyokat a mondatban, nem tudom elsőre értelmezni a szöveget.

"A diktatúra és a többség uralma tehát valóban érvényesítheti a közjót"

tehát? dehát eddig nem ezt mondtad:

"A demokrácia azt jelenti, hogy a nép úgy uralkodik, hogy közben érvényesülhet a közjó"

"Hobbes-t nem fűzhető fel az antik hagyományra, hiszen szakított a "zoon politikon" koncepcióval."

és ki akarja felfűzni?
én meg nem szakítottam a zoon politikonnal, szorosan összefügg a homo politicus az igazi demokráciával, ahogy írtam is a fenti puzséros válasz linkemben. akkor én is antik vagyok?

"mi fogja korlátozni a főhatalom gyakorlóját abban, hogy ésszerűtlenül kormányozzon."

az időszakos évenkénti választások, amelyekben csak homo politikusok szavaznak. meg persze a független média, népszavással választott elnöke (médiatanács, MTV, Magyar rádió), költségvetése állandó, ellenőrzött, igazolt.

nincs kedvem Russzót olvasni, unalmas, nekem nincsek kérdéseim, válaszaim vannak. még véletlenül se magyarázd meg az értelmetlenséged, persze, elmegyek russzót olvasni most azonnal, a társadalmi szerződés első könyvében, hagyjuk a sznobságot, jó? elhiszem, hogy olvastad, ügyes vagy.

"De inkább elárulom neked"

na végre! köszi, akkor visszaszívom az előbbit :D

"A többségi elv elfogadása csak akkor lehetséges, ha a politikai közösség egésze elfogadja"

nem, elég egy diktátor is hadsereggel, aki elfogadtatja. jelenleg amúgy olyan zülött a helyzet, hogy máshogy nem is lehetne. lmp a minimumon (tán jobb is, ahogy szélberni kárrierjét elnézem). tesz a minimumon, a jobbik meg berakná mindenhová a saját emberét, ami csak rövid idöre lenne jó, 200 évre összeomlana.

"Ebből következik az is, hogy a többségi döntés érvényessége nem abszolút."

csak amíg meg nem változtatja egy másik többségi döntés, csak addig abszolút.

"csak azt nem fogadom el, hogy mindenek felett álló elv lenne. "

a közerkölcs, közmorál vonatkozásában pedig el kell fogadnod, különben retorziónak kell lennie. más témakörben persze hogy nem biztos hogy tökéletes.

"amióta császárok voltak, azóta Róma már nem volt köztársaság"

jogos.
de a szentátus gyakorlatilag egy arisztokrácia volt. a leggazdagabb földbirtokosokat tömörítette, patríciusokat, magisztrátusokat. rómaiak is magukat hozták létre.

igazi Ténytár 2014.07.22. 09:08:40

@ Nezd mar hogy Schifferek is milyen sunyi díszcigányozók!

_____________________

index.hu/belfold/2014/07/21/osztolykan/

Főpolgármester-jelölt lehetett volna, Schiffer András győzködte, el is gondolkozott rajta, és még a pártban is megvolt a támogatottsága. Aztán jött a Pásztor-ügy, és sokan azzal érveltek, milyen jól szembe lehetne őt állítani az MSZP a DK és a miskolci Együtt jelöltjével. Ekkor döntött úgy, hogy nem vállalja.

Ha most bevállaltam volna a főpolgármester-jelöltséget, én lettem volna az LMP cigánya.

______________________

Barbaarb 2014.07.22. 09:48:30

@tesz-vesz: Abból a szempontból mindenképp érdekli a Fideszt, hogy nekik meg kell őrizniük a népszerűségüket. És ha ők felismerik ezeket a problémákat, legalább beszélnek róla, akkor már jobban lefogadja ezt a nép, mint azt, amikor más párt még a dolgok létezését is tagadja annak ellenére, hogy az emberek nagyobbik része nap mint nap találkozik ezzel a problémával.

Alkibiadesz 2014.07.22. 17:08:22

@tesz-vesz:
""Arisztotelész hányféle államformát különböztet meg?"

ki a fenét érdekel? hogy jön ez ide? miért kell idehozni a száraz, unalmas, felesleges és skolasztikus tankönyveket?
ez nem tanóra, itt nem kell sznoboskodni."

Miért kell idehozni Arisztotelész? Mert te hoztad ide, mégpedig azzal a céllal, hogy tájékozatlansággal vádolj. Rendben van ez, de akkor ne háborogj, ha rólad derül ki, hogy járatlan vagy a témában. 

