kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Utolsó írka

  • Tesz vesz XVI.: Egyszerre lépett ki a Mi Hazánkból tizenhat tag Vácon – számolt be a Vác.hu Csereklye Krisztina közleménye alapján. Csereklye a kilépést azzal indokolta, hogy bizalmi válság alakult ki az országos elnökség irányába, de szerepet játszott „a radikális, bajtársi szemléletünkkel összeegyezte... (2024.04.04. 16:57) Miért fideszes a Mi hazánk?
  • Tesz vesz XVI.: Andrew Carnegie nemcsak Hanauer (2024.03.20. 13:33) Bana, az exjobbikosok buta kommentölő messiása
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) media (6) média (8) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (4) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

A Magyar Paralimpiai Bizottság

2015.05.29. 14:18 | tesz-vesz | 2 komment

Címkék: deutsch kovács gömöri pásztory

A Magyar Paralimpiai Bizottság ügyeiről eddig tényleg csak nagyon kevesen tudhattak bármit is, de két hete komoly botrány robbant ki a szövetségben, amiből kiderült, hogy annyira nem is rossz állás a bizottság elnöki posztja, és a parasportolók egy része forradalomra készül. A vihar most ott tart, hogy a bizottság elnöke, Gömöri Zsolt már magánleveleket publikál annak bizonyítására, hogy ellene összeesküvést szőttek.

A kivülálló számára Pásztory Dóra, kétszeres paralimpiai bajnok keddi Facebook-posztja nyújt erős segítséget arra, hogy megértse, mi is a lázadó parasportolók problémája, és miért követelik Gömöri Zsolt lemondását.

 

 

Pásztory Dóri:

"Kedves Zsolt és kedves MPB elnökség!

Lehet, hogy mindent meg tudtok magyarázni, mindenre találtok valami kiskaput, de az egészen biztos, hogy emberileg és erkölcsileg alkalmatlanok vagytok a vezetésre.

Elmondom miért. Pontról pontra, most már nem ironizálva, azt nem értitek.

1. Nem az a baj hogy hazudtok, hanem az a baj, hogy a parasportolókat degenerált hülyéknek nézitek, akik nem képesek saját véleményt alkotni és akiket csúnya, gonosz emberek folyamatosan manipulálnak és megvezetnek. Értelmes, gondolkodó, felnőtt emberek vagyunk, akik tények, dokumentumok és információk alapján SAJÁT véleményt alkottunk rólad és az elnökségről. Ezt megkonstruált hecckampányként, politikai támadásként beállítani remek kommunikációs fogás, csak épp nem igaz. Minden ügynek vannak fontos karakterei, véleményvezérei, mozgatói erői, kiinduló pontjai, de ettől az ügy még ügy. Figyelemelterelés amit művelsz, semmi más. Saját véleményünk, saját döntésünk, saját aláírásunk amellyel kérünk, mondj le az elnökséggel együtt!

2. Nem az a baj, hogy nettó 420.688 Ft a fizetésed, amely mellé céges autót, 60-80.000 Ft-os benzinköltség-visszatérítést, szponzori pénzek utáni jutalékot, 3.000.000 Ft-os támogatást (tudom, visszafizetted) külföldi utazási lehetőségeket és milliós nagyságrendű jutalmat kapsz. Az a rohadt nagy gond, hogy te és az elnökség tényleg azt gondolja, hogy ezt ebben a rendszerben megérdemled. Hogy neked tényleg ennyit ért a munkád. Mindez összehasonlítva azok bevételeivel, akikért elvileg dolgozol. Azt gondoljuk találnánk olyan embert, aki kevesebbért is vállalná ezt a feladat, ezért kérünk, hogy mondj le az elnökséggel együtt és add át a helyed egy "olcsóbb" munkaerőnek!

3. Nem az a baj, hogy 3 vagy 10 millió Ft-ért vett neked a bizottság autót, az a baj, hogy komolyan azt érzitek, hogy erre neked van a legnagyobb szükséged és ezt tényleg megszavazta ezt elnökség. Nem lehet, hogy ha egy sportoló kapja a járművet, amellyel el tud jutni edzésre, akkor nagyobb az esély az újabb paralimpiai éremre? Mi így gondoljuk, ezért kérlek mondjatok le!

 gomori.jpg

4. Nem az a gond, hogy megtudod-e megmagyarázni a tenerife-i edzőtábor költségeit, hanem, hogy olyan lehetőséget választottatok, amelynek előkészítése és szervezése 2.000.000 Ft feletti összeget emésztett fel és komolyan próbáljátok elhitetni, hogy ez szükséges és elkerülhetetlen. Kérdezd már meg a szövetségek és egyesületek vezetőit, főtitkárait, hogy ők mennyi pénzért szervezik meg a külföldi edzőtáborokat? Ha ez az ember ennyire ért az edzőtáboroztatáshoz, akkor neked miért kellett kimenned és kint maradnod "bezárni" a tábort? Ezt pontosan mit is jelent? Voltam jó néhány edzőtáborban életem során. Egyesülettel, válogatottal, épekkel együtt. Soha, de soha nem hallottam hasonló esetről, költségekről, feladatokról.

