kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.


Térjünk mindannyian konszenzusra.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

posztos írkák

istCsend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold. Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém. És mond:magyar_partok333.JPG

 

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

május 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Utolsó írka

  • tesz-vesz: @Mónika Ajtai: culkinról írok a posztban, meg lehet nézni a videót, egyértelműen hazudik. hadar, furcsán zavartan viselkedik a drogos, nem véletlen hogy úgy szétcsapta magát. szégyenli a buzulást, és isteníti a gyerekkori kedvencét, ezek a gyerekek úgy lettek kondicionálva, nevelve, hogy... (2019.05.19. 12:47) Leaving Neverland - Michael Jackson pedofil
  • tesz-vesz: @Mónika Ajtai: minden kis apró szalmaszálba próbálsz veszettül belekapaszkodni görcsösen, miközben az ordító érveket nem látod, nem akarod látni. teljesen egyértelmű hogy miért aludt a gyerekekkel. és ezért is érdemes belitaltani a homokos felvonulást, meg a homoklobbit. a gyerekek eltan... (2019.05.19. 12:41) Leaving Neverland - Michael Jackson pedofil
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.


Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (3) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (13) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (10) antikultura (110) apáti (3) apor (1) arab (6) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (1) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (2) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (9) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (1) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (1) balogh (1) balsai (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) bede (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (1) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (11) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (1) buza (1) buzánszky (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (12) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (61) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (2) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (4) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) doku (2) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (3) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (18) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (76) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (1) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (351) film (105) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (4) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (7) freedman (1) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gellért (4) génmódosított (3) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (7) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (1) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) győr (1) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (20) gyurta (1) habán (1) habony (4) habsburg (1) hack (1) hadházy (4) hagyó (4) hajdú (5) hajdu (1) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (9) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (88) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (2) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) imf (3) incze (3) index (1) indoeurópaiak (2) infláció (2) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (1) jáksó (2) jakupcsek (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (125) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (10) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (3) kaslik (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (67) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kilián (1) kína (4) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) kommunista (5) kommunizmus (1) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (5) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kötvény (1) kovács (8) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (6) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (4) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lukács (3) M&Ms (1) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) makovecz (5) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (13) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (7) metró (2) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mol (1) molnár (3) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (162) mta (2) mubarak (1) mugabe (1) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (3) nagyatády (1) nagykőrös (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (11) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (12) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (4) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (113) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (1) orosz (17) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) paizs (1) pakisztán (3) paks (3) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (1) palya (1) panama (1) pándi (1) pap (12) pápa (1) papa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (1) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (1) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (3) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (6) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (3) pozsonyi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (1) pusztai (1) putyin (5) puzsér (11) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rainer (1) rajcsányi (3) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (2) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (4) románia (3) ron (1) róna (2) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (2) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (6) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (1) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szajlai (1) szakály (1) szalai (1) szalay (2) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (3) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (2) szerbia (4) szijjártó (4) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (10) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (1) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (1) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (7) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (1) tibet (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (9) toroczkay (2) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (7) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) ttip (1) tudomány (5) tudomany (25) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (66) USA (4) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallas (15) vallás (9) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (1) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (1) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (221) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (26) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zach (1) zách (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (162) zétényi (3) zichy (2) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zs kategória (248) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Paizs Miklós Sickratman

2009.06.15. 19:45 | tesz-vesz | 55 komment

Címkék: belga rap sickratman paizs miklós zs kategória arokaso

Zenész, repper, költő, izé. A Tilos rádió munkatársa.

Az a Tilos rádió, amelyben állítólag Jézust rendszeresen fattyúnak nevezik, és egy részeg   antikonzervatív Regnum Marianumban kinyilvánította látens vágyát : „Kiirtanám az összes keresztényt".

Az a Tilos rádió, amelyet Demszky főpolgármester kulturálisan sokszínűnek tart és anyagilag támogat. Sok-sok egyéb atrocitásokkal.

Igazi árokásó munkahely.

 

A hely keresztényellenessége nem lehetetlen hogy igaz, hiszen Szikratmennek a Belgából is ezért kellett kilépnie (vagy kirúgták):

Mégöt a második lemez összeállításánál megvétózta Paizs egyik, Mária (Jézus Krisztus anyja - szerk.) székelésével kapcsolatos versét, mondván, hogy az szélsőségesen durva. A szerző végül, az együttes szabadszelleműségét veszni látva kilépett.” A Belga-bandaháborúban született a Nesze hülye paraszt is.

Paizs Miklósra a közfigyelem igazán akkor terelődött, amikor megírta híres Balra át (azaz: Mi a szar ezen a magyar ugaron?) című Orbán Viktorról és „jobbos” tagokról szóló performanszát/versét/dalát. 

Idézzünk egyet a számból, jó?:

„Na, újra veszem, hogy kit mire ítélek,
és az ítéletvégrehajtásra mindenkit felkérek.
Ha mentek az utcán, és jönnek a tetvek,
az ítéletem rájuk ezek lesznek.
Orbán Viktort élve megnyúzni,
Lovas Istvánt kiherélni, kibelezni,
Kövér Lászlót lámpavasra kötni,
Csurka Istvánt jégcsákánnyal ütni,
Bencsik Andrást késhegyre szúrni,
az összes Magyar Nemzet-est torkon rúgni.”

Ti is észrevettétek?: Fantasztikusak a rímek.

De egyébként, csak úgy mellékesen: ebből az opuszból bizony per lett (az biztos is ha Grespiket támadja:  " Vagy az a féleszű Grespik László, zsinórt a nyakába azt' lógjon a tapló", TASZ vélemény itt - semmi meglepőt nem mond a TASZ...

A Fővárosi Ítélőtábla 2009. február 11-i jogerős ítéletében kimondta, hogy Paizs Miklós „Balra át!“ című számával nem követett el becsületsértést Grespik Lászlóval szemben. Az ítélet szerint a zeneszám szövegének Grespikre vonatkozó része a véleménynyilvánítás szabadságának határain belül van.

A TASZ álláspontja szerint a jogerős ítéletnek fontos üzenete van: a véleménynyilvánítás szabadságának a közszereplők esetében tág tere van, a közhatalom gyakorlói és a közszereplők viselni kötelesek a szélsőséges kritikát is. A bíróság megerősítette: bírálat, a kritika és a véleménynyilvánítás szabad. A becsület csorbítására alkalmas beszéd nem a bírálattal illetett személy szubjektív felfogása, hanem az objektív társadalmi értékítélet alapján ítélhető meg. Az objektív társadalmi értékítélet szerint pedig a Fővárosi Közigazgatási Hivatal volt vezetője tűrni köteles a szélsőséges beszédet is

 

úgyhogy kedves posztolók nyugodtan lehet írni, ennél nem durvábbat. Elő is állították Fiala  és Müller tanítványát.

Ezek szerint szabad nagy nyílvánosság elött emberölésre uszítani?

Tasz, a megnyilatkozásaitok kamarai fegyelmit érnek.

A gyilkos indulatú deviancia és antiszociális szubkultúra ilyen VERBÁLIS ÉS a jogot nem ismerő polgárok számára MEGTÉVESZTŐ TÁLALÁSA

etikai vétség.

Erre a mégannyira "elitista" TASZ-nak sincs alapja sem, joga sem.

 

 Balra át, istenálgyahorngyulát! persze nem vesszük észre az iróniát

 

A perben Paizs védelméül azt hozza fel, hogy tudatosan hazudott a Balra át című dalában. Fel sem merül benne, hogy ezzel tán nem enyhíti, hanem növelheti, ha nem is a büntetését, de a bűnét mindenképpen.

