kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.


Térjünk mindannyian konszenzusra.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

posztos írkák

istCsend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold. Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém. És mond:http://m.cdn.blog.hu/kk/kkbk/image/000/magyar%20partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Utolsó írka

  • rdos: Trianon - a wilsoni elvek, a népek önrendelkezési joga mintha nem azonos lett volna a Monarchia mindegyik nemzetiségére az I.vh. után. :-( Biztosan csak véletlen. Mondjuk nem hiszek a véletlenekben. :-( soo.gd/U01R A többi száz éve tartó mismásolás. Csak közben fogyunk ezerrel. :-( E... (2018.11.14. 20:18) Válasz Bőtös Botondnak, a csehszlovák fasisztának
  • tesz-vesz: a kaliforniai lövöldözés, David Long: "Aztán idén áprilisban a szomszédok hívták ki a rendőrséget a viselkedése miatt. A járőrök megállapították, hogy a férfi zavart és ideges, ezért egy szakértői csapatot rendeltek ki hozzá, amely megállapította, lehetséges, hogy poszttraumás stresszbe... (2018.11.10. 22:23) Az elmebeteg gyilkosokról
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.


Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (3) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (15) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (13) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (9) antikultura (110) apáti (3) apor (1) arab (6) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (1) attila (1) audi (2) autó (3) autonómia (1) autonomia (1) ávh (1) azer (2) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (9) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (1) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (9) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (1) balogh (1) balsai (1) bandó (1) bándy (1) bank (68) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) bede (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (1) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (11) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (1) buza (1) buzánszky (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (12) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (61) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) daróczi (3) darvas (2) debrecen (2) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (4) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) doku (2) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (3) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (18) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (75) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (1) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) Esperay (1) esterházy (5) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (49) europai (4) everest (1) evola (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (350) film (104) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (4) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (7) freedman (1) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gellért (4) génmódosított (3) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (7) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (1) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) győr (1) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (20) gyurta (1) habán (1) habony (4) habsburg (1) hack (1) hadházy (4) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedűs (2) hegedüs (1) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (9) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (88) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (2) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) imf (3) incze (3) index (1) indoeurópaiak (2) infláció (2) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (1) jáksó (2) jakupcsek (1) jancsó (2) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) jobbik (125) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (10) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (3) kaslik (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (65) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (7) Kesznyéten (1) kilián (1) kína (4) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) kommunista (5) kommunizmus (1) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (5) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kovács (8) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (6) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (4) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) lévai (1) lezsák (2) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lukács (3) M&Ms (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) makovecz (5) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (13) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) matyi (1) máv (1) mdf (20) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (7) metró (2) mezőgazdaság (12) mhm (1) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mol (1) molnár (3) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (161) mta (2) mubarak (1) mugabe (1) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (1) nagy (3) nagyatády (1) nagykőrös (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (11) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) nép (1) népesség (1) ner (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (12) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (4) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (112) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (1) orosz (17) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) paizs (1) pakisztán (3) paks (3) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (1) palya (1) panama (1) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (1) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (3) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (6) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (3) pozsonyi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (1) pusztai (1) putyin (5) puzsér (11) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rainer (1) rajcsányi (3) rákóczi (1) rákosi (2) rap (1) raskó (2) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (4) románia (3) ron (1) róna (2) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (2) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (6) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svédország (1) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szajlai (1) szakály (1) szalai (1) szalay (2) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (3) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (2) szerbia (4) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (10) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (1) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (1) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (7) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (1) tibet (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (9) toroczkay (2) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (7) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) ttip (1) tudomany (25) tudomány (5) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (4) usa (66) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (9) vallas (15) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (1) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (1) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (221) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (26) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (162) zétényi (3) zichy (2) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zs kategória (248) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Spiró György; Ady; Gróf Balázs; Eörsi

2009.06.08. 18:05 | tesz-vesz | 126 komment

Címkék: vers zs kategória arokaso

Kossuth-díjas magyar író, költő, irodalomtörténész és műfordító. Kornissal tán nem kedvelik egymást.

Aki többet akar tudni, az majd megnézni a wikipédián.

A már unalomig ismételt Spiró-vers (és aztán annak erősen "szubjektív" elemzése):

 

 

 

 

 

 

Spiró György: Jönnek

Jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint,

füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a szarból,

csönd van. Senki se pisszen. Alantról

kevéske hűlt költő csontujja int.

Ó, ha gyilkolni szabadna újra,

csámcsogva, hersegve szívnák a vért -

miért is? ki tudja. Trianonért? -

mered pár utcanév pici csontujja.

Ez olyan klima: itt folyton beborul,

ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen,

hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél,

és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,

hogy bebizonyitsuk:

nemcsak a szemetek tudnak magyarul.

 

1984.

Értelmezzük a verset, úgy ahogy még soha nem elemezték, ami soha nem a hazaszeretet verse, majd a Trianonnál kitérek rá.

És sajnos azt kell mondjam, nem rossz vers a Jönnek minőségileg, ugyanis bennmaradt a fejembe (ez lehet azért is van, mert sokat foglalkoztam vele), de nem is jó.

Csakhát: Magyarellenes, ami miatt egy normális országban Spirónak emigrálni kellene, hiszen Amerikában, fejlettebb szellemű országokban annyian bojkottálnák a műveit, hogy nem lenne rá fizetőképes kereslet, de itt...

Természetesen Spiró is kommunista (ősökkel rendelkezik, akárcsak Babarczyés a többi MSZP-, SZDSZ-szavazó besúgó, író, öreg költő):"olyan vagy hát, mint az apád?, mondta méltatlankodva. Nem mondta, hogy kommunista, de ezt gondolta"

"Spiró György: Jönnek

Jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint,"

 Mélymagyarok: 1984. Még sehol nem voltak nácik, ezt azért jó ha tudjátok, viszont volt népi-urbánus vita, értsd nemzetiek és "kozmopoliták", jobb-bal, vagy népi bal és mai bal, de mindenképpen a népiek képviselték a jobboldalt akkoriban. Bizony az idegenszívűek nem kerülhettek a jobboldalra elméletileg sem akkor, sem ma sem.

A legfontosabb kérdés: Spiró a mélymagyarokat kire érti? Ha ma írná lehet, hogy a nácikra, "az Árpád' csőcselékre", de könyörgöm 1984-ben? Biztosan a népi írókra, népi, nemzeti emberekre értette, ez száz. („megint”). tehát nem baj, hogyha magunkra vesszük.

De ha ma írná, akkor is bele lehetne kötni, hiszen, mit akar egy mélymagyar? Az országa felvirágoztatását, és - mint az SZDSZ-holdudvarából táplálkozó - Spiró már bizonyított.

Tehát miért is beszélne a nácikról, a szélsőségesekről, "magyarkodókról", üresen köpködő, haszontalan nemzetiekről?

Már a neve is mondja: mélymagyar, aki mélyen átéli magyarságát.

Mélymagyar szót bbjnick is ídézi Németh László 1939-es cikkéből. Kizárt, hogy Spiró irodalomtörténészként ne ismerné a "mélymagyar" szó jelentését. (Ugyanitt Ady versel való összehasonlítás, de erről majd én is írok lentebb.)


A magyar irodalmat két típusban, a "mélymagyar" és a "hígmagyar" magatartásban ábrázolja, az előbbiben a kárhozó, lemaradó, de igazi nemzeti értéket teremtő alkotók tragikus sorsát látja; az utóbbiban a kevésbé magyar, de érvényesülő, felszínen maradó írót mintázza meg.

 

 A mélymagyar szót Németh László használta először. Spiró a mélymagyar fogalmát, ami a vérségileg is összetartozó magyarságot takarja nevetségessé teszi.

"füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a szarból,"

 Fűzfapoéta, igen, Petőfi is az lenne ma Spiró szerint, hiszen valószínű, hogy ma minden patriótaköltőre próbálják rányomni a „fűzfapoéta” bélyeget. Hogy a mélymagyar a nácikra értendő, azt mintha csak ma mondanák már csak azért, hogy „tisztára mossuk Spiró elvtársat” jeligével kozmetikázunk egy kicsit (ahogy tán Horn Gyulának is kellett egy jó pont, valami határmegnyitás, amihez állítólag őneki semmilyen köze nem volt, de valahogy nem mutatott jól az életrajzában, hogy ugyan részt vett az 56-os magyar szabadságharcban és forradalomban; csak éppen a másik oldalon. Fegyvert fogott saját népe ellen a megszálló hatalom oldalán (!) . Mi ez ha nem hazaárulás. Dehát tudjuk Bánó András szerint Göncz beszédén a füttyögők nem az 56-os forradalmárok voltak, hanem a fasiszta csőcselék - hát ilyenek ők). A lényeg: ha szóbahozzunk Spirót a balodalon az ösztönös LEAVE SPIRO ALONE! szintű reakciót kapjuk,  már sajnos egyes "jólszituált" jobboldaliak is kezdik értelmét vesztetten, hiszterolibként kiabálni a feljebb lévő mondatot. (Vagy jobboldaliaknak tűnő emberek, ezt csak halkan mondom, lehet olyanok ők, mint Debreczeni József, Szombathy Pál, Optium Intézet, volt amikor Horn Gyulát is jobboldalinak kiáltották ki.)

Emellett, azt mondják a Jönnek nácikról szól. És ki ma a náci? A Jobbik  szavazók (de előtte, vagy még most is) a Fidesz és a szavazói is a "náci (ill: náczi) eszméket hirdették".

Annak idején még Csoórit az 1960-as években, amikor még azt se tudta mi és ki az a zsidó, mi az az antiszemitizmus, amikor még Orbán Ottót támogatta, Konrád pedig jó barátja volt, azért vádolták meg antiszemitizmussal, meg náci eszmékkel, mert szerette Bartók népdalait, és dícsérte is őket nyilvánosan. Ezért ő előbb gomolygó-, majd gyakorló antiszemitának tituláltatott. (mellesleg Bartók népdalgyűjtését, egy zsidó, bizonyos Theodor W. Adorno, Bartók folklorizmusát sajnálatos eltévelyedésnek nevezte. A fasizmus előtti meghódolásnak (Csoóri írja róla ezt). Kedves ember.

Spiró vajon kiket tartott, ha tartott náciknak 1984-ben? Kettőt találgathatunk.

Ez van a wikin is: „Sok vitát váltott ki Spiró 1984-es, Jönnek címet viselő verse,[1][2] melyben az akkoriban felszínre kerülő népies-urbánus vitában „szarból jövőknek”, „szemeteknek” nevezte ideológiai ellenfelei, a szélsőjobboldal egyes tagjait.”  Hűha, ha a wiki ezt írja, akkor biztos tényleg a szélsőjobboldaliaknak írta, vagy a zsidózó konzervatívokra, vagy a holokauszt-revizionista nemzetiekre, vagy egyszerűen csak: minden jobboldalira, minden hazaszerető emberre, minden patriótára, minden "magyarkodóra", minden magyar érzésű emberre, midnen turbómagyarra, aki egy kicsit is érdeklődik a valódi magyar kultúra iránt. (Mellesleg a wiki-író a népszabis linknek jobban hisz, mikor lenácizza a mélymagyarokat, mint a Nemzetesnek, de azért berakta linknek a kis cseles. Még melleslegesebben: ezek mindig miattunk szégyenkeznek, ez valami divat (komment) lehet).

Spiró szerint a mélymagyarok a „szarból” jönnek. (Ez a sor biztos tetszett Kornis Mihálynak, Esterházynak, Kertésznek mikor elolvasta.) „A mélymagyarok rendkívül rossz ízléssel rendelkeznek, hiszen olyan dolgokért rajonganak, mint a tehetségtelenül verselgető alkalmi költő, aki viszont olyan maradi dolgokért van oda, mint a hazaszeretet” gondolhatná György.

 

"csönd van. Senki se pisszen. Alantról

kevéske hűlt költő csontujja int.

Ó, ha gyilkolni szabadna újra,

csámcsogva, hersegve szívnák a vért -"

 

Bizony, a jobboldal a halálbüntetést még inkább szorgalmazza, a hazaárulást is jobban bünteti ;) Nagy részük katonásabb, fegyelmezettebb, nem tolerálják a devianciát, ilyenek ők. Nem tolerálják az enyhe büntetéseket, sem azt, ha valaki származása miatt enyhébb büntetést kap. Mert ez rasszizmus, ugye.

"miért is? ki tudja. Trianonért? -"

És itt van a Trianon. "miért is? ki tudja." Spiró nem érzi át a Trianon feletti fájdalmat, ő ezzel a sorral bebizonyítja, hogy idegenszívű, nem érzi át a nemzettudatot, kérdezzétek csak meg tőle! Egyértelműen elhatárolódik azoktól, akik fájdalmat éreznek az 1920-as, és az 1947-es területelcsatolások miatt. Nem tudja mi az, ha valaki szereti a hazáját, és önként csatába megy érte, ő ilyen, és ebben - már elnézést - de szerepet kaphat a származása, a zs-sztereotípia.

De ami a lényeg: nem érti miért dúltkeblűek, miért mérgesek ők, miért akarnak vért. Ez egyértelműen kiderül a versből. "Trianon már a múlt. Trianon már a történelem". Az persze nem számít, hogy Izrael kétezer év után alakult újjá; a trianoni nyolcvan év az urbánusok szerint már történelem, tudjuk. (újjá egy nagy fenét, de ezt Kösztler jobban tudja.)

És most nem „mindent vissza” szlogenekről van szó, az egész történelmi terület visszaköveteléséről, hanem értelmes párbeszédről, az egészséges nemzettudatról és egyelőre autonómiákról.

 

"mered pár utcanév pici csontujja.

Ez olyan klima: itt folyton beborul,

ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen,

hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél,

és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,

hogy bebizonyitsuk:

nemcsak a szemetek tudnak magyarul."

"Akinek fáj Trianon, az a magyar" - mondja a költő. Aki magyarul beszél, még nem biztos, hogy magyar érdekeket is képvisel, de természetesen még magyar állampolgársággal rendelkezik az illető (vagy kettős), és még tudhat magyarul is (szinte csak ők „tudnak” magyarul).

"Dehiszen ő csak korhol, mint Ady, aki annyiszor korholta az országot és a népet, ráadásul dekadens és polgárpukkasztó életvitele is volt, ő már nem támogatható? " - kérdezik a liberalistának csomagolt nácik.

Ady Endre biztosan ősmagyaros volt. Ha a bordélyházba nem a Tv stábjával jár, és nem erről híres a vározsban, akkor még elmegy, hogy ne tiltsák a műveit.
Ő inkább ösztönzően korholta a magyarokat, Ugaron, Nekünk Mohács kell. és Istenes versei is voltak, hinni akart Istenben élete vége felé, kint is volt a Biblia az ágy melletti szekrényén. Szerintem ő sohase írta volna le azt, hogy "Máriát megrakják", ahogy leirja a többszörösen díjazott Petri György. Emelett Ady "mi"-ben beszél, "mi vagyunk cigány-népek", míg Spiró "ők"-ben. "Ők jönnek a szarból". Ez utóbbi, azért azt hiszem, sakk-matt érv.

Ady, ha megéri, úgy hiszem lehetséges, hogy kommunista lett volna egy jó darabig, annyira várta a változásokat, ld: A tűz csiholója című  vers, amiben igazán szembetűnik a változások iránti vágy, amit akkor csak a kommunista eszme adhatott volna meg neki, ez egy igazi forradalmi vers az istenit neki!

Aztán később ahogy (állítólag) József Attila is kiábrándult a kommunizmusból (ezt mondta a magyartanárom, bár én nem találtam olyan című versét, hogy "Kiábrándultam a kommunizmusból", csak olyat hogy "Komunizmus I" és "-II", illetve (azt hiszem) Hatvany második feleségével úgy becézgették József Attillát, hogy "itt jön a Marxésengelsz"), Ady is ugyanezt tette volna. József Attila megírta a Nem, nem soha c. revizionista versét, amit ma sokan tévelyedésnek írnak le (mint Bartók népdalgyűjtését, igen), de szerintem a magyarságtudata, a hazaszeretete jelenkezik benne, és tán (ha tán) ezért is hagyta ott az idegenszívű kommunizmust József Attila.

Ady Endre:

Én nem vagyok magyar?


Ős Napkelet olyannak álmodta,
Amilyen én vagyok:
Hősnek, borúsnak, büszke szertelennek,
Kegyetlennek, de ki elvérzik
Egy gondolaton.
Ős Napkelet ilyennek álmodta:
Merésznek, újnak,
Nemes, örök-nagy gyermeknek,
Nap-lelkűnek, szomjasnak, búsítónak,
Nyugtalan vitéznek.
Egy szerencsétlen, igaz isten
Fájdalmas, megpróbált remekének,
Nap fiának, magyarnak.
(S az álmosaknak, piszkosaknak,
Korcsoknak és cifrálkodóknak,
Félig-élőknek, habzó szájúaknak,
Magyarkodóknak, köd-evőknek,
Svábokból jött magyaroknak
Én nem vagyok magyar?)

Tehát ősmagyar volt, nem keresztény erkölcsű és gondolkodású, a kor konzervatívjai, kiknél a kereszténység (keresztény, érted zsid... spiró?) különösen fontos volt, bizony joggal kérdőjelezték meg magyarságát, a kuplerájba járó ("Korcsoknak és cifrálkodóknak"), esténkén lerészegedő Adynak ("S az álmosaknak, piszkosaknak" stb, tehát hogy is érti ezeket a sorokat Ady? ha pont őrá jellemző???), aki véleményem szerint lehetséges, hogy kezdetben támogatta volna a kommunizmust is (és a kezdetbeni támogatás pont elég a hazaáruláshoz, hiszen a patkányforradalom győzelmét és a lenin-fiúk vérengzését segítette volna. A kor konzervatívjai, bizony jogal kérdőjelezték meg az ő magyarságtudatát, és nem értették az ősmagyarságát, hiszen ők már ezer éve keresztények!

(ne felejtsük el, tán részben ezért is szerették Adyt a zsidó Ignotusék, mert a konzervatívokat idegesítette, bár ez egy nag yadag roszindulat lehet bennem, vagy tán tapasztalat.)

 Mit mond Csoóri naplójában erről? 1990:

...azt a hitet erősítették bennem: van politikai üdvösség Magyaroszágon is! Végre azt éreztem, hogy radikális barátaink elhiszik: a nemzet megújuló eszméje nem a zsidóság s nem is a zsidó származású magyarok ellen szerveződő gondolat, hanem határozott ellenállás az ellehetetlenült szovjet birodalom- és a kádári pártállammal szemben.

Olyannyira megszilárdult bennem ez az érzés, hogy Spiró György magyarokat gyalázó versén épphogycsak néhány percig elszomorodtam. Düh vagy gyűlölet? Még csak az előszelük se érintett meg. A vers megírását mélylélektani elszólásnak, illetve költői balesetnek tartottam.

Akkor hát mi volt mégis a közvetlen kiváltó oka annak, hogy a néhány nappal ezelőtti jegyzetet, ha szorongva is, de megírtam? Hasonló mélylélektani kisiklás, mint Spiróé? Vagy valami más?

Spiró tipikusan a sztereotípiát erősíti. Az idegenszívűséget, a nemzet fogalmának meg nem értését. Gondoltam már arra is, hogy a tudatalattijukban irigykednek a hazafira, mert soha nem élhetik át azt az érzést ezek az idegenszívűek, amit átél a patrióta: A Haza olyan erősségű szeretetét, ahogy a gyermek szereti az anyját. Teljes átlényegülés a nemzettel, országgal és annak történelmével.

Persze ők nincsenek tisztában az irigységgel (ha lappangó irigykedésről beszélünk, amit kétlek). Frusztráltságukban minden olyan ellen fordulnak, amit a nemzeti ember kedvel: kereszténység, vallás, nemzeti jelképek. Ahogyan ezt teszi Eörsi Mátyás, Petri György, Tóta W. Árpád, Paizs Miklós, Kornis Mihály és még hosszasan lehetne sorolni.

