Horváth András, a NAV munkatársa a Levegő Munkacsoport és a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) pénteki sajtótájékoztatóján lépett a nyilvánosság elé. Horváth azt állítja, hogy az adócsaló nagyvállalatoknál a NAV nem végez érdemi ellenőrzést, ugyanakkor komoly retorziók érik azokat az adóhivatali dolgozókat, akik megpróbálnak fellépni a korrupciós jelenségek, illetve a nagy adócsalók ellen. Emiatt az ügyészségen tett feljelentést, és egyúttal a nyilvánosság támogatását is kéri..

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalban (NAV) tapasztalható visszásságok és az ezeket támogató kormányzati körök teszik lehetővé azt az évi több mint 1000 milliárd forintnyi áfacsalást, amit szervezett bűnözői körök követnek el Magyarországon – állítja Horváth András, a NAV munkatársa, aki feljelentést tett az ügyészségen.

a    2. részben  - parlamenti reagálások, riportok sok videóban

A határokon átnyúló adócsaló hálózatok alapját azok a valós gazdasági tevékenységet nem folytató ún. hiányzó vagy eltűnő kereskedők képezik, amelyeket szervezett bűnözői hálózatok kifejezetten csalárd ügyletek lebonyolítása céljából működtetnek. A magyar adóhatóságnál ezeknek a nagy érdekérvényesítő képességgel rendelkező konglomerátumoknak a megkülönböztetés nélküli ellenőrzése tabutémának tekinthető. 

*****

Mostanában európai uniós szinten gyakran hangoztatják az off-shore paradicsomok elleni fellépés igényét, a multinacionális társaságok adóelkerülési magatartásformáinak a visszaszorítását és az adócsalásokból származó pénzösszegek kimenekítését szolgáló bankrendszerek működésének a felülvizsgálatát. Magyarországon és a környező országokban a fordított áfa-fizetési mód minél több területre történő kiterjesztésével és áfa-csökkentési tervekkel (illetőleg azok konkrét megvalósításával) próbálnak meg fellépni az adócsaló hálózatok ellen. Mindezek a nemzetközi és hazai kezdeményezések a feketegazdaság kifehérítése és az ott keletkezett jövedelmek megadóztatása, valamint a nagyobb állami bevételek elérése érdekében vannak napirenden.

Vajon mi is az a konkrét dolog, amit ki kell fehéríteni? Mi vezethetett odáig, hogy az Európai Unió országai (különös tekintettel Magyarország és a környező új uniós tagállamok) a fentiekben hivatkozott lépések megtételére kényszerülnek, s vajon mi lehet az igazi megoldás? Írásomban ezekre a kérdésekre próbálok meg választ adni több mint egy évtizedes hatósági munkám tapasztalatai, valamint a gabona- és az élelmiszer-kereskedelmi területet érintő átfogó elemzésem alapján. Tekintettel arra, hogy a magyarországi adócsaló hálózatok egyáltalán nem függetlenek a környező országok ugyanilyen típusú képződményeitől, s azok az eredményesség érdekében együtt is működnek, ezért elemzésem a tágabban vett kelet-európai régió adózási anomáliáit is érinteni fogja, s rámutatok arra, hogy a hosszú folyamat eredményeként kialakult állapotok uniós kezelést, illetőleg az Európai Unió részéről nagyobb odafigyelést igényelnének.

Munkámban ki fogok térni az adóhatóság működésének azon elemeire, s az ott tapasztalható olyan káros folyamatokra, amelyek kifejezetten elősegítették a feketegazdaság mind nagyobb arányú térnyerését, s amelyek megváltoztatása nélkül nem képzelhető el hosszú távú és hatékony fellépés az állami költségvetést súlyosan károsító, s komplett szektorokat megfertőző csalássorozatok ellen. Be fogom mutatni a fentiek következményeként jelentkező azon makrogazdasági hatásokat is, amelyekről az érintett kormányok nem szívesen beszélnek, viszont társadalmi és gazdasági téren egyaránt rombolóan hatnak.

Néhány nagyon fontos számadat a két említett területről

A határokon átnyúló adócsaló hálózatok alapját képezik azok a valós gazdasági tevékenységet nem folytató ún. hiányzó vagy eltűnő kereskedők (angolul: missing trader), amelyeket szervezett bűnözői hálózatok kifejezetten csalárd ügyletek lebonyolítása céljából működtetnek. Az élelmiszeripar területén ezek cégek – az eddig feldolgozott adatok alapján 140 korlátolt felelősségű társaság – a 2011. januártól 2013. júniusig terjedő időszakban összességében 213 milliárd forint értékű beszerzést eszközöltek (2011. év: 75 milliárd Ft, 2012. év: 120 milliárd Ft) szlovák, román, cseh és kisebb részben szlovén vállalkozásoktól szigorúan adócsalási célzattal. Az ilyen típusú számlázások slágertermékei a kristálycukor és az étolaj (főként napraforgóolaj), a különféle húsipari termékek és az élősertés, a kávé, a tej és egyéb tejtermékek, valamint az energiaitalok. Mielőtt tovább lépnénk, fontos, hogy lássuk az eltűnő kereskedők alkalmazásának területeit.

