kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.


Térjünk mindannyian konszenzusra.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

posztos írkák

istCsend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold. Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém. És mond:http://m.cdn.blog.hu/kk/kkbk/image/000/magyar%20partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

szeptember 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Utolsó írka

  • fehérfarkas: Ez már a poszt tartalmában is benne van, hogy Szaúd Arába a semmiből épít új városokat, de magyarul erről nagyon keveset lehet olvasni, ez a cikk is csak pár hónapos - pedig már ez nem mai dolog, hanem már egy évtizeddel ezelőtt elkezdődött. orientalista.hu/blog-post/szaud-arabia-a-semm... (2017.09.13. 18:46) Szaúd Arábia - a titokzatos királyság (1. rész)
  • fehérfarkas: Saudi Arabia beach resort will allow bikinis Hannah Lucinda Smith, Istanbul August 2 2017, 12:01am, The Times Crown Prince Mohammed bin Salman says he wants to put his country on the international tourism map Crown Prince Mohammed bin Salman says he wants to put his country on the int... (2017.09.13. 18:44) Szaúd Arábia - a titokzatos királyság (1. rész)
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.


Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (3) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (15) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (13) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (9) antikultura (110) apáti (2) apor (1) arab (6) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (1) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (2) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (9) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (1) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (9) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (1) balogh (1) balsai (1) bandó (1) bándy (1) bank (68) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) bede (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (9) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (10) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (1) buza (1) buzánszky (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (12) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (61) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) daróczi (3) darvas (2) debrecen (2) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (4) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) doku (1) dombóvári (1) donáth (1) dörner (5) dorosz (4) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (2) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (18) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (75) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (1) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) Esperay (1) esterházy (5) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (46) europai (4) everest (1) evola (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (347) film (105) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (4) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (7) freedman (1) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gaudi (7) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gellért (4) génmódosított (3) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (6) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) gmo (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (1) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (7) gyöngyöspata (12) győr (1) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (20) gyurta (1) habán (1) habony (4) habsburg (1) hack (1) hadházy (3) hagyó (4) hajdú (5) hajdu (1) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedűs (2) hegedüs (1) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (9) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (3) hrabovzsky (1) humor (87) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (2) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) imf (3) incze (3) index (1) indoeurópaiak (2) infláció (2) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (1) jáksó (2) jakupcsek (1) jancsó (2) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) jobbik (121) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (7) julian (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (10) karafiáth (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (3) kaslik (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (63) kékfrank (2) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (7) Kesznyéten (1) kilián (1) kína (4) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) kommunista (5) kommunizmus (1) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (5) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kovács (8) kovalik (2) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (1) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kukorelly (3) kulcs (1) kulka (2) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (6) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (4) lenhardt (4) lenkei (1) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) lévai (1) lezsák (2) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lukács (3) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) makovecz (5) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (13) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) matyi (1) máv (1) mdf (20) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (6) metró (2) mezőgazdaság (12) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (3) miskolc (2) mítosz (4) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mol (1) molnár (3) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (161) mta (2) mubarak (1) mugabe (1) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (1) nagy (3) nagyatády (1) nagykőrös (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (11) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) nép (1) népesség (1) ner (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (10) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (4) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (3) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (110) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (1) orosz (17) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) paizs (1) pakisztán (3) paks (3) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (1) palya (1) panama (1) pándi (1) pap (12) pápa (1) papa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (2) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (1) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (3) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polt (6) pongrátz (5) popper (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) pozsgai (1) pozsgay (3) pozsonyi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (1) pusztai (1) putyin (5) puzsér (11) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rainer (1) rajcsányi (3) rákóczi (1) rákosi (2) rap (1) raskó (2) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (4) románia (3) ron (1) róna (2) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (13) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (2) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (6) spanyol (3) spiró (3) sport (1) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svédország (1) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szajlai (1) szakály (1) szalai (1) szalay (2) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (3) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (3) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (2) szerbia (4) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (5) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (10) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (1) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (7) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (1) tibet (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (6) toroczkay (2) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (7) tóthkároly (2) trianon (8) trockij (1) ttip (1) tudomany (25) tudomány (5) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (66) USA (4) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (9) vallas (15) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (1) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (221) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (10) vona (24) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zach (1) zách (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (162) zétényi (3) zichy (2) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zs kategória (248) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Miért nem homoszexuálisok az állatok? Csányi Vilmos

2016.03.25. 18:40 | tesz-vesz | 8 komment

Címkék: állat csányi homoszexuális zold bagemihl

Miért nem homoszexuálisok az állatok?

Interjú Csányi Vilmos etológussal

(Mások, 2002/2. sz., 22–25. o.)

Napjainkban komoly viták folynak a szakemberek között is arról, hogy az állatvilágban az azonos nemű egyedek között megfigyelhető szexuális megnyilvánulásokat miképpen lehet értelmezni. Csányi Vilmos egyetemi tanárt több népszerű könyv, köztük a Bukfenc és Jeromos és a homoszexualitás kérdésével is foglalkozó Az emberi természet szerzőjét arról kérdeztük, hogy létezhet-e homoszexualitás az állatok között…

 

to_west.png

Mások.hu: A melegek örömmel üdvözölték azt a hírt, hogy az állatvilágban is megtalálható a homoszexuális viselkedés. Amennyiben kétséget kizáróan bebizonyosodik a természetes körülmények között élő állatok azonos nemű egyedei között kialakuló vonzódás, akkor erre hivatkozva cáfolható az a sztereotip vélemény, amely szerint ez „természetellenes” viselkedés.

Csányi Vilmos: Nemrégen jelent meg Bruce Bagemihl könyve az ún. állati homoszexualitásról. Ebben leírt a szerző egy csomó olyan eseményt, amelyet megfigyeltek a természetben élő állatoknál, s amelyben a szexuális aktus bizonyos részeit a hímek vagy a nőstények egymással folytatták. Az a probléma ezekkel az esetekkel, hogy nagyon nehéz definiálni, valójában mi is történik. Sokszor előfordul, hogy egy hím béka átöleli egy gumicsizma orrát és elvégzi a párosodási mozdulatokat, tehát egyszerű ingerekkel ki lehet váltani a legkülönbözőbb aktivitásokat. Ha például egy másik hím van „kéznél”, amelyik nem túlságosan tiltakozik és nőstény hiányában az váltja ki a párosodási reflexet, akkor nem beszélhetünk homoszexualitásról, csupán azt mondhatjuk, hogy a szexuális viselkedés egyik eleme valamilyen oknál fogva megjelenik.