Egy pletyka:

"Amúgy privát kulturális emlékezetem egyik korai epizódja volt, amikor Spiró György és Kornis Mihály (akkor mindketten a Katona József Szinház munkatársai - kb. 1991-et írunk) egymást zsidózva és köpködve egymásnak estek a szinház aulájában. A konfliktus (egyik) oka Spiró sokszor irritálóan nyegle és gyakran bántóan arrogáns hozzáállása a zsidó és keresztény identitásokhoz.'

Félreértés ne essék (mert vannak, akik könnyen félreértik): nem az a baj Spiróval, hogy zsidó, hanem az, hogy teljesen, szellemiségében hazaáruló, idegenszívű és erre még büszke is.

 „A 2009-es magyar irodalmi érettségin választható feladat volt érvelés írása egy vele készült interjú részlete mellett vagy ellen. A szövegben Spiró a magyar irodalmi klasszikusok (például Jókai) nyelvezetének modernizálását, tehát átírását javasolta, annak érdekében, hogy a mai diákok megértsék azokat.”

Én emlékszem az Aranyember olvasásakor azt a negyven idegen szót kiszótáraztam, amit nem értettem, és nem haltam bele. Ellenben azokat az idegen szavakat, amik szerepelnek a Jókai regényben a mai írok a  mai napig használják.

A könnyebb érthetőségre több más mai író is áhítozhatna a saját művében, hiszen sok diák azért nem fog egy Esterházyba bele, mert azokat a sznob körmondatokat se nem érti, se nem bírja a gyomra. Ajánlani tudnám, hogy mihelyst végez Esterházy egy regényével, azonnal adja be az újonnan alapult Holdudvar Átíró Bt.-nek, hogy azok minél előbb képesek legyenek a  piacra dobni azt és így minél előbb a tülekedő olvasók kezükbe kaparintani tudhassák a Nagy Művet.

Aki meg nem érti, miért hőbörögnek egyesek, hogy érettségi tétel lett attól meg kérdezem: egy anyagyilkos is lehetne érettségi tétel?
Na ugye hogy nem, nálunk mélyen nemzeti érzelmű magyaroknál az anyagyilkossággal egyenlő az (intellektuális) hazaárulás. Ha nem túlzok.

Spiró György: A Fogság c műve konkrétan kereszténygyűlölő, bár ettől még lehet remekmű (nem valószínű, hogy az).

„Ez a feltámadott Felkent, ez nem jó ötlet. Ebben csak eszelősök hihetnek, a gyöngék, az éretlenek, az eleve vesztésre születtek, azok pedig nem erősek.” (p. 714)

„Azok a tébolyultak egyszer ki fogják találni, hogy a Felkent, akiben hisznek, voltaképpen a Teremtő fia.” (p. 735.)

„Zseniális ötlet, hogy valaki, egy ember feltámadt, és arra kell várni, hogy ismét megjelenjen. Az sem akármilyen ötlet, hogy nem számít, ki zsidó, ki nem az, bárki lehet kiválasztott, csak ezt az egyet, a feltámadást fogadja el... Nem kell hozzá tudni semmit, sem írni, sem olvasni, sem előírásokat betartani és mindenkiből pap lesz, mindenki szent, aki hisz a Feltámadottban, és örök életet nyer ezáltal!... Még szertartások sincsenek! Esznek, őt dicsérik, együtt vannak, és ezzel meg van oldva a magány, meg van oldva a halhatatlanság... Nincs még egy ennyire együgyű vallás a piacon! Őrült háború lesz ebből a zsidóságon belül, ez lesz az igazi zsidó háború, és ki fog szabadulni a zsidóságból ez a téboly, a vesztesek tébolya, és győzni fog, mert mindig a vesztesek vannak többen... Ha Spartacusnak ilyen vallása lett volna!... Csak azzal lesz gondjuk, hogy nem jön, nem akar jönni, és ők türelmetlenkednek, ez fogja szétzilálni őket...
— Meg fogják oldani — vélte Uri. Mindent meg fognak oldani, csak a hit maradjon. Ezentúl mindenről már csak hazudni fognak.
— Eddig is hazudtak.
— De nem ilyen erősen...” (p. 763.)

(Tölgy idézetei)

És érdemes Jézus alakjának leírására gondolni a könyvben (Jézus köpcös, kopaszodó, civakodó, hisztis mitugrász), melynek üzenete: "ne akarj okos, bölcs, művelt, egyáltalán, bárhogyan is jobb lenni, úgyis a szarban végzed". Szó szerint.

 

Természetesen, lehet könyvet írni, és A műben szereplő emberek szájába adni, hogy a kereszténység rossz (meg ha minden keresztény a könyvben rossz, értsd: film, amiben minden zsidó rossz: egyiket betiltják, másikat az egekig emelik, az furcsa.), de ha ez filoszemitizmussal és magyarellenességgel párosul, akkor ez több mint gyanús. Ez nem olyan kétes dolog, mint Gróf Balázs képregénye Jézusról, amiben lehet azt mondani, hogy "ez nem is Jézus, heló, ez csak egy film!". Spirónál nem kérdés a kereszténygyűlőlet, eddigi munkássága erre enged következtetni.

Tudjuk kik állnak a Pesti Est mögött. Gróf Balázsnak is jobban kellene ügyelnie (milyen rendes vagyok), tekintettel a származására, munkaadójára és zenei ill. politikai ízlésére, a Hétköznapi Csalódások nevű kommunista zenekarra gondolok, és elkötelezett "baloldaliságára", egy kis anarchiával díszítve (?), csak akkor tudnám miért kéri ki magának az anarchista, hogy a "fasiszta csőcselék" feltúrja az utcát 2006-ban. Ja hogy azért mert "fasiszta". Plusz nagypénteken. Pont nagypénteken?
ez hasonló mintha a sátoros ünnepeken, vagy a hanukán vetítenénk le a Jud Süsst (vagy annak paródiáját). Meghát nem is kéne Szentségtörés c. kiálításon részt vennie Grófunknak...
 

 

Csoóri 1991-es esszéjében írta, akkor tucatszámra léptek ki emiatt az Írószövetségből:


"Élnek, miért is ne élnének sokan az országban, akik unják az örök magyar sirámot: Mohácsot, Nagymajtényt, Világost, Trianont és még ezer másféle csapást. Lehet is unni őket – ettől persze még nem tűnnek el a megoldhatatlan gondjaink közül. Különös, de addig, amíg a magyarsághoz természetes módon nem lehetett idomulni – akár beleolvadással, akár szellemi azonosulással –, ezek az öröklött magyar nyavalyák nem zavarták, nem idegesítették – legalábbis érzékelhetően nem – például a századok óta velünk élő svábokat, cipszereket, sőt még a kiegyezés után betelepült zsidóságot sem. Adyt Hatvanyk, Révészek, Jászik, Ignotusok állják körül, s képességeik szerint osztozkodnak is gondjaiban. Azt hiszem, talán Ady ideje az az utolsó pillanat, amikor a nemzet kérdései, a magyarság kérdései még átélhető egzisztenciális és történelmi problémaként lobbanhattak föl a zsidóságban. A zsidóság például nemcsak a nyelvet, a nyelvben megülepedett fájdalmakat is megtanulta. A Tanácsköztársasággal, a Horthy-korszakkal, de különösen a Vészkorszakkal a szellemi-lelki összeforradás lehetősége megszűnt. Természetesen mindig voltak és lesznek Szerb Antalok, Radnótik, Sárközi Györgyök, Vas Istvánok, Harag Györgyök, Orbán Ottók, Konrád Györgyök, Faludy Györgyök és Zala Tamások, de ahogy manapság egyre határozottabban érződik, fordított asszimilációs törekvések mutatkoznak az országban: a szabadelvű magyar zsidóság kívánja stílusban és gondolatilag „asszimilálni” a magyarságot. Ehhez olyan parlamenti dobbantót ácsolhatott magának, amilyet eddig még nem ácsolhatott soha.

Ha volna új Ady Endrénk, Bartókunk, Németh Lászlónk, Bibó Istvánunk, Illyésünk, ez a kihívás még tán kapóra is jöhetne: hadd versenyezzenek kitűnő erők egymással a századok óta húzódó magyar bajok orvoslásában. Ilyen föladat közben a kimért, távolságtartó tekintet legalább annyira nélkülözhetetlen, mint a sorssal bűnös viszonyt folytató Ady keserű, dacos, parádézó, érzelmes odaadása „fajtájának”. De hát se Adynk, se Németh Lászlónk, se Bibónk. Ráadásul mérvadó szellemi életünk sincs, amely megfelelő közeget vagy hátteret biztosíthatna a versengésnek. Egyedül csak a politika küzdőtere létezik, ahol a dolgok logikája szerint ütésre ütés a válasz, rágalmazásra rágalmazás. Antiszemitizmus és nacionalizmus? Ezek is inkább egy fölületesen megírt politikai színdarab főszereplői s nem a lelkeké, illetve nem a valóságos helyzeté. Fegyveres csapatok helyett nagy habverőkkel fölszerelt különítmények járnak a közéletben s fölhaboztatnak mindent, ami segít eltakarni a megoldandó kérdéseket."

Ahogy Alfőmérnök mondja, szerinte lehetne ez is érettségi tétel, nem muszáj egyetérteni vele, lehet ellene is érvelni. (Mit is mondott Móricz Zsigmond a zsidókérdésről és a numerus claususról? Valami nagyon hasonlót, amit Csoóri írt).

Ahogy gyenge most az állam, az állami identitás, úgy akarnak a kisebbségek saját identitást határozni meg maguknak, nagyon sok konkrét történetet hallunk arról, hogy egyes cigányok nem magyarnak tekintik magukat, hanem cigánynak, és a magyarokra, mint "parasztokra" tekintenek. Olaszliszkán is az kiabálták a cigányok: "Öljétek meg a magyart!", egyes zsidó identitású embereknél is ugyanez műkődik. Amerikában, ahol erős a nemzeti identitás, ez nem lenne lehetséges, mindenkinek amerikainak kell lennie, a fő identitáshoz kell elsősorban idomulnia, a nemzeti zászlót kell szeretnie, de ez Magyarországon lehetetlen, a gyenge, mihaszna, hazaáruló politikai vezetőkkel (akik nem közgazdasági szinten hazaárulók, hanem kézzelfogható módon, gondolok ismért az MSZP-re és Horn Gyulára).

Spiró ostanában új trianont vizionál (nem elég, hogy a régit se tudja felfogni)(illetve ide még egyéb cenzúrázott véleményt is írtam, csak ugye kicenzúráztam):

Magyar-roma polgárháborút vízionál Spiró

Egy képzeletbeli közeljövőbe kalauzolja el az olvasókat Spiró György új regénye: a Feleségverseny Magyarországán király uralkodik, akinek valóságshow keretében keresnek hitvest, és kitör a magyar-roma polgárháború is, amelynek következményeként létrejön a független Romanisztán.

A tv2-ön futó Bárdos András (khm) interjúban, 2009. jún 10.-én éjjel Spiró györgy volt a vendég. Elmondta, hogy ő különösen jól ismeri a magyarok szomszédait, beszéli is a nyelvüket, ezért is tanulta meg a nyelvüket, hogy még jobban ismerje a szomszédokat (hűha), elmondta, hogy ők, a kisantant országai a mai napig akarják Magyarország fennmaradó területeit megszerezni, tehát ha a "szélsőjobboldal" akar határmódósítást, akkor csak mégjobban megszívjuk, és még kisebb lesz az ország, ő ezt tudja, hisz különösen jól ismeri a kisantant országait. (nem győzte ezt kihangsúlyozni.)

Elmondta a spiró, hogy Magyarországnak a véleménye ugyanaz kell hogy legyen, mint a körülöttünk lévő országoknak, különösen fontos ez, hiszen ha nem egyezik a véleményünk velük, akkor még egy trianon következhet be, hisz ő tudja (tudják Őnök is, ugye?): beszéli a nyelvüket.

(fekete bőrkabátban ült be a stúdióba, mint egy Szálasi vagy ÁVH-s pribék, inkább utóbbira akart hasonlítani, a példaképeire (?).)

Hasonlítsuk össze Spiró szavait Eörsi Mátyás, szdszes izé szavaival:

"A dunaszerdahelyi stadionban nem csak a rendőrattakot volt rettenetes látni. Rettenetes volt látni azt a rengeteg provokatív, ostoba, a történelem szemétdombjára való szurkolói plakátot is, amelyek hol gyalázták a szlovákságot, hol kétségbe vonták állami létüket. Szégyelljük magunkat azért, hogy magyar szurkolók megsértették a vendéglátókat. Sajnos, számos honfitársunk felelőtlen, érzéketlen magatartásával sérti a szlovák nemzetet. Annyit kérek azoktól a honfitársaimtól, akik az autójukon az ún. Nagy-Magyarország térképével járják Európát, semmibe véve szomszédaink létét is, gondolják végig:vajon ők hogyan éreznének, ha az osztrák autósok az Osztrák Monarchia Magyarországot is magában foglaló térképével provokálnák Magyarország lakosait?meg kell érteniük minden tisztességes békeszerető szlovákot.Abszurd, h magyar nácik II. világháborús egyenruhában masíroznak. Megértjük a szlovákok döbbenetét és aggodalmát. Higgyék el, ezek a nácik Magyarország számára a legkínosabbak,.. Ezt követeli tőlünk a szabadság, a demokrácia szeretete, és mások tisztelete, megbecsülése.
Higgyék el nekem, a magyarok lojális, hűséges polgárai Szlovákiának
Világosan ki kell mondani, hogy aki ma Magyarországon Nagy-Magyarországról fantáziál, az vagy őrült, vagy hétpróbás gazember, vagy mind a kettő egyszerre. A nacionalizmus túllépett az elviselhetőség határán. Magyarországon is, Szlovákiában is.
Trianont megelőző Nagy Magyarország még igazságtalanabb volt, olyan, mintha egy osztrák a Habsburg birodalmat tartanák igazságosnak. Képzelje el, miként érezne, ha osztrák autósok olyan matricával jönnének Magyarországra, amely a Habsburg birodalom térképét ábrázolja, amelyben Magyarország nem is létező ország. Nyilván fel lenne háborodva, és egyetértenék a felháborodásával. Ezután már csak arra van szükség, hogy értsük meg a normális szlovákok és románok felháborodását, Nézze meg, Ausztria, amely többet vesztett az I. világháború után, mint Magyarország, elfogadta ezt a státuszt, ennek is következményeképpen ma Európa legjobban élő országa. A trianoni határokat senki sem fogja megváltoztatni. vajon nem lenne-e bölcsebb, ha ezt tudomásul véve, tovább dolgoznánk azért, hogy a határok inkább elveszítsék maradék jelentőségüket, és figyelmünket a múlt helyett a jövőre fordítanánk?"

jó pár fontos "részletet" nem vesz egyébként figyelembe: pl a trianoni területeket igazságtalanul csatolták el tőlünk, ezt még Ormos Mária is így mondja, Ausztria meg sokkal többet veszített a háború után? igen? ez új. eörsi teljesen hülye. (mellesleg én örülnék neki ha ma az osztrákok parancsolnának a magyarnak, a féreg posztkomunista magyar állampolgárságú, de idegenszívű politikusaink helyett. legalább az életszínvonal jobb lenne)

Mi a közös spiróban és eörsiben? azon kívül, hogy mindakettő szemüveges?

 

 

na de ne foglalkozzunk ilyenekkel, nézzük, spirónak milyen sok csillogó díjjai vannak, számoljuk meg, legyünk büszkék rá, hisz ő az ország egyik legjobb írójjaaa:

Spiró díjai:

    * 1982 – József Attila-díj

 

    * 1987 – a Kritikusok Díja (a Csirkefej című drámájáért)

 

    * 1990 – Erzsébet-díj

 

    * 1993 – Déry Tibor-díj

 

    * 1994 – Madách Imre-díj

 

    * 1997 – Szép Ernő-jutalom

 

    * 1998 – A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díj

 

    * 2002 – Szépírók Társaságának díja (A jégmadárért)

 

    * 2004 – Pro Urbe Budapest

 

    * 2004 – Szép Ernő-díj

 

    * 2004 – Dramaturgok díja (az Elsötétítés c. drámájáért)

 

    * 2004 – a Kritikusok díja (a Koccanásért)

 

    * 2005 – A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje – polgári tagozata kitüntetés: nemzetközileg is nagyra becsült regényírói, drámaírói és esszéírói munkásságáért

 

    * 2005 – Füst Milán-díj a Fogság című regényéért

 

    * 2006 – Kossuth-díj

 

    * 2009 – Visegrádi Díj

Mostanság ilyen versekkel mulatják egyébként az időt a Nemzeti Színházban:

Havasi Attila

A hűtőben van sör, süti
A jó hűtő faszán hűti.
Ha éhezel, szomjúhozol
vigyázz, milyen döntést hozol,
s gondolkodj jól el afelől:
mi lesz vacsira: süti? sör?
Okos legyél, inkább habozz,
hamar döntést ne hozz, ne hozz!
Ha fejben megvan a kajád,
nyisd ki a géped ajtaját,
sok rést ne hagyj, úgy cselekedj,
mert a gonosz hő belemegy.
A hűtőben van sör, süti,
a jó hűtő faszán hűti,
ha véle jól bánsz. Ez tüti.


Kukorelly Endre

Bicikli! Kurva nagy veszély
Tisztára mint az élet!
Nem sok benne a kéj, s az is sekély...
.. na fuck!

Spiró György: Fogadalom

Döntöttem. Minden ellenérv hiába.
A garázsból a kerékpáromat
felhozom, akármi legyek!
A hálóból a dolgozószobába
többé nem busszal, nem is villamossal,
De bringával megyek!

Varró Dániel: Buszon

A buszvezetők mind mogorvák
Odacsukják az utasok orrát,
Ahogy az orrok ellilulnak,
A buszvezetők felvidulnak.

(A buszvezetők mind mogorvák
Odacsukják az utas orrát

egyébként így jobb lenne, mert a mgh szám ugyanannyi, és jobban kijön a ritmus, de hát nem akarok beleszólni egy kossuth-díjas, köztársaság ezüstérdemnagykeresztes költő munkásságába....
)

Bár én szerintem - és sokak szerint is - Stephen King sokkal tehetségesebb nála.


 

Megértjük. E műsor 19:00-kor látható volt az RTL klubbon. Ma már a káromkodások sem a régiek.

„Amúgy soha senki nem kérdezte meg, minek is tartom magam, nem tartom-e magamat történetesen mély-magyarnak… Ugyanis annak tartom” (Amíg játszol, 59. old.), valamint: „Engem enyhén szólva nem mély-magyar íróként tartanak számon ebben az országban, noha lenne rá ok” (Amíg játszol, 125. old.).

Spiró nyilatkozhatja (ő akár azt is), hogy mélymagyarnak tartja magát, de ezen szerintem csak röhög magában, ahogy röhög a keresztény valláson, és a magyarokon, hát azt hiszi van értelmes ember, aki elhiszi ezt! Ezek után?

(Valaki azért ellenőrizze le tényleg benne vannak-e a fenti sorok a könyvben, én meg nem veszem.)

utólagos pótlás:

 

" Azt azonban kikérem magamnak, hogy Németh László "mélymagyar" kategóriájának hitvallójaként tűnjek fel. Nem kétlem Hellenbart Gyula jó szándékát, de ki kell jelentenem: kevés károsabb írás született Magyarországon az elmúlt száz évben, mint Németh László szerencsétlen műve, a Kisebbségben. Kivételezett szakkollégistaként az Eötvös Könyvtárban olvastam a hatvanas években ezt az akkoriban betiltott művet, és elborzadtam azon, hogy a szerző Arany Jánost mélymagyarnak, barátját, Petőfit hígmagyarnak, másokat - származási alapon - jöttmagyarnak minősített, a zsidókról nem szólván, mert azok, szerinte, soha nem válhatnak magyarrá. Magyarként borzadtam el ezen az íráson - nem liberális, nem konzervatív, nem baloldali és nem jobboldali magyarként, nem mélymagyarként, nem hígmagyarként, nem jöttmagyarként, nem is zsidóként, aki magyarrá Németh László szerint soha nem válhat, hanem közmagyarként, akinek akkor még nem vonták kétségbe a magyarságát lépten-nyomon, és aki még író sem volt akkoriban, csak igen szerette volna azzá képezni magát." Spiró György
http://www.es.hu/old/0212/agora.htm

hoppá, Spiró mintha összevissza beszélne, ő akkor most mélymagyanak hiszi magát, vagy nem? mondom én: gunyolódik (az Amíg játszolban; ha elfogadjuk, hogy tényleg benne van a fenti idézett mondat).

