kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Utolsó írka

  • Tesz vesz XVIII.: Kivonultak a kormánypárti tagok az akku-ipart tárgyaló parlamenti bizottsági ülésről de hogy vegyem emberszámba a fideszes szavazókat ilyen kivonulások után? mire való a bizottsági ülés a parlamentben?! www.youtube.com/watch?v=civvmOryvXk (2024.04.19. 10:29) Pár kérdés a fideszesekhez
  • Tesz vesz XVI.: Egyszerre lépett ki a Mi Hazánkból tizenhat tag Vácon – számolt be a Vác.hu Csereklye Krisztina közleménye alapján. Csereklye a kilépést azzal indokolta, hogy bizalmi válság alakult ki az országos elnökség irányába, de szerepet játszott „a radikális, bajtársi szemléletünkkel összeegyezte... (2024.04.04. 16:57) Miért fideszes a Mi hazánk?
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) stiglitz (1) Stiglitz (2) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallas (16) vallás (11) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zach (1) zách (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Az LMP és a szcientológia kapcsolata

2010.05.22. 05:31 | tesz-vesz | 27 komment

Címkék: szcientológia zs kategória lmp

Egy az egyben átvéve a Szcientológia: objektíven és szubjektíven blogról:

Az LMP és a szcientológia kapcsolata

Figyelem! Politikai témájú bejegyzés következik.

A félreértések elkerülése végett:
- nem az LMP-t kívánom támadni vagy lejáratni
- nem nevezem szcientológuspártnak, mert nem az
- a bejegyzés célja, hogy a LMP és a szcientológia kapcsolatát tisztázza, mivel többen kérdezték tőlem, hogy van-e kapcsolat a két szervezet között
 

Az első forduló előtt több szcientológus ismerőseimtől is kaptam az LMP-re való szavazásra buzdító emailt. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mert elszigetelt jelenségnek tűnt.

Azonban ez az elszólás (?) meglepett:

Origo.hu tudósítás az LMP-buliról

 

01.31 Tetőfokára hágott a hangulat az LMP-bulin

Egy háromfős társaság tudósítónktól jó pár méterre elkezdte skandálni, hogy "kampánycsapat, kampánycsapat!". Tudósítónk rákérdezett, hogy miért kiabálják ezt, de gyanakvással tekintettek rá, ezért nem kapott kérdésére választ. Azt viszont végül az egyik fiú elmondta, hogy elképesztőnek tartja, hogy az LMP bejutott a parlamentbe, és különösen az fantasztikus, hogy három hónap alatt megnégyszerezték a támogatottságukat. Mire egyik haverja poénkodva hozzátette, hogy "végre képviseletet kapnak a parlamentben a szcientológusok".

 

Kapcsolódási pontok

1. A listavezető siffer ügyvédi irodája kb. 4 éven át képviselte a Magyarországi Szcientológia Egyházat.

Dr. Schiffer András (itt egy pletyka róla ) ügyvédi irodája (Schiffer és társai ügyvédi iroda) volt évekig (2002 és 2006 között) - nem kevés pénzért - a Magyarországi Szcientológia Egyház jogi képviselője. Az irodából elsősorban dr. Szikinger István foglalkozott az egyház ügyeivel, tudomásom szerint Schiffer András konkrétan egyszer sem foglalkozott az egyházi jogi ügyeivel.

1A. A listavezető ügyvédi irodája ismerte az egyház sötét oldalát is.

Dr. Szikinger István képviselte az egyház a Munkaügyi Főfelügyelőség elleni perekben (mindet megnyerte az egyház). A perekben az egyház vitatta a Munkaügyi Főfelügyelőség bizonyos megállapításait (amelyek sajnos fedték a valóságot) és az ezek miatt kiszabott bírságokat: nem adják ki az évi rendes szabadságokat, sokkal többet dolgoztatják a munkatársakat a megengedettnél, nincs túlórapénz, egyoldalú a munkaszerződés és törvénytelen kitételek és megkötések vannak benne. 