A homoszexualitás az ember esetében teljesen egyértelmű. Az állatvilágban talán a bonobóknál találkozunk még hasonló helyzettel. Ha megnézzük, hogy egy szexuális aktusra hány megszületett utód jut, akkor kiderül, hogy a gerinces állatoknál ez a legtöbb esetben csupán egy vagy egynéhány. Az embernél ez a szám kétezer körül mozog. A nagyságrendi különbségnek valamilyen biológiai magyarázatának kell lenni. A bonobóknál – ez az emberrel legközelebbi rokonságot mutató törpecsimpánz faj – tízegynéhány éve figyelték meg, hogy a nőstények nemcsak akkor hajlandók párosodni, amikor fogamzásképesek, hanem sokkal gyakrabban. Ha a csapatban valamilyen izgalom keletkezik, akkor a szexuális aktus stresszoldóként működik. Ilyenkor mindenki mindenkivel (azonos neműek is) aktivitást mutatnak. Ennek semmi köze az utódnemzéshez, az a funkciója, hogy lecsillapítsa az izgalmat. Ha az állatkertben elérkezik az etetés ideje, akkor a bonobók nem az élelemhez rohannak, hanem először a legkülönbözőbb kombinációkban mindenféle szexuális játékot folytatnak, és csak akkor mennek az ennivalóért, ha már megnyugodtak.

 

Az embernél ez a reprodukciós és stresszoldó funkció kiegészült egy párkapcsolatot erősítő feladattal. Az ugyanazzal a partnerrel megismételt szexuális aktus párkötődést hoz létre. Az emberi csoportstruktúra csak úgy jöhetett létre, hogy a párkapcsolat megjelent. Csak akkor mehetnek el a hímek nyugodtan gyűjtögetni és vadászni, ha közben nem kell attól félniük, hogy a reprodukciót mások fogják elvégezni helyettük. A csoport létezésének az az előfeltétele, hogy megbízható párkapcsolatok alakuljanak ki. Minket, embereket tehát egyértelműen megkülönböztet minden állattól, hogy a szexualitásnak hármas funkciója van: a stresszoldás, a párkötés és a reprodukció. Ehhez jön még egy nagyon lényeges elem: az ember konstruktív lény, élvezi, hogy a dolgok különböznek, hogy a megszokottól kicsit eltérően alkot meg valamit. Ugyanez vonatkozik a szexuális életre is. Ha Isten valóban kizárólag a gyermekek nemzésére rendelte volna a szexualitást – ahogyan ezt egyesek szeretik hangoztatni –, akkor nagyon egyszerű lenne a dolog. Életünkben háromszor-négyszer csinálnánk, s el lenne intézve. De miután egész életünk alatt sok ezerszer szexelünk, ez is beletartozik a konstrukciós készségek tartományába. Az emberek ezt is szeretik megkonstruálni. Hozzá kapcsolódik a szerelem, s magát a szexuális aktust is nagyon sokféleképpen lehet lebonyolítani. Teljesen természetes, hogy miután az ember szexualitásának csak az egyik alkotóeleme a reprodukció, a másik két funkciót mindenkivel lehet gyakorolni. Van egy etnográfiai atlasz, a Murdoch-atlasz, amiben nagyon tömören négyezer archaikus és jelenlegi társadalom legfontosabb jellemzői szerepelnek. A társadalmak hatvan százalékában a homoszexualitás elfogadott, a kultúrába valamilyen módon beépült. A másik negyven százalékból harmincban tolerált, tehát nincs beépítve a kultúrába, de nem csinálnak belőle gondot. És van néhány társadalom, amelyben a társadalom tiltja a homoszexualitást és mindenféle rendszabályokat hoz a megakadályozására. A zsidó-keresztény kultúra ilyen.

csanyi-vilmos.jpg

M.: Visszatérve az állatvilágra: a „homoszexualitásnak” azt a formáját nem figyelték meg, amely nem a szexuális tevékenységre korlátozódik, hanem mondjuk az azonos nemű párok együttélésében mutatkozik meg?

Cs. V.: Megfigyeltek ilyet, csak ennek a minősítése is problematikus. Van az állatoknál imprinting, ami azt jelenti, hogy például a kiskacsák megjegyzik, hogy a mama milyen. Az életük első néhány hetében állandóan követik és ivarérésük után olyan formájú nőstényt keresnek, mint a mama. Ha egy másik faj hímjével találkoznak megszületésük után, és ezt követik az első időszakban, akkor felnőtt korukban annak a fajnak a hímjének fognak udvarolni.

M.: Ilyesmi a természetben előfordulhat?

Cs. V.: Nagyon ritkán. Ez egy kontraszelektált dolog. Ilyen kapcsolatból nem lesznek utódok, így ez a folyamat megszakad. Egyszeregyszer előfordul, de miután az állatvilágban a szexualitás funkciója teljesen egyértelműen az utódok létrehozása, ha nem lesznek utódok, akkor ez a viselkedésforma nem öröklődik. A kulturális öröklődés az állatoknál csak nyomokban található meg, az embernél viszont domináns jelenség. Az emberi homoszexualitásnak kétféle típusát szokták megkülönböztetni: az egyik a nő szubsztitúciója, ami börtönökben, katonaságnál jelenik meg (ez nem jelent valódi homoszexualitást, ha ezek az emberek visszakerülnek a társadalomba, akkor rendszerint elmúlik), a másik a valódi homoszexualitás, ami függetlenül attól, hogy a környezetben vannak-e más neműek, kialakul. Ezt a fajtát állatoknál nem figyelték meg. Ez speciálisan emberi jelenség. Teljességgel magyarázható és érthető, hogy az embernél miért jelent meg. Az állatoknál azért nem létezik, mert egy rendkívül erős ellenszelekcióval tűnne el.

Előfordulhat, hogy mesterségesen együtt tartott állatoknál két idegen faj egyede összeszokik és akár egy életen keresztül is kísérgetik egymást. Ezeket a jelenségeket nehezen tudjuk megmagyarázni. Egy időben sokat foglalkoztam halakkal, és azt figyeltem meg, hogy ha egy tömegakváriumból kivettem két különböző fajú egyedet, és áttettem egy idegen helyre, akkor néhány óráig ezek egymás közelében maradtak. Amikor a hal egy teljesen új környezetbe kerül, akkor az egyetlen fix pont a másik hal, amelyiket már korábban is látott. Nehéz lenne erre azt mondani, hogy összebarátkoztak. Ezek emberi fogalmak, amiket nem lehet az állatokra alkalmazni. Tételezzük fel, hogy Bruce Bagemihl könyvében mindent pontosan úgy írtak le, ahogy megtörtént. Nem sokat lehet vele kezdeni, mert az állatvilágban nem természetes folyamat, az embernél viszont be lehet bizonyítani, hogy természetes. A szociobiológus Wilson elmélete úgy szól, hogy az embernél a csoporttársadalmak idején harminc százalékkal több férfi volt, mint nő. Ez felveti a kérdést, hogy a hímek közötti agresszió hogyan oldódik meg. Természetes megoldásnak kínálkozik a homoszexualitás. Ez csökkenti a hímek közötti versengést és agressziót, és lehetővé teszi, hogy a hímfölösleg mint erőforrás megjelenjen. Az evolúció során az embercsoport kialakulásának legnagyobb problémája a hímek belső agresszivitásának a csökkentése volt. A külső agresszió nem csökkent, a csoportok közötti agresszió ma is ugyanolyan magas, mint a csimpánzoknál. Ha egy hetes buszra száz vadidegen csimpánzt felengednének, egy sem érkezne meg élve a végállomásra. Ilyen közelséget erőteljes felnőtt egyedek nem tűrnek el, azonnal egymásnak esnének. Az emberek pedig nem hogy nem ölik meg egymást, de általában még egy pofon sem csattan el.