„a rajongók később kérdőre vonták következetlensége miatt, állítva, hogy a Szigeten elismerően nyilatkozott Orbán Viktorról.”

Ezen azért rágódjunk egy kicsit:

Paizs a színpadon áll, kezében mikrofon: — Orbán milyen daliás. Egy talpig úriember!

Rajongók felhördülnek: — Miki, ilyet ne mondjál, mer' elmegyünk.

 ..... ?

na jó. kírom pontpontot: látszik, hogy Paizs koncertjeire nemcsak prominens baloldali személyek járnak, hanem a közönség is baloldali, tehát azt feltételezni, hogy Paizs nem politikai (kis)szereplő, nem tényező, nem közéleti személy, lehetetlen.

De egyéb gondok is adódtak már:

"Paizs Miklósnak az Ennyi című műsor tavaly október 12-i adásában elhangzott, gyűlöletkeltő kijelentéseket tartalmazó verse, dalszövege kapcsán azt állapította meg a testület, hogy attól a Budapest Rádió műsorvezetője nem megfelelően határolódott el. Ezért az ORTT "közel 2 millió forint kötbért érvényesít a műsorszolgáltatóval szemben" - olvasható a kiadott közleményben.Az ORTT ugyancsak mintegy kétmillió forint kötbért szabott ki a Budapest Rádióra, mert az Ennyi és a Kelj fel Jancsi! (Fiala János) című műsor nem megfelelő idősávban közölte Paizs Miklós olyan megnyilatkozásait, amelyek alkalmasak lehetnek a fiatalok szellemi, erkölcsi fejlődésének káros befolyásolására."

Lovas István, akiről bővebben írt (hazudott) Paizs az Ugarban, megnyerte a pert.

Még Tótagyerek is megemlíti a klasszikussá váló sorokat.

Az oldal alján még a Belgával nemzeti hipháppol az SZDSZ-es Jancsó Miklós: Kelj fel komám, ne aludjál c. filmében. (Jancsó nem kispályázik egyébként:  Az Emberi Jogok Határok Nélkül nevű brüsszeli szervezetnek kis hazánkban nyolc tagja van/volt: Esterházy Péter, Heller Ágnes, Popper Péter, Kis János, Sajó András, Farkasházy Tivadar, Kőszeg Ferenc és Jancsó Miklós.) 

Művészetébe is bepillantást nyerhetünk. Kedvenc sorom: "véceajtón lefolyó légyeledel".

Ez egy reneszánsz ember! Egy igazi költő™!

Egy Mészöly nevű irodalmár szavai jutnak eszembe 1987-ből:

"Sajnos nem vagyunk (még nem lehettünk) olyan egészséges náció, mint az angol például, ahol nyugodtan lírába aranyozhatod, hogy a királynő szajha,"

Ez akkor volt, azóta növekedhetett csak a fejlődés.

Koncertjeire Müller Péter Sziámi, Bárdos Deák Ági, Vágvölgyi B. András és Para Kovács Imre is eljár. Hát igen, aki olyan fontos ember, hogy még a port.hu-n is külön topikot nyitottak neki. (Képpel.) Jelenleg a TÁP Színházzal dolgozik, annak tagjaival sem mindenben ért egyet. Az anti-színházi társulat éppen Odüsszeia-parafrázisán dolgozik.

Sikerült neki az átdolgozás, bár a Könyvesblog olvasói szerint "A szerzőt meg kéne botozni. ", ill.: "semmit nem modernizált, csak obszcénné tett...ennyi telt tőle, lesznek páran akik igazolni látják saját igénytelenségüket benne...hiszen más egész könyvet ír ebben a stílusban"

Én is beleolvastam az Odüsszeiászba (Paizs parafrázisa) (ez az, szóvicceljünk olyan nyelven, amin nem értünk!). Hát aki ezt a moslékot végigolvassa, meg is érdemli. Céltalan trágárság, a már említett szóvicekkel, magyarul. Engem kb. a Toldi szex-átiratára emlékeztetett, amit még nyolcadikban osztott meg velem - szóban - egy szerény képességű osztálytársam. Állítólag megvan végig, de az eleje vhogy így szól:

Ég a nap melegtől a kopár szik sarja,
Toldi tikkadt tökét igencsak vakarja.

Bruhhahaha. Hát kb. ilyen szinten van Paizs is.

 Azért kéne megbotozni, mert úgy nyilatkozik a Devecseri fordítás vélt hibáiról, hogy bevallottan nem tudja, milyen az eredeti. Mellékesen Devecseri szövege tényleg jó ("ütős") és véleményem szerint eléggé sántít, hogy a rossz fordítás miatt írta át.

"Devecseri fordítása mára nagyon nehézkessé vált, nagyon hosszan fejezi ki magát, állandóan jelzőkkel bíbelődik, ha nem jön ki a ritmus, akkor betesz a hiányzó helyre egy jelzőt. Azt nem tudom, hogy ez mennyire van így az eredetiben, de annyi biztos, hogy a magyar változatban túl sok a jelző, nagyon hosszadalmasak a szövegek. A szereplők a legnagyobb dráma közepén is szóvirágokkal fejezik ki magukat, nehéz olvasni és azonosulni vele." - Paizs

Ez a pofátlanság és a tökéletes butaság netovábbja. Mit gondol ez a barom, hogy Devecseri bonyolította, díszítette és nyújtotta el az eredeti művet? Az állandó jelzőről, mint eposzi kellékről még nem hallott? Áh, hagyom is. Úgy tesz Paizs, mintha ő egy új fordítást készítene, noha csak szétbarmol, megcsámcsog, összenyálaz egy magyar fordítást, a kiváló és méltán nagyra tartott Devecseri-fordítást, mert egyébként ógörög szöveget még sosem látott, s a lambdát sem tudná megkülönböztetni a gammától.

 tényleg reméljük ez nem lesz érettségi tétel...

 

Nagysikerű Buzi-e vagy c számát még a Vastagbőr hozzászólói is átírták.

Viszont azt tudtátok, hogy Ausztráliában a náci hülyegyerek együtt szörfözik a cionistával? Én nem, de ebben a porfészekben már semmin sem lepődök meg...

Paizs a kispályás árokásók közé tartozik, a plebsszel közvetlen kapcsolata van, ezért tartják az elftársak olyan hasznosnak. Intelligenciaképességei nem vetekedhetnek az agyoniskolázott nagypályásokkal (mint Buda Péter), de valakinek a kicsiket is ideológiai nevelésben kell részesítenie.

Még a Tilos rádió ellen tüntetők közé is merészkedett, nem valószínű, hogy egyetértésből, hanem inkább provokációból. Ő a baloldali Tomcat.

Most a marxistáknál haknizik.

 

Előnye: van jó száma is, van kicsit vicces is

 

Hátránya: idegenszívű; és dulván udvaliatlan

 

Hiszterométer: 9,99/10.  Eörsi Mátyás beszédei után: 10/10

 

"munkám is sincs, nincsen bérem

szikkadt, szittyadt magyar vérem"

- a gettó sztereotípiája a "magyarkodókról".

furcsán hangzik a gyűlölködő, munkanélküli Paizs szájából,

amúgy az állandó rettegés, ahogy a szám mutat a magyarokra, tulajdonképpen kikre is jellemző?