Szikingerék az egyházi köntösbe bújtatással mosták ki ebből az egyházat.

Szikingerék irodája asszisztált az egyház emberi jogokat súlyosan sértő elhallgattatási taktikáihoz is. Több olyan eset is előfordult, hogy az egyház egyik volt munkatársa a Schiffer és Tsai irodájában, az ügyvédek és az egyház képviselői jelenlétében (melyről videofelvétel is készült!) írta alá a gyóntatási ülések alapján összeállított (alaposan ki is színezett) bűnlajstromát (így lesz a gyónási titok által védett anyagból zsarolásra alkalmas hivatalos dokumentum), és egy nyilatkozatot, hogy ha beszél az egyház szerint "bizalmas" információkról, akkor alkalmanként x millió forintot fog fizetni. Ez belefért abban az irodában az ügyvédi etikába. 

Kizárt, hogy ne tudott volna ezekről az iroda a vezetője.

2. A Humanista Párt (az LMP-vel együttműködő kis párt) egyik fő aktivistájának az apja az egyház fő lobbistája

Kopiás Attila "Steve" Kopiás Gábornak, az egyház fő lobbistájának fia.

Bővebb infó itt.

Kopiás Attila is ír erről a blogján "nem vagyok már szcientológus, de ... " stílusban.

 

 

Mit mond az LMP - Az LMP honlapja és programja; az országos lista vizsgálata

Megnéztem a LMP 228 oldalas választási programját. Az egyházakkal említés szintjén sem foglalkozik. A holnapon pedig nincs külön szó a szcientológiáról.

Az országos listán nem találtam olyan embert, aki tudtommal szcientológus lenne.

 

 

Következtetés és záró gondolatok

A szcientológia egyház üzletpolitikájának része, hogy vallásszabadság eszméjével és az egyházi tevékenységeket védő jogszabályok segítségével védekezik a támadások ellen.

Ebben a liberális értékeket képviselő pártok a természetes szövetségesei. Az 2/3 egyháztörvény módosítása eddig az SZDSZ-en és annak zsarolási potenciálján bukott el.

Tény, hogy a FIDESZ potenciális kétharmada nagyon nagy fenyegetést jelent az egyház számára; az egyház puszta léte is veszélyben forog a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló 1990-es törvény lehetséges módosítása miatt. 

Én nem hinném, hogy az LMP "szcientológuspárt" lenne, vagy őket képviselné. Közvetett kapcsolatuk sincs a jelek szerint.

 De az is biztos, hogy az LMP nem fog fellépni ellenük, és nem fog megszavazni semmiféle, a szcientológiát hátrányosan érintő törvénymódosítást.

És az is biztos, hogy az egyház a saját túlélésének biztosítása érdekében jó kapcsolatokra törekszik az LMP-vel - de hogy mit tettek, tesznek, és fognak tenni ezért, azt sajnos nem tudom megmondani.


 

Szerintetek normális egy politikai rendezvényen, ha nincs semmi szci kötődése, hogy azt kiabálják, hogy "statív, statív"?

 

„statív, statív” kiálltások szállnak a teremben

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr92020576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Donna (Cara)mba 2010.05.22. 10:56:30

Ejnye, Tesz-vesz, miért gondoltad, hogy egy ilyen fegyelmezetten szervezet "egyház" nem használja ki tagjai szavazati potenciálját?
És naná, hogy nem saját maguk ellen gyűjtik a kopogtatót:)
A szadesznak által képviselt rétegenek, tudni lehetett józan paraszti ésszel, be kell jutnia a magyar parlamentbe, nélkülük ma nincs gazdaságpolitika, külpolitika, politika egyáltalán....Látták, hogy eljött a ruhaváltás ideje, most kék helyett zöldbe öltöztek.
Olyan nagy dolog egy ilyen átöltözés szted?

2010.05.22. 16:17:04

Édesapám, tudod te mi az hogy statív?

