kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.


Térjünk mindannyian konszenzusra.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

posztos írkák

istCsend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold. Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém. És mond:magyar_partok333.JPG

 

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

november 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Utolsó írka

  • tesz-vesz: ez nem patkány viselkedés? milyen példakép ez? A rádiósok a versenyek előtti utolsó percekről kérdezték Hosszú Katinkát, aki ilyenkor szereti elbizonytalanítani (vagy éppen kínos helyzetbe hozni) vetélytársait. Fel is elevenítette egyik tavalyi megmérettetését, amire nem készült fel ann... (2019.10.16. 20:15) Hosszú
  • tesz-vesz: Fekete március (más néven marosvásárhelyi pogrom, románul: Violențele interetnice de la Târgu Mureș) megnevezés alatt azokra az etnikai zavargásokra hivatkozunk, amelyek 1990 márciusában történtek az akkor még magyar többségű Marosvásárhelyen (magyarok: 52%, románok: 48%) a két nemzetisé... (2019.10.13. 11:39) Népirtások Székelyföldön, Délvidéken
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.


Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (3) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (13) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (10) antikultura (110) apáti (3) apor (1) arab (6) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (1) ateizmus (1) attila (1) audi (2) autó (3) autonómia (1) autonomia (1) ávh (1) azer (2) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (9) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (1) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (1) balogh (1) balsai (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) bede (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (1) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (11) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (1) buza (1) buzánszky (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (61) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (2) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (4) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (3) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (18) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (76) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (1) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (351) film (105) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (4) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (7) freedman (1) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gellért (4) génmódosított (3) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (7) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (1) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) győr (1) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (20) gyurta (1) habán (1) habony (4) habsburg (1) hack (1) hadházy (4) hagyó (4) hajdú (5) hajdu (1) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (9) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (90) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (2) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (1) indoeurópaiak (2) infláció (2) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (1) jáksó (2) jakupcsek (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (125) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (10) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (4) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (67) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kilián (1) kína (4) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) kommunista (5) kommunizmus (1) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (5) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kötvény (1) kovács (8) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (6) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (4) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (1) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) makovecz (5) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (13) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) media (6) média (8) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (2) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mol (1) molnár (3) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (162) mta (2) mubarak (1) mugabe (1) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (3) nagyatády (1) nagykőrös (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (11) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (12) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (4) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (114) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (1) orosz (17) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) paizs (1) pakisztán (3) paks (3) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (1) palya (1) panama (1) pándi (1) pap (12) pápa (1) papa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (1) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (3) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (6) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (3) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (5) puzsér (11) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rainer (1) rajcsányi (3) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (2) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (4) románia (3) ron (1) róna (2) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (6) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (1) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szajlai (1) szakály (1) szalai (1) szalay (2) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (3) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (2) szerbia (4) szijjártó (4) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (10) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (1) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (7) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (1) tibet (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (9) toroczkay (2) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (7) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) ttip (1) tudomany (25) tudomány (5) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (67) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (10) vallas (16) valláspszichológia (1) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (1) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (1) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (221) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (26) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (248) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Hait(t)i(s) metódus(lesz)

2010.01.19. 03:19 | János1956 | 198 komment



Hait(t)i(s) metódus(lesz)

Hogyan dolgoznak Bilderbergerék Haitiban. Elképzelhetö-e hasonló Magyarországon?

Egy aktuális esemény kapcsán ragadtam klaviatúrát mert valami nem ment egyszerüen a fejembe. Hogyan lehetséges az, hogy egy és ugyanazon szigeten egyszerre létezhet egy idegenforgalmi paradicsom Dominikai Köztársaság és egy a világon legszegényebb országok közé tartozó Haiti.

Elsö furcsa gondolatom az volt, amikor a katasztrófáról hallottam, hogy már a természet is a szegényeket sújtja jobban. Aztán hiretelen azt mondták a hírekben, hogy az elsök akik ott voltak segíteni (az Euronews hirei szerint) azok nem mások voltak mint az amerikaiak, vagyis egy USA repülögép-anyahajó és összesen 7000 amerikai militér.

Ekkor szólaltak meg bennem a vészharangok! Vajon milyen nyersanyaggal rendelkezhet Haiti? Ugyanis tapasztalatból azonnal tudtam az amerikaiak csak úgy segíteni nem akarhatnak Haitiban. Nagyon rövid utánajárás után, meghökkentöen érdekes ellentmondásra találtam. Addig amig aktuális írások csaknem mindenhol arról próbálják meggyözni az embert, hogy Haiti pedig nem rendelkezik nyersanyagokkal addig egy cikk ami 1972-ben jelent meg egész más képröl beszél. Következzenek hát ezek az információk.

Egy kis történelem: Forrás - 06.03.1972 SPIEGEL ONLINE

A lakosság száma 1492 óta a felére csökkent.

Jean-Claud Duvalier (1971) hatalma óta erösödö USA befolyás.

Az USA gyógyszeripar szabályosan lecsapolja a lakosság szegényeinek vérét. Reggeltöl estig állnak sorba az emberek, hogy vérüket átszürve kivonják belöle vérplazmájuk egy részével a proteineket, ásványi anyagokat, immunsejtjeiket. Ezután visszakapják azt a részt ami még megmaradt nekik. Mindezt 3 dollárért (1972). Ez aztán mélyhütve megy át eladásra az USA-ba.

