kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.


Térjünk mindannyian konszenzusra.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

posztos írkák

istCsend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold. Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém. És mond:http://m.cdn.blog.hu/kk/kkbk/image/000/magyar%20partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Utolsó írka

  • rdos: Trianon - a wilsoni elvek, a népek önrendelkezési joga mintha nem azonos lett volna a Monarchia mindegyik nemzetiségére az I.vh. után. :-( Biztosan csak véletlen. Mondjuk nem hiszek a véletlenekben. :-( soo.gd/U01R A többi száz éve tartó mismásolás. Csak közben fogyunk ezerrel. :-( E... (2018.11.14. 20:18) Válasz Bőtös Botondnak, a csehszlovák fasisztának
  • tesz-vesz: a kaliforniai lövöldözés, David Long: "Aztán idén áprilisban a szomszédok hívták ki a rendőrséget a viselkedése miatt. A járőrök megállapították, hogy a férfi zavart és ideges, ezért egy szakértői csapatot rendeltek ki hozzá, amely megállapította, lehetséges, hogy poszttraumás stresszbe... (2018.11.10. 22:23) Az elmebeteg gyilkosokról
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.


Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (3) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (15) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (13) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (9) antikultura (110) apáti (3) apor (1) arab (6) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (1) attila (1) audi (2) autó (3) autonómia (1) autonomia (1) ávh (1) azer (2) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (9) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (1) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (9) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (1) balogh (1) balsai (1) bandó (1) bándy (1) bank (68) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) bede (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (1) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (11) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (1) buza (1) buzánszky (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (12) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (61) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) daróczi (3) darvas (2) debrecen (2) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (4) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) doku (2) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (3) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (18) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (75) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (1) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) Esperay (1) esterházy (5) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (49) europai (4) everest (1) evola (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (350) film (104) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (4) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (7) freedman (1) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gellért (4) génmódosított (3) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (7) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (1) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) győr (1) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (20) gyurta (1) habán (1) habony (4) habsburg (1) hack (1) hadházy (4) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedűs (2) hegedüs (1) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (9) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (88) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (2) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) imf (3) incze (3) index (1) indoeurópaiak (2) infláció (2) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (1) jáksó (2) jakupcsek (1) jancsó (2) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) jobbik (125) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (10) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (3) kaslik (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (65) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (7) Kesznyéten (1) kilián (1) kína (4) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) kommunista (5) kommunizmus (1) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (5) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kovács (8) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (6) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (4) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) lévai (1) lezsák (2) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lukács (3) M&Ms (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) makovecz (5) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (13) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) matyi (1) máv (1) mdf (20) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (7) metró (2) mezőgazdaság (12) mhm (1) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mol (1) molnár (3) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (161) mta (2) mubarak (1) mugabe (1) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (1) nagy (3) nagyatády (1) nagykőrös (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (11) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) nép (1) népesség (1) ner (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (12) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (4) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (112) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (1) orosz (17) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) paizs (1) pakisztán (3) paks (3) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (1) palya (1) panama (1) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (1) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (3) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (6) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (3) pozsonyi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (1) pusztai (1) putyin (5) puzsér (11) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rainer (1) rajcsányi (3) rákóczi (1) rákosi (2) rap (1) raskó (2) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (4) románia (3) ron (1) róna (2) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (2) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (6) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svédország (1) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szajlai (1) szakály (1) szalai (1) szalay (2) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (3) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (2) szerbia (4) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (10) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (1) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (1) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (7) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (1) tibet (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (9) toroczkay (2) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (7) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) ttip (1) tudomany (25) tudomány (5) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (4) usa (66) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (9) vallas (15) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (1) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (1) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (221) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (26) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (162) zétényi (3) zichy (2) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zs kategória (248) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Petri György Apokrif; SZDSZ, Lánczi

2009.06.11. 14:01 | tesz-vesz | 225 komment

Címkék: vers szdsz petri zs kategória lánczi arokaso antikultura

 

Apokrif


Zakatol a szentcsalád
Isten tömi Máriát,
József nem tud elaludni,
keres valami piát.
Nem lel, felkel. Pizsamára
húz fel inget és gatyát,
lemegy a Háromkirályba,
hogy egy fröccsöt legalább ---
--- "Megint Isten?"
--- "Az hát, megint."
Sóhajt, nagyot húz, és legyint:
--- "Különben,
múltkor kivertem a huppot.
Ha az orrom előtt dugtok!
--- de így megmondtam a Marinak,
legalább tartsad a pofád,
úgyis szól mint a földrengés
mindig az a rohadt ágy,
közben - de komolyan! - ne halljak
több ha-ha-ha-halleluját!"

" Emellett sok zsidó van az országban, akik sok kárt okoznak... Ismernetek kell a zsidók gyalázkodását és erőszakra való hajlamát a Megváltó nevében napról napra. Emiatt Uraim, a hatalom nevében ne tűrjék őket el, hanem utasítsák ki őket. Ők a mi nyilvános ellenségeink akik szakadatlanul gyalázzák Urunkat Jézus Krisztust, Szűz Máriát k*rvának nevezik és szent fiát fattyúnak, és minket a fattyú és a torzszülött jelzővel illetnek. Ezért bánjatok keményen velük mivel mást sem tesznek, mint kínzó módon káromolják Urunkat, Jézus Krisztust, és megpróbálnak minket életünktől, egészségünktől, becsületünktől és javainktól megfosztani."

LUTHER MÁRTON prédikációja Eislebenben, pár nappal a halála előtt 1546 februárjában

Petri György (Budapest, 1943-2000) költő, műfordító, újságíró.

1966-tól az ELTE magyar-filozófia szakára járt. 1981-től 1989-ig a Beszélő című szamizdat lap szerkesztője, tagja a magyar demokratikus ellenzéknek. 1989-től haláláig a Holmi szerkesztőbizottságának tagja.

Első versei a Kortársban és az Élet és Irodalomban jelentek meg, majd évekre elhallgatott. Első kötete sikert aratott.

1994-ben az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje.


 

apokrif (apocryph) görög szó: 1. tételes vallások által hivataloisan el nem ismert (ősi vallásoki iratok, könyvek) 2. hamis, koholt, nem hiteles 3. nem ismert, névtelen, rejtett, titkos, kétes hírű

 

 

Az emberek lehetnek jók, rosszak.
A zsidók emberek: a zsidók lehetnek jók, rosszak.


Az antiszemita rossz. Megbélyegzi az összes zsidót ismeretlenül.
A keresztényellenesség rossz, a magyarelenesség rossz, nem toleráns, hanem kártékony, destruktív, dekadens. Kik Magyarországon a keresztényellenesek? Én találkoztam már szélsőjobbos antiszemita keresztényellenessekkel (ajaj nem lesz jó, ha összetett mondatokat írok), de ők nem jelennek meg a médiában, nem kapnak kossuth-díjat, nyomtatást, kiadót, könyvbemutatót, publicitást, tv-intejút, napi sajtót, és érettségi tételt a diákoknak.

Magyarországon ki lehet még keresztényellenes? Bizony ezek - mondjuk ki - a zsidók. Nem mind, csak egyes frusztrált zsidók, mint Spiró, Tóta Árpád, Petri György. Ők kapnak kiadót, díjakat, publicitást...

Keveset hallunk a keresztényellenes kijelentésekről? (lásd még Spirót) Bizony a "liberálisok", csak az antiszemitizmus miatt ajvékolnak, ha a keresztényeket sértik vérig, azt nekik nem fáj, nem kürtöli szét az Axel Springer-média (ami tudtommal tv-csatornákat is üzemel, Tv2, RTL klub) ezzel az egész országot, itt csak a Kisgazdapárt tiltakozott egyedül Petri és Spiró kitüntetésekor, a Fidesznek nem fájt, igazi konzervatívok, ugye? Ez volt az akkori jobboldal... eddig.

Egy kis közbevetés, hogy jobban értse a tisztelt olvasó: Ungváry Rudolf egy Klubrádiós interjújában arra a kérdésre válaszolva, hogy "miért ilyen durva itt a jobboldal?", azt válaszolta, hogy "egy ország olyan jobboldalt érdemel, amilyen a baloldala". Vaktyúk is talál szemet, híres mondata: "Lánczi rosszabb mint egy antiszemita", Lánczi András (konzervatív, magyar) mondatai a Friderikusz showban (Szólás szabadságában) :

„Én egy pici történettel hadd fejezzem ezt be, én most jártam Bostonban egy konferencián, ahol megismerkedtem egy német professzorral, nagyon erős lesz, amit mondani fogok, de nagyon is idetartozik. Elmondta nekem, hogy milyen nehéz volt németnek Amerikában ösztöndíjasnak lenni. Mindenki gyakorlatilag ki nem mondva, kiközösítették, merthogy ő német, tehát fasiszta. De azt mondja, hogy ennél sokkal nehezebb volt az, amikor a különböző professzorok elsugdosták nekik, hogy mit gondolnak a zsidókról. És azt mondta ez a német ember, hogy ez volt a legnehezebb. A tanulság levonását mindenkinek a gondolkodására bízom.”

Ezek a mondatok kiváltották Ungváryban a haragot.

De térjünk vissza Petrihez:

Miért fáj az antiszemitizmus az SZDSZ-nek, és miért nem nyitja ki a száját a keresztényellenes írásokon, mondatokon? Mert az szdsz egy zsidópárt.

 

Arról pedig fogalmuk sem volt, hogy a vezető lelkész milyen szerepet tulajdonít magának a pártban. Németh Sándor - az alapításban való részvétele okán - úgy tekintette, ő alapította a pártot (esetleg még néhány zsidó értelmiségi, de az csak ószövetség).

bartus lászló, Fesz van

Zsidópárt, a rosszabbik zsidó fajtából fajtából (ugye emlékszünk, hogy a zsidók is lehetnek jók és rosszak, namost az SZDSZ zsidói a rosszak), és ez nem titok többé. Ezt szinte mindenki elismeri. Tankönyvekben is szerepel, hogy zsidók alapították részben (ami "nagyrészben"-ként értendő). Kuncze pl részben azért lett pártelnök, mert nem volt zsidó - mondta az SZDSZ pártelnök, Pető Iván 1998-as Beszélő interjúban (de egyesek szerint Bauer volt, én határozottan Petőre emlékszem). Ez egy nagy előny volt a pártban, hiszen akkor még az egész ország érdekeit akarták képviselni (ez azt jelenti, hogy sok szavazót akartak).

"menjenek a gázai övezetbe beszélgetni" - az erdélyi magyar ifjúság igazi hangja is képben van, tisztában van a helyzettel. teljes videó itt.

Az Apokríf nekünk keresztényeknek fáj, és míg a zsidók megkövetelik, hogy határolódjon el mindenki az antiszemitának tituláltaktól, addig nincsen zsidó aki ettől elhatárolódna, és ami a legszörnyűbb: ezt senki, semmilyen személy, intézmény, párt, hivatalos vagy civil szervezet nem is kéri tőlük.

Az elvtársak, elvbarátok megpróbálják kimagyarázni szegényt. Egyeseknél sikerül is...
Petri nagyon egyszerűen elintézhető: keresztényellenes (ami ha tökéletes demokráciában lennék, ugyanolyan bűn lenne, mint az antiszemitizmus), hogy emellett tehetséges-e vagy sem, az most irreleváns.
Keresztényellenes. Pont.
Petri zsidó, mint már mondtam keresztényellenesek itt csak a zsidók, és nagyon menő ám a keresztényellenesség pesti liberális körökben:
El mondo című lap írja (ez magát "kereszténynek, de progresszívnek" tartja, tehát gyanús):

Mint említettem, a szentség megidézése gyakran épp az űr, a hiány drámai érzékeltetése révén történik. Petri György magyar költőről a hívők, ha egyáltalán hallottak, annyit tudnak, hogy borzalmas, blaszfém verseket írt. Én Pilinszky után az egyik legnagyobb költőnknek tartom. Valóban van egy verse, amelynek első sorát elborzadva szokták idézni a hívők, amelyet puszta gyávaságból (no meg talán kíméletből) nem merek szó szerint ideírni. Arról szól, ha egyáltalán meg lehet bármely versről mondani, hogy miről szól, hogy József, Mária hitvese álmatlanul lebotorkál a kocsmába, és arról panaszkodik az ivócimboráknak, hogy nem tud aludni, mert már megint “zakatol” az ágy, már megint itt van Isten és Máriával…. Tényleg rettentően botránkoztató. De mi történik egy ilyen vers olvasásakor? Nincs olyan ember, a legmegveszekedettebb ateista, aki ne érezné magát kényelmetlenül vagy legalábbis furcsán, ha ilyet olvas vagy hall. A vers a mai cinizmuson, süketségen, vakságon keresztül egy aprócska jelet küld arról az olvasónak, hogy valamikor régen ez a történet szent volt, és ha te magad is titokban szégyenkezel és megbotránkozol, amikor gyalázzák, akkor tebenned is ott rejlik valami pici fogékonyság valami más iránt, mint ami ma itt van. Mert valójában milyen elviselhetetlenül borzalmas az, hogy ma már leginkább férjüket csaló Máriák vannak, álmatlan és trágár Józsefek, röhögő ivócimborák, lepusztultság, értékvesztés. Petri György egész életében ennek a borzalomnak és botránynak a terhét magára véve élt, és tönkre is ment bele.

Nagyon menő láthatjuk, itt sem elhatárolódnak, hanem dicsérik. "milyen szenzációs, hogy gyűlöli a keresztényeket, és emellett a 2. legnagyobb költő magyarországon" (tehát itt: a magyar területen lévő zsidók körében még mindig népszerű, ezért is kapott kossuth-díjat).
Miért pont a kereszténységet pécézte ki? És ha már ír, miért kell ilyen utcai, analfabéta, részeges hangnemben? Mindannyian tudjuk a választ.
Értelmes, kultúrált ember nem gyalázza ilyen hangnemben más vallását, de a "liberális" pártnak belefér a toleranciaküszöbébe.

 

 


Ők győztek mindig, a Fidesz nem akar kulturális rendszerváltást (nem akar ezekre reagálni, hogy miért, nem tudjuk. Nem veszi fel a kesztyűt vagy nem is zavarja?), márpedig a kultúrában nem történt semmi változás. Folyamatosan jönnek ezekkel a versekkel, írásokkal és utána mondják, hogy milyen köpködő a jobboldal, az, de miért is részben?
Mert köpködő és korcs ez a "baloldal", de ezerszeresen! Hát mikor írt ilyet egy jobboldali a zsidó vallásról? Ilyen hangnemben.

Ez egy szabad ország, mindenki azt olvas amit akar. Én nem olvasom ezeket, mert undorodom tőlük. Okkal. Nem a zsidókat nem olvasom, hanem a keresztény- és magyargyűlölőket nem olvasom.