Németh László szavait meg Spiró szócsövén keresztül halljuk, ezt ne felejtsük el, ha jól emlékszem Németh francia mintára vette át a mélymagyar szót, és az sem biztos, hogy egyetértett vele, de ilyen magasabb szintű gondolkodást ne várjunk Spiró elvtárstól, attól, aki az 1. században játszódó könyvében arról ír, hogy: "a magány jelentős probléma a társadalomban".

 Spiró, a "magyargyűlölő kajmán".

Állítólag nemrég azt hazudozta összevissza spiró nemrég egy Friderikusz-interjúban, hogy verse nem a formálódó népnemzeti táborról szólt, hanem az MSZMP kebelén melengetett kisnyilas kígyókról, akikből később az egykori MDF "borzalmas tagsága" kibontakozott. Tehát már nem is csak simán a nácikról, ez egyre szebb lesz. (Csak nem utalgatunk Bíró Zoltánra? egy kis figyelmesség Nemezis ihletésére a féregtől?)

Most 2009-ben a Kossuth rádióban Spiró Fogság regényét olvassa fel ugyanaz a hang, aki az SZDSZ kampányának hangja is volt, véletlen?(Fodor Tamás az)

És nem tudom: lehet hogy már írtam:

Nem csupán az az érdekes hogy Spiró 20 éve megírta ezt a verset, hanem az is, hogy állnak hozzá a mai libberálisok, és baloldalak. Ahogy Petri Apokrifját is a mai napig az egekig dicsérik! Egy antiszemita verset! Ja nem, nem antiszemita: csupán keresztényellenes.Fájl:Cristo crucificado.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr81171964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.23. 12:24:29

nagyon tetszik ez a komment:

22. Pernahader
2008. 09. 06. 20:20

Sarahnak!

Nagyot tévedsz amikor azt hiszed, egy civilizáció létezik. Van vagy 4000 nyelv és közel annyi vallás. És van minimum ennyi populáció is. Mindegyik más kultúra, azaz más civilizáció. Nem bűn az, ha az egyén nem lát túl az orra helyén, azaz nem lát ki a saját kultúrájából és úgy véli, az ami őt körülveszi az az egyetlen. Ám ha más kultúrákra és civilizációkra úgy tekint mint tévedés, na az már veszélyes. Mert ez a kiválasztottság tudat, az elhatárolódás gyökere. Ezt teszi Hitler is hírhedt művében a Mein Kampfban, amikor kifejti nézeteit a nép és a faj dolgában. Kér primitív kategóriát alkot, az árja és a nem árja népek kategóriáját, ahogy sajnos ugyanezt teszi a zsidó szellemiség is, a zsidóságra és a gojokra osztásban. Erre illik saját fegyverükkel az: "Egyik kutya, másik eb" megjelölés.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.23. 12:44:29

természetesen leközlöm a zsidó magyar (és nem magyar zsidó) Nagy Levin (Vári György?) P. másik kommentjére írt a válaszát is:

"Kedves Pernahajder!

Németh, szemben veled, nem tisztán etnikai értelemben használja a mélymagyar szót. A fagyöngy, biztos tudod, félélősködő. A gazdanép metaforája, úgy képzelteti el a nem magyar etnikumúakat, mint a bolhát a kutyán. Élősködők, akik ahelyett, hogy hálásak lennének, hogy "gazdáik" megtűrik őket, még ki is nyitják a pofájukat. Én azonban saját tudomásom szerint nem élősködő vagyok, akinek a fajmagyarok a gazdái és megtűrik, hanem a magyar nemzet egyenjogú tagja, épp ugyanolyan magyar, mint Te, kicsivel se kevésbé. Akárcsak Petschauer, Elek Ilona, Hajós Alfréd, Gyarmati Dezső, Székely Éva, Karinthy Frigyes, Szép Ernő, Füst Milán, Radnóti Miklós, Gelléri Andor Endre, a "mélymagyar"-t kitaláló Németh László meggyilkolt barátai, Pap Károly és Sárközi György, továbbá a Klauzál-téri zöldséges. Ez a gazdanépezés, fagyönögyözés, a románokra tett igazságtalanul általánosító megjegyzéseddel együtt felveti a kérdést, ki gyaláz és sérteget, ki "fikáz". Egy embernek, aki itt született, itt élte le az életét, csak ezen a nyelven beszél, amelynek, ha jól értem, még csak nem is tulajdonosa, mert az a "gazdanép", nos, az nincs otthon New Yorkban, olvass Gellérit, Radnótit, majd megtudod. Itt voltak otthon ők is, én is itt vagyok otthon, nem szeretem, bánt, ha ezt megkérdőjelezik. A zsidóságnak volt Trianonja, egész hazáját elvesztette 2 évezredre, továbbá a honi zsidóság Trianonja volt Trianon, például nekem, aki osztozom fájdalmában, na nem a gazdanéppel, de honfitársaimmal. "

minden szavával egyetértek (az idézetnek), csak éppen azt felejti el, miközben leszólja p.-t azért mert általánosít, hogy közben ő is általánosít: a zsidóság nem egyforma. továbbá azt felejti el, hogy ő pont VÉDI spirot. így hogyan tekinthetné magát teljes magyar hazafinak?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.24. 17:44:34

Loxon véleménye:

"A Csoórival kapcsolatos felhajtást én sem érte(tte)m. Szerintem Spiró verse sokkal gázabb, minden kifinomult értelmezés ellenére, mint Csoóri akármely — egyébként elég intelligens — megszólalása. Spirónál azért mégiscsak azt kapjuk, hogy mi, mélymagyarok, jövünk a szarból, vagy hogy. És ezen nem segít, hogy az ember elvonatkoztat mindentől, mert a magyar — mondom én, aki magyarnak mondhatom magam — nem egy olyan intellektuális faj. Tehát van egy magyar publikum, amit akárhogy nevelt a Nyugat, Ady meg a többiek, azért mégiscsak magyar. Tehát itt nem szövegértési gondok, hanem szociopátiai gondok merülnek fel. A szöveghez szociális méter kapcsolódik.

Bevallom, hogy engem Spiró irritál, jönnek a szarból nélkül is. Amit ő csinál, azt nem tartom igazán művészetnek. Imre Kertészt sem. Irodalmilag se igazán. És ennek nem a származása az oka, hanem az attitűdje.

Persze aki mindezt kizárólagosan Wass Albertre szeretné felcserélni, meg Szabó Dezsőre, meg — horribile dictu Németh Lászlóra és Illyésre, akiket minden esetleges jó pontjaik ellenére én szintén nem annyira díjazok — az szintén valahol meg van kergemarhulva."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.02. 14:51:00

@Rorschach: bocs h azt mondtam rád beteg vagy, egy kicsit felhúzott a libsi a vastagbőrön, meg össze is kevertelek valakivel, ha tudom h te vagy a rajzos, akkor nem így mondtam volna, csak nem volt kint az url cím a neved mellett.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2009.07.02. 16:16:44

@tesz-vesz:

Nem gond. Nem kicsit magamba szalltam, tul feluletesen alltam a dologhoz, annyira, hogy azon is meglepodtem, hogy 1984-ben irodott a vers... eleg eges. Pedig mindez benne van a posztodban.
Arra jutottam, hogy tevedtem Spiroval kapcsolatban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.03. 12:30:32

@Rorschach: esterhzáyval,
de hogyhogy nincs kint az url címed?

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2009.07.03. 15:49:06

@tesz-vesz:

Mert sokszor nem tudok mast irni a vastagboron, csak azt, hogy a jobudoskurvaannyukat. Azt meg nem akarom, hogy azt higyjek, csak azert irtam ezt, hogy reklamozzam a blogom. :) Nem, en olyankor szivbol kurvaanyazok.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.04. 14:21:09

@Rorschach: :)
de csak azért rakd ki, h minél többen eljussanak hozzád.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.27. 21:24:24

itt van a már említett spiró-bárdos páros.
akinek van gyomra megnézheti
www.youtube.com/watch?v=lWBeyvKfW0s&feature=related

találós kérdés: mi a közös spiróban és bárdosban?
(berakom a videót a posztbe)

I. P. S. 2009.08.21. 06:01:54

Álljon itt a Spiró-vers egy teljesen ellentétes elemzése:

Mélymagyar: az az ember, akinek derogál pusztán csak magyarnak lenni, aki magyarabb akar lenni, mint a többiek, aki azt hiszi, azzal, hogy ő kifejezi a magyarságát, azzal neki több magyarsága van, mint azoknak, akik ilyen vagy olyan okból nem fejezik ki.

Dúlt-keblű mélymagyarok: mindig visszataszító az az ember, aki a múlt sérelmei miatt morogva elutasítja a jelent. Minek él az ilyen? A zsidókban például igen ellenszenves vonás, habár némileg érthető, hogy a mai napig nem bírták kiheverni az üldöztetéseket és a holokausztot, és valahányszor valaki egy rossz szót mer szólni, rögtön a holokauszt jut eszükbe, rögtön azzal példálóznak. Ez nem jó, ennek nem így kellene lennie. Reméljük, lesznek majd olyan idők, amikor a zsidók el bírják felejteni, hogy kétezer éven át mindenhonnan elhajtották őket, és lesznek majd olyan idők, amikor a magyarok el bírják felejteni, hogy ötszáz éven át megalázták őket. Mert amíg ez nem jön el, addig nem tudunk a jövőbe nézni és a valódi problémákkal foglalkozni, csak azon vitatkozunk, hogy melyikünknek volt rosszabb.

I. P. S. 2009.08.21. 06:07:28

fűzfapoéták: a mélymagyarok tipikusan azok az emberek, akik képesek egy Kínában gyártott magyar zászlóval szaladgálni az utcán, tehát valószínűleg nincs stílusérzékük. Ha pedig nincs stílusérzékük, jó költők sem lehetnek, tehát legfeljebb fűzfapoéták.

"csönd van. Senki se pisszen. Alantról kevéske hűlt költő csontujja int.": ez a kép kifejezi, hogy a mélymagyarok csupán némán tisztelik ősi magyarjaikat, de igazán megérteni nem képesek őket, nem képesek velük párbeszédet kezdeni, vagy műveiket méltóképp feleleveníteni, csupán mélán ábrándozni arról, hogy hát ez vagy az a költő mekkora magyar volt, de hogy miért, azt nem tudják. A kép nagyszerűen kifejezi azt is, hogy aki viszont nem ilyen, tehát egy icipicit is megérti, mit írt Ady, vagy elő tud adni egy érzékletesen megírt Ady-verset, az már nem is számít mélymagyarnak, az már kikerült ebből a körből. Fájdalom, ezek kevesen vannak, de jönnek, hogy bebizonyítsák: "nemcsak a szemetek tudnak magyarul."

I. P. S. 2009.08.21. 06:13:23

"Ez olyan klima: itt folyton beborul" A hasonlat remekül kifejezi azt a tehetetlen semmittevést, amit az alkotni vágyó magyar ember érez a magyar kilátástalanság láttán. Nem tudja senki, miért olyan borús a magyar ember, amilyen, miért vannak rossz politikusai, vagy miért nem hiszi, hogy vannak jó politikusai is. Spiró egyúttal zseniálisan kigúnyolja a vers írásakor domináns angolszász kultúrát is, hiszen az angol csevegés alaptémája az időjárás.

"mered pár utcanév pici csontujja": a túlzástól sem mentes kép sóhajtva áttekinti a magyarság megőrzéséért vívott csatákat, és arra a szörnyű felismerésre jut, hogy a mélymagyarok szinte egész tevékenysége kimerült néhány szimbolikus gesztusban, mint az utcanévadás.

"nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek" megnyilatkozik a költő fejlett önkritikája, bátor szerénysége is.

I. P. S. 2009.08.21. 06:24:24

"Ó, ha gyilkolni szabadna újra, / csámcsogva, hersegve szívnák a vért": a költő azzal vádolja a "mélymagyarokat", hogy egész magyarságuk csupán leplezett pusztító düh, állatias vérszomj, barbárság. De még barbárságnak is gyáva, mert betartja a törvényeket.

"ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen, / hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél": a költő kétségbeesetten kiált fel, s hogy ezzel is erősítse mondanivalóját, háromszor megismétli, micsoda szégyen minden magyar ember számára, hogy itt tartunk, hogy saját ostobáinkkal kelljen vitatkoznunk, hogy itt még a magyar nyelv legnagyobb mesterei, a költők is is félnek, ahelyett, hogy az ország dicsőségére tehetnénk.

Mert mit tehet a költő? Talán mindent. Talán semmit. Egy költő sorsa mindig megmutatja egy ország sorsát. Amint Petőfi sosem látott, káprázatos sikere előrevetítette az ország felemelkedését, úgy Spiró és pályatársainak sorsa is szégyen az egész országra nézve. Hiszen milyen ország az, amelynek a nyelvén csenevész költők szólnak? Milyen nyelv az, aminek felkent papjait, a költőket, idegennek és hazaárulónak lehet nevezni? Milyen ország az, ahol egyszer földbe döngölik az ostobákat, de alig negyven év alatt kikapaszkodnak még a "szarból" is?

Spiró a vers végén, mindezzel számot vetve, mégsem adja fel a reményt, hazafias kötelességét saját élete "félelménél" is előbbre tartva vállalja, hogy jönni fog, hogy bebizonyítsa: "nem csak a szemetek tudnak magyarul", tudnak még írni a szép magyar nyelven, él még lélekben a haza.

I. P. S. 2009.08.21. 06:43:20

Elmulasztottam kitérni a mű egyik lényeges pontjára.

"miért is? ki tudja. Trianonért?": A költő a késő Kádár-korabeli tabu, vagy inkább cenzúra miatt rákényszerül, hogy véleményét röviden írja le, de a tartalom nem sérül: egyetlen sorral is kifejezi, hogy a mélymagyarok önigazolása mennyire sekélyes. Trianon, ami a magyar nemzet egyik legnagyobb, legutolsó tragédiája volt (csak a tatárjáráshoz és a mohácsi csatavesztéshez mérhető), amely alapjaiban reszkettette meg a hazát, és amely nemzeti gyásznap volt mindig, amíg magyar ember tehette - ez a Trianon nem kap vezető szerepet a mélymagyarok ideológiájában. Trianon, aminek begyógyítására egy állam életében csekély nyolcvan év múltán még talán lenne valami remény, nem kapott elsődleges fontosságot a mélymagyarok céljai között. Nem tudhatni, hány keserű csalódás buzgott a költőben, hányszor kellett megtapasztalnia, hogy a "mélymagyarok" a kisstílű politikai vagdalkozást előbbre helyezik a valódi megoldások keresésénél, de mindezen már túl volt, amikor a versét megírta, és véleménye megszilárdult: a mélymagyarokra ne számíts, mert bizonytalan, buta, barbár alakok ezek.

Érdemes megfigyelni, hogyan tűnik el a kezdeti szakmai idegenkedés Spiró alkotásából, és hogyan tér vissza újra, hogy a költő, jellegzetes szerénységével, a saját terepén szolgálhassa a hazáját. A mélymagyarok bemutatása után rögtön az első állítás költészeti-esztétikai szempontból bírálja a mélymagyarokat. Ez természetes is, hiszen a költő, drámaíró, irodalmár első és legkifejezőbb gondolata az, hogyha valakit bírál, hogy az milyen költő - s csak másodsorban az, hogy milyen ember. A haza sorsa felett érzett fájdalom aztán később feledteti vele ezt az első keserű poharat, s mire a nyolcadik sorba jutunk, már lenézően beszél a költészetről, utcanevekké silányítva a költők neveit, mintha átérezné saját emberi kicsiségét a haza nagyságához mérve. A vers zárásakor azonban újból összeszedi maradék bátorságát és erejét, és nekifeszül, hogy költészetét a haza szolgálatába állíthassa a külsők, a nem-magyarok, a világ kárörvendő tekintete előtt, és megvédje a világban a "magyar" nevet, nyelve nevét, hivatása nevét.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.21. 15:50:22

@I. P. S.: mélymagyar: mondtam: spiró irodalomtörténész, kizárt hogy ne ismerné az EREDETI jelentését a szónak.
1984-baen a kommunista, idegenszívű diktatúrában lehetett valakinek kifejezni a magyarságát? még annál is jobban? és ezt így most hogy? térj észhez.

"a múlt sérelmei miatt morogva elutasítja a jelent" szép mondat, a rossz tankönyvekben, jó reggelt.

"A zsidókban például igen ellenszenves vonás, habár némileg érthető,"
náluk érthető, értem.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.21. 15:55:22

@I. P. S.: "a mélymagyarok tipikusan azok az emberek, akik képesek egy Kínában gyártott magyar zászlóval szaladgálni az utcán"

mivel mászkáljanak? magyarral? te ezt szeretnéd, hogy a magyar gyárak erősek leegyenek? és ne importáljunk szemetet kínából?
én is.

a fűzfapoéta szót szintén nem spiró találta ki. és nem csak a mélymagyarok lehetnek fűzfapoéták, hanem a "balosok", neolibek is, kukorelly pl.

"tehát valószínűleg nincs stílusérzékük." vö: minden zsidó valószínűleg idegenszívű.
ez tetszik? ezt mondtad.

újabb nagyszerű általánosítás.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.21. 16:00:36

@I. P. S.: "Spiró egyúttal zseniálisan kigúnyolja a vers írásakor domináns angolszász kultúrát is, hiszen az angol csevegés alaptémája az időjárás."

:DDDD
Arany Jánosi "gondolta a fene!" :D de a példaképedből a maximumot kell kihozni, (mint József Attiloából)
a libsi irodalomtanárodnak biztos tetszene ez az írás, de ez nem az érettségi-vizsga

de azért köszönjük, hogy beírtad ide.
majd a kedves olvasó eldönti hogy kinek van igaza, fontos, hogy mindkét véleménnyel találkozzanak.

I. P. S. 2009.08.21. 20:14:46

@tesz-vesz: az elemzéssel az volt a célom, hogy leírjam, ezt így is lehet. Nyilvánvalóan túlzás.

1984-ben, azt mondják, már sok mindent lehetett, amit korábban nem. Ellenben ha azt mondod, hogy Spiró a tiltás miatt nem emlegethette magyarságát, akkor ugyanilyen ostobaság egy költő akkor írt, akkor polkorrekt versét felhozni 1989 után ellene. Én nem ismerem a körülményeket, ezért is indultam ki magából a versből.

Kádár kora nem volt egy igazán idegenszívű diktatúra, ennél a helyzet bonyolultabb. Elvégre Ukrajnát beolvasztották a Szovjetunióba, de Magyarországot nem, bizonyos mértékig függetlenséget élvezett. Kádár még azt is megengedte, hogy a címerbe belekerüljön a nemzeti zászló. Apró gesztus, színpadias, de létezett.

"náluk érthető, értem": mert ki mondta, hogy a mélymagyaroknál nem? Ezt a paranoiát... ugyanakkor attól, mert valaminek a kialakulása érthető, az nem jelent felmentést. Ugyanúgy ellenszenves vonás, mint leírtam, olvasd el, "mindig visszataszító az az ember, aki."

"mivel mászkáljanak? magyarral? te ezt szeretnéd, hogy a magyar gyárak erősek leegyenek?"

Szeretném. Minden tekintetben jobb lenne.

DE HA MÁR nem erősek, akkor legyen annyi stílusérzéke az embernek, hogy vesz a méteráruboltban egy-egy méter három színű magyar gyártmányú ruhaanyagot, és otthon összeöltögeti. Szebb is lesz.

"a fűzfapoéta szót szintén nem spiró találta ki": te komolyan azt hitted, hogy én azt hittem, ő találta ki? Ez ugyanolyan hihetetlen tévedés, mint azt hinni, hogy Spirónak irodalomtörténészként feltétlenül ismernie kellene Németh László egy megadott cikkét. Vagy az a cikk, a Fantomok ellen, valamilyen szempontból kitüntetett? Ha nem az, akkor simán elképzelhető, hogy Spiró maga találta ki a mélymagyarok szót, mivel egy ötlet több embernek is eszébe juthat. Spirónak eszébe juthatott ilyen értelemben, mivel a szó, a mélymagyarok, önmagában nem zárja ki egyik jelentést sem.