Az egyik a klasszikus áfa-csalásos célzat, amikor is különféle hátterű és piaci szerepű gazdasági társaságok határokon átívelő körhinta (caroussel) ügyletek segítségével nyújtanak be jogszerűtlen áfa-visszaigényléseket úgy, hogy sok esetben nincsen valós árualap. Ilyenkor a visszaigénylési kérelmet benyújtó társaság hazájában a fiktív számlázási láncolat csúcsszereplőjének tekinthető, a hiányzó kereskedő pedig vevőként egy másik ország „adózója”. Ott aztán egy újabb láncolat is kezdődhet, akár a fogadó országban is áfa-visszaigényléssel végződve, vagy az árut a küldő állam felé egy újabb hiányzó kereskedőhöz visszaforgatva.

A másik felhasználási terület azon adózók vonatkozásában jelentkezik, amelyek költségcsökkentési célzattal fiktív számlákat fogadnak be, vagy sokszor a hiányzó kereskedő nevében beszerzett terméket belföldön számla nélkül értékesítik. Ekkor viszont gondoskodni kell a valótlan számlatartalmak vagy a feketén eladott termékek kivezetéséről, vagyis a színlelt külföldi értékesítésekről. Itt jön képbe a szomszédos ország fantom vállalkozása, amely elérhetetlen vevőként megakadályozza, de legalábbis késlelteti két vagy akár több ország hatóságainak az ügyletek feltárására irányuló munkáját.

Természetesen minden eddig ismertetett variációban ott lehetnek az eltűnő kereskedők a láncolatok alján is.

Vizsgálódásom kiterjedt 27 olyan magyar és 4 külföldi, de magyar adószámmal is rendelkező (ún. áfa-regisztrált) adóalanyra, amelyek az előbbiekben említett háttérrel értékesítettek igen nagy mennyiségben élelmiszeripari termékeket a régió országaiba (túlnyomórészt a Magyarországéhoz képest feleakkora szlovák piacra), ahonnan az áru jellemző módon rövid úton visszakerült Magyarországra. Azokhoz a fantom cégekhez, amelyek – amint fentebb említettem – 2011. januártól 2013. júniusig 213 milliárd Ft-os beszerzést eszközöltek. Ez a 31 hivatkozott társaság 2011. januártól 2013. júniusig 133 milliárd Ft értékben vitt ki élelmiszereket a környező országokba. A kiszállítások éves átlaga 2010-2012 között 55 milliárd Ft volt. Ez az adat azért érdekes, mert ebben az időszakban a cégcsoport gyanús külföldi társaságok részére végzett értékesítéseinek évenkénti összege a háromszorosa volt a 2009. évinek. Tehát itt egy robbanásszerű változással állunk szemben, ami még inkább szembetűnő, ha tudjuk, hogy a társaságok többsége ezt megelőzően egyáltalán nem vagy csak elenyésző mértékben állt kereskedelmi kapcsolatban szlovák partnerrel. A felfutás (de azt is mondhatnánk, hogy beszervezés) a 2010-2011. években történt. Bár a cégek egy részénél valós ügyletek is keveredhettek a csalárd ügyletekkel, az ismert körülményekre tekintettel az értékesítések túlnyomó része mögött jelentős költségvetési károkozások állnak. Ebben az adózói körben a kiszámlázások összértéke a 2008. évtől kezdődően egészen 2013. I. félévig elérte a 208 milliárd Ft-ot.

A kiszámlázásokban érintett társaságok (egy kivétellel) közepes nagyságú adózóknak tekinthetőek, éves árbevételük 2-10 milliárd forint között mozog. Fontos körülmény azonban, hogy szinte mindegyikük kiemelt adózónak számít abban a megyében, ahová az illetékességi szabályok szerint tartozik. Jónéhány közülük diszkont hálózatot, illetőleg kisboltokat működtet, vannak közöttük országos ismertségűek is, s ugyanez elmondható a szlovák oldalon található kereskedelmi partnerekről is. Ezek azonban az áru nagy részét – amint azt már említettem – visszaforgatják Magyarországra egy fantom céghálózatba. Ugyanilyen fantom céghálózat működik egyébként Szlovákiában, Romániában és Csehországban is. A cseh cégek ügyvezetői, tulajdonosai általában szlovák, esetenként román magánszemélyek, a szlovák cégek egy jelentős része mögött pedig magyar állampolgárok állnak. A magyar hiányzó kereskedőkhöz gyakran jelentenek be szerb vagy ukrán állampolgárokat, de elég erős a román vonal is.