A korábbi írásomban már leírtam, "egy nálunk szerencsésebb fejlődésű országban, mint Togo, Luxemburg és Bhután" (hogy Fábryt idézzem) nemcsak én egyedül bojkottálnám Spiró és Petri műveit, hanem Spiró egész egyszerűen nem élne meg belőle, el kellene mennie utcát söpörni.
Az "antiszemita" (értsd: magyar nemzeti szabadelvű) költőket, írókat vajon olvassák a zsidók? Nagyon nem, de nemcsak ők nem, hanem az egész ország nem, hiszen ők uralják itt a kultúrát.
A probléma itt kezdődik. Ők miért keresztényellenesek? Mert ha nem lennének azok nem lenne itt semmi probléma sem a kultúrában. Azért mert kell amivel szemben meghatározzák magukat, Theo Waigel mondja, "hogy a szélsőjobboldali jelenségek, mindig a baloldalt erősítik", ők erre rájátszanak. Indukálják, generálják az antiszemitizmust. De egyénenként ezek beteg emberek, gyűlőlködő identitással. Élvezik, hogy senki nem szól rájuk az infantilis játszadozásaikban.

Reiner Péter, az elhíresült zsidó gárdatag is nyilatkozott egy érdekeset ezzel kapcsolatban:

"Antiszemitizmus mindenhol van. Nem is ez a lényeges. A lényeges az, hogy most folyik az ország kirablása. Ehhez leginkább arra van szükség, hogy maga a folyamat rejtve maradjon. Ilyenkor mindig kell valami, amivel a hatalommal szemben állókat meg lehet bélyegezni. Erre a legjobb dolog az antiszemitizmus vádját elővenni. Ha az antiszemitizmus növekszik, akkor az csak egy gerjesztett folyamat eredménye lehet, a hatalom érdeke."

Nem a zsidók jók, vagy rosszak, hanem a zsidó szervezetek élén lévő vezetők. Ők a rosszak. De ők mind. Nem véletlenül: ugyanis 60 évnyi kommunista diktatúra után a vezetők még mindig ugyanabból a káderkörből rekrutálódnak.
De egy fontos ok van, amiért a hazafi nem lehet szdszes soha: az szdsz a külföldi bankokat képviseli. Kisebb államot akar, ami eleve hazaárulás. A természetben, a társadalomban minden, amióta világ a világ, arra törekszik hogy erősebb legyen, de az szdsz gyenge államot akar: a haverok az üzleti életben vannak, ha gyenge az állam, erős a haveri üzleti szféra. Onnan kapják ők is a fizetést, a külföldi bankszámlákat, pártpénzeket, offshore cégeket, kampányfinanszírozást. Ők mind a magyarság elárulói, az IMF, szabadkőművesekkel megspékelve gazdagságot adtak nekik, hogy csináljanak rabszolgavilágot ebből az országból. "3 külföldi szabadkőműves is volt, akik segítettek hitelt adni 1983 körül Magyarországnak" (mondta a libsi művtöri tanárunk boldogan büszkélkedve, hogy milyen jók is a szabadkőművesek) Fekete Jánossal karöltve, kit nagyon szeret a "baloldal", mindig mondják, hogy az ő hitelfelvétele mentette meg az országot az államcsődtől, azt bezzeg sohasem kérdezik meg tőle, hogy ki vezette az országot az államcsőd szélére.

Vámos György volt maszihisz szóvivő beszél érdekes dolgokról.

Kommunista ideológát hangoztatják liberális mázban, de a liberalizmus nem nélkülözi eredendően a nacionalizmust, ez mindhárom ideológiában benne van, nincs olyan szabálya, hogy a revízió "az ördögtől való", a trianonra emlékezők pedig a történelem szemétdonbjára. Szerintem a liberalizmus már minden értelmes emberben benne van, mit lehet még liberálisabbá tenni? Egy nagyon frappáns mondatot hallottam nemrég: "A konzervatívok most azokat az értékeket akarják megtartani, amikért száz éve még a liberálisok küzdöttek".

 

Petri versének védelmezője nem liberális (akármit is jelent ma ez), csak apologéta; ilyenkor azt kellene mondaniuk, hogy jogos a megvetés irányába. De ezt senki nem mondja.

Egy kicsit elkanyarodtunk, de ez a poetapolitika.

Petri díjai:

    * Az Európa Könyvkiadó Nívódíja (1986)
    * A Mikes Kelemen Kör Díja (1988) (Hollandia)
    * Déry Tibor-jutalom (1989, 1994)
    * József Attila-díj (1990)
    * A Jövő Irodalmáért Díj (1989)
    * Az Örley Kör Díja (1990)
    * Az Év Könyve Jutalom (1991)
    * A Soros Alapítvány Életműdíja (1992)
    * Nagy Imre-emlékplakett (1995)
    * Weöres Sándor-díj (Soros) (1995)
    * Kossuth-díj (1996)
    * Nicolaus Lenau-díj (1997)
    * Pro Urbe Budapest (1998)
    * Üveggolyó-rend (1998)

de nyugodtan ideírhatjuk a posztumusz Táncsics-díjat.


 

 

 

De mindegy most már, az SZDSZ parlamenti kiesésével és lassú elhalásával a közbeszéd és közélet nyugodtabb lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr371178775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.01. 13:36:43

@Frederick: bibó nem volt okos ember, ugyanazt gondolom róla, mintha fizetnék az elvtársak hogy írja rőfre a mondokáját, grafomán volt szegény, ezért már olvasni sem érdemes, ahogy te is grafomán vagy,
fogom a fejem mikor olvasom bibót, hogy hogy lehet ilyen ostobát mondani.

egy numerus clausus ma sem ártana, nézzük csak meg a kultúrát ma

"Mi nem az idegen fajjal szemben követeljük a numerus clausust, hanem a saját fajunkkal szemben követeljük a numerus apertust, mert tébolyodott és öngyilkos nemzet az, amely az értelmiséget nem elsősorban a saját fajtájából akarja rekrutálni."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.01. 13:40:07

@Otovszky E.: ha, a legrosszabb olvasók?
szerintem a legjobbak, ha meglátnak egy lényeget, azt megjegyzik a sok dagonya között.

nyilván nicse sokszor mondott ostoba félmondatokat, ezért támadták is rendesen, illetve vitákban sokszor maradta alul mert nem tudott reflektálni egy idézetre :)
most kompenzál, és van aki kiragadja ezt az idézetet az egész művéből :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.01. 13:46:06

@Frederick: és honnan vetted hogy én nem tudom ezt? akkor jobb író lesz?
pont göncz volt a besúgója talán.

szerintem bibó pont olyan volt mint te, ugyanolyan feje van mint neked, jó volt a pr-je, aztán vki felfigyelt rá, még rád is felfigyelhet vki, csak jól kell házasodnod.
nehogy aztán 50 év múlva téged idézzenek vkik.
bár ahogy romlik a világ, még ez is lehetséges lesz :)

azt honnan lehet tudni hogy támogatta a numerus clausut és antiszemita volt? nem kevered te vkivel?

"Apai nagyanyja, Talányi (Treffler) Vilma kikeresztelkedett zsidó családból származott"

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.01. 13:47:39

@Frederick: hát Hamvason átment a kommunizmus rendesen.

Frederick (törölt) 2012.10.01. 17:26:24

@tesz-vesz: Az, hogy mit gondolsz rólam, érdekel a legkevésbé. De az, hogy teljes életműveket lenézel, megérdemel egy gúnyos mosolyt! :)

Prohászka Ottokár és Bíbó István - szerinted - grafomán ember. Prohászka és Bibó műveire támaszkodva magyar nacionalisták százai rakták össze az identitásukat, míg a te blogod legfeljebb pár kétségbeesett lúzert serkenthet "nagy tettekre".

Ugyebár, Bibó és Prohászka grafománok!? Mondja egy olyan semmirekelő blogger, aki eddig semmit nem tett le a nemzet asztalára. Mondja a dívatmagyar, a gyártósoron összerakott "hazafy"!

Semmit sem tudsz Bibóról, köztük azt sem, hogy a hatalom nemhogy nem fizette, de mostohán bánt vele. Az 1956-os tetteiért börtönben ült.

Jajj, Tesz-Vesz, semmit nem változtál! Ugyanolyan bunkó és hülye vagy! Tipikus JOBBIK-csicska! :(

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.01. 21:09:35

@Frederick: Prohászka legalább hasznosakat írt, nem csak halmozta egymásra a szavakat, hanem volt értelme is.
miért tartsam nagyra nícse és bibó életművét? álljak be a sznob sorba, amiket kedveltek? amiket olvastam tőlük nem azt mutatja hogy nagy elmék lennének.

azért ne nézd le az olvasóimat légyszíves, eddig se voltál a kedvencünk, ezután sem leszel, talán ők tartanak téged lúzernek nem gondolod?
a te blogod olvasói hányan vannak? akárhányan is, azt a maréknyi embert látatlanba nem nevezném lúzernek, ebben különbözök tetőled.

ezt is tudtam bibóról, honnan vetted hogy nem tudtam? én már középiskola után olvastam és ismertem makikám.
börtönben ült, ahogy mécs, ahogy kádár, ahogy rajk, ahogy winter mária, ahogy péter gábor.
semmit nem tudsz a világról.

te meg lmp-s csicska vagy. jó ez, ez kell neked?
én nem vagyok jobbik apologéta, de őket támogatom a szavazatommal.

Otovszky E. 2012.10.01. 23:05:40

@tesz-vesz: "mit szólnál ha azt mondanám, hogy arról hogy a zsidók koncentrációs táborba kerültek, arról csakis a zsidók tehetnek"
Azt szólnám, hogy javíthatatlan idióta vagy, mert ha valakit elvisznek és meggyilkolnak, csak mert zsidó vagy tuszi, vagy magyar, vagy mert be kell tölteni az előírt kontingenst (Gulag), az nem tehet arról, hogy elviszik és meggyilkolják. Sőt nemcsak arról nem tehet, hogy meggyilkolják, hanem ellene sem tehet, hiszen az üldözői gondoskodnak arról, hogy ne tehessen. Szóval nagy barom vagy, barátom. Ha majd egyszer az élet úgy hozza, hogy szerencsétlenség vagy katasztrófa ér, olyasmi, amiről nem tehetsz, gondolj arra, hogy te tehetsz róla.
Szóval azért vagy hülye, mert valami és az ellenkezője közé egyenlőségjelet teszel.
Perverz egy logikád van, hallod. Pfuj.
Egy ilyen embertől a dicséret szégyen, a szidás dicséret.

Otovszky E. 2012.10.01. 23:20:23

@tesz-vesz: "Az eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem" c. írásban 4 fejezet (a 2., 3., 4., 5.) a 19. századi magyar történelmet interpretálja. Az a gyanúm, hogy te nem olvastad ezt a szöveget.
Bibó nem volt okos ember, de te az vagy.
Ami Nietzschét illeti, egy írásjelet nem értettél meg belőle. Persze, mert - Bibóhoz hasonlóan - gondolkodást, az elme erejének megfeszítését kívánja az olvasása. Ahogy meg amit te írsz, az arra vall, hogy hiába olvasnál bármit is, rajtad már nem segítene. Ugyanaz a rosszízű sematizmus jellemzi, amit ideírsz, mint az általad mélyen lenézett és unalomig szidott kommunisták közül a leghülyébbeket. Gyerekkoromban, a 60-as, 70-es években ment ez a fajta hipersematikus izé, no meg még a Magyar Néphadsereg "pol.táj:" eseményein. Egy picit átmázoltad, egyébként ugyanaz.

Csak így tovább a nem tudom hová.

Otovszky E. 2012.10.01. 23:30:24

Tesz-vesz, olyan vagy te, mint a kommunisták, mégpedig közülük azok, akik az 1980-as évtizedben is végig kitartottak az egyedül üdvözítő Tan mellett, és bárki bármit mondott nekik arról, hogy valami baj azért van ezzel az egész izével, mégpedig a gyökerénél, ők csak kötöttték az ebet a karóhoz, meg se hallották, nem is reagáltak soha a "bomlasztó kritikára", egyre csak ugyanazt hajtogatták...
Ilyen vagy te is, pont mint a te kommunistáid. Jól eltanultad tőlük, nem éltél hiába.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.01. 23:38:40

@Otovszky E.: nyilván nem jöttél rá, hogy én csak tükörpéldát mutatok, nem pedig mondom ezt, tehát trianonról nem a magyarok tehetnek, és joggal mutogatnak másra, a holokausztról nem a zsidók tehetnek és joggal mutogatnak másra, más a felelős, már érted?
nagyon irritált az ostoba nicse-idézeted.

nem muszáj idejárnod, már mondtam ,hogy semmi hasznom belőle, csak időm foglalod feleslegesen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.01. 23:42:57

@Otovszky E.: erre nincs semmi válasz?
nehogy elsikkadjon már a levegőben te nagy magiszter

"a gyűlölet, az bizony gyűlölet, akár zsidók ellen, akár keresztények ellen jelentkezik."

akkor minek írtad azt 2012.09.12. 00:45:04-én, hogy:
"Attól, hogy a keresztényellenes ellentéte az antiszemitának, nem ugyanolyan gyűlölet a kettő. "

Otovszky E. 2012.10.02. 01:53:33

@tesz-vesz: "nagyon irritált az ostoba nicse-idézeted."
Nem én idéztem, hanem te. Persze, hogy irritált, hiszen telibe talált téged, úgy látom.

Otovszky E. 2012.10.02. 02:09:41

@tesz-vesz: ""a gyűlölet, az bizony gyűlölet, akár zsidók ellen, akár keresztények ellen jelentkezik."
akkor minek írtad azt 2012.09.12. 00:45:04-én, hogy:
"Attól, hogy a keresztényellenes ellentéte az antiszemitának, nem ugyanolyan gyűlölet a kettő. " "
Nem sikkad el. Nézd csak: vannak emberek (1), és vannak vallások/ideológiák/intézményrendszerek, meg amit akarsz(2).
A (fél)vak is láthatja, csak te nem, mert vmiért nem akarod látni. na akkor le a hályogot, tehát, mivel le is írtam, pár kommenttel arrább, hogy az a "keresztényellenesség", ahogy te itt a Petri-verssel illusztrálni igyekszel, azért nem azonos az antiszemitizmussal, mert az utóbbi általában emberek (jelesül "zsidók") ellen, nem pedig ezen emberek ("zsidók") vallása ellen irányuló érzület. Amennyiben a keresztényellenesség emberek ellen irányul, azonnal egyenlő lesz az antiszemitizmussal, mert mindkettő EMBEREK ELLEN irányul. Mivel, ismétlem, az antiszemitizmust úgy definiáljuk, mint zsidó emberek elleni érzületet, nem lehet egyenlőségjelet tenni pl. Petri "keresztényellenessége" és az antisz. közé, mert Petri érzülete valójában "kereszténységellenes" (ha egyáltalán az - neked ui. ezt nem sikerült bizonyítanod, de ez most mellékes. Érted, h miért "mellékes"?). Az ugye belátható, hogy "keresztény" és kereszténySÉG nem ugyanaz?
Nem a "zsidó" érdekes az antiszemita érzületben, hanem valami, ami kimaradm, elsikkad: ti. az "ember".
Az egész antiszemitizmus/zsidó-ügy lefordítható, mint említettem "tuszi-ügyre", vagy akár a hazájukban "bozgornak" (hazátlannak) nevezett erdélyi magyarok ügyére stb. Gondolkodni csak árnyaltan érdemes, barátom, mindent egyetlen "vezérelvre" leegyszerűsítve nem.