Pásztory Dóra

(Nagyatád, 1984.-)

kétszeres paralimpiai bajnok úszó.

 

2000-ben a Sydney-i paralimpián 200 m-es vegyes úszásban aranyérmet, 100 m-es pillangóúszásban bronzérmet szerzett, majd a 2004-es athéni paralimpián 200 m-es vegyes úszásban aranyérmet, 100 m-es hátúszásban és 100 m-es pillangóúszásban egy-egy ezüstérmet szerzett. 2005-ben visszavonult, jelenleg sportkommentátorként dolgozik.

Születése után derült ki, hogy a kislány mindkét karja hiányosan fejlett, de a családja sosem éreztette vele, hogy más lenne, mint a többi egészséges ember. Családjával aztán Pécsre költözött. Gyógytornásza javaslatára kezdett el úszni hat évesen, bár eleinte víziszonya volt. Tizenegy évesen kezdett el rendszeresen úszóedzésekre járni és hamarosan meg is nyerte első úszóversenyét. Innentől kezdve minden versenyt megnyert ahol elindult.

A 2000-es Sydney-i paralimpián is elindult, ahol egy arany- és egy bronzérmet nyert, előbbit 200 m-es vegyes, utóbbit 100 m-es pillangóúszásban. Ezen sikerek hatására indult el ismertsége. Egy évre rá, a 2001-es stockholmi Európa-bajnokságon két ezüstérmet nyert, amit ő kudarcként értékelt, mert több szorgalommal képes lett volna a győzelemre is, ezért egy időre abbahagyta az úszást. Háromnegyed éves kihagyás után, önbizalmát magától visszaszerezve kezdett el újra úszni. Sokat segített, hogy tizennyolcadik születésnapján ünnepséget rendeztek, ahova minden közeli ismerőse és tisztelője eljött, ebből jött rá, hogy nem az aranyérem miatt szeretik. Ugyanekkor teljesült egy korábbi vágya: Harkányban ép sportolókkal úszott váltóban, és végül saját meglepetésére is bronzérmes lett. Argentínában, a világbajnokságon már aranyérmet nyert.

Dóra a Sydney-i győzelmek után tagja lett a Baranya Megyei Olimpikonok Klubjának, ahonnan azonban egy évre rá gyakorlatilag "kiutálták" egy szavazás keretében, mondván a paralimpiai sportolók teljesítménye nem mérhető össze az olimpikonékéval. Dunai János, a klub elnöke a pécsi sportmúzeum megnyitója előtt a döntést közölte is Dórával. A kijelentésnek azonban voltak fültanúi, így a felháborító intézkedés publicitást is kapott, aminek következtében a baranyai klub megszűnt, Dóra viszont az Úszószövetség tiszteletbeli tagja lett.

2002-ben a pécsi Janus Pannonius Gimnáziumban érettségizett.

2004-ben, az athéni paralimpián ismét indult és újabb sikereket ért el: 200 m-es vegyes úszásban aranyat, 100 m-es hátúszásban és 100 m-es pillangóúszásban ezüstöt szerzett. Innentől figyelt fel rá igazán a média és lett a paralimpia, illetve a parasport meghatározó személyisége. Ezután kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét is.

2005-ben visszavonult az aktív sporttól, jelenleg egyetemre jár és az Eurosport csatorna szakkommentátoraként dolgozik. Fontosnak tartja a fogyatékkal élő emberek társadalomba való illeszkedését és az ép emberek felvilágosítását. Ennek érdekében mint érintett többször tartott előadást gyerekeknek, vett részt rendezvényeken és erre a jövőben is nagy hangsúlyt fektet.

2008-ban az ELTE BTK kommunikáció-német szakán diplomázott le.