1972 irta a Londoner Gardien, hogy amerikai üzleti érdekek egy valóságos Boom-ja van a szigeten ahol az egész földet felosztják és odadobják egy tojásért és egy vajaskenyérért a külföldi társaságoknak, spekulánsoknak és üzletelöknek.

1971-ben kapott Haiti az US-AID-töl 1,8 Millionen Dollár kreditet. Ezt kaphatta talán zsebpénzként az elnök amerikabarát politkájáért. Ekkor indul meg a tömeges idegenforgalom az USA-ból is. Rövidesen úgy tartották számon az USA-ban Haitit, mint az olcsó téli üdülö terület.

Ekkor kezdödött a texaszi Dupont Caribbean Konzorcium által indított játékkaszinós turistaközpont és hotelhálózat építése Tortuga szigetén amit aztán teljesen adó- és vámmentes övezetté nyilvánítottak. (Nem jut eszünkbe egy magyarországi hasonlatosság?)
Szerzödés kötöttek ezzel a céggel, 99 évre, melyben a cég a szerzödés alapján egyedüli joggal döntheti el mely más cégek jöhetnek Tortugára üzletelni.

Haiti többi részén is minimális adózással, korlátlan kapitáltranszferálás lehetöségével és a világon egyedülállóan alacsony munkabérrel hivták be az USA és Kanadai cégeket. A vámmentesen behozott anyagokból csaknem ingyen legyártott termék vámmentesen mehetett az északamerikai kontinensre.

1972 óta újraélesztették az amerikai fegyverek behozását is Haitiba.

Haiti ásványkincse is 1972 óta szigorúan amerikai kézben van. Luckner Cambronn Haiti belügy- és védelmi minisztere az egész ország területén történö köolaj kiaknázási konzessziót, 35 évre az amerikai Wendell Phillips cégnek adta.

Nos nézzük csak meg mikor is telt le ez a 35 év. 2007-ben. Hát nem érdekes ez. (Valahogy ugye biztosítani kellene a hatalmat legálisan is ebben az országban a lejárt szerzödés után is.) 2004-óta többezer kéksisakos van Haitibana "rend" fenntartásáért. Ez egy UNO rezolució alapján a MINUSTAH organizációval karöltve.

A mostani elnök Jean-Max Bellerive (három tagból álló név!) 2009. 11. 11. óta van hatalmon. (Aki kabbalisztikusan kiismeri magát az tudja, hogy mit jelent 11 - 11 - 11)!!!

Az erdöket gyakorlatilag már elrabolták. Az irtás már több mint 99%-os.

Nézzük csak milyen ásványi anyagokat tagadnak le amivel Haiti rendekezik még:
(Forrás: - Link - )

Köolaj - a köolajról már beszéltem
Bauxit - ahol bauxit van ott urán is van.
Kupfer - az egyik legfontosabb érc amiböl egyre kevesebb ál az elektronikai ipar rendelkezésére.
Gold - magáért beszél.
Marmor - építöipar.
Calciumcarbonat - `Epítöipar, Acélipar, Mezögazdaság(trágya), Papiripar, Festékipar, Szönyegipar, Müanyagipar.

Most pedig vegyünk egy lélekzetet és képzeljük el azt, hogy röviddel ezelött egy svájci szakember mesterségesen olyan erös földrengést váltott ki ami miatt most, az okozott károk miatt biróság elött kell felelnie. Fantáziáljunk egy kicsit! Ha ez egy olyan helyen történik ahol egyébként is várható iszonyatos erösségü földlökés! - Na ugye! És akkor megjelenik egy repülögép-anyahajó valahonnan és hoz mondjuk 7000 katonát de nem azért, hogy elosszák a segélyt hanem, hogy késleltessék mert akkor meghal még legalább 35 000 ember mert nincs ivóvize meg gyógyszere és, hogy legyilkolják még azt az ellenzéket akik az ország kirablása ellen dolgoznak. Ekkora mennyiségü halottnál ki fogja még azt a legyilkolt párezret kérdöre vonni? (Mi történt a madárgrippe alatt Mexikóban is - Ki tudja?) Ezekután ottmaradnak az országban, hogy biztosítsák a betelepülök védelmét.

De tovább megyek és ezen gondolkodjunk el de nagyon! Nem lehetséges egy ilyen történet a mai Európában is? Nem lehetséges az, hogy egy mesterségesen kiváltott válságszituációban Magyarországon ugyanez megtörténhet?

Készüljünk fel rá!


tesz-vesz: kemény

egy kicsit elkaladoztuk a végére, mi ez a svájci szakember?

azért nehogy már ufókat mutogassunk a jövőhéten, és ez oldal legyen az összeesküvések tárháza


utólag feltöltve a Honvédelmi Minisztérium honlapjáról:

Az utóbbi években megszaporodott természeti katasztrófák – hurrikánok, földrengések stb. – kapcsán egyre többször merül fel az a feltételezés, hogy a tetemes személyi és anyagi károkat okozó természeti csapásokat sok esetben mesterségesen idézik elő.

Megfelelő technikával, eljárással lehetőség nyílik arra, hogy egy-egy vihar vagy jégeső a haditevékenység körzetében számunkra jelentsen előnyt. Ehhez először ismerni kell, melyek azok az időjárási jelenségek, amelyekbe már képesek vagyunk beavatkozni. A lista meglepően hosszú: az emberiség a számára már ma rendelkezésre álló eszközök segítségével nemcsak esőt generálhat, hanem viharokat, ködöt is elő tud állítani, illetve földrengést is elő tud idézni.