Otovszky E. 2012.10.02. 02:34:54

@tesz-vesz: " nyilván nem jöttél rá, hogy én csak tükörpéldát mutatok, nem pedig mondom ezt, tehát trianonról nem a magyarok tehetnek, és joggal mutogatnak másra, a holokausztról nem a zsidók tehetnek és joggal mutogatnak másra, más a felelős, már érted?"
De, rájöttem, és láthatod is, ha idenézel (idézem magam, ugyanabból a kommentből): "Azt szólnám, hogy javíthatatlan idióta vagy..." Ez tehát egy irreális feltételes mondat. A többi az "analógiád" bornírtságának szólt. A Trianon meg a holokauszt nem ugyanaz a kategória, így a tükörpéldád rettenetesen sántít. De vegyük ki a holokausztot, és tegyük a helyébe az 1994-es ruandai "eseményeket". (Tényleg mi lenne, ha nem ugranál mindenre, ami a "zsidókkal" kapcsolatos, és csak magát a dolgot/eseményt/embert néznéd? csak zárójelben. Elfogyna a kerozin a világnézetedhez?)
A Trianonhoz vezető úton való haladásért sokat tettek politikusaink és vezetőink - nem kell szeretni Bibót, de érdemes elolvasni. Meg mást is. Attól, hogy nem szeretünk valakit, egyrészt még megszerethetjük, ha elolvassuk, amit írt, másrészt meg - és ez sokkal fontosabb - gondolkozásra serkenthet. Lehet, h igaza van, lehet h nincs. A történelem ravasz egy valami. Nem a történetírás, hanem maga a megtörtént történelem.
"nem muszáj idejárnod, már mondtam ,hogy semmi hasznom belőle, csak időm foglalod feleslegesen."
Már megbocsáss, de a hülyeséget nehezen tolerálom, azért "járok ide". Időt nem foglalunk, legföljebb teret, de ez lényegtelen, végül is szemantikai innovációnak elmegy. Én amúgy az idődet nem veszem el, mert te veszed el, ha rám pazarolod. Erről tehát nem én tehetek, hanem te.
Engem nem érdekel, hogy neked mi rólam a véleményed (amúgy nem rám nézve lesújtó, hogy ki akarod akolbólítani azt, aki nem ért veled egyet... Ja és Vörösmartyra hivatkozol pl., arra a költőre, aki a maga korában a leginkább önmagával-vívódó alakja volt az irodalmunknak? Kicsit vívódjál már önmagaddal, ne az unalomig ismert sztereotip szarokat dobd fel újra meg újra).
Off: egyébként az egyik későbbi posztod, a Zách Kláráról szóló, kifejezetten tetszett. Miért nem lehet olyat, és miért kell ilyet írni? Mint a gyerekek, amikor a párhuzamos osztályt szidják, hatodikban. Vagy mint az angolok az íreket. Az ottani sztereotípia szerint az írek hülyék, mert mindig krumplit zabálnak. Aztán a 20. szd-i angol irodalom krémje meg ír származású.
Tényleg "csak" gondolkozni kellene...

Otovszky E. 2012.10.02. 12:25:39

@tesz-vesz: "bibó nem volt okos ember, ugyanazt gondolom róla, mintha fizetnék az elvtársak hogy írja rőfre a mondokáját, grafomán volt szegény, ezért már olvasni sem érdemes, ahogy te is grafomán vagy,
fogom a fejem mikor olvasom bibót, hogy hogy lehet ilyen ostobát mondani."
Pontosan Bibó melyik fejtegetésére gondolsz, amitől a fejedet fogod?
Természetesen nem az határozza meg egy szellemi teljesítmény értékét, hogy a kommunista korszakban indexen volt, vagy nem adták ki, de bizony Bibó indexen volt. Olyannyira, hogy a '80-as évek közepén így jelent meg a háromkötetes Bibó: I. kötet: 1935-1944, II. kötet: 1945-1949, III. kötet: 1971-1979. A IV. kötet (1939-1979) csak később jelent meg. Ennek fényében baromság, a tényeket figyelmen kívül hagyó állítás, hogy Bibót rőfre fizették az elvtársak. Hiszen nem jelent meg, érted? Akkor sem, ha te azt gondolod.
Nyilvánvaló képtelenség gondolása rossz fényt vet a gondolóra.

Otovszky E. 2012.10.02. 12:34:38

@tesz-vesz: "az ostoba nicse-idézeted"
Sajnos nem ostoba a nícse-idézet, hanem egy nagyon pontos pszichológiai (ha úgy tetszik pre-zsidó pszichoanalitikai - feltéve, hogy nem kutatod fel Nietzsche zsidó származását) megfigyelésen alapul, amit bárki ellenőrizhet magán. Ostoba az, aki nem érti, amit olvas, de/csak/ezért (nem kívánt törlendő) hadakozik ellene. És persze, következésképpen, sznob divatnak állítja be.
Még mely ostoba félmondatokra bukkantál Nietzschénél?
Attól, hogy nem látsz el a hegy tetejére, a hegy még ott van, akkor is, ha számodra megközelíthetetlen.
Vannak, akik nem értik pl. a görbült terek elméletét, vagy a klasszikus összhangzattant meghaladó zeneelméletet, stb. stb., és hülyeségnek bélyegzik ezeket. Vannak, akik nem bélyegzik meg. Ez csak egy analógia volt.

Frederick (törölt) 2012.10.02. 20:48:28

@Otovszky E.: Hmm! Tesz-Vesz bolsevik logika alapján gondolkodik! Tesz-Vesz egy bolsevik droid! Ez elgondolkodtató! :)

Frederick (törölt) 2012.10.02. 21:05:52

@Otovszky E.: Azért vannak jó cuccai is Tesz-Vesznek. Itt például az oslói gyilkosnak látja el a baját:
kkbk.blog.hu/2011/07/25/ecce_occisor_norvegia

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.04. 16:29:54

@Otovszky E.: nem én idéztem először, te idézted, még erre sem emlékszel?
én egy linket mutattam, abból te idéztél,
nem telibetalált, mondtam már hogy elcsépelt és unalmas, azért irritál, van akiknél igaz is, és erre mondtam a zsidó tükörpéldát, hogy nem a németek tehetnek róla, hanem a zsidók,

nem az antant tehet róla, hanem a magyarok. ostoba, elcsépelt, unalmas, téves felhozni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.04. 16:46:45

@Otovszky E.: A (fél)vak is láthatja, csak te nem"

mit? hogy vannak emberek meg vallások?

azt már kifejtettem igen, de kifejtem újra nyugodtan, hogy ha sérted a kereszténység alap, ALAP eszméit, akkor sérted a keresztény embert is.
és mondtam már erre, réges-régen, nyilván nem láttad, ezért elmondom nagy kedvvel újra, hogy aki nem szereti a kereszténységet, az nagy valószínűséggel a keresztény embert sem szereti a gyakorlatban. ha szeretné kifinomultabban kritizálná mások vallását.
szerinted a zsidóknak a fasizmussal volt csak a bajuk, a fasiszta emberrel nem? nem baj, ez neked magas. nem értetted, nem is érted.

"közben - de komolyan! - ne halljak
több ha-ha-ha-halleluját!"

a keresztény embert sem szereti a gyakorlatban, aki mondja a ha-ha-ha-halleluját a keresztény templomban.

a keresztény szó nem egyenlő a kereszténységgel. a keresztényellenes a keresztény ember elleni ellenességet takarja. különben azt mondanánk kereszténységellenes.
a keresztény meg egy ember, akárcsak az átlag zsidó

persze hogy nem sikerül neked bizonyítanom, mert te filoszemita vagy és nem látod még a fenti versen se ,magadtól, édes istenem milyen ostoba vagy.
miért nem kérdezed meg amúgy@Frederick: barátunkat mi a véleménye petriről? mielőtt még összemelegednétek?

"Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos és Petri György a legrosszabb költők Magyarországon. Miért nem tudnak ezek verset írni, tesz-vesz? :)
...
A Napsütötte sáv c. vers rossz, mint minden Petri György iromány. Az ilyeneket úgy hívják, hogy negatív tehetség. A negatív tehetségeknek pedig vannak rajongóik és híveik; jó példa erre Amerika. Szerinted milyen ember lehet, akinek egy Petri vers megváltoztatta az életét? Olyan. Olyan petris. Általában a tehetségtelen művészeknek tehetségtelen a rajongótábora - zsák a foltját megtalálja.
...
Bizonyos embereket nem lehet meggyőzni. A meggyőződés kemény dió tudd lenni. És az se feledd, hogy az SZDSZ-MSZP szekértábora, holdudvara, ez a balliberális kör szinte már úgy funkcionál, mint egy szekta. Petri jó és kész! - az illető maga sem tudja megmondani, miért jó. A szektában (és a balliberális értelmiségi szcéna nagyon is az!!!) nincs logika és nincs szabad gondolkodás.

Vagyis: nem tudom, hogy lehet azt a szerencsétlen Petri-rajongót meggyőzni a zsákutcáról! :) "
kkbk.blog.hu/2010/07/29/biro_zoltan_irodalomtortenesz#comments

ekkor még láttam a intellektuális reményt frederickben

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.04. 16:52:34

@Otovszky E.: ""a gyűlölet, az bizony gyűlölet, akár zsidók ellen, akár keresztények ellen jelentkezik."

akkor minek írtad azt 2012.09.12. 00:45:04-én, hogy:
"Attól, hogy a keresztényellenes ellentéte az antiszemitának, nem ugyanolyan gyűlölet a kettő. "

"Nem sikkad el."

de elsikkadt, magad se érted miről van szó ugye?
legalább azt ismernéd be, hogy összevissza beszélsz, minthogy itt szándékosan hazudozol, meg elsikkasztani próbálod a lehetetlen hibáidat.
most megint beszélsz arról hogy a zsidón van sapka a keresztényen nincs, nem a gyűlöletről beszélsz, hanem a ker-antiszem közti különbségekről, te tényleg nem érted

gyűlölet, ezt egyszer már lejátszottuk.
a gyűlöletről van szó. ismerd be, hogy összevissza beszélsz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.04. 17:02:15

@Otovszky E.: mivel a példa jogos, nálad nincs feltételes mód, hiszen te állítottad, hogy a magyarok másokat okolnak a maguk bűnei helyett.
tehát te javíthatatlan idióta vagy. idézlek.

trianon tényleg nem ugyanaz a kategória, nem érdemes összehasonlítani, csak annyiban, hogy mindkettő egy tragédia.
ezért sem sántít a példám.
csak azért ugrok ilyen ellenpéldákkal, mert így jobban tudok egy filoszemita előtt villogni.

az én időmet lefoglalod. a saját házam körül végképp nem tűrhetem a szemetet, amit de idekoszolsz, ezért kitakarítok.
a zách nekem is a kedvenc posztom.
ó hát tudom én hogy sok a nobel-díjas magyar, akik Klebelsberg iskolában tanultak, nem vagyok én írgyűlölő angol. mondtam már.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.04. 17:16:31

@Otovszky E.: a zsidókérdéses írása tele van vele, bocs, de elég szálon futunk már, amiket én elvágni igyekszem, nem újakat nyitni, amiből 60 újabb ág futna

én tudom hogy a szamizdatokat is valahol az elvtársak fizették, tudom hogy a maoista demszky és orbán apja nagy komcsi volt.
sőt, még a fenti hűs ellenálló petri is szamizdaton volt a tiltott kategóriában, a hős ellenálló demokráciaféltő komcsik.

elvtársak az 50-es években:
- te is partizán voltál?
- még nem, de már intézik

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.04. 17:22:39

@Otovszky E.: azért ostoba, mert régen tudjuk mindezt, létező dologról írt, de minden helyzetbe ezt beleképzelni és ezzel magyarázni, teljes ostobaság.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.04. 17:23:13

@Frederick: mivan? mi a bolsevik logika? vagy szótismételsz?

Frederick (törölt) 2012.10.05. 06:14:52

@tesz-vesz: Te valamit nagyon félreértettél, tesz-vesz. Én az eddigi vitában, ami itt zajlott, nem mondtam véleményt Petriről. Az tény, hogy egy kommentemben elmondtam, mennyire nem szeretem Petri költészetét, Kukorelly és Parti Nagy lírájával együtt. De egy komment egészen más, mint egy poszt. Ha blogbejegyzést írnék, akkor biztosan érvek felhasználásával fejteném ki, miért nem jó költő szerintem Petri vagy a másik kettő.

A véleményem azóta sem változott: szerintem Petri, Kukorelly vagy Parti Nagy nem jó költők, jobb esetben is középszerűek. Nem lehet őket olyan zseniális költőkhöz hasonlítani, mint József Attila, Weöres Sándor vagy Ady Endre.

Továbbra is felvállalom ezt a MAGÁNVÉLEMÉNY-t, elfogadom, ha valaki ezzel nem ért egyet (mondjuk talán Otovszky), és ha esetleg írok erről blogbejegyzést a blogomba, vagyis esszét, akkor ezt meg is fogom indokolni, miért gondolom így. Miért ez a véleményem.

Itt viszont, a post alatt más a szituáció. Otovszky rámutatott a kritikádban néhány hibádra. Nem a jó a kritikád, Otovszky elmondta, miért. Te ahelyett, hogy átfogalmaztad volna a kritikád, kijavítottad volna a hibáidat, vagyis bebizonyítottad volna, miért keresztényellenes és miért rossz költő Petri, el kezdted gyalázni a kritikust. Ez nem úriemberhez méltó!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.05. 11:14:47

@Frederick: nem értettem félre, ez a komment nem neked szól, Oto egy nagy ellenálló hősnek tartja petrit emellett egy különösen finom érzékeny lelkű intelligens embernek írja le, azt viszont nem tudja te mit gondolsz róla.
hogy sötét mint az ég

mire mutatott rá? miről beszélsz? milyen hiba?
te se látod miért keresztényellenes petri? ezt nektek magyarázni kell?!