"újabb nagyszerű általánosítás.": a vers értelmezéséhez erre volt szükség. Ha empirikus pontossággal akarnánk fogalmazni, akkor prózát írnánk.

"a libsi irodalomtanárodnak biztos tetszene ez az írás, de ez nem az érettségi-vizsga": nem tetszene neki, mert összecsapott, rosszul összerakott, matekos nyelvezetű elemzés, és sokkal értelmesebb ember annál, semhogy tetsszen neki. ennek ellenére négyest adna rá, mert manapság ezt is meg kell becsülni.

I. P. S. 2009.08.21. 20:24:40

Apropó:
@tesz-vesz: Arany Jánosi "gondolta a fene!"

Mivel Spiró él, a legegyszerűbb lenne őt magát megkérdezni. Biztos van valami interjú az elmúlt húsz évből, amiben maga elemzi a versét. Meg lehetne kérdezni, ismeri-e az idézett Németh-cikket, szándékosan idézte-e, vagy véletlenül, és általában mit gondol a mélymagyarokról, ma is teljes egészében vállalja-e a versét, vagy csak részben, vagy nem, stb. Ez lenne a korrekt, nem a vádaskodás.

Ha Spiró maga védi a versét, és rosszul védi, akkor rá lehet bizonyítani, hogy hazudik. Csak a ráfordított idő kérdése. Ha viszont ad egy elfogadható magyarázatot, akkor azt el lehet fogadni.

I. P. S. 2009.08.21. 20:50:42

Ha meg ad valami semmitmondó választ, akkor bele kell nyúlni a szövegbe, úgy, mint én tettem. Te a szöveg jelentős részéről egyszerűen nem vettél tudomást. Persze lehet mondani, hogy figyelmeztettél rá, hogy ez egy szubjektív elemzés, de a szubjektivitás nem mentség a hibákra. Ha véleményed szerint például Magyarország nem létezik (tegyük fel, hogy van ilyen vélemény), attól még ez sok magyart sértene.

"Spiró szerint a mélymagyarok a „szarból” jönnek. (Ez a sor biztos tetszett Kornis Mihálynak, Esterházynak, Kertésznek mikor elolvasta.) „A mélymagyarok rendkívül rossz ízléssel rendelkeznek, hiszen olyan dolgokért rajonganak, mint a tehetségtelenül verselgető alkalmi költő, aki viszont olyan maradi dolgokért van oda, mint a hazaszeretet” gondolhatná György."

Tessék megkérdezi Kornis Mihályt, Esterházyt, Kertészt. Ja, hogy ilyen mélységben már nem akarunk utánajárni a dolognak...

Spiró azt is nyilatkozta, hogy ő a mélymagyarokhoz tartozónak vallja magát. Már csak ez a meglepő kijelentés is megérdemelte volna, hogy ne szubjektív elemzést írj a dologról.

"Amúgy privát kulturális emlékezetem egyik korai epizódja volt, amikor Spiró György és Kornis Mihály (akkor mindketten a Katona József Szinház munkatársai - kb. 1991-et írunk) egymást zsidózva és köpködve egymásnak estek a szinház aulájában. A konfliktus (egyik) oka Spiró sokszor irritálóan nyegle és gyakran bántóan arrogáns hozzáállása a zsidó és keresztény identitásokhoz.'

Ezt nem értem. Mit jelent az idegenszívű, ha nem tartozik sehová? Elutasítja a kereszténységet, el a zsidóságot, akkor kihez tartozik? Ez nem idegenszívűség, hanem magány.

"Én emlékszem az Aranyember olvasásakor azt a negyven idegen szót kiszótáraztam, amit nem értettem, és nem haltam bele. Ellenben azokat az idegen szavakat, amik szerepelnek a Jókai regényben a mai írok a mai napig használják."

Az te voltál. Van, aki fejből vágja őket, és van, akinek 18 éves korában eszébe sem jutna, hogy valamit megnézzen a szótárban. A lényeg az, hogy a diákok olvassák Jókait. Sokak szerint ez (te használtad ezt az érvet, sokak szerint) megéri. Inkább olvassák Jókait, kicsit modernizált nyelvezettel, minthogy ne olvassák, és megmaradjon őseredetinek. Tudod, akit érdekel, elérhetné eredeti nyelven. De amíg nem olvasott bele, addig nem fogja keresni.

"(Valaki azért ellenőrizze le tényleg benne vannak-e a fenti sorok a könyvben, én meg nem veszem.)"

Te jó ég, barátom, nem kell megvenned! Megvan a Szabó Ervinben, ellenőriztem.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.22. 16:11:48

@I. P. S.: "1984-ben, azt mondják, már sok mindent lehetett, amit korábban nem."

előjönni a sz*rból, igen azt lehetett.

"Ellenben ha azt mondod, hogy Spiró a tiltás miatt nem emlegethette magyarságát,"

ezt fejtsd ki. milyen tiltás, milyn magyarság? már miért emlegette volna?


" akkor ugyanilyen ostobaság egy költő akkor írt, akkor polkorrekt versét felhozni 1989 után ellene. "
itt vmi kimaradt, ami érthetővé tenné a mondatot.


"Én nem ismerem a körülményeket, ezért is indultam ki magából a versből."
én is csak a versből indultam ki. aztán megnéztem mi volt a eredet, ami segít a megértéshez. hadd mondjak egy példát:

"Mossa agyat, mossa népet
öli ki a nemzedéket.
Mossa tengert, mind a hármat
disznók közél kell e tárlat!"

magából a versből indulunk ki, de mégis tudnunk kell hogy nagy lajos király (ha jól emlékszem) alatt Magyarország határait három tenger mosta, olyan nagy volt ez az ország, ezt tudnunk kell, de mégis csak a versből indultunk ki.


"Kádár kora nem volt egy igazán idegenszívű diktatúra, "
hát dehogynem még 88-89-ben sem lehetett magyar zászlót lengetni, mert letartóztatott a rendőr

"ennél a helyzet bonyolultabb. Elvégre Ukrajnát beolvasztották a Szovjetunióba,"
mert ott nagyon sok orosz volt és van.
+ szlávok, pánszlávizmus stb. itt nincsenek oroszok, a csehek se olvadtak be.


"de Magyarországot nem, bizonyos mértékig függetlenséget élvezett. Kádár még azt is megengedte, hogy a címerbe belekerüljön a nemzeti zászló. Apró gesztus, színpadias, de létezett."
aha, azért csak idegenszívű volt, a végére már enyhült, persze, de az egész idegenszívű volt

""náluk érthető, értem": mert ki mondta, hogy a mélymagyaroknál nem?"

ezt most nem értem.
légyszi egész mondatba válaszolj

"DE HA MÁR nem erősek, akkor legyen annyi stílusérzéke az embernek, hogy vesz a méteráruboltban egy-egy méter három színű magyar gyártmányú ruhaanyagot, és otthon összeöltögeti. Szebb is lesz."
azért hadd csinláják már meg az emberek maguk, amit megakarnak maguk csinálni, főleg ilyen kicsi dologba, ha valaki össze tud rakni egy autót ám tegye. mi is úgy csináltuk magunkat a kokárdát, most mi van?


"a fűzfapoéta szót szintén nem spiró találta ki": te komolyan azt hitted, hogy én azt hittem, ő találta ki?"

te írtad, miért ne hittem volna, azt se tudom ki vagy

"mint azt hinni, hogy Spirónak irodalomtörténészként feltétlenül ismernie kellene Németh László egy megadott cikkét."

igazad van kontár ez a spiró mindenben :)
egyébként ő maga mondja
- te nem olvastad el végig a bejegyzést.


"újabb nagyszerű általánosítás.": a vers értelmezéséhez erre volt szükség. "

áhá.

"a libsi irodalomtanárodnak biztos tetszene ez az írás, de ez nem az érettségi-vizsga": nem tetszene neki, mert összecsapott, rosszul összerakott, matekos nyelvezetű elemzés, és sokkal értelmesebb ember annál, semhogy tetsszen neki. ennek ellenére négyest adna rá, mert manapság ezt is meg kell becsülni."

én kettest, vagy hármasalát.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.22. 16:14:03

@I. P. S.: Arany Jánosi "gondolta a fene!"

Mivel Spiró él, a legegyszerűbb lenne őt magát megkérdezni. Biztos van valami interjú az elmúlt húsz évből, amiben maga elemzi a versét. Meg lehetne kérdezni, ismeri-e az idézett Németh-cikket, szándékosan idézte-e, vagy véletlenül, és általában mit gondol a mélymagyarokról, ma is teljes egészében vállalja-e a versét, vagy csak részben, vagy nem, stb. Ez lenne a korrekt, nem a vádaskodás."

de nem olvastad el a z egészet. itt van abejegyzés végén, egymásnak ellentmondó, haug, gerincetelen állításai vannak.
nem érdemes ezt kérdezgetni, spiró degenerált., antikeresztény, erkölcstelen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.22. 16:45:05

@I. P. S.: "Te a szöveg jelentős részéről egyszerűen nem vettél tudomást."

jelenetős? én pont a jelentős részekre reflektáltam, de mondj egy példát. mire nem pl?

"Persze lehet mondani, hogy figyelmeztettél rá, hogy ez egy szubjektív elemzés",
ez a szubjektív a jövőben objektív lesz.
én tudom.
de nézd a fent belinkel nagylevin, és az 1988-as körüli elmemzése a versnek is szubjektív. minden elemzés szubjektív, minden vélemény szubjektív. és én most nem a szubjektív szó egyoldalú jelentésére gondolok, hanem a személyes, vmihez kapcsolódó , tartozó jelentésére.


"de a szubjektivitás nem mentség a hibákra"
hibák? hol vannak itt hibák? itt minden patentul passzol

"Ha véleményed szerint például Magyarország nem létezik (tegyük fel, hogy van ilyen vélemény), attól még ez sok magyart sértene."
igen, és? h jön ez ide?
szerinem ez a példáa spiró személyiségéhez közellebb állna, gyakorlatilahg azzal hogy azt mondja, legen ugyanaz a véleményünk mint a kisantant mai országának, azt mondja, Magyarország nem létezik

"Spiró szerint a mélymagyarok a „szarból” jönnek. (Ez a sor biztos tetszett Kornis Mihálynak, Esterházynak, Kertésznek mikor elolvasta.) „A mélymagyarok rendkívül rossz ízléssel rendelkeznek, hiszen olyan dolgokért rajonganak, mint a tehetségtelenül verselgető alkalmi költő, aki viszont olyan maradi dolgokért van oda, mint a hazaszeretet” gondolhatná György."

Tessék megkérdezi Kornis Mihályt, Esterházyt, Kertészt. Ja, hogy ilyen mélységben már nem akarunk utánajárni a dolognak..


van Esterről bejegyzés olvasd el azt is, szeretettel várom a véleményedet.
kkbk.blog.hu/2009/07/03/esterhazy_peter_5

van kertészről is
kkbk.blog.hu/2009/07/13/kertesz_imre_1
mindjárt kettő
kkbk.blog.hu/2009/07/15/toth_karoly_antal_nobelesdi_kertesz_imre

no igen, kornis.
kkbk.blog.hu/2009/06/23/kornis_mihaly_akta_kadar_bayer_1
értelmezésében segíthet a Bertalan-rendszer, direkt kiemelem
kkbk.blog.hu/2009/08/14/nepi_irok_urbanusok_konzervativok_emberek_a_bertalan_rendszer_erdely


egyébként én hívtam őket, írtam az emailükre, de nem volt kedvük kommentelni

"Spiró azt is nyilatkozta, hogy ő a mélymagyarokhoz tartozónak vallja magát. Már csak ez a meglepő kijelentés is megérdemelte volna, hogy ne szubjektív elemzést írj a dologról."
légyszi olvasd el teljesen amit írtam, bele van ez is írva!
előtte meg az h megdöbbent rajta h Németh ilyet ír. most meg már ő is az? na ne, ld horngyula a bejegyzésben

"Mit jelent az idegenszívű"

idegenszívű, aki nem a magyar kultúrkört szereti, egy magyar zászlót se fogna kezébe, nincs benne hazaszeretet, nem magyar, hanem ember, európai, akármi. nem fontosak neki a magyar érdekek.
1920-ban az ilyet kommunistának és internacionalistának hívták, ma neoliberálisnak, liberálisnak, urbánusnak, esetleg baloldalinak.


"Az te voltál. Van, aki fejből vágja őket, "
azt megnézem, aki 15 éves korában fejből vágja az összes idegen szót az aranyemberben.

"A lényeg az, hogy a diákok olvassák Jókait. Sokak szerint ez (te használtad ezt az érvet, sokak szerint) megéri. Inkább olvassák Jókait, "
úgyvan. jókat, Jókai szenzációs író. és nem ízért írt, h egy féreg most átírja, ez olyan barbár tett, mintha a kommunista tenné. mintha. haha. ld: liberálbolsevik.

"kicsit modernizált nyelvezettel, "
nem, írják oda lábjegyzetbe, az eredetihez nem nyúlunk, most képzeld el ha verseket írnánk át, vagy átírjuk a múzeumban az ómagyar mária siralmat tollal.

írtam, nem? ha fontos, akkor spiró, és ester, miért nem úgy ír alapból, hogy mindenki megértsék? esternek jó lenne, ha később átírnánk a műveit (amik szemetek egyébként) ? na ne, neki se esne jól, csak éppen túl hülye ilyenen gondolkodni.
de ha átírjátok jókait, átírjuk esteházyt is!

"minthogy ne olvassák, és megmaradjon őseredetinek. Tudod, akit érdekel, elérhetné eredeti nyelven. De amíg nem olvasott bele, addig nem fogja keresni."

buta gyerek nem tényező. de férgeknek, a holdudvar átíró bt-nek ne adjunk munkát feleslegesen, egy könyv se kerüljön ki jókai névvel amit nem jókai írt!


"Te jó ég, barátom, nem kell megvenned!"
nem is akartam

" Megvan a Szabó Ervinben, ellenőriztem. "
ki se nyitom.
spiró egy féreg.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.22. 16:51:52

@I. P. S.: azt írod hogy hibáztam, mikor korábban te magad ismered be saját magadról h "nyilvánvalóan túloztál" ?

I. P. S. 2009.08.22. 21:19:04

@tesz-vesz:

Hm. Egészen szépen elbeszéltünk itt egymás mellett.

Akkor kezdjük elölről.

Arany Jánosi "gondolta a fene" azért nem lehet, mert ez egy politikai vers, az ember pedig általában tisztában van a politikai véleményével.

Van ez a rész, hogy "Ellenben ha azt mondod, hogy Spiró a tiltás miatt nem emlegethette magyarságát," ezt fejtsd ki. milyen tiltás, milyn magyarság? már miért emlegette volna?

Na erre a hivatkozás a te hozzászólásod: "1984-baen a kommunista, idegenszívű diktatúrában lehetett valakinek kifejezni a magyarságát? még annál is jobban? és ezt így most hogy? térj észhez."

Amennyiben nem lehetett, akkor nem lehetett, akkor viszont nem a konzervatív magyarokat nevezte Spiró mélymagyaroknak, hanem valaki mást. Pingvineket. Elvégre a konzervatív magyaroknak sem volt szabad kifejezni a magyarságukat, Spiró tehát nem reagálhatott olyanra, amit nem fejeztek ki.

"itt vmi kimaradt, ami érthetővé tenné a mondatot."

Nem maradt ki semmi, én így fogalmazok, néha kissé nyakatekert. Majd igyekszem. A mondat arra vonatkozott, hogy ha a vita egyik résztvevője sem írhatott szabadon, lévén diktatúra volt, akkor nem szabad felhozni az akkor írt verseket, állításokat, érveket. Elvégre az nem feltétlenül a saját véleményét fejezi ki. Attól még persze tarthatod Spirót rossznak, de csak az 1989 utáni nyilatkozatai alapján.

"magából a versből indulunk ki, de mégis tudnunk kell hogy nagy lajos király (ha jól emlékszem) alatt Magyarország határait három tenger mosta, olyan nagy volt ez az ország, ezt tudnunk kell, de mégis csak a versből indultunk ki."

Hát ez fokozati különbség. A bölcsészet egyik legfontosabb eszköze a keletkezési körülmények vizsgálata, de sohasem használjuk bizonyosságként. Ebben a versben például azért fontos ismerni azt a szimpla tényt, hogy valamikor magyar király (de nem egy ország, perszonálunió volt) alá tartozott ez a három tengerpart, mert a vers konkrétan megemlíti, hogy "mossa tengert, mind a hármat". Ellenben ha találkozunk egy Nagy Lajos utáni verssel, amiben szerepel a tenger szó, például Petőfi Föltámadott a tenger, abba nem jut eszünkbe beleérteni ezt a tényt, mert a vers nem szól róla. Ugye? Mert azért a versből indulunk ki, és itt az áll, hogy "tenger", nem az, hogy "három tenger". Ha Krúdy azt írja, hogy Szindbád a hét tenger hajósa, akkor nem fogjuk aláhúzni pirossal, hogy Magyarországnak csak három tengere volt maximum, mert ő meg nem három tengert írt, hanem hetet, másra vonatkozik, és vonatkoztatható. Ha nem lenne ilyen mondás, hogy "a hét világtenger", és a Szindbád egy erősen politikai mű lenne, akkor aláhúznánk pirossal, de így nem. Mert az első a szöveg.

I. P. S. 2009.08.22. 21:42:22

""ennél a helyzet bonyolultabb. Elvégre Ukrajnát beolvasztották a Szovjetunióba,"
mert ott nagyon sok orosz volt és van.
+ szlávok, pánszlávizmus stb. itt nincsenek oroszok, a csehek se olvadtak be."

A Szovjetunió nem a pánszlavizmus örököse, legfeljebb titokban. Azon ideológiák alapján, amit hirdettek, nyugodtan hozzácsaphatták volna Magyarországot is, ahogy például Észtországgal megtették. Nem tudom, miért csinálták így, de attól még tény marad, hogy Közép-Európa szocialista államai bizonyos mértékig megőrizték a függetlenségüket. Idegenszívű volt, ez nyilván igaz, diktatúra volt, ez is nyilván igaz, de nem volt sem annyira idegenszívű, mint más rezsimek, sem annyira diktatórikus, mint más rezsimek.

volt az a rész is, hogy "náluk érthető, értem": mert ki mondta, hogy a mélymagyaroknál nem?" ezt most nem értem, légyszi egész mondatba válaszolj.

Hát jó. A zsidó etnikumot a holokauszt annyira megrázta, hogy még most, hatvan évvel később is rettegnek a lehetőségtől, hogy megismétlődhet. Ez, ha volt holokauszt, és voltak zsidó emberek, akkor jogos. Ezzel vontam én párhuzamba a magyarok szintén jogos bánatát, amiért hajdan Európa egyik legerősebb hatalmának számító országunk ma már igencsak ki van szolgáltatva. Ugyanakkor ez az érzés bár jogos, de ha túl erős, akkor megbénítja az embert, emiatt ellenszenves. És az, hogy tudod, hogyan alakul ki, nem változtat azon, hogy bénító hatású.

Na erre mondtad te, hogy a zsidókNÁL érthető, mi? Mintha én is kettős mércét alkalmaznék, mint egyes emberek, csak éppen nem a magyarok, hanem a zsidók javára. De nem. Ne láss bele többet, mint ami. A zsidóknál érthető, igen, ez tény. Ahogy érthető a magyaroknál is, meg mindenkinél, és az is tény, miután ez egy általános jelenség, csak az ember nem szokott pontosan fogalmazni. Épp emiatt nehéz dolog jól vitatkozni. Nem írtam bele, hogy részemről megértem a négereket is, az afgánokat is, a nácik utódait is, meg a magyarokat is, miután ez egy általános jelenség. Azt sem írtam bele, hogy "részemről" megértem, miután vannak olyan emberek, akiket sértene az, hogy a négereket egy helyen emlegetem a magyarokkal, vagy a muzulmán afgánokat a régebben keresztény magyarokkal. Eh.