A melbourne-i állatkertben új páviántelepet terveztek. Megépítettek egy többhektáros területet, összeszedték az állományt a világ különböző területeiről, és egyszerre kiengedték őket. Legnagyobb megdöbbenésükre egy véres, üvöltő, harcoló gomolyag alakult ki másodpercek alatt. Tizenkét órán belül elpusztult az összes állat. Így viselkedik idegenekkel egy hozzánk nem túl messze eső lény. Ha összeszednénk a világból ötven idegen embert, és beengednénk egy területre, akkor próbálnának kommunikálni, megismerkedni egymással. Ez a fajta agresszió minden televízió- és egyéb sugallat ellenére, az állatokhoz képest hihetetlenül alacsony. Egyértelmű, hogy ebben szerepet játszik a homoszexualitás megjelenése. Elsősorban a férfi homoszexualitás, mert a nőknél eleve alacsonyabb a belső agresszió.

M.: A homoszexualitás kialakulására adott genetikai magyarázat elfogadható?

Cs. V.: Én elképzelhetőnek tartom, de minden genetikai magyarázathoz hozzá kell tenni, hogy ezek árnyalt lehetőségek. Nagyon kevés esetben mondhatjuk, hogy egy bizonyos gén egy bizonyos tulajdonságot hoz létre. Intelligenciánál, szexuális viselkedésnél, érzelmeknél, szociális viselkedésnél a gének csak bizonyos hajlandóságot, késztetést jelentenek.

M.: Az állatvilágban miért nem fordulhat elő olyan faj, ahol a hímek száma lényegesen magasabb a nőstényeknél, s ezzel a homoszexualitás kialakulásának kedveznek?

Cs. V.: Mert nincs olyan szociális szerkezet. A hímek túlsúlyára a csoportélet miatt van igény. Sőt az ellenkezője jellemző, hogy a hímek sokkal kevesebben vannak. Minden fajnál a nősténypopuláció határozza meg a szaporodási kapacitást. A poligám fajoknál nincs az összes hímre szükség. A paradicsommadaraknál a hímeknek kb. egy százaléka marad életben, mert a ragadozók elviszik a többit. A monogámia azért alakult ki, mert egyes fajoknál az ivadék felneveléséhez nem elegendő egyedül az anya.

M.: Leszögezhetjük, hogy amit homoszexualitásként értelmezünk az állatok viselkedésében, az lényegében nem az?

Cs. V.: Ezt ennyire egyértelműen nem mondanám. Egyelőre még nincs ebben a kérdésben konszenzus. Van egy csomó olyan jelenség, amit lehetne annak értelmezni. A kérdés az, hogy van-e értelme a kérdésnek. Miután pontosan tudjuk, hogy az emberi homoszexualitásnak mi a funkciója, miért jelent meg, hogy jelent meg, értelmetlen lenne ugyanezt kivetíteni az állatvilágra, és azt mondani, hogy azoknak is van egy nagy, konstruált, bonyolult szexuális élete. Amit mégis megfigyelnek, azoknak a legkülönbözőbb jelentése lehet. Az egyik állatkertben megfigyeltek két strucckakast, akik állandóan egymás közelében voltak és párosodáshoz hasonló mozdulatokat végeztek. Ragaszkodhat valaki ahhoz, hogy ha két azonos nemű állat párzik egymással, akkor az homoszexualitás, de hol van ebből az érzelmi tartalom? Ez a madár el volt különítve a többiektől, a kritikus periódusban nem látott nőstényt, van egy rendkívül intenzív szexuális késztetése, és most itt van valaki, akin kiélheti. De mi köze ennek a homoszexualitáshoz? Egy reprodukciós mintázat néhány elemét csinálja. Én foglalkoztam paradicsomhalakkal. Ennek a halfajtának a hímje habfészket rak, és amikor elkészül, akkor egy nagyon bonyolult udvarlási folyamat végén a hím átfordítja a nőstényt és egyidejűleg kibocsátják az ikrát és a spermát. Egyszer, amikor még csak a hímek voltak az akváriumban, azt láttam, hogy az egyik teljesen egyedül, a nőstény jelenléte nélkül elvégzi az összes udvarló mozgást, még az átfordulást is, mintha ott lenne egy fantomnőstény. Ezt is el lehetne nevezni önkielégítésnek, csak éppen semmi értelme. Az embernél az önkielégítés is egy konstrukció, hiszen közben önmagának felépít egy fantáziavilágot. Ezt nem lehet átvetíteni az állatokra. Nagyon ellene vagyok annak, hogy a barátság, a szexualitás, a szocialitás különböző formái kapcsán megszokott emberi fogalmakat alkalmazzuk az állatok esetében, mert nincsenek meg az alapjai.

 a kutya, amelyik letámadja az emberi lábat, sem lábfetisiszta... ha ezt egy másik hím kutyával csinálja, akkor meg pláne nem homoszexuális. mert csak állat, nincs tudata, csak ösztönei.

 

 

Az ember egy csomó tulajdonságban teljesen különbözik az állatoktól. Például abban, hogy a szexualitása sokkal bonyolultabb. Hármas funkciójú és konstruált, tehát vannak benne rituális elemek, és ebben az egyedek és a kultúrák különböznek egymástól. Ez az állatokra nem jellemző. Minden faj egyformán csinálja, mert neki az a fontos, hogy minél gyorsabban meglegyen az utód. Az embernél ennek más szerepe van. Létezik olyan nézet, amely azt vallja, hogy ha az állatokban valamit megtalálunk, akkor abból mindenféle messzemenő következtetést lehet levonni. Én pont ellenkezőjét gondolom. Azt kell keresnünk, ami az állatokban nincs meg, mert az az emberre jellemző, az a fontos, az az emberspecifikus. A mi csoportjainknak identitása van. Az állatnak nincs. Az állat ahhoz csatlakozik, akiket ismer. Mi csatlakozhatunk egy csoporthoz úgy, hogy fogalmunk sincs, kik a tagjai. Egy csomó emberspecifikus tulajdonság van. Inkább ezeket kéne körüljárni, és megvizsgálni, hogy miért és hogyan alakultak ki, mi a feladatuk a biológiában, a kultúrában. A homoszexualitásnak biológiailag is és kulturálisan is indokolható a funkciója. Ha van egy férfifölösleg és van a homoszexualitás, ami gátolja az agressziót, bizonyos értelemben visszafogja a populáció növekedését, akkor ez nagyon fontos tényező, és el kell fogadni.