Otovszky E. 2012.10.05. 14:28:15

@tesz-vesz: Az az ember, aki a vitában a vitapartnerét gyalázza, szinte mindegyik hozzászólásában, valójában nem az ellenfelét, hanem saját magát minősíti. Aki az ellenkező, vagy más véleményt hangoztatókat lehülyézi stb., az nyilvánvaló üzenetet közvetít magáról: csak neki lehet igaza, mindenki más, aki nem így gondolja, hülye. Furcsa módon ezzel az ellenkezőjét teszi annak, ami a szándéka: nem a másikból csinál hülyét, hanem saját magából.
Így védeni a kereszténységet...
Közben, úgynevezett okhatározói és egyéb mellékmondatok (indoklás, argumentált kifejtés, és hasonlók) egyszerűen nem léteznek a részéről. Kinyilatkoztatások - az van, dögivel.
Kérem, ezért szar ez a poszt. Igen finom és enyhe kifejezés, hogy a posztoló nem ismeri a vitakultúra fogalmát.
Hab a tortán, hogy szinte semmit nem értettél meg abból, amit ía kommentekben írtam. Indulatos, agyatlan viszontkommentjeiddel nem lehet mit kezdeni.
Gyónj meg, vagy frissítsd az operációs rendszeredet. A sajátodat, ne a gépedét.
Még egyszer: mi van akkor, ha "Petri keresztényellenes"? Na bumm. Gondolta a fene. A költészet, az irodalom per definitionem NEM keresztény-, vagy iszlám- vagy szocializmusellenes. Ezzel a kirohanásos poszttal (meg a kommentjeiddel) egy szintre tapostad magad a Salman Rushdie-t üldöző iszlámista fundamentalistákkal. Aki úgy olvassa és aszerint ítéli meg az irodalmi alkotásokat, hogy azok melyik ideológiát támadják vagy támogatják, az az olvasó eleve vakvágányon jár. Ez egy nagyon primitív olvasási mód. Na pl. ez a "bolsevik gondolkodás" egyik jellemző ismérve. Csak mert kérdezted.
"miért nem kérdezed meg amúgy@Frederick: barátunkat mi a véleménye petriről?"
Miért kellene ahhoz megkérdeznem másvalaki véleményét, hogy leírjam az enyémet? Majd ő elmondja, ha jónak látja. Én nem fogom őt szidalmazni, hülyének meg mittomminek aposztrofálni, mert ő nem tartja jó írónak Petrit, Parti Nagyot. Én jó íróknak tartom őket, mert jól írnak és jókat. Kicsit off: nekem pl. Mozart a nagy kedvencem (a hangjegyírók között, de szavakat is jól helyez egymás mellé), és még sose hülyéztem le senkit, mert nem szereti Mozartot. Nem nevezem, és nem tartom hülyének, aki teljesen másfajta zenét hallgat. Nem hülyézem le, ha vki nem szereti Dosztojevszkijt. Legfőképpen amiatt, hogy ne csináljak hülyét magamból, ha így tennék. Hát ez neked nagyon nem sikerült, barátom. (Meg hát a hülyézőnek a (leg)szarabb, lássuk be.)
Szerencsétlen (nem Petri, hanem a posztoló).
Miért kell vérig sértődni, ha valakinek nem tetszik az írásod? Összekeverted a személyeddel? A posztot a nyilvánosságnak szántad, vagy nem? A személyedet meg nem - igaz? Akkor? Benne van a pakliban, hogy az emberrel nem értenek egyet, nem tetszik, amit ír. A sértődés önmagában oké. De így kommunikálni kifelé - az mán gáz a javából. Losership, amigo mio! Meg kell tanulni, barátom, hogy ha nyilvánosságra hozod a gondolataidat, nem mindenki fogja üdvözölni. Folyamatos gyalázkodás helyett inkább örülj annak, hogy olyan valaki is végigolvasta, aki nem ért vele egyet, és meg is mondja, hogy miért. Olvasd el Moliere: Mizantrópját (pechedre Petri György fordította le utoljára magyarra), ott az elején a főhőst megkéri valaki, hogy mondjon véleményt a verséről. Az szabódik, de addig-addig nyüstöli a másik, hogy csak megbírálja - végül becsületbírósági ügy lesz belőle, mert a versfaragó jól megsértődik a bírálaton... (Micsoda képtelen helyzet, nem?) Több éve írsz a blogodra, de láthatóan nem sikerült még rájönnöd arra, hogy a kritika nem gyalázkodás - sem abban az értelemben, hogy egy szövegre vagy állításra tett kritikai megjegyzés nem a szöveget/állítást jegyző személyének a szidalmazása, gyalázása, sem pedig abban, hogy a gyalázás nem helyettesíti az érvelést, az álláspont megokolását. Neked sikerült jól összezagyválnod a kettőt.
Megint csak finoman fogalmazva, az árnyalt gondolat jól argumentált és megalapozott kifejtése nem erősséged. Valójában persze "árnyalt gondolatról" nincs is szó itt, de legalább ne lenne a tálalása ennyire siralmas, ennyire keservesen együgyű.
Petri "keresztényellenessége" pedig - poétikai értelemben - produktív. Na ezt a labdát próbáld meg valahogyan megütni.
Hajrá.

Otovszky E. 2012.10.05. 15:10:54

@tesz-vesz: miért tolod ide más véleményét? Ez szánalmas? Mit akarsz ezzel?
Rakás szerencsétlenség ez az erőlködésed, tényleg.
"Logikát" emlegetsz, például. Ne röhögtess annyit - vagy ez most kabaré?

Otovszky E. 2012.10.05. 15:11:48

elírtam, elnézést, helyesen "Ez szánalmas."

Otovszky E. 2012.10.05. 20:54:19

A tisztelt posztoló modora pedig kizárja az értelmes párbeszéd lehetőségét. Az, hogy a stílusa hagy maga után némi kívánnivalót, még elmegy.
Nem beszélve arról, hogy nem tudod, hogy ha "egy linket mutatunk", azzal bizony kimerítjük az idézés cselekményét (Nietzsche "ostobaságára" gondolok: mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/index.php?option=com_tanelem&id_tanelem=504&tip=0). Tehát ezt a szöveget nem én dobtam be ide. Node ez igazán semmiség.
Még valami. Azt hiszem ezt már mondtam, de nem árt meg, legföljebb - a mi posztolónknak - nem fog használni most sem. Azzal, hogy valaki valamit (valakiről) állít, esetleg egyre vehemensebben, még nem automatikusan igaz, és az egyre vehemensebb állítástól nem válik egyre igazabbá. Kellenének érvek, indoklások, meg a többi. Ezt valahogy illenék megtanulni annak, aki napi (heti) rendszerességgel posztol és kommentekre válaszol.
Végül is mindegy. Mindig is voltak olyan "vitatkozók", akiknek csak hangerejük volt. Nincs semmi új a nap alatt.
Qrwa unalmas, mindenesetre. És üres.

Otovszky E. 2012.10.05. 21:07:53

Ez a "saját házad tája" duma meg röhejes, mert egy blog, egy poszt eleve nyilvános, bárki hozzászólhat - még olyan is, urambocsá', aki nem ért egyet az előtte szólóval, akár - horribile dictu - magával a posztolóval. Bizony, barátom, ez a dolog lényege. Úgy látszik, te valami központosított internetet képzelsz el, ahol mindenki ugyanazt gondolja, és te őket vezetgeted, mint valami nyájat. Aki nem ilyen, az "odapiszkít". Hát ez halmozottan vicces, nem gondolod? Neked előre ki kellett volna kötnöd, hogy csak azok szólhatnak hozzá a posztjaidhoz, akik mindenben egy véleményen vannak veled.
Ne ez pl. a bolsevik gondolkodás másik nagy ismérve. Kicsit átpingálva, Radex írógépjavító festékkel.

Otovszky E. 2012.10.05. 21:31:04

@tesz-vesz: "Vörösmartyt megkérdezte a magyarokat? Petőfi?..."
Ne célozgasson a posztoló, kérem, arra, hogy ő, mivel egy lapon említi magát e két költővel, mindjárt a "társaságukra" is méltóvá válik, csak mert "megvédi" a magyarokat meg a keresztényeket. Ki ellen védi meg, tényleg? És megvédi-e?
A második kérdésre rögtön tudnék is válaszolni: nem védi meg, viszont leégeti őket ez a fajta védelem. Égő, sajnos. Indoklás az eddigi kommentjeimben található.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.05. 23:25:02

@Otovszky E.: nem minden vitában gyalázom a beszélgetőpartnert, általában az "amilyen az adj Isten olyan a fogadj Isten" elven vagyok, de itt olyan nüanszokba kötöttek bele, olyan bután, hogy nem lehet úriember módjára tűrni.

én nem vagyok megkeresztelve, de kereszténynek tartom magam, az szeretnék lenni, én vagyok a kereszténység kalóza.
úgy védem, ahogy akarom.

ugyanazt gondolom, semmit nem értettél meg,és körbe-körbe jársz, elmondod ugyanazt, tévesen, félhülyén.
pl:

"mi van akkor, ha "Petri keresztényellenes"? Na bumm."

ezt már egyszer elmondtam, hogy akkor ugyanolyan elbánásban kell részesíteni mint az antiszemitákat szokás nálatok. olyan nehéz objektívnek lenni? nyilván olyan nagyon nem vagy filoszemita, hogy nem tűnik fel a keresztényellenesség nálad, mint probléma, "jaj az csak egy kis mulatságos hó-hó-hóbort, az semmiség, csak játék"
no persze

nincs semmi bajom a fundamentalistákkal. viszont a mohamed-karikatúrát készítő dánnal nagyon sok bajom van.
salman rushdie képéről én azt látom, hogy ez az ember belül és kívül egyaránt undorító, rohad ez az ember, abszolút nem sajnálnám, ha sikerülne a fatva, Mohamed próféta „tiszteletlen” ábrázolása udvariatlan dolog. ha Rómában jársz, viselkedj úgy mint a rómaiak...

"Rushdie kijelentette, hogy többet nem bújkál, és hogy megbánta az ellenfelei lecsillapítására tett azon nyilatkozatait, melyek szerint gyakorló muszlim. Valójában ugyanis nem vallásos"

tehát még hazug kutya is. úgy gondolom nem véletlenül védték a britek annyira. ... britek által finanszírozott rejtekhelyen élt
Rushdie közismert barátságban áll okkult csoportokkal és olyan tagjaikkal, mint Anton LaVey, aki a Sátán Egyházának alapítója és főpapja.

nem bolsevik gondolkodás az, hogy nem vagyok hajlandó anyagyilkosok, erkölcstelen, műveletlen buta, gyűlölködő embereket olvasni, és nem vagyok hajlandó fizetni az adómból az ő jólétüket.

"Miért kellene ahhoz megkérdeznem másvalaki véleményét, hogy leírjam az enyémet?"

hol állítottam ilyet béla? :) ez már nem az általános iskola, itt nem kell már kompenzálnod

" Majd ő elmondja, ha jónak látja."
na ja, csak nehogy összemelegedjetek annyira, frederikk is bolsevik, mert nem támogatná államilag petrit? okunk részben fedi egymást, minőségtelenül pocsék író.
ja jónak tartod őket, akkor "olyan petris" vagy te is frederik szerint. petrinek, olyan petris rajongói vannak.

nem végigsértődtem, látható is az első rád válaszoló kommentemben, hanem a hihetetlen ostobaságod felbőszített.

"Petri "keresztényellenessége" pedig - poétikai értelemben - produktív"

produktív az antiszemitizmus is, legnagyobb terméke a holokauszt, ne ezt csapd vissza

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.05. 23:27:13

@Otovszky E.: már mondtam, ne legyél már "ilyen petris".

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.05. 23:29:46

@Otovszky E.: hát nem tudom...
az idézés, idézet nálam egy konkrét szöveget mutat be, nem pedig egy link bemásolását jelenti, dehát nem vagyunk egyformák :)
én el tudom fogadni ha másnak nem ezt jelenti, csakhát olyan rohadt szánalmas ez :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.05. 23:37:39

@Otovszky E.: te itt vendég vagy az én házamban, akárkit fogadhatok itt, jó embereket vendégül látok, de bármikor kirúghatlak a saját portámról örökre, téged is meg az lmp-s haverodat is.

ha központosított internetet akarnék egy véleménnyel nyilván itt beszélgetnék veled hónapokon át, megtűrve a kommentjeidet
ha bolsevik lennék, nem lennél te már régen itt barátom.

"Neked előre ki kellett volna kötnöd, hogy csak azok szólhatnak hozzá a posztjaidhoz, akik mindenben egy véleményen vannak veled."

nyilván nem láttad a kiírást jobb oldalon az oldaldobozban:

"az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot."
tip. bolsevik tempó

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.05. 23:39:26

@Otovszky E.: nyilván a szomszéd gyereket nem mondhatom példaként, mert azt senki sem ismeri, ezért mondok olyat, aki közismert magyar nacionalista hazafi volt.

Otovszky E. 2012.10.06. 01:21:17

@tesz-vesz: "nem bolsevik gondolkodás az, hogy nem vagyok hajlandó anyagyilkosok, erkölcstelen, műveletlen buta, gyűlölködő embereket olvasni, és nem vagyok hajlandó fizetni az adómból az ő jólétüket."
Ez micsoda, Tesz-vesz? Mit hadoválsz össze? Nem ettől "bolsevik a gondolkodásod". Látom, a szövegértésed megint fullon van, gratulálok. Mivel elsőre nem értetted, vegyük át még egyszer:
1. " Aki úgy olvassa és aszerint ítéli meg az irodalmi alkotásokat, hogy azok melyik ideológiát támadják vagy támogatják, az az olvasó eleve vakvágányon jár. Ez egy nagyon primitív olvasási mód. Na pl. ez a "bolsevik gondolkodás" egyik jellemző ismérve.
2. "Úgy látszik, te valami központosított internetet képzelsz el, ahol mindenki ugyanazt gondolja, és te őket vezetgeted, mint valami nyájat. Aki nem ilyen, az "odapiszkít". ... Neked előre ki kellett volna kötnöd, hogy csak azok szólhatnak hozzá a posztjaidhoz, akik mindenben egy véleményen vannak veled."
Na ez pl. a bolsevik gondolkodás másik nagy ismérve."
"nem minden vitában gyalázom a beszélgetőpartnert"
Hát ez bájos. Csak azt, aki nem ért veled egyet. Mekkora hülye vagy, hallod...
Olyan vagy, mint amit a Fidesz kiakasztatott minden közintézményben (NER, vagy micsoda): "az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd. Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul, így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot."
Attól, hogy ezt kibiggyeszted ide, magától még nem valósul meg. Tudod? Tenni is kell érte. Te ellene teszel. Mint a Fidesz. Ő is megvalósítja a nemzeti egyetértési rendszert. A butaságod az égbe kiált, hiszen te nem komálod őket, oszt mégis azt teszed(veszed), amit és ahogy ők. Sikeresen integrálva a bolsevik way of thinking-et. (Lásd fent.) Ez ügyes.
Te kis gyűlölködő paprikajancsi, te véded a kereszténységet? Az nem gyűlöletvallás, barátom. Nem tudtad? A kereszténység kis önjelölt centerhalf-ja, a kispadról be-besercintesz a pálya felé...Nézz utána a dolgonak. Egyszerű: Dosztojevszkij: A Karamazov-testvérek/A nagy inkvizítor.
Amit itt produkálsz, butaság és gyűlölködés. Sajnos. Több tanulással lehetne ezen változtatni. Non solum orando, sed etiam laborando alitur mens. (Nem egyedül az imádkozás, hanem a munkálkodás táplálja az elmét.)
Röhejes vagy és buta, mert az ízlése után nemhogy megítéled a másikat, hanem megszólod. Persze, ha valaki Parti Nagyot szereti, ammá' alapból hülye. Érted te, hogy mi itt a bibi? Nem úgy nézel ki.
Na most ezzel pedig tényleg elárultad, hogy a felfogóképességed elhanyagolható: "Petri "keresztényellenessége" pedig - poétikai értelemben - produktív". Produktív az antiszemitizmus is, legnagyobb terméke a holokauszt, ne ezt csapd vissza"
Poétikailag produktív Petri "keresztényellenessége". Tudod mi az? A "kontrapéldád" vagy mid nagyon gyérre sikerült.
Nem értesz te semmit, de írogatsz szorgalmasan. Amit nem értesz, az kapásból hülyeség. Gondolkozni meg minek, igaz? Fárasztó valami lehet, meg aztán rá se szoktál soha igazán.
Ez van.

