kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fábián (1) Fábián (2) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultura (59) kultúra (1) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (4) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (69) USA (5) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallas (16) vallás (11) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Magyarország népe hatvan év múlva

2010.01.01. 12:57 | tesz-vesz | komment

Címkék: zs kategória c kategória

- A cs.: Van 1 pár, 30 évesen szülnek, így lesznek 4en. A 2 gyerek 30 év múlva még 2t szül, mert az is csak 1 pár.
Ez 60 év után 2ről gyarapodás 6ra.
C cs.: Ketten 20 évesen 4 gyereket, az a négy (azaz két pár) 20 év múlva további 2*4et, majd még 20 év múlva 2*2*4et szül, vagyis ők 60 év alatt 2ből 28an lesznek.
A gyarapodása 3szoros míg a C-é 14szeres, így az arány kb. 1:5-höz nem 1:32-höz.
Ez is szomorú, de azért nem kell mindent elhinni, amit mondanak.
 
- akkor mi a vége szám? mennyien leszen a cigányok?
 
-Jelenleg kb. 6% az arányuk.
HA elhisszük a fenti egyébként nagyon sematikus számítást, akkor ez az arány 60 év múlva 14% lesz.
Jelenleg 3 az 50-hez az arány, vagyis 60 év mulva 3*14 aránylik az 50*6-hoz lesz. (42/300=14%)
 
- ez lehetetlen.
ma a 8-10 éveseknél az arány 50 százalék.
és ma 700 000 - másfél (szerintem lehet 2) millió roma van.
ha ők több gyereket szülnek, és ne felejtsük el, hogy a fehér, globalizált lakosságnak csökken a gyerekvállalási kedv, a romák meg ezért kapják a pénzt, akkor 60 év múlva biztos hogy kisebbségben leszünk.
az öregek miatt vagyunk csak többen. 20 év, mind meghal, és jönnek a fiatalok. 50% a 8 éveseknél.

-Lehet, hogy a videó igazat állít, de az indoklás, amit mögétesz, egy látványos, ám de átgondolatlan, hatásvadász, tudománytalan, demagóg baromság.
Nem vagyok otthon a demográfiában. Ez nyilván egy nagyon bonyolult kérdés, sokkal több változóval, másrészt 60 évre prognosztizálni megalapozottan, ebben a kérdésben lehetetlen, sőt nevetséges.
Nekem csak annyi szúrt szemet, hogy ez matematikailag nem állja meg a helyét...

- nem nevetséges, nagyon fontos, hogy előrejelezzük a demográfiát. látványos oké. de miért hatásvadász, tudománytalan és főleg miért demagóg?

-13 és fél másodperc alatt megalapozottság és gondolkodás nélkül. Igazából nem lehet megfogalmazni, h miért nincs köze a tudományhoz, mert ahhoz kéne hogy legalább valami pici legyen. Ennek így szimplán nincs, ill. én nem találtam olyan részt benne, ami tudományos igényű lett volna.

A hatásvadász, az az én szubjektív véleményem.

Demagógiára meg keress rá wikipédián!

- tudom mit jelent a demagógia szó, csak éppen az előbb ismerted el, hogy lehetséges, hogy bekövetkezik, akkor nem lehet népcsaló

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr401636798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.01. 13:36:26

Vegyünk egy életszerűbb példát: tegyük fel, hogy fiúk is születnek a populációban

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.01. 13:40:39

van egy ilyen adat is

Nem jók a számok..
1.)Fehér nő 30 fölött szül 1 db gyereket és vége a családalapításnak (kiemelkedő életkörülménynél max 2 gyerek).
2.)Cigány nő12 évtől folyamatosan szül 6-8 gyereket..
3.)Könnyen kiszámítható, nem négyzetes a szaporulat, hanem köbös..
4.) 2004-ben a beiskolázott 7 évesek között 67 % volt a cigány gyerek ( minisztériumi adat)
5.)Vesztettünk!

Buzgómócsing 2010.01.02. 16:40:25

@tesz-vesz: Erről nagyon régóta tervezek egy cikket, csak meghalni sincsen időm. De én nem látom ilyen borúsan a helyzetet.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.02. 16:57:57

@Buzgómócsing: én igen.
nem olvasod a vastagbőrt?
borsod megye már elveszettt, ott az iskolákban már csak cigányok járnak.
8-10 éveseknél 50:% a cigányok aránya.

Buzgómócsing 2010.01.04. 16:43:05

@tesz-vesz: De igen, olvasom. A cigánysággal nem lenne sok probléma, ha nem uszítanák, hergelnék őket. Részletezve:

1., A videóról a Kuruc.infón volt cikk, hogy rosszul számol.