A cikkről:

1. Schiffer nem az LMP.

2. Schiffer ügyvédi irodája még annyira sem az LMP.

3. Szikinger még csak nem is Schiffer. (Az írás is elismeri, csak elkeni, hogy ő védte a SzE-t, nem Schiffer.)

4. Ha a bíróság az egyháznak adott igazat, akkor milyen alapon állítod, hogy a Főfelügyelőségnek volt igaza.

5. Nem "Schifferék" bújtatták egyházi köntösbe, hanem az mindig is egyház volt, úgy alakult meg. Nekem se tetszik, de a világ majd mindegyik országában az szcientológia egyházként működhet.

6. Ügyvédet kuncsaftja ügyei alapján megítélni bunkóság. És akkor mit szólsz azokhoz az ügyvédekhez, akik mondjuk a móri gyilkosokat védték?

7. A Humanista párt egyáltalán nem nőtt az LMP-be, nemrég írta meg vezetőjük Várady Tibor, miért nem működnek már együtt.

8. A csúcs az az igen direkt összefüggés: egy másik pártban levő egyik aktivistának az apja szcientológus. Gratulálok!

9. Miért, melyik párt lépett fel eddig a szcientológia ellene? Milyen alapon lehetne ellene fellépni? Ha törvénytelen dolgot követtek el, a fellépés az ügyészség feladata, nem a pártok elsősorban.

Daihelyon 2010.05.22. 23:06:14

@iii:
Benéztem a blogodra, az az 5 perc is elég volt. Belőled is.

tesz-vesz:
Szűrő funkció lesz?

2010.05.23. 12:06:01

Akkor elárulom, a statív a filmezéshez használt, kézremegest csökkentő állványszerűséget jelenti, semmi köze a szcientológiához. Hogy erről több blogbejegyzést is lehet írni, az valami hihetetlen.

2010.05.23. 12:13:48

Akkor elárulom, a statív a filmezéshez használt, kézremegest csökkentő állványszerűséget jelenti, semmi köze a szcientológiához. Hogy erről több blogbejegyzést is lehet írni, az valami hihetetlen.

2010.05.23. 12:14:19

Bocs a duplázásért, megőrjít ez blogmotor.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.23. 13:03:49

@iii: értem

és ezt kiabálni kell, több embernek. csoportosan, miközben mások azt mondják, végre képviselete van a szc-nek.

honnan tudod hogy nincs köze a sc-nek? scies vagy?

a sc-esek gyenge képességű emberek, tán lehetne hívni fogyatékosoknak is. simán kinézem h xenunak imádkoznak statívval. kb olyan lehet mint az alleluja

2010.05.24. 16:24:52

@tesz-vesz: Két különböző esetet keversz össze. Az egyik egy vicces bemondás volt, ami pont az ilyen szcis gyanúsításokon viccelődött ("képviselete lesz"), a másik pedig a szavazás éjszakáján valamelyik tévés kiabálta, merhogy biztos egy ilyen állvány (statív) kellett volna neki.

De egyáltalán, agyrém az egész, valaki valahol kiabál valamit, és abból következik, hogy az LMP szcientológia támogató???? Miért nem azt kiabálta, hogy éljen szcientológia vagy éljen Xenu? De abból se következne semmi, legfeljebb, hogy valaki megbolondult.

Onnan tudom, hogy nincs köze, hogy semmi jele neki. És egyébként azt nem lehet bizonyítani, hogy valakinek nincs köze valamihze, csak azt lehet, hogy van. Logika 1x1.