 

Jancsó Miklós: Kelj fel komám, ne aludjál című filmjének részletében szerepel ez a Belga klip, melynek 3:33 részénlél van szikratmen. Jancsó híres szdsz-es, állítólag az egyik választáson ő kijelentette, ha Orbán Viktor nyeri meg a választásokat, felköti magát. Érdekes: ő vajon mit gondolt erről a számról, csak nem egy újab fricska? de. a kérdés, h a belga többi tagja mit gondol erről, merthogy Szikratman nem gondolja komolyan, amit mond az biztos, és most úgy gondolom a Belga is úgy gondolkodott, mint szikra. esetleg látták, hogy milyen hatásos ez a videó a fiatalságra, szerencsére elterjedt már a nacionalizmus a fiatalság körében többé-kevésbé. kicsit megijedtek, és nem hangoztatják, hogy ez csupán egy paródia - volt. nézzük csak a kommentjeit, mindenki komolyan gondolja a hazafiságot a belga rajongóknál. pedig az együttes a tilos rádióba kezdte ne felejtsük Kornis is milyen jellemváltozáson esett át látszólag, igaz lehet a Belgára is ez, és most már visszavettek, pl a Sajnálom című szám teljesen független és pártatlan, ahogy a Tisza cipő oldalán is mondják:

"A Belga zenekar kritériumai:
- formalizáltság,
- kormánytól való függetlenség,
- önkormányzatiság,
- politikamentesség,
- önkéntesség,
- nincs tagdíj."

 Ami nagyon derék, hiszen próbálja az egységet megteremteni a magyar nép között.

 

az a baj, hogy brahiból írtak egy nemzeti számot a belgáék, ami túl jól sikerült :)

most képzeljtétek el, ha ezt egy székely fiatal nézi, akinek a felmenőit irtották a románok, vagy egy délvidéki magyar, ahol szintén irtották a magyarokat.

a "szevasztok" rész neki reveláló erejű

ők akartak írni egy nemzeti számot, brahiból, nem azért mert nemzetiek voltak akkor, csak brahiból. a többi pesti belterjes buta repper lehurrogta őket, hogy mi az h magyaros hiphop?

erre a belga megcsinálta a zenét, felmutatva, h lám, nekünk sikerült

 


A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr461187332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.06.17. 19:18:52

Árokásó 2?
Ez a muksó nehézsúlyú versenyző. XD

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.17. 20:31:03

@TaTa86.: árokásóra készült, de oda nem rakták ki, nem tetszett nekik... meg is vonták a szerkesztői jogomat.

Alfőmérnök 2009.06.17. 23:05:08

Igen, kérdezni is akartam, hogy ezt mi ez, ezt már nem vette be az árokásó-szerkesztők gyomra? :)

Különben érdekes lelki világra vall ez a Balra át című szerzemény. (A Petri vers szerintem csak egy kamaszos fricska, vagy rosszindultúbban, inkább ovis kaki-pisizés. Lehet, hogy csak azért gondolom így, mert az Én érzékenységemet nem sérti, mivel nem vagyok keresztény. Viszont nem magyarellenes. Mondjuk nem írnék ilyen verset, mert tudom, hogy sokak érzékenységét sérti. De nem is tudnék, mert szerintem Petri tehetséges költő, és ez a verse sem szellemtelen.)

Szóval ha ilyen baromságot hall az ember, mint ez a balra át, akkor alapvetően két dolog juthat így elsőre eszébe:
1. Az illető komolyan gondolja, amit ír.
2. Az egész egy paródia, tehát a valódi jelentése más mint a szöveg "denotációja".

Namost, az 1. szerintem nem igaz, tehát nem gondolja, hogy ilyen brutális módon kéne elbánni a jobboldal prominenseivel. Egyrész, én úgy tudom, az illető buddista('nak mondja magát). Másrészt többnyire kiforgatva azokat a halálnemeket ajánlja a kiszemelt áldtozatainak, amiket ők írtak/mondtak (más kontextusban és enyhébben; kötél, lámpavas, stb.)
Lehet, hogy azt akarja mondani, hogy egy normálisabb jobboldal kéne, akik nem mondanak ilyeneket, amiket ő, a kontextusból kiemelve és sarkítva visszamond rájuk. De akkor miért dícsőíti a végén Horn Gyulát? Mert akkor az egésznek paródiának kéne lennie. De akkor miért pont a jobboldalt pécézi ki, és miért köztudottan a "baloldali" szubkulturális közegben mozog olyan otthonosan?

Lehet, hogy zavaros voltam, de attól tartok, hogy az illető fejében még nagyobb káosz van, mint az enyémben.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.06.18. 11:50:41

@Alfőmérnök: Vagyis, ha én azt mondom, hogy Dunába kell lőni az összes zsidót, az nem ám antiszemitizmus, és még véletlenül sem közösség elleni izgatás. Nem! Azzal én azt szeretném kifejezni, hogy békében kell élnünk egymás mellett.
Igazából a kuruc.info egy humanista weblap, csak a sok mucsai ("Pest is egy nagy falu") nem érti a művészetet.

Én érzékelek itt egy hangyányi kettős mércét: arról a baloldalról, amelyik 40 évig kiszolgálta a komcsikat, 3 éve is a tömegbe lövetett, mostanában meg a cigányokat uszítja, ezzel közvetetten gyilkosságokért több 100ezer ember napi terrorjáért felel, arról fel kell tenni, hogy igazából mindig csak a békére törekszik és jót akar. Még akkor is ha explicit leírja, kit kéne kibelezni.
Ellenben a jobboldalnak, aminek semmi köze semmilyen népirtáshoz, diktatórikus rendszerhez, és még csak a taxisblokádot sem lőtte szét, mindentől el kell határolódnia, amiről 3 asszociációs lépésen keresztül el lehet jutni a holokausztig. És még véletlenül sem teszi fel a kedves ellenoldal, hogy nem akar ám itt senki vérengzeni, még akkor sem hogyha kritikát fogalmaz meg valaki.

"Lehet, hogy zavaros voltam": Hát lehet, hogy félre is értettem. :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.06.18. 12:01:12

@tesz-vesz: Szánalom... Éljen a megfelelési kényszer!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.18. 13:41:11

@TaTa86.: oli bácsi (aki a Magyarok Szövetségét lehülyéző reakció, árokásó-szerző) azt mondta nem jól van megírva, de ez szerintem nem igaz. szinte mindet elolvastam már, ami az árokásón van fent, és nem tűnik ez azokhoz képest rossznak.
bbjnick is mondta meghívták a konzervatóriumra szerkesztőnek, aztán mikor kétes, kényes dolgot írt, kirúgták. szóval vigyázni kell h ki a jobbos és ki nem.
nyilván megfeküdte ez a kényes fidesz-fiúk (?) gyomrát. csakhát, amikor spiró nem kerül be a jobibk könyvtárába, annak azért az okát is be kell mutatni, nem csak lebarmozni őket, ahogy tették ezt a reakción.
a konzervatórium mellett, nekem a reakció is gyanús, akinél olyanok dolgoznak (murci, gavrilo, ácsferi).
de ilyen híres mszp-s konzerv a szombathy pál, debreczeni józsef is.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.18. 13:50:51

@Alfőmérnök: nyilván nem akarja élve megnyúzni orbánt, de utálja őket, nézd meg kik járnak a koncertjeire, kiknek a védelme alatt áll.
az utálat leöntve egy kis "iróniával",és " hát nem értitek az iróniát, parasztok"-kal, és máris lehet gyűlölködni és uszítani.