Azt állítod, hogy te az ember, mint zoon politikon elvéből indulsz ki, de úgy véled, hogy egy zsarnoki uralom is megoldhatja politikai közösség problémáit. Ha olyan tájékozott lennél mint ahogy beállítod magad, akkor tudnod kellene a hogy a zsarnokság keretei között az emberek nem lehetnek zoon politikonok, mert a zsarnokság felszámolja az egyének közötti bizalom és testvériség érzését.

Persze, ha valakinek nincsenek kérdései, csak válaszai, akkor annak a saját zenialitása se lehet kérdéses és szabadon vagdalkozhat a legnagyobb csacskaságokkal.

Ellenkező esetben azt is tudhatnád, hogy az általad preferál közvetlen demokrácia működése igencsak problémás és ezen a műveltségi cenzus se sokat segít. A közvetlen – antik – demokráciák problémája ugyanis nem értelmi, hanem erkölcsi. Egy közvetlen demokrácia nem akkor fog elbukni, ha az állam polgárai nem elég műveltek, hanem akkor, ha az önző érdekeiket a közérdek, a közjó elé helyezik. (Ez fogja azt eredményezni, hogy a polgárok nem ismerik fel a valódi erényt és ezért nem a náluk kiválóbbakat választják vezetőnek, hanem azokat, akik csak hízelegnek nekik.)
Márpedig a mi társadalmainkban az egyének igencsak hajlamosak önző módon (vagyis homo oeconomicusként és nem homo politicusként) viselkedni, és ezen az érettségi vagy az egyetem se segít.

Mi lehet akkor a megoldás? Hogyan biztosítható a politikai közösség fennmaradása a modern tömegdemokráciák körülményei között. Úgy, hogy figyelembe vesszük a politika intézmények eddig megvalósított fejlődési eredményeit, vagyis a jó kormányzás eddig megvalósult eseteiből nyerhető tapasztalatokat. Az ilyen politikai tapasztalatok párlata a jog is. Nem véletlen, hogy a középkor bölcs uralkodói mindig a régi jó törvények szellemében próbálták megoldani a saját koruk próblémáit. Tudták ugyanis, hogy puszta erőszakkal nem teremthetnek se rendet se békét.

Ha tehát azt látjuk, hogy a modern tömegdemokráciákban semmi se (még a műveltségi cenzus se) garantálja azt, hogy a polgárok figyelembe veszik a közjót viszont rendelkezésünkre áll egy komoly jogi hagyomány, akkor egyértelmű, hogy a politikai közösség ochlokratikus megnyilvánulásait egy szilárd jogrenddel és az azt fenntartó független igazságszolgáltatással kell korlátozni. Ezek a jogok lesznek az egyéni, polgári és emberi jogok. A feudális korszakban ezek a jogok védték a kiváltságosokat a főhatalom, vagyos az uralkodó önkénye ellen. A polgári korban pedig nem történt más, mint hogy a korábbi kiváltságokat kiterjesztették az összes polgárra. Ennek a jogkiterjeszésnek az értelmét pedig az adta, hogy a főhatalom a demokráciákban se tünt el, csak éppen az uralkodó helyét a nép foglalta el. Így lett az egyéni jogok értelme az, hogy védelmet adnak a nép nevében aktuálisan kormányzó politikai erők önkényétől.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.08.02. 12:03:11

@Barbaarb: nem ismerik fel, és nem beszélnek róla.
ellenben soros tanácsait, íránymutatását azért még betartják.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.08.02. 12:33:45

@Alkibiadesz:

"Miért kell idehozni Arisztotelész?"

én nem ezt mondtam, inkább így kérdezném: miért kell idehozni a felesleges, száraz, unalmas, felesleges és skolasztikus tankönyveket?
vagy akkor úgy mondom Arisztotelész felesleges dolgait, tán mondhatnám a butaság szót is. miért ne?

márpedig "tájékozatlan" te voltál, amikor kijelentetted "A demokrácia azt jelenti, hogy a nép úgy uralkodik, hogy közben érvényesülhet a közjó"

"de úgy véled, hogy egy zsarnoki uralom is megoldhatja politikai közösség problémáit"

nemcsak én vélem így, hanem Ariszt és Hobbes is. és még sok értelmes ember, aki kicsit is képes gondolkodásra.
de én nem zsarnokról beszéltem, ennek más, negatív konnotációja van. diktatórikus állapotokról bszéltem, amikor egy szűk csoport irányít egy közösséget. én erről beszéltem.
ne maszatoljunk.

