kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) media (6) média (8) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (69) USA (5) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallas (16) vallás (11) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

David C. Korten: Élet a tõke uralma után

2013.05.14. 19:37 | tesz-vesz | komment

Címkék: usa eu bank korten

David C. Korten: Élet a tõke uralma után

Az írás a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen 1998. október 20-án tartott elõadás szerkesztett változata. A fenti szöveg az idõ hiányában el nem hangzott részek fordítását is tartalmazza. Az eredeti angol szöveg megtalálható az Interneten.

David C. Korten (born 1937) is an American economist, author, and former Professor of the Harvard Business School, political activist, prominent critic of corporate globalization, alma mater: Stanford University Graduate School of Business (MBA, PhD)

 

 

Fordította: Baranyi Árpád

Nagy örömömre szolgál, hogy harmadszor is ellátogathatok Budapestre, ebbe a gyönyörû, történelmi városba. Jövetelem célja kettõs. Egyrészt szeretném megtudni Önöktõl a magyarországi gazdasági átmenettel kapcsolatban jelentkezõ tapasztalataikat és aggodalmaikat, másrészt szeretném megosztani Önökkel a saját megfigyeléseimet és nyugtalanságomat a globális gazdaságban jelentkezõ, mára igencsak nyilvánvalóvá vált mûködési zavarok és instabilitás következményeit illetõen. Nem kívánom azt a látszatot kelteni, mintha szakértõje lennék a magyarországi helyzetnek, ezért Önökre bízom annak megítélését, milyen mértékben vonatkozik mondanivalóm az itteni viszonyokra.

Elõadásom lényege két gondolat köré csoportosítható. Az elsõ gondolat az, hogy korunkban egyre vadabb ütemben veszítjük el az ellenõrzést a globális kapitalista rendszer fölött, és a féktelenné váló kapitalizmus ezért borzalmas árat fizettet a társadalommal, közben pedig - a rendszer túlkapásai következtében - az elszegényedés és az instabilitás egyre inkább terjed az egész világon. A második gondolat az, hogy mindezzel szemben létezik egy egyértelmû és ígéretes alternatíva, amelynek semmi köze a kommunizmushoz vagy a sztálinista típusú tervutasításos rendszerhez. Ezen alternatíva célja, hogy létrehozza azt, amit a kapitalizmus ígérget ugyan, de sosem vált valóra: a demokráciát és a piacgazdaságot.

Véleményem szerint az emberiség történelmének egyik kritikus pontjához érkeztünk. Valamennyiünk életét és jövõjét olyan gazdasági erõk alakítják, amelyeket még azok sem értenek igazán, akiknek ezen erõk befolyásolása lenne a feladata. Jómagam azok közé tartozom, akiket a globális kapitalista rendszer a kegyeiben részesített. Mi több, életem nagy részét e rendszer ügyének szolgálatában töltöttem. Ma azonban látom, hogy a kapitalizmus mûködése egy olyan globális gazdasági rendszer kialakulását eredményezte, amelyet a pénz ural, nem pedig az emberek; e rendszer a pénz utáni elvakult hajszához vezet, e hajsza elõrenyomulása pedig magát az életet pusztítja el. Tapasztalataim alapján állítom, hogy mára mind a kapitalizmus, mind pedig a kommunizmus életképtelensége bebizonyosodott, a jövõre irányuló reményeink pedig attól függnek, vajon képesek vagyunk-e megtalálni mindkét rendszer alternatíváját. Olyan alternatívákat kell találnunk, melyek nem hamis ideológiák vakbuzgó követésén alapulnak, hanem alapjuk az önmagunkra és világunkra irányuló, a dolgok gyökeréig hatoló, õszinte vizsgálat. E vizsgálat során kell ráébrednünk arra, mi az, ami valódi megelégedettséggel tölt el bennünket, és így kell fölismernünk, hogyan akarunk együtt élni mind önmagunkkal, mind felebarátainkkal, valamint az egész bolygóval.

 

Akik olvasták Önök közül a Tõkés társaságok világuralma címû könyvemet, tudják, hogy e kérdésekkel tizenöt éves délkelet-ázsiai tartózkodásom idején szerzett tapasztalataim miatt kezdtem el foglalkozni. Ez alatt az idõ alatt e régió ázsiai gazdasági csodaként vált ismertté - ékesen bizonyítva a kapitalizmus hatalmát arra, hogy nagyon gazdaggá tegye azon országokat, amelyek hajlandók követni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank tanácsait. Láttam a modern repülõtereket és autópályákat; az elegáns, ötcsillagos szállodákat; a hatalmas, légkondicionált bevásárlóközpontokat, valamint az országba beözönlõ, importból származó luxusjavakat. A kapitalizmus épületének tetszetõs, ragyogó homlokzata mögé pillantva azonban roppant aggasztó jelenségeket tapasztaltam - még jóval a régió pénzügyi összeomlását megelõzõen. Azt láttam, hogy az élet egyre nehezebbé válik az emberek túlnyomó többsége számára. Néztem, ahogy sorban tûnnek el az erdõk és a korallzátonyok. Szemtanúja voltam azon gazdag kultúrák széthullásának, amelyek annak idején Ázsiába vonzottak.

Alaposabban figyelni kezdtem a más fejlõdõ országokból érkezõ adatokat is, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy amit látok, az szinte egyetemes jelenségnek tekinthetõ. Végül kezdtem ráébredni, hogy a saját hazámból, az Egyesült Államokból, és az északi félteke más iparosodott országaiból származó adatok hasonló jellemzõket mutatnak: az egyenlõtlenség növekedését, egyre több ember súlyos elszegényedését, környezetpusztulást, valamint szétesõ társadalmakat. Úgy tûnt, valami nagyon mélyen gyökerezõ, a rendszer alapjait érintõ hiba áll e jelenségek hátterében. A jelenlegi világrendszer számos strukturális hibáját bemutattam a Tõkés társaságok világuralmában, abban az elemzõ munkában, amely - úgy gondolom - sok magyar egyetértésével találkozott. A világszerte terjedõ jelenlegi gazdasági zûrzavar annyira elképesztõ egyértelmûséggel szembesíti a világot az említett hibák következményeivel, hogy már a kapitalizmus legelszántabb hívei közül is számosan aggódni kezdenek. Engedjék meg, hogy röviden vázoljam, mi is történik napjainkban!

Amint azt Önök jól tudják, az 1980-as évek folyamán a kapitalizmus legyõzte a kommunizmust, és gyõzelme fölött az egész világ ujjongott, beleértve Magyarországot és más országokat is, amelyek addig a szovjet típusú rendszer zsarnoksága alatt éltek. Annak idején azt mondták nekünk, a kapitalizmus majd elhozza a demokrácia és a piacgazdaság áldásait az egész világ számára. A valóság azonban egészen másként fest. Csak most kezdünk ráébredni arra, hogy az 1990-es évek folyamán a kapitalizmus aratott egy másik, jóllehet nem olyan nagy dobra vert, gyõzelmet is - tudniillik a demokrácia és a piac fölött. Most azzal a kérdéssel kell szembe néznünk, vajon a harmadik évezred elsõ évtizedében szemtanúi leszünk-e annak, hogy a kapitalizmus gyõzelmet arat az élet fölött is, és végül elpusztítja az emberiséget is, mint civilizált fajt.

Azok számára, akik abban a hitben nõttek föl, hogy a kapitalizmus a demokrácia, a piaci szabadság és a jó élet alapja, keserves csalódást jelentett a fölismerés: a korlátozásoktól mentes kapitalista rendszerben a demokráciát annak dobják oda, aki a licitálás során többet ígér, a piaci cselekvés az óriási tõkés társaságokban zajló központi tervezés alapján zajlik (e társaságok nagyobb méretûek, mint a legtöbb állam), a munkahelyeknek és az emberek megélhetési lehetõségeinek rombolása erénynek minõsül és jutalmazásban részesül, továbbá haladásnak tekintik azt, ha az életet elpusztítják, hogy pénzhez juttassák a már amúgy is gazdagokat. Ma már látjuk, hogy a kapitalizmus állítása, miszerint õ a demokrácia és a piacgazdaság élharcosa, nyilvánvalóan hamis. Épp ellenkezõleg, a kapitalizmus e kettõ halálos ellensége. A kapitalizmus viszonya a demokráciához és a piacgazdasághoz nagyon sok tekintetben hasonlít a rák és az általa megtámadott szervezet viszonyára, melynek életenergiáját a rák elszívja. A rák egy betegségfajta, amely akkor lép föl, amikor egy egyébként egészséges sejt megfeledkezik arról, hogy õ a testnek csupán egyik alkotórésze, és beindítja saját korlátlan növekedését, miközben nincs tekintettel növekedésének az egész szervezetre gyakorolt hatására. A rákos sejtek növekedése megfosztja az egészséges sejteket a tápanyagoktól, és végül mind a szervezetet, mind önmagukat elpusztítják. A kapitalizmus ehhez nagyon hasonló dolgot mûvel azokkal a társadalmakkal, amelyekre rászabadul.