@TaTa86.: meg az optium intézet is "konzervatív" akar lenni. ahogy az mdf.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.18. 13:52:13

@TaTa86.: aztán inkább megjelentettem itt, minthogy kárba vesszen, nem azért írtam

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.06.18. 14:16:28

@tesz-vesz: "szóval vigyázni kell h ki a jobbos és ki nem."

Eltart egy ideig, amíg megszűnik ez a fajta szervilizmus. Azért én szeretem a reakciót, a konzervatóriumot csak módjával...
Egyébként szerintem sem rossz a cikk.

Alfőmérnök 2009.06.19. 00:12:42

@TaTa86.:
Csak kicsit értettél félre szerintem. :)
A kettős mércét én is érzem.
De Én úgy gondolom, hogy ezek a szikretmen-félék inkább ilyen hülyegyerekek, akiknek fingjuk sincs a dolgok állásáról, nem veszélyes elemek, csak idióták. Arra próbáltam célozni fentebb, hogy akárhogy is próbáljuk értelmezni ezt a szösszenetet, semmi koherencia nincs benne, saját magát teszi nevetségessé. Ezek az aterosfarmeros figurák nem igazán veszélyesek senkire, maximum saját magukra. Egy szubkultúrát képviselnek.
A "balodali Tomcat" találó kifejezés. De azzal nem értek egyet, hogy szándékos provokáció lenne, amit Tomcat vagy sicratmen csinál. Szerintem csak túlkoros hülyegyerekek, akinek egyébként van némi humorérzékük is.

Kettős mérce természetesen van.

Az árokásó meg a Reakció szerintem is jó. Nekem egy kicsit szalonjobbos, de, becsületükre legyen mondva, a kommenteket nem moderálják. Ha majd elkezdik moderálni,akko
r bioztosak lehetünk benne, hogy valahonnan pénzt kaptak. Szerintem ha kicsit finombban fogalmazott volna tesz-vesz (pl. nem ír olyat, hogy "idegenszívű"), akkor az árokásó is bevette volna a cikket, mert stilárisan nem rosszabb, mint a többi.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.19. 02:56:31

@Alfőmérnök: de volt más durva megfogalmaz is, pl Kornisnál, csak ott belső szerző írta. ha baj az idegenszívű, szívesen átírtam volna, ha mondják, de semmi kommunikáció sem volt. az volt a baj, h itt is kiderül, h azért az "antiszemitizmust nem eszik olyan forrón" (ahoyg Lánczi mondja: az antiszemitizmust nagyon értelmes emberek is "művelhetik", tehát naygon komoyl érvei vannak). meg az, hogy felraktam még Drábikról is anyagot, Drábikot pedig nem engedik be fidesz-tévékbe. a fides-fiúk még bogár lászlót is utálják, nemhogy a jobbikra szavazó drábikot.
majd felrakom azt is ide.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.06.19. 12:34:31

@Alfőmérnök: Csak az a baj, hogy a média (ami turáni ősmagyar kezekben van) az ilyen senkiket tolja. Egyébként én is szívesen röhögnék rajta, de amikor millióknak közvetítik ezt az "értékrendet" akkor nem olyan egyszerű.

A Tomcates hasonlat meg szerintem nem olyan találó. Tomcat csinált baromságokat, meg abban is van valami, hogy sokszor olyan kicsinyes mint egy 10éves. De azért azt jegyezzük meg, hogy Tomcat tényleg a hatalom ellen lázad, tényleg létező tabukat döntöget, és nem azt kiszolgálva, jól megfizetve teszi a lázadót. Ezt bizonyítja, hogy Tc-t már bezárták 2 hónapra egy koncepciós eljárás keretében Paizst pedig nem igazán molesztálja a yard.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.20. 17:31:30

@Alfőmérnök: kapnak így is pénzt., hát a reakciótv miből van? az mi? lolka kimegy egyedül a jobbikhoz a választásokra, hobbiból,aha . a saját idejéből erre áldoz? nem, fides-fúk (lolka-lányok).

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.20. 17:34:23

@TaTa86.: persze, de azért, mert az ő emberük, a tomketes hasonlat azért még állhat szigorúan álobjetkív szemszögből

Alfőmérnök 2009.06.22. 17:05:40

@TaTa86.:
Sok igazság van abban, amit írsz, majd ha lesz kedvem, egyszer hosszabban kifejtem a véleményemet.

Alfőmérnök 2009.06.22. 17:07:50

@tesz-vesz:
Ezt tudod, vagy csak gondolod? Mi kell a reakciótvhez? Egy gagyi kamera vagy egy fényképezőgép, meg egy pentium2es. Az csak van nekik önerőből is.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.22. 17:43:46

@Alfőmérnök: természetesen nincs bizonyítékom, csak konzervatóriumos megérzésem van. illetve hát a fent említett "liberális"(nak tűnő) triumvirátus: murci, gavrilo, ácsferi.
szabadidőben kimennek a munka mellett olyanokhoz akiket utálnak, vagy utálniuk kellene, ha

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.22. 17:49:21

@Alfőmérnök: azért bizonyos kérdésekben nem hinném h csak a szokásos héják és galambok vita menne a jobboldalon

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.06.23. 00:38:29

@tesz-vesz: Én vigyáznék az ügynöközéssel, és ennek minden változatával. A radjobb legnagyobb hibája pont a bizalmatlanság. Akinek eltér a véleménye, nagyon hamar zsidóbérenc lehet...
Persze, "attól még hogy paranoiás vagy, üldözhetnek." :)

(Ellentétben mondjuk a libsikkel. Pl a szadeszt is egyszerűen egy tehetségtelen, korrupt bandának tartják, és én még olyat nem hallottam, hogy nácibérencséggel vádolták volna őket. Pedig most is nyilvánvaló, hogy a kampányukkal legalább egy 5%-ot dobtak a Jobbikon.)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.23. 09:49:09

@TaTa86.: igen, de azért azt se felejtsük el h az mdf is "konzervatív". én még nem tudom eldönteni, hogy az impotens jobboldal vagy egyszerű liberálisok. de gondolni szoktam mindkettőre.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.07.02. 01:20:51

@tesz-vesz:

Édes Tesz-vesz!

Két dolgot tisztázzunk. A Magyarok Szövetsége hülyézésével kapcsolatban engem keversz valakivel. Vagy hozz egy linket.

Azt, hogy nem jó az írás, fenntartom. A keresetlenséget is. Utóbbival kapcsolatban azért felhívom a figyelmedet, hogy az inszinuálást te kezdted, az elviselhetőnél több felkiáltó- és kérdőjellel és langy rágalmazással: arokaso.blog.hu/2008/07/15/mela_les?fullcommentlist=1#c6011112

Amilyen az Adjonisten, ugye.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.02. 13:14:42

@Oli bácsi: ez csak nem megfeküdte a kényes gyomrodat?
viszont afelől biztosíthatlak, hogy ez a kis kellemetlen posztnemelfogadós közjáték nem befolyásolta az értékítéletemet.
ne bolyongj kétségek között: az "inszinuálást"(mellesleg rossz szót használsz, de inkább: rossz mondatban, ugyanis ti rám semmit nem fogtatok) nem a kérdőjelek okozták, hanem a verbális reakció teljes elhagyása, a szó nélküli, sunnyogó kicsapás.
(mint ahogy ugye nem azért vonultak ki az utcára 2006-ban az emberek, mert barbárok és csőcselékek, hanem az őszödi beszéd miatt.)