I. P. S. 2009.08.22. 22:03:28

volt az hogy "mi is magunknak csináltuk a kokárdát. most mi van?"

Na erről mindig az jut az eszembe, amikor a Tescoban láttam leértékelt magyar zászlót március 15. után. Agyrém. Jó, a külföldiek megveszik, de aki ünnepelni megy, és van egy csepp ízlése, az ne Kínában gyártott nejlon magyar zászlót lengessen már olyan büszkén... Ha büszke a magyarságára, akkor hogy viseli el ezt a vackot? Ha nem büszke, minek lengeti?

""a fűzfapoéta szót szintén nem spiró találta ki": te komolyan azt hitted, hogy én azt hittem, ő találta ki?"

te írtad, miért ne hittem volna, azt se tudom ki vagy"

Nem. Én azt írtam, hogy alkalmazta. Tessék visszaolvasni, ott áll, hogy "jó költők sem lehetnek, tehát legfeljebb fűzfapoéták." Nem kezdtem el magán a fűzfapoéta szón vetyengeni, azt írtam le, miért választotta ezt. Maga a fűzfapoéta szó nem a legjobb szó, ha Spiró ezt maga találja ki, azt hibaként róttam volna fel neki. Ma már nincs tartalma.

I. P. S. 2009.08.22. 22:14:31

"te nem olvastad el végig a bejegyzést."

Igaz, ezt aláírom, mert kurva hosszú volt. Az első néhány bekezdés is elég jól kifejezte a témát ahhoz, hogy hozzászóljak. Spiró versét elemezve arra akartam rámutatni, hogy a verset nyugodtan lehet magyarbarátként is elemezni, ehhez pedig nem kellett ismernem a magyarellenes olvasatot.

Ellenben egy kritika nekem vagy szubjektív szándékú, vagy megalapozott. Ha te utánanéztél, ahogy írtam, annak, amit Spiró később a verséről maga mondott, akkor az már nem szubjektív, legfeljebb a tények kevésbé elterjedt értelmezése. De a tényekből indul ki, tehát objektív szándékú. Az, hogy ezeket a tényeket te kerested ki, hozzád kapcsolódnak, igazából lényegtelen, az elemzés attól még objektív módszereket használ.

"én kettest, vagy hármasalát adnék rá." Na ha te gyakorló irodalomtanár vagy, akkor érdekelne, miért (egyszersmind átállok magázásra, mert tanárt még nem tegeztem le sohasem). De ha nem vagy gyakorló irodalomtanár, akkor talán egyszerűen csak nem tudod, milyen kétségbeejtő helyzetben van az irodalomoktatás.

"nem érdemes ezt kérdezgetni, spiró degenerált., antikeresztény, erkölcstelen."

Mindig érdemes kérdezgetni, mert mindenkitől lehet valamit tanulni. Persze rossz példától kérdezgetni veszélyes, de azért még tanulságos lehet. Különösen egyébként akkor kell jól felkészültnek lenni, ha támadsz valakit, ismerni kell az ellenséget.

I. P. S. 2009.08.22. 22:26:29

"mondj egy példát. mire nem refkeltáltam pl?": a csenevész szóra például nem. Az egyértelműen valami olyan tartalmat fejez ki, hogy Spiró lekicsinyli önmagát, emiatt nyilván nem lehet pöffeszkedő alak, amilyennek a zsidókat általában leírják.

A nagy írókról a bejegyzéseket majd megnézem.

Egyébként van e-mail címük?... megdöbbentő.

""Ha véleményed szerint például Magyarország nem létezik (tegyük fel, hogy van ilyen vélemény), attól még ez sok magyart sértene."
igen, és? h jön ez ide?"

Annak illusztrációjára, hogy egy véleményből nem lehet túl messzi következtetéseket levonni. A tiedből sem, és Spiróéból sem. Direkt választottam ilyen példát, hogy lásd, a vélemény rossz is lehet, magamat idézve, "a szubjektivitás nem mentség a hibákra."

írtad, hogy "előtte meg az h megdöbbent rajta h Németh ilyet ír. most meg már ő is az? na ne, ld horngyula a bejegyzésben"

Hallottál már valaha a "pálfordulás" szóról? Én nem tudok veled vitatkozni azon, hogy Spiró most megtért-e a mélymagyarokhoz, vagy sem, mert még mindig nem olvastam végig :) Bocs. Majd vacsora után. De maga az állítás, hogy az ember nem változtathatja meg gyökeresen az elképzeléseit, hülyeség, ez nem érv, hanem merő ostobaság. Ne írd, hogy "na ne", mert ezt végig kell gondolni. Spiró vajon mit tett volna, ha tényleg a mély-magyarokhoz tartozónak vallja magát? És így tovább.

I. P. S. 2009.08.22. 22:43:49

írtad: "Mit jelent az idegenszívű? idegenszívű, aki nem a magyar kultúrkört szereti, egy magyar zászlót se fogna kezébe, nincs benne hazaszeretet, nem magyar, hanem ember, európai, akármi. nem fontosak neki a magyar érdekek.
1920-ban az ilyet kommunistának és internacionalistának hívták, ma neoliberálisnak, liberálisnak, urbánusnak, esetleg baloldalinak."

Hm. Na ez egy elég nagy általánosítás, már csak abból kiindulva, hogy a jelenlegi magyar állampolgárok közül néhány milliót (a korábbi MSZP-szavazókat) érinti.

Magyarországon emberek élnek. Emiatt nyilvánvaló, hogy minden magyar ember is ember. Továbbá az, hogy valaki nem elsősorban magyarnak, hanem elsősorban embernek vallja magát, nem feltételezi azt, hogy idegenszívű. Mégpedig azért, mert még mindig van olyan tanulatlan ember, aki nem tud sokat az országok létezéséről, egyetlen idegen országnak, hatalomnak sem az embere, ugyanakkor a magyarság sem jelent számára sokat. Ez, mint írtam, nem idegenszívűség, hanem magány. Ilyen lehet, tehát a definíció legalább részben hibás.

Akinek nem fontosak a magyar érdekek - na ez már érdekesebb. Mik a magyar érdekek? Ki határozza meg, hogy ez vagy az a valami az ország érdeke? Sokszor csak utólag derül ki, hogy valami többet ártott az országnak, mint használt. Persze általában elég világos, hogy aki a maga zsebére dolgozik, az nem az ország zsebére dolgozik, ez világos. De vannak olyan esetek, amikor nem ennyire világos, mik az ország érdekei. Egy ország érdeke például alapvetően a fennmaradása, ezért ezen logika alapján nem lehetne haragudni a Habsburg elnyomásra, hiszen ők nem szüntették meg az országot, csak irgalmatlanul kizsákmányolták. Ugyanakkor a Habsburgok mégsem a szívünk csücske. Egy ország érdekeit nem csak kivívni lehet, mint egy elvont ideált, hanem kialkudni is. Úgy értem, vannak helyzetek, amikor be kell érni a kisebb rosszal, reálpolitikusnak kell lenni, de az még mindig az ország érdeke. Görgeyt például mindenki támadta, mert megadta magát, holott lehet, hogy ő úgy gondolta, ha folytatja a harcot, akkor az országnak még rosszabb lesz, mint így.

Az urbánust nem tudom, mit jelent, úgy értem, pontosan nem tudom, hallomásból meg nem fogok ítéletet mondani. De nagyon kíváncsi leszek, hogy a nagyanyám, aki megrögzött MSZP-szavazó, miért lenne idegenszívű. Nem idegenszívű ő, sőt hithű keresztény. De a te megfogalmazásodból ez következne.

A baloldal, mint olyan, nem egységes. A liberálisok, mint olyanok, nem egységesek (vannak pl. neoliberálisok). Erről külön-külön mind bizonyítani kellene, hogy nekik nem fontosak az ország érdekei. Erre természetesen senki sem vállalkozik, ez viszont enélkül alaptalan vádaskodás, nem több. Konkrét baloldali személyeket lehet támadni, persze, külön-külön és együttesen is.

I. P. S. 2009.08.22. 22:59:53

"azt megnézem, aki 15 éves korában fejből vágja az összes idegen szót az aranyemberben."

Hát kezdjük azzal, hogy nem csak 15 éves korban lehet Arany embert olvasni, nálunk például hetedikben adták fel. De az egész arra menne ki, hogy a diákok ne csak az iskolában, egy adott életkorban, helyzetben olvassanak Jókait, hanem bármikor. Tehát a szöveget is úgy kell tálalni, hogy bármikor olvasható legyen, akkor is, ha nincs a környéken szótár. Én is megnézném egyébként, aki fejből nyomja, biztos érdekes alak lehet, habár elég sokáig kellene keresgélni, mire találnék egyet. Én a keresést azok között kezdeném, akiknek sváb vagy német nagyszülei voltak, mert Jókai többnyire német eredetű idegen szavakat használt, a többi meg már csak műveltség kérdése.

"Jókai szenzációs író. és nem ízért írt, h egy féreg most átírja"

Well, Jókai meghalt. Tudod. Nem tudjuk megkérdezni, lehet, hogy volt egy ilyen irodalmi perverziója, hogy amit ő írt, azt majd százszor újravariálják. Nem mondom, hogy biztos, de nem zárható ki, tehát ne tételezd fel, hogy kizárható.

"az eredetihez nem nyúlunk, most képzeld el ha verseket írnánk át"

Kipp-kopp. Megtörtént. Ez már a valóság. Most konkrét példát nem tudok keresni, mert nincs kéznél eredeti verseskötetem, de egyes szavakat, amiket régen latinul írtak, most meg fonetikusan, az én irodalomkönyvemben fonetikusan írtak le. És képzeld, egyetlen utalás sem volt rá. Én is csodálkoztam rajta, de úgy voltam vele, amíg lényegtelen dolgokat írnak át, addig tegyék nyugodtan.

Az Ómagyar Mária-siralomnak pedig eleve többféle olvasata létezik, az egyik szöveghűbb, a másik nem. Az én tankönyvemben többet is leközöltek.

"ha fontos, akkor spiró, és ester, miért nem úgy ír alapból, hogy mindenki megértsék?"

Hm. Többféle olvasó létezik. Van például egy ausztrál rokonom, nagyon érdekli a magyar származása, neki olyan olvasókönyv kéne, ami lábjegyzetben idézgeti az Értelmező Kéziszótárat. Míg ellenben a tipikus Esterházy-olvasó talán megérti egyből, amit ír. Jókaiból azért lenne jó diákcentrikus kiadásokat készíteni, mert Jókai nem nekik írta, amit írt, hanem egy századdal korábbi embereknek. Közben eltelt egy kis idő. Ezeknek az olvasóknak már ő is úgy írta volna meg, asszem, hogy nem használ idegen szavakat, de ez van, nem élhetünk örökké, ezt nekünk kell megcsinálni.

"de ha átírjátok jókait, átírjuk esteházyt is!"

Te már nem. Csak az unokáid. A szerzői joggal ugyanis ellenkezik Jókai... Na őrá már nem vonatkozik a szerzői jog, asszem. De ha megfűzöd Esterházyt, akkor simán lehet. Bár kissé röhejes lenne, de nem lehetetlen.

I. P. S. 2009.08.22. 23:07:32

"buta gyerek nem tényező. de férgeknek, a holdudvar átíró bt-nek ne adjunk munkát feleslegesen, egy könyv se kerüljön ki jókai névvel amit nem jókai írt!"

A második felével egyetértek, minden átírt könyvbe belenyomtatják, hogy átírták. Nekem is van ilyen, átírt Verne könyvem, amiből kiszedték a mai diákok számára nehéz részeket. Viccelődni is szoktam, hogy ha a Némó kapitányból csinálnának ilyet, akkor az nem is könyv lenne, hanem füzet.

Az állítással viszont, hogy buta gyerek nem tényező, nem értek egyet. A szótár problémája az intelligenciánál sokkal speciálisabb. Az a gyerek, aki nem nyúl a szótárhoz, nem buta, csak a szótár technikáját nem ismeri. Az a tanár viszont, aki nem nyúl a számítógéphez, nem buta, csak a számítógép technikáját nem ismeri. Meg kell tanítani az embert a technológia helyes használatára. Az meg nem nehéz dolog, de időigényes. A gyerek nem attól fog megtanulni szótárazni, hogy elmondod neki, mit tegyen, hanem attól, hogy maga is többször használja, hogy van otthon szótára, hogy négy-öt alkalommal már használta. Az után már eszébe fog jutni, hogy ha valamit nem ért, akkor utánanézzen. De addig nem. Simán fel lehet nevelni egy értelmes, okos gyereket úgy, hogy húszéves koráig ne ismerjen más szótárat az angol-magyaron kívül. Viszont ha húszéves korában megtanítod neki, hogy van etimológiai szótár is, akkor tetszeni fog neki. Nekem van itthon etimológiai szótáram, az én gyerekem majd biztos látni fogja, ahogy néha bogarászom, de ez nem azt jelenti, hogy ő okos, csak azt, hogy látta, hogy ez jó és hétköznapi dolog.

I. P. S. 2009.08.22. 23:09:59

"ki se nyitom."

Ismerd az ellenséged! Legalább azért, hogy a szövetségeseiddel gúnyt űzhess belőle :)

I. P. S. 2009.08.22. 23:20:57

@tesz-vesz: "azt írod hogy hibáztam, mikor korábban te magad ismered be saját magadról h "nyilvánvalóan túloztál" ? "

Igen. Én ugyanis tudatosan és nyilvánvalóan túloztam, míg nem hiszem, hogy te tudatosan és nyilvánvalóan akartál volna ellentmondani a tényeknek. Hiba volt irodalmi-politikai támadást szubjektívnek beállítani. Az már mentegetődzésnek hat. Milyen lenne a hadászatban, ha valaki így mentegetőzne? Mennek a katonák, és énekelnek, hogy "gyengék vagyunk, jujj, de gyengék, hujj de istentelen értéktelen banda is vagyunk, hejj, biztosan nem is sikerül majd teljesíteni a parancsot, mert mi nem is, hujj, akarjuk teljesíteni, hej!"

Támadás elejére odaírni, hogy ez bevallottan szubjektív, az már majdnem olyan, mintha azt mondanád, hogy "tudom, hogy hülyeségeket beszélek, de most ilyen gonoszkodós kedvem volt, bocs". Nyilván nem ez volt a célod.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.25. 15:25:40

@I. P. S.: "Arany Jánosi "gondolta a fene" azért nem lehet, mert ez egy politikai vers, az ember pedig általában tisztában van a politikai véleményével."

jóreggelt, szépen félreértelmez mindent, egyedül te beszélsz itt mellé

az arany-gondolta a fene erre vonatkozik:

""Ez olyan klima: itt folyton beborul" Spiró egyúttal zseniálisan kigúnyolja a vers írásakor domináns angolszász kultúrát is, hiszen az angol csevegés alaptémája az időjárás."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.25. 15:31:12

@I. P. S.: elrugaszkodtál nagyon a valóságtól

I. P. S. 2009.08.26. 00:34:06

@tesz-vesz: Arra rendben van, az tényleg túlzás.

Ez az elrugaszkodtál a valóságtól... szigorúan véve a valóságtól mind a ketten elrugaszkodtunk, csak nem egyazon irányba. Zsidó világhatalom ugyanis nyilvánvaló-megfigyelhető módon nem létezik. Ahhoz, hogy kialakuljon benned a zsidó nagytőkés világhatalom képe, ahhoz kicsit tovább kell gondolnod a megfigyelhető tényeket. Én ugyanezt tettem, csak a zsidóságra vonatkozó tények helyett a te viselkedésedet gondoltam tovább. Mind a kettő torzít. Ugyanakkor te tökéletesen meg vagy győződve arról, hogy a tied nem torzítás, hanem helyes látásmód, és természetesen ugyanez rám is vonatkozik.

Megfigyelhető módon nincs kötelező ellenállás, ha az ember odaírja egy Spiró elleni szúrkapiszka elejére, hogy ez kéremszépen szubjektív. Meg lehet tenni. Ugyanilyen módon nincs ellenállás akkor sem, ha zsidó befektetők milliárdokat akarnak befektetni Budapesten. Azt is meg lehet tenni. De mind a kettő továbbgondolható, és előbb-utóbb jönni fog valaki, aki azt kiáltja, Magyarország nem eladó - illetve, a másik témában, hogy ez egy rosszul felépített támadás volt. A kettő témájában különbözik, fontosságában is különbözik, érdekességében is különbözik, népszerűségében is különbözik, de mechanizmusában nem különbözik.

A továbbgondolást meg lehet tenni helyesen és helytelenül. "A zsidók felvásárolják Magyarországot" állítás továbbgondolása például helyesen az, hogy akkor most hozzunk törvényt az állami vagyon védelmére, és valamiféle pöpec befektetési felügyeletet. A helytelen továbbgondolások ezrei közül például egy az, hogy "a zsidók biztos rosszat akarnak".

A saját gondolataimban most nem vállalkoznék annak megmondására, hogy helyes volt-e a következtetés vagy sem. Lehet, hogy nem. De arra sem az a megfelelő vád, hogy "elrugaszkodtál a valóságtól". Hiszen minden nap ezt tesszük, az lenne a furcsa, ha nem ezt tennénk. A megfelelő vád az, hogy "nem a fontos irányba rugaszkodtál el a valóságtól".

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.26. 13:58:24

@I. P. S.: nézd én nem mondom, hogy a nagytőkések mind zsidók, remélem ennyire azért nem nézel le.
csak azt, hogy itt az izraeliek túlontúl is nagy erőt kapnak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.27. 18:54:41

@I. P. S.: te bölcsész vagy??? :(
tudhattam volna ...... mi van a tengerrel???
mit pazarlod feleslegesen a szavakat? ignorálva leszel lassan már végleg, aztán írhatod a hülyeségeidet, én nem reagálok rá.

a három tenger, ha jól emlékszem a mélymagyar kapcsán jött elő.
a mélymagyar jellegzetes kifejezés, ezért mindenképpen meg kel néznünk az eredeti jelentését is, ha értelemezni akarjuk több szempont szerint is. mit nem lehet ezen érteni?
ennyire sok időd van?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.27. 19:00:30

@I. P. S.: "nem volt sem annyira idegenszívű, mint más rezsimek, sem annyira diktatórikus, mint más rezsimek."

mint más rezsimek, aha, konkrét, és mihez hasonlítjuk? hasonlítsuk európai, kelet-európai országhoz. a lengyeleknél idegenszívűbb volt, mert ott sem a hazafiságot, se a vallást nem sikerült olyanyira kiirtani, mint6 Magyarországon.

"Hát jó. A zsidó etnikumot a holokauszt annyira megrázta, hogy még most, hatvan évvel később is rettegnek a lehetőségtől, hogy megismétlődhet. "

de miért a zsidók? miért csak ők? a határontúli magyaroknak is volt népirtása tudtad?
kkbk.blog.hu/2009/06/23/magyar_nepirtasok_szekelyfoldon_delvideken

nem csupán arról van szó hgy erős az ellenérzés a holoval szemben, és ezért "utáljuk", hanem mert politikai bunkósbotként használja, itt is a zsidópártok, meg izrael is.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.27. 19:10:24

@I. P. S.: Igaz, ezt aláírom, mert osszú volt. Az első néhány bekezdés is elég jól kifejezte a témát ahhoz, hogy hozzászóljak."

sajna nem, mert engem fárasztasz olyan egyértelmű dolgokkal amik bele vannak írva.


"Spiró versét elemezve arra akartam rámutatni, hogy a verset nyugodtan lehet magyarbarátként is elemezni,"

nem lehet


" ehhez pedig nem kellett ismernem a magyarellenes olvasatot."
az igaz, hülyének lenni nem kerül nagy erőfeszítésbe

"egy kritika nekem vagy szubjektív szándékú, vagy megalapozott. Ha te utánanéztél, ahogy írtam, annak, amit Spiró később a verséről maga mondott, akkor az már nem szubjektív, legfeljebb a tények kevésbé elterjedt értelmezése. De a tényekből indul ki, tehát objektív szándékú. "

ma , ha megnézed a politikai hatalmat, kiadókat, kultúrát, stb, akkor hozzájuk képest még szubjektív, de ami a legszörnyűbb! a mai "jobbos embereknek" is szubjektív, ugyanis hivatalosan egyik sem ismeri el, hogy igazam van. se a "balos" se a "jobbos"

"Az, hogy ezeket a tényeket te kerested ki, hozzád kapcsolódnak, igazából lényegtelen, az elemzés attól még objektív módszereket használ."

hát persze, hogy objektív, csak épen mag intellektuális polgárháború van. és akinek velem kéne lennie, az nincs velem ellenben cionista, a fideszról van szó. és a fidesz-kutyákról.