Századunk folyamán a világ nagy politikai versengésének a kommunizmus és a kapitalizmus küzdelmét tekintették - mintha kizárólag ez a két lehetséges alternatíva létezne az emberiség számára. Beleestünk abba a hibába, hogy azt hittük, csupán két lehetõség közül választhatunk. Figyelmen kívül hagytuk a - még a kétpólusú világrendszeren belül is létezõ - óriási változatosságot, és hajlamosak voltunk azt föltételezni, ha nem vagyunk kapitalisták, akkor kommunistáknak kell lennünk, és fordítva. Most a kapitalista ideológia azt állítja, hogy - mivel a kommunizmus eszméje teljesen megbukott - a laissez faire (azaz az állami szabályozást a minimumra szorító) kapitalizmus maradt az egyetlen olyan választási lehetõségünk, amely nem egyenlõ a sztálini típusú, központi tervezésen nyugvó gazdasághoz való visszatéréssel. Jóllehet ez ostobaság, gyakran még csak nem is vitatják.

A "kapitalizmus" kifejezést az 1800-as évek derekán alkották azon gazdasági és társadalmi rendszer megjelölésére, amelyben a tõke tulajdonjogát és a tõkébõl származó hasznokat egy kis társadalmi csoport kisajátítja, kirekesztve a többséget, amelynek tagjai a saját munkájukon keresztül teszik értékteremtõvé a tõkét. Bizonyos, hogy ez a meghatározás ráillik a magát ma büszkén kapitalistának nevezõ rendszerre.

A jelenlegi kapitalizmus lényege azonban több, mint egy gazdag kiváltságos csoport többség fölötti uralma, illetve hogy a többséget e csoport kizsákmányolja. A mai kapitalizmus öntörvényû rendszerré vált, amelyet a pénz ural és amely a pénz érdekeit szolgálja. A pénz viselkedését, mûködési körét pedig - amely mára bármifajta emberi érzékenység iránti fogékonyságát elvesztette - már semmilyen emberi beavatkozás nem képes átfogni és irányítani.

 

 

 

A világ legnagyobb hatalommal rendelkezõ intézménye a globális pénzügyi rendszer, amely világméretû pénzügyi kaszinóként mûködik. E játékterem alkalmazottai arctalan bankárok, portfoliómenedzserek, fedezeti befektetési alapokkal foglalkozó spekulánsok, akiknek a mûködésére a csordaszellem jellemzõ. A tetteik következményeiért nem számoltathatók el, ezért a valuta- és részvényárfolyamok mozgását vad spirálokba hajszolják, amelyeknek semmi közük sincs bármifajta közgazdasági valósághoz, hiszen világszerte több mint két billió dollárt mozgatnak meg naponta a gyors nyereség és a biztos menedék reményében. Teljes nemtörõdömséggel teremtik meg, illetve kergetik összeomlásba a nemzetgazdaságokat, adják-veszik a vállalatokat, alkalmazzák és rúgják ki a vállalatvezetõket - mivel, a saját érdekeik szolgálatában, túszként tartják markukban a legbefolyásosabb politikusokat és vállalatvezetõket. Amennyiben kaszinóban kötött fogadásuk kifizetõdik, maguknak követelik az egész nyereményt. Ha viszont veszítenek, abban a pillanatban rohannak a kormányokhoz és közintézményekhez, hogy védjék meg õket a veszteségekkel szemben, s ezt olyan jámbor kijelentések kíséretében teszik, melyekkel megmondják, miként húzzák szorosabbra nadrágszíjukat a szegények, s hogyan legyenek költségvetési szempontból megfontoltabbak.

Hatalomátvétel

Véleményem szerint a kapitalizmuson túlmutató utak föltárásának kulcsa az, ha közelebbrõl megvizsgáljuk, mi a különbség a kapitalizmusnak a demokráciára és az önszervezõdõ piacgazdaságokra vonatkozó ígéretei, illetve a nagy pénzek ama globális zsarnoksága között, melyet az a valóságban magával hoz.

Fölhívom a figyelmet arra, hogy a piacgazdaság és a kapitalista világgazdaság közötti különbségeknek van egy igen gyakorlatias következménye: egyszerû és ismerõs választ adnak azok számára, akik szerint a globális kapitalizmussal és annak kóros következményeivel szemben nem létezik életképes alternatíva. A nyilvánvaló alternatívát az jelenti, hogy a kapitalista rákot eltávolítjuk a társadalom testébõl, hogy megteremtsük a szükséges feltételeket a demokrácia, a piacgazdaságok globális rendszere, valamint a részvéten alapuló kultúrák számára, melyek tiszteletben tartják az élet és az élõlények szükségleteit.

Egy egészséges piacgazdaságban a vállalatok emberléptékûek, és túlnyomórészt helyi tulajdonban állnak. A gazdasági csere folyamatát az emberek alakítják ki és tartják ellenõrzésük alatt. Ennek eszközei: az emberek kulturális értékeinek kifejezése, a vásárlói döntések, a demokratikus részvétel a piac mûködését meghatározó szabályok kialakításában, valamint a helyi vállalatok tulajdonlása. Ez egy dinamikus és kölcsönhatásokon keresztül mûködõ rendszer, amelyben az emberek sokféle szerepben vesznek részt, továbbá a gazdasági élet minden területét befolyásolja az emberi érzékenység.

A politikai demokrácia és a piacgazdaság párosítása jól használható valamely társadalom politikai és gazdasági életének megszervezésére, az erõforrások méltányos és hatékony elosztására, az egyének szabadságának és önrendelkezési jogának biztosítására. A demokrácia és a piacgazdaság önszervezõdõ társadalmakat hoz létre, amelyekben a központi, állami kényszer a lehetõ legkisebb mértékû maradhat. A piac varázslatos hatása abban rejlik, hogy képes megjutalmazni azokat, akik valódi, értékteremtõ munkát végeznek, amely mások szükségleteire reagál, miközben tevékenységükkel hozzájárulnak a társadalom egészének gazdagságához és jólétéhez.

A kapitalizmus lényege ezzel szemben a pénz fölhasználása a célból, hogy pénzt csináljanak azok számára, akiknek a szükségesnél már egyébként is több van belõle. A kapitalizmus intézményei természetükbõl fakadóan táplálják az egyenlõtlenséget, fokozzák a kirekesztést, a környezetpusztítást, a szociális felelõtlenséget, a gazdaság instabilitását, miközben kiirtják a kultúrák változatosságát, gyöngítik a demokrácia intézményeit, továbbá pusztítják a társadalom erkölcsi és szociális alapjait. Bár a kapitalizmus a demokráciáról és a piacról papol, mégis a következõ elv iránt elkötelezett: a szuverenitás, a hatalom gyakorlásának joga ne az emberi személyhez kapcsolódjon, hanem a pénzhez és a tulajdonhoz - ez egyértelmûen antidemokratikus és elitista elv.

Gyakran találkozunk azzal az állítással, hogy a szabályok fokozatos fölszámolására (dereguláció) és a gazdaság globalizációjára van szükség a piac fölszabadítása érdekében. A valóság azonban az, hogy a piac hatékony mûködése mind a szabályozást, mind a nemzeti határokat feltételezi. A dereguláció és a gazdasági globalizáció megszabadítja a kapitalizmus intézményeit a közösség iránti elszámoltathatóságtól, koncentrálja a pénzügyi és a vállalati hatalmat azon pénzügyi intézmények kezében, amelyek csupán saját - az emberi érdekektõl és az emberi érzékenységtõl elszakadt - törvényeiknek engedelmeskednek. A megtakarításokat szakértõk által kezelt nyugdíj-, vagyon-, illetve befektetési alapokban halmozzák föl, melyek törvényes meghatalmazás alapján azért felelõsek, hogy maximális pénzügyi hozamot biztosítsanak ügyfeleik számára, és semmiféle egyéb érdekre ne legyenek tekintettel. A pénzügyi piacok egyetlen szabályozatlan, elektronikus kereskedelmi rendszerré olvadnak össze, amely spekulációs túlkapásokra hajlamos. A globális méretûre nõtt tõkés társaságok - minden állam hatáskörén túlnyúló - szervezeti összeolvadások, vállalatfölvásárlások és stratégiai szövetségek segítségével szilárdítják meg és koncentrálják hatalmukat.

