kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Utolsó írka

  • Tesz vesz XVIII.: Magyar Péter: Pontosan tudom, hogy heti egyeztetések zajlottak Dúró Dóra és Kocsis Máté között. Magyar Péter szerint Dúró Dóra rendszeresen egyeztet Kocsis Mátéval, Dúró feljelent Gyomaendrődön járt, ahol a hallgatósága előtt elkezdett arról beszélni, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a Fidesz... (2024.04.19. 15:52) Miért fideszes a Mi hazánk?
  • Tesz vesz XVIII.: Kivonultak a kormánypárti tagok az akku-ipart tárgyaló parlamenti bizottsági ülésről de hogy vegyem emberszámba a fideszes szavazókat ilyen kivonulások után? mire való a bizottsági ülés a parlamentben?! www.youtube.com/watch?v=civvmOryvXk (2024.04.19. 10:29) Pár kérdés a fideszesekhez
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) pápa (1) papa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) stiglitz (1) Stiglitz (2) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zach (1) zách (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

A Fugger-család

2011.11.11. 00:55 | tesz-vesz | 5 komment

Címkék: bank tortenelem

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/f3/Fugger_vonderliliewappen.jpg

 

A család, illetve a vállalkozásuk központja a dél-német Augsburg városa volt. A dinasztia alapítója Hans Fugger, aki szegény falusi takácsként költözött Augsburgba. Másfélszáz év múlva leszármazottai kezében volt a Német-római Birodalom vagyonának körülbelül egytizede.

A gazdasági befolyáshoz növekvő mértékű politikai befolyás társult. A 15-16. századi Európában sem pápa, sem császárválasztás az ő megkerülésükkel nem történhetett. Fugger Jakab (1459-1525) és Fugger Antal (1493-1560) leghíresebb ilyen irányú tranzakciói közé tartozik az 1519. évi császárválasztás, amikor az általuk biztosított kölcsönnek köszönhetően foglalhatta el a császári trónt V. (Habsburg) Károly, kiszorítva ezzel a cím másik aspiránsát, a francia Valois Ferenc királyt. Áttételesen a reformáció kirobbanásához is hozzájárultak, hiszen Albert mainzi érsek a tőlük felvett kölcsön törlesztésére rendelte el pápai jóváhagyással a búcsúcédulák árusítását német területen, ami ellen Luther Márton 1517. október 31-én a híressé vált 95 tézissel tiltakozott. A kortárs Ulrich von Hutten például így írt róluk: „A Fuggerek megérdemlik, hogy a kurtizánok fejedelmének nevezzék őket. (…) Felállították piaci standjukat, és amit megvásárolnak a pápától, azt később jóval drágábban adják tovább, nemcsak egyházi javadalmakat, hanem tartós kegyeket is; bullákat árulnak, diszpenziumok mennek át bankjukon, és ha a Fuggerek barátaid, mi sem könnyebb annál, mint hogy papi hivatalhoz juss. (…) Egyedül őnáluk érhető el minden Rómában.”

A Fuggerek tevékenysége is okolható a Németországban a 16. század eleje után egyre-másra kirobbanó társadalmi konfliktusokért.

A család érdekeltségei nem csupán a koraújkori bankszektorra terjedtek ki, kezükben tartották a korabeli Európa bányászatának, érckereskedelmének jelentős részét, így Magyarországon a Thurzó-családon keresztül a felvidéki rézbányászat jövedelme a Mohácsot megelőző évtizedekben a családot gazdagította. II. Lajos kétségbeesett kísérletére, amikor a bányákat saját kezelésébe vette pénzügyi blokáddal válaszoltak (1525-26), ezzel jelentősen nehezítve az amúgy is kétségbeejtő helyzetben lévő ország felkészülését a várható török támadás elhárítására. A ténykedésük körül kialakult negatív közhangulatot jellemzi, hogy a magyar nyelv „fukar” szava a család nevéből származik. Valószínűleg propagandaszempontok vezették Jakob Fuggert, amikor az 1520-as években Augsburgban létrehozta a Fuggereit, az újkori történelem első szociális lakótelepét. Ez egyébként a mai napig működik.

