kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (4) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (69) USA (5) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallas (16) vallás (11) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Csőcselék az LMP-ben, daniel kohn bendit

2011.01.27. 04:32 | tesz-vesz | komment

Címkék: lmp

Daniel Cohn-Bendit

rendőrökre kőt dobáló, autógyújtogató, molotov-koktélozó, és egy csöppet pedofil. azért az 5 éves lány...

 

német politikus, az 1968-as De Gaulle elleni franciaországi diáklázadások egyik vezetője. Jelenleg képviselő és az Európai Zöldek - Európai Szabad Szövetség frakció társelnöke az Európai Parlamentben.

 

Kohn családja a nácizmus elől menekült Franciaországba 1933-ban. Cohn-Bendit itt született és nevelkedett, majd 1958-ban Németországba költöztek



1966-ban visszatért Franciaországba, és a nanterre-i egyetemen kezdett szociológiai tanulmányokat. Több anarchista csoporthoz csatlakozott, majd 1968-ban a de Gaulle-kormány elleni diáktüntetések egyik vezéralakja lett.



1984-ben belépett a német zöld pártba. 1989-ben Frankfurt alpolgármestere lett (a német kisdemszky). 1994-ben a párt színeiben az Európai Parlament tagjává választották. 1999-ben a francia zöldek listáját vezette. 2002-ben választották az európai zöldek frakciójának társelnökévé.

Cicero-díjjal tüntették ki. A díjat 1994 óta minden évben Bonnban ítélik oda azoknak, akik "kiemelkedő szónoki tevékenységet folytattak". Cohn-Bendit előtt a Cicero-díjat többek között Marcel Reich-Ranicki irodalomkritikus, (aki kertészt is nagyon dicséri - ismerjük) Peter Sloterdijk filozófus, Wendelin Wiedeking, a Porsche autógyár volt vezetője és Jean-Claude Juncker, Luxemburg miniszterelnöke kapta meg.

a videón kohn nagyon régen:

 

 

 

 

vagy itt:

 

vajon ekkor rendőrre támadni, és autókat gyújtogatni az LMP (kisszdsz: retkes: kóka pénzeli az lmp-t, karácsony és pető együtt politikai haknizik, ugyanazok a szavazók) szerint menő és kulturális tevékenység, és abszolútmeglehetérteninem?

míg a 2006 őszi események résztvevői pedig barbár csőcselékek. hát nem érdekes?

 

 

 

 

Daniel Cohn-Bendit et la Pédophilie VO/ VF

 

 

amúgy hagyjuk már ezt a zöldséget. a zöld az nem egy politikai ideológia. én is zöld vagyok

Mondja már meg valaki ennek a szerencsétlennek, hogy a Magyar Nemzet a legnagyobb fideszes újság, azt nem fogják cenzúrázni, kb. ennyire ért a magyar belpolitikához, meg a médiatörvényhez is. A bal oldali kedves hölgy meg fejjel lefelé tartja a lapot. Azt se tudja hol van, meg mi történt, de tiltakozzunk a fasiszták ellen!

A jobb oldali debil hölgy ragtapasza a száján meg szánalmas. Nagyon lelkes.

Ez már performansznak számít. Ez náluk művészet.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr672224889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lüke 2010.08.17. 08:51:06

na,
nemcsak J Fischernek meg Barrosonak terem babér
-út az anarchizmustól
-út a maoizmustól
-út a pornótól
-út szex laptól
néhány ivelö karrier
( s az oldalt, eszmét ,jellemet váltókról nem is szóltam)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.17. 16:52:39

@lüke: pedig kifejthetnéd ezt bővebben is, érdekes

2010.08.21. 01:26:22

Lóf*szt vagy te zöld, kevered itt a szart ezerrel.

1. Cohn-Bendit nem Kohn.
2. Nem volt elítélve soha sem, saját könyvére alapozzák ezeket a vádakat. Senki nem vádolta meg őt annak idején. Akkor miről beszélünk?
3. Az LMP-nek nem tagja Cohn-Bendit, soha se mondta, hogy egyetértett fiatalkori tevékenységével. Ellenben alelnöke az európai zöldeknek. Gondolod, ha ezek a vádak igazak lennének, az lehetne?
4. És természetesen az LMP nem kisszdsz, Kókától egy vasat se kapott, Karácsony nem együtt haknizott Petővel, hanem meghívták egy beszélgetésre, a szavazók csak kis részben ugyanazok és az se jelent semmit, stb. Ezek ismert jobboldali toposzok, amik sose kerülnek bizonyításra, mégis újra meg újra előjön a papagájkommandó vele.