írtam: "Drábiknál nem fogadom el, hogy rosszul van megírva" mikor ilyen kritikusan (tudatmódosítás) nem állt volna hozzá más.
tehát miért is nem jelenet meg Paizs? és Drábik?

az hogy neked nem tetszik, nem érdekel(mellesleg beképzeled ezt megadnak már, úgy hiszem, és már csak gőgből erre rá is álltál, magad sem tudhatod ezt), mikor két tapasztalt olvasóm is mondta, hogy a minőség megegyezik.
nem vagyok homoszexuális, úgyhogy az "édest" mellőzzük ha lehet. nem szenvedek identitászavarban, úgyhogy számomra kellemetlen ez a megszólítás, néhol elnézik/szeretik, én tudom, de ez nem az a hely.

reakcio.blog.hu/2009/06/04/a_magyar_fajdalom_es_hulyeseg_vilagnapja

""A büntetést meg nem érdemeltük ki, de az olyanok miatt kaptuk, mint a fentiek írója.""

"Az utolsó részhez meg az aláíróhoz a polgári jóízlés miatt nem fűzünk semmit."

"Röhejessé tesz bennünket és hülyeségeken rugózik"

"És igen, a Magyarok Világszövetségén viccelődni nem szép dolog, olyan mintha Down-kórosokon nevetnénk."

"Oli bácsi · reakcio.blog.hu 2009.06.04. 22:07:59

nem Patrubány, hanem a hozzá hasonló hülyék (=olyanok) miatt. "

és mielőtt még elkezdenél vinnyogni, hogy ez nem iis a m. szövetsége, hanem csak P.(bár a davn-kórság már mindenkit meggyőzhet), hát akkor mondom: ez egy metonímia. a m szövetsége munkáját ő határozza meg.

de számomra többet ér bbjnick hozzászólása:

"Nincsen ám igazad, Oli bácsi!
Mondjuk, kínos. No és?!

Az pedig, hogy ilyen fölényes, lekezelő és nyikhaj hangot ütsz meg, Oli bácsi, az ciki. Mit szólnál ahhoz, ha egy japáni fiatal ojságíró ilyen hangon beszélne a hirosimai atomtámadás emlékét ápoló szövetségről. Végülis hiába molyolnak, az atomtámadás elégett áldozatait már nem lehet újra összerakni... :-(
"A hübriszt jobban kell oltani, mint a tűzvészt." (Hérakleitosz) "

héják és galambok.
a galamboknak nem illik rikácsolni.

" vizipipa 2009.06.05. 14:15:27
@Oli bácsi:
Szóval szerinted ez volt a helyes megemlékezés a trianoni szerződésről.
Belekötöttél Patrubányba, pont ezen a napon.
Gratulálok, fasza gyerek vagy. Húzd ki magad!"

én demokráciában élek, nem foglak innen kivágni
úgy "hogy a kurvaéletben többet nem írsz ide, semmilyen nicknéven."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.02. 13:18:11

@Oli bácsi: ja, és a címet még nem is mondtam:
"A magyar fájdalom és hülyeség világnapja"

értsd: hülyeség.
ezt, ezeket hasonlítsd össze ezzel:

"oli bácsi (aki a Magyarok Szövetségét lehülyéző reakció, árokásó-szerző)"

Alfőmérnök 2009.07.02. 13:58:16

@Oli bácsi:
Az kétségtelen, hogy nem ez lett volna a legjobb poszt az Árokásón. De:
1. Az is kétségtelen, hogy vannak ennél gyengébb posztok is.
2. Az is kétségtelen, hogy PM-nek ott a helye az árokásók között.

Úgyhogy Én azzal a feltevéssel élnék, hogy alapvetően tartalmi kifogásaid vannak az írással, és a stiláris minőségre való hivatkozás csak "ürügy", hogy ne kelljen felvállalni: Ti is cenzúráztok. Hogy ezt csak mások előtt nem látod be, vagy magadnak is hazudsz, azt nem tudom.

m.janka 2009.07.03. 23:30:58

úristen, de szar ez a blog! pedig ez csak a második írás itt, amit olvastam, de nem bírom tovább. kinek kell ez?!

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.07.04. 11:07:16

@tesz-vesz:
Hanibani,
Látod, a poszttal is ez a baj: tücsök-bogár benne van.
Beidézed bbjnick kommentjét, a válaszomat nem. Beidézed azt, hogy ki akartam tiltani valakit, de azt nem, hogy a hatéves fiamat "szarozta"' előzőleg.
Nem hiszem, hogy nagyon kommunikálnunk kéne ezek után, de
filológia: Magyarok Szövetsége=/= Magyarok Világszövetsége.Keress rá a guglin.
Az inszinuálásról szintén javaslom az értelmező kéziszótár/degen szavak szótára felütését.

@Alfőmérnök: a magyarság fejében rettenetes kavarodás van. A rossz írások nem közlése nem egyenlő a cenzúrázással.
A főárokásó megkérdezett néhányunkat én elmondtam a véleményemet, ami azóta is él. A T. szerző felrakta a saját blogjára, szuper. Hol a cenzúra?

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.07.04. 11:11:05

Hohó, most látom csak: "a kommentek előzetes moderálást követően fognak megjelenni".

Bmeg, ti ugattok cenzúráról?

Tényleg befejeztem.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.04. 12:26:35

@Oli bácsi: én nem moderálok csokika, automatikusan megjelenik
(mondjuk túlzottan nem értek hozzá, de én mondom: nem moderálok)
nekem pl számokat se kell beírnom kommentelésnél, remélem nektek se)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.04. 12:31:28

@m.janka: :D vicces egyed vagy. csak sajnos nem hiteles.
ugyanis ez az első és egy hozzászólásod. no nem itt, hanem összesen.

te vagy oli barátnője/felesége/barátja?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.04. 13:22:47

@Oli bácsi: most fejezed be? én azt hittem nem mersz már többet írni ide. de hát ez van. szia, nem fogsz hiányozni.
(én nem vok sem szdsz-es, sem tóta árpád, sem baloldali hogy előre moderáljak, (de lehet h van itt egy apró kis zöld fűnyírókobold a gépben, és ő dönti el, mit szeretne látni a nagyközönség, mit nem)).
de azért előtte még figyelj ide

"a poszttal is ez a baj: tücsök-bogár benne van."
ez nem érv, de mintha ez is lenne a cél, nem? h minél jobban megismerjünk valakit. de természetesen várom h ti írjátok meg Paizs Miklóskát az árokásóra, megnézem majd milyen a "szakmai" minőségi írás, hiszen "PM-nek ott a helye az árokásón". tuggyuk, mi parasztok ezt nagyon jól. "A rossz írások nem közlése nem egyenlő a cenzúrázással" igen, nem feltétlenül egyenlő, ha a téma, gondolat megjelenik jól, ha nem jelenik meg, az biza cenzúra. szívesen látnám ott, izgatottan várom, hogyan is lehet megírni egy jó, igazi minőségi is szakmai posztot pajzsikáról.