" "ez nem érdemes kérdezgetni, spiró degenerált., antikeresztény, erkölcstelen."

Mindig érdemes kérdezgetni, mert mindenkitől lehet valamit tanulni. Persze rossz példától kérdezgetni veszélyes, de azért még tanulságos lehet. Különösen egyébként akkor kell jól felkészültnek lenni, ha támadsz valakit, ismerni kell az ellenséget."


használd már a válasz gombot
azért nem érdemes kérdezgetni MERT BELE VAN ÍRVA A POSZTBAAAA!!!!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.27. 19:11:10

@I. P. S.: én mondtam , egyedül te bezsélsz itt mellé

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.27. 19:20:29

@I. P. S.: a csenevész szót, én álszerénységnek tartottam, nem érdemelte meg h reflektáljak rá. nem jelentős , nem tartottam annak, túlzottan el sem gondolkoztam rajta, tény.

"Annak illusztrációjára, hogy egy véleményből nem lehet túl messzi következtetéseket levonni. A tiedből sem, és Spiróéból sem. Direkt választottam ilyen példát, hogy lásd, a vélemény rossz is lehet, magamat idézve, "a szubjektivitás nem mentség a hibákra."

és? én hol hibáztam?


"Hallottál már valaha a "pálfordulás" szóról? "
ennyire lenézel ?

"az ember nem változtathatja meg gyökeresen az elképzeléseit, hülyeség, ez nem érv,"

hol mondtam én ilyet? egy nagyon okos mondatot olvastam vhol. egyszer még megbocsátható a pálfordulás, egyszer (!!!!) az életben.
ez most ide nem jött , csak ideírtam.
az hogy az emberek néha pálfordulni szoktak, még nem jelenti azt hogy spiró is pálfordul. spiró egy idióta. csak ma nem lehet bevallani , h tényleg a magyarokat mondta szarból jövőknek.

spiró ugyanott van, ahol a többi libsi, komcsiból, kádárbarátból lett liberális, csak az átmenet nem megy zökkenőmentesen..
a mai libsik tip idegenszívű kommunista zsargonban hazsnálják a szavukat, pl a revízió nem az ördögtől és fasisztáktól való, hanem ezt egy tényleg liberális ember is támogathatja
a mai liberalizmus megalapítói a kommunisták. eörsi, és az egész szdsz példa rá.


"Spiró vajon mit tett volna, ha tényleg a mély-magyarokhoz tartozónak vallja magát? " mármint mikor? most mondja már ezt, de most olyanokat is mond, "hogy Magyarország véleményének ugyanaz kell lennie mint aksiantant véleményéneeek"
ez nem magyar érdek, ennek semmi köze sincs a (mély)magyarsághoz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.27. 19:30:13

@I. P. S.: Magyaro érdeke biztos nem az, hogy a multik és mások érdekeit követjük mint a kUTYA! csak azért mert vezetőinket lefizették, a korrupció túl szép szó ezekenk a korcsoknak!

I. P. S. 2009.08.29. 01:03:09

@tesz-vesz: "te bölcsész vagy??? :("

Na nehogy már a Konzervatív Költők Baráti Körében lenézzék a bölcsészeket... egyébként félig-meddig.

"a mélymagyar jellegzetes kifejezés, ezért mindenképpen meg kel néznünk az eredeti jelentését is, ha értelemezni akarjuk több szempont szerint is."

Ebben igazad van, és sajnálom, hogy ilyen durván megtámadtam. Hát így jár az, aki nem olvas el egy hosszú posztot. Látod, ismerni kell az ellenséget :)

"de miért a zsidók? miért csak ők? a határontúli magyaroknak is volt népirtása tudtad?"

A határontúliaknak is volt népirtása, meg még kismillió népnek, viszont mivel ők ezt nem mondhatták el, hallgatni kellett róla, ezért bennük egy általános bizonytalanság, gyanakvás maradt meg. Az se jó, de egy fokkal egészségesebb annál, mint ami a zsidósággal történt. Ők kipanaszkodhatták magukat, és egy életre beléjük is égett, ők emlegetik, én még nem hallottam határontúliakat úgy vitatkozni, hogy "ez azért rossz, mert egyszer már népirtáshoz vezetett". Arról nem is beszélve, hogy a határontúliakat nem akarták egy az egyben kiirtani, legalábbis konkrét terv nem született erre. A zsidókra igen.

"hülyének lenni nem kerül nagy erőfeszítésbe"

Akkor te nem láttál még abszurd drámát. Jellegtelennek lenni nem kerül nagy erőfeszítésbe. Bármilyen stílus fenntartása nehéz.

"a mai liberalizmus megalapítói a kommunisták. eörsi, és az egész szdsz példa rá."

Hát egy volt szocialista országban nem nagyon fogsz olyan parlamenti pártot találni, amit egy az egyben emigránsok alapítottak. Maga a liberalizmus nem kommunista találmány, az meg, hogy Magyarországon negyven évig szocializmus volt, és az emberek nem követelték ki, hogy párttagok nem lehetnek közszereplők, más kérdés.

"az hogy az emberek néha pálfordulni szoktak, még nem jelenti azt hogy spiró is pálfordul. spiró egy idióta."

De ember, te nem ezt írtad. Azt írtad, hogy kizárt, hogy Spiró így megváltozott volna, holott nem kizárt.

"a csenevész szót, én álszerénységnek tartottam, nem érdemelte meg h reflektáljak rá. nem jelentős , nem tartottam annak, túlzottan el sem gondolkoztam rajta, tény."

Ne haragudj, de én a csontujj elemzését se találom, pedig az kétszer is szerepel a versben. Konkrétan nekem úgy tűnik, hogy a csontujj intésében a magyar irodalom, a magyar nyelv művelői iránti mélységes tisztelet látszik, és ez már önmagában megcáfolná, hogy Spiró magyarellenes.

Harald Blåtand 2010.10.19. 14:57:03

Félreérted a Németh László-i mélymagyarfogalmat, így nem érted Spirót sem. A vicces az, hogy Petőfi (akit Spiró képzelt fűzfapoétázásától akarsz megvédeni) Németh László szerint hígmagyar volt. Alighanem pont, hogy Petőfié az egyik csontujj.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.19. 15:14:24

@Harald Blåtand: mégiscsak spiró írta h a mélyek jönnek a szarból

ezen nincs mit nem érteni, ha úgy érti, mint ahogy te mondod, akkor származás alapján különböztet, és ez semmiféle mentséget.

és hiába képzel bármit spiró Petőfiről, Petőfi ezeket az szdszeseket is felköttette volna, akárcsak az (osztrák) királyokat

Harald Blåtand 2010.10.19. 16:02:20

@tesz-vesz: Dehát épphogy nem származás szerint különböztet Németh sem, és így Spiró sem. A félreértés oka gondolom az, hogy Németh László amúgy elég sokat foglalkozott a zsidókérdéssel, de hígmagyar nála nem egyenlő azzal, hogy zsidó, a mélymagyar pedig még azt sem jelenti feltétlenül, hogy az illető nacionalista. Pl. az aulikus Kemény Zsigmond vagy a labanc Cserei Mihály és Apor Péter szerinte mélymagyar volt, Jókai Mór meg hígmagyar.
Én úgy olvasom a Spiró-verset (lehet persze, hogy nincs igazam), hogy a "dúlt-keblű mélymagyar" gunyorosan értendő, mint afféle önigazoló manír, a szarból jövő fűzfapoéta számára a valódi tehetséget pótoló felvett póz. Lehet, hogy tévedek, de az biztos, hogy a vers nem zsidó-magyar ellentétről szól.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.19. 16:29:06

@Harald Blåtand: de német a származás szerint teszi meg
így lesz a petrovicsból hígmagyar

spiró kérdéses, ugyanis ő saját maga is megalkothatja a definícióját. nem feltétlen pontosan ezt teszi

amit te írsz nem lehetséges 1984-ben abszolút nem volt jellemző a pózoló magyarságot erőltetés. nem mintha ma az lenne

és zsidó-magyar ellentétről szól, ők azok akik kozmopoliták, internacionalisták, és gúnyolódnak a magyarságon, ez a zsidó sztereotípia.

" Emellett sok zsidó van az országban, akik sok kárt okoznak... Ismernetek kell a zsidók gyalázkodását és erőszakra való hajlamát a Megváltó nevében napról napra. Emiatt Uraim, a hatalom nevében ne tűrjék őket el, hanem utasítsák ki őket. Ők a mi nyilvános ellenségeink akik szakadatlanul gyalázzák Urunkat Jézus Krisztust, Szűz Máriát k*rvának nevezik és szent fiát fattyúnak, és minket a fattyú és a torzszülött jelzővel illetnek. Ezért bánjatok keményen velük mivel mást sem tesznek, mint kínzó módon káromolják Urunkat, Jézus Krisztust, és megpróbálnak minket életünktől, egészségünktől, becsületünktől és javainktól megfosztani."

LUTHER MÁRTON prédikációja Eislebenben, pár nappal a halála előtt 1546 februárjában

Frederick (törölt) 2011.07.12. 20:47:22

Na, most egy kicsit átváltok józanba.

Babarczy Eszter elég vegyes felvágott az ősök terén. Félig zsidó, félig magyar. Az, hogy voltak bolsevikok az ősei között, nem tudtam. A családja állítólag nemesi származással büszkélkedett. A Horthy-rendszerben az ő nemesi családja kemény jobboldali elveket vallott és kegyetlenül kizsákmányolta a parasztságot. Sőt, a Veiszer Alinda által készített tévéinterjú során eldicsekedett egy fehérterrorista ősével, aki kiirtott egy egész vendéglő személyzetét. Ha akarod, megkeresem neked azt a videót és belinkelem.

Frederick (törölt) 2011.07.12. 21:23:13

"Bár én szerintem - és sokak szerint is - Stephen King sokkal tehetségesebb nála."

Stephen King szerintem jóval tehetségesebb Kertész Imrénél, Nádas Péternél, Eszterházy Péternél, Spiró Györgynél. Stephen King a "szarból" küzdötte fel magát oda, ahol van. Csakhogy megmaradjunk a Spiró szóhasználatnál: Stephen King jön a "szarból", vagyis olyan elképzelhetetlen szegénységből, amit egy Spiró el sem tud képzelni. Stephen King megküzdött a sikerért, míg a mi hőseink megszerezték a szükséges politikai tökét - és ezzel minden el is van intézve. Amúgy érdemes beírni az Élet és Irodalom keresőjébe Stephen King nevét: akár róla szól a cikk, akár mellékesen ejt róla szót, MEGVETÉSSEL beszélnek róla. A Kaposvári Egyetemen, ahol 4 évig tanultam, a bölcsész karon bizonyos tanárok közelében ki sem ejthetem a nevét. Valamiért nagyon irigykedtek a jó öreg Kingre.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.12. 22:19:38

@Frederick: igen, szeretném ezt a videót.

babarcy nagyszülei rákosit pártolták keményen. saját elmondása.

az, hogy más állítólagos ősei mit tettek, vagy ne tettek, mítosz

erősen kétlem h dicsekedett volna, ezért kitiltás jár a gettóból. az otthonából

Frederick (törölt) 2011.07.13. 08:05:36

@tesz-vesz: Kitiltás a liberálisok szellemi gettójából? Lehet. Csak hogy Babarczy Eszter teljesen elhülyült az elmúlt években.

A dédszülei keményen elnyomták a parasztokat a Horthy-rendszerben.
A nagyszülei asszisztáltak Rákosihoz.
S persze a fehérterrorista ős!
A szülei mit csináltak a Kádár-rendszerben?

videotar.mtv.hu/Videok/2009/10/08/10/Zarora_2009_oktober_7__Vendeg_Babarczy_Eszter.aspx

Frederick (törölt) 2011.07.13. 08:07:18

Ez a Veiszer Alinda hogy be tud nyalni! Az valami förtelmes! Aki az ilyen "kedvességet" utálja, annak kell gyomor a műsor végignézéséhez. Szép belterjes beszélgetés! Készülj fel...

Frederick (törölt) 2011.07.13. 08:31:08

@tesz-vesz: Babarczy egy beteg, sérült személyiség. Én nagyon is elhiszem, hogy a fehérterrorista őse gyilkolászott a Brittania Szállóban. Leültetném Csernus Imre elé, szerintem könnyezve hagyná el a stúdiót

Babarczy amúgy próbálkozott a nacionalizmussal is, ezt kevesen tudják róla. A magyar nacionalizmussal, amit hamar ott hagyott. A zsidó nacionalizmussal is, de az sem tartott sokáig. Lefordította Shlomo Avineri A modern cionizmus kialakulása c. (amúgy olvasmányos és érdekes) propaganda-művét, ahol a zsidó eszmetörténész egy történeti értekezésen keresztül kritizálta az asszimilációt és propagálta a Palesztinába való kiköltözést. Babarczy készített később Avinerivel egy interjút; ekkor már kialakított magának a lány egy asszimilált zsidó identitást. Az interjún Avineri kiállt a nacionalizmusok mellett, mire Babarczy vitát kezdeményezett a professzorral. A zsidó nacionalista Avineri és a zsidó asszimilált Babarczy rövidke vitájából persze Babarczy került ki vesztesen.

beszelo.c3.hu/97/10/aviner.htm

Állítása szerint még mindig útkereső. Még mindig. Már rég meg kellett volna találni az útját. De hát keresi! Keresse! Mellesleg én rosszul vagyok az okoskodásaitól.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.14. 16:59:24

@Frederick: főleg hogyha elindulna, nem szeretem ezt a béna mtv videórendszert, szeszélyes.
miért nem töltik fel a youtubra inkább? olcsóbb lenne

babarci egy informatikus. semmi értelmiség nincs benne, értelmeset nem is tud írni

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.16. 14:46:42

@Frederick: miért nem beszél Jézusról?

az egyik kommentelő megemlíti:
"Azért a kövér krisztusos jelenet kiakasztó; Spiró azt tényleg komolyan gondolta. Ettől függetlenül gazdag és jól olvasható könyv ez, de le is nyomja az embert, még ha a kort hűen is ábrázolja (lásd erőszakolás az utcán)."

minek olvasni olyan regényt, ami csak nyomasztja az embert? csak az olvassa és írja az ilyet, akinek mindene megvan és vágyódik már a rossz tapasztalatokra?

Frederick (törölt) 2013.01.16. 15:08:26

@tesz-vesz:

Én végigolvastam. S furcsálltam, hogy milyen negatív képet fest az ókori római zsidó közösségről. Egyetlen pozitív zsidó karakter van benne: Uri apja - az ő társaságát is a könyv elején élvezhetjük, aztán Spiró kiírja a sztoriból. Maga a főhős, Uri ugyanolyan kisstillű alak, mint az összes többi zsidó a regényben.

Nekem ez tetszett benne: hogy iszonyatosan ironikus képet fest a zsidóságról. Semmi politikai korrektség. S szerintem annyira posztmodern a regény, hogy az ember érzi: ez nem az ókori zsidóságról, hanem a jelenlegi zsidóságról fest egy elég kegyetlen tablót.

Egy helyen lehülyézi a zsidóságot. Sőt, egy hosszú jelenet erejéig a Holokauszt-vallással élcelődik, relativizálja a groteszk és az abszurd eszközeivel.

Elvileg mondhatni Spiróra, hogy önostorozó zsidó. De az önostorozó zsidó nem tagadja meg zsidóságát. A híresztelések szerint Spiró nem tartja magát zsidónak, amikor vérségileg az. Így csak öngyűlölő zsidó lehet - zsidó származása ellenére megtagadja zsidóságát.

A legnagyobb probléma, hogy magyarnak sem tartja magát. Hiszen tudjuk, kicsiny népünk a "szarból jött". Spiró nem zsidó, nem magyar, hanem kozmopolita, valójában gyökértelen. Iszonyú lehet így élni, vegetálni a világban.

A Jézus-jelenetről annyi: megjelenik a regényben Spiró ateizmusa, meglehetősen primitíven, egyszerűen, felszínesen. Engem kimondottan untattak ezek a részek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.16. 16:20:01

@Frederick: a jézus-jelenetben hogy jelenik meg spiró "ateizmusa" konkrétan? amit én kereszténygyűlöletnek érzek inkább

holokauszt? milyen a mostani zsidóság?

Frederick (törölt) 2013.01.16. 21:18:57

@tesz-vesz:

"a jézus-jelenetben hogy jelenik meg spiró "ateizmusa" konkrétan? amit én kereszténygyűlöletnek érzek inkább"

Na jó, valószínűleg neked van igazad. A Jézus-pocskondiázás inkább keresztényellenesség. Néha nehéz meghúzni a határt az ateizmus, a keresztényellenesség és az antiklerikalizmus között – mikor a három dolog nem ugyanaz (bár Spirót mindhárom jellemzi).
Nagy valószínűséggel Spirónak a judaizmussal és a kereszténységgel szembeni ellenszenve (mindkét vallás megkapja a magáét a könyvben) egy mélységes ateizmusból táplálkozik.

„holokauszt? milyen a mostani zsidóság?”

Mondjuk ehhez ismerni kéne a Fogság c. művet. Tele van negatív ábrázolásokkal, megjegyzésekkel, a zsidósággal kapcsolatban. Ha ezt magyar ember írja, akkor valószínűleg botránykönyv lenne a balliberális szekértábor szemében.

Holokauszt? Van egy pogrom jelenet, ahol rengeteg zsidót elpusztítanak a görögök. Urinak van egy rövidke eszmefuttatása arról, hogyan fog később spirituális jelentést kapni az egész, hogyan lesz kultusz a pogrom, hogyan fogják betegesen, irracionálisan imádni a tragikus eseményt. Nehéz ezt így leírni, fel kéne lapozni a könyvet.

Ha igaz az előbbi eszmefuttatásom, hogy Spiró igazából a jelenlegi zsidóságot mutatja be az ókori zsidóság köntösében, akkor: kicsinyes, a bajban összetartó, de a baj elmúltával egymás torkának eső, babonás, pénzsóvár, mindenkit hitellel tönkretevő, a hatalomba magát befészkelő, befolyásos, helyenként rosszindulatú, néhol ostoba, néhol tudálékos népként.

Azt nem mondanám, hogy zseniális könyv, de kimondottan érdekes, sőt esetenként bátor. Lehet, hogy egyszer újra fellapozom, és majd benyomok egy-két idézetet a blogra a zsidósággal kapcsolatban. (Bár félve, mivel szerintem időnként ezek a vélemények Spiró részéről nem megalapozottak, hanem csupán a tömény rosszindulat megnyilvánulásai.)

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2013.09.10. 07:33:04

Most találkozom ezzel a kilóra mért "elemzéssel". Nekem nincs időm szőrszálat hasogatni, ezért csak idézek két valóban jó elemzést erről:

"A vers szerintem nem igazán jó, a pillanat és a közlő orgánum kiválasztása bizonyosan nem volt szerencsés Spiró részéről, s bizonyos, hogy nem az értelmes beszéd lehetőségét segítette elő. Magyarellenesnek azonban csak az nevezheti, aki nem tud vagy nem akar olvasni."

www.nol.hu/belfold/spiro_gyorgy_mint_erettsegi_tetel

"Ha meg idején és helyén kezeljük az amúgy indulatos verset, akkor fő állításával nem nagyon érdemes vitába szállni. Ma már látjuk, hogy jöttek dúltkeblű mélymagyarok, akik minőséget, értéket nem, csak szottyos indulatot teremtettek, ahogy jöttek dúlt-keblű, vékony magyarok is, hatalmas arccal, interkontinentális ürességgel és kitömhető bukszával. "

hetivalasz.hu/vegjatek/nem-spirot-vedem-22658/

Ami a legeslegszomorúbb, hogy egymagát kultúrlénynek tartó szerző Spiró egyetlenegy versecskéjével véli elintézettnek a dolgot, meg se említi Spiró hatalmas életművét, a Fogság kivételével, abból is egyetlen apró momentumot idéz, amely "természetesen" úgy sületlenség, ahogy van. Spiró nem keresztényellenes, legfeljebb kereszténységellenes, de még ez is hülyeség, hiszen ezt nem ő mondja, hanem az egyik szereplője.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.09.10. 17:09:32

@iii: spiró hatalmas életműve egy mítosz, ahogy mítosz ester is és alföldi is
aki kereszténységellenes nyilván nem szereti a keresztényeket.
nem is értem, sültbolond szőrszálhasogatás: akik fasizmusellenes az szeretheti a fasisztákat?