2., A cigányságnál is csökken a termékenységi ráta.

3., A cigányok jelentős része asszimilálódni akar, amit a kuruc.info féle ökrök pont annyira gátolnak, mint a liberális állatok. Rendet kell tartani és akkor nincsen gond.

4. Churchillt idézve: "Csak azoknak a statisztikáknak hiszek, amiket én hamisítok." Túlzó az adat.

5. Nem vesztettünk, mert nincsen háború, nem így kell nézni a dolgokat. De ha vesztettünk is miért? Mert nincsen gyerek. Nincs miről beszélni, amelyik nép nem reprodukálja magát az kihal. Ehhez a cigányságnak semmi köze nincsen. Egyébként ahogy most áll a helyzet, a jövő magyarjai barnább bőrűek lesznek...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.06. 00:28:10

@Buzgómócsing: vastagbor.blog.hu/2009/07/21/ennek_az_orszagnak_husz_eve_van

A Heti Válasz helyi, nyírmihálydi riportja egyszerűen mindent visz. A tomboló uborkaszezonban pont kapóra jött...

Olvassátok végig, csak pár részt emelek ki:

"Egy hétig ne borotválkozz, víz közelébe se menj, a bizottság előtt csináld össze magad, mindent mondj, csupán arra ne felelj, amit kérdeznek. Meglásd, csak annyit mondanak: állj meg az ajtónál, és már le is vagy százalékolva. Ez volt a recept." - Nyisztor Ferenc, Nyírmihálydi polgármestere.

A 2100 lelkes faluból 900 roma. A putrisor 15 házában vagy kétszáz ember él összezsúfolódva; ők egész másra használják az udvart, tudniillik a házuk mellett végzik el a dolgukat. Nyírmihálydi 30 kilométerre fekszik Debrecentől ...
A két évvel ezelőtti hepatitisz-járványra emlékszünk, ezek szerint semmi sem változott ...

Éppen ottjártunkkor telefonáltak a polgármesteri hivatalba, hogy az egyik gyermek fejében légylárvát találtak, vagyis kukacok mozogtak benne. "Pedig a család két éve költözött szocpolos lakásba, van fürdőszobájuk." - dühöng a polgármester.

Négy éve tűnt fel a gyámhivatalnak, hogy egy itteni lakos értelmi fogyatékossága miatt rokkantjáradékot kap, de közben maga gondoskodik több gyermekéről, elvégezte a nyolc általánost és jogosítványt is szerzett. Kiderült, hogy a 2100 lelkes faluból 138-an élnek rokkantjáradékból; a hasonló méretű településeken nyolc-tíz ilyen esetet találtak. A 450 felnőtt roma közül csaknem minden harmadik rokkantjáradékos.

"Itt a gyerek a kenyérkereső." - mondja a háziorvos is. Immár tanulmányok születnek arról, hogy miközben szinte minden roma munkanélküli, a faluban működő konzervüzem évek óta kölcsönmunkaerőt kénytelen idehozni.

Egy harmincéves nő akár többszörös nagymama lehet, mert a lányok 12-14 éves korukban már szülnek. Az apa rokkantjáradékos (32 610 forint), az anya pedig több gyest is felvehet: egyet a legkisebb gyermeke után (bruttó 28 500), de a 18 éven aluli, anyává váló lányainak járót is ő veheti fel, valamint a gyermekei és az unokái családi pótlékát is neki folyósítják. Utóbbi akár 25 900 forint is lehet, ha tartósan beteggé nyilvánítják a gyermeket, és - papíron - szétköltöznek a szülők. Vagyis egy család akár kétszázezer forinthoz is hozzájuthat, de persze a pénzen sokan osztoznak.

A polgármester gyerekkorában egyetlen roma család volt Nyírmihálydiban, ma a 15-18 év közötti gyermekek 58 százaléka, a 3-18 évesek 76 százaléka cigány.

"Nyolc osztályom van, nem olvastam soha a törvényt." - Nagy József, a cigány önkormányzat vezetője. Őt is egy év tíz hónap börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen, amiért a bíróság szerint két gyermekének is segített a csalásban. Két fia is felfüggesztett börtönt kapott, emellett a családnak 6,1 millió forintot kellene visszafizetnie az államnak.