Az első, igazán nagy jelentőségű időjárás-módosító kísérlet a „CIRRUS” (hosszú szál, pehelyfelhő) project volt. Ennek a célja a mesterséges hurrikánkeltés volt. 1947 októberében az USA-légierő egyik repülőgépéről hurrikánképző anyagot (40 kg-nyi szárazjég) juttattak el egy viharzónába, Georgia állam partjainak közelébe. Elképzelhető, hogy ennek következtében fordult visz- sza 180°-kal a hurrikán, és pusztította el Savannah városát (1500 épület pusztult el és 400 főt kellett kitelepíteni a körzetből). 1952. augusztus 15-én a brit légierő DNY-Anglia felett egy kísérleti stádiumban lévő felhőmagvasító vegyületet akart kipróbálni egy viharfelhőn. Eredmény: 24 óra alatt harmincöten vesztették el életüket, s egy falu gyakorlatilag eltűnt a föld felszínéről.
Az USA a 60-as évektől folytatott időjárás-módosítást, amelyet fegyverként alkalmaztak Vietnamban és Laoszban. Az amerikai hadsereg katonai célokra a mesterséges esőt először 1963-ban vetette be a vietnami háborúban. 1966-ban pedig ugyanezzel a módszerrel katasztrofális következményekkel járó esőzéseket okoztak Észak-Laoszban. 1966-tól az USA-haderő 2600 bevetés során végzett felhőmagvasítást. A vietnami „Popeye”-hadművelettel az volt a céljuk, hogy az ellenséges területen levő utakat járhatatlanná tegyék. A bevetéseket a Ho Si Minh ösvénynek nevezett, fő ellátási útvonal fölé koncentrálták. Nem rövid időtartamú időjárás-változást kívántak elérni, hanem az egész éghajlatot esősebbre akarták fordítani, hogy az utánpótlást lehetetlenné tegyék. Az USA-nak sikerült is eredményeket elérnie.
1972-ben az amerikai hadsereg vietnami háborúban folytatott időjárás-módosítási kísérleteinek éves költségvetése 3,6 millió dollár volt. A „Popeye-akció”-t követő botrány miatt az amerikai kormány bejelentette, hogy a jövőben nem fog ártó céllal környezetmódosítási technológiákat alkalmazni. 1974-ben Nixon és Brezsnyev megbeszéléseket kezdett a kérdésről. Az ENSZ 1976 decemberében elfogadta a 31/72-es határozatot, amely mindenféle katonai jellegű időjárás-módosító kísérletet betiltott. 1977-re meg is született a Convention on the Prohibition of Military or Any Other Hostile Use of Environmental Modification Techniques, amit az USA 1979-ben ratifikált. Ez tiltja az olyan környezetmódosító technikák hadászati vagy egyéb, károkozási szándékú alkalmazását, melyek „széles körű, hosszú ideig fennmaradó vagy súlyos károkat okoznak, beleértve a szélviharok, esőzések, villámlás és jégesők manipulálása mellett a lioszféra4 tönkretételét és a mesterséges földrengések fegyverként való bevetését is.
Azonban nemcsak az USA, hanem mások mellett (a második világháborúban már a német haderő is alkalmazta a technológiát) a Szovjetunió is folytatott hasonló jellegű kísérleteket, nem is kevés sikerrel.5 1976-ban a Kínai Népköztársaság hivatalosan tiltakozott a Szovjetuniónál, hogy a határvidéken úgymond „kifacsarják” a felhőket, és a Kínában várva várt esők mind náluk esnek le.

· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr861682117

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az USA megszállta Haitit? 2010.01.19. 13:54:45

Emlékszem, még a gimnáziumi történelemkönyvemben volt egy olyan mondat, hogy a Szovjetuniónak a saját biztonsága érdekében, a fasiszta támadás elhárítása céljából szüksége volt a Kola-félszigetre, de mivel Finnország önként nem adta át, így kénytelen v...

Trackback: Az első 96 óra 2010.01.19. 10:15:06

Egy földrengés sújtotta térségben az első 96 óra a legkritikusabb, a romok alá szorult emberek megmentésére az első négy napban van reális esély. Haiti ezen formulának sok szempontból megfelel, azonban sokak szerint a nehezén még nincsenek túl a haitia...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

orv 2010.01.19. 13:46:49

Lepihen a beteg ,beveszi a gyógyszerét és igyekszik nem kattogni a ccsendespihenő alatt.

vörös csepel 01111 (törölt) 2010.01.19. 13:49:15

@Közöd??:
Sötét vagy , mert:

- Nem vágod, hogy ez konteó , annak meg tökéletes.
- Saját néped anyázod, mert épp nem a kedvenc pártod áll nyerésre.
- Auschwitz , ezt a szót nem tudod leírni még mindig

Szóval sötét vagy...

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.19. 13:49:43

@vörös csepel 01111:

Oké, de a Galaktikus Szövetségen kívül?

Úgy is mondhatnám: mit adtak nekünk a nagyhatalmak?