"Beidézed bbjnick kommentjét, a válaszomat nem. Beidézed azt, hogy ki akartam tiltani valakit, de azt nem, hogy a hatéves fiamat "szarozta"' előzőleg."

megadtam a forrást, mindenki megnézheti mit írtál rá, ha érdekli, de itt vagy megvédheted magad is magadat, tessék, ki akadályozz meg, hogy belinkeld? (egy kicsit nevetséges volt ezt írnod, de te tudod). a mondatértelmezésnél megint problémáid akadtak, mert nem a fiadat szarozták le. (de ezt odaírtam). mondom, megnéztem azokat a válaszokat, nem győztek meg. ezért nem is linkeltem, a semmit minek? meg egyáltalán.
bbjnick véleményét jobban teszed ha nem nézed le, de fölötted sem isten, sem ember nem állhat,
tuggyuk.

idehívod a barátaidat, és az ún. baloldali értelmiség tipikus védekezésével, a szakmai lejáratással próbálkozol (a "nekem nem tetszik" nem egyenlő a "szakmailag rosszal"). még arcoskodsz is, ez megy, csak sajnos előbb-utóbb minden ember meg fogja tapasztalni hogy vannak korlátai.
még mennyi barátodra számíthatok? ugyanis és szeretem az őszinte, becsületes, tisztességes és értelmes emberekkel folytatott párbeszédet, és nem szeretném hülyékre pazarolni az időmet feleslegesen.

"Nem hiszem, hogy nagyon kommunikálnunk kéne ezek után"

ezt én is gondoltam, az én hozzászólásom után, de nem írtam ki, én nem vagyok olyan báátor, és szakmailag felkészült, hogy ilyet ki merjek irni.

"filológia: Magyarok Szövetsége=/= Magyarok Világszövetsége.Keress rá a guglin.""
no igen, rossz szót írtam, jogos a szövegkritika és értelmezés, de a gondolat megmaradt. nem összekevertem, csak elírtam.
Magyarok Szövetsége - Vukits, Bogár
Magyarok Világszövetsége - Patrubány M
no igen, ezen nincs mit szépíteni elírtam, tény h nagyon hasonlít, mea culpa :) viszont a világszöv cikizése még ugyanúgy áll.

"Az inszinuálásról szintén javaslom az értelmező kéziszótár/idegen szavak szótára felütését. "

sajnos nem. neked ajánlom az idegen szavak szótárát, ugyanis én megnéztem. (az idegen szavak több mindent jelenthetnek, és az ember nem tudhatja az összes jelentését, pontosan ezért néztem meg.)
de látom nem esett le, a felhőktől nem láttad, hogy ti, tehát Ti nem vádoltatok semmivel engem ,ezért helytelen az "is" szó használata, az a mondat nem korrekt úgy. (csak azért jegyeztem meg, mert tipikus szokás a kajmán körökben az idegen szavak használata (de sznob embereknél is, ez igaz), hogy így mutassák milyen értelmesek, és így tegyék elfogadhatóvá a véleményüket + hát az eszkalálódás miatt is :) ).

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.04. 13:26:51

@m.janka: vagy várjál! :D
lehet hogy te liberális vagy, ugyanis így reklámoztam magam az szdsz oldalán:

" tesz-vesz · kkbk.blog.hu 2009.06.25. 16:03:22
ezért kell újra visszatérnie az SZDSZ-nek a kormányba! ezért kell újra megerősödnie!
kkbk.blog.hu/2009/06/08/spiro_gyorgy_jonnek_a_melymagyarok_1

hogy újra képviselhesse a liberális értékeket, igazán hatékonyan ahogy eddig is tette!

ez is felháborító!
kkbk.blog.hu/2009/06/23/p1203730 "

:D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.04. 15:29:37

@Oli bácsi: "Esterházy-Malfatti Alice, a szlovákiai magyar kisebbség képviselői, a Magyarok Világszövetsége és a magyar kormány támogatásával 1989. november óta igyekszik elérni, hogy Esterházy Jánost Szlovákiában rehabilitálják."

Alfőmérnök 2009.07.04. 16:39:51

@Oli bácsi:
Szerintem meg a te fejedben van nagy kavarodás.
Az árokásón vannak ennél rosszabb írások is. Persze ezt így nehéz objektíve megítélni. De én azt állítottam, hogy szerintem vannak rosszabbak, nekem meg ez a véleményem, és szerintem másoknak is.
Szó szoros értelemben nem cenzúra, hogy valamit nem közöltök, mivel így, ezen a blogon is nyilvános. Csakhogy nem mindegy, hogy egy olyan blogon nyilvános valami, ami néha Index címlapon van, meg egy 10ezres látogatottságú blog testvérblogja, vagy csak egy kis gerillablogon. Érted a különbséget?

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.07.04. 20:48:54

A kulcsszó itt is, mint annyiszor máskor a "szerintem".
Lehet, hogy van olyan az árokásón, ami nekem sem tetszik, de idegenszívűzni egyik sem idegenszívűzött, s a mondatoknak rendszerint van alanya és állítmánya. (Két gyöngyszem: "Sok-sok egyéb atrocitásokkal." ill. "intelligenciaképesség").
Szerintem.

Én mindenesetre sehol nem látom a reakcióra vagy az árokásóra kiírva, hogy a blog "szociális foglalkoztató". Az olvasottságot a blog zéró pénzzel érte el. Ez az út tesz-vesz előtt is nyitva áll, ha leszokik arról, hogy szíre-szóra lebuzizza, lefidesznyikezze azt, aki nem ért vele egyet.

Bár lehet, hogy ez a sármja.

Az MVSZ gyalázása áll, az abban foglaltakat fenntartom.

A továbbiakban, ha bárki rosszalkodik tesz-vesz verseiből fogok beidézni, és akkor mindenki látja majd, hol lakik a magyarok Istene.

Alfőmérnök 2009.07.04. 23:35:53

@Oli bácsi:
Kedves Oli bá'!
Nézd, nálatok (meg általában a neten) nem tudom, hogy hogyan működik az, amit "szerkesztésnek" hívnak, de egy nagy múltú, nívós folyóirat szerkesztője mesélte nekem, hogy még állandó szerzőiktől is kapnak olyan cikkeket, amikben helyesírási, nyelvhelyességi hibák vannak, a központozástól kezdve az alanyállítmányig. Ilyenkor a szerkesztő feladata az, hogy kijavítsa. No, de mindegy, tesz-vesz gondolom egy külső ember, aki bepróbálkozott, nem jött össze, és talán kissé besértődött ezen. Én viszont fenntartom a véleményemet, hogy kis módosításokkal elmenne a cikk az árokásón, és ha tartalmilag egyetértettetek volna vele, a stiláris hibák kijavítása után közöltétek volna.

Azt meg (kis jóindulattal) elhiszem, hogy a Reakció blogot 0 pénzből csináljátok (egyébként mai magyar viszonylatban nem rosszul), azt viszont már nem, hogy az UFI meg a nyomtatott Reakció mögött nem voltak pártpénzek.

Az olvasottságnak amúgy se nem szükséges, se nem elégséges feltétele az, hogy valaki ne buzizzon és ne fidesznyikezzen. A kurucinfót minimum 10szer annyian olvassák, mint titeket, csak hogy úgy véletlenszerűen kiemeljek egy példát.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.07.05. 09:31:01

@Alfőmérnök:
Kedves Alfőmérnök,

Mondom, ha ez a sármja, erre is elindulhat (a kuruc.info-s példa jó), de ehhez nem tudom, miért kéne asszisztálnunk.
Ugyanez vonatkozik az írásra is:
"kis módosítások", "stiláris hibák javítása", erre mondtam, hogy ez nem szocifogyi. Mindenki álljon jót a maga írásaiért. Főárokásónak is van rendes munkája, ahogy mindnyájunknak, erre se idő, se kedv.
Magyarországon általános, hogy a Zemberek (főleg aértelmiségieknek tartók) nehezen élik meg a kudarcot, semmiféle kultúrája nincs annak, hogy valamikképpen (ön)reflektáljanak arra, mit csináltak rosszul.
Bár a folyóiratos hasonlat nyilván sántít (ez nem folyóirat, pl.) egyben megfontolható: ott is minden valairevaló helyen kiírják: "Nem kért kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza".