Ezen a területen volt tapasztalható az a sajátosnak tekinthető együttműködési forma, amely abban nyilvánult meg, hogy a 2012-ben a magyar adózók körében visszaesett áfa-viszaigénylési teljesítményeket, valamint a gyanús szlovák cégek felé irányuló élelmiszer-értékesítéseket a szervezők szlovák és román illetőségű, de Magyarországon is adószámmal rendelkező társaságok (ún. áfa-regisztráltak) azonos hátterű és irányú értékesítéseivel pótolták. A magyar szabályozás alapján az áfa-regisztrált adózók magyarországi tevékenysége, működése az adóhatóság ellenőreinek nagy többsége számára átláthatatlan, mivel ezekre az adózókra különleges hatásköri szabályok vonatkoznak.

Ha most feltesszük azt a kérdést, hogy hol kerül felhasználásra a még megmaradt hiányzó kereskedők teljesítménye, el is értünk a következő, az állami költségvetéseknek talán a legnagyobb kárt okozó szerephez, vagyis a multinacionális kereskedő társaságok igényeinek a kiszolgálásához. Ekkor a hiányzó kereskedő (pontosabban: a mögötte álló szervező) a belföldi áfa-fizetési kötelezettséget elkerülve jóval a beszerzési ár alatt határozza meg az áru ellenértékét (a 27%-os áfa-kulcs mellett erre tág tér nyílik), erre számol fel egy virtuális áfát, amit aztán egy-két adócsaló cég közbeiktatása után a multi nagykereskedő vagy kiskereskedelmi lánc jogszerűtlenül levonásba helyez. A haszonhúzó társaság tehát a csalárd ügyletek révén jóval olcsóbban jut az áruhoz annál, mint amennyibe az közvetlenül a tényleges eladótól (gyártótól, forgalmazótól) történő vásárlás esetén kerülne. Pontosan ez az a terület, ahol az adóhatóság nagyon rosszul teljesít, amit részletesen a következő fejezetekben fogok kifejteni.

Ide tartozik még az a tagállami megkeresésekre adott válaszokból is kitűnő nagyon fontos körülmény, hogy a határon túli raktárból indított kamion sok esetben közvetlenül a multinacionális lánc telephelyére, raktárába viszi például konkrétan az étolajat, mintha nem is lenne még legalább két cég előtte a láncolatban. (Papíron viszont van!)

Azt pusztán a fenti számadatokból nehéz lenne pontosan meghatározni, hogy mekkora adóvonzata van a fenti összegű csalárd számlázásoknak, ugyanis ha magyar oldalról nézzük a kérdést, a forgalmazott termékek között 27%-os (korábban 25%-os) és 18%-os adókulcsúak is vannak. A szóban forgó 31 fős céghalmaz 2010-2012. között éves szinten hozzávetőleg 10-15 milliárd forintnyi összeggel károsíthatta meg a magyar költségvetést, azonban ennek a többszöröse a piacot uraló multinacionális kiskereskedelmi láncok által lenyúlt áfa összege. Továbbá a magyar fantom beszerzések szlovák, román és cseh áfa-visszaigénylési ügyleteket is fedezhetnek, amiről egyébként gyakran adnak tájékoztatást a társországok hatóságai, s olyan eset is előfordul, hogy ugyanabban a körhinta-sorozatban (ugyanazokra a termékekre) egyszerre több állam adózói is megkísérlik az áfa-visszaigénylést.

A gabona- és olajosmag-kereskedelmi területen a 2011. évet tekintve 60 milliárd Ft, 2012. I. félévet tekintve pedig 40 milliárd Ft értékű, magyar hiányzó kereskedők által eszközölt beszerzést tudtam kimutatni. (A jelenlegi feldolgozottsági szint mellett.) A beszerzési források szinte kizárólag román és szlovák adózók (59 ilyen társaság adatait rögzítettem), amelyek közül többen 10-12 milliárd Ft-os éves forgalmat is lebonyolítottak magyarországi partnerekkel. Jónéhányukra jellemző az, ami az élelmiszer kereskedőknél is megfigyelhető volt, hogy amilyen mértékben hazánkból beszereznek, ugyanolyan mértékben vissza is számláznak Magyarországra. Az ilyen típusú társaságokkal üzletelő magyar exportőrök között kiemelt, nagy adózók is megtalálhatóak voltak.

A Magyarországon megtermelt gabonát külföldi tulajdonban lévő multinacionális vállalatok, s kisebb részben magyar társaságok döntő mértékben Nyugat-Európába exportálták. A magyar kis- és közepes vállalkozások Romániába és Szlovákiába irányuló gabona- és olajosmag-értékesítéseinek a nagy része azonban fiktívnek tekinthető. Ezek a termékek ugyanis hiányzó kereskedőkön keresztül kamionfordultával visszakerültek Magyarországra, s egy-két újabb számlázó (adócsaló) cég papíron történő közreműködése után többnyire közvetlenül az exportőrök raktáraiban landoltak. Az exportőrök által levonásba helyezett és visszaigényelt áfa-összegek viszont a láncolatok korábbi elemeiben sehol nem kerültek megfizetésre, s az árelőny e szektor tényleges haszonhúzóinál is érvényesült. Ezek a beszerzési láncolatok pedig szinte mindig visszavezethetőek voltak azon eltűnő kereskedőkig, amelyek az említett 1,5 év alatt 100 milliárd Ft értékű csalárd ügyletekben vettek részt.