ZX 2010.01.19. 13:50:17

Huh ez még a konteóblogba is erős lenne. Muhhahaha :D

Bal 2010.01.19. 13:54:29

Haiti vs. Dominikai Köztársaság témában olvassátok el Jared Diamond könyvét:

tudatosvasarlo.hu/konyvajanlo/134

Röviden DK-ban a (volt) diktátor családi cégként futtatta az államot, igyekezett jó gazda lenni, míg Haiti diktátora nem. Jelenleg az egy főre jutó GDP kb. 10x nagyobb DK-ban. Kitűnő példa arra, mennyit tesz egy jobb politikai vezetés.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.19. 14:02:46

@vörös csepel 01111:

Hááát... ez már szinte filozófiai kérdés :-)

(Szerintem nincs, de én egy gonosz, pesszimista és megátalkodott fazon vagyok)

shenk 2010.01.19. 14:13:39

@Vájett Törp: "az egésznek inkább a konteó blogban a helye.
De ott is csak irgalomból."
Na, azért ezt a szerző nevében kikérem, egy ilyen tákolmányt még a konteó blog közelébe sem szabad engedni! Ez hihetetlenül színvonaltalan írás:(
Úgy a 20. helyesírási hiba után feladtam a számolgatást...

sutyerák 2010.01.19. 14:14:02

ööö,izé,-földrengésgenerátor tényleg van.
Láttam valamelyik ismeretterjesztő adón.
A kritikus helyen fölállítva előidézhetik,mert a feszültség csak egy löketre vár,hogy felszabaduljon.
-az amik pedig a kristálykoponyáért mentek,-azt is a tévében láttam.

paranoid T.R. marcipan 2010.01.19. 14:14:34

a gonosz csúnya rossz usa megy az érdekei után. pfúj. meg bilderbergék. az olyan mint kovácsék? apa, anya, gyerekek? mondjuk 11 gyerek, az kabbalisztikus.

a posztoló meg nem komplett, bár gondolom más is észrevette már.

v2peti 2010.01.19. 14:23:13

"Tehát ahol bauxit van ott urán is"

Basszus, akkor mi gazdag ország vagyunk!!! Kiaknázhatnánk már végre a mecseki bauxitot és a bakonyi uránt! :)

Zzoorroo 2010.01.19. 14:28:34

Nyugtasson meg már valaki, hogy ez az írás csak egy fordító- és egy kópipészt-gép együttes munkája lehetett. Mondjátok, hogy ilyen ember nincs, kééééérem.......

Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t 2010.01.19. 14:30:19

"Ezután visszakapják azt a részt ami még megmaradt nekik."

Hát ez így

konkrétan

kibaszott nagy fasság.

Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t 2010.01.19. 14:44:44

csak meg kell nézni

Latin-Amerika modern kori történekmét

folyamatos válság az USA folyamatos jelenléte "ellenére"

Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t 2010.01.19. 14:45:50

@Zzoorroo:

inkább a posztíróféle paranoidokat

mint a teféle naív balfaszokat!

Zzoorroo 2010.01.19. 14:53:47

@Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t: nem figyeltem: szólt hozzád valaki, kisköcsög? Vagy együtt homokoztok a postíróval?

ZX 2010.01.19. 15:18:15

@szemforgató farizeus: Az hagyján, hogy komolytalan, de előtte még magyarul is meg kellene tanulnia emberünknek. :P

echelon01 2010.01.19. 15:27:22

Akik kételkednek a mesterséges földrengésben:

www.hm.gov.hu/hirek/kiadvanyok/uj_honvedsesegi_szemle/a_meteorologiai_hadviselesrol1

Ez Honvédelmi Minisztérium honlapja.

Az időjárás módosításról szól, de beszél a mesterséges földrengésről is. Keressetek rá a szövegben. Nem hülyeség, és régóta létezik.

Nem tudhatjátok hogy mi van a dolog hátterében, hiába ölitek itt egymást...

echelon01 2010.01.19. 15:42:14

Egyébént, azt tartom viccesnek a dolgoban, hogy tulajdonképpen nem is kell nagyon titkolni az ilyen dolgokat, mert aki rájön erre, úgyis hülyének nézi a többség és lehurrogják.

Ez a fenti iromány, pedig Posta Imre írása:
postaimre.euroweb4you.eu/news.php?extend.686

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.19. 15:44:52

Egyszer leborítottam egy szekrényt a harmadikról.Olyat szólt... Igenis, hogy lehet mesterségesen földrengést csinálni!

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.19. 15:51:34

De ha meg nem mennek, most arról szólna ez itt, hogy ezek az amerikánusok szarnak a szegényekre!

echelon01 2010.01.19. 15:54:56

Kedves Espadazo!

El sem olvasod amit írunk.
www.hm.gov.hu/hirek/kiadvanyok/uj_honvedsesegi_szemle/a_meteorologiai_hadviselesrol1

Honvédelmi Minisztérium. Ha ennek sem hiszel, akkor mindegy...

blacklord 2010.01.19. 15:59:56

Hújujuj. Valaki keresse meg a gyógyszeredet, de nagyon gyorsan...

echelon01 2010.01.19. 16:04:29

Ok és mit mondasz arra, amit a Hm oldalán írnak?

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.19. 16:17:02

@echelon01: Még ha el is hiszem, mire megyek vele??? De ez azért főleg az esőről szól. Meg érdekes, mert ezek szerint senkinek nem érdeke, hogy azt a bazi nagy homokozót, ott középen, termékennyé tegye.
Bocs, nem merültem bele, de néhol kicsit olyan, mint a Nemere okfejtései.
De előzzük meg a dolgot! Be kell hívni az amerikaiakat, hogy nyissanak sok bányát, meg gyárat itt és legyen sok munka, hogy ne tudjon picsogni a sok munkakerülő, hogy elunja magát xboxozás közben.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.19. 16:25:58

Szerintem simán fogy a hely. USA meg jól kihasználja azokat a szituációkat, amikor lerobbant, szétzüllesztett országok, koldusok, semmit tevők szintjén élő lakói bajba kerülnek.
Hamarosan ez vár ránk is, ha így megy tovább a társadalom alakulása. Csak egy kis katasztrófa kell, a sok gyűlölködő politizáns egymás torkának ugrik, káosz és jöhet is a megszálló tőke.
Ha ez a cél, akkor HAJRÁ!