Otovszky E. 2012.10.06. 03:05:03

@tesz-vesz: "...nacionalista hazafi..."
Ez így egy kicsit - nem is kicsit - oximórongyanús ám... Nacionalista és hazafi.
"olyan nüanszokba kötöttek bele, olyan bután, hogy nem lehet úriember módjára tűrni."
Csak kibököd az ácskapcsot a zsákból: "úriember"... Hol vagy te attól....
Én nem nüanszokba kötöttem bele, hanem neked elégtelen a kapacitásod meg a gyakorlatod az árnyaltabb gondolkodáshoz. Hiába blogolsz meg posztolsz ezerrel. Sajnos azt kell mondanom, hogy amit te itt "vita" címén művelsz, azzal oly mértékben leéget(t)ed magad, hogy na. Az itt nyújtott teljesítményed alapján a te keresztény- és magyarvédelmed hatástalan és értelmetlen. Ismétlem: engem tökéletesen hidegen hagy, hogy egy rossz stílusú, gondolathiányos, ennek ellenére (vagy éppen ezért, ki tudja) grafo- és monomániás poszt-toló minek nevez. Ezek a gyalázkodások az érdemi mondanivaló, ép gondolatok és érvek helyett törnek elő belőled, és az épkézláb vitára való teljes alkalmatlanságodról árulkodnak. S a kis buta még meg is magyarázza, hogy "nem minden vitában gyalázza a beszélgetőpartnert" (értsd: kizárólag azokat gyalázza, akik nem értenek vele egyet). Felvilágosultság és éleslátás tekintetében egy közepesen fejlett ó- vagy középkori bányaló hozzád képest maga Dante, amikor meglátja Istent a Paradicsomban (XXXIII. ének).

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.06. 10:49:11

@Otovszky E.: bocs, de ez már azelőtt létezett, mielőtt létezett a kommunizmus, bolsevizmus.
akkor már miért lenne bolsevik gondolkodás majomember?

nem gyalázom azt aki nem ért velem egyet, szerintem előző kommentemben elég világosan ott van, hogy csak a sík hülyéket nem állhatám.

mi nem valósul meg? itt több szerző is van.

már bocs, de én nem magamtól gyűlölöm petrit, ő váltotta ki belőlem ezt a hatást, ő sértette meg az erkölcs normáit, nem én, itt nem én vagyok az agresszor, majd akkor fogom szeretni az ellenséget, ha bármikor legyőzhetem, amíg ők uralkodnak zsarnok módjára, nincs oka egyik kereszténynek se szeretet mutatni afelé, aki gyűlöli a keresztényeket.
majd akkor fogom megbocsátani a hibáit, ha ő már őszintén megbánta, leülte a büntetését és bocsánatot kért. bűnbocsánat, tudod.

az antiszemitizmus is poétikai értelemben produktív:
kkbk.blog.hu/2012/05/22/sajo_sandor_uj_abel
nincs semmi baj az antiszemitizmussal, nyilván, ha a keresztényellenesség produktív petrinél, Sajó Sándornál is az, jó dolgok ezek. csak ne hazudd magad objektívnek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.06. 10:59:16

@Otovszky E.: inkább tautológia, de most ehhez volt kedvem

persze, hol lennék? síkhülyékkel minek udvariaskodni? ezt mondtam, nem értetted?

igen, én nem érvelek folyamatosan, csak személyeskedek nem te,
valójában én is személyeskedek, de én érvelek is, amire te sose reagálsz, csak személyeskedsz, pl itt:
Otovszky E. 2012.09.10. 17:35:46

és még mindig várom a gyűlölet dolgot, ne sikkadjon már el, jó?
nagyon el akarod te sikkasztani.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.06. 11:05:25

@Otovszky E.: azért ez művészet, amit művelsz, te is egy negatív tehetség vagy, ahogy petri, ahogy parti nagy :)
hiszen nekik vagy a rajongója, így olyan vagy mint ők.

" "nem minden vitában gyalázza a beszélgetőpartnert" (értsd: kizárólag azokat gyalázza, akik nem értenek vele egyet). "

az eredeti szöveg ez:

"nem minden vitában gyalázom a beszélgetőpartnert, általában az "amilyen az adj Isten olyan a fogadj Isten" elven vagyok, de itt olyan nüanszokba kötöttek bele, olyan bután, hogy nem lehet úriember módjára tűrni."

ált. a vita azt jelenti, hogy két ember nem ért egyet alapból valamin, ezt neked ki kell fejteni?
nem is kommentálom a színvonalad

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.06. 13:37:51

@Frederick: @Otovszky E.: azt még mindig nem tudjuk, hogy mi a baj Takaró Mihállyal, valahogy elsikkadt ez is. köpködni azt tudtok, de bizonyítani már nem olyan könnyű

Frederick (törölt) 2012.10.06. 14:28:50

@Otovszky E.: Otovszky, kérlek, magyarázd el neki, mi a baj Takaró Mihállyal, nekem nincs hozzá most affinitásom. :(
Még egyszer húzd meg azt a kannás bort. :)

Otovszky E. 2012.10.06. 16:00:04

@tesz-vesz: Takaró Mihállyal az a baj, hogy tisztességtelen és buta, ámde kellően erőszakos ahhoz, hogy ezt jól el tudja adni a Dunamelléki Református Egyházkerületben és ennek környezetében. A Református Egyházon belül, és a református oktatási intézményekben különösképpen sokan nagyon nem komálják a hataloméhsége, erőszakossága és gátlástalansága miatt. Egy igazi komisszár, csak nem vörös színekben.
Ismerem személyesen, és ismerem a történetét is, mondhatni első kézből. Kollégák voltunk, de ha nem lettünk volna, akkor is ugyanezt gondolnám róla.
Takaró Mihály úgy tesz, mintha jelentős irodalomtudományi munkássága lenne, pedig nincs. Butaságát vonalas tendenciózusságával igyekszik leplezni. Mindezt igen hatásosan adja elő.
Remélem, ennyi elég. Több kannásat nem iszom. Fordul a gyomrom kifele. Elnézést.

Otovszky E. 2012.10.06. 16:18:14

@tesz-vesz: "ált. a vita azt jelenti, hogy két ember nem ért egyet alapból valamin, ezt neked ki kell fejteni?
nem is kommentálom a színvonalad"
Igen, te szerencsétlen, tudom, mit jelent a vita. Ne kommentáld a színvonalat. Azt nemigen lehet. Szöveget szoktak kommentálni a kommentátorok. nem színvonalat.
Határtalan butaságokat sikerült megint összehordanod a legutóbbi kommentjeidben, grat.
Megint állítasz egy csomó mindent - azt hiszed, attól az mindjárt úgy van? De jó is lenne, igaz? Mint a Lolka-Bolka a varázscerkájával az Esti mesében a 70-es években. Elvetted tőlük, vagy mi? Lerajzolod, hogy a kommentelőd analfrabéta? Igazán? És Te? Az anyanyelveden is folyton megbicsaklasz. Ennyire analfabéta a te kommentelőd:
"A Hungarian published author, Classicist and Slavist. Teaches literature, mythopoetics and opera. Was Mellon Fellow (IASH, Edinburgh). Published two books of poetry and books on opera semiotics. Writes verse in Hungarian, English, Latin and Greek."
(Ez egy nemsokára - nem bolsevik, nem posztkomcsi, nem zsidó kiadónál - megjelenő angliai versantológiában lesz benne, mint a bio-m. Én ebben az antológiában a hazámat képviselem egy angolul írt versemmel. Ismeretlenül válogattak be. Ezt azért írom ide neked, kedves pocskondia-mester, hogy lásd, mennyire üresen kong, amiket te összevissza idedobálsz.) NINCS JELENTÉSE, ÉS NINCS JELENTŐSÉGE, annak, amit te leírsz. Te csak abban a hitben ringatod magad, hogy van. Higgyél csak, önhitre ítélt. Írkálj a cerkáddal, kis Lolka-Bolka-utánérzés, aztán hegyezd újra, ha már tompa. És kezdd elölről.
Szóval te mit tettél le az asztalra? A könyöködet, az egér mellé?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.06. 16:26:05

@Otovszky E.: azt hittem most mondatokat fogsz idézni tőle, miért is buta, de nyilván te nem fogod fel, hogy ezzel a szöveggel amit most ideírtál, senkit nem tudsz meggyőzni miért buta Takaró.
amúgy én nem zárom ki hogy komcsi volt, én már vass csaba óta nem lepődök meg semmin.
de azt tudom, hogy nagyon okosakat mondott mindig, amit én eddig hallottam tőle.

azt hittem konkrét példákat mondasz, mert ami neked gátlástalanság, az lehet hogy csupán egy tévedés, az meg, hogy te leostobázod, látható hogy semmit nem jelent :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.06. 16:35:11

@Otovszky E.: kommentálni bármit lehet, ne fárassz, jó? olyan elkeseredett kötsz bele mindenbe, mint egy vak bika. a kommentátor a mérkőzés alatt is szöveget kommentál, és ha a játékosok nem jól játszanak, azt mondja, és ezzel színvonalról beszél, kifejti, magyaráz, kommentál, te szerencsétlen :)

látom elvesztetted az önuralmad megint.

mekkora egy fals életrajz. ez kong üresen a fejedben.
mivel látom hogy te letettél már valamit az asztalra az angol verseddel, ezért minden eddigi vitánkat megnyerted :) örülsz neki ugye, te kis fogyatékos :)
de azért a szemedbe nem fogják mondani, milyen borzalmas is az a vers, jó ha tudod, amúgy se találkozol emberekkel, csak olyan petrisekkel, mint te magad.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.06. 16:36:13

@Frederick: ő nem tudja elmagyarázni, korlátolt, te megpróbálod?

Otovszky E. 2012.10.06. 20:28:49

@tesz-vesz: "mivel látom hogy te letettél már valamit az asztalra az angol verseddel, ezért minden eddigi vitánkat megnyerted :) örülsz neki ugye, te kis fogyatékos :)"
Ilyen bárgyú vagy tényleg? "...EZÉRT..." nem "ezért"... Semmi köze a biography-mnek a vitánkhoz. Az analfabétizmusomhoz van köze, te szerencsétlen. Oda is írtam, nem vetted észre? A zárójel nem azt jelenti, hogy ami benne van, azt nem szabad elolvasni, vagy pedig az ellenkezője értendő.
Fölösleges idéznem Takaró M. mondatait.
1. Fönt vannak a neten a publikációi, olvasd el és értelmezd őket. 2. Menj be a Lónyay Utcai Református Gimnáziumba, és elegyedj beszédbe az ott tanító tanárokkal, valamint keresd meg a korábban ott dolgozókat, és kérd meg őket, hogy beszéljenek neked Takaró Mihályról. Utána rakj össze egy képet magadnak, és vond le a következtetéseket. Végül köszönd meg nekem a tippeket.
"de azért a szemedbe nem fogják mondani, milyen borzalmas is az a vers, jó ha tudod, amúgy se találkozol emberekkel."
Nem találkozom emberekkel... Mért, mikkel találkozom, dinókkal vagy marslakókkal? Te ezt is tudod, ugye? Hiszen ha te leírtad, akkor úgy van, nincs apelláta! "Jó, ha tudom..." - ó. Üres szóhalmokat gurítasz, mint ama bogár a ganajjal. (Habár a ganajtúró nem üreset gurít. Többet végez, mint te.) Az ismétlés a tudás anyja, ezért idézem magam: "NINCS JELENTÉSE, ÉS NINCS JELENTŐSÉGE, annak, amit te leírsz. Te csak abban a hitben ringatod magad, hogy van."
Nem vesztettem el az önuralmamat. Röhögtem közben, mert tényleg röhejes vagy, a szónak abban az értelmében (is), hogy nevethetnékje támad tőled az embernek. Negatív szórakoztató forma. ("Forma" itt "figura", "fazon", "faszi" stb. jelentésben)
Mitől "fals" az életrajz? "Hamis"? Látod, amikor te értékelő állítást fogalmazol meg, maga az állításod azonnal erodálja a tartalmat, tekintet nélkül az értékelés előjelére: egy számodra ismeretlen dolgot azon az alapon értékelsz, minősítesz, hogy a hozzá kötődő személy szerinted "analfabéta, ostoba" stb. Honnan tudod te, hogy én miket, milyeneket írok? Onnan, hogy "borzalmas" verset írok, mert én "posztkommunista" vagyok, igaz? Honnan tudod, hogy én posztkomcsi vagyok? Onnan, hogy azt mondtad. Miért mondtad? Mert nekem nem tetszett a Petri-"kritikád". (Elolvastad már Moliere Mizantrópját? Hajszálra ugyanez a helyzet, az elején. Ne hagyd ki.) Na kábé ez az a "logika", amit a bolsevikok is alkalmaztak, ha valakit/valamit értékelni akartak. (Persze nemcsak ők, de ez most mindegy.) Kicsi gyermek vagy, barátom: azt képzeled, hogy te egymagad képes vagy mindent elhelyezni, megcímkézni, elrendezni a világban. Mindenki más vagy ugyanazt kell hogy fújja, mint te, vagy ha nem, akkor posztkomcsi, azaz hülye, TEHÁT posztkomcsi, hülye. Számodra a sejtés, vélemény, ítélet, gondolat, tény - egy. A fejedben kb. akkora zavar van, mint a Fradi-pályán meccs után, amikor beszabadulnak a a pályára a "szurkolók" és egymásnak esnek.
És ha már így köpködsz, felteszem kb. negyedszer a kérdést: te mit tettél le az asztalra? Hm? (Könyök, egér, söralátét nem játszik.)
Úgy látom, te abból kovácsolsz magadnak (önigazolási) tőkét, hogy naponta teleírsz egy file-t oly módon, mintha egy iskolai nyelvtanórán ezt a feladatot kellene megoldani: "Gyerekek! Foglaljátok mondatokba ezeket a szavakat: 'keresztény', 'magyar', 'petrisek', 'fogyatékos', 'filoszemita', 'azsidó', 'abolsik' ". Utána a kész feladatlapot feltöltöd ide. Ez a munkád? Hol fizetnek ezért? Hisz minden idődet ezzel töltöd. Vagy van strómanod? Mint a csodás Radnóti-poszt esetében?
Egyébként semmire nem reagáltál, csak köpködsz. Rajta, ha ez neked élvezet. Köpködni a tevék is tudnak, "kár ahhoz agyvelő". Nagyon kellemetlen alak lehetsz, hallod. Őszinte részvétem, mérges kisfiú. De ez már off.
Primitív a gondolkodásod. Rosszindulatúnak látszol. Lehet, hogy ezért nem akarnak megkeresztelni? El kell gondolkodnod, hogy melyiket választod. Többet olvasd a Szentírást, és kevesebbet posztolj. Ne írj hülyeségeket. Legalábbis ne annyit és ritkábban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.07. 16:55:15

@Otovszky E.: látom nem veszed észre a gúnyolódást, minimális intelligenciára vall ez is. ezért ezért.

természetesen most el fogok utazni 500 km-re, hogy bebizonyítsam neked, hogy neked van igazad Takaró Mihállyal kapcsolatban a vitánkban, te selejt :) ahelyett hogy te most érdemi mondatokat, tényeket állítanál, és én azt elolvasnám, ahelyett holnap neki fogok állni utazgatni.