A pápák egyik bankházaként is funkcionáltak 1476-tól a Fuggerek, akiknek hírnevét és vagyonát az 1459-ben született Jakob Fugger alapozta meg. Őt először papi pályára küldték, de később, több fivére elhunytával, bevonták a családi cégbe. Akkoriban a Fuggerek már a fél világgal kereskedtek. Az egyik báty, Ulrich ráadásul nagyvonalúan kisegítette az Augsburgban tartózkodó III. Frigyes német-római császárt és fiát, Miksát. A Habsburgok jóindulata nem egy későbbi ügyletben fialt. Jakob 1488-ban megszerezte a tiroli ezüstbányák kitermelési jogát. Ettől kezdve nagyban játszott: Miksából előbb királyt csinált, aztán annyi pénzt adott a Habsburgoknak, hogy megvehették a választófejedelmek kegyét és ezzel a német-római császári koronát - előbb Miksának (1508), aztán unokájának, a spanyol trónon addig csak királykodó (császárként V.) Károlynak (1519). 1500-tól a Fuggerek pápai bankházként részt vesznek a hírhedt búcsúlevelek forgalmazásában, 1503-tól ők verik a pénzt a pápának, 1524-ig összesen 64-féle érmét - cserébe ők finanszírozzák a pápai testőrséget, a svájci gárdát. Amikor tézisei miatt Luther Mártont a pápát képviselő Kajetán bíboros elé idézik, az augsburgi Fugger-házak szolgálnak az esemény színhelyéül. Ezt a reformátor nem felejti el: kereskedőellenes beszédeiben mindig szentel néhány név szerinti kirohanást a Fuggereknek.

A Fugger-birodalom 1546-ban - ekkor már Anton Fugger "ügyvezetésével" - van zenitjén. Mivel azonban a Fuggerek változatlanul kölcsönöznek a Habsburg-ház spanyol ágának is, ugyancsak megtépázzák őket a sorozatos spanyol államcsődök. Amikor 1618-ban kitör a harmincéves háború, a vagyon nagy részét már ingatlanokba mentették: földbirtok, erdő, legelő, kastély és házak, vizek és mezők. Kivonulnak Spanyolországból, lemondanak a tiroli bányajogokról, felszámolják filiáléikat - végül 1658-ban magát a céget is. Megélnek birtokaikból is. Csak már nem állnak rivaldafényben.

Napjainkban a jórészt grófi és hercegi címeket viselő Fuggerek birtokaikkal vagy a kastélyaik révén kézenfekvő idegenforgalommal foglalatoskodnak, netán polgári pályákra léptek. Ami összeköti őket, az a Fugger-alapítványhalmaz, amelynek szeniorátusába minden ág a maga doyenjét delegálja. Valamint a Fürst Fugger Privatbank - a délnémet régió egyetlen cum laude minősítésű pénzintézete -, amelynek székházán és papírjain máig ott virít az elsőként elnyert nemesi címer, a kettős liliom.


Vállalkozásaikban ők vezették be a hármas könyvelés rendszerét, a cég főkönyvelője Matthäus Schwaz „Könyvelési minta” címmel írt könyve évszázadokig a kereskedelmi-pénzügyi szakmában megkerülhetetlen alapművének számított.

Ma is eredeti alapító okirata szerint működik Augsburgban a világ legrégibb szociális települése, amelyet a 16. században alapítottak a Fuggerek - bűntudatuk csillapítására.