Mr Anderson 2010.01.19. 16:27:24

@echelon01: Én elolvastam és megdöbbentem. Erre azért nem számítottam, hogy itt tartanak a kísérletek. Olyanról hallottam már, hogy meglévő felhőből esőt csináljanak, de itt ennél sokkal messzebb mentek már.
Köszi a linket!

Jutocsa 2010.01.19. 16:28:32

A HMes link csak nekem nem megy ?

robsonEXD · http://semmi.se 2010.01.19. 16:37:43

Ez az egesz nyilvanvalo hulyeseg. A forrasanyagok feltuntetesenek hianyossagan kivul ossze-vissza keveri a dolgokat a cikk szerzoje. Az a problema az ilyen iromanyokkal, hogy az emberek nem lesznek befogadok az olyan irasokkal szemben sem, melyek megalapozottak es forrasanyagok feltuntetesevel keszulnek. Mondhatnank ugy is, hogy a dezinformacio a legjobb fegyver. Vegyel egy feligazsagot, csavard ki ugy, hogy mindenki lassa, hogy megalapozatlan hulyeseg az egesz, es utanna nem kell aggodnod azon, hogy elhiszik az igazsagot vagy sem - mert nem fogjak. Az ilyen irasok igazan karosak.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.19. 16:38:28

@immortalis: Azt írja, hogy:"Hogyan lehetséges az, hogy egy és ugyanazon szigeten egyszerre létezhet egy idegenforgalmi paradicsom Dominikai Köztársaság és egy a világon legszegényebb országok közé tartozó Haiti."

És az nem is lehetséges, hogy sok magyar városban, a centrumban szépen éldegélnek az emberek, meg még akár idegenforgalom is van, meg jönnek a külföldiek, a város szélén meg putrik vannak. Szerencsére Budapesten és hazánkban ezeket a furcsaságokat nyomokban sem lehet megtalálni.
Posta Imrének kicsit beszűkült a tudata.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.19. 16:40:02

@robsonEXD: Ha belehackelnél pár mondatot az UFO-król, sokan azt sem vennék észre, csak nekiugranának transzparenseket gyártani a tüntetésre :-(

cozumel 2010.01.19. 16:41:24

Jol van, latom, nem csak szerintem hulye a posztiro :D
Akko' errol ennyit.

echelon01 2010.01.19. 16:41:57

@Mr Anderson:
Nincs mit, legalább 1 ember vette a fáradtságot és figyelmesen elolvasta.

Nem akarok én téríteni,inkább arra az érdekes dologra rávilágítani, hogy azért mert nem hiszünk el valami, attól még a másik nem biztos hogy elmebeteg és elgurult a gyógyszere...

A tömeg valahogy önmaga ellen és ezáltal a hatalom mellett dolgozik.
Ha valaki tényleg rájönne valamire, (akár egy ilyen összeesküvéves dologra) nem is kell megölni, nem kell elhallgattatni, úgyis bolondnak nézi mindenki.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.19. 16:45:46

@cozumel: Posztíró nem hülye, csak esetleg fiatal és hiszékeny, de kellő önvizsgálattal és más irányú érdeklődést is beiktatva, el fog múlni.
Ha meg nem, még mindig alapíthat valami kis pártot, pár száz hívővel.Mert annyi azért mindenre akad. :-)

walker57 2010.01.19. 16:46:22

@sutyerák:
Igazad van, én is láttam egy szórólapon, úgy hívták: vakond riasztó.
Volt elemes, meg napelemes.

robsonEXD · http://semmi.se 2010.01.19. 16:54:47

@espadazo: :D Hat igen. Mit hisz el az ember, es mit nem. Sajnos vannak akik konnyen elhisznek valamit,csak mert egyetlen helyes adat van benne - es tudatlansaguk reven a tobbi hazugsagot meg maganak ertetodonek veszik.

Az osszes "igaz magyar" velemennyilvanitonak:

Kedves Szelsojobbosok! Ti jaratjatok le a "magyarsagtudatot", mert miattatok az egyszeruen ertelmesen gondolkodo ember a "magyarsagtudatot" nacionalizmussal, a szelsoseges nezeteket pedig a legmelyebb emberi butasaggal azonositjak. Vannak igazsagok es reszigazsagok abban, amit mondotok, de nagyon sok belole csupan a buta emberi fantazmagoria eredmenye! Es legfobb problema, hogy ugy viselkedtek, mint amit annyira eliteltek - ezaltal TELJESEN HITELTELENNE valtok.

Kicsit eltertem a tematol, de a hozzaszolasokat tekintve azt hiszem ez belefer.

robsonEXD · http://semmi.se 2010.01.19. 16:59:15

@echelon01: Erdekes anyag. Nem gondoltam, hogy ilyen fejlettsegi szinten all mar a dolog. Hasznos volt, soha nem gondoltam volna, hogy pont a HM oldalara tesznek ki ilyen anyagokat.

echelon01 2010.01.19. 17:02:10

@robsonEXD:

Ezt a szélsőjobbos dolgot biztos nem nekem írtad, nem veszem magamra...