úgyse mered leírni, hogy hívnak, hogy bebizonyítsd nem fals az életrajzod.

nagyon jól tudod, hogy én semmit nem tettem le az asztalra, én hozzád képest senki vagyok, mindketten tudjuk, hogy te vagy itt az ész, én meg egy tanulatlan senkiházi vagyok, ezt
mindketten nagyon jól tudjuk! és ezt jól jegyezd meg!

a petris-t nem én mondtam először, hanem frederick, nézd vissza mit mondott ő rólatok. én csak használom.

"Egyébként semmire nem reagáltál,"

mire kéne hogy reagáljak? nem neked kellett volna leírni miért gyűlöljük takaró mihályt?

Otovszky E. 2012.10.07. 17:49:00

@tesz-vesz: Nem akarom bebizonyítani neked, hogy nem fals az életrajzom. Nekem mindegy, hogy szerinted fals-e vagy nem. Nincs jelentősége. (Lásd fentebb.) Nem ismerlek, semmi közöm hozzád. (Lehet, h mindketten meglepődnénk, ha egyszer valahol véletlenül megtudnánk egymás nevét.)
Frederick vitában áll velem Petrit és Part Nagy Lajost illetően, de nem mondott rólam vagy rólunk (kik azok?) semmi( dehonesztáló)t. Olvastam, amit idéztél tőle, és felfogtam. A "petris" jelzőnek tehát nincs értelme, legalábbis ebben a szövegösszefüggésben. Lehetnék ezzel az erővel mozartos vagy deep purple-ös is.
Nem kell ahhoz sehová sem utaznod, hogy kikeresd Takaró Mihály publikációit, és megtuddi, amire kíváncsi vagy. Történeteket akarsz róla hallani, jó kis pletykákra vágysz? Azt tőlem nem fogsz kapni. Írj a Dunamelléki Református Egyházkerületbe valaki(k)nek, érdeklődj a főgondnok úrról. Én hol írtam olyat, hogy "gyűlöljük TM-t"? Gyűlöld, ha akarod, egyedül, engem ne vonj ebbe bele. Abból, h vkiről negatív a véleményem, nem következik, hogy gyűlölni kell. Vagy neked igen?
Szerintem jobban tennéd, ha holnap nekiállnál utazgatni a blogolás helyett. Hm?

Otovszky E. 2012.10.07. 18:34:49

@tesz-vesz: Fredericknek más a véleménye egy bizonyos kérdésben, mint nekem (hogy ne mondjam, az ellenkezője), és nem ócsárol engem ezért, és én sem őt. Ezt ajánlom figyelmedbe.

Otovszky E. 2012.10.07. 19:07:44

@tesz-vesz: "természetesen most el fogok utazni 500 km-re, hogy bebizonyítsam neked, hogy neked van igazad Takaró Mihállyal kapcsolatban a vitánkban, te selejt :) ahelyett hogy te most érdemi mondatokat, tényeket állítanál, és én azt elolvasnám, ahelyett holnap neki fogok állni utazgatni."
Bocsáss meg, Tesz-vesz, de kinek áll érdekében, hogy megtudja TM-ról, hogy "miért buta"? Bizonyosan nem nekem. Utazz el, ha az annyira érdeke téged. Mint fentebb említettem, az utazás hátha jót tenne. De ott az internet is.

Frederick (törölt) 2012.10.07. 21:46:10

@tesz-vesz:

"úgyse mered leírni, hogy hívnak, hogy bebizonyítsd nem fals az életrajzod."

Már megbocsáss, de te sem vállalod fel a valódi nevedet a blogodon. Álnév mögé bújsz. Jogod van hozzá, fő a biztonság, viszont ha így teszel, akkor ne követeld meg mástól az ellenkezőjét.

Frederick (törölt) 2012.10.07. 21:49:42

@Otovszky E.: Valószínűleg nehezen fogod elhínni, amit mondok, de tesz-vesz nem mindig ilyen frusztrált. Tud ő normális is lenni. (Tapasztaltam). Most örjöng és hísztizik. S ilyenkor kiálllhatatlan. Az ember ilyenkor vagy megvárja, míg lenyugszik (ez esetben sokáig kell várakozni) vagy veszi a kalapját és távozik.

Azért nagy türelmed van, hallod-e? :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.08. 07:08:01

@Otovszky E.: 2 napja kérdeztem mi a baj takaróval, ezidőtájban min. 3x jártál itt

na most vagy leírod a következő kommentedben, hogy mi a bajod takaró mihállyal, konkrét általad tapasztalt dolgokat esetleg, tényeket, leírod ide nekem, mint egy kisiskolás, hogy miért tartod butának, idézel tőle kompromittáló mondatokat linkekkel, vagy kitiltalak innen a francba.
semmi értelme nincs az írogatásaidnak, ha a kommenjeidnek nincs érdemi, ÉRDEMI tartalma.

megértettél?
ennyi. ide nem fogsz bulvárszövegeket írogatni folyamatosan, húzni a drága időmet, te nem fogod.
te leszel az első akit kitiltok, de nem sajnálom, hiszen alapvető értlemezés és értelmi problémáid vannak
a beszélgetésünkből én semmit nem tanulok, veled ellentétben (józsef attila), hiszen nem válaszolsz a kérdéseimre.

frederick azt mondta, hogy petri negatív tehetség, és a rajongói is olyanok mint petri, olyan petrisek, ugye a negatív tehetség nem valami kifejezetten pozitív, dicsérő tartalmú? a petris azt jelenti, hogy ízléstelen, tehetségtelen, sznob.
segítek értelmezni a körülötted lévő világot, de ha a gyerekem 6 éves lenne, akkor tudnám elfogadni, hogy ilyen dolgokat magyarázok neki.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.08. 07:11:59

@Otovszky E.: frederick nem tényező, ahogy te sem, ezért istápoljátok most egymást annyira.
frederick nem látja hogy milyen bosszantóan ostoba vagy, ő amúgy is alvadtvérű, halvérű. de egy fokkal magasabban áll az intellektuális skálán, mint te

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.08. 07:22:36

@Otovszky E.: a másik pedig még ez:

"a gyűlölet, az bizony gyűlölet, akár zsidók ellen, akár keresztények ellen jelentkezik."

akkor minek írtad azt 2012.09.12. 00:45:04-én, hogy:
"Attól, hogy a keresztényellenes ellentéte az antiszemitának, nem ugyanolyan gyűlölet a kettő. "

két lehetőség van:
az egyik hogy te pontosan tudod, hogy tévedtél, és összevissza írogattál, de becstelenségből nem nyilatkozol róla, elhallgatod
a másik, hogy te tényleg nem látod, nem érted miről van szó, ekkor tényleg egy hihetetlenül primitív lény vagy.
optimista vagyok, szerintem előbbi, de a magyarázkodásod a "nem sikkad el" kezdetű, vmi elképesztő szánalom

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.08. 07:25:42

@Frederick: te miért vagy ilyen hülye, ahogy azt hiitted tévesen, hogy csak azért szeretem Tormayt, mert zsidózik, most is csak lyukra futsz, folyamatos tévedésben élsz.
nem vagyok frusztrált, kinőttem már belőle, és tudnám is kezelni, nem hiisztizek, és nem őrjöngök, teljesen normális idegállapotban vagyok.

Otovszky E. 2012.10.08. 08:46:47

@tesz-vesz: " frederick nem tényező"
Na, ezt nem értem. Miért nem tényező F.? Egy kommentel előbb ezt írtad: "frederick azt mondta, hogy petri negatív tehetség, és a rajongói is olyanok mint petri, olyan petrisek, ugye a negatív tehetség nem valami kifejezetten pozitív, dicsérő tartalmú? a petris azt jelenti, hogy ízléstelen, tehetségtelen, sznob."
Most akkor tényező vagy nem tényező? Kérlek, segíts értelmezni a körülötted lévő világot.

Otovszky E. 2012.10.08. 08:59:51

@Frederick: Már magam is kezdtem azt hinni, hogy őrjöng és hisztizik. De ha ő azt mondja, hogy teljesen normális idegállapotban van, nem hisztizik és nem őrjöng, akkor az úgy van.
Szegény. Akár hiszti, akár nem, nem lehet könnyű neki.

Otovszky E. 2012.10.08. 09:02:10

@tesz-vesz: Úgy látom, nem értetted meg, amit írtam. Bizonyára hisztiztél, és olyankor nehezebben fog az agy. Azt ajánlom, olvasd el még egyszer, higgadtan, azokat a kommentjeimet, amelyeket a "gyűlöletről" írtam, és gondold át az olvasottakat.

Otovszky E. 2012.10.08. 09:41:08

@tesz-vesz: Takaró Mihály.
Ugyanazt tudom ajánlani, mint az előző kommentemben. ("...olvasd el még egyszer...," stb.) Keresd ki az írásait az interneten, vagy egy nagyobb könyvtárban. Meg is rendelheted a honlapjáról, ha gondolod. Ne velem végeztesd el a munkát, kérlek. Megírtam, amit megírtam - te ellenőrizd le, hogy tényleg úgy van-e, avagy sem. Rád bízom. Valamit nagyon nem értesz (de legalábbis félre-): én nem kívánlak téged meggyőzni arról, hogy TM ilyen meg olyan vagy amolyan. Én kérésedre közöltem a véleményemet. Nem támasztottam alá "dokumentumokkal", sem ezekből vagy máshonnan kiragadott mondatokkal.
Mint írod, drága az időd. Ezt mélységesen megértem, hiszen egyszer élünk ezen a világon, így ezzel mindnyájan így vagyunk. Az én időm nekem drága, a tiéd neked. Leírtam a véleményemet, a többi a te dolgod. Hogy hitelt adsz-e neki, vagy sem - nem tartozik a hatáskörömbe, és nem is érdekel. Mit vársz tőlem? Kutatómunkát Takarológiából? Már megbocsáss, ne akarjál te engem dolgoztatni. Nem fogsz tudni. Én alapos munkát szeretek végezni, de TM-lyal kapcsolatban erre se időm (az drága, mint mondottam), se energiám, de még kedvem sem.
Ő egyébként nem úgy buta, ahogy te - kevésbé, de aggresszívabban és (furcsának tűnhet a két jelző így együtt) okosabban. Pontosabban: ő ravasz. A ravaszság persze nem egyenlő az "okossággal".
Én jellemeztem őt, ennyit tettem neked. "Végre egy kis önállóság, Safranek." Erre lenne most szükséged Takaró-ügyben.
Végezetül: tilts ki a blogodról nyugodtan (de nehogy hisztériázz vagy őrjöngj közben - nekem mindegy, de neked káros lehet). Nekem nagy veszteség lesz, hogy nem írhatok többet ide - de majd elleszek valahogy a fájdalmas hiánynak ezzel az érzetével. Nagyon fogom sajnálni a kitiltásomat. Addig fogom emészteni magam a nagy fájdalmamban, hogy előbb-utóbb, mint Odysseus is tette a Kyklóps barlangjában, rá fogok jönni a sanyarú helyzetben az egyetlen megoldásra. Egy másik néven, ha szükséges, dinamikus IP-címről (meg ami kell) fogok kommentelgetni itt-ott a kkbk posztjaihoz (gondosan ügyelve persze arra, hogy kizárólag tesz-vesz-konform hozzászólások hagyják el a billentyűzetemet).
Csak arra akartam utalni, kedves Cenzor elvtárs, hogy manapság nehéz dolga van annak, aki eredményes cenzori munkát szeretne végezni. A szövegértési tevékenységedet megkönnyítendő megnyugtatlak, hogy nem szándékom álnéven visszajönni ide, habár sose lehet tudni, mert az gyanús, ami nem gyanús, ugyebár. Ha majd lenyugodtál, tényleg olvasd el újra, amiket TM-ról ill. a "gyűlöletről" írtam ide. Utóbi téma végiggondolását különösen ajánlom egy keresztelkedés előtt álló ember számára. Gyűlölködni lélektani szempontból sem szerencsés dolog. "Meggyűlik...", "felgyűlik..." ti. a méreg az emberben. Ne gyűlölködj, barátom, mert a gyűlöletnek az "internetes fajtája" különösen ártalmas lehet a gyűlölőre nézve. Egyre jobban gyűlik. És így minimum súlyos ellentmondásba kerülsz magaddal (keresztelkedés, kereszténység).

Frederick (törölt) 2012.10.08. 13:17:25

@Otovszky E.: Végül is találhatsz dekonstruálandó Takaró Mihály-anyagokat a KKBK-n.

Például itt van egy "tárgyilagos" Tormay Cecile-elemzés:
kkbk.blog.hu/2010/09/20/takaro_mihaly_tormay_cecille

Takaró Mihály bezony megmondja a tuttifrankót...
kkbk.blog.hu/2010/08/10/takaro_mihaly

... és lerántja a leplet a magyarok elleni összeesküvésről, amit úgy neveznek: Trianon
kkbk.blog.hu/2010/09/04/takaro_mihaly_a_szabadkomuvesek_es_trianon

Ha van türelmed hozzá, kielemezheted egy-két "okos" gondolatát, ezáltal Tesz-vesz kérésének is eleget téve. Ha van türelmed... :)

Frederick (törölt) 2012.10.08. 14:14:07

@tesz-vesz: Itt egy szubjektív impresszió:

Megnéztem két videót Takaró Mihállyal kapcsolatban: a Kondor Katalin által készített interjút, és amikor Kertész Imrével kapcsolatban fejt ki néhány gondolatot.