M.: A homoszexualitás népességnövekedést szabályzó szerepéből az is következik, hogyha valahol túlnépesedés történik, akkor megnő a homoszexuálisok száma?

Cs. V.: Nem tudok róla, hogy erre volna adat. Amit a szociobiológusok tárgyalnak, az a csoporttársadalmakban meglévő férfifölösleg és ennek a belső konfliktusait csökkentő viselkedés. Az nagyon nehezen megválaszolható kérdés, hogy egy modern társadalomban mi történik. Az ember több millió évig kis csoportokban élt, és az egész biológiai természete ennek megfelelően alakult. A megatársadalom nagyon rövid múltra tekinthet vissza, nem lehet megjósolni, hogy ezek a régi viselkedési formák mit jelentenek és miként változnak az új környezetben. A homoszexualitáshoz való viszony kultúrafüggő dolog. Vannak kultúrák, ahol a homoszexualitás elfogadott, a mi kultúránkban nem az. Ezt a kultúrát sok egyéb ok miatt sem szeretjük, de a kultúrák nem állandóak, lehet rajtuk változtatni. A keresztény ideológia a pásztortársadalmak ideológiája, ahol a népszaporulat nagyon fontos tényező volt. A Biblia Onánt azért ítéli el, mert tettével nem a szaporodást szolgálta. Ebben a környezetben keletkezett a homoszexualitást elítélő világnézet. Ma, amikor a populáció növekedését kellene megállítani, már nevetséges és értelmét vesztette ez a filozófia, de a tradíciókat nagyon nehéz megváltoztatni.

Csányi maradjon csak az állatbiológiánál. abban jó. az emberi ideológiákat, morált, kultúrát hagyja másokra.

M.: A társadalmi hozzáállástól függően változhat a homoszexuálisok száma?

Cs. V.: Ez bizonyos mértékig populációgenetikai adottság. Nincs száz százalékig bebizonyítva, de nagyon valószínű. A társadalmi környezet inkább a rejtett vagy nyílt homoszexualitás arányát változtatja. Nem hiszek abban, hogy ezt indukálni lehet. El lehet képzelni, hogy egy biszexuálist a környezeti hatások a homo- vagy a heteroszexualitás felé terelnek, de van egy stabil százalék, aki homoszexuális attitűddel születik, és egy stabil százalék, aki nem. Rendkívül primitív elképzelés, ha valaki azt hiszi, hogy egy szexuálisan szabadabb társadalomban valakit csupán azzal meg lehet változtatni, hogy ezekről a dolgokról nyíltan beszélnek. Aki ilyeneket mond, annak halvány fogalma sincs az egészről.

 
vö: Nincs száz százalékig bebizonyítva, de nagyon valószínű. A társadalmi környezet inkább a rejtett vagy nyílt homoszexualitás arányát változtatja.

Láner László

 

 a közszeméremsértést nem a deviáns kisebbség határozza meg, hanem a normális többség. nagyon igyekeznek devalválni a többséget és a normalitást, a férfi és női szerepeket.
ha a férfitársadalom elfogadóbb a homokosokkal: nőiesedik.
ezt sem az igazi nő, sem az igazi férfi nem akarja. viszont a korrupt politikai rezsimek igen, ezért is gondolom, hogy a homokos alapítványok mögött komoly támogatói pénzek vannak, gazdag emberektől, akiknek nem csupán a "morális fejlődés" a céljuk. ezek nem ilyen emberek, hisz ilyen mentalitással vagyont se szerezhetnek, és nem is tarthatnak meg. nemcsak az "oszd meg és uralkodj" a cél, az identitásbábel; hanem forradalmi férfi archetípusának megszüntetése és kiiktatása évszázados munkával.
Szép új világ.


 

Kapcsolódó anyagok:

 

 

Homoszexualitás állatoknál

Ami nem okoz hátrányt, fennmaradhat a törzsfejlődés során

 

Egy amerikai szerző, Bruce Bagemihl új könyvet jelentetett meg az Egyesült Államokban, amelyben meglepő összegzéssel áll elő: számtalan állatnál figyelhető meg homoszexuális viselkedés. Összesen 470 fajt ír le, amelyeknél előfordul, többségük emlős és madár.

(Népszabadság, 2000. júl. 8.)

Az etológiában jártas olvasó máris hozzátehetné, hogy ebben semmi meglepő nincs, hiszen eddig is tudtuk, hogy az állatoknál a csoporton belüli dominancia kialakításában szerepet játszik az azonos neműek közötti szexuális viselkedés, hogy a kölykök szexuális játékokat játszanak mintegy tanulásként, hogy néha egyszerűen eltévesztik a fajtárs nemét, és véletlenül azonos neművel keverednek szexuális kapcsolatba.

Bagemihl szerint azonban nem erről van szó. Egyes esetekben kifejezetten gyengéd viselkedést figyelt meg: így például hím oroszlánok összedörgölik a fejüket és testüket, vagy delfinek egymásnak dörzsölik a testüket, és uszonyaikkal ütögetik egymást. Nőstény makákók egymással többször szexuális kapcsolatba kerülnek, napokig vagy hetekig párosan járnak, együtt mászkálnak és kurkásznak. A homoszexuális kapcsolat bevezető szakaszában többnyire ugyanazokat a viselkedésformákat találhatjuk, mint a heteroszexuálisoknál, de lehetnek csak homoszexuális kapcsolatban tapasztalható viselkedésformák, mint például a struccok piruettszerű tánca vagy a nőstény rézuszok bújócskája. A különféle szexuális pozitúrák vagy az orális szex sem ritka sok fajnál. Vagyis mindenfajta homoszexuális viselkedési mód, amelyet embernél tapasztalunk, állatoknál is megfigyelhető.

Sokak számára elfogadhatatlan, hogy ez az állatok „normális viselkedése” olyan értelemben, hogy része teljes szexuális repertoárjuknak. Ha ennyire mindennapos a homoszexualitás az állatok körében, akkor miért nem írtak róla korábban, és a tankönyvek miért nem említik?

Egyrészt azért, mert ha megfigyeltek is homoszexuális viselkedést, nem gondolták, hogy ennek bármiféle köze volna a szexualitáshoz. Gondolhatták játéknak, agressziónak vagy egyszerűen tévedésnek. Olyan spekulációk is születtek, miszerint a homoszexuális kapcsolatban csak a másik nem számára reklámozzák az egyedek elérhetőségüket, vagy éppen a heteroszexuális párjukat szeretnék féltékennyé tenni.