Egy kérdésem van csak hozzád.
Kineveti mindenki a mesterséges földrengés dolgot, ezért én belinkeltem egy gondolom általatok megbízhatónak talált minisztériumi forrást.

Innentől kezdve, nevetséges e még a dolog? Elmebeteg e még aki azt állítja hogy van ilyen?

echelon01 2010.01.19. 17:04:14

@echelon01: Ok, látom elolvastad, mikor elküldtem láttam hogy írtál.

Na akkor szerinted, (az időjárás módosítást természetesen lehet jóra is használni) a mesterséges földrengést ugyan miért kell kutatni, fejleszteni? Vizet fakasztanak vele a sivatagban?

waddafak 2010.01.19. 17:19:34

@robsonEXD:

Konkrétumokat mondjál légy oly kedves...
Érdekes módon minden rohadt nemzet lehet nacionalista gond nélkül, csak a Magyarok nem. Tudod mi a probléma a liberális gondolkodással? Az, hogy ami mellett kiáll, gyakorlatilag pont az ellen vét. Örvendjünk a diverzitásnak és "sokszínűségnek" Rendben...Olyan ez, mint egy paletta festékekkel. A színek külön gyönyörűek, 2-3 fokig újabb színek keverhetőek belőlük, de ha az összeset összekevered mi lesz belőle? Egy döglött szürke fos kupac...
Az egész világ a kulturális és az alapvető értékek totális elvesztése elé néz. Ha így folytatjuk, nem lesz itt semelyik nemzetnek hagyománya, hanem egy arctalan tömeg-masszává válik az emberiség, ami könnyűszerrel manipulálható.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.19. 17:22:14

@echelon01: Gondolom a mesterséges rengések segítségével egyszerűbb vizsgálni a valódiak mibenlétét.
Ti. rendes előre jelzés ezen témakörben a mai napig nincs.
Miért kell mindig a csúnyát keresni mindenben? :-(

Modellezd le a Földet egy medencében. Kis szigetek, nagy területek, stb + sok víz. Aztán pakold fel egy platóra és száguldozz vele. Lesznek területek, amelyek megborulnak, mások meg nem. Mi abban a fura, hogy földrengések vannak és egyesek ezt meg akarják érteni/jósolni?
Ha meg senki le se tojná a témát, az lenne a baj, hogy lenne rá pénzük, de hagyják meghalni a kis embert a romok alatt?!

echelon01 2010.01.19. 17:27:19

@espadazo: A katonai kutatások SOHA nem békés jellegűek, ne legyünk már naívak.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.19. 17:32:22

@echelon01: És mit tehetek én ez ellen? Ha kutatni akarnak, kutatni fognak. Én inkább azzal hitegetem magam, hogy valami jó is kisül belőle. Csak jobb úgy élni, mint vicsorogva keresni az ellenséget minden bokorban.

echelon01 2010.01.19. 17:36:06

Semmit nem tehetsz és igazad van. Az egészet nem azért kezdtem el írni hogy bebizonyítsam hogy vannak ilyen dolgok, hanem hogy rávilágítsak arra, hogy ha valaki rájön valamire, a környezete úgy ellehetetleníti, kiközösíti, lehurrogja, hogy öröm nézni.

Érted a lényeget?

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.19. 17:52:56

@echelon01: Tudok én is sok mindent, de vannak dolgok, amik túlnőnek rajtunk és hiábavaló olyannal noszogatni a népet, amire se ideje, se kedve.
A szél fúj, az eső esik, a föld remeg. Van aki Istenre fogja, te a katonaságra. Egyedül akkor tehetnél valamit, ha Skovacsekné tehetne róla egyedül, a második emeletről!

robsonEXD · http://semmi.se 2010.01.19. 18:54:51

@echelon01: Nem neked irtam a szelsojobbosat, illetve nem tartom hulyesegnek azt sem, hogy kepesek eloidezni katasztrofakat valamint affelol sincs ketsegem, hogy amennyiben szuksegesnek itelek fel is hasznaljak. Nekem kifejezetten az ilyen jellegu irasokkal van problemam, megpedig azzal, hogy hulye zagyvasag az egesz. Amugy elolvastam a HM-es anyagot, es eleg sok ujdonsag volt benne szamomra, de meglepodni nem lepodtem meg. Ha ezek a dolgok mar publikusak, akkor valoszinuleg sokkal elorebb jarnak - ahogy az lenni szokott