 

A megbízott tulajdonosként mûködõ pénzügyi intézmények megkövetelik, hogy a vállalatvezetésért felelõs személyek hasonló szûklátókörûséggel értelmezzék a saját felelõsségüket (azaz a rövid távú profitmaximalizálást tekintsék egyedüli céljuknak), és nagyon komoly üzenetet küldenek a vállalati vezetõk felé: a méltányos nyereség már nem elegendõ, az éves nyereségnek és a részvények árának folyamatosan növekedniük kell. A vállalati felsõ vezetõk maguk is a rendszer foglyai. Annak a vezetõnek, aki nem felel meg az említett elvárásoknak, nagy valószínûséggel szembe kell néznie ama veszéllyel, hogy a vállalatát fölvásárolja egy másik cég, illetve hogy a nagyrészvényesek eltávolítják õt az állásából. Hogy a vállalat milyen módon növeli a nyereségét, azzal a piac nem törõdik. A Nike szlogenjével élve a lényeg ez: "Just do it" (Csak csináld!). A globális tõkés vállalat e kihívásra úgy válaszol, hogy óriási hatalmát a kultúrák átformálására használja föl, korlátozza a fogyasztók választási szabadságát, a költségeit a közösségre hárítja, a kormányokat arra kényszeríti, hogy támogassák a céget, továbbá, hogy a kereskedelmet érintõ szabályokat a vállalatok javára írják át. Az embereknek már csupán az a szerep jut, amelyet a kapitalizmus jelöl ki a számukra: fogyasztók vagy dolgozók lehetnek.

A tõkés társaság a pénzügyi intézmények felõl érkezõ nyomásra sok esetben oly módon válaszol, hogy elpusztítja minden vagyon legértékesebb fajtáját: bolygónk és társadalmunk élõ tõkéjét, amelynek léte alapfeltétele az élet minden formájának, valamint a civilizáció egész építményének. Lehet, hogy e következmények közül nem mindegyik érezhetõ itt, Magyarországon, ám ezek roppant jellemzõ folyamatok következményei, melyeket a tõkés társaságok világméretekben idéznek elõ.

  • Kimerítik a természeti tõkét az erdõk, a halászati erõforrások és az érclelõhelyek lerablásával, mérgezõ vegyszerek erõszakos értékesítésével és veszélyes hulladékok lerakásával. Mindez az egykor termékeny földeket és vizeket a halál birodalmává változtatja.
  • Kimerítik az emberi tõkét alacsony színvonalú munkafeltételek fönntartásával. Például a mexikói maquiladora üzemeket az jellemzi, hogy élettel teli és termékeny fiatal lányokat alkalmaznak 3-4 éven keresztül, míg le nem romlik a látásuk, allergiás és veseproblémák nem lépnek föl, és az ismétlõdõ megpróbáltatások maradandó testi fogyatékosságot nem okoznak náluk.
  • Kimerítik a társadalmi tõkét a szakszervezetek szétzúzásával, a bérek leszorításával és a dolgozók fogyóeszközként kezelésével. Az alacsonyabb költségû helyekre vándorlás érdekében leszerelik azokat az üzemeket, amelyek kulcsfontosságúak a közösség gazdálkodása szempontjából - a társadalomra hagyva a család és a közösség csõdjét, valamint az erõszakot, ami a kialakuló feszült helyzet elkerülhetetlen következménye.
  • Kimerítik az intézményi tõkét a kormányzatok és a demokratikus vezetés szükséges szerepének és szavahihetõségének oly módon történõ aláásásával, hogy milliókat költenek kampányhadjáratokra, mellyel köztámogatásokra, segélyekre és adómentességre kívánnak szert tenni, valamint a környezeti, egészségügyi és munkaügyi szabványok lazításáért küzdenek, mely elõírások változatlan megõrzése a társadalom hosszú távú egészségének záloga volna.

Az élõ tõke egyik fontos értéke a folyamatos megújulás képességében rejlik. Végsõ soron minden valódi gazdagság forrását ez képezi. Pénzért - azaz egy belsõ értéket nélkülözõ közönséges számért - történõ lerombolása a kollektív esztelenség megnyilvánulási formája.

A kapitalista gazdaságot uraló hatalmas tõkés társaságok és pénzügyi intézmények folyamatosan koncentrálják és szilárdítják meg hatalmukat a piacok, a technológia, valamint a tõke fölött. E folyamat eszközei a vállalati összeolvadások, a vállalatfölvásárlások, illetve a stratégiai szövetségek, melyeknek mértékét láthatólag semmi sem korlátozza. A statisztikai adatok kijózanítóak. Amennyiben egy vállalat bruttó forgalmát nagyjából azonos kategóriának tekintjük egy ország bruttó hazai termékével (azaz GDP-jével), akkor azt találjuk, hogy a világ száz legnagyobb gazdasága közül ötvenegy valamely vállalaton belül található. Csupán negyvenkilenc gazdaság mûködik valamely ország nemzetgazdaságának keretein belül. A Mitsubishi Trading Corporation összforgalma nagyobb, mint Indonézia GDP-je, holott ez utóbbi a világ negyedik legnépesebb országa és hatalmas természeti kincsekkel rendelkezik.

Biztos vagyok benne, hogy sokszor elmondták már Önöknek a kapitalizmus szószólói, hogy a piac mennyivel hatékonyabb és mennyivel készségesebben reagál a fogyasztói igényekre, mint a központi tervutasításos rendszer. Ez furcsa állítás, amelyet azok hangoztatnak, akik emellett azt is kijelentik, hogy minden vállalatösszeolvadás és -fölvásárlás egyben nagyobb hatékonyságot és nagyobb fogyasztói elégedettséget is eredményez. A kijelentés azért meglepõ, mert egy olyan gazdaság, amely egy vállalat keretein belül mûködik, nem tekinthetõ piacgazdaságnak. Az ilyen gazdaság mûködését azzal a céllal tervezik meg a vállalati menedzserek központilag, hogy a pénzügyi hozamot a maguk, illetve a részvényeseik számára maximalizálják. Teljesen mindegy, milyen hatáskört delegál egy vállalati felsõ vezetõ, e hatalmat egy csettintéssel bármikor visszavonhatja. Az egyesült államokbeli rendszerben - amely nagy ütemben fertõzi meg Európát és a világ többi részét - a vállalati felsõ vezetõ szinte tetszése szerint vehet föl vagy bocsáthat el bármely munkást, megnyithat vagy bezárhat egy üzemet, megváltoztathatja a vállalati elszámolási árakat, létrehozhat és elvethet termékcsaládokat - anélkül, hogy az érintett emberek és közösségek érdemben beleszólhatnának a döntésbe. Állítom, hogy a vállalati felsõ vezetõnek a vállalati politikát és cselekvést befolyásoló hatalma láttán bármely szovjet típusú tervezõt elöntötte volna a sárga irigység.

Fonák módon, a kapitalizmus világszerte aratott gyõzelme nem a piac gyõzelmét jelenti annyiban, amennyiben a központi tervezést segíti uralomra. A kapitalizmus egyszerûen csak kivette a tervezõi hatalmat a kormányok kezébõl (amelyek - legalább elméletben - felelõsek valamennyi állampolgáruk felé), és átadta e hatalmat a tõkés társaságoknak (amelyek még elméletben is csupán a részvényeseik felé tartoznak felelõsséggel).

Nagyon gyorsan haladunk ezen elszámoltathatatlan vállalati hatalom egyre nagyobb mértékû megszilárdulása felé. Az Egyesült Államokban 1992 óta - egy év kivételével - minden évben közel 50 százalékos ütemben nõtt a vállalati összeolvadások és fölvásárlások összértéke. E folyamatokat a legtöbb esetben nagyarányú elbocsátások kísérték. A legnagyobb mértékû koncentráció a pénzügyi és a távközlési ágazatokban megy végbe - ennek igen baljós következményei lehetnek a demokrácia jövõjére nézve.