21 gabonakereskedő (köztük a legnagyobb multinacionális exportőrök) áfa-visszaigénylési és kiutalási adatait vizsgálva szembetűnő, hogy 2011-2012-ben ezen a területen is valami rendkívüli történt.

Az áfa-visszaigénylések értéke a 2010. július-2011. június időszakhoz képest a következő évben (2011. július-2012. június) megkétszereződött, és az áfa-kiutalások mintegy másfélszeresre növekedése tapasztalható a 2011. januártól számított 1,5 év alatt az előző két évhez (2009-2010) képest. (Összegszerűen ez a növekedés csaknem 42 milliárd forintot jelent.) Ebből a cégcsoportból elkülönítve a 10 legnagyobbat, hozzávetőleg 80%-os feldolgozottság mellett megállapítható, hogy a 2011. évben azon beszerzéseik nyomán levonásba helyezett és visszaigényelt áfa-összegek, amelyek kifejezetten adócsaló vagy ilyen tevékenységet is nagyban végző társaságok feléjük kibocsátott számláin szerepeltek, meghaladja a 29 milliárd forintot. E mögött vannak azok a fiktív számlázási láncolatok, amelyek a szlovák és román adózókig leérnek.

A visszaigénylések megugrása egyértelműen visszavezethető két jogszabályváltozásra: 2011. júliusától Romániában a gabona- és olajosmag-termékek forgalmazására bevezették a fordított adózást, majd ez az adózási mód pontosan egy év múlva Magyarországon is bevezetésre került ugyanezen a területen. Éppen ezalatt az egy év alatt döntött rekordokat a magyarországi áfa-visszaigénylések és (sajnos) a kiutalások mértéke, tehát alapos a gyanú, hogy a Romániában elveszett „áfa-hasznot” szervezett bűnözői körök Magyarországon pótolták. Amint az a fentiekben ismertetett számadatokból is látható, ebben a kritikus időszakban igencsak aktívak voltak a szlovák-magyar-román adócsaló, fantom vállalkozásokkal teli céghálózatok. Ez az aktivizálódás (és a közelgő 2012. július 1-jei időpont) eredményezte azt, hogy 2012. I. félévben az adócsaló beszállítói hálózatokkal leginkább fertőzött társaságok a korábbi évek I. félévi adataihoz képest több mint háromszoros növekedést tudtak produkálni az áfa-visszaigényléseik nagyságát érintően.

A fentiek alapján adódik a kérdés: hogyan reagált minderre az adóhivatal?

Az adóhivatali viszonyulás

A 27 élelmiszerkereskedőnél (kettő kivételével) adóvizsgálatok vannak folyamatban. Sajnos azonban nem teljes körűen: van ahol a megelőző év adóvizsgálatára nem jutott energiája a hivatalnak, s vannak cégek, amelyeknek a későbbiek során benyújtott bevallásait nem vizsgálja, holott az ellenőrzések elrendelésének az alapfeltételei (csalásra utaló körülmények) továbbra is fennállnak. Ez csak részben magyarázható az adóhivatal szervezeti problémáiból adódó kapacitáshiánnyal.

Nem tekinthető ideálisnak a helyzet a kiutalások arányát illetően sem: az e körben 2008. januártól 2013. I. félévig visszaigényelt 26 milliárd Ft áfa-összeg megközelítőleg 85%-a kiutalásra került. Annak ellenére történt ez, hogy az előző fejezetben leírtak alapján a visszaigénylések egy szervezett, külföldi kapcsolatokkal rendelkező áfa-csalási hálózat „termékei” voltak. (A kiutalások meghatározó része a 2010-2012. években történt.) Az okok között – általános vezetői hivatkozásként – megtalálható a kamatfizetési kötelezettséggel való fenyegetettség arra az esetre vonatkoztatva, ha az adóhivatalnak mégsem sikerülne igazolnia a vitatott áfa-összeg jogszerűtlen levonásba helyezését. Részben emiatt tekinthető általánosnak az a gyakorlat, hogy mégoly alapos gyanúra okot adó körülmények esetén is az adóhivatal először utal, s csak azután vizsgál, aminek viszont az a hátulütője, hogy később már futhat a pénze után. Az pedig védhetetlen, hogy miközben egy adott időszak ellenőrzése folyamatban van, az adóhivatal látja a tendenciákat, s rendszeresen kapja a csalásra utaló megkereséseket és jelzéseket például a szlovák kollégáktól, mégis újabb és újabb kiutalásokat teljesít a tulajdonképpen már megbukott adózó részére. Ez minimum súlyos működési hibának tekinthető.