@waddafak: Peldakat? A gyuloletkeltes! Nezzunk mar vegig a rohadt tortenelmen! A politikusok/uralkodok/diktatorok mindig a gyuloletkeltes fegyveret hasznaljak arra, hogy a tomegeket kovacsoljanak egy "nemesebb cel" erdekeben. Nekem a sokszinuseggel, illetve azzal, hogy legyunk magyarok semmi problemam nincsen, en is annak vallom magamat. Nekem azzal van gondon, hogy erkolcsileg egymas fole helyezik a nepek magukat, es PONTOSAN ez okozza a haborukat, ellenteteket - vagyishogy ezt hasznaljak eszkoznek gazdasagi erdekeltsegek / politikusok. Hallottal mar az "Oszd meg es uralkodj" elverol? Vegyuk mar eszre, hogy az emberiseg olyan technikai szintet ert el, ahol ez az elmaradott, gyuloletkelto magatartas az, amely pusztulasba donti a nemzeteket, az egesz emberiseget! En is gyulolom ezt a multikulturalis fogyasztoi faszsagot, amit a nyakunkba varrtak, de vegyuk mar eszre, hogy ez nem nemzethez kotheto dolog, hanem csak a penz hatalma. Ennek megoldasa nem nemzetszinten keresendo, hanem globalisan, es ezt csak ugy lehet megoldani, ha nem kasztokba szervezdove vicsorognak egymasra az emberek, hanem egyutt keressuk meg a megoldast! Es ez nem osszekeverendo a multikulturalis konzum tarsadsalommal!! Igazabol nem azzal teszel barmit, ha uszitod az embereket, hanem azzal ha megprobalod sajat magad jobba tenni, illetve megprobalsz masoknak segiteni a fejlodesukben. Nem felulrol lehet valtoztatni, hanem alulrol. Nem azzal emelkedne fel a nemzet - eleve baromsag felemelkedesrol beszelni, en inkabb felzarkozasnak hivnam - ha kiuldozzuk a tolunk kulonbozoeket es kikialtjuk a kis banankoztarsasagunkat!. Igazabol a Foldon egy nemzet sem jobb vagy rosszabb a masiknal. Vannak akiket butitanak, vannak akik nyomorban tengodnek, vannak akik a beteg demagog tarsadalmi felepitesukben tespednek. Ezeknek mind tortenelmi, gazdasagi, filozofiai okai vannak. Annak, hogy fejlodjunk egyetlen egy akadalya van. A moralis hozzaallasunk. Az altalanos magyar moralis hozzaallas. Amit nem fog sem a Jobbik, sem a Fidesz, sem az MSZP meggyogyitani, hisz egyiknek sem az erdeke, mert mind-mind egy regi felfogas, a keves ember uralkodjon minnel tobb ember felett hivei. Csak mi, emberek vagyunk ra kepesek, hogy ezen valtoztassunk. Csak akkor, ha nem vallalunk cinkossagot a kis lopasokban - mert lattam en mar "osmagyar" gyulest, ahova ugyanolyan BMV / Cherokee dzsippekkel jottek a nagy Gyurcsanykopkodok, mint amivel a volt TSZ igazgatok rohangalnak. Szoval ezek az erok EPPEN olyanok, mint a jelenlegiek, mert a cel csak a hatalom, es a CEL erdekeben bevetnek ok is barmilyen eszkozt. Semmivel sem tartom oket tobbnek a maffia szalakkal rendelkezo posztkommunistaknal. Addig en erkolcsileg nem tudok azonosulni egy politikai erovel sem, amig a celja nem az emberseg kialakitasa a magyar tarsadalomban. Es sajnos ilyen erot nem latok a politikaban, mert ezen ero PONTOSAN a politikat es a hozza kapcsolodo eszkozoket veti meg.

gothmog 2010.01.19. 20:18:35

Csak belepillantottam, de ebbe beleakadt a szemem:
"A lakosság száma 1492 óta a felére csökkent." -Huh? Izé, mivan? Melyik lakosság? A Kolombusz után nullára redukált őslakosok? A A gyarmattartó franciák? Az őket legyőző egykori afrikaiak?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.20. 16:39:36

@herbert: úgy tudom az író németországi.
ezért megy nehezen a magyar, megérthető, nem?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.20. 16:54:14

ez az index igen, az analfabéta kommentelők (és állampolgárok) egész garmadáját tudja csak irányítani. és ezt ők hatalomnak gondolják, szánalmas.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.20. 16:59:47

@Közöd??: Jézus, te ki vagy? te nem vagy magyar?

gothmog 2010.01.20. 17:07:03

@tesz-vesz: Te meg az ügyvédje, nyilván. Nem tudom, más hogy van ezzel, de engem a hideg kiráz, amikor valaki elkezd kéretlenül megvédeni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.20. 17:09:01

@Hivatásos beszólóművész: ezt ő írta , ne mfordított, csak magyarul nem tud, fura h senkinek eszébe nem jut

én egy németo-i 17 évesnek gondolom

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.20. 17:14:35

@bunkó: köszönjük, legalább ezt is tudjuk...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.20. 17:18:21

@bastian: szeretném én is ha szatírának szánta volna az író, de akkor egyből értenénk, ez nem szatíra, és a kabbalán meg a háromnevű elnökön, meg a mesterséges földrengésen kívül olyan nagy hülyeség nincsen benne.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.20. 17:19:42

@Szarazinda: szerintem a gyereke egy emigráltnak csupán

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.20. 17:26:05

@gothmog: a tény már védés?

aki nem itt tanul, és ezért nem tud magyarul, az csak megérdemli hogy ezt közöljük nem?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.20. 17:26:58

@gothmog: ha igazságtalanságot látok, engem nem kell felkérni, hogy szavamat emeljem.

remélem érhető ez neked

gothmog 2010.01.20. 17:28:12

@tesz-vesz:
"olyan nagy hülyeség nincsen benne. "
kupfer, mint az elektronikai ipar értékes érce? calciumcarbonat mint fontos nyersanyag? eltitkolva?
Gondold át ezt még egyszer. Jó hogy a dihidrogén-monoxidot nem sorolta fel, mint fontos nyersanyagot.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.20. 17:29:04

@vörös csepel 01111: ő tényleg sötét, mármint Közöd nevezetű nick, viszont várjunk meg a szerzőt hogy elmondja, h tényleg konteó-e ez.
erősen kétlem

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.20. 17:30:22

@gothmog: őszintén?

fogalmam sincs h mi az a kupfer. de ha te mondod elhiszem.