Egyetlen hely van a világon, ahol éjfél után több a kapupénz, mint az egész éves lakbér. Ez az augsburgi Fuggerei, ahol azonban egyáltalán nem mohó a kapu éber őre. Este 10 és 12 között mindössze 50 centet kér, és éjfél után is csak ennek a dupláját. Csakhogy a Fuggereiban élők éves bére napjainkban csupán 0,88 euró. A lakbér összegét csaknem ötszáz éve állapították meg 1rajnai guldenban, és ez ma kevesebbet ér, mint 1 euró. Ennek fejében elvárják a lakóktól, hogy az alapítványtevő és családtagjai lelki üdvéért mindennap mondjanak el három imát, egy hiszekegyet, egy miatyánkot és egy üdvözlégyet. Ez utóbbi persze azt is magában foglalja, hogy mindegyik Fuggerei-lakó katolikus. További előfeltétel, hogy rászorult helyzetű augsburgi polgárnak kell lenniük.

Amikor Jakob Fugger - akinek családneve a magyarban köznevesült, ebből ered a fukar szó - 1514-ben megvetette a Fuggerei, a világ legrégibb, ma is létező szociális lakótelepe alapjait, ezeket az elvárásokat szabta ahhoz, hogy valaki bebocsátást nyerjen az akkor a város szélén - ma csaknem a központjában - elhelyezkedő valóságos kisközség valamelyik lakásába. Az újkor hajnalának pénzügyi-kereskedő zsenije (lásd Pénzcsinálók című írásunkat) nemegyszer a sajátjaként forgatott egyházi pénzeket, s a hittudósok dörgedelmei ellenére sem vetette meg a kamatot, ezért - mintegy üdvözülésének megalapozására - úgy gondolta, Istennek tetsző cselekedet, ha maga is tesz szülővárosa elesetteiért.

Jakob Fugger létrehozta a jótékonysági beruházásokat fedező Szent Ulrik-számlát is, amelybe rendre átutalták a Fugger-ház bevételeinek egy részét. Ezzel nem csupán a gazdasági-pénzügyi ügyeskedései és a hagyományos keresztény értékek között feszülő morális konfliktust enyhítette, de egyúttal egyfajta választ adott azoknak is, akik akkoriban, a reformáció előestéjén gátlástalan kamatszedőkként ostorozták őt és a Fugger-céget. Mindenesetre Fugger megbízta Conrad Peutinger augsburgi humanistát és Johannes Eck vallástudóst, támasszák alá teológiai érvékkel, hogy az általa űzött pénzügyi eljárások nem ütköznek az isteni tanításokba.

A családról elnevezett, később szabályos városfallal bekerített településrész egyre nagyobb lett. 1581-ben Jakob örökösei templomot és papot is adtak a Fuggereinak, amit persze az is motivált, hogy a reformáció térhódításával az augsburgi templomok zöme, köztük a Fuggerek sírkápolnáját őrző Szent Anna is "református hitre tért", míg a Fuggerek, nem utolsósorban gazdasági kapcsolataik miatt, ragaszkodtak a pápához.

A szociális lakások mellett a további alapítványok szegény sorsú diákok tanulását, betegek gyógyítását szolgálták. Amikor a 19. század elején a frissen létrehozott Bajor Királyság az összes alapítványt felszámolta felségterületén, a Fuggerekéi - amelyek között vallási, tanulástámogatási és egészségügyi is akad - mentességet nyertek. 1944 februárjában egy bombatámadás a Fuggereinak csaknem a felét súlyosan megrongálta, már 1948-ban visszaköltözhettek a lakók, mégpedig olyan házakba, amelyekben a lakások el- és berendezése megfelel a 20. század kényes elvárásainak, ugyanakkor a történelmi külső megőrzésével, szigorúan hagyományos és természetes anyagok felhasználásával épültek.

Ma a 67 ház 140 lakásában mintegy 150, többségükben idős ember lakik. Hogy kit vesznek fel, azt a Fugger család szeniorátusa által kinevezett adminisztratúra dönti el, az említett félezer éves feltételek alapján. Igaz, az imák elmondása és a templomba járás lelkiismereti kérdés, a hitbuzgóságot senki nem ellenőrzi. A Szent Márk-templom így is tele van. Ma a Fuggerei Augsburg egyik legfőbb turistavonzó látványossága. Évente több százezren lépnek be kapuin, hogy a 2 eurós belépti díjat befizetve megszemléljék a kétszintes meseházakat, a múzeumot, amelynek egyik szobája az ötszáz évvel ezelőtti berendezést mutatja, a lakók kölcsönkönyvtárát, a Fuggerei kávészobácskáját.