A következő probléma abban jelentkezett, hogy az adóhivatal csak későn – több esetben is legalább két év elteltével – reagálta le az adott cég piaci magatartásában megjelenő változásokat, mialatt jelentős költségvetési károk keletkeztek. Előbb is észre kellett volna vennie, hogy

-       a vevői oldalon addig nem tapasztalt kereskedési irányok jelentek meg, illetőleg megnőtt a gyanús (elsősorban szlovák) partnerek száma;

-       a hirtelen bekövetkező forgalomnövekedést a beszállítói oldalon mi okozta (adómimimalizáló láncolatok feltárása);

-       az újonnan forgalmazott termékek között csalási szempontból magas kockázatúak jelentek meg (főként a cukor, étolaj, kávé);

-       a fenti tényezőktől egyáltalán nem függetlenül az érintett exportőrök nagy összegű áfa-visszaigénylésekbe kezdtek vagy az adófizetési kötelezettségüket csökkentették jelentős mértékben.

Mindez azért nagyon érdekes, mert az érintett cégek által forgalmazott termékek kereskedelme az adóhivatal éves ellenőrzési irányaiban kiemelt prioritásként jelentkezett, sőt ettől függetlenül is az ilyen jellegű áruféleségek vonatkozásában sűrűn elkövetett csalásokról minden illetékes vezetőnek tudnia kellett.

A 213 milliárd Ft-os nettó beszerzési teljesítménnyel rendelkező 140 eltűnő (!) kereskedőnél viszont 203 adóvizsgálat indult. Azok közül már több be is fejeződött, tíz- vagy százmilliós nagyságrendű adóhiányos megállapításokkal. Tekintettel arra, hogy a 140 „kereskedő” láncolatokat generáló tevékenysége akár több száz újabb közvetítő cég számlázó tevékenységét igényli, az a hivatal jelenlegi gyakorlata szerint több száz további adóvizsgálatot jelent. Ezeket az ellenőrzési javaslatokat országszerte nagy számban ontják ki magukból az adóhivatal kockázatkezelési szervezeti egységei. De miért is van erre szükség? Az adóhivatal részben ezzel tudja magát eladni, ezekkel a vizsgálatokkal tud teljesítményt, sőt annak a folyamatos növekedését felmutatni. Ezeknek az adóvizsgálatoknak másfajta hasznát nehéz lenne felfedezni, ugyanis:

a)      Az így keletkező adóbefizetési kötelezettségek körülbelül száz százalékban behajthatatlanok lesznek. (2012-ben 350-400 milliárd forint körüli adóhiány került megállapításra ilyen típusú cégek vonatkozásában.)

b)     Az ellenőrzéssel érintett társaságok többnyire fantom, stróman ügyvezetőkkel működtetett, önálló gazdasági tevékenységet nem folytató társaságok, iratanyaguk rendszerint nem lelhető fel. Nem ők a haszonhúzók, így vizsgálatuk egyszerű bizonylat-, nyilvántartás-ellenőrzéssel vagy a közelmúltban bevezetett, egyes gazdasági események valóságtartalmára irányuló ellenőrzéssel megoldható lenne. Ekkor viszont nem lehetne adóhiányt megállapítani.

c)     Az adóvizsgálatok nagyon gyakran megrekednek az adott vállalkozás szintjén (onnan se előre, se hátra), s nem történik meg a cég tényleges súlyának, a mögöttes szervezői körnek a feltárása. Ennek objektív (senki nem elérhető) és szubjektív okai egyaránt lehetnek, sőt a vezetői elvárások sokszor arra korlátozódnak, hogy minél nagyobb adókülönbözet kerüljön megállapításra.

Tekintettel arra, hogy ezeknek a fantom cégeknek a többsége budapesti és Pest megyei székhelyszolgáltatókhoz van bejelentve (nemcsak a két tárgyalt, hanem más szektorokban is), az Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) e földrajzi területért felelős Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóság alá tartozó igazgatóságokat megoldhatatlan feladat elé állítja ezen társaságok ügyeinek a kezelése. Komplett áfa-ellenőrzési osztályoknak képezi szinte kizárólagos feladatkörét a fantom társaságok vizsgálata, holott ezeket az erőforrásokat a hivatalon belül összetettebb és más jellegű, annál sokkal fontosabb feladatokra is fel lehetne használni. Itt főleg a haszonhúzókat érintő komplett, szervezett ellenőrzésekre gondolok, amely cégeket érintően még arra is lenne esély, hogy a megállapított adófizetési kötelezettségek ténylegesen befizetésre kerüljenek.