A vállalatösszeolvadási mánia egyre terjed. 1997-ben a fúziók összértéke elérte az 1,6 billió dollárt, ami 48 százalékos növekedést jelentett 1996-hoz képest. 1996-ban az európai fúziók és vállalatfölvásárlások összege elérte a 400 milliárd dolláros rekordszintet - azaz az érték röpke két év alatt megduplázódott. Az Európában hevesen elõrenyomuló amerikai befektetési bankok a fönti ügyletek kétharmadában tanácsadókként vettek részt. Egy pillanatig se gondolják, hogy mivel az európaiak hisznek a - sokféle érdekcsoport szempontjait figyelembe vevõ - úgynevezett stakeholder-kapitalizmusban, ezért az általam elmondottak itt nem következhetnek be. Épp ebben a pillanatban megy végbe mindez a világnak ezen a részén is. Az OECD keretében tárgyalt Többoldalú Befektetési Megállapodás (Multilateral Agreement on Investment, MAI) célja épp az, hogy megnyissa Magyarország és más országok határait a pénzügyi és a tõkés társasági érdekek elõtt, melyeknek célja a rövid távú profitszerzés. A stakeholder-kapitalizmust éppen most irtják ki az európai gazdaságokból, mondván, ez a fajta kapitalizmus nem hatékony és sérti a részvényesi jogok kizárólagos érvényesülését. Az egyesített európai piac, valamint az egységes európai pénz által lehetõvé tett központosított gazdaságirányítás egyértelmûen föl fogja gyorsítani ezt a folyamatot, mivel ily módon a pénzügyi hatalom elválik a demokratikus elszámoltathatóságtól.

Gyakran halljuk azt az állítást, hogy a globális vállalatok fontos munkahelyteremtõ tényezõk. Ha azonban szélesebb összefüggéseiben vizsgáljuk meg a kérdést, láthatjuk, hogy e vállalatok valódi ereje abban rejlik, hogy képesek a világgazdaság jelentõs részét kézben tartani, miközben nagyon kis létszámú munkaerõt foglalkoztatnak. A világ elsõ kétszáz vállalata által lebonyolított összforgalom értéke megegyezik a világ összesített GDP-jének 28 százalékával. Ugyanez a kétszáz vállalat mindössze 18,8 millió embert foglalkoztat, ami kevesebb mint a világ egyszázaléknyi népességének egyharmada.

Jól ismert a kiskereskedelemmel foglalkozó hatalmas amerikai áruházláncok, köztük a Wal-Mart nemzetközi stratégiája, amellyel a helyi, kisméretû boltokat kiszorítják a piacról: olyan árengedményekkel lépnek föl, amelyekkel a kis boltok képtelenek fölvenni a versenyt. Mihelyst a kis üzleteket kiszorították a piacról, és a helybelieknek a Wal-Marton kívül nem marad más választási lehetõségük a vásárlásra, abban a pillanatban fölemelik az árakat. Becslések szerint minden egyes Wal-Mart üzlet létesítésekor egy létrehozott munkahelyre másfél megszüntetett állás jut, melyek korábban a helyi üzletek jóvoltából léteztek.

Általában azt mondhatjuk, hogy a bevásárló központok elõretörése az Egyesült Államokban pusztító hatást gyakorol a közösségek életére, ugyanis módszeresen pusztítják a belvárosi üzleti negyedeket, valamint a közösségi tulajdonban álló területeket, a közösségi élet színtereit. A bevásárlóközpontok terjedése következtében az üzleti hatalom az ilyen területeket uraló óriási láncolatok kezében összpontosul. Minthogy e központokat a lakóövezetektõl távol építik föl, növelik az emberek függõségét a gépjármûvektõl és fokozzák a zsúfoltságot az utakon.

A vállalati hatékonyság mítosza

Biztos vagyok benne, hogy sokszor hallottak már a kapitalizmus gazdasági hatékonyságának felsõbbrendûségérõl. Ha folytattak piacgazdasággal foglalkozó tanulmányokat, akkor tudják, hogy itt olyan föltételezéssel élnek, hogy a termelõk az összes áruhoz és szolgáltatáshoz kapcsolódó költséget teljes mértékben beépítik (internalizálják) a saját költségvetésükbe, és e költségek visszatükrözõdnek a termékeik árában.

Csakhogy a kapitalizmus nem egyenlõ a piaccal. A globális kapitalizmus sikere nagy mértékben attól a képességtõl függ, hogy - a költségek szélesebb társadalomra terhelése mellett - mennyire tudja kisajátítani a gazdasági tevékenység hasznait menedzserei és részvényesei számára. A globális tõkés társaságok már megszokásból ragaszkodnak ahhoz, hogy a kormányzatok közvetlen támogatásokat és adókedvezményeket nyújtsanak számukra az álláslehetõségekért cserébe. Hasonlóképpen föltételezik azt, hogy számos dolgozó létfenntartást sem biztosító bért is elfogad. A közösségektõl elvárják, hogy viseljék hulladék-kibocsátásuk gazdasági és egészségügyi terheit, a fogyasztóktól pedig a veszélyes és csökkent értékû termékek következményeinek fölvállalását kívánják.

Ralph Estes, okleveles állami számvevõ, aki kiemelkedõ egyetemi és kutatói pályafutással büszkélkedhet, összeállított egy gyûjteményt azokból a tanulmányokból, amelyek megbecsülték a veszélyes, illetve hibás termékekbõl és vállalati gyakorlatokból eredõen az Egyesült Államok társadalmára hárított költségeket. A becsléseket összegezve 2,6 billió dolláros éves összeget kapott - ami durván az ötszöröse az egyesült államokbeli vállalatok bevallott éves nyereségének, és 37 százaléka az ország 1994-ben létrehozott teljes GDP-jének. A kapitalizmus tehát - saját állításával ellentétben - elképesztõen rossz hatékonysággal mûködik.

A piacgazdaság elméletének ismerõi jól tudják, hogy a piac csak olyan szabályozott körülmények között mûködhet hatékonyan, amely elõsegíti bizonyos föltételek tartós teljesülését. Olyan szabályokra és ösztönzõkre van szükség, amelyek korlátozzák az egyes vállalatok növekedését és hatalmát, bátorítják a helyi tulajdont, továbbá megkövetelik a vállalatoktól, hogy tevékenységük költségei beépüljenek a vállalati költségvetésbe. Éppen ezért nem lehet célunk a szükséges szabályozás fölszámolása, hanem inkább annak ésszerûvé és hatékonnyá tételére kell törekednünk.

Ez az a pont, ahol az új, globális kapitalizmus természetellenességét a leginkább a bõrünkön érezzük. Az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA), az Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT), a Világkereskedelmi Szervezet (WTO), valamint a Gazdasági Együttmûködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) égisze alatt most tárgyalt Többoldalú Befektetési Megállapodás (MAI) egyaránt a feje tetejére állítja a piaci szabályozás szükséges gyakorlatát. A piaci intézmények legitimitásához szükséges hatékonyság és méltányosság helyreállítása érdekében kordában kell tartanunk a globális tõkés társaságokat, betartatva velük a sarkalatos piaci törvényeket. Az érvényben lévõ, illetve éppen tárgyalt nemzetközi egyezmények és intézmények nemcsak hogy nem felelnek meg ennek az igénynek, hanem pontosan az ellenkezõjét teszik. Tõkés társaságok által uralt mechanizmusokat foganatosítanak a demokratikusan megválasztott kormányok és önkormányzatok kézben tartására, nehogy azok megkövetelhessék a - piaci szólamok mögé rejtõzõ - vállalatoktól és pénzintézetektõl, hogy valóban a piac játékszabályai szerint játsszanak. Ez jelenti a WTO létrehozása mögött meghúzódó valódi késztetést.

A világméretû pénzügyi instabilitás mára olyan méreteket öltött, hogy még a laissez faire típusú kapitalizmus legelszántabb védelmezõi is az ellenõrzés szükségességét kezdik emlegetni. Már évek óta látható volt a gondok szaporodása, amit azon lehetett lemérni, ahogy számos nemzet sorsának hajóját a gazdasági hullámverés hol fölkapta, hol a mélybe taszította. Nem túl régen még Japán tûnt legyõzhetetlen gazdasági világhatalomnak, amely a hanyatló egyesült államokbeli és európai gazdaságok fölébe kerekedik. Azután a japán pénz- és ingatlanpiaci buborékok kipukkantak, és olyan országokat kezdtek magasztalni, mint Dél-Korea, Thaiföld, Malajzia, valamint Indonézia. Ezek az országok modellezték azokat lehetõségeket, amelyek nyitva állnak a neoliberális politikát magukévá tevõ országok számára. Azután az õ buborékjaik is sorra szétdurrantak, majd követte õket Oroszország, Brazília, valamint az Egyesült Államok.