Díjai

    Az év parasportolója (2000)
    Baranya Megye Testnevelési és Sportdíja (2001)
    Magyar Köztársaság Tisztikeresztje (2004)
    Magyar Köztársaság Lovagkeresztje (2004)
    Az év paraúszója (2004)

 

 

5. Nem az a gond, hogy nem tudjátok "becsomagolni" a mexikói nyaralást, hanem az a gond, hogy tök hülyének néztek mindenkit. Elég nagy baj, hogy nem láttál még erőemelő versenyt és Mexikóig kell menned két kollégáddal, hogy megnézd hogy kell lebonyolítani egy ilyen eseményt. Az IPC-től kapott támogatást, amely a verseny előkészítésére érkezett tényleg egy háromfős tengerentúli utazásra kellett elkölteni? Olyan elnökség vezeti az MPB-t, aki ezt megszavazta? Látod, ezért nem vagytok alkalmasak erre a feladatra, mert ti ezt így gondoljátok. Ezért is mondjatok le!

6. Nem az a baj, hogy sok sportoló nem mer megszólalni és én vagyok az egyik szócsövük, hanem az a baj, hogy azért van így, mert félnek tőled. Ezért kell lemondanod.

7. Nem az a baj, hogy az MPB oldalát folyamatosan cenzúrázzátok, privát levelezést hoztok nyilvánosságra... Ja de, ez rohadt nagy baj! Nem ilyen elnököt és elnökséget szeretnénk! Mondjatok le!

Ha vannak olyan törvények és szabályok, amelyek lehetővé teszik, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság jogszerűen működik ebben a formában, akkor ezeket a törvényeket és szabályokat meg kell változtatni!

Várom a következő sajtótájékoztatót, amely után végre a sportolókra, az eredményekre, a sikerekre lehet fókuszálni nem pedig az erkölcsileg és etikailag minősíthetetlen működésre."

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr287502794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.07.19. 20:31:31

saját korruptságával henceg az interneten a paralimpiai bizottság új elnöke
micsoda jellem

"Miután Gömöri Zsolt belebukott pénzügyi botrányaiba, sokan remélték, hogy végre egy tisztességes utód követheti őt a Magyar Paralimpiai Bizottság élén.

Deutsch Tamás ideiglenes elnöksége viccnek kicsit durva volt, ám a jelek szerint utódja, Szabó László sem az erkölcs és a gerincesség mintaszobra.

Szabó egyébként korábban Deutsch Tamás államtitkára, majd a közmédia kommunikációs igazgatója volt, emellett DJ-zett is: igazi polihisztorral van tehát dolgunk.

Valódi jelleméről sokat elárul az a blogbejegyzése, amelyet most a Nyugati Fény megtalált.

Szabó ebben elmesél egy történetet, amely szerint épp a Balaton Soundon DJ-zett, ahol egy "kövér rocker" visszatérően arra kérlelte, hogy AC/DC-t játsszon. Szabó visszautasította a kérést, mondván egy elektronikus zenei fesztiválon vannak.

Szabó elmondása szerint amikor harmadszor is odalépett hozzá, a rocker azt a kérdést szegezte neki: "Figyelj, mit kérsz egy AC/DC-ért, kokaint vagy pénzt?"

Innentől pedig szó szerint idéznénk a paralimpiai bizottság elnökét: "Annyira megüt a kérdés, hogy úgy tűnik, mintha valóban elgondolkoznék a válaszon. Megalkuvó szemétláda vagyok, belenézek a szemébe, pénzt. Húszezrest simít a pultra, felemelt hüvelykujjal sétál el. Szemem sem rebben, úgy keverek át a You Shook Me All Night Long-ra."

És ez az ember fogja a jövőben a parasportolók minden pénzét kezelni. Ilyen ország nincs még egy..."

nyugatifeny.blog.hu/2015/07/19/_megalkuvo_szemetlada_vagyok_sajat_korruptsagaval_henceg_deutsch_tamas_utodja

2017.08.02. 17:33:59

1. Arisztotelész szerint „szükségképpen, szégyellnünk kell azokat a dolgokat, melyek forrása a hitványság… Továbbá hasznot húzni kicsinyes és rút dolgokból vagy tehetetlen személyekből”
2. Aki mással jót kíván cselekedni, egyenként cselekedje:
Az általában jó, mentsége a latornak, talpnyalónak, képmutatónak!
BLAKE William, angol költő! 1700 körül

„A tehetetlenség mentesít a büntetés alól”! Latin közmondás!
Sok rokkant szemérmetlenül lop, csal, bátorsága, alkalma, pozíciója szerint!
süti beállítások módosítása