A hiányzó kereskedők és közvetítő cégek ellenőrzései már rendszeresen olyan szervezeti egységek részére is kiosztásra kerülnek, amelyeknek egészen más a fő profiljuk. Mindez azonban nem elég: a régió ilyen típusú adózóit országszerte vizsgálják más megyék is elnöki engedéllyel. Részükre sok esetben azzal a nyilvánvaló céllal osztják le az ügyeket, hogy ott is a felső vezetés által elvárt szintre kerüljenek az adóhiányos megállapítások. A szétszórások egyenes következménye, hogy ezeknek a többnyire hálózatban működő cégeknek az ellenőrzése nélkülözi a komplex szemléletmódot, azok elszigetelődnek a hálózatok tényleges haszonhúzóinak az esetleges vizsgálatától. (Itt természetesen nem azokra a megyék által lekért vizsgálatokra gondolok, amelyek a saját adózójuk láncolatos vizsgálatához kapcsolódnak.) Ez a működési mód produkál például olyan helyzeteket, amikor egy adott cég több bevallási időszakának a vizsgálata 3-4 megyében történik. Kérdezhetnénk azt is: hol itt a hatékonyság?

Visszatérve a „27-ek” adóvizsgálataira, további komoly problémát jelez az adóhivatal működésében az, hogy ezek az ügyek koordinálatlanok, a más szervezeti egységeknél (például a nyomozási feladatokat ellátó egységeinél) keletkező fontos információk és bizonyítékok nem jutnak el a revizori szintre, sokszor pedig hiányzik a vezetői támogatás. A szóban forgó ellenőrzéseket végző revizorok közül többekkel is beszéltem, akik alátámasztották az előbbiekben leírtakat: magukra hagyatva, fontos információk elől elzárva, nagyon fontos összefüggésekről nem tudva végzik könnyűnek nem nevezhető munkájukat, ami meg is látszik ezen vizsgálatok eredményességén, legkésőbb az ügyek jogorvoslati szakaszába lépve. Egyébként az a körülmény, hogy ilyen és hasonló típusú vizsgálatok tömegét jellemzi az együttműködés hiánya, különösen annak fényében furcsa, hogy a hivatal minden szinten tele van koordinációs és ellenőrzést támogató szervezeti egységekkel. Azok persze, ha szükség van rá, fel tudnak mutatni „eredményeket”, azonban az összkép nagyon siralmas.

A gabonakereskedők vizsgálati körülményeire azért nem térek ki részletesen, mert azokra ugyanúgy érvényesek az egyéb, fentebb tárgyalt élelmiszerkereskedők hivatali kezelését illetően elmondottak. Azt viszont kiemelném, hogy itt (a legnagyobbak viszonylatában) még fokozottabban jelentkezik az a probléma, hogy igen kevés időszakot fednek le adóvizsgálatokkal még akkor is, ha pontosan tudható: nemcsak a vizsgált időszakban vett részt csalárd ügyletekben az adózó, hanem annak előzményei is vannak, s gyanús üzleti partnerekkel a későbbiek során is kapcsolatban állt. Bár a gabonaszektor fertőzöttsége a fordított adózás bevezetése előtt már régóta fennállt, beszédes adat, hogy a 2010. januártól 2012. év első feléig terjedő időszak áfa-visszaigénylései alapján gyakorlatilag ellenőrzés nélkül utalt ki a NAV 177 milliárd forintot a 21 hivatkozott adózó részére. Mivel a visszaigényelt (és kiutalt) áfa-összegek mögött legalább 30, de akár 50%-ban is adócsaló számlázási-értékesítési láncolatok találhatóak, a jelenleg folyamatban lévő vizsgálatokon túl is érdemes lett volna nagyobb gondot fordítani ezen mamuttársaságok közvetlen ellenőrzésére. Arról, hogy ez miért is ütközik akadályokba, a következő fejezetben fogok beszélni.

A működési problémák okai

Röviden: az adóhatóság ellenőrzési tevékenysége (főként az áfát és a járulékokat érintően) romokban hever. Ezt jelzi az Ernst & Young adótanácsadó cég 2013. szeptember 24-én a sajtóban ismertetett elemzése is, amely megállapítja, hogy az elmúlt években jelentősen megnőtt a II. fokú adóhatóság olyan döntéseinek a számaránya, amelyek a fellebbezést benyújtó adózóknak adnak igazat, s emellett a bíróságok is egyre gyakrabban döntenek az adózók javára.