gothmog 2010.01.20. 17:34:50

@tesz-vesz: A cikk nettó ostobaság, viccnek is rossz, szomorú, hogy nem látod. Azt ugye tudod, hogy a válaszaidra már a kutya se lesz kíváncsi, miután a cikk már nincs kinn a címlapon. Én is csak azért pillantottam vissza, mert kíváncsi voltam, hogy az utolsó felvetésemre reagált-e valaki.
De azért csak tréningezzél, ha ez boldoggá tesz. Válaszolj mindenkinek.
"engem nem kell felkérni, hogy szavamat emeljem." -azt tudod-e, mi jár a fogadatlan prókátornak? ha én lennék a cikkíró, már elhajtottalak volna a 3,1415csába.

gothmog 2010.01.20. 17:39:13

@tesz-vesz: kupfer: réz, calciumcarbonat:mészkő, marmor:márvány(lásd még:mészkő)... és így tovább.

a dihidrogén-monoxid megvan? fontos ipari oldószeré és hűtőközeg, amellett az élethez nélkülözhetetlen vegyület, belélegzése fulladást okoz. Na? Tudod e mi ez?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.20. 17:41:15

@echelon01: köszönöm, bemásoltam a posztba is. megdöbbentő, h mik vannak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.20. 17:48:12

@gothmog: furcsa jellem vagy te, mondd urbánus vagy? a nagyvárosban élők mintha kicsivel frusztráltabbak lennének.

nem érdekel ki kíváncsi a válaszaimra, az se érdekelne, ha te most elmennél és felkötnéd magadat, hát még az h válaszolsz e nekem vagy sem.
amire válaszolni szeretnék, arra válaszolok, működik itt egy radar nevezetű izé, ami egyébként mutatja a válaszokat.
nem érdekel a neolib index főoldala, csak a csőcseléket, és az analfabéta kommentelőket hozza ide.
nem érdekel, h szerintem mi jár a prókátornak. mellesleg mintha enyhén ostoba volnál, olybá tűnik ez nekem.

"ha én lennék a cikkíró, már elhajtottalak volna"

ennek az értelmetlenségnek a magyarázata sem érdekel már immár, nem szeretek butákkal társalogni, úgyhogy szia

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.20. 17:50:45

@echelon01: de ki hurrogja le? azért az is tükröz ám egy állapotot, aki egyből minőségtelen hangnemben reagál

gothmog 2010.01.20. 17:52:29

write only? viszlát! (faszt)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.20. 17:52:46

@echelon01: biztos h Posta írta?
szerintem ő le tudja írni azt hogy "svájci"
mégiscsak pszichológusféle
nem János küldte oda is?

egyébként köszi

gothmog 2010.01.20. 17:54:55

na, még ennyit, aztán tényleg lépek:
"mondd urbánus vagy?"
mondok én is egy buzzwordöt: szerecsenmosdatás.
sok sikert hozzá.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.20. 18:04:41

@robsonEXD: most h láttam h Postsa oldalán fent van, bemásoltam a linkeket is, két német lap, meg a katonai hadművelet, már elviselhetővé teszi

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.20. 18:06:24

@cozumel: nem, mostmár egyre kevésbé tűnik fanatikusnak a posztíró, csak ezt neki kellett volna beletenni a posztba, nem nekünk kommentelőknek

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.20. 18:09:38

@robsonEXD: "miattatok az egyszeruen ertelmesen gondolkodo ember a "magyarsagtudatot" nacionalizmussal, a szelsoseges nezeteket pedig a legmelyebb emberi butasaggal azonositjak"

értelmesen gondolkodó ember ilyet nem tesz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.20. 18:10:53

@echelon01: nem

komolyan mondom nagyon hasznos volt kitenned

robsonEXD · http://semmi.se 2010.01.21. 13:21:05

@tesz-vesz: Sajnos sokan vannak, akiket ertelmes es gondolkodo embereknek tartok, csak egyszeruen olyan informaciokkal bombazzak oket folyamatosan, hogy torz sztereotipiakat allitanak fel, melyeket a legnehezebb megvaltoztatni - az ember sajatos tulajdonsaga az, hogy eloszor "atszuri" a dolgokat a sajat ertekrendjen, aztan ha atment akkor elemzi tudatosabban. Egyszeruen a legnagyobb problema megtalalni a "hiteles" forrasokat, ezert nagyon sokan a kozmediat tekintik annak. Hiaba ertelmesek, egyszeruen nem latnak az orruknal tovabb, mint ahogy sok szempontbol valoszinuleg en sem, es az emberek tetemes resze sem. Nekem is sok-sok ido telik el, mire bizonyos beidegzodeseimen kepes vagyok valtoztatni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.02.04. 12:54:37

@János1956: tényleg nem olyan hülyeség, de ezeket akkor kell betenni, mikor megjelenik, nem is beszélve s zerzőről.forrás kell, h honnan szedted.
6000 ember látta, és mind hülyeségnek tartotta mert nem volt elég meggyőző. ezek nem fognak visszajönni, és nem fog megváltozni a véleményük se

János1956 2010.07.15. 13:09:12

A sok agyanputált hozzászólónak ajánlanám, hogy nézegesse egy kicsit ezeket a filmeket!

www.youtube.com/watch?v=AvPSjbbSp3s&feature=related

www.youtube.com/watch?v=BR6O3kJTqaI&feature=related

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.07.15. 16:24:33

@berciXcore: hát azért előbbinek nagyobb a valószínűsége, mint a te linkednek