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2013.09.10. 19:39:23

@tesz-vesz: Ha csak a Csirkefej-et írja meg, már bent van a magyar Pantheonban. Életem egyik legnagyobb színházi élménye volt.

Ezt úgy értem, hogy az eszmét ellenezheti valaki, attól még a követőit nem kell utálnia. Az idézett részből nem következik egyébként semmilyen "ellenesség". Én se vagyok vallásos, ettől még kiválóan megvagyok vallásos barátaimmal, pedig egy szót sem hiszek el az egész meséből.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.09.10. 23:12:10

@iii: csirkefej? maradjál már, végig nem tudtam nézni a színdarabot olyan pocsék
hát nem is csodálom hogy neked élmény.
de, de igen, aki az eszmét utálja, az utálja a követőit, alap dolgokat kell magyarázni?

valóban, ez nem ellenesség:

„Ez a feltámadott Felkent, ez nem jó ötlet. Ebben csak eszelősök hihetnek, a gyöngék, az éretlenek, az eleve vesztésre születtek, azok pedig nem erősek.” (p. 714)

„Azok a tébolyultak egyszer ki fogják találni, hogy a Felkent, akiben hisznek, voltaképpen a Teremtő fia.” (p. 735.)

„Zseniális ötlet, hogy valaki, egy ember feltámadt, és arra kell várni, hogy ismét megjelenjen. Az sem akármilyen ötlet, hogy nem számít, ki zsidó, ki nem az, bárki lehet kiválasztott, csak ezt az egyet, a feltámadást fogadja el... Nem kell hozzá tudni semmit, sem írni, sem olvasni, sem előírásokat betartani és mindenkiből pap lesz, mindenki szent, aki hisz a Feltámadottban, és örök életet nyer ezáltal!... Még szertartások sincsenek! Esznek, őt dicsérik, együtt vannak, és ezzel meg van oldva a magány, meg van oldva a halhatatlanság... Nincs még egy ennyire együgyű vallás a piacon! Őrült háború lesz ebből a zsidóságon belül, ez lesz az igazi zsidó háború, és ki fog szabadulni a zsidóságból ez a téboly, a vesztesek tébolya, és győzni fog, mert mindig a vesztesek vannak többen... Ha Spartacusnak ilyen vallása lett volna!... Csak azzal lesz gondjuk, hogy nem jön, nem akar jönni, és ők türelmetlenkednek, ez fogja szétzilálni őket...
— Meg fogják oldani — vélte Uri. Mindent meg fognak oldani, csak a hit maradjon. Ezentúl mindenről már csak hazudni fognak.
— Eddig is hazudtak.
— De nem ilyen erősen...” (p. 763.)

És érdemes Jézus alakjának leírására gondolni a könyvben (Jézus köpcös, kopaszodó, civakodó, hisztis mitugrász), melynek üzenete: "ne akarj okos, bölcs, művelt, egyáltalán, bárhogyan is jobb lenni, úgyis a szarban végzed". Szó szerint.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2013.09.11. 12:00:52

@tesz-vesz: Szerencsére nem te mondod meg, melyik író alkot maradandót, hanem ezt a szakemberek és az emberek többsége dönti el. Valószínűleg nincs lelked, azért nem tudtad megnézni, vagy annyira telítve vagy előítélettel, hogy ez nem engedi az objektív ítéletet. Részvétem.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.09.11. 12:19:37

@iii: sajnos még ti mondjátok meg ki a népszerű író, de csak ideig óráig tehetitek
de nem sokáig lesz kassák sem a kánon része, sem spiró.

ha már itt vagy nyugodtan kifejtheted miért is olyan nagyon jó a csirkefej
nagyon nem akartam személyeskedni, ezért mondtam, hogy sznob vagy, ami a primitív szinonimája, de pont azért nem tudtam végignézni a csirkefejet, mert lelkem van.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2013.09.11. 12:33:14

@tesz-vesz: Nem, "mi" sem mondjuk meg, egyrészt mert nincs olyan, hogy "mi", másrészt én a szakemberekre és a népre hivatkoztam.

Nagyon régen láttam, még Gobbi Hildával, nem tudom elmondani, de arra emlékszem, hogy megrendítő volt. A sznobbal nagyon mellélőttél. Primitívek meg egyáltalán nem járnak színházba.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.09.11. 14:13:22

@iii: ti neolibsik és posztkommunisták mondjátok meg mi ma a kultúra, ezért gyártunk ilyen filmeket, ezért írnak ilyen könyveket, ezért vannak ilyen költők.

nincsenek szakemberek, korrupt itt minden a bkv-tól az mta-ig. a könyvkiadóktól a plakátnyomdászig. persze néha kiadhatnak értéket, de nem jellemző.

a sznob valójában egy primitív ember, csak sokat járt iskolába.
szóval nem emlékszel rá, nem tudod elmondani, de azért tetszett. meggyőző vagy ma is. lehet ha ma újranéznéd felnőttfejjel, már neked se tetszene

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2013.09.11. 22:51:12

@tesz-vesz: Mind a neolibsivel, mind a posztkommunistával mellélőttél. Siralmas, hogy ilyen egykaptafára jár az agyad. Egyébként meg ebben az országban mindenki posztkommunista, jobb ha tőlem tudod. A világ ennél sokkal bonyolultabb. Igen, a kultúra nem a hozzád hasonló idegengyűlölő, retrográd fazonokból áll, még a "jobboldalon" sem.

Ó, az irodalmárok körében nyilván hatalmas a korrupció, Spiró jól lefizette őket...

De nehéz fejed van neked. Nem bírod elképzelni, hogy arra emlékszem, hogy tetszett, de nem tudom elmondani, hogy miről is szólt? Én már arra sem nagyon emlékszem, amit múlt héten láttam, hát még 20 évvel ezelőtt. Ha nagyon megerőltetném magam, tudnék összeszedni róla dolgokat, képek, hangok, arcok, jelenetek maradtak meg belőle. Az a darab egyszerűen zseniális, bár bizonyára a színészek és a rendezés is tett hozzá.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.09.12. 11:23:36

@iii: ne hülyéskedjél már, ezer éve ismerlek, ha te nem vagy neolibsi akkor senki, a libsik meg posztkommunisták a nagypolitika szintjén.
nem mindenki posztkomcsi, csak minden párt.

spiró valósználeg vagy besúgó volt, vagy az apja komcsi, aztán a fiacskája szeretett írogatni, grafomán volt, vagy a kommunista kontraszelekció tenyésztette csak ki, akárcsak esterházit, petrit, kukorellyt, partit.
ez nemcsak az én véleményem, az lmp-s frederick is ezt mondja:

kkbk.blog.hu/2010/07/29/biro_zoltan_irodalomtortenesz#c15639894

ennyit a jobbos idegengyűlölő, retrográd kaptafádról és a kultúrádról.

"Én már arra sem nagyon emlékszem, amit múlt héten láttam, hát még 20 évvel ezelőtt."

és te akarod megmondani mi legyen a kultúra? :) mondtam nem:
szóval nem emlékszel rá, nem tudod elmondani, de azért tetszett. meggyőző vagy ma is. lehet ha ma újranéznéd felnőttfejjel, már neked se tetszene

LaIraDeDios 2014.08.27. 10:30:47

"Fűzfapoéta, igen, Petőfi is az lenne ma Spiró szerint, hiszen valószínű, hogy ma minden patriótaköltőre próbálják rányomni a „fűzfapoéta” bélyeget."

Ezt ugye te sem gondolod egészen komolyan?
Petőfi, ha ma élne, LIBERÁLISabb lenne a megboldogult SZDSZ-nél!!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.08.28. 20:29:17

@LaIraDeDios: mire alapozod ezt? amúgy nem hinném, hogy az szdsz valaha is liberális volt amúgy, ahogy azt se hinném, hogy a "koszos zsidókat" emlegető Petőfi még ezeknél is liberálisabb lenne

LaIraDeDios 2014.08.29. 09:48:59

Hogy mire alapozom? Hát ez eléggé egyértelmű! "SZABADSÁG, szerelem, e kettő kell nekem!"
Szerinted minek a fontosságát hangsúlyozza itt Petőfi? Szerinted melyik politikai irányzatnak a legfontosabb zsinórmértéke a(z egyéni) SZABADSÁG?
Ha figyeltél Orbán tusnádfürdői beszédére, akkor egyértelműen láthatod, hogy Orbán az egyéni szabadságot egyértelműen rossznak tartja. Vona és a Jobbik nem különben...

Idézet a RUBICON című történelmi folyóiratból (www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_modern_politikai_iranyzatok_kialakulasa/):

"A liberalizmus irányzatai
Politikai téren ugyanolyan éles ellentétek osztották meg a liberális tábort, mint a konzervatívot. Félicité de Lamennais, egy francia pap a konzervativizmustól jutott el a liberális katolicizmusig, és sokan a keresztényszocializmus előfutárának tekintik. A mérsékelt liberálisok harcoltak az abszolutizmus és a rendi társadalom ellen, de elfogadták az alkotmányos monarchiát és a választójog korlátozását. A francia forradalomból 1789 vívmányait elfogadták, az 1793-as demokratikus és diktatórikus törekvéseket azonban elítélték. Nem tagadták meg a néptől a lázadás, a forradalom jogát, de lehetőleg békés eszközökkel kívántak politizálni. <b>A radikális vagy demokrata liberálisok (mint a francia Alexandre Ledru-Rollin és a magyar Petőfi Sándor)</b> azonban a köztársaság híveivé váltak, általános választójogot követeltek, s készen álltak a forradalmi megmozdulások támogatására. Az amerikai Thomas Jefferson így fogalmazta meg álláspontjukat: „A kormánynak való ellenállás szelleme oly fontos lehet bizonyos esetekben, hogy azt kívánom, mindig tartsák életben. Gyakran kerül majd rá sor tévedésből, de még így is jobb, mintha sohasem éledne fel. Szeretek olykor-olykor egy kis lázadást. Olyan ez, mint a vihar az atmoszférában.”

LaIraDeDios 2014.08.29. 09:53:36

@tesz-vesz: és ami a zsidókat illeti... Kicsit óvodás szintű a beszélgetés, ha el kell magyaráznom, hogy a liberális NEM EGYENLŐ a zsidóval, ez csak egy széljobb oldalon axiómaként kezelt csúsztatás. Tehát az, ha Petőfi zsidóellenes volt, az semmiképpen sem bizonyítja, hogy liberális lett volna.
Amúgy a XIX. sz. vége előtt egészen más státusza, elfogadottsága volt a zsidóknak, egyáltalán nem számított szalonképtelennek "koszos zsidókat" emlegetni (mint ahogy manapság annak számít!) értelmiségi, főként főúri-politikai körökben.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.08.30. 19:40:01

@LaIraDeDios:
pf, te amatőr, a lib. nem ennyiből áll MA , hogy szabadság, szerelem.
Petőfi nacionalista volt, vagy ezt te tagadod, hogy volt nemzeti érzelme?

ne figyelj beszédekre te, azok csak öszezavarnak. teljesen mindegy miről pofáznak az idióta politikusok, nem ők irányítják ezt az országot, hanem csányi, demján, simicska, leisztinger, apró-klán (gyurcsány) stbstbstb. sok név még nem ismert.

nincs különbség a fidesz és az mszp szabadságfelfogása között (2006-os szemkilövetés megvan? ajánlom az exindexes Bodoky: Túlkapások című könyvét). az mszp se volt ám különb, amikor kinevezte a potentátokat a helyekre, és mikor minden média mszp-s narratívában beszélt, hiába nincs neked erről információd, ez így volt.

Petőfi ma NEMZETI ÉRZELMŰ, mérsékelt liberális lenne, de mondjuk az Akasszátok fel a királyokat c. eléggé radikális megoldásokat javasol, mitnemondjak, diktatúrikus érvelést láthatunk benne.

más a liberlizmus akkor és más most. ma neoliberálisoknak hívjuk ezeket, akik a homokosok és egyéb deviánsok "jogaiért" küzdenek. Petőfi szétkergette volna a táncoló homokosokat. nahiszem.

"Kicsit óvodás szintű a beszélgetés, ha el kell magyaráznom, hogy a liberális NEM EGYENLŐ a zsidóval"

igen? és hol állítok én ilyet?

"ha Petőfi zsidóellenes volt, az semmiképpen sem bizonyítja, hogy liberális lett volna."

ezt a mondatot te érted? miért te írtad?
azt tudod h te érvelsz amelett hogy liberális volt?

"Petőfi, ha ma élne, LIBERÁLISabb lenne a megboldogult SZDSZ-nél!! "

"egészen más státusza, elfogadottsága volt a zsidóknak, egyáltalán nem számított szalonképtelennek "koszos zsidókat" emlegetni (mint ahogy manapság annak számít!)"

azt ugye tudod hogy te MÁRÓL beszéltél? elfelejtetted? nocsak.
ma már nem lenne liberálisabb az szdsz-nél Petőfi a "koszos zsidó" miatt.

"Mert ha az ember már egy hete csak zsidó kocsmában hentereg. – Emberbarátok egyike vagyok, de a zsidókat csak kikergetném a világ végére. Mert, ami ronda, az csak ronda kérem.”
Petőfi Sándor: Útilevelek Kerényi Frigyeshez

Petőfi: Széphalmon:

"Te, a nemzet-hálátalanság
Égbekiáltó némasága,
A nemzet-szégyen Káin-bélyege,
Oh Széphalom!
Azért kellett-e csak
Hozzád zarándokolnom,
Hogy egy hajtásra oly hosszút igyam
A keserűség poharából,
Amilyet eddig még talán nem ittam?...

Ez volt tehát
A múzsák egykori tanyája,
Hol most haszonbérlő zsidó lakik?
Azon szobában,
Melyben Kazinczy Ferenc
Élt s kilehelte tiszta lelkét,
Most piszkos nyávogó porontyok
Hentergenek,
S a szentek szentéből, nejének
Szobájából ím kamra lett,
Mely ronda lommal van tele.
Ki innen e falak közül!
Félek, hogy a ház rám szakad,
Mert nagy teher nehezkedik rá:
Az isten átka. -"
Széphalom, 1847. július 11.

mek.niif.hu/01000/01006/html/vs184704.htm#73

és vajon miért is liberális az szdsz? arról nincs szó, pedig kérdés volt, vajon a 19. századi liberalizmus ez, vagy mai liberalizmus?

szegény ávós apák forognak a sírjukban, hogy fiaikat leliberálisozzák.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.08.30. 19:44:57

@LaIraDeDios: "Magyar nemzet, most nem volnál magyar,
Ő akkor volt az, midőn senki sem volt,
Midőn magyarnak lenni
Szégyen vala."

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2014.10.26. 23:14:40

Spiró György egy undorító féreg és pont! Ezzel mindent elmondtam róla, még ezt a posztot is kár volt rá pazarolnia!

2014.10.29. 08:09:29

@ariskerase:

"Spiró György egy undorító féreg és pont!"

nyugi van. itt mindenki a barátod

"Ezzel mindent elmondtam róla"

nem mondtál el róla semmit. a kocsmai hőzöngés nem kritika. sajatgondolat. nem éppen a legigényesebb, de mindenképpen saját. viszont nem kritika. az ember nem tanul belőle semmit

"még ezt a posztot is kár volt rá pazarolnia!"

tesz-vesz megpróbálkozott egy kritikával. ami neked láthatóan nem megy. persze lehet ez a te szempontodból pazarlás

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2014.11.18. 15:33:40

@Ahasverus: Nyugalom! Te kis is vagy? :D :D :D :D

1. Te nem kell kiemelned egy sort sem abból amit írtam! NYUGALOM! Általában tudom, kinek mit írtam, vagy mihez fűztem korábban kommentet, de ha nem akkor vissza tudom keresni, ha esetleg elfelejtettem!

2. Én magához a posthoz írtam, és szerintem egy ilyen majom moslékzabálóra - Kertész Ákostól szabadon, csak mielőtt lenáciznál, vagy akkor ő is náci - kár egy postot is pazarolni.

3. Alapjában véve egyet értek azzal, amit tesz-vesz írt Spiróról, nagyon nincs mit hozzá fűznöm!

4. Ha nem értesz valamit, akkor javaslom kérdezd meg pl. mit értek az alatt, hogy sajatgondolat.blog.hu mert, ahogy látom nem érted, pedig ki van írva a blog első posztjaiban,. de ez csak mellékes! A másik a sajátgondolat.blog.hu-n ha vetted volna a fáradságot és elolvasod akkor tudnád, hogy a véleményemet írom le, amit érvekkel és bizonyítékokkal támasztok alá, amit sok emberhez hasonlóan te sem tudsz megcáfolni, ehelyett elkezded itt lehúzni! De miért is halljuk már az érveidet! Én elolvastam a te gagyi blogodat, annyi hülyeséget régen olvastam mint te! Csak egy példa a genetika és az evolúcióról, a különbség a kettő között annyi, hogy az első egy tudomány a második meg egy elmélet! Még az utóbbi lehet, véletlenszerű a másiknál mi is a szabályozott? A másik a hit nem tudomány, a tudomány nem hit, csak az ostoba ember, mint amilyen te is vagy próbálja az egyiket a másikkal magyarázni! Na erről ennyit! Legalább ne adnád itt az intelektüelt, akkor most nem égtél volna be ! A szar blogodon menj és sajnáld a buzikat! Igazad van az a normális, ha másik kakilójába turizhatsz, hogy ez kocsmai sajnálom az igazság már csak ilyen, de le lehet ezt írni tudományosan is ha akarod veszem a fáradságot, de az infantilis fejeden ez nem sokat fog változtatni! Én a blogomban legalább az igazságot írom le és nem hadoválok baromságokat mint te! Megjátszva, hogy mekkora intelektüel is vagyok, mint pl. te!

5. Ha jól emlékszem és látom is, nem neked címeztem ezt a kommentet, nem is a te valamelyik korábbi kommentedre írtam.

6. Ha te ennyire szereted, akkor csinálj egy blogot és írj róla egy postot, ahol fényezheted ez a moslékzabálót éjjel nappal!

7. Ja, hogy egy idióta LMPés vagy ez mindent megmagyaráz! Csak egy idióta, barom ember áll be olyan barmok mögé mint az lmp vagy a baloldal általában!

8. Ja és inkább menj és buzulj egy jót, az való a teféléfdnek nem az okoskodás, amit itt művelsz! A véleményedre magasról szarok mert egy idióta játszom magam ember vagy, aki elhiszi, hogy mindenkinek megmondja a tutit pedig csak jól beégett itt!

2014.11.18. 17:13:19

@ariskerase: Még mindig nem mondtál semmi érdemlegeset. A kakadobáláson kívül. Úgy látom, ennyit tudsz, semmi többet.

A blogommal kapcsolatban minden konstruktív kritika érdekel. A kakadobálás (ami a szinted) nem foglalkoztat. Kaptam pozitív visszajelzéseket értékes emberektől, egy magadfajta útonálló meg meg mit érdekeljen? Mivel vetted a fáradtságot, hogy benéz a blogomba, én is vetettem egy fáradt pillantást a tiédre, és ásítások közepette levontam a következtetéseket.