Az UFI mögött nemtom mi volt, nagy pénzek biztos nem, mert néhány hónap kivételével tökingyen csináltuk azt is. A Reakció mögött meg nem voltak pártpénzek, tekintettel arra, hogy azt a Közép-Európai Média Holding (az Indexet és egy csomó mást tulajdonló társaság) adta ki. (És nem, ne gyere azzal, hogy azért voltunk kinn a címlapon: amikor nem voltunk kinn, akkor is elvoltunk és kint vann sokszor olyan is, akiknek zéró közük van az Indexhez). De ott is néhány hónapig volt pénz a printért, hosszú ideje egy büdös kanyit nem láttunk. A blog végig ingyen ment.

Üdv:

Ob

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.05. 13:31:05

@Oli bácsi: de buzi vagy (most esett le:D a vastagbőr is benne van a linkben:D)
ostoba fidesz-fiú :D annyi eszed sincs hogy elgondolkozz a lisszaboni szerződésen

de azért köszönöm, hogy elismered h paizs árokásó, ezért továbbra is várom, hogy kiteszitek oda, és majd az azt elolvasók eldönthetik h melyik tetszik nekik jobban, ez vagy az. remélem észreveszed a mondatból, a lényeg nem az h ez az írás jó e vagy nem, hanem h az összes árokásó fent legyen.
(az idegenszívűt meg egy szóra kihúztam volna (kár hogy Alfő mondta itt korábban h ez lehetett a bajotok...), a turpisság ott van kedves olikám, hoyg elolvastad drábikot is, vagy csak láttad hogy ott van, és nem tartottad szerencsésnek ha ilyenek is írnak ide, mert te 1 írásból meg tudod állapítani, milyen is az író.) (egyébként most mi a baj azzal h idegenszívű? az, emellett zsidó, régen pont a zsidókra mondták, h idegenszívű, tán nem véletlenül)

félreértés ne essék, ez nem egy jó írás. de paizsnak fel kell kerülnie az árokásóra.

várom h hosszasan kifejts mi a helytelen a "sok-sok egyéb atrocitásokkal"-ban (gondolom rá se mentél a linkre)
ha idézel idézzél jól: "Intelligenciképességei" hát nem érződik ki belőle humor?
az inszinulásra meg sajnos máig nem sikerült reagálnod.

ezzel a poszttal nem tököltem sokat, paisz nem ér meg annyit mint esterházy.
a versekbe meg egy olyan ostoba tahó mint te ;) ... hát nem hiszem h bele kéne szólnod. (akinek olyan kezdetlegesek a barátai mint janka...)
egyébként forrásmegjelöléssel nyugodtan idézheted, ha ahhoz van kedved.:D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.05. 15:05:00

még tölgy azzal vádolt vayg inkább inszinuált :) h nem vagy (elég) jobboldali, most meg azzal vádolnak h túlontúl is.
egyébkétn meddig fogják ezt a sértettséget felhozni? le is zárhajuk azzal, hogy inkább a pokolban uralkodok, mint szolgáljak a Mennyben, tény,
de az is tény, hogy sokat köszönhetek az Árokásó blognak. és használom, használnám a mai napig is, ha fejlődne, működne, teljes lenne.
De nem az.
ld.: Orbán Viktor fejlődik,most már azt mondja a fides ifjúsági tagozatának, hogy a rendszerváltás nagyon félresiklott, és elszámoltatást ígérnek. A debreczeni polgármester meg egyenesen forradalomról beszélt, Bayer is azért van h összeszedje a radikálisokat, szóval van hova még fejlődnie a sleppnek is, mely kultúrnak tartja magát, lenézi Csoórit, liberális írókat alkalmaz és mely állítólag ingyen vállalta a szolgalelkűséget, és mely összetéveszti a radjobbot a kommunistákkal.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.07.05. 18:38:37

@tesz-vesz:
Szvíthart,

Janka nevű ismerősöm nincs, barátom se, úgyhogy erről a tripről ideje leszakadni. De nyugodtan rugózz rajta, ha jónak látod. Csak erre érvelést építeni...

A drábikos szöveged nem olvastam, Drábik Jánosról igen rossz a véleményem. Azzal kapcsolatos meglátásodat, hogy minek "kell" fent lennie az árokásón, nyugodtan kend a hajadra.

Nem, a magyar nyelv gyakorlatlan használatából nem érződik ki a humor.

És hát látod, Esterházyval is többet foglalkoztál, oszt le se tojja senki, pedig ebben a nagy cenzúrás világban, ami a reakciót jellemzi, vagy két-három posztba is belinkelted.

A tahózást meg a buzizást ideje befejezni, ha valakit nem kedvelsz. Nekem ugyan mindegy (bár nem tudod ki meg, mi vagyok), de későbbi életedben gondot okozhat.

Inszinuál jelentése: rágalmaz, befeketít, lejárat. De ne kelljen már minden munkát helyetted végeznem, 25 vagy, szedd össze már magad.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.05. 19:55:55

@Oli bácsi: akkor az szdsz oldaláról jött, és úgy gondolta most ) csoportosan előjön az illegalitásból. az nem érvelésnek szántam, csak pár laza modnatnak , tényleg.
egyébként ha gondolod tényleg idézhetsz tőlem, esetleg ezt:

"Hazug lantos, hazug ének
rab média, hazug érvek
hazug hírek, három e-sek:
hallgat, túloz, ferdít el'sek.
Fordít-csepeg. Igaz versek."

vagy ezt:

"Mindent tesznek, amit mondnak
lisszabonit aláírnak!
Úgy, hogy csak a senki olvas!
(ej, itt csak a senki olvas)
Minek akkor háromnyolcvan?
Mint a majom szavaz, elvan
Négy int neki miképp döntsön
S büntetik, ha másképp;
De azt nem, hogy számmal költsön!
Tüntetik el másként!"

"A lengyeleknek Walesa
A magyaroknak horngyula."

netán ezt, de most már tényleg remeg a lábam:
"Hogyha Dávid, akár Orbán
csalhatnak a Haza ormán.
Megtéveszthet a Nemzet tornyán,"
higgyed bolond, ég a Duna

"az elftársak olyan hasznosnak. Intelligenciképességei nem vetekedhetnek "
az elftársakból már érződik a humor, de találjon esterházynál hibákat, please sir. (esterházynál tekintsen el a zsidózástól. ez amolyan hepp.)
de a hozzászólók sajnos még nincsenek felkészítve a reakción, az én törzshelyem a vastabőr.

esetleg ajánlom ezt a posztot, ami sehol sincs ezen kívül a neten, csakmer megkérdőjelezik egyesek a reakción az én blogolási létjogosultságom:
kkbk.blog.hu/2009/06/22/magyar_mezogazdasag_a_rendszervaltas_utan_szubjektiv_elemzes

nem olvasta? én már megnéztem, de még mindig nem érted. ti nem rágalmaztatok engem semmivel, szerintem ezt olvassa vissza, megéri.
tudom ki vagy, Bayer Zsolt! :D
a 25 majdnem talált, ezzel megleptél:O nem szokásom sehol megadni a koromat, úgyhog yáruld el a titkot.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.06. 17:23:28