"Ennek az országnak húsz éve van. Nem több. Addig kell tenni valamit. Negyven közmunkásom van, abból ma hatan jelentkeztek munkára. Fizetés és családipótlék-osztás után két-három napig nem jönnek. Ha levonom a bérükből, megfenyegetnek. Az állami támogatások mennek be a játékgépbe. Utána ellopják a termést, és ha valaki szólni mer, fajtalan szavakkal illetik. Segélyből élnek, de egyesek Marlborót szívnak, minden udvaron ott áll a kocsi. Ha azt mondom, nem adok lakásfenntartási segélyt annak, aki az autóját fenn tudja tartani, akkor én sértem meg a törvényt. Mások azzal kérkednek, hogy analfabéták, és hülyének tettetik magukat, miközben ingyenes az oktatási rendszer, és minden segítséget megadunk, hogy tanuljanak. Oktatás és munka - csak ez segíthet mindenen, az áramlopástól a rokkantcsalásig." - Nyisztor Ferenc, Nyírmihálydi polgármestere.

"Biztos kezdet" - így hívják az önkormányzati programot, 530 millió forint állami és uniós támogatásból bővítik hozzá az iskolát. Már most húsz kétéves gyermekük jár "előóvodába", hogy mire ovis lesz, behozza a putriból fakadó hátrányt, tudjon kezet mosni, kanállal enni és az illemhelyet használni.

Már 37 ilyen "Biztos Kezdet Gyerekház" épül az országban. Vessük össze a fenti tömör összefoglalást a hivatalos magyarázattal:

"A Biztos Kezdet Gyerekházak célcsoportját a szegénységben élő, 0-5 éves gyereket nevelő családok alkotják, akik korlátozottan, vagy egyáltalán nem férnek hozzá a jó minőségű szolgáltatásokhoz, bölcsödei, óvodai ellátáshoz. A Gyerekház esélyt ad arra, hogy a legnagyobb szegénységben élő gyermekek is a lehető legkorábbi életkorban megkapják azt a támogatást, ami segíti képességeik kibontakozását és megalapozza sikeres iskolai pályafutásukat.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv TÁMOP 5.2.2. pályázata keretében létrejövő Gyerekházak napi nyitva tartás mellett, a gyermek és szülő számára egyaránt biztosítanak programokat, a Gyerekházban dolgozó szakemberek segítik és nyomon követik a gyermek fejlődését, szükség esetén megfelelő szakemberhez irányítják.
A Gyerekházak munkatársai a Biztos Kezdet programra felkészítő három hónapos képzést kapnak, munkájukat mentorok segítik majd.

A Gyerekházak azokon a hátrányos helyzetű településeken, településrészeken fognak működni, ahol magas a munkanélküliség, egyáltalán nincs vagy kevés az óvodai, bölcsődei férőhely. 2013-ig uniós forrásból további 150 helyen jöhetnek létre Gyerekházak."

A Szociális Minisztérium honlapján is fent van a program.

Mohácsi Viki már úgyis itthon van, hazaköltözött, mehet Nyírmihálydiba budit építeni, légylárvát írtani, meg megmutatni, hogy kell az angol wécébe szarni. Érdekes, ilyet egyetlen nagypofájú "jovédőtől" sem látunk soha! Vajon miért is nem???

Vajon ebbe hogy fogják belekeverni a rasszizmust, a Fideszt, a Jobbikot, a Magyar Gárdát?!

Bangladestől és Szomáliától pedig elnézést kérünk, hogy odaérkeztünk melléjük ...

Erre már nem lesz, nem is lehet megoldás.

800 000 rokkantnyugdíjas van nálunk, míg a fele ennyi lakosú Szlovákiában 70 000.

"Bár már 1990 óta tudott volt, hogy az igényléseken szigorítani kell, erre elsőként 1998-ban került sor, akkor veszett el a végleges jogosultság, és a jogszabály gyakoribb orvosi vizsgálatot írt elő, ezzel kevésbé biztos jövedelemmé vált a járadék. Ezután azonban csak 2006-ban történt változtatás, eközben azonban szigorodtak az öregségi nyugdíjak szabályai, emelkedett a korhatár, szűkült a korkedvezményes nyugdíjazás lehetősége, így emelkedett a rokkantnyugdíjasok száma." - Inforádió elemzése.

A kérdés, hogy mikor robban az a bizonyos lőporos hordó.

"Valahol megint felsír egy gyerek." - természetesen várjuk a szívfacsaró roma-történetek Vavyan Fabléjét, Miklósi Gábort, hogy ugyan meséljen már nekünk Nyírmihálydiról is ...

Buzgómócsing 2010.01.10. 00:45:21

@tesz-vesz: Olvastam, ismerem, de ez csak a barom liberálisok, meg az ilyen Miklósi Gábor félék miatt van. Családtámogatási rendszer átalakításával egyik pillanatról a másikra megoldható a probléma. Szerintem.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.12. 14:22:29

@Buzgómócsing: nagy veszély ez nem szabad lebecsülni
süti beállítások módosítása