Ha meg akarjuk érteni az instabilitás okait, félre kell tennünk azokat a mítoszokat és illúziókat, amelyek befolyásolják a nemzetközi pénzpiacok történéseire vonatkozó érzékelésünket. Legelõször azt a hiedelmet kell szétoszlatnunk, miszerint a részvényvásárlás új termelõkapacitás létesítésébe történõ befektetést jelent. Kevés olyan ember van, aki valaha igazán belegondolt volna abba, mi is történik valójában, amikor megvásárolnak egy nyilvánosan forgalmazott részvényt. Az új részvénykibocsátás esetét kivéve egyetlen fillér se jut a kifizetett összegbõl olyan célra, ami bármi módon is növelné a tényleges termelést. Miután a tõzsdeügynökök levonták a maguk jutalékát, a pénz fönnmaradó része a részvény korábbi tulajdonosához kerül.

Az Egyesült Államokban manapság a nagyvállalatok gyorsabban vásárolják vissza részvényeiket, mint amilyen ütemben újakat bocsátanak ki. Mindez azt jelenti, hogy a részvénypiacról a termelõ tevékenységbe áramló pénz nettó egyenlege negatív. Általában a részvénypiac nem a beruházási tõke forrása, hanem egyszerû játékkaszinó, ahol arra fogadnak, hogy mely részvények ára fog növekedni, illetve csökkenni. Sajnos a részvényárak emelkedése és süllyedése gyakran valóban jelentõs hatást gyakorol a valós világra, mivel a bankok roppant nyereségesnek találják azt, ha igen nagy összegû hiteleket nyújthatnak a piaci fogadási tétjeiket hitelbõl finanszírozó egyéneknek és intézményeknek.

Az 1997-es ázsiai pénzügyi válság - amely a földrész egekig magasztalt pénzügyi csodáját Ázsia pénzügyi összeomlásává változtatta - jól szemlélteti a felelõtlen banki hitelezés szerepét a pénzügyi instabilitás kiváltásában, amely most igen jól láthatóan jelentkezik világszerte. Az ázsiai összeomlás Thaiföldön kezdõdött, majd gyorsan végigsöpört Malajzián, Indonézián, Dél-Koreán és Hong Kongon: e gazdaságok úgy rogytak össze, mint ahogy a dominók dõlnek el egymás után. Bár az egyes esetek részleteikben eltérnek egymástól, a thaiföldi példa jól érzékelteti az eseményeknek azt az alapvetõ logikáját, amely szerint valamennyi országban megismétlõdtek a folyamatok. Abban az idõben, amikor Thaiföldet a Nemzetközi Valutaalap és hasonló intézmények gazdasági csodaként és a haladó szellemû gazdaságpolitika példaképeként magasztalták, a külföldrõl beáramló hatalmas pénzek gyorsan fölfúvódó buborékokat tápláltak a részvény- és ingatlanpiaci árak körében. Az inflálódott árakból álló buborékok még több pénzt vonzottak az országba. E pénzek nagy részét nemzetközi bankok teremtették, melyeknek a spekulánsoknak nyújtott hitelek utáni haszonra fájt a foguk. A spekulánsok a hitelek fedezeteként az inflálódott árú vagyontárgyakat jelölték meg. A külföldi valutatartalékok beözönlésének következtében a fogyasztói javak importjának értéke és mennyisége az egekig emelkedett - mindez a jólét és a fellendülõ gazdaság látszatát keltette.

Ám a részvény- és ingatlanspekuláció sokkal magasabb hozamokat eredményezett, mint az iparban és a mezõgazdaságban megvalósítható termelõ beruházások, ezért minél gyorsabban áramlottak be a külföldi befektetések egy országba, annál gyorsabban áramlott ki a pénz a gazdaság termelõ szektoraiból, hogy e pénz tulajdonosai is részt vehessenek a spekulációs õrületben. A tényleges termelés stagnált - sõt kifejezetten csökkent - mind a mezõgazdaságban, mind az iparban. Ennek következtében a külföld felé fönnálló pénzügyi kötelezettségek értéke az égbe szökött, mialatt az ország visszafizetõ képessége csökkent. Az egyre növekvõ fogyasztásnak és a csökkenõ termelésnek ez a tendenciája nyilvánvalóan fenntarthatatlan volt. Mihelyst ezt a spekulánsok is fölismerték, a rendszer megindult az összeroppanás felé. A spekulánsok kezüket-lábukat törve rohantak, hogy kivonják a pénzüket az országból, mivel összeomlásra számítottak. A részvény- és ingatlanpiaci árak a mélybe zuhantak. A bankok és más hitelezõ intézetek ottmaradtak hatalmas, behajthatatlan követeléseket tartalmazó portfolióikkal; ez korlátozta õket a további hitelnyújtásban, s készpénzhiányhoz vezetett, amint a pénzügyi összeomlás szele megérintette a rendszert.

A Wall Street bankárai és befektetési intézetei, amelyek a nyereség beözönlésekor a szabad piac utolérhetetlen bajnokai voltak, és amelyek spekulációs túlkapásaikkal és felelõtlen hitelpolitikájukkal közremûködtek a válság elõidézésében - tipikusan kapitalista módon reagáltak a bajra. A kormányokhoz és a Nemzetközi Valutaalaphoz rohantak segélyekért.

Az ázsiai példán keresztül láthatjuk, túlságosan is általános jellemzõje a kapitalizmusnak, hogy spekulációs õrületet gerjesztve teremti meg a jólét látszatát, miközben valójában aláaknázza a termelõ tevékenységet, és elõkészíti a terepet a gazdasági összeomlás számára. Hasonló folyamatok mûködtek közre az Egyesült Államok 1929-es pénzügyi összeomlásában, majd az ugyanitt bekövetkezõ betét- és hitelválságban a nyolcvanas évek második felében, valamint a japán pénzügyi buborék leeresztésében, amelynek folyamata 1989-ben kezdõdött.

Pénzszaporítás, elszegényedés

Fölhívom figyelmüket a 2. ábrára, amely meglehetõsen egyértelmûen mutatja, mit is mûvelünk önmagunkkal globális léptékben. Egy a McKinsey and Company által készített tanulmány kimutatta, hogy az OECD-országok pénzügyi eszközei 1980 óta kétszer-háromszor gyorsabb ütemben növekednek, mint a bruttó hazai termékük (GDP). Ez az inflálódott értékû pénzeszközöknek és vagyontárgyaknak köszönhetõ, amelyek pénzügyi buborékokat hoznak létre. Ez azt jelenti, hogy a gazdaság kibocsátásaira vonatkozó lehetséges követelések kétszer-háromszor gyorsabban növekednek a pénzzel ténylegesen megvásárolható dolgok kibocsátásánál.

 

A torzulások azonban a fönt leírtaknál sokkal lényegibbek, mivel a GDP által jelenleg mért kibocsátásnak egy fontos része nem jólétünk növekedését, hanem annak csökkenését okozzák. Ha a gyerekek fegyvert meg cigarettát vásárolnak, akkor az erre fordított kiadásaik beleszámíttatnak a GDP-be, noha nincs olyan épeszû ember, aki szerint mindez fokozná a társadalom jólétét. Az olajszennyezés jó dolog, mert költséges tisztítási eljárásokat tesz szükségessé. A házasság fölbomlása szintén hasznos a GDP szempontjából, ugyanis válóperes ügyvédeket fizetnek, és legalább az egyik fél egy új lakás vásárlására, illetve bérlésére, továbbá annak bebútorozására kényszerül. A GDP más részei olyan védekezési kiadásokat tartalmaznak, amelyekkel a káros növekedésbõl fakadó társadalmi és környezeti leépülés következményeit próbálják meg ellensúlyozni. Ezt példázzák - egyebek mellett - a biztonsági berendezésekre, valamint a környezet megtisztítására fordított kiadások. A GDP tovább torzítja a valóságról alkotott képünket azzal, hogy a bruttó, nem pedig a nettó hazai termék alakulását méri. A GDP értékébõl tehát nem vonják le a természeti, a társadalmi, az emberi, az intézményi, sõt még az ember által alkotott tõke értékcsökkenését, fogyását sem. Így tehát, amikor kivágjuk erdeinket vagy hagyjuk tönkremenni fizikai infrastruktúránkat, nem könyveljük el a termelõképességben jelentkezõ veszteséget. Kizárólag a nyereséget számoljuk el.

A hasznos gazdasági kibocsátás nettó összegének meghatározása érdekében egyes közgazdászok az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Hollandiában, valamint Ausztráliában kiigazították az országaik által nyilvánosságra hozott GDP-adatokat. Valamennyi esetben arra a következtetésre jutottak, hogy az elmúlt 15-20 év során - a jelentõs gazdasági növekedés ellenére - a gazdaság nettó hozzájárulása a jóléthez valójában csökkent vagy azonos szinten maradt.