Nem az én blogom az etalon, de ha elmondanám, hogy mi a különbség Tesz-Vesz blogja meg a te blogod között, hogy mitől működik az egyik, és miért nem funkcionál a másik, az is felesleges időpazarlás lenne a részemről. A blogbejegyzést is értőn kell ám olvasni, értelmezni a szöveget, és az, hogy a homoszexuális tematikájú esszémet nem érted, látva az általad képviselt színvonalat, nem is csodálom. ("Buzi vagy!" - szegény kakadobáló, ennyit tud; dobálozni a kakával.) De ha értőn olvasnád Tesz-Vesz blogját, akkor tudnád, hogy ő foglalkozik versírással, és ezért mint költő is foglalkozott Spriróval, vagyis a verseivel. Tudom, neked ez magas: ("még ezt a posztot is kár volt rá pazarolnia!"). Eddig a te kommentjeid tűnnek pazarlásnak, nem Tesz-Vesz ezen bejegyzése.

És itt békén is hagylak. Továbbra sem osztottál meg velünk semmi olyasmit, ami megfontolandó lenne. Inkább hagylak szarból várat építeni.

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2014.11.20. 18:32:41

@Ahasverus: Akkor kezdeném. Te írtál nekem, nem én neked. Ezt az apróságot azért ne hanyagoljuk el. Ráadásul a kommentem, még csak nem is rólad szólt és nem is neked. Ez csak mellékesen említem meg!

Leírhatod mi a különbség az én blogom meg a te blogod vagy bárki blogja között, de ahhoz érvek és bizonyítékok kellenek, az nem érv, hogy mert szerinted szar. Támaszd alá! Amire sem eddig és sem ezután nem leszel képes! Bármikor megcáfolom bármilyen blogommal kapcsolatos állításod, mint ahogy eddig is tettem!

És mit írtál te? Esszét? Ja persze, hogyne én meg folytatásos kisregényt, eszterházis dobozirodalom stílusban, na ne nevettess, te frusztrált látszatértelmiségi!

Ha vitázni akarsz vitázhatunk bármiről, de én mindig mindent érvekkel és bizonyítékkal támasztok alá, nem úgy mint te aki beszél a levegőbe, érdemleges dolgokat vársz tőlem, de te tőled még egy érdemleges dolgot sem hallottunk, csak mellékesen.

A másik, furcsa, mint említettem, hogy te érdemleges dolgokat vársz tőlem, meg megfontolandó dolgokat, de te írtál nekem először, és egyetlen egy megfontolandó vagy érdemleges szót sem írtál! Akkor te milyen alapon vársz el tőlem bármit is legyen az "érdemleges vagy megfontolandó" ?

Ha már lemegyünk a te óvódás szintedre - mert a kakadobálást te kezdted, nem én, én spiróról mondtam el a véleményemet, nem rólad spiróról, azért ez nem mindegy, te egyik kicsit túl reagálod és kakadobálással jössz nekem, akkor te neked mi is volt az első bejegyzésed?

Én nem kértem, hogy írj nekem, téged fusztrált, hogy lehúztam spirót, nem sokba nézem ezért nem fogok ódákat zengeni róla mennyire szar. Ezt elmondhatom egy mondatban, ha ez bánt ne olvasd.

A blogom működik, tehát amit írtál hülyeség, lassan négy év alatt félmilliónál is több látogató, havi szinten 15-20 ezer, bár engem nem az vezérel, hogy olvasott legyek, erre sohasem törekedtem, és addig működik amíg én akarom, ha vetted volna a fáradságot és elolvasod volna az első blog bejegyzéseket, akkor tudnád, hogy nem azért készítem ezt a blogot, hogy milliók olvassák, és az is, hogy nem érdekel, mások véleménye, de ha valaki belém köt, akkor nem hagyom magam.

A blogomról, ami nem téma mert ezt is te hoztad fel, a véleményemet tartalmazza, az írásaim minden esetben alá vannak támasztva érvekkel és bizonyítékokkal, de ezt ha "értőn" elolvasnád magadtól is rájöhettél volna.

A blogfikázást sem én kezdtem, hanem te, jöttél, hogy így meg úgy a blogom. De a te szavaiddal élve érdemleges meg megfontolandó dolgot nem mondtál, én legalább elolvastam egy-két posztodat, majd ha te is megtetted és ötoldalas kisesszét írsz nekem tele érdemleges és megfontolandó dolgokkal, akkor ugyanezt elvárhatod tőlem. Addig meg amíg csak kakadobálást csinálsz ugyanezt kapod vissza. Mert, amíg eddig tőled láttam, az csak szar bocsánat kakadobálás. Csak akkor mi a bajod ha én is szarral dobálokm ha te is ugyanezt csinálod! :D :D :D :D Csak mellékesen nem is az én blogom az etalon, te hoztad fel a blogom, akkor most miért zavar, ha én meg felhozom a tiédet? :D :D :D :D Hopp ez egy szép gyomros volt a részemről! :D :D :D :D

Mert ugye én írtam, egy egymondatos véleményt, nem neked, nem is a tesz-veszre vagy a blogjára, hanem spiróra, ez téged valamiért fusztrált, erre felülről beugattál nekem, előadva, hogy mennyire semmi az amit írtam, amivel szerintem semmi gond, mert nem postot írtam, hanem kommentet, majd leírtam neked az észrevételeimet, és hogy a te blogod sem különb, amin kicsit besértődtél, erre írod ezt a szart, hogy megfontolandó meg érdemleges - persze tőled eddig egy megfontolandó vagy érdemleges sort sem olvastunk és szerintem nem is fogunk - baromságot, meg a kakadobálást.

Egy dolgot ajánlok a figyelmedbe, ha másokat szarral dobálsz, és köpködsz, akkor ne húzd fel magad ha esetleg visszakapod ugyanazt a szart.

És még egy lényeges dolog, amit olvass el többször értőn, engem nem érdekel, a te vagy mások véleménye, nem is akarlak meggyőzni - és nem is foglak - a magam igazáról, te viszont itt egy 100 oldalas kisesszét vársz az embertől, hogy győzzelek meg, de nem foglak. Ha pedig ugatni akarsz ugass, de ahhoz vegyél rólam példát és mindig támaszd alá a mondandódat érvekkel és bizonyítékokkal!

Ha nem írsz nem fogok megsértődni, tudomásul veszem, hogy nem tudsz érvelni és bizonyítékokkal alátámasztani a mondandódat, és azt is megértem, ha annyira nagy benned a büszkeség, hogy ezt bevalljad. Amúgy ha azt akarnám, hogy százezrek kommenteljenek akkor nem lenne reklámmentes a blogom, mert pont az a fő célom, hogy csak egy szűk kör olvassa, azok akik hasonlóan vélekednek a világról mint én.

Na Isten áldjon legyen szép napod te zugfényképész lempés buzipárti, mert az vagy nem én mondom, te magad állítod ezt magadról te értőn olvasó látszatértelmiségi! :D :D :D Hopp egy utolsó gyomros a részemről!

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2014.11.20. 18:36:57

@Ahasverus: És még valamit, ha majd tesz-veszt zavarja, hogy mit írtam, akkor majd megvédi magát és ír nekem, bár nem vagyok és nem is voltam vele rosszba és hasonló a világnézetünk, meg nem egy posztját posztoltam már én is és rendszeresen olvasom a bejegyzéseit. Egyben biztos vagyok erre a seggnyalásra amit te csinálsz meg végképp nincs rászorulva!

2014.11.21. 08:55:20

@ariskerase:

Szerintem mi félrebeszélünk egymás feje felett. Megpróbálom ezt orvosolni.

1, Blogról: A nevével játszadoztam, amiben nem volt értékitélet. Te képzeltél utána értékitéletet. Az, hogy Tesz-Vesz blogját jobbnak tartom, mint a tiedet, az szubjektív magánvélemény. Olyan, amikor az ember jobb ételnek tartja a gulyáslevest a bablevesnél. Lehet érvelni, hogy az egyik miért jobb, mint a másik, de felesleges. A te blogod olvasói valószínűleg mást várnak el a te blogodtól, mint Tesz-Vesz vagy az én olvasóim.

Az, hogy kinek mennyi a látogatottsága, nem érdekel. A számháború számomra felesleges időpocsékolás. Magamnak írom a blogot, meg annak a néhány embernek, aki olvassa. Nem akarok ezzel pénzt keresni, hírnevet felhajtani - magam szórakoztatása, hobbija. Nem sértődtem meg, hogy nem tetszik. Nem te vagy a célközönség.

A blogodról kb. annyira felszínes véleményt írtam, mint te az enyémről. Lehet, hogy egy hónap kéne, hogy megismerjem a blogod, aztán vagy változik pozitív irányba a véleményem, vagy nem. A "lebuzizásom" nem érv, a blogom "szar" jelzővel illetése nem érv, a "hülyeségeket írsz" nem érv. A személyeskedés, barátom, nem érv.

2, Spiró: Nem azon kaptam fel a vizet, hogy nem tartod nagyra Spirót. Én sem rajongok érte; életemben egy regényt olvastam el tőle, a többi művébe beleolvastam. Középszerű szerzőnek tartom, a Fogság c. regénye is semmi más, mint Mika Waltari történelmi regényeinek egyfajta elég gyengécske utánzata.

Amin felkaptam a vizet, az az érv nélküli vélemény. A puszta személyeskedés. A kocsmai beszólás. (Bocs!)

Amit írtál Spiróról, az vélemény volt, de nem kritika. Olyan, amikor a balliberális értelmiségi (mondjuk Kemény Zsófi) kijelenti Wass Albertről: "Szar". És amikor az ember megkérdi: "Miért szar?". A válasz: "Mert szar." Ugyanezt csinálod: kijelentesz valamit, de nem írod le, mire alapozod a véleményed.

Még egy példa: TGM leírja egy újságcikkben, hogy Hegedűs Géza, Passuth László és Spiró György történelmi regényei rosszak. Azt már nem fejti ki, szerinte miért rosszak. Avagy nem kell azzal a szóval dobálóznod, hogy "intellektuel", mert az intellektuel is beleesik abba a hibába, mint az utca embere.

Én nem dicsekszem azzal, hogy értelmiségi vagyok. Tesz-Vesz sem teszi, annak ellenére, hogy a versei tízszer olvashatóbbak és élvezhetőbbek, mint Spiró György vagy Parti Nagy Lajos versei. Ellenben te itt nagyon fényezed magad, szinte minden kommentben üvöltöd, mekkora fasza gyerek vagy!

"te viszont itt egy 100 oldalas kisesszét vársz az embertől"

Én azt várom, hogy röviden, akár 5 mondatba írd le, mi bajod Spiróval, és még mindig nem tetted meg.

"Na Isten áldjon legyen szép napod te zugfényképész lempés buzipárti, mert az vagy nem én mondom, te magad állítod ezt magadról te értőn olvasó látszatértelmiségi! :D :D :D"

Jajj, most megsértődtem. :D Bocs, de ennél sokkal nagyobb gyomrosokat kaptam az élettől. :D Viszont egy kérdés így is előjött belőlem: miért várod el tőlem, hogy úriember legyek veled, ha belőled árad a kocsmaszag? Hmm, barátom...

Felőlem beszélgethetünk, de ha folyamatosan lehülyézzük egymást, mint a Szomszéd nője mindig zöldebb két kisöregje, akkor a párbeszédnek nincs sok értelme.

2014.11.21. 09:21:44

@ariskerase: Még valami. Hogy mennyire nem olvasod értőn a blogom, az utolsó kommented jól megmutatja.

"zugfényképész"

Rákattintottál egy posztomra? Ott utalok rá, hogy próbálkozás. És az is benne van, hogy amatőr. Életemben először próbáltam ki az ilyet. Értelemszerű, hogy nem lesznek azonnal profi képek.

"lempés"

Rákattintottál egy posztomra? Ex-LMP-s. Az írásban az is benne van, hogy ott hagytam, és hogy miért.

"buzipárti"

Rákattintottál egy posztomra? Az írásban két dologról beszéltem: arról, mennyire nincs értelme biológiailag determinált homoszexuálisokat heteroszexuálissá tenni; és leírtam, miért nem tartom puszta betegségnek a homoszexualitást. Közben van utalás arra, hogy ellenzem az azonos neműek házasságát, helyette ajánlom nekik az élettársi kapcsolatot. És ami nincs benn az írásomban: ellenzem, hogy azonos neműek gyereket fogadhassanak örökbe. Nem engedélyezném nyílt településen a Budapest Pride-t. És igen, magasabbrendűnek gondolom a heteroszexuális párkapcsolatot a homoszexuálisnál. Én kérek elnézést, hogy árnyaltan közeledek az emberi jelenségek felé. Tudom, ha valaki nem 100%-ban osztja valamelyik instant véleményt, akkor ő valami. Mivel ellenzem a melegházasságot, a meleg felvonulást és a melegek örökbe fogadási jogát, ezért liberális ismerőseim egy része szerint ÉN VAGYOK A HOMOFÓB. Amiért nem gondolom betegségnek a homoszexualitást, azért te és a radikális jobbos ismerőseid szemében ÉN VAGYOK A BUZIBARÁT. Csak mert nem vagyok hajlandó instant véleményekhez igazodni. Ha ez neked fáj, fájjon...

"látszatértelmiségi"

Hát ja! :D Ez meg aztán annyira szubjektív, hogy erre aztán nincs ellenérv. Én meg írhatnám, hogy te meg egy "vulgárproli" vagy, de ez sem lenne más, mint a fikázás visszafikázása.

Tartok tőle, hogy nálad a cikkeim átolvasása egyfajta átfutást jelentett.

Mindegy. Párbeszéd? Ismétlem önmagam.

Felőlem beszélgethetünk, de ha folyamatosan lehülyézzük egymást, mint a Szomszéd nője mindig zöldebb két kisöregje, akkor a párbeszédnek nincs sok értelme.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.24. 10:40:50

@ariskerase: @Ahasverus: ne veszekedjetek! :) béküljetek ki! :)

spiró tényleg az , amit leírt róla kommentben, ezért nem is fűztem hozzá semmit, mert suta lett volna egy kétszavas "így van", de attól még lehet posztot írni róla, ez kissé félreérthető volt, valóban.

ez amúgy egy ősrégi poszt, legelső posztjaim egyike, ezért ma már elavult lehet a megfogalmazás itt-ott.

ariskerase, nálatok túl hosszúak a sorok. nagyon nehéz így olvasni a posztokat.
ahasvérus 4-5 blogján (minek van ennyi?), meg túlságosan hosszúak a szövegek, rossz következtetéseket is levon, túlkompenzálja a feminizmust, a cigánysimogatásról szerencsére leszokott, de a homokosokat se kéne éltetni, se egyéb deviancát. vagy nem tudom mi volt ez az írás, nem láttam.

2014.11.24. 15:55:29

@tesz-vesz: @ariskerase: Csak veszekszünk, mint a Még zöldebb a szomszéd nője két kisöregje. :) Én szívesen kibékülök Ariskerase kollégával egy pohár Arany Ászok mellett. Fizetem is neki az első kört. :)

"ariskerase, nálatok túl hosszúak a sorok. nagyon nehéz így olvasni a posztokat.
ahasvérus 4-5 blogján (minek van ennyi?), meg túlságosan hosszúak a szövegek, rossz következtetéseket is levon, túlkompenzálja a feminizmust, a cigánysimogatásról szerencsére leszokott, de a homokosokat se kéne éltetni, se egyéb deviancát. vagy nem tudom mi volt ez az írás, nem láttam."

A BLOGKRITIKUS. :)
Ez az egyetlen blogom van. Az előzőt meg kellett szüntetnem, de annak okai magánjellegűek. A boszorkanyvadasz.blogspot.com a lényeges, a régebbiek nem.

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2014.11.26. 21:32:33

@Ahasverus: Akkor rövid leszek.
1. a blogodról: ENGEM NEM ÉRDEKEL A BLOGOD! EDDIG SEM ÉRDEKELT ÉS EZUTÁN SEM FOG!
2. NEM ÉN ÍRTAM NEKED, HANEM TE! Ezzel még semmi gond nem lenne, de te kezdted a fikázást, nekem eszembe sem jutott volna fikázni téged, mert teszek más emberek véleményére, így a tiedre is!
3. A posztokhoz írt kommenteknél nem kell megmagyaráznia az embernek a véleményét. Mert véleményt írtam! Ezt végre beláttad, akkor most minek vársz tőlem kritikai elemzést! Nagyjából megegyezik róla a véleményünk, ezt lehet fokozni, de szerintem semmi értelme.
4. Ha feltűnt volna a blogommal kapcsolatban ugyanaz az álláspontom mint neked a tiéddel! Magamnak írom és annak a néhány embernek, akit érdekel, nem várom el, hogy olvasd, sem hogy véleményezd, de akkor legalább ne fikázd, mert a tiéd sem különb! De még egyszer nem én kezdtem lehúzni a másikat! Nem várom el, hogy úriember légy, de ha írsz akkor le lehet szállni a magas lóról, nem egyből fentről kell jönni!

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2014.11.26. 21:35:05

@Ahasverus: Én nem vitatkozom veled! Ha ennyire zavar, hogy mások visszaszólnak, akkor ne köss bele másba! Nem neked írtam, nem a te blogodon ennyit! Ha valamit nem értesz kérdezd meg és nem egyből hurrogni! Beszélgethetünk, vitázhatunk hozz egy témát, vess fel egy problémát, írd le te mit gondolsz aztán én is leírom mi az amivel egyetértek és mi az amivel nem! Ennyi ha ennyire párbeszédet szeretnél! Amúgy nem haragszom rád, nem veszem én ezt annyira komolyan mint azt gondolod!

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2014.11.26. 21:37:41

@Ahasverus: És ól látod a cikkeidet átfutottam, nem ezzel töltöttem a szabadidőmet! De ha van valami jó témád dobd fel, utána nézek vagy átolvasom a kedvedért. Sajna a bloggerre haragszom szóval ott biztosan nem fogom leírni a válaszomat, vagy itt vagy emailben, vagy a blogomon ahol jól esik szívesen megválaszolom! És természetesen nem kötelező engem olvasni sem a kommentjeimet sem a posztjaimat!

2014.11.27. 15:12:49

@ariskerase: Én nem sértődtem meg. Nem vagyok az a sértődős fajta. (Megedződtem az évek alatt.) Azt mondod: te sem. Maradjunk ennyiben. Szóváltás mindig van két ember között, de ezt nem kell felfújni egyikünknek sem. Az egészséges párbeszéd híve vagyok. Időnként becsúszik egy kis indulat - azt ki kell gyomlálni vagy sem. Lesz még időnk beszélgetni... :) Majd jelentkezem, amint időm engedi...

ariskerase · http://fuggetlenseg.blog.hu/ 2016.03.28. 19:21:08

@Ahasverus: Elolvastam a cikket érdekesnek találtam. Sok igazság van benne, nagyrészt osztom is a leírtakat, van pár dolog, ami szerintem túlzás. A homoszexualitás mindenkinek a saját választása, senki nem kényszeríti rá őket. Lehet ennek pszichés oka, gyerekkori trauma, vagy csak az elutasítottság, mondjuk egy nő sem áll vele szóba, vagy túlságosan a fullnőkre hajtott és mivel az embernek vannak ösztönei, ha tetszik, ha nem ezeket az energiákat is le kell vezetni, így az ilyenek valahogyan meggyőzik magukat, hogy a saját nemükhöz vonzódnak, és ez az oka mindennek a sikertelenségnek, ami egyenes út a homoszexuális élethez. (Én inkább csak egy szexuális perverziónak nevezném. Az aberráltság egy formája) És mindehhez hozzájárul a média, ami egyre pozitívabban mutatja be a melegeket, egyfajta reklámot csinál neki. A média persze azzal is tudna manipulálni, hogy fogadjuk el a pedofilokat. :D Dióhéjban ennyi.

Ami a jogaikat illeti, szerintem semmivel sincs kevesebb joguk, házasodhatnak, lehet gyerekük és mellette melegedhetnek is. Ők csak többletjogokat akarnak.

2016.03.29. 19:04:21

@ariskerase: Köszönöm a véleményt. Sajnálatosan a homoszexualitás egy olyan téma, amiről tudományos vitákat elég nehéz kezdeni a korlátok és a tabuk miatt. Igazából lehet, de csak szélsőliberális, Gender Studies-alapon.

Itt van egy jó cikk:
deansdale.blog.hu/2016/03/21/lgbt_propaganda

Alatta kialakult egy jó kis vita. Ha gondolod, szállj be te is! :D