Ha én bemegyek Fidesz vagy MSZP rendezvényre és azt kiabálom, hogy statív, akkor a Fidesz vagy MSZP szcientológus lesz??? Édesjóistenem...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.24. 17:22:10

@iii: én szerintem boldogan mondta, nem ezen viccelődött

elég durva lene, ha a jobbikos meg azon viccelődne, h most végre kiirtjuk a zsidókat, mikor ezzel vádolják.

gondoltam én is erre,, de a tévések állványnak hívják az állványt. az operatőrök nem olyan sznobok.
valszeg az index se tudósítana róla ha 1 operatőr az állványát keresi a tömegbe, ordítozva, ami igen jellemző a tudósítókra. h középpontba szeretnének kerülni

ez csak adalék. igen fontos
ha bemész, és 4 évig voltál ügyvéd persze

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.24. 17:27:57

Azt viszont végül az egyik fiú elmondta, hogy elképesztőnek tartja, hogy az LMP bejutott a parlamentbe, és különösen az fantasztikus, hogy három hónap alatt megnégyszerezték a támogatottságukat. Mire egyik haverja poénkodva hozzátette, hogy "végre képviseletet kapnak a parlamentben a szcientológusok".

elég hülye, h lmp-sként ezt hozzáteszi,

úgy h a támadásokon viccelne. mondom, mint a jobbikos, aki azon poénkodna, h kiirtják a zsidókat végre

2010.05.25. 08:43:46

@tesz-vesz: Nem hülye, van öniróniája, neked viszont nincs humorérzéked.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.26. 13:15:30

@iii: de van, csak ez nem vicces, és ez nem is vicc valszeg
kérdezd meg a többi hiv lmp-t jó poénnak tartják-e

végre átmentettük az szdsz-t.

kb ilyen

Jó Estét 2014.05.22. 12:28:50

@tesz-vesz: tudom hogy masszivan parttalan igy 4 ev utan, de az operatorok stativnak hivjak a stativot. Enis annak hivom, ennek pedig egy oka van: ez a neve neki. Az allvany eleg tag fogalom, a kamera allvany neve pedig a stativ. Nem sznobizmus, csak terminus technicus, valoszinuleg a komuveseknel vagy a pekeknel is vannak ilyenek, csak ahhoz nem ertek, de aposom is mindig mond olyan szavakat, amiket nem ertek, oszt kiderul a csapszegre gondolt...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.22. 20:53:15

@Jó Estét: oké, akkor gondolod hogy semmi sci-s kapcsolata nincs az lmp-nek? a poszt többi része?

Jó Estét 2014.05.22. 22:31:36

@tesz-vesz: ja fingom nincs, nem ertek a lovakhoz csak a kamerakhoz es tarsaikhoz, azt se tudom hogy lyukadtam itt ki :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.23. 18:18:39

@Jó Estét: kevésbé legyél már közönséges

Jó Estét 2014.05.23. 18:21:28

@tesz-vesz: jo :D kicsit sajnallak, hogy ilyen vagy, de mondjuk a karma vszinu mar mukodik, ha ennyire bekeseredett lettel :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.23. 18:38:16

@Jó Estét: miért vagyok bekeseredett? mert nem vagyok proli?

Jó Estét 2014.05.23. 19:21:20

@tesz-vesz: nem, hanem mert en sem vagyok az :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.23. 20:34:13

@Jó Estét: oké, akkor ne beszélj úgy.

na ő, ő már valaki, na ő tudja hogyan kell élni! figyeld a mozgását! figyelj és tanulj.

www.youtube.com/watch?v=vW7bP4v05B0

Jó Estét 2014.05.24. 08:49:25

@tesz-vesz: igenis tanarur :D ez amugy megy, Szecsi ur is tolem tanulta. Te meg ahogy elnezem a Havas tanarurtol :)

Jó Estét 2014.05.27. 19:32:47

@tesz-vesz: nem akarlak megbantani, de is pont ezt a stilust tolod, ahogy elnezem itt :)

Jó Estét 2014.05.27. 19:33:11

@tesz-vesz: persze gondolom te vagy nem vagy komcsi, de a tobbi stimt

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.31. 13:25:38

@Jó Estét: ez nem igaz, havas egy primitív ostoba hazug állat, hazaáruló, én meg nem, hát nem láttad szécsi pált?
süti beállítások módosítása