A Fuggerek üzleti érzéke változatlan: céges vagy magánrendezvények céljára időnként kölcsönadják az adminisztratúra épületében található gótikus Leonhard-kápolnát. Az alapítványok anyagi háttere ennél persze jóval szélesebb: Augsburg 30 kilométeres körzetében a Fuggereknek összesen 3200 hektárnyi erdőgazdaságuk, valamint több földbirtokuk van, az utóbbi negyven évben hatvan augsburgi lakásingatlant vásároltak, hogy az onnan befolyó bérekből is állhassák a teleppel kapcsolatos költségeket, elvégre csak az épületek állagmegóvása évi 600 ezer eurót igényel. Márpedig a világ legrégibb szociális települése egyetlen eurót nem kap - és nem is igényel - sem a szövetségi államtól, sem a bajor kormányzattól, sem Augsburg városától.


Korukat jóval megelőzve ismerték fel az információszerzés fontosságát. Jakob Fugger magánhírszolgálatot hozott létre, fizetett ügynököket alkalmazott, akik a minden jelentősebb európai városban meglévő fugger képviseleten keresztül (Faktoriák) juttatták el híreiket az augsburgi központba. (A különösen fontos híreket tükrök segítségével továbbították.) Később, a nyomtatás előnyeit kihasználva, a legfontosabb híreket publikálták, így lényegében a modern kori újságírás elindítói is ők voltak. Ismert szoros összefonódásuk a Habsburg-házzal. Később ez a kapcsolat a házra nézve végzetesnek bizonyult, a kellő politikai hatalom megszerzése után a Habsburgok már kevés hajlandóságot mutattak a kölcsönök visszafizetésére, így a ma élő Fugger leszármazottak számítása szerint a családnak a Habsburgok mai áron számítva kb. 120 milliárd euró körüli összeggel tartoznak.

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr793354281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

guma 2011.11.11. 10:28:49

"Ott bábáskodott a Jagelló- és a Habsburg-ház között a magyar királyi trón öröklése tárgyában 1506. március 20-án megkötött családi szerződésnél. Színtúgy van köze ahhoz, hogy 1515. július 19-én II. Ulászló magyar király, I. Miksa császár és I. Zsigmond lengyel király a bécsi királytalálkozón egyezséget köt, melyet Habsburg-Jagelló házassági szerződéssel pecsételnek meg. Ulászló I. Miksát nevezte ki fia – a később II. Lajos király gyámjául. Az volt a cél, hogy a magyar királyi korona legkésőbb Lajos halála után Miksa unokájára, Ferdinánd főhercegre szálljon. Miután Magyarországon is nőtt a gyűlölet a mindenütt jelenlevő kereskedelmi társaság ellen, a számlájára írták a megdöbbentő áremelkedéseket, és a pénz értékének gyors romlását is. Ezért Jakob Fugger a legcélszerűbbnek azt tartotta, ha az önálló magyar királyság teljes egészében a Habsburgok hatalmi övezetébe kerül, hogy egyszer s mindenkorra nyugalom legyen – legalábbis számára. Ez a terv nem volt ugyan új, de Miksa eddig csak félszívvel helyeselte. Jakob ezért 1515 tavaszán a német-magyar tárgyalások újrafelvételétől tette függővé az újabb kölcsönöket Miksának. Miksa a Jakob Fuggertől kölcsönbe kapott drágakövekkel, ruhákkal kábította a magyar és a lengyel küldöttség tagjait: „Hogy a Császár Őfelsége megmutathassa a királyoknak, de az ifjú királynénak és más méltóságos fejedelmeknek és uraknak is az ő gazdagságát és vagyonát”. A találkozó befejeztével – Fugger is jelen volt – aztán a kereskedő azonnal gondosan begyűjtötte és elzárta kincseit. Ennyi: Jakob Fuggernek köszönhetjük hát a Habsburg királyainkat is – csak hogy ő biztonságban tudhassa a magyarországi bányaüzletét. "

nagyon érdekes dolgok olvashatóak itt, kicsit bővebben a magyar vonatkozást is innen idéztem:

www.drszabotibor.hu/blog/uzleti-mesek-meses-uzletek-a-kozepkorbol-emlekezes-a-fuggerekre.html