2010.08.21. 01:27:30

Ja és hogy hogy jönnek ide a 2006-os események, amelynek egyik legfőbb bírája az LMP, az tényleg rejtély.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.21. 20:12:50

@iii: 1. Cohn-Bendit nem Kohn.

-komoly? pedig ugyanúgy ejted.
legalábbis én connak mondom, c-vel.
ja persze verne gyula sem ugyanaz jules vernével

2. Nem volt elítélve soha sem, saját könyvére alapozzák ezeket a vádakat. Senki nem vádolta meg őt annak idején. Akkor miről beszélünk?

-csak éppen ő maga nyilatkozza ezt. ahogy polanskinak is elnézik a fajtársak a pedofiliát elnézik kohnnak is

3. Az LMP-nek nem tagja Cohn-Bendit,

-ahogy morvai se a jobbiknak. persze. ezek az apróságok senkit nem érdekelnek.
csak éppen mellette kardoskodik. ha hitler támogatja a jobbikot, akkor örülnél?

soha se mondta, hogy egyetértett fiatalkori tevékenységével.

-húha

Ellenben alelnöke az európai zöldeknek. Gondolod, ha ezek a vádak igazak lennének, az lehetne?

-polanski lehet rendező?

4. És természetesen az LMP nem kisszdsz, Kókától egy vasat se kapott,

-ezt nem tudhatod, csak elfogult vagy

Karácsony nem együtt haknizott Petővel, hanem meghívták egy beszélgetésre,

-tehát együtt politikai haknizok, a szavazók ugyanazok a területekről vannak, nyilván az szdsz-es szülők gyerekei is szavazhatnak már

miért nem vagyok zöld? mert nem vagyok zsidó?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.22. 09:35:03

@iii: úgy, h az lmp kimondva kimondatlanul is csőcseléknek tartja 2006-ot, és egy lmp-s sem volt ott.

2010.08.22. 18:53:13

@tesz-vesz: egy évszámot nem lehet csőcseléknek tartani. Az LMP-nek sincs önálló véleménye egy évszámról. A sajnálatos eseményekben bizony részt vett a csőcseléknek nevezhető réteg is, akik pl. a tv-székház felgyújtásában tevékenykedtek. Őket egyesek forradalmároknak állították be egy darabig.

Ez ekkor sem menti fel a rendőri brutalitást. Célszerű lenne kerülni az egysíkú, szemellenzős gondolkodást.

Schiffer kifejezetten kiállt a 2006-os túlzott rendőri brutalitás ellen, sőt az LMP-frakció a parlamentben is szorgalmazta ennek kivizsgálását.

2010.08.22. 19:06:02

1. A kohnozás sima hangulatkeltés, burkolt zsidózás, de nyilván ez passzol a konzervatyv költőkhöz.

2. Morvai a képviselője a Jobbiknak, az LMP-nek nem CB. Innen kezdve hülység, amit írsz. Cohn-Bendit nem Hitler, hanem 15%-nyi európai ember képviselője.

3. Polanski esete is teljesen más, ha picit ismernéd nem kevernéd ide. Egy rendező önmagától rendező, CB pedig több millió ember képviselője. Nem érzed a különbséget?

4. Miért, te honnan tudod, hogy kapott Kókától? Csak mert valaki azt mondta? Én meg azt hallottam, hogy Vona a táliboktól kapott pénzt. Bizonyítsd be, hogy nem!

Logika 1x1: azt nem lehet bebizonyítani, hogy valami nem történt meg. Azt kell bizonyítani, hogy igen. Mind Kóka, mind az LMP cáfolta ezt a hülyeséget, aminek egyébként se lett volna semmi értelme.

5. Minden új pártra először az értelmiségi réteg szavaz, nem az egyszerű emberektől indul el, ezért van átfedés. Egy párt viselkedését egyébként se a szavazói befolyásolják, hanem a tagjai és a vezetősége. A Jobbikra is szavaztak volt mszpsek meg volt szdszesek is biztos. Ettől még ugyanolyan sültnacionalisták maradnak.

Miért érdekes, hogy kinek mik voltak a szüleik? Szerinted minden gyerek arra szavaz, amire a szülei? Marhaság.

2010.08.22. 19:33:29

@tesz-vesz: 1. A kohnozás sima hangulatkeltés, burkolt zsidózás, de nyilván ez passzol a konzervatyv költőkhöz.

2. Morvai a képviselője a Jobbiknak, az LMP-nek nem CB. Innen kezdve hülység, amit írsz. Cohn-Bendit nem Hitler, hanem 15%-nyi európai ember képviselője.

3. Polanski esete is teljesen más, ha picit ismernéd nem kevernéd ide. Egy rendező önmagától rendező, CB pedig több millió ember képviselője. Nem érzed a különbséget?

4. Miért, te honnan tudod, hogy kapott Kókától? Csak mert valaki azt mondta? Én meg azt hallottam, hogy Vona a táliboktól kapott pénzt. Bizonyítsd be, hogy nem!

Logika 1x1: azt nem lehet bebizonyítani, hogy valami nem történt meg. Azt kell bizonyítani, hogy igen. Mind Kóka, mind az LMP cáfolta ezt a hülyeséget, aminek egyébként se lett volna semmi értelme.

5. Minden új pártra először az értelmiségi réteg szavaz, nem az egyszerű emberektől indul el, ezért van átfedés. Egy párt viselkedését egyébként se a szavazói befolyásolják, hanem a tagjai és a vezetősége. A Jobbikra is szavaztak volt mszpsek meg volt szdszesek is biztos. Ettől még ugyanolyan sültnacionalisták maradnak.

Miért érdekes, hogy kinek mik voltak a szüleik? Szerinted minden gyerek arra szavaz, amire a szülei? Marhaság.

2010.08.22. 19:34:22

Ház nem igaz. 9x ellenőriztem, hogy átment-e. Töröld ki lsz. a duplikátumot.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.22. 21:48:47

@iii: mindegy nem lényeg, csak az új komment képes előhívni az internet feketelyukákba szorult kommentet

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.22. 22:01:08

@iii: persze szorgalmazta siffer, és voltak ott tényleg barbár emberek, mégis az lmp az egésszel nem értett egyet

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.22. 22:13:20

@iii: 1. Hangulatkeltés igen, olan értelemben, hogy ez is csak egy degenerált zsidó, aki megfelel a zs-sztereotípiának, tehát nem burkolt zsidózás, hanem nyílt.
de mégis miért ne zsidózhatna egy konzervatív? a numerus clausust nem a nácik hozták.
nekem fő ideológusom a konzervatív Tormay Cecile

2. "Morvai a képviselője a Jobbiknak, az LMP-nek nem CB."
ebben igazad van, de mindekettő felszólítja az emebreket h szavazzanak a saját pártjaikra

" Cohn-Bendit nem Hitler, hanem 15%-nyi európai ember képviselője."

sajnos

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.22. 22:23:21

@iii: 3. Polanski esete azért is érdekes, mert őt is ugyanúgy védik a liberálisok, ill ugyanúgy nem foglalkoznak az ügyével, mint kohnnál

"CB pedig több millió ember képviselője. Nem érzed a különbséget?"

most ezzel mire akarsz kilyukadni? sokkal inkább sajnálatos h ez képviselhet valakit, hogy karácsony leül beszélgetni petővel, mintegy átadni a stafétabotot a politikai haknin.

4. Miért, te honnan tudod, hogy kapott Kókától? Csak mert valaki azt mondta? "

persze én se tudom, de ha petővel leülnek, mikor kisszdsszel káromolják a pártot, akkor valószínű, h az szdsz magjával szoros a kapcsolatuk

"egyébként se lett volna semmi értelme."
ó, hát dehogynam lett volna értelme, a hatalom fontos dolog
www.youtube.com/watch?v=Xui7x_KF7bY

5. "Egy párt viselkedését egyébként se a szavazói befolyásolják, hanem a tagjai és a vezetősége."

ez sajnos vagy nem sajnos, a jobbinkál nem igaz, gerinctelen egy banda, bár nacionalisták maradtak az igaz. de a barbárok úgy rángatják az elit barbárokat, mint a bábút

"Miért érdekes, hogy kinek mik voltak a szüleik? Szerinted minden
gyerek arra szavaz, amire a szülei?"

dehogy szavaz, csak többségében, ez az izraelitáknál viszont fokozottan érvényes, hiszen ott a holokauszt mély családi sebeket hagyott

arlequin 2010.08.22. 23:17:59

@tesz-vesz:
ez az 'Iwillsurvive' videó haláli. köszi-jöszi ;-D

Lee van Cleef 2011.01.28. 22:47:20

Az igazi neve cohn-bandit...
süti beállítások módosítása