Ám még a hasznos kibocsátás nettó mutatói is félrevezetnek bennünket, mivel nem árulják el, milyen mértékben éljük föl a Föld élõ tõkéjét, ami minden jövõbeli termelõ tevékenység alapja. Ismereteim szerint nem létezik olyan rendszerezett kutatás, amely egy egységes mutatószám kialakítására irányulna a rendelkezésünkre álló élõ tõke állapotának átfogó mérése érdekében. Egy ilyen mutatószám kialakításához nyilvánvalóan komoly technikai nehézségeket kell leküzdenünk. Mindazonáltal a jelenleg is elérhetõ mutatószámok alapján - amelyek erdeink, talajunk, ivóvízkészleteink és halállományunk pusztulását, éghajlati rendszereink megbomlását, a társadalom szerkezetének szétforgácsolódását, az oktatás színvonalának hanyatlását, legfontosabb intézményeink legitimációjának szétporladását, valamint a családok széthullását mérik - arra következtethetünk, hogy élõ tõkénk fölélési üteme még a nettó hasznos kibocsátás hanyatlási ütemét is túlszárnyalja.

A részvénypiaci teljesítmény mutatószámai és a GDP, amelyekre vezetõink a gazdaság helyzetének értékelése céljából támaszkodnak, azt az illúziót keltik, hogy az általuk képviselt politika gazdaggá teszi az embereket - holott valójában elszegényítenek bennünket. A kormányok nem állítják össze azokat a mutatószámokat, amelyek föltárnák az igazságot, valójában mi is történik a vagyonunkkal és a jólétünkkel. A hatalom birtokosai pedig, akiknek pénzügyi eszközei folyamatosan növekednek, nem érzékelnek semmiféle problémát. A globálissá vált gazdaság körülményei között a zsebükben lévõ pénz lehetõvé teszi a számukra, hogy könnyedén kimazsolázzák a valódi vagyonból még megmaradt részek legjavát. A kapitalizmus kirekesztettjeinek se hatalmuk, se szavuk nem lehet.

Látva a világszerte terjedõ kapitalizmus által okozott társadalmi és gazdasági pusztítást, eljött a valóság kimondásának pillanata. Elõször is ki kell jelentenünk azt a kemény igazságot, hogy a kapitalizmus nem teljesítette az egyetemes béke és jólét megteremtésére vonatkozó ígéretét, hanem épp ellenkezõleg, pusztító kudarcnak bizonyult. A rendszer azáltal, hogy képes a vagyon koncentrálására, elképzelhetetlenül nagy egyenlõtlenségeket eredményezett, és több mint egymilliárd embert lealacsonyító és életet veszélyeztetõ szegénységbe taszított. Az egyéni mohóság és a materializmus szakadatlan dicsõítésével szándékosan és módszeresen verte szét az igazságos, fenntartható és részvétteljes társadalomhoz elengedhetetlenül szükséges erkölcsi alapokat. E rendszer uralja és kereskedelmi jellegûvé teszi a tömegtájékoztatást, ezáltal elpusztítja a nemzeti és helyi kultúrák gazdag változatosságát, ami önazonosságunk forrása lenne és értelmet adna életünknek.

A kapitalizmus a gazdaságilag gyönge és a nem versenypiaci szereplõk könyörtelen kizárásával, valamint a társadalmi felelõsség fogalmának befeketítésével széttépte az emberi civilizáció alapját képezõ társadalmi szövedéket. A bármi áron való esztelen pénzhajszában kegyetlenül elpusztítja bolygónk életfenntartó rendszereit, amelyek lététõl saját fajunk túlélése függ. A hatalmat kiveszi az emberek és a demokratikusan megválasztott kormányok kezébõl, s átadja a pénzügyi spekulánsoknak, akik a maguk rövid távú nyereségét kivéve vakok minden egyéb megfontolás iránt. Mindez aláássa a demokráciát, a nemzetgazdaságokat pedig olyan erõszakos föllendülési és válságciklusoknak szolgáltatja ki, amelyeknek semmi közük a gazdasági realitásokhoz.

Gyógyír a betegségre

Szembe kell végre néznünk azzal a nyilvánvaló ténnyel, hogy a kapitalizmus kudarcai egyenesen következnek e rendszer értékorientációjából: a kapitalizmus olyan értékek és intézmények iránt elkötelezett, amelyek a pénzt az élet fölébe helyezik. Amennyiben olyan világot akarunk teremteni, amelyben virul az élet, újjá kell alkotnunk gazdaságunk rendszerét: olyan értékekre és intézményekre kell alapoznunk, amelyek tiszteletben tartják az életet, szolgálják az élet szükségleteit, a pénz szerepét pedig a neki megfelelõ területre korlátozzák, azaz a pénz az ember szolgálatában marad.

Sokan kérdezik tõlem, ha megpróbálok valamifajta alternatívát tárni az emberiség szeme elé, akkor vajon kedvezõ jövõt jósolok-e a társadalom számára. Nos, a jövõt nem ismerem. Azt azonban tudom, hogy sorsunk a saját választásunkon múlik. Azok, akik már fölismerték közülünk, hogy az emberiség kollektív ostobasága mit is jelent valójában, nem elégedhetnek meg a káros politikák és a pusztító gyakorlat elleni állásfoglalással. Tudatosítanunk kell az emberekben azoknak az életképes és vonzó alternatíváknak a létét, amelyek közül szabadon választhatunk. A gazdasági alternatívákat illetõen a megoldás mindannyiunk számára ismerõs - sõt, ez az a megoldás, amelyben legtöbbünk már ma is hisz: a demokrácia, a piacgazdaság, valamint az erkölcsi alapokon nyugvó kultúra. Különösképpen fölhívom a figyelmet az erkölcsi alapokon álló kultúra jelentõségére, mivel a kapitalizmus egyik hiedelme a következõ: a piac valami csodás mechanizmus segítségével automatikusan a köz javává alakítja át az egyes szereplõk kapzsiságát - hiszen Adam Smith ezt mondta. Ezzel a kijelentéssel csupán két gond van: a piac nem rendelkezik ilyesfajta mechanizmussal, Adam Smith pedig sosem állította, hogy rendelkezik vele. A hatékony piac teljes mértékben a bizalomra és a kölcsönös felelõsségvállalásra épülõ kultúra létén múlik. Ezt kívánom hangsúlyozni akkor, amikor a kívánatos alternatívát gondoskodó piacnak (mindful market) nevezem. Ily módon hívom föl a figyelmet arra, hogy a hatékony piaci mûködéshez elengedhetetlenül szükséges a kultúra, amely az egyént arra ösztönzi, hogy tudatosítsa magában mind önmaga szükségleteit, mind az egész társadalom, illetve a természeti rendszer szükségleteit, és ezeknek megfelelõen cselekedjen.

Olyan választásról beszélek, amelyet minden ország polgárainak fontolóra kell venniük. Amennyiben a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Wall Street spekulánsai, illetve az Európai Uniót összeeszkábáló bankárok tanácsait követjük, akkor a pénz uralmának rendszerébe fogunk beépülni, amely oda juttat bennünket, ahová egyetlen épeszû ember sem kívánkozhat. Az ezzel szemben álló alternatíva azt igényli, hogy a kapitalista rendszert fosszuk meg legitimitásától és erõforrásaitól, továbbá e legitimitást és erõforrásokat a gondoskodó piacgazdaság megteremtésére használjuk föl. Mihelyst fölismerjük, hogy a demokráciának, a piacnak és az erkölcsi alapokon nyugvó kultúrának - vagyis mindannak, amire legtöbbünk a társadalmat alapozni kívánja - halálos ellensége a kapitalizmus, nem lesz meglepõ számunkra, hogy ez a gondolkodásbeli változás olyan politikák megvalósítását követeli meg, melyek szinte teljesen ellentétesek a kapitalizmus által támogatottakkal.