" a zsarnokság felszámolja az egyének közötti bizalom és testvériség érzését. "

miért is? de először is most akkor zsarnokságról beszélünk, vagy diktatórikus, féldiktatórikus országvezetésről?
olyan felesleges ez a vita. simán lehet normális médiát kialakítani diktatúrában is. tehát itt is van a zoon politikon, aki képes felismerni a dolgokat, és képes gondolkodni, szabadon, simán lehet ugyanis a szólásszabadásgot is betartatni, fenntartani egy diktatúrikus országvezetésben, miért ne lehetne?

vannak kérdéseim, csak nem ilyen egyértelmű gyerekes dolgokban. és soha nem mondtam sehol se, hogy én zseni lennék, pont azért mert ilyen alap dolgokat mondok, amiket egy gyerek könnyedén felfog.

"azt is tudhatnád, hogy az általad preferál közvetlen demokrácia működése igencsak problémás és ezen a műveltségi cenzus se sokat segít. A közvetlen – antik – demokráciák problémája ugyanis nem értelmi, hanem erkölcsi. Egy közvetlen demokrácia nem akkor fog elbukni, ha az állam polgárai nem elég műveltek, hanem akkor, ha az önző érdekeiket a közérdek, a közjó elé helyezik. "

ja hogy akkor már nem lesz jog és bűnüldőzés, értem. szabadrablás lesz, szabadfajzás, szabadszerelem, ingyen pénz.
mondanám hogy fejtsd ki, mert nem tudom követni, miért helyeznék az önző érdekeiket a közérdek, a közjó elé, dehát ennek sok alapja nincsen ám.

"a polgárok nem ismerik fel a valódi erényt és ezért nem a náluk kiválóbbakat választják vezetőnek, hanem azokat, akik csak hízelegnek nekik."

most nem ez van? dehogynem, akkor meg miről beszélsz? nem ismerik fel az erényt? az intelligens ember nem ismeri fel az erényt? a jogosítvánnyal rendelkező nem ismeri fel a rossz vezetőt? a jogosítvánnyal rendelkező nem ismeri fel a jó sofőrt? nem értékeli egymást az utakon két jó sofőr? hát dehogynem!

ezt írtam a demokráciás posztban ugyanis: az emberek átlagos értelmi szintje nem fog magától emelkedni csak ha rákényszeríted, ha nem lenne kötelező a jogosítvány hogy vezetnének a magyarok? mint az oroszok, mint a kínaiak.

"a mi társadalmainkban az egyének igencsak hajlamosak önző módon viselkedni, és ezen az érettségi vagy az egyetem se segít. "

akkor hasonlítsd össze a tanárok, orvosok, eminens diákok, mérnökök csoportjának és a cigányok, hajléktalanok, prolik csoportjának önzőségi, altruista faktorát.

persze amúgy kell javítani a morális állapotokon is, az utcától elkezdve az iskoláig, eddig erről nem beszéltem, mert olyan egyértelmű mint a nap, hogy a mai rendszerben nem fordítanak kellő figyelmet a következetes szigorra, a jutalmazásra, az erkölcsiség feddhetetlenségére. jelenleg mondanám, hogy korcsosítás zajlik. szerencsére azért még vannak jó szülők és tanárok. de kevés.

"Mi lehet akkor a megoldás? figyelembe vesszük a politika intézmények eddig megvalósított fejlődési eredményeit, vagyis a jó kormányzás eddig megvalósult eseteiből nyerhető tapasztalatokat"

konkrét vagy ma is.

" Az ilyen politikai tapasztalatok párlata a jog is"

ja hogy te eddig azt hitted, hogy én eldobnám a jogot, meg hogy diktatúrákban nincsen jog? hát rosszul hitted.

"Ha tehát azt látjuk, hogy a modern tömegdemokráciákban semmi se (még a műveltségi cenzus se) garantálja azt, hogy a polgárok figyelembe veszik a közjót "

ez még egyelőre nincs eldöntve.

"szilárd jogrenddel és az azt fenntartó független igazságszolgáltatással kell korlátozn"

szilárd, szigorú jogrend, így van! és mitől lesz független a bíróság? csak nem attól, hogy nem a pártok nevezik ki őket, hanem az emberek?
hát dehogynem.
mondjuk kár hogy "az általad preferál közvetlen demokrácia működése igencsak problémás"
vagy van jobb javaslatod? konkrétan, úgy értem. mert eddig olyan sokat még nem mondtál ám.

amúgy elég szilárd a jog az usában, mégis gyakorlatilag diktatórikus a rendszer, ahol az embereknek nincs semmi beleszólásuk az állam életébe, tehát a saját életükbe.
a jog önmagában nem elég.

"az egyéni jogok értelme az, hogy védelmet adnak a nép nevében aktuálisan kormányzó politikai erők önkényétől. "

ezt nem is értem. semmi konkrét már megint, de szép lufi szövegek, ezzel már lehetne villogni vmi kitűzőn is.