Hát…

Látszik, hogy értelmes ember. Van mögötte tudás, ismeret. Jól fogalmaz. Gondolatai világosak, könnyen követhetőek. Néha élvezetesek is. Jól anekdotáz. A verse is élvezhető volt.

Ugyanakkor…

A problémáim vele a következőek:

A jobboldali politika és a körülötte kialakult szubkultúra döntően befolyásolja azt az „irodalomtudomány”-t, amit művel. Vagyis nem független. Egész gondolkodásmódja szubkulturális-szektariánus (hasonlóan a tiédhez). Nem nyitott az új dolgokra, mindenféle tárgyilagosságot és árnyaltságot nélkülöz, s keményen ragaszkodik a dogmákhoz. Igazi egydimenziós ember.

Aztán ott van a jól ismert kettős mérce. Ugye, Tormay Cecile és Wass Albert zsidózhat, mert velünk van, de Kertész Imre és Spiró György nem magyarozhat, mert nincs velünk! Vagyis egyeseknek joguk van a kollektív megbélyegzéshez, a sovinizmushoz, másoknak nincs! Értem. Csodás!

Takaró Mihály okos ember, aki azt hiszi, hogy szolgája a nemzetnek, de valójában csak egy politikai irányzat bábja és egy politikai szubkultúrának a szórakoztató emberre.

Kondor Katalin meg egy ősbunkó!

Igazából nem csodálkozom az ízléseden: neked való hamburger mindkettő!

Otovszky E. 2012.10.08. 14:22:08

@Frederick: Köszönöm, Frederick, a linkeket, amelyek nagy részét ismerem (ehhez a poszthoz is az egyik linken lévő beszélgetésen keresztül jutottam el). Ezeken a linkeken sok-sok olyan mondat van, amelyek dekonstruálásával leránthatnók a leplet a magyarok elleni összeesküvésről, no nem a Trianon-félére gondolok itt, hanem a Takaró-félék összeesküvésére. Mert hát nemcsak ő(k a) magyar(ok), lássuk be, hanem rajta/rajtuk kívül még vagy 10 millió ember is. Őket próbálja butítani ezzel - hát, nem sok sikert (némi siker azért van, sajnos). Tesz-vesz "kompromittáló mondatokak" kért - hámozza ki ő maga, minek kellek ehhez én? Nem a bíróságon vagyunk, de nem is a nyomozati avagy ügyészi szakaszban. Akit érdekel a "téma", ássa bele magát. A véleményemet fenntartom, többet nem tehetek.

Otovszky E. 2012.10.08. 15:31:45

@Frederick: Köszönöm, Frederick, hogy elvégezted helyettem a "feladatot".

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.08. 16:27:24

@Otovszky E.: fred nem tényező, de vannak okos meglátásai, ellentétben veled, nyilván nehéz volt erre is rájönni.

a gyűlöletről te nem írtál, csak az antiszem és a ker.ellenesség közti különbségről, mondtam már, nem is tudtál rá reagálni, tehát a második verzió az igaz, tényleg egy hihetetlenül primitív lény vagy.

Takaró Mihályról nem írtál semmit, te kis mártír, tehát kitiltalak.
nyilván nem tudod megérteni, hogy az hogy leírod, hogy "nem bírom" meg hogy " ravaszul buta" az egy idegen számára nem mérvadó, nem értelmező objektív szemmel, de ha leírod, hogy láttad pl hogy az utcán, ahogy ártatlan kisgyerekeket pofoz fel, az már egy konkrét állítás, tény, amit lehet egy idegen számára is értelmezni.
így neked is több időd lesz angol verseket írogatni.
nem alapos munka kellett volna, csak pár szemelvény, amire már lehetne alapozni, hogy miért is utáljátok.

pl, kertész ákost azért nem bírom, mert kijelentette, hogy a magyar genetikusan alattvaló, ez védhetetlen, neked is így kellett volna írnod takaróról.
kkbk.blog.hu/2012/03/06/kertesz_akos_kanadaba_emigralt

ne próbálj csúsztatni, nem azért tiltalak ki, mert más a véleményed, azért tiltalak ki, mert nem vagy hajlandó érdemi párbeszédbe bonyolódni, frederickkel nem sok mindenben értünk egyet, mégse jutott még eszembe, hogy kitiltsam.
ugye, most nem fogsu sírva elrohanni, és panaszkodni ,hogy én innen kitiltom azokat akik nem értenek velem egyet?
az elmúlt 180 komment a bizonyíték arra, hogy ez nem igaz.
az ÉRDEMI párbeszéd hiánya miatt tiltalak ki, a buta primitív szöveged miatt, ez pedig nem szappanopera, itt teljesíteni kell.
ha megint idióta leszel más néven 150 komment után megint tiltani foglak.
ennyi.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.08. 16:34:33

@Frederick: ugye nem gondolod, hogy el linkáradat ami a saját blogomra, saját magam által elolvasott és szerkesztett írások újbóli elolvasása majd meggyőz engem, hogy ja tényleg, Takaró Mihály egy buta ember!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.08. 16:45:50

@Frederick: igen arra én is gondoltam már hogy fideszes, jelzem, gyanús a sötétes bőre is

"A jobboldali politika és a körülötte kialakult szubkultúra döntően befolyásolja azt az „irodalomtudomány”-t, amit művel. Vagyis nem független. "

de ez a mondat nem helytálló, önszántából nem foglalkozhat vele? főleg hogy tanár, ezért még kellene is, ír róla, ezért az echo tv-ben és most már a kossuth rádióban is kihasználják egyesek ezt a tudást, meghívják, hadd beszéljen ez kell a népünknek. stb.

majd ha úgy kiáll orbán védhetetlen mondatai mellett, ahogy esterházy és nádas gyurcsány öszödi beszéde mellett, akkor mondhatjuk rá, hogy nem független, addig ez nem lehet indok az utálatára, főleg, hogy én ilyen nyílt politikai kiállást még nem hallottam tőle.

talán azért nem magyarozhat kertész és spiró, mert mi - takaró és én - magyarok vagyunk Magyarországon, te nem vagy az, ezért objektívnek tartod a zsidózást és a magyarozást itthon :)
tudod az a baj veled a kozmopolitaságon kívül, hogy olvasod a komcsik történelemírását, és azt tartod objektív igazságnak, fel sem merül benned, hogy ez csak kitaláció, vagy túlzás.

Kondor ősbunkő?

ez kevés még hogy lebutázzuk, ti pedig pont azt tettétek korábban, de most hogy megnéztél egy videót róla, máris azt írod: "Látszik, hogy értelmes ember. Van mögötte tudás, ismeret. Jól fogalmaz. Gondolatai világosak, könnyen követhetőek. Néha élvezetesek is. Jól anekdotáz."

"Takaró Mihály okos ember"

lehet hogy még a véleményalkotás előtt kellett volna utánajárni a dolgoknak? akkor nem kéne itt erőlködni nüanszokkal.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.08. 16:49:41

@Otovszky E.: Ezeken a linkeken sok-sok olyan mondat van"

na, ezekből kellett volna 4-5. azért kellett volna hozzá a te segítséged, mert én nem látom, te retardált, valószínűleg azért, mert ezek olyan mondatok, amiket te nem értesz.

Rezeda úr (törölt) 2012.10.08. 19:25:09

@tesz-vesz: " itt teljesíteni kell."
Ne röhögtess. Nézd meg, miket "teljesítettél". "Fideszes", "mszp"-s, "posztkommunista", "zsidó" - ezeket a jelzőket halmozod, variálod. "komcsik történetírása"... Ezen jelzők mentén építed föl a világot magadnak. Micsoda szánalom. Te beszélsz színvonalról?
"nuanszok":
Képtelen vagy felfogni, amit írok, ha és akár én, akár más nem a szájad íze szerint vélekedik, kapásból lehülyézed (nemcsak engem). Na ez a primitív, barátom, nézd csak:
"majd ha úgy kiáll orbán védhetetlen mondatai mellett, ahogy esterházy és nádas gyurcsány öszödi beszéde mellett, akkor mondhatjuk rá, hogy nem független."
Ez a mondatod annyira jellemző rád, pontosan jelzi, hogy mennyire egysíkú, kezdetleges a gondolkodásod. Hogy miért, azt ne tőlem kérdezd, hanem magadtól. Gondolkozzál. Ha megy neked egyáltalán. Gondolom, nem is érted, mi a baj ezzel a mondattal, igaz? Semmi csodálkoznivaló nincs abban, ha egy hülye ember nemhogy nem hajlandó, hanem képtelen arra, hogy belássa a saját hülyeségét. Hiszen akkor megszűnne hülye lenni. Márpedig te a jelek szerint soha nem szűnsz meg hülye lenni. Azért majd értesíts, ha mégis, jó?
Takarót ismertem, mint mondtam, nem fogok neked róla történeteket mesélni, de ott vannak a cikkei, meg az előadásai, amiket Frederick belinkelt. Én őt pár mondatban jellemeztem, ennyit tudtam tenni neked, te kis hálátlan. Hozzád képest persze, hogy nem buta, hanem fordítva, te még őnála is jóval butább vagy, hiszen te még olyat se tudsz összehozni, amit ő. Attól még azért nem okos ő, hogy vannak nála butábbak. "Irodalomtudományi munkásságának" javarésze abból áll. hogy revideálni próbálja az irodalmi kánont. Amivel önmagában nem lenne baj, csak az ő rekanonizációs alapelvei enyhén szólva rém gyengék és megkérdőjelezhetőek, és messziről bűzlenek az ideológiai indíttatástól. Nem a komcsi, hanem másfajta ideológiától. Na ezért javasoltam neked, te észkombájn és grafomán poszt-toló, hogy nézz mán bele a cikkeibe, De te, persze, nem vetted a fáradságot, hogy elolvasd és értelmezd őket, hanem tőlem várod a sült galambocskát, és mivel én ezt nem adom meg neked, beveted a jól bevált gyalázkodásaidat. Na, ez az, ami nemcsak primitív és retardált, de tisztességtelen is - egyetlen szóval és röviden: GYÖKÉR. Ami TM biográfiáját illeti, ő egyházkerületi főgondnoki pozíciójában sok kárt okozott az egyházának, ill. egyházkerületének, anyagit és erkölcsit egyaránt. Erről ne várj tőlem konkrétumokat, hanem - ha tényleg érdekel - menj utána magad, te kis hülye. Ezt is megírtam már. Nem tudod értelmezni az írottakat? Ha ehhez 500 km-t kell utaznod, tedd(vedd) azt. (De nem kell, mert feltalálták a postát, telefont meg az internetet.) Addig meg szitkozódj, tilts ki, zsidózz egyet - amit akarsz. Egészségedre, te rakás szerencsétlenség. Főállású posztolószoftver.

Rezeda úr (törölt) 2012.10.08. 19:27:10

Az előző kommenthez: a "főállású posztolószoftver" még a rakás sz.-hez tartozik, nem aláírásként olvasandó.

Frederick (törölt) 2012.10.08. 20:41:16

@tesz-vesz:

"ugye nem gondolod, hogy el linkáradat ami a saját blogomra, saját magam által elolvasott és szerkesztett írások újbóli elolvasása majd meggyőz engem, hogy ja tényleg, Takaró Mihály egy buta ember!"

Elolvastad, kinek küldtem a linkeket? Úgy van, nem neked! Hanem Otovszkynak, hogy legyen mit szétboncolnia, ezáltal téve eleget a kérésednek.

Frederick (törölt) 2012.10.08. 20:44:38

@tesz-vesz: Én nem kivánom tovább folytatni a vitát a Petri-poszt alatt. Szerintem túl van tárgyalva.

Viszont várom a válaszaidat a Székelyek Pesten 1919-ben c. poszt alá. Ha írsz oda, akkor reagálok.

Az MTA-s cikkedhez valamikor majd írok. Ha picivel több időm lesz. Így is elszaladt velem a ló.

További jó elméllyült vitázást Otovszky E/Rezeda úrral!

Rezeda úr (törölt) 2012.10.08. 23:45:12

@tesz-vesz: "mi - takaró és én - magyarok vagyunk Magyarországon, te nem vagy az, ezért objektívnek tartod a zsidózást és a magyarozást itthon :)"
Már miért ne lenne magyar Frederick? Szerinted ő svéd vagy koreai? Miből gondolod, hogy nem magyar? De persze te az vagy. Sőt: ti - takaró és te magyarok vagytok. Elegendő, ha te mondod, és akkor automatikusan úgy van. Vegyünk egy példát. Vegyünk egy kúpot. Különben, vegyünk inkább egy csonka gúlát. A példa legyen az, hogy Tesz-vesz nem magyar. Mért? Csak. Mert én azt mondom, mert nem tetszik a pofája, nem tetszik, amit ír.
Ugye mekkora nonszensz?
Mennyit blogolsz, oszt ennyire telik....

Frederick (törölt) 2012.10.09. 06:32:13

@Rezeda úr: Azért hozzád még vannak kérdéseim. :) Szerintem nagyon jó, hogy a 20-21. századi magyar kultúráról kialakult itt valamiféle disputa.

Érdekelne pár dolog:
1, Mi az, amiért szereted Petri György költészetét?
2, Mi az, amiért szereted Parti Nagy Lajos költészetét?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.09. 07:53:00

@Rezeda úr: még mindig nem látok tényeket, kifejtéseket.
szánalmas életed lehet, még azt sem bírod kiválrni, hogy leteljen az egy hét kitiltás

újra.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.09. 07:56:56

@Frederick: reagálok, mihelyst lesz időm, láttam megint regényt írtál oda,linkekkel, ehhez idő kell, és még kihagyott kommentek is vannak.
legközelebb nézz utána Takarónak előbb, mielőtt véleményt alkotsz

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.09. 07:59:10

@Rezeda úr: mivel egyenrangúnak tartja a zsidózást a magyarozással, nem magyar. objektív kozmopolita, de ebben az esetben a magyar nem lehet objektív, ahogy más anyja sem egyenlő az én anyámmal.