A kapitalizmus az óriási, globális méretû monopóliumokat kedveli, melyek rendelkeznek a közpénzekbõl nyújtott hatalmas támogatások kipréseléséhez szükséges hatalommal, továbbá képesek kibújni a közösség felé történõ elszámolási kötelezettség alól. Ezzel szemben a hatékony piaci mûködés olyan szabályok meglétét föltételezi, amelyek a vállalatokat emberléptékûvé teszik, továbbá megkövetelik a termelõktõl költségeik internalizálását, azaz belsõvé tételét. A kapitalizmus az úgynevezett elidegenedett tulajdonosi rendszert intézményesíti, amely a tulajdonosokat messze távol tartja saját döntéseik következményeitõl. A piacgazdaság ezzel szemben a célból támogatja a valódi érdekcsoportok (dolgozók, tulajdonosok, beszállítók, vevõk, közösségek) tulajdonlását, hogy az emberi érzékenység beépüljön a gazdasági döntésekbe. Míg a kapitalizmus az erkölcsös emberrel (homo moralis) szemben a gazdasági embert (homo oeconomicus) állítja a középpontba, addig a piacgazdaság egy erkölcsös kultúra meglétét elõfeltételezi. Míg a kapitalizmus ösztönzi és jutalmazza a spekulánsokat, addig a piac azokat támogatja, akik a saját munkájukkal, illetve termelõ beruházásaikon keresztül járulnak hozzá a jólét megteremtéséhez. Míg a kapitalizmus a pénz és a tulajdon jogait a személyek jogai fölé helyezi, továbbá arra törekszik, hogy a pénz mozgását fölszabadítsa az országhatárok korlátai alól, addig a piac a személyek jogait igyekszik biztosítani a pénz jogaival szemben, valamint tiszteletben tartja az országhatárokat, mivel azok léte az egészséges gazdaság alapfeltételei közé tartozik.

Legfõbb ideje, hogy a kapitalizmust valódi természetének megfelelõen kezeljük, azaz halált hozó rákbetegségként bánjunk vele. Megvan hozzá a jogunk, és rendelkezünk is a kellõ eszközökkel ahhoz, hogy kigyógyítsuk társadalmunkat és megszabadítsuk ettõl a ráktól. A gyógyulás érdekében együtt kell munkálkodnunk azon, hogy fölépítsük azt a kultúrát és azokat az intézményeket, amelyek a valamennyiünk által álmodott igazságos, fenntartható és részvétteljes világ alapját jelentik.


David Korten: Tőkés társaságok világuralma
c. könyvéről (avagy mi történik manapság velünk, és hogyan)



A reménytől a válságig
A 20. sz. második felében olyan technikai eszközöket fejlesztett ki az ember, amelyek nagyobb sebességet, több választási lehetőséget, több szabadidőt és nagyobb kényelmet nyújtanak, megalkotta a világméretű irányítás első intézményeit (ENSZ, Világbank), Nyugat-Európa egységesült, megszűnt a Kelet és Nyugat közötti nukleáris fenyegetés, demokráciák alakultak a rab nemzetek országaiban. Az ember legyőzte a himlőt és a gyermekbénulást, a legutóbbi harminc évben a fejlődő országokban a várható élettartam egy harmadával nőtt, az öt éven aluliak halálozási aránya a felére csökkent. A gazdasági teljesítmény 1950 és 1992 között az ötszörösére nőtt, a kereskedelmi forgalom a tizenegyszeresére. Minden tudás, technika és szervezőképesség a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy megszüntessük a szegénységet, a háborúkat, a betegségeket, ne legyenek többé megélhetési gondjaink, és minden erőnkkel társadalmi, lelki és szellemi fejlődésünk felé forduljunk.

Az emberiség háromszoros válsága
Az aranykort ígérő vezetők és intézmények azonban nem váltják be ígéreteiket. Technikai csodák helyett biztos megélhetésre, megfelelő lakásra, szennyezetlen élelmiszerekre, jó oktatásra, egészségügyi ellátásra, tiszta és életteli környezetre lenne szükségünk, de ezek elérhetőségében egyre kevesebb ember hisz. A családok és közösségek által nyújtott hajdani biztonság felbomlóban van, a természeti környezet állapota romlik, csökken a nagy intézményekbe vetett bizalom.
A munkanélküliség, a csökkenő reálbérek, az alkalmi munkákból adódó függő helyzet, a gyöngülő szakszervezetek a megélhetés bizonytalanságát növelik. A munkaviszonyban állók egyre többet dolgoznak, több munkahelyen, reáljövedelmük mégis csökken. A pályakezdők esélyei egyre kisebbek a biztonságos megélhetésre. A magasan képzett, gyakorlott dolgozók munkahelye sincs biztonságban, ezért nyilvánvaló, hogy a munkanélküliség problémája továbbképzéssel nem oldható meg.
A hagyományos kisüzemi gazdálkodásból élők erőforrásait kisajátítják vagy szemétlerakóvá alakítják át, a megélhetésükről pedig nem gondoskodnak. A kistermelők vándorló bérmunkásokká válnak, Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában gyermekek százezrei család nélkül, koldulással, lopással, kukázással, prostitúcióval tartják fenn magukat. A 20-25 millió vándormunkáson túl kb. 20-40 millió az illegális bevándorlók és gazdasági menekültek száma. A világban egyre nő a különbség a fényűző bőségben és az embertelen nyomorban élők között, az ennek következtében fellépő társadalmi feszültségek jele a növekvő bűnözés, drogozás, és menekültáradat. 1960-ban 1,4 millió menekült élt a világon, 1992-ben 18,2 millió (ENSZ), további 24 millió az országon belül elűzöttek becsült száma. Ennek következtében megváltozott az erőszak jellege, a század elején a háború áldozatainak 90%-a katona, a század végén 90% a polgári áldozat. 1989-1992 között 82 fegyveres összecsapásból három volt államközi, a többi polgárháború.
Az ózonlyuk fokozott ultraibolya sugárzással jár, a világméretű fölmelegedés a parti területek elöntésével és sivatagosodással fenyeget, a termőtalajok kimerülnek, a tengereket túlhalásszák, a talajvíz kiemelése és a folyók szennyezése miatt általános a vízhiány, az élelmiszer a víz és a föld kémiai és sugárzó anyagokkal szennyezett. A folytonos gazdasági növekedés következményeit súlyosbítja az évi 88 milliós szaporulat.
A fokozódó elszegényedés, a társadalmi bomlás és a környezet pusztulása egyaránt helyi cselekvést igényel, a helyi erőforrások alapján. Erre azonban egyre kevesebb lehetőségünk van, mert a helyi erőforrások fölött vagy a központi kormányzat vagy távoli gazdasági társaságok rendelkeznek.

A növekedés illúziója (avagy a haladás-mítosz)
A modern politikai kultúra legáltalánosabb téveszméje szerint az emberi igények kielégítésének egyetlen módja van, a gazdasági növekedés, amely a szegénység fölszámolását és a környezeti problémát is megoldja. A gazdasági növekedést a GNP-vel, a bruttó nemzeti termékkel mérik, amelynek nagy részét a nem megújítható erőforrások feldolgozásában és a környezetszennyezésben élenjáró iparágak adják (olajipar, vegyipar, fémipar, vegyszeres mezőgazdaság, közművek, útépítés, szállítás és bányászat). A GNP, formailag a pénz átáramlási sebessége a gazdaságon, tartalmilag nem más, mint annak mutatója, hogy milyen gyorsan alakítjuk át az erőforrásokat hulladékokká. A GNP növelése helyett a szegénység megszüntetésére, az életminőség jobbítására és a földi egyensúly megteremtésére kellene törekednünk, ezeket a célokat azonban csak akkor érhetjük el, ha megszabadulunk attól az illúziótól, hogy a növekedés a jobb élet útja.

Tőkés társaságok keletkezése és fejlődése
A társasági alapítólevél olyan amerikai találmány, amely magánszemélyek pénzforrásait egyesíti valamely közcél érdekében. Lehetővé teszi, hogy magánszemélyek jelentős gazdasági és politikai erőforrásokat sorakoztassanak föl céljaik elérésére, ugyanakkor fölmenti őket tevékenységük jogi felelőssége alól. A társaságok egy bizonyos nagyság elérése után már önálló életet élnek, amint azt Parkinson törvényei leírják. Manapság a Föld uralkodó intézményei a tőkés társaságok, amelyek sok országban a kormányzó politikai intézményeknél is erősebbek.

Önpusztító rendszer
Adam Smith bár nem tudott róla, elsőként írta le a negatív visszacsatolásra épülő önszabályozó piaci rendszert. Mai utódai, akik a bonyolult és sokrétű rendszertervezői munka helyett beérik ideológiai egyszerűsítésekkel, pozitív visszacsatolást adnak a természeti és társadalmi erőforrásokat elpusztító vállalati vezetőknek, miközben a növekvő társadalmi feszültségek miatt kétségbeesett tömegeket a túlszabályozó állam elleni fellépésükkel igyekeznek megnyerni. Akik nekik hisznek, későn eszmélnek majd rá, hogy nem a kisemberek érdekeit védik az állammal szemben, hanem a tőkés társaságokat korlátozó utolsó állami jogosítványokat rombolják le, s ezzel teljesen kiszolgáltatják magukat a nemzetgazdaságokat szétzüllesztő világméretű piacnak.