Másrészt, ha a kutatók megfigyelték és szexualitás körébe tartozónak ítélték is az adott viselkedési formát, nem akarták magukat nevetségessé tenni a tudományos közvélemény előtt (ahogy voltak, akik valóban nevetségessé váltak, amikor hasonló adatokról számoltak be).

Ráadásul, ha szigorúan evolúciós szemszögből nézzük, azt gondolhatnánk, hogy a homoszexualitásnak nem lehet genetikai alapja: nem adaptív viselkedés, hiszen nem jár utódnemzéssel.

Választ egyelőre senki sem tud adni arra a kérdésre, hogy milyen funkciója lehet a homoszexualitásnak, csak feltételezések vannak. Egyesek szerint a homoszexualitásra hajlamosító gén talán más, fontosabb előnyöket nyújt (például ugyanaz a gén, amelyik férfiaknál homoszexualitásra hajlamosít, nőkben növelheti a születési rátát, vagy a homoszexuális egyedeket érzékenyebbé és kreatívabbá teszi). Az is elképzelhető, hogy a homoszexuálisok a csoportnak segítenek, vagyis szexuális irányultságuk altruizmussal járna együtt. Sok hasonló magyarázatot kreálhatunk, bizonyításuk viszont nem lesz egyszerű.

Talán közelebb visz a megoldáshoz az az elgondolás, hogy a szexualitás egyik funkciója a csoporton belüli agresszió és stressz csökkentése. Példaként a bonobókat (vagy másik ismert nevükön a törpe csimpánzokat) szokás említeni. Ők közismertek intenzív szexuális szokásaikról. Csakhogy ha náluk megfelelő is ez a magyarázat, nem biztos, hogy más állatoknál is megállja a helyét.

Amióta a madarak esetében is pontosabban tudjuk megállapítani a nemüket (az emberi megfigyelők sokszor nem lehetnek biztosak benne, hogy nőstény vagy hím egyedet látnak-e), kiderült például egy csérről, hogy az esetek 12 százalékában nőstény párok költik ki a tojásokat. A homoszexuálisnak tekinthető párosok átlagosan három-négy tojást költenek ki, a heteroszexuálisok csak kettőt. A helyzet érthetőbbé válik, ha azt is tudjuk, hogy ezeknél a cséreknél több nőstény kel ki, mint hím. Könnyen lehet, hogy a nőstény párok rokonok, van közös génkészletük is, vagyis nem egy teljesen idegent nevel fel a páros egyik tagja. Így a homoszexuális párok, ellenkező nemű társ híján, jobban járnak, ha együtt nevelik fel egyikőjük utódját, mint ha csak egyedül próbálkoznának.

Az is lehet, hogy alapvetően téves elképzelés azt gondolni, hogy a homoszexualitás kevés utóddal jár. Nincs rá bizonyíték, hogy a homoszexuálisan is aktív állatoknak kevesebb utódjuk van, mint a csak heteroszexuális irányultságúaknak.

Csányi Vilmos etológusprofesszor elmondta, a megfigyelések kapcsán felvetődik az a módszertani probléma, hogyan lehet eldönteni, hogy egy viselkedés valóban szexuális viselkedés-e. Ha egy marslakó azt látná, hogy egy férfi egy másik férfinak a vállára teszi a karját, jogosan vonná-e le a következtetést, hogy egy homoszexuális párral találkozott? Igaz, bizonyos esetekben egyértelmű a viselkedés szexuális jellege.

A másik probléma Csányi szerint a homoszexualitás evolúciós hasznával kapcsolatos kérdés. Általános vélekedés, hogy azok a tulajdonságok maradnak fenn az evolúció során, amelyek valamilyen előnnyel járnak. Valójában azok a tulajdonságok maradnak meg, amelyek nem járnak hátránnyal. Vagyis semleges jellegzetességek is fennmaradhatnak. Azaz nem kell a homoszexualitásnak semmilyen adaptivitást tulajdonítani: ha nem jár hátránnyal az ilyen irányultság, nem kell eltűnnie a viselkedésrepertoárból.

Az állat nemcsak a szűk értelemben vett fennmaradással és utódok létrehozásával foglalkozik, hanem számtalan egyébbel: felmegy a hegyre, körülnéz, játszik stb. Mindebbe belefér, hogy homoszexuális viselkedésformák is előforduljanak nála. Ha nincs hátránya belőle, akkor ez a viselkedésmód fennmaradhat.

Bagemihl a könyvében kifejtett álláspontja tehát az, hogy a homoszexuális viselkedés ugyanolyan természetes, mint az evés, az alvás vagy éppen az utódnemzés.

 

Krajcsi Attila

 ha elő is fordul a homoszexualitás a természetben, attól még nem lesz természetes, hisz a rák is előfordul a természetben, a betegségek is előfordulnak, mégse "természetesek".

 


 

Buji Ferenc: A HOMOSZEXUÁLIS PROPAGANDA

 

Kapcsolódó anyagok:

 

A bejegyzés trackback címe:

http://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr458506802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

annamanna 2016.03.26. 05:21:23

"Amit a szociobiológusok tárgyalnak, az a csoporttársadalmakban meglévő férfifölösleg és ennek a belső konfliktusait csökkentő viselkedés."

Ilyen szerintem nem létezik. Igaz, hogy némileg több fiúbaba születik, mint lány, de a fiúk/férfiak "halandóbbak", sokkal erősebb veszélyeknek vannak kitéve. Már gyermekkorban több fiú hal meg, mint lány, érzékenyebbek a betegségekre. Jóval több baleset éri őket, a történelem során ők voltak a katonák, ők hajóztak, ők mentek a bányákba és így tovább, a férfiak a munkájuk során sokkal nagyobb veszélyeket vállalnak, tehát hamarabb meghalnak. Hol van férfifölösleg? Sehol.
Pontosabban ott, ahol elterjedt a hárem, a többnejűség, illetve ahol sok férfi zsúfolódott össze nők nélkül, ilyenek a hadseregek, a börtönök és a szerzetesrendek. De ezek az egynemű férfiközösségek nem az "evolúcióból" következnek, úgyhogy az égvilágon semmiféle biológiai okkal nem magyarázható a "férfifölöslegben" fellépő homoszexualitás. Ráadásul micsoda kifejezés az, hogy "férfifölösleg"? Még ha valóban sokkal több férfi is lenne, mint nő, akkor is micsoda szöveg az, hogy "fölösleg"?
Vegyük a fordított esetet, a méheket, ahol a dolgozók nőstények. Akkor ott nőfölösleg van? Micsoda értelmetlen és megalázó ez a fogalmazás, ráadásul egy férfi (Csányi Vilmos) részéről.