Alkibiadesz 2014.08.02. 13:00:16

Összekevered a zarnoki uralmat, a türannoszt, a monarchikus egyeduralommal.
Ha ismernéd Arisztotelészt, akkor azt is tudnád, hogy ez a kettő nem keverhető össze és azt is, hogy miért.
Mivel te mégis összekeverd a zsarnoki uralmat egy egyszemélyi uralommal, ez azt jelenti hogy nem ismered Arisztotelészt.
Mert Arisztotelész biztos nem állított olyat, hogy a zsarnoki utalom megoldhatja a politikai közösség problémáit.

Miért beszélek zsarnokságról, amikor te a diktatúráról beszélsz?
Azért mert a diktatúrának ugyanolyan negatív konnotációi vannak mint a zsarnokságnak.
Ha a pozitív tartalmú egyeduralomról akarsz beszélni, ha erre hivatkozol, akkor nem diktatúrát kellene emlegetned, hanem antidemokratikus-tekintélyuralmi rendszereket.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.08.02. 21:07:40

@Alkibiadesz: miért keverem össze? te maszatolsz. pont azt mondom, hogy te kevered össze:

zsarnok (főnév)

1. Kegyetlen és igazságtalan uralkodó. Olyan fejedelem, aki alattvalóinak elnyomásában, zsarolásában találja fő gyönyörét.
A diktátor nagy zsarnok volt.

2. Korlátlanul, saját tetszése szerint uralkodó fejedelem.

3. valaki, aki a hatalmát kegyetlen vagy igazságtalan módon használja fel.

4. Átvitt értelemben: Személy, akinek kívánsága, parancsai előtt környezete kénytelen meghajolni.

a 4 jelentésből 3 és fél: nem megfelelő, ezért nem érdemes zsarnokról beszélni, mert negatív töltetű az emberek 99%-ánál. vagy 100%-nál, miért ne?

"ez azt jelenti hogy nem ismered Arisztotelészt."

nem olvastam el az összes könyvét az tény, és nem is fogom. jaj mi lesz most? te biztos elolvastad. meg holnap megtapsollak érte.

"Mert Arisztotelész biztos nem állított olyat, hogy a zsarnoki utalom megoldhatja a politikai közösség problémáit."

ja akkor ezt beszéld meg Arisztotelész államformatanának fordítójával, meg magával Arisztotelésszel.

amúgy már megint maszatolsz, mondd jól érzed magad?

NE! HASZNÁLD! A! ZSARNOK! SZÓT!

nem ezt írtam előző kommentemben, olyan nehéz elolvasni? megérteni ezt:
"de én nem zsarnokról beszéltem, ennek más, negatív konnotációja van. diktatórikus állapotokról beszéltem, amikor egy szűk csoport irányít egy közösséget >>>a KÖZJÓ ÉRDEKÉBEN<<<. én erről beszéltem.
nem maszatoljunk."

hiába úgy látszik, mert most megint mintha mi se történt volna: használod újra. mondd fel akarsz mérgesíteni? vagy te azt hiszed hogy ez szinonima? vagy nem tudod felfogni, hogy én két különböző dologról beszélek?

Platón és Arisztotelész kitartóan hangsúlyozták, hogy a zsarnokság a
demokráciát követi és véget vet neki. EZÉRT SEM értem, miért dobod most fel ezt a zsarnoki szót? hm? jó ez neked, hogy elkezdesz másról beszélni folyamatosan és feleslegesen?

Arisztotelész a Politika c. művében írja, magam olvastam, fejből írom, hogy EGY jó király, jól uralkodik, egy jó "diktátor" jól uralkodik. valahogy így írja le. hadd ne kelljen kimásolnom.

"a diktatúrának ugyanolyan negatív konnotációi vannak mint a zsarnokságnak" - a proli fejében. de nem a valóságban, ennyi a különbség.
ugyanis Arisztotelésznek és még sokan másoknak más a véleménye.

"Ha a pozitív tartalmú egyeduralomról akarsz beszélni, ha erre hivatkozol, akkor nem diktatúrát kellene emlegetned, hanem antidemokratikus-tekintélyuralmi rendszereket."

amik nem demokratikusan irányítanak, hanem diktatórikusan, bravó!

"Arisztotelész államformatana szerint a főhatalmat a közjó érdekében kell gyakorolni. Ebből a szempontból mindegy, hogy egy, néhány, vagy az összes ember gyakorolja-e a hatalmat. Sőt Arisztotelész szerint előnyösebb, ha csak egy vagy néhány személy kezében van a hatalom, mert így könnyebb döntéseket hozni."

hu.wikipedia.org/wiki/Diktat%C3%BAra
www.uni-miskolc.hu/~bolcsweb/dox/diktatura1.pdf