Először Amerika, azután az egész világ
Amerika puritán és kvéker gyökerű, takarékos és mértékletes lelki kultúráját a saját vágyak kielégítésére irányuló anyagias kultúrává változtatták át a tőkés társaságok kereskedői. Ebben a vágyak felkeltése volt az elsődleges eszközük. Manapság ennek legjobb eszköze a televízió, amely egyszerre milliók fejébe tud egyöntetű képeket, ismereteket és kívánságokat beültetni. A nemzetek feletti tőkés társaságok 1989-ben 240 milliárd dollárt költöttek reklámokra, 380 milliárdot csomagolásra, formatervezésre, ez összesen fejenként 120 dollár a föld minden egyes lakójára. Ebből az összegből biztosítani lehetne a tiszta vizet és az alapvető egészségügyi ellátást a föld minden lakója számára.

A tőkés társaságok a félrevezetés és a hazugság minden eszközét bevetik az összes elérhető közlési csatornán, ha ezzel a kívánt fogyasztói reakciókat érhetik el. Minden gyár a saját termékeit korlátozó közösségi jogszabályok és határértékek ellen támad, s orwelli értelemben uralja mindennapjainkat. Módszerei azonban ravaszabbak, kulturális jelképeinket akarják lecserélni a tőlük származó egységes védjegyekre, s ezzel azonosságtudatunkat és önértékelésünket is ők határozzák majd meg.

A mai világ egyik leggyorsabban növekvő és legjövedelmezőbb foglalkozása a pénzjátszma. Fürge észjárású emberek vesznek részt benne, még fürgébb számítógépeikkel. A vagyon hatékony létrehozása helyett a vagyon kivonása és összpontosítása a céljuk.

A pénz és az érték szétválása
A pénz fontos találmány volt a cserkereskedelem elősegítésére. Díszkagyló, sótömb, nemesfém, drágakő, fémpénz, papírpénz aranyfedezettel, majd anélkül, végül az elektronikus pénz jelzi a pénz átalakulását tiszta elvontsággá. Eközben a pénz létrehozása is elvált az érték létrehozásától. A megtakarítások befektetéséért versengő szakembereknek egyre rövidebb távú, és egyre nagyobb hozamot kell ígérniük, hogy versenyben maradhassanak. Mivel már túllépték a termelő beruházások lehető legnagyobb hozamait és a lekötések nem érik el a termelő beruházásokhoz szükséges időtartamokat, csak a kivonó jellegű befektetések versenyképesek, az embereket érintő következményeket azonban nem veszik figyelembe.
A pénzügyi rendszer teljesen elvált a valóságos termeléstől, napi forgalma 800-1000 milliárd dollár, mintegy 40-50 szerese a javak és szolgáltatások napi 20-25 milliárdos forgalmának. Ez a spekulációval teremtett pénz nem kapcsolódik semmiféle értékhez, de akik a birtokába jutnak, többlet vásárlóerőre tesznek szert a valódi értéket létrehozókkal szemben.

A nagy pénzteremtő gépezet
Az értékteremtés nélküli pénzteremtésnek két közismert módszere van, az adósság létrehozása és a vagyontárgyak felértékelése. A világméretű pénzügyi rendszer mindkettőt alkalmazza. A 10%-os tartalékképzési szabályt alapul véve 1000 dollár tényleges értékből további 9000 dollár új betétet és ugyanennyi adósságot lehet létrehozni. A bankok a semmiből létrehozott 9000 dollár kamatát is meg akarják kapni, ez 12 %-os kamatláb esetén is meghaladja az eredeti tényleges értéket. Ezért olyan nagy üzlet a bank.

Az üzletkötések módja drámaian megváltozott, ma már matematikai elemző programok kötik az üzleteket bonyolult paraméterek alapján, azzal az egyetlen céllal, hogy a pénzt szaporítsák.

A nyomor ellenszerét nem a világméretű szabadpiac növekedése fogja megadni, mert az elpusztítja a kulturális és közösségi kötelékeket a tőkés társaságok haszna érdekében. A szükséges gyógymód éppen ezeknek a kötelékeknek a létrehozásában és megerősítésében áll.

A fenntarthatóan élők megbecsülése
A világ lakóinak leggazdagabb 20%-a, a túlfogyasztók felelősek a környezetpusztítás 80%-áért, miközben a legszegényebb 20% éhezik. A közbülső 60% nagyjából fenntartható módon él. (Gyaloglás, kerékpár, tömegközlekedés; kevés hús, gabonafélék, zöldségek; újrahasznosítás) Ahelyett, hogy őket tettük volna pédaképpé, a gazdasági növekedés növelte a túlfogyasztást, és a fenntartókat is a két szélsőség irányába terelte.

Nincs épelméjű ember, aki olyan világban akarna élni, amely két részre oszlik: sok milliárd kirekesztett, nélkülözésben élő emberre és egy kis elitre, amely luxuserődítményekben elsáncolva élvezi vagyonát. Mégis, minden racionális tettünk ebbe az irányba visz. A gazdaság világméretűvé alakítása az üzleti érdekek alapján nem adja meg az embereknek azt, amire valójában szükségük van, nem ad közösségi kötődést, bizalmat, szeretetet, nem ad értelmet az életnek.
Egészséges, erős, helyi közösségeken alapuló társadalmakat kell létrehoznunk, amelyek gondoskodnak tagjaikról, és kötődnek a lakóhelyükhöz.

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr695297481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.11.09. 07:31:32

Az ökológiai forradalom
Nincs épelméjű ember, aki olyan világban akarna élni, amely két részre oszlik: sok milliárd kirekesztett, nélkülözésben élő emberre és egy kis elitre, amely luxuserődítményekben elsáncolva élvezi vagyonát. Mégis, minden racionális tettünk ebbe az irányba visz. A gazdaság világméretűvé alakítása az üzleti érdekek alapján nem adja meg az embereknek azt, amire valójában szükségük van, nem ad közösségi kötődést, bizalmat, szeretetet, nem ad értelmet az életnek. Szegénységet, környezetpusztítást és társadalmi bomlást ad helyette, és ezt azok is megszenvedik majd, akiknek most még megéri elhitetni, hogy kényszerítő történelmi erők és eredendő emberi tökéletlenségünk szorításában vergődünk tehetetlenül. Vannak emberhez méltó változatok, és akik az emberi érdekek szempontjából látják a világot, összefoghatnak.
Egészséges, erős, helyi közösségeken alapuló társadalmakat kell létrehoznunk, amelyek gondoskodnak tagjaikról, és kötődnek a lakóhelyükhöz. Ilyen társadalmakat csak helyben, háztartásonként, közösségenként lehet felépíteni

Vezérelvek
Környezeti fenntarthatóság:
A megújuló erőforrások felhasználási üteme nem haladhatja meg a környezet újratermelési ütemét. A nem megújuló erőforrások felhasználási üteme nem lehet nagyobb, mint helyettesítésük üteme megújuló erőforrásokkal. A környezetszennyezés üteme nem haladhatja meg a környezet feldolgozó-képességét.
Gazdasági igazságosság:
Aki többet tesz a társadalomért, többet is kapjon, ha az alapvető szükségleteit már mindenki kielégítheti, a jövendő nemzedékek választási lehetőségei nem szűkülnek be, és a gazdasági hatalom elosztása nem fenyegeti a többieket.
Biológiai és kulturális változatosság:
Ez az evolúciós képesség alapja, a jövőbeli kihívásokra adható válaszok tartaléka.
Felelősség:
Bármely egyéni, vállalati vagy politikai közösségi döntés összes költségeit a döntéshozóknak kell viselniük, vagyis semmiféle költség nem externalizálható. Ez csak helyi gazdasági rendszerekben valósítható meg.
Közös örökség:
A Föld természeti erőforrásai és fajai minden ember közös öröksége, ezért ezek monopolizálása, vagy ésszerűtlen felhasználása jogtalan.

Gondoskodó családok és közösségek:
Az emberi faj fönnmaradásának legalább olyan fontos feltétele a csoporthoz tartozás és az együttműködés, mint a versengés.

Az ember képes a gyűlöletre, az erőszakra, a versengésre és az önzésre, de képes a szeretetre, az együttműködésre, és a nagyvonalúságra is. Rajtunk fordul, hogy az általunk épített társadalomban melyik magatartást követjük.

www.dunakanyar.net/~di/korten2.htm
süti beállítások módosítása