"A Biblia Onánt azért ítéli el, mert tettével nem a szaporodást szolgálta."

A Biblia szövege így hangzik:
"És meglátá ott Júda egy Súah nevű Kanaánbeli férfiúnak leányát, és elvevé azt, és beméne hozzá.
És az fogada méhében és szűle fiat, és nevezé nevét Hérnek.
És ismét fogada méhében, s fiat szűle, és nevezé nevét Ónánnak.
Még egyszer szűle fiat, és nevezé nevét Sélának, és mikor azt szűlé, Khezibben vala.
És vőn Júda az ő elsőszülött fiának Hérnek feleséget, ennek neve Thámár vala.
De Hér, Júdának elsőszülött fia gonosz vala az Úr szemei előtt, és megölé őt az Úr.
És monda Júda Ónánnak: Eredj be a te bátyád feleségéhez, és vedd feleségűl mint sógor, és támaszsz magot bátyádnak.
Ónán pedig tudja vala, hogy a magzat nem lesz az övé, azért valamikor az ő bátyja feleségéhez bemegy vala, földre vesztegeti vala el a magot, hogy bátyjának magot ne támaszszon.
És gonoszságnak tetszék az Úr szemei előtt, a mit cselekeszik vala, annakokáért megölé őt is."
(1Móz 38:2-10)

A szöveg szerint Júda egy kananeus nőt vett el feleségül, tőle születtek a fiai. A szöveg nyíltan írja, hogy a nagyobbik fiú olyan gonosz volt, hogy az Úr megölte. Az öccse vajon mennyivel lehetett jobb? Isten vajon mennyire szerette volna, hogy Ábrahám családfája kananeussá váljon? Korábban Noé háromszor is megátkozta Kánaánt, és később (már Júda halála után több száz évvel) a Mózes vezetésével vándorló népnek szigorúan meg lett parancsolva, hogy irtsák ki a kananeusokat.
Vajon Júda (akiről nyilván előre lehetett tudni, hogy Jézus ősapja lesz) belekeverhetett Jézus nemzetségtáblájába kananeusokat?
Ezt mégis hogy engedte volna meg az Isten?
Hogy Onán ellentmondott Júdának, vagyis az apjának, és megvetette azt, amit az apja rendelt a számára, tulajdonképpen már csak ürügy volt Isten számára ahhoz, hogy Onánt, ezt a másik kananeust is kiiktathassa Ábrahám családjából.
Persze Júda is megérte a pénzét, ostoba volt és kájvágyó, végül is a menye, Thámár úgy tudta a családfát továbbvinni, hogy magától Júdától esett teherbe. Így lett kikerülve a kananeus vérvonal.

Tehát a valódi probléma nem Onán onanizálása volt, hanem az, hogy Onán az átkozott Kánaántól származott, akivel Isten nem óhajtotta Ábrahám vérvonalát beszennyezni.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2016.03.27. 07:59:02

@annamanna: Pontosan így van, nincs és nem volt férfi felesleg. Ez egyszerű statisztika. Vannak és voltak "kultúrák" ahol a lány gyermek kevésbé volt "kívánatos" (pl a mai Kína az egykézéssel), de az azon "kultúráknak" a baja.

Két apróság további észrevételem is van.

1. A tisztán homoszexuális gének pontosan egy generáció alatt kihalnak. Embereknél állatoknál egyaránt. Elemi logika. Talán ha a biszexualitás viselkedésről beszélnénk, akkor egyértelmű lenne a kép.

2. Nagy tisztelője vagyok egyébként Csányi professzornak de van itt még valami az érvelésében ami félrement. "Addig nem megy el vadászni gyűjtögetni amíg nem biztos a párjában", emlékezetből. Az emberiség nagyon sokáig anyajogú társadalomban élt. Még a neolitikum elején, a korai földműves társadalmak is anyajogúak voltak, meg egy "kicsit" élhetőbb világok voltak pl. fölé és alárendeltség nélkül éltek (kulcs szavak "Maria Gimbutas", "Alföldi Vonaldíszes Kerámia népe", vagy "Duna civilizáció"). Nem kizárt hogy a magyarság ősi pogány hite is anyajogú volt (Mária országa). Anyajogú társadalomban pedig nem a férj "birtokolta" a feleséget. Ettől függetlenül felteszem ott is volt, vagy lehetett biszexuális viselkedés de ezt vagy az ellenkezőjét mondjuk pont régészetileg nehéz bizonyítani. Talán a ma néhol még meglévő anyajogú társadalmak megfigyelése adhat a kérdésre választ. Arra tippelnék hogy az anyajogú társadalmakban ritkább lehet.

annamanna 2016.03.28. 04:51:15

@rdos: "Anyajogú társadalomban pedig nem a férj "birtokolta" a feleséget."

Szerintem az anyajogú társadalom ideája, amit az őskorba vetítenek, egy vicces blöff.

Csak meg kell nézni, hogy az ún. patriarchális közösségekben ki a legfontosabb.
Például ki a legfontosabb személy egy olasz patriarchális családban? Hát a Mamma!
Az ortodox zsidóknál a család központi figurája a jiddische máme.
Ferenc József K und K azért nem jött ki a feleségével, mert mindenben az anyjának rendelődött alá, és a két nő addig harcolt egymással, amíg az anyós a másvilágra nem költözött. Miközben elvileg Ferenc Jóska volt a császár, valójában az anyja uralta le.
A buddhista Tibetben, ahol azért szintén eléggé patriarchálisak voltak a viszonyok, a 20. sz. elején hagyták abba azt a brutális kivégzési módszert, aminek során olajban főzték meg az áldozatot. Az utolsó ember, akit így végeztek ki, egy fiatalasszony volt, akinek az volt a bűne, hogy nem volt elég engedelmes az anyósának!!!
A Hamlet arról szól, hogy a királyfi folyton az anyja szoknyája után kajtat, és az anyja nemi élete jobban érdekli, mint a sajátja.
A Tartuffe-ben Orgont valójában nem Tartuffe veszi palira, hanem az anyja, az anyja bolondériájának rendelődik alá, és a felesége, gyerekei képtelenek hatni Orgonra és Orgon anyjára.

A patriarchális viszony azt jelenti, hogy a feleség elnyomott. De ezt egy férfi csak akkor tudja megcsinálni, ha már van egy igazi, valódi bizalmas kapcsolata egy nővel, aki nem a felesége - hanem az anyja!
A feleségével való bizalmi kapcsolat csak akkor nem fog neki hiányozni, ha már van bizalmas kapcsolata. És ha ez nem a feleség, akkor az anya - és ha az anyjával sokkal intimebb lelki viszonyban áll, akkor valójában mindig az anyja kisfia marad, és az anyja uralkodik fölötte.
Névleg akárhogy is lehet egy férfi egy család feje, ha az anyjához érzelmileg jobban kötődik, mint a feleségéhez. Az anyjával nem tud egyenrangú viszonyt kialakítani, hiszen az anyja mindig az anyja marad, mindig is egyfajta tekintélyszemély marad a számára, akinek ő alárendelődik. Tehát az anya a felnőtt fiú számára nem egyenrangú partner, hanem úrnő.
És mivel a patriarchális viszonyrendszerben a feleséggel nem alakul ki bizalmi (egyenrangú) kapcsolat, ezért a patriarchális férfiak az anyjuknak rendelődnek alá. Tehát, minél patriarchálisabb egy rendszer, annál inkább anyajogú is, azaz matriarchális.