"A réz egy részét a Fuggerek maguk használták fel karintiai ágyúöntödéjükben, és fegyver formájában adták el. A Thurzók 1498-ban megkapták a királytól a körmöcbányai kamaraispáni rangot is, ami azt jelentette, hogy bérbe vehették a körmöci aranybánya királyi jövedelmét, vagyis a pénzverés hasznát és az urburát, vagyis ércadót, amit a bánya használói fizettek a királynak. Persze betársultak a Fuggerek is, akik - törvényellenes módon - veretlenül is vittek ki az országból aranyat. Mindezeken kívül a magyar pénzverésben és a magyarországi pénzváltásból is kivették a részüket. Magyarországi üzleteikből körülbelül 800 ezer forint hasznuk származott csak a Fuggereknek. (Összehasonlításul: a mohácsi síkon elvérzett, nagy nehezen összeszedett hadsereg felállítása kb. 80 ezer aranyforintba került, aminek a nagy részét a pápa, - a Fuggereken keresztül - kisebb részét a magyar nagybirtokosok fizették.) De a Thurzók sem jártak rosszul, János leszármazottai a leggazdagabb arisztokraták közé emelkednek."

sdt.sulinet.hu/Player/Default.aspx?g=7b77621d-1819-11d8-9145-94cd27c30d32&cid=5d191e07-5207-4414-bcc7-91ba51307a57

és azért pár képpel is kiegészíthetted volna az írást pl. innen :

www.kronika.ro/index.php?action=open&res=53083

www.wita.hu/index.php?show=post&post=1214

itt pedig tobzódhatsz a képeben :

www.google.hu/search?q=Fuggerei&hl=hu&client=firefox-a&hs=J48&rls=org.mozilla:hu:official&prmd=imvns&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=Juq8TqGeE4eZhQerl4WrBA&ved=0CIABELAE&biw=1198&bih=619&sei=Leq8ToXhCozIswb65eTwAg

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.11. 11:08:05

@guma: köszönjük a kiegészítést

gondoltam a Fuggerei képek beillesztésére, de sehol se találtam jó képeket, azért mert nem jó a Fuggerei kinézete, ezek a sárga falak...
azt hittem szép, középkori kis házak lesznek, nem ilyen sárga falakkal. jobb inkább , ha az olvasó a képzeletére hagyatkozik, mert nincs kép :)

guma 2011.11.11. 20:46:39

@tesz-vesz: nem tudom megint mit láttál csak. :)

szebbnél szebb képek vannak ott a google.hu-n pl :

www.freizeitstars.de/info/fuggerei-museum/fotos-5500/kirche-st-markus-in-der-fuggerei

www.mbaumgaertner.de/AugsburgBericht.htm

www.t2s-augsburg.com/t2s-2011-in-augsburg/information-about-augsburg.html

augsburg.gloveler.com/accommodation-service

www.planetware.com/picture/augsburg-d-d1566.htm

szóval, nem sárga a zöme!

(és nagyon szép középkori épületek! (az utolsó link a kedvencem, lapozgasd és ámulj...)
amire egy fillért sem költ sem az állam, sem az "önkormányzat", mert önfenntartó mint minden!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.16. 01:59:39

@guma: összekevertél jó pár képet, a Fuggerei Augsburgban van.

Augsburg (és Frankfurt) nem a Fuggerei

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.11.22. 13:54:38

Két vasat tartottak a tűzben. A katolikus Habsburgokat és a Habsburg-ellenes protestánsokat...
süti beállítások módosítása