De ha nem lenne komolytalan a egész bekezdés, akkor sem találok hibát az intelligenciaképességben, erre most jöttem rá reggel.
Értelmi képessége, értelmi szintje. "Intelligenciapotenciálja nem vetekszik más árokásókkal"
Lehetséges, hogy sokaknak nem tetszik, de attól még nem helytelen, ahogy egyszer az egyik nyelvtan(!)tanárom mondta nekem, mikor írásban használtam azt a szót, hogy "gondolatmenet", azt mondta erre, hogy ilyen szó nem is létezik! Már akkor se hittem el neki, és utána vagy 6x hallottam, olvastam a rádióban és az újságokban, nyelvészek szájából is.
Mondjuk igaz, én olyan vagyok, hogy rugalmasnak, alakíthatónak tartom a magyar nyelvtant, pl én lehet írni fogok a Magyar Tudományos Akadémiának (vagy szólók egy volt tanáromnak pendítse meg ezt az ötletet ott), hogy a "szőlő" szónál ne tekintsék hibának, ha valaki "szőllőként" írja, ugyanis a mi nyelvjárásunkban ezt úgy mondják, hát akkor miért ne írnánk is úgy? Hát kik vagyunk mi, hogy elfogadjuk a budapesti nyelvjárást, ha teljesen más a mi beszédünk, akár ebben a kicsi apróság tekintetében is?
Igaz hogy vannak, lehetnek komoly hiányaim a nyelvtani ismeretekben, de azért többet tudok egy átlagembernél. Énnekem ha nem tetszik egy szó írása, hangzása, hát akkor minden további aggályoskodás nélkül átírom, olyanra, amilyenre nekem tetszik. Tény, önkényesen használom a nyelvtant ha valamivel nem értek egyet, ami ritka egyébként. Ilyen szó a "muszáj" is a szőlő mellett. Szerintem szebb, ha ly-nal van írva (régen amúgy is úgy írták).
Az akadémiai tagok (egyike) pl a "körözött" szó egyik jelentésében megváltoztatná az írást ő-re, hoyg meg lehessen különböztetni a két jelentést. De ez teljesen logikus is, és példa arra, hogy a nyelv állandóan változik.
Alany, állítmány kihagyása meg szintén nem helytelen, ez az ún. hiányos mondat.
A "sok-sok egyéb atrocitásokkal"-ban meg, valljuk be, semmilyen hiba sincsen.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.07.09. 14:47:59

@tesz-vesz: "még tölgy azzal vádolt vayg inkább inszinuált :) h nem vagy (elég) jobboldali"

Bocs, nincs itt valami félreértés? Hol és hogyan tett az a mocsok ilyet?
Esetleg egy emilben megírná, vagy ide?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.09. 15:12:54

@tölgy: "nem vagay elég jobboldali"

a idézőjelek lehet lemaradtak,
mármint Ön engem

leveller333 2009.12.29. 14:06:58

@Alfőmérnök:
Szerintem a dal egyértelműen paródia, egy torzított reflexió a jobboldali megmondóemberek erőszakkultuszára, hiszen az erőszakos megoldásokra való utalások a dalban említett jobbos ideológusok repertoárjának részei. Mondjuk Bayer kimaradt. De Kövérnél jelent meg a kötél, a keresztléccel való leápolás, az agyagba döngölés, Lovas is mondott valami olyasmit, hogy "kilyukasztanám a bőrüket" (aztán először letagadta, mondván nem hallatszik tisztán, majd elismerte, de megmagyarázta, hogy ez pont az ellenkezőjét jelenti), meg ugye, a lámpavas. Paizs parodizálni és tesztelni akart, kíváncsi volt, hogy az említett urakból milyen reakciókat vált ki, ha a saját retorikájukat hallják vissza önmagukkal kapcsolatban. Az eredmény bámulatos: megsértődtek:):)
Lovas peréből arra következtetünk, hogy az ellenfélről való hazudozás, fenyegetés az ő privilégiuma.
Nem ellentmondásos Horn Gyuláról szóló rész sem, az is paródia. Nem dicsőíti Hornt, hiszen az "áldja meg az Isten.." fordulat egy ateista, marxista, posztkomcsi esetében szintén inkább provokáció, mintsem dicsőítés. A dal, mint provokáció, telitalálat. Miki, pedig nem árokásó, szarik az összes politikusra, baltól jobbig, de tény, hogy a munkásságának bizonyos elemei inkább a vérjobbosokat idegesítik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.12.31. 10:05:57

@Alfőmérnök: nem buddhista, csak ilyen iskolába járt.
máshova nem tudnak menni ezek a nímandok

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.12.31. 10:11:13

@leveller333: nem árokásó, csak árokásók támogatják, és járnak a koncertjeire. és ői s beszáll a politikába ezzel.

idegenszívű, az is tény.
no meg igyekezzünk leszögezni, hogy aki provokál, az is árokásó.
Grespik például hol mondott ilyet, ami mint reflexió ilyet kaphatna ellenbe cserébe, mert ha sehol se mondott erőszakos mondatot, akkor bizony paizs egy féleszű

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.12.31. 10:12:14

@tesz-vesz: "nem árokásó, aha, csak..."

így értettem.
paizs árokásó. mi sem egyértelműbb ennél.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.12.31. 10:29:03

és ez még a tilos rádióhoz

Fuck the X-mass című rendezvényt a kereszténység nagy ünnepe előtt tíz nappal tartották
anitineolib | vasárnap, 2007. december 23.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.09. 15:41:00

@Oli bácsi: az inszinuálás még mindig nem esett le neki

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.01.27. 10:17:54

Mikor feljön a égre a hajnal
Én mindég evvel a dallal
Nyújtom át szívem üzenetét.

Ez egy gyönyörű álom, és ezen a nyáron
De hidd el titok még a titok még
Éget ez a szerelem, és szeretlek nagyon,
És kérlek sírj.

Ne sírj.

Miénk itt ez a nyár, a szívünkben eltalál
Terád vártam én minden álmaimban.

Evvel a dalban mondom el, hogy a szívem üzenetét
Hogy vártalak, hogy rád találjalak
Evvel a dalban mondom el, hogy a szívem üzenetét
Hogy vártalak, hogy rád találjalak

Testet öltött álom ne hagyj el,
Vajon hol lehetsz talán?
Terád gondolok ezen a forró éjszakán.
Fájó emlék, örökre fogd a két kezem.
Egy életen át hallgasd e dalt, akár merre mész.
Mire vársz még te őrült?
A ajtóm mindig nyitva áll,
Szeress nagyon, mert szükségem van rád.

Evvel a dalban mondom el, hogy a szívem üzenetét
Hogy vártalak, hogy rád találjalak
Evvel a dalban mondom el, hogy a szívem üzenetét
Hogy vártalak, hogy rád találjalak

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.01.27. 10:19:24

@leveller333: és Orbán?

ő mikor akarta megnyúzni a baloldalt?
téves a logikát, és erőltetett a mentegetésed.

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2011.01.28. 23:33:03

Anno a keresztényirtás emlegetésének környékén írtam a tilos rádió honlapjára egy gúnyverset, egy szép, szabályos szonettet. Nem volt benne trágárság, vagy gyalázkodás, mégis azonnal törölték a regemet a honlapról, és a regelt emil-címemet elárasztották animál-pornó oldalakról származó mocsokkal. Biztosan nagyon a lelkébe gázoltam a fiúknak...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.09. 17:13:00

@Alfőmérnök: látod, már 2009-ben sejtettem hogy igazam van velük kapsolatban