Alvinczi E (törölt) 2012.10.09. 09:25:05

@tesz-vesz: A "zsidó" ugyanolyan "magyar", mint pl. te vagy én, Frederick, vagy Takaró Mihály.
Na idefigyelj, te díszmagyar. Elmondom akkor, mi a baj veled és a hozzád hasonlókkal.
A te "érdemi" hozzászólásod ezzel a mondatoddal ragadható meg:: "akkor is utálom ezt a koszos zsidót". Tehát nem elégszel meg azzal, hogy hogy pl. "utálom ezt a szemét alakot, mert ezt és ezt írta a versében, és ez felháborító stb." (Egy versre ez is kezdetleges reflexió, de legalább nem zsidózik a reflektáló.) Akinek nem tetszik a te érdemi hozzászólásod, az "biztos posztkommunista", de legalábbis "retardált" stb. Te a magyarságodat és a kereszténységedet vmi ELLEN(ében) határozod meg. Előrángatsz mindenféle embereket, akiknek a (vélt vagy valóságos) gaztetteinek a felgöngyölítése után/mellett felgöngyölíted azt is, hogy "zsidók".Vagy kommunisták/fidesznyikek stb. Ahogy tetszik. És ha valaki ez ellen tiltakozik, az minimum filoszemita (hadd ne fokozzam).
Szerinted az az „igazi magyar”, aki ugyanolyan olyan hülye mint te. Aki ugyanolyan habzó szájjal gyűlöl valakiket, akikről fogalma sincs, nem is lehet, mert nem léteznek úgy, ahogy te elképzeled őket. A boldogtalan emlékezetű szocialista realizmus sehol nincs a tesz-vesz-i világképtől: nevetséges és fárasztó sematizmus, valamint együgyűség tekintetében garantáltan az utóbbi viszi a pálmát.
Egy gondolatod nincs – azt leszámítva, hogy ez zsidó, az szdsz-es, amaz meg fideszes. Kész. Ja, és az elmúlhatatlan "komcsi".
"objektív kozmopolita". Az milyen, te szerencsétlen? Miket hordasz itt össze? (Ez egy nagyon vulgármarxistoid terminus, már ne haragudj. Legrosszabb pillanataiban Lukács György írt le ehhez hasonlókat.)
Annyi közöd van a magyarsághoz, hogy annak pechjére magyarnak születtél. (Ha egyáltalán észrevesz téged, tesz-vesz barátom, mert nagyon teszel-veszel, igyekezel, hogy észrevegyen, ugye? Kaparsz, kaparsz, mint vakond a sötétben, ürge a gát belsejében.) A kereszténységhez még ennyi közöd sincs - nem azért, mert nem vagy megkeresztelkedve, hanem mert köszönő viszonyban sem vagy vele. Te egy vértől habzó szájú, fajvédelemre specializálódott szerencsétlen fanatikus vagy, aki mindezen felül nagyon komolyan veszi magát, de főleg a szájhabzását és fanatizmusát. Ez az egyik legszánalmasabb emberfajta. Kinyilatkoztatsz mindenféle baromságot (a baromság rendben is volna, mindenkivel előfordul; a kinyilatkoztatással van a gond, barátom), és ha valaki felhívja rá a figyelmedet, hogy ez baromság, akkor jön a jól ismert buta, primitív mantra, no meg az oktatásnak álcázott személyeskedés. Kulturálatlanság és szegényesen beszűkült észjárás jellemez (fentebb ezt már többször leírtam).
Nem a zsidóktól véres a szád, hanem mert annyira téped. Töröld meg. Ja és tilts ki – ez a leghatékonyabb módszer arra, hogy a kellemetlen ellentmondókat ne kelljen megtűrni. Tudod, barátom (bocs hogy ismétlem magam), a magadfajtától a dicséret szidás, a szidás dicséret, a kitiltás pedig... Segítek. Nem te tiltasz ki engem, hanem fordítva.

Alvinczi E (törölt) 2012.10.09. 09:38:40

@Frederick: Disputa, ja. Az megvót.
Petri, Parti Nagy - ne itt vitassuk meg, de feltétlenül meg fogjuk vitatni. Petri nagy költő szerintem, és Parti Nagy is jelentős költő. Petri valóban szemtelen, de a szemtelenség nem zárja ki a minőségi költészetet. Nem attól nagy költő, hogy ellenálló volt, természetesen. Valahol, valamikor ejtsük meg ezt a disputát. De nem a legközelebbi jövőben, mert határidős munkáim vannak a szánalmas életem folyása közepette. Ó szánalom, minő kába lom, ó mondd ó cimbalom, halom, s halom. Életem s halom. Meg nem határidősek is vannak, ám most kell elvégezni őket. Elkezdhetjük bármikor, és ha jól beindul, egy jó darabig eltarthat. Nem könnyű dió Petri költészete, de ha megtöröd, és nem a héját teszed a fogadba, akkor jól fog esni. Szerintem. Meg kell küzdeni vele, mint minden igazán jó szöveggel. Én Nietzschével voltam így, egyebek között.
Én most innen el.
Üdv,
Alvinczi Eduárd

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.09. 16:06:55

@Alvinczi E: nem ugyanolyan.

nem "akkor is utálom" a pontos idézet, hanem "ma is senkinek tartom ezt a koszos zsidót. "
nyilván azért hangsúlyozom ki a zsidót, mert létezik zsidókérdés

"Te a magyarságodat és a kereszténységedet vmi ELLEN(ében) határozod meg"

más panel, sablon nem volt kéznél? unalmas. vmelyik hülye leírta 90-ben a magyar narancsba, népszabadságba talán, aztán hangoztatják ész és értelem nélkül azóta is a neolibsik. semmiképpen nem igaz ez elsődlegesen és feltétlenül, vannak különbségek amikkel tisztában vagyunk, de én, de mi, magyarok, magyarszívűek vagyunk akik vagyunk.

filoszemita azért vagy, mert a keresztényellenességet nem ítéled el petriben, ezt afféle művészi elmés poénkodásnak tartod.és ezt meg is magyarázod irreleváns dolgokkal, viszont az antiszemitizmus nálad betegség, amit irtani kell.

a magyar ne szeresse a kommunistát pl, az igaz.
kereszténynek tartom magam, de nem mindenben értek egyet az egyházzal, sem a keresztény tanokkal, én nem dobok vissza kenyeret, a körülöttem lévők viszont egyházi keresztények.
ők sem tökéletesek.

"tilts ki – ez a leghatékonyabb módszer arra, hogy a kellemetlen ellentmondókat ne kelljen megtűrni."

már megint mártírkodsz, szomorú az ilyen mentális állapot, frederick is kellemetlen ellentmondó, mégsem tiltom ki, téged akkor miért tiltottalak?
elgondolkozol vagy elolvasod újra amit fent írtam?
@tesz-vesz:

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.09. 16:10:46

@Alvinczi E: persze hogy nincs időd megvitatni, ha 20x tiltaltanálak ki, 20x jönnél vissza más néven, erre van idő, de érdemben vitázni nincs idő

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.09. 16:22:16

@Alvinczi E: na, de ha vitába keveredsz frederickkel, nem tiltalak ki újra :) áll az alku?

Frederick (törölt) 2013.01.15. 11:11:22

@tesz-vesz:
@Alvinczi E:

Bár nem kivánom felmelegíteni a disputát, de van itt egy érdekes elemzése az Apokrif-nek (ami egyébként egy nagyesszé töredéke):

lnpeters.sfblogs.net/2013/01/03/szerelem-es-lira-lviii/

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.16. 14:31:26

@Frederick: veled nem akar vitázni, nincs rá ideje, egyem a kis szívét.@Alvinczi E:

így kezdi a kritikát, ezzel a paradoxonnal védi meg, nagyon objektív, nagyon független: "Semmiképpen ne tekintsük a verset provokációnak. Egyáltalán nem biztos, hogy a Szerző provokálni akart volna, de ha akart, nem lényeges."

így jó nekiállni verset elemezni

ebben egyetértünk: "a provokáció nem esztétikai kategória."

torgyán szólalt fel érte, micsoda gumicsontot generálnak a komcsik, egyik megteremti, másik leszólja, micsoda álvita
kkbk.blog.hu/2011/05/11/torgyan_jozsef_a_kommunista

"nem végzünk székletürítést a mecsetben, a templomban, vagy a zsinagógában. Ezt másoktól is elvárhatjuk, de tudnunk kell, hogy neveltség vagy neveletlenség kérdése. Egyes embertársaink abba ringatják magukat, hogy a felsoroltak bármelyikét megtehetik, sőt az éppenséggel „trendi” is lehet, de ezekre nem szabad haragudnunk, szánnunk kell őket."

emellett jó ha kimondjuk azt is hogy ez törvényileg bűncselekmény, mielőtt még végképp megsimogatná az író a botrányhősök üres fejecskéjét.

"Ha bárki ismeretlen állít be vele a kiadóba vagy a szerkesztőségbe, rövid úton kipenderítik. Gyuritól elfogadják? "

persze , hogy elfogadják, a belterjes kör része:

itt meg petri 1994. évi Soros-díjak átadásán van
Soros-díjak átadó ünnepsége a Merlin Színházban. Petri György Weöres Sándor díjat vesz át 1994-ben.
www.soros.hu/foto/S/1995/04-94-es_Soros%20dij/index.html

"Hogy lehet így bánni egy költővel, akinek a tehetségét maguk is érzik? Hogy lehet így megalázni? Hadd üsse meg a bokáját a Gyuri, majd jót röhögünk rajta, utána megélünk az emlékéből?
Miért nem tudta senki megmondani neki, hogy ez rossz? "

ez a vers szándékos provokáció, mit nem ért már ez a szerencsétlen író?
ki írta a többi kritikát? miért nem írja ki, kitől idéz ez a marha? hogy vki így gondolkodjon az a minimum. amúgy néhol tetszett, jól leszólta a kontraszelektált kritikusokat, persze a nevük nélkül mit sem ér az egész.

"Nincs igaza a másik oldalnak sem. Amelyik démonizálja. Ez csak egy rossz vers. Petri György nem gonosz. Ne bántsuk. "

persze, hogy ne, ő egy jó ember, engem meggyőzött

Frederick (törölt) 2013.01.16. 14:51:42

@tesz-vesz: Ugyanúgy rossz versnek tartja az Apokrif-ot, mint te (és ÉN). Ugyanúgy rossz költőnek tartja Petrit, mint te (és ÉN).

Csak más a stílusa, mint neked. Ennyi.

murcielago 2013.01.16. 15:34:41

@tesz-vesz:
vhol azt írta, angolra is lefordítják a verseit, kár hogy nem idézett egyet se, hogy megtudjuk, azok is ilyen „petrisek”?....

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.16. 17:05:43

@murcielago: engem is érdekelt volna, meg az is milyen rokonai, kapcsolatai vannak, márha igaz amit állított, eléggé betegesnek tűnt nekem mentálisan.

@Frederick: "Nincs igaza a másik oldalnak sem. Amelyik démonizálja. Ez csak egy rossz vers. Petri György nem gonosz. Ne bántsuk. "

szerintem petri összes verse rossz. és szerintem petri egy primitív proli, mondhatjuk azt is hogy gonosz, de nekem ez annyira nem jön át, nincs ő annyira tisztában a világgal, hogy gonosznak mondjuk, csak annyit tud, hogy a soros féle, zsidó-cionista keresztény- és magyarellenes vonalat kell képviselni mindenhol és akkor jön a pályázatokon keresztül a pénz- és díjeső. persze ha rokon, akkor nem feltétlenül kell szorosan ezt követni.

már a kritika nyitásakor és a végén is védi petrit, mint embert, ez eléggé megdöbbentő annak fényében amit ír. csak egy kis kihágásnak, mellékvágánynak szánja ezt a verset, azért annyira mégse gondoljuk ugyanazt, ez nem csak stílusbeli különbség

murcielago 2013.01.16. 17:59:44

@tesz-vesz:
mivel általában úgy beszél róla, hogy „a Gyuri” eléggé elképzelhető személyes kapcsolat

de mintha vmi tanárféle lenne, legalábbis voltak célzások…bár egy tanár nem úgy beszél a témáról, hogy „a Gyuri”
de az Alvinczi Eduárd mégis átlagnál nagyobb irodalmi tájékozottságra utal

lehet, hogy kifogtál egy bölcsész-trollt?
:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.16. 19:14:30

@murcielago: szerintem idősebb, mert azok kötnek bele a szavakba, torz mondatokba amatőrként, nem is sejtve, hogy ez lényegtelen.
de ő ezzel akarta bizonyítani felsőbbrendűségét, eléggé elképzelhető hogy tényleg tanár, én mondtam is neki, hogy kinézem.
azt viszont nem tudta, hogy József Attila fasiszta-hungarista, nemzeti szocialista pártot akart szervezni

ő nem használta "a gyurit". nem látom

murcielago 2013.01.16. 19:33:33

@tesz-vesz:
"Hogy lehet így bánni egy költővel, akinek a tehetségét maguk is érzik? Hogy lehet így megalázni? Hadd üsse meg a bokáját a Gyuri, majd jót röhögünk rajta, utána megélünk az emlékébő"

ezt ugyan te írtad, de idézet, már nem világos kitől

murcielago 2013.01.16. 19:48:40

@murcielago:
gondolkoztam azon, hogy a filo és az anti rögeszme-e
mert ha vesszük ezt az alvincit, akkor figyeld meg, hogy úgy mószerólja be Takaró M.-t (mindegy, hogy milyen kvalitású), hogy nem vállalja magát, nem ad forrást, csak úgy hinti a negatív információkat, sejtet, dehonesztizál, mintha ezt véletlenül, mellékesen csinálná
mivel T.M.-t gondolom nem érintheti sem a „filo”-, sem az „anti”-gondolkodás (miután azok másra vonatkoznak), vmi más magyarázatra van itten szükség

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.16. 20:59:25

@murcielago: lnpeters.sfblogs.net/2013/01/03/szerelem-es-lira-lviii/

ő az aki elkérte tőlem pécsi sándor emailjét itt:

kkbk.blog.hu/2011/10/14/pecsi_sandor_a_butasag_kolteszete

filo-anti:
talán vmi általánosító gyűlölet-szeretet kombináció van mind2be, kirekesztéssel

lehet amúgy hogy Takaró Mihály is egy mezítlábas vakoló prédikátor, én ezt nem zárom ki, de egyelőre még tisztábbnak tűnik, mint mások
kkbk.blog.hu/2012/11/17/dr_toth_zoltan_jozsef_pomazon

Frederick (törölt) 2013.01.16. 21:02:40

@murcielago: @tesz-vesz:

Szerintem nem kéne összekeverni a személyeket. A sztori a következő:

Tesz-Vesz és egy bölcsész, aki különféle álneveket használt a blogon, összevitáztak a Petri-témán. A vita stílusa erősen ingadozott az igényesség és az igénytelenség között. Hol Tesz-Vesz mondott okosat és butát, hol a bölcsész mondott okosat és butát. A tiszteletet egyik sem adta meg a másiknak. A végén abbamaradt a vita.

Én néha beleszóltam a vitába.
Most pedig belinkeltem egy esszétöredéket, amelyben található egy Apokrif-elemzés egy L. N. Peters nevezetű úriember tollából.

Ennyi.

"Hogy lehet így bánni egy költővel, akinek a tehetségét maguk is érzik? Hogy lehet így megalázni? Hadd üsse meg a bokáját a Gyuri, majd jót röhögünk rajta, utána megélünk az emlékébő"

Itt szerintem L. N. Peters arra utalt (ironikusan), hogy Petri a hatalom bábja volt irodalmi tevékenysége alatt, az Apokrif nevezetű szörnyűséget pedig politikai okokból engedték megjelenni nyomtatásban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.16. 22:03:50

@Frederick: bölcsész? honnan lehet tudni ezt?
ő nem mondott okosat és vitázni se volt hajlandó, mutass rá, hol mondtam én ostobát.