Mindezek mögött az adóhatósági ellenőrzési tevékenység színvonalának a csökkenése áll, ami több okra vezethető vissza:

a)     A humán erőforrással való gazdálkodás jelenlegi színvonala nem biztosítja megfelelő tudással és tapasztalattal rendelkező kollégák optimális elosztását a kritikus ellenőrzési területekre, ami mind az adott szervezeti egységek, mind az ott dolgozók jelentős mértékű túlterhelését okozza, s ami elsőrendűen felelős a határidő-túllépésekért és az elhúzódó vizsgálatokért.

b)     Részben az előző pontban leírtak felelősek a szervezeten belüli, kritikus szintet elérő belső mozgásokért, és már az előző kormányzat alatt is rendkívüli mértékben felerősödött fluktuációért. Jól látható, hogy akik közülük a NAV-on belül maradnak (vagy visszatérnek) olyan szervezeti egységek, ill. területek felé orientálódnak, ahol jóval kisebb munkaterhet és sok tekintetben ideálisabb munkakörülményeket remélnek. Mivel az elhagyott ellenőrzési osztály legtöbbször nem tudja megfelelő módon pótolni az elvesztett munkaerőt, a vezetés egyre gyakrabban blokkolja az áthelyezési kérelmeket, de az csak ideig-óráig hatásos.

c)     A legtöbb szervezeti probléma visszavezethető arra a szakmai ügyekben döntésképtelen, feladata ellátására alkalmatlan, kontraszelektált vezetői állományra, amely 2007-2008-ban kezdett kiépülni a hivatalban, s akik alkalmatlanságuk miatt képtelenek megtartani a dolgozókat. Legfőbb attitűdjük: kritikátlanul megfelelni a felülről jövő parancsoknak és a közérdeket háttérbe helyező szervezeti elvárásoknak még akkor is, ha azok az általuk irányított szervezeti egységek munkájának az ellehetetlenüléséhez vezetnek.

d)     Súlyos probléma az értelmetlennek tekinthető adminisztrációs terhek olyan mértékű megnövekedése, ami jelentősen hátráltatja az érdemi munkavégzést, vagyis a konkrét ellenőrzési cselekményeket. Ide sorolható a legtöbbször csak erő- és időpocsékolást előidéző jelentéstételi rendszer elburjánzása, és az illetékességi szabályok jelenlegi rendje, ami az előző kormányzati ciklushoz képest egyértelműen visszalépésként értékelhető. További súlyos problémát jelentenek az ellenőrzési határidő kezelés anomáliái. (A kapcsolódó vizsgálatok nagy többsége nem érdemi információszerzés érdekében kerül elrendelésre, hanem csak azért, hogy az adóellenőr időt nyerjen a fővizsgálata vagy egyéb vizsgálatai elvégzéséhez. Ezt az adózók és sok könyvelő is megszenvedi.) A kapacitás-hiány egyik oka az adóhivatal legfelsőbb vezetői által meghatározott teljesítmény követelményekben tetten érhető elavult, sokak által bírált mennyiségi szemlélet, ami premizálási alapfeltételként értékeli meghatározott ellenőrzés-típusok darabszám előírásának a teljesülését. Mondani sem kell, hogy mennyire értelmetlenek és eredményt gátlóak ezek az előírások azoknál a kormánytisztviselőknél és szervezeti egységeknél, akik (amelyek) a szervezett bűnözői hálózatok ellen küzdenek.

e)     A tapasztalt, a szakmai munkának irányt adni tudó, kreatív, önállóan cselekedni képes köztisztviselők szakmai, emberi és anyagi megbecsültsége általában alacsony fokú, ami visszavezethető a tudatos és szervezett kontraszelekciós folyamatokra, vagyis a tapasztalatlan, kevés szakmai tudással rendelkező, viszont a közérdek érvényesülése ellen ható szervezeti kultúrához könnyen alkalmazkodó tisztviselők előtérbe helyezésére.

A fenti tényezők egymást erősítik, a szervezet pedig egyre lejjebb és lejjebb csúszik, tehát a fentieknek megálljt kellene parancsolni, illetőleg a meglévő problémákat kezelni, nem pedig rejtegetni és agyonhallgatni kellene. Kétségtelen tény viszont, hogy a fentiekben leírt működési anomáliák, amelyek útjában állnak a szervezett adócsaló hálózatok elleni hatékony és eredményes küzdelemnek, a másik oldalnak, a zavarosban halászóknak nagyon is kedvező feltételeket teremtenek.

Az imént említett hálózatok, s azok szervezői elleni eredményes fellépést alapvetően gátolja a nagy (kiemelt) adózók kezelésének, ellenőrzési módjának régóta fennálló rendje, ami egyben az adóhivatali működés rákfenéjének is tekinthető:

A kialakított rendszerben a kiemelt adózók (akik az illetékességi szabályok alapján vagy a Kiemelt Adózók Igazgatóságához vagy a megyéknél kialakított kiemelt adózók főosztályaihoz tartoznak) gyakorlatilag ellenőrizetlenek maradnak. Ezen azt értem, hogy a revizorok a nagy adózóknál jellemzően nem végzik el az általuk lebonyolított ügyletek tartalmi ellenőrzését, hanem csak számviteli, könyvvizsgálói típusú, formai vizsgálatok folynak. Ehhez van igazítva az illetékes szervezeti egységek személyi állománya is, akiknek egy sajátos filozófia mentén (a nagy adózók eleve jogkövetőek, különleges kezelést igényelnek, nem tehetnek arról, hogy adócsaló láncolatokból származó árut fogadnak be, nem bizonyítható a szándékosságuk) kell megfelelniük a felülről érkező igényeknek és elvárásoknak.