Egy nőnek egy ilyen helyzetben az a lehetősége, hogy szül egy fiút, magának felneveli, örökre lekötelezi, érzelmileg magához vonja, és a fiú soha nem fogja őt megcsalni, mert a feleségénél mindig is jobban fog kötődni az anyjához, aki a fiával kárpótolta magát a férfi zsarnoksággal szemben.
Tehát ez a felállás minden új nemzedékben újratermelődhet, mert minden elnyomott és megalázott feleségnek lehetősége van arra, hogy a gyerekeivel kárpótolja magát, és a gyerekét úgy magához kösse, hogy az örökre az "övé" maradjon, és sohase váljon le róla (érzelmileg).

Így aztán a patriarchátus egyben matriarchátus is, teljesen fölösleges a kettőt külön tárgyalni, mert ez ugyanaz a jelenség, két olvasatban, két nézőpontból.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2016.03.28. 12:18:23

@annamanna: Öidipuszit jól kifejtetted és igaz is. Azonban a matriarchális - patriarchális társadalom teljesen más. Annyiban nem Off ez itt, hogy egy együttműködő (nem felé alá rendelő) társadalom az élhetőbb. A különféle aberrációk lelki - szexuális zavarok felteszem egy együttműködő környezetben kevésbé gyakoriak lehettek.

Locsolkódás téma pont ma aktuális.

www.korkep.sk/cikkek/kultura/2015/04/06/a-husveti-locsolkodas-es-a-piros-tojas-eredete

Keresztény szokásnak véli, de a piros tojás már a IV. században egyházi "enegdélyt" kapott, maga a népszokás meg jobbára csak a kárpát medencében ismert. Vagyis a magyar köznép már ekkor itt kellett hogy legyen, de ez most mellék szál. :-)

Ugyanitt említésre kerül hogy még a nem túl régi időkben a húsvét hétfőt követő kedden a lányok jártak locsolkodni a fiúkhoz. Mi ez, ha nem az együttműködő matriarchális világ lenyomata? Ha a fiúk locsolhatnak (választhatnak hogy kihez menjenek), akkor biza ezt a lányok is megtehessék. :-)

A ma még itt-ott fellelhető anyajogú kis világokban a lánygyermek örököl az anyától, a férjnek nincs semmije, felesége bármikor lecserélheti, de addig míg meg nem teszi egyenrangú partnerek. Cserébe az éppen szabad férfiakat nem hagyják éhen veszni és elvárják tőlük hogy képezzék magukat, így lehetnek később még hasznosabb tagjai közösségüknek. Ezekben a világokban nincs bűnözés ezért rendőrség sem kell. :-)

Kínában van is egy ilyen helyi törzs, elég keményen tolják őket a patriarchális berendezkedés irányába, de férfiak - nők egyaránt ragaszkodnak a régi rendhez. :-)

annamanna 2016.03.29. 04:32:22

@rdos: Arról, hogy a patriarchális berendezésben ki kit irányít, találtam egy elég őszinte kommentet, bemásolom, mert nehéz volna kikeresni:

"igen bizony, a magyar au-pairnek sem az a business, hogy heti 80 fontért szaros gyerekseggeket moshat, hanem ha beakaszt neki egy helyi Trevor, Matteo vagy Jürgen, aki aztán eltartja élete végéig

"Az ázsiaiaknak a varázsa pedig a szolgaiságukból adódik, hogy mindent megtesznek a férfinak, és nem szólnak vissza, mert arra felé még mindig a "nő kussol és kiszolgálja a férfit" mentalitás a menő." - hát izé, ez már annyira nem igaz, bár a szegényebb ázsiai országokban illetve a nagyon elmaradott vidéken (hegyi törzsek Thaiföldön) még így lehet, de a fejlettebb országokban: Dél-Korea, Szingapúr, Japán, Taiwan, Kína tengerparti részei nagyon nem szolgaiak már a nők. Egy sajátos emancipáció folyt le szerintem: dolgozni nem annyira akarnak, gyereket szülni, háztartást vezetni, de a férfi pénztárcáját azért kontroll alá veszik. Férjhez nem azért mennek, hogy
Mellesleg Kelet-Ázsiában a nyugat-európainál is jóval alacsonyabb a házasodási és gyerekvállalási kedv. Alig születnek gyerekek.
A nőket házasság után a férj eltartja, cserébe a nő esetleg szül egy gyereket, de ahogy a gyerek felnő, a nő nem megy el dolgozni, mint emancipált nyugati társai, hanem otthon marad, utazgat, költi apuci pénzét. Egy életre szóló eltartást kap mert egy gyereket világra hoz és ezzel "feláldozza a testét", "fiatalságát".

Az ázsiai nők is rendkívül anyagiasak, persze. De nem akarnak versenyezni a férfival, hanem megélni próbálnak belőle. A nyugati nő meg harcol a férfi ellen és így elidegeníti.
A férfinak annyira ne jó ám sehol a világon: el kell tartania egy családot egy fizetésből (kelet) vagy pedig a felesége is keres pénzt, de ez nem azt jelenti, hogy a férfi lazíthat, neki még többet kell hazavinni, mert különben az asszony kidobja és talál egy jobb balekot
Nyugaton a férfi azon izgulhat, hogy mikor fosztják meg a gyerekeitől, láthatási jogtól, házától, mikor válik el tőle a rettenetesen önálló asszonypajtás és talál

amúgy Ázsiában is (nem a nagyon vidéki részeken, hanem ahol már nem olyan hagyományosak a társadalmak) a nő simán elhagyja a férfit, ha nem megy jól az üzlet és talál egy gazdagabb eltartót, pasit
Szóval pont mint nyugaton, csak nyugaton akkor is kidob az asszony, ha sokat keresel, de rájön az önmegvalósítás, Ázsiában meg ha jól keresel, akkor melletted marad

a nők mindenhol ahhoz mennek hozzá, aki többet fizet értük
Indiában a lány családjának kezébe kell letenned egy nagy összeget, nyugaton a nő kezébe kell letenned egy még nagyobbat és egy képzeletbeli ígérvényt, hogy minden jövőbeli jövedelmed az övé lesz (különben szóba se áll veled)
a férfi mindenhol fizet, ott is, ahol nem tud róla
Skandináviában és máshol is nyugaton pl. a férfi közvetve fizet mindent: magasak az adók, a nők ebből kapnak sok-sok támogatást, ezért mivel a nő nem közvetlenül aputól kapja a pénzt, nem is neki lesz hálás, nem vele működik együtt, hanem az állammal, ami kiutalja neki a családtámogatásokat
a férfi csak fizet, de a nő az állammal közösen neveli a gyerekeket, az állam felé jelent, az államnak akar megfelelni, az állam szól bele a gyerekek, a szülők és mindenki kapcsolatába

keleten legalább a nő és a férfi magát képviseli, a maguk érdekeit védik egymással szemben, az állam szarik mindenre, a család valóban család, nem egy magánházhoz kihelyezett nevelőintézet

egyik sem jobb, mint a másik
a nők mindegyik rendszerben irányítanak, a férfi fizet és esetleg ki is rekesztődik"

ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2014/07/06/erotikus_arab_fotok_1900_korul
Ebben a beszélgetésben volt, már a vége felé.

Azt, hogy az illetőt saját magát is miért lehet ilyen könnyen irányítani, egyáltalán nem titkolta, azt is leírta:

"és amikor lépdel felém az utcán miniruhában, mosolyogva, akkor felálljon rá a cerka, ennyi az élet és a párkapcsolatok esszenciája, a többi smafu"

Amit ez a fickó leírt, az eléggé valóságos élettapasztalat, az összes többi meg tudományosnak tűnő blabla.

Ha a férfi és a nő nem egyenrangú partnerek, akkor a nő el tudja érni, hogy irányítsa a férfit. Vagy anyaként, vagy a szex miatt, esetleg más okból, de képes elérni, hogy hatalma legyen a férfi fölött (és persze a férfi az egészből lehet, hogy semmit sem vesz észre, azt hiszi, hogy ő a kakas).

Tehát vagy mellérendelődőek a kapcsolatok, vagy alá-fölé rendelődőek.
Az utóbbiban gyakorlatilag mindkét fél vesztes, mert például hamar elszabadul az erőszak.
És ott mindenki arra törekszik, hogy leuralja a másikat.

A kínai falus sztorival nem tudok mit kezdeni, azt a helyszínen lehetne megítélni, nem így.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2016.03.29. 12:54:57

@annamanna: :-) Nagyon szépen leírtad a mai patriarchális viszonyok közötti lényegében nőuralmat. Nem újdonság ez, a marketingesek tudják, a nők hozzák a vásárlói döntések 80%-át. :-) A férfiak szó szerint azért küzdenek véresen komolyan a pénzért hogy nőt, nőket "vehessenek". :-(

A deklaráltan anyajogú társadalomra két ok miatt volna szükség. Ha minden pénz hatalom a családban is és a közéletben is az asszonyoké, vagy anyáké, rájuk bízom hogy ki a felelősségteljesebb. akkor;

1. A férfiaknak nincs oka a rivalizálásra, pontosabban csak úgy mint a madárvilágban (kecs báj, kellem, figyelmesség, humorosság, meg ami a csajozáshoz kell, szorgos munka, megbízhatóság, ...ami a nő megtartásához kell).

2. Az anyák nem küldenék a gyermekeiket háborúba.

Élhetőbb együttműködőbb világban élnénk. A mai "fejlett" társadalmakban ott a legjobb az élet minősége, ahol a női egyenjogúság a legfejlettebb. A trend nem ér véget, igenis meghosszabbítható. Nem egyenjog kell nekik, hanem teljhatalom. Mondom mindezt férfiként. :-)

És hogy is mondta egy nőismerősöm? Az lehet hogy Szlovákia és Magyarország 1 évig nem beszélne egymással, de nem lennének háborúk. :-)

annamanna 2016.03.30. 06:45:33

@rdos: "A mai "fejlett" társadalmakban ott a legjobb az élet minősége, ahol a női egyenjogúság a legfejlettebb."

Ez a lényeg. Az egyenrangúság, a valódi társkapcsolat lényege. A mellérendelődés, nem alá-fölé rendelődés.
A hatalom legbiztosabb kifejeződése a pénz. Azt írod: "Ha minden pénz hatalom a családban is és a közéletben is az asszonyoké"
Mégis hogy lehetne az övék, ha a férfiak dolgoznak meg a pénzért?

A mai világban a női munka nagyon sok tekintetben ingyenmunka, és ez rengeteg feszültség forrása. Mert az alá-fölé rendelődés, elnyomás és hatalom alapja az, hogy a férfi pénzt kap szinte minden munkavégzéséért, míg a nő csak a tevékenysége egy részéért kap pénzt, de ami neki a legfontosabb volna, azt kénytelen ingyen végezni; ahhoz pedig, hogy megcsinálhassa, szinte törvényszerűen el kell "adnia" magát, tehát beosztottként alárendelődni egy férfi főnöknek. Amit a nők nem tartanak igazságosnak.
Ha ez nem igazságos, akkor a fordítottja miért lenne az?
Igazságot csak akkor lehet tenni, ha senki sem kap pénzt a munkájáért, hanem mindenki ingyen végzi el.
Ha mindenki ingyen dolgozik, akkor igazán kiderülhet, hogy kinek a munkája ér többet. De legalábbis minden munkavégzésért hálásak lehetnek azok, akiknek ez a munkavégzés a javukra van.

A nemi viszonyokban addig nem lesz rend, amíg a munka értékét pénzben mérik, mert egészen addig nagyon sok munkát semmibe vesz a hatalom.
Teljesen mindegy, hogy a semmibevétel a nőket vagy a férfiakat sújtja.
A semmibevételt csak az szüntetheti meg, ha senki sem kap pénzt a munkájáért. Mert akkor minden munka valódi értékké válik, hiszen nem marad más értékteremtő erő, mint a munka.

A hatalom, mint olyan, nem értékteremtő erő; a legnagyobb hatalom egyébként is az önuralom. Azt a legnehezebb megvalósítani. Ha pedig valakinek önuralma van, annak nincs szüksége egyéb hatalomra (José Mujica példája elég jó ebből a szempontból. Az ő példája azért is jó, mert elég nehéz elképzelni, ahogy Mujica és Mujicáné marakodik a hatalmon. Egyszerűen nincs szükségük rá, mert mindkettejük tudja, hogy mi a feladata, és azt el is végzi).

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2016.03.30. 12:51:14

@annamanna: Írod, "Ha ez nem igazságos, akkor a fordítottja miért lenne az? "

Mert a társadalmat jobbá élhetőbbé teszi ha nem csak otthon ő a főnök, hanem a közösségeket is a hölgyek vezetik.

Még rövidebben, nem igazságos, csak jobb világot eredményez. :-)