A trianoni Magyarországot se foglalták el soha teljesen (hát még a történelmi Magyarországot) a törökök, csak a Balatonig, meg Pestet, pontatlan a térkép

Az első világháború után az Ottomán Birodalom megszűnésével hatalmi vákuum jött létre a térségben, amelyet a britek és a franciák arra használtak ki, hogy a Népszövetségtől kapott mandátumuk alapján felosszák egymás között a Közel-Kelet nagy részét. Ebben a hatalmi alkuban az általuk helyzetbe hozott helyi arab vezetőkre támaszkodtak. Így lett 1932-ben az egyesített arábiai királyság, Szaúd-Arábia első uralkodója és egyben az ország névadója a Szaúd-dinasztia feje, Abdul-aziz bin Szaúd. Az uralkodó, akit az angolszász világban ibn Szaúdként, másutt Abdulaziz királyként emlegettek, 58 éves volt ekkor. A hatalmas területű, de rendkívül szegény és nagyrészt lakhatatlan ország nem kínált nagy perspektívát az újdonsült királynak. Ibn Szaúdot nem is a világi hatalom motiválta (bár a pénzt és az élvezeteket nem vetette meg), hanem az, hogy az átalakuló iszlám világban a militáns és ultrakonzervatív vahabizmust tegye meghatározó erővé.

A király nem is foglalkozott azzal, hogy bármiféle – akár csak formális – alkotmányt, kormányt, parlamentet vagy jogrendet alakítson ki az országban. Egyszerűen kijelentette, hogy Szaúd-Arábia iszlám állam, ahol minden a Koránnak és az abból származó iszlám jogrendnek, a saríának van alárendelve. (Ez a fundamentalista berendezkedés nyolcvan éve gyakorlatilag változatlan, így ma Szaúd-Arábiát tartják a világ utolsó totalitárius regionális hatalmának.) Az uralkodó első intézkedéseként megfosztotta apját, valamint öt bátyját a trónutódlás lehetőségétől. Ibn Szaúd dinasztikus stratégiája bevált: 1953-as halála óta csak az ő gyermekei ültek a szaúdi trónon. 45 fia volt, így hosszú időre biztosította a királyi utánpótlást.

Olajkémek

Thomas Edward Lawrence (1888–1935), a Brit Birodalom alezredese és Feiszál szíriai emír vezérkari főnöke. Felfedezései, irodalmi tevékenysége és leginkább az 1916-18-as arab nemzeti felkelésben betöltött szerepe miatt Arábiai Lawrence (magyaros formában Arábiai Lőrinc) néven közismert.
Nyilvánvalóvá vált, hogy az antant politika nem kívánja betartani a felkelés kezdetén tett ígéretét. Lawrence meghasonlott önmagával és a brit politikával. 1918 októberében visszautasította V. György király kitüntetését, nem kis botrányt okozva.
Az arab nemzeti egységből és függetlenségből alig-alig valósult meg valami. Az Arab-félsziget sivatagában létrejött ugyan Szaúd-Arábia, de a fontosabb, a háború előtt török uralom alatt álló területekre az angol (Irak, Palesztina) és a francia (Szíria, Libanon) gyarmatosító politika tette rá a kezét.
Az eseményekben betöltött szerepe miatt Lawrence-et az arab világban a mai napig árulónak, rosszhiszemű brit ügynöknek tartják, ismertsége közel sem akkora, mint Nyugaton.

Ibn Szaúd tisztában volt azzal, hogy nem ő volt a britek első számú jelöltje a trónra. Thomas Edward Law­rence, akit a róla készült Oscar-díjas film nyomán Arábiai Lawrence-ként ismert meg a világ, London megbízásából azon dolgozott, hogy felkutassa azokat, akik az új arab nemzetállamok vezetői lehetnek. Lawrence az Arábiai-félsziget első emírjének Husszein mekkai sarifot ajánlotta. A brit titkosszolgálat azonban nem bízott teljesen a kalandos életű Arábiai Lawrence-ben, és ezért London más véleményeket is bekért a döntés előtt.

Egy indiai születésű brit titkosszolgálati ügynök, John Philby legalább akkora helyismerettel és kapcsolatrendszerrel rendelkezett az arab világban, mint Lawrence. Philby – akinek a neve elsősorban fia, a hírhedt szovjet kettősügynök, Kim Philby miatt hangzik ismerősen – már 1915-től a bagdadi brit képviseleten dolgozott. Ezt követően a hírszerzés az Arábiai-félszigetre küldte, hogy a térségben megszervezze a kémhálózatot. Itt ismerkedett meg 1922-ben ibn Szaúd emírrel, aki bizalmába fogadta a brit tisztet. A két férfit többek között szerteágazó szexuális érdeklődésük és kapzsiságuk is közel hozta egymáshoz.

Titkos háború a zsidók ellen

Philby azt javasolta Londonnak, hogy Husszein sarif helyett inkább a vahabita emírt válasszák az „arabok királyának”. A brit már ekkor tudta azt, amit az emír még csak nem is sejtett, hogy a Közel-Keleten a valódi tét az olaj. Philby feladata lett, hogy az arábiai olajmezőket megszerezze Nagy-Britannia számára. Csak az utóbbi években derült ki, hogy a brit titkosügynök inkább az amerikai olajvállalatokat hozta helyzetbe Szaúd-Arábiában. John Philby átállása a XX. század legnagyobb üzletétől fosztotta meg Nagy-Britanniát – állítja John Loftus amerikai jogász, a The Secret War Against the Jews (Titkos háború a zsidók ellen) című könyvében.

A szaúdi homoksivatagok alatt ugyanis a világ legnagyobb kőolajkészlete rejtőzött. Philby tudta, hogy aki ezt a kincset megszerzi, a világ első számú gazdasági hatalmává válhat. Megkezdődött a verseny, amelyből a német nagyvállalatok sem akartak kimaradni. A brit kémfőnök korát megelőzve felismerte, hogy a föld mélyén rejlő olaj egyben hatalmas fegyver is, amivel háborúk kimenetelét lehet eldönteni. Ibn Szaúd készséges tárgyalófélnek bizonyult minden érdeklődő számára. Némi kenőpénzt kért csupán, de volt egy feltétele: a cionista bevándorlást le kell állítani Palesztinába. A nagyhatalmak engedtek az arab uralkodónak, így az európai zsidók előtt 1933-ban, éppen akkor zárult le a legfontosabb kivándorlási útvonal, amikor Adolf Hitlert kancellárrá választották.