Nagyon erősen kell kopogtatni ezeknél a szervezeti egységeknél ahhoz, hogy a tartalmi ellenőrzések irányába mozduljanak el olyan csalárd ügyletek gyanúja esetén, ami egyébként más jellegű és méretű adózók esetében automatikus adóellenőrzést von maga után. A nagy adózók ilyen típusú kezelése egyértelműen diszkriminatívnak tekinthető és jogosan válthat ki felháborodást a NAV-on belül és kívül egyaránt.

A rendszeresen nagy összegű áfa-visszaigényléseket benyújtó adózóknál a fentiekben elmondottak a gyakorlatban azt jelentik, hogy kijelölés alapján cégenként évente egy-két bizonylat-, nyilvántartás-ellenőrzés történik meg, amelyek általában néhány napon belül lezárulnak. Az ilyen típusú ellenőrzésekben adókülönbözetet nem lehet megállapítani, ahhoz adónem-ellenőrzésre kellene áttérni (vagyis a kiutalás előtti áfa-ellenőrzésre), ami a kiemelt adózók körében ritka, mint a fehér holló. A kiemelt adózóknál három évente lefolytatott (évekkel korábbi időszakokra vonatkozó) ún. átfogó ellenőrzések is csak nagyon ritkán érintenek tartalmi kérdéseket, s bár ilyen esetekben előfordulnak nagyobb összegű áfa- és járulék-megállapítások is, azok az adott cég árbevételéhez képest elenyésző mértékűek, a teljes kiemelt kör forgalmát tekintve pedig összességükben is  jelentéktelenek. Így fordulhat elő, hogy nagyon sok kiemelt adózót érintően akár 5-10 évre visszamenően sem lehet találni érdemi, tartalmi vizsgálatokat, aminek meg is lett az eredménye az előző fejezetekben jelzett adóvisszaélésekben.

Amit az előbbiekben elmondtam, az a multinacionális gabonakereskedők kezelését illetően fokozottan igaz (sőt más szektorokat érintő munkám során is találkoztam ezzel a hatósági működési renddel), s ha valaki kellő felhatalmazás birtokában utánanézne a multinacionális kiskereskedelmi láncok ellenőrzéseinek, ugyanezt tapasztalná. A magyar adóhatóságnál ezeknek a nagy érdekérvényesítő képességgel rendelkező konglomerátumoknak a megkülönböztetés nélküli ellenőrzése tabu témának tekinthető, azokat ilyen szempontból egy jól kiépített rendszer védi a NAV-on belül. Ennek egyes elemeiről beszéltem az imént.

A 25 élelmiszer-nagykereskedőnél megindított áfa-ellenőrzések ténye viszont pozitív fordulatnak tekinthető, bár félő, hogy az adóhivatal régóta fennálló működési problémái miatt (azok orvoslása nélkül) csak nagyon korlátozott eredménnyel fognak járni. Megjegyzésre érdemes viszont az a körülmény, hogy a szóban forgó, vizsgálatokkal érintett kereskedők egy kivétellel magyar tulajdonban lévő középvállalkozások, tehát bőven van még hová továbbfejlődni, hiszen összegszerűségüket tekintve a multinacionális cégeknél a legnagyobb az adócsalás mértéke. Azoknál az adózóknál pedig különösen nehéz lesz sikereket felmutatnia a hivatalnak, amelyek vonatkozásában az eljáró szervezeti egységek kiemelt ellenőrzési főosztályok, mivel a meggyökeresedett filozófia és eljárási rend ezt akadályozza. Mindez egyébként nagyon sok konfliktust okoz és gyengíti az együttműködési potenciált azon ellenőrzési projekteknél, ahol kiemelt osztályos revizoroknak (és vezetőknek) kell együtt dolgozniuk hagyományos osztályokon működő kollégákkal. A gabonás cégek ellenőrzésénél például ezek a problémák fokozottan jelentkeznek.

Most érkeztünk el egy olyan problémakör felvetéséhez, amiről a hivatalban széltében-hosszában beszélnek, amiről sokan tudnak, amelyben nagyon sokan érintettek (ilyen személyeket meg is tudok nevezni), viszont egzisztenciális és egyéb irányú félelmek miatt mindeddig senki nem mert nyíltan beszélni róla. Azokról a külső befolyásolási cselekedetekről beszélek, amelyek áttételesen, sokszor magas szintű vezetők közvetítésével jutnak el az adóellenőrzéseket végző kormánytisztviselőkig, s amelyek mögött erős gazdasági politikai érdekcsoportok – ha tetszik gazdasági potentátok vagy oligarchák –, illetőleg az ő akaratukat közvetítő személyek állnak. Ezek a befolyásolási kísérletek többnyire vizsgálatok leállítására vagy megakadályozására, a megállapítható adóösszeg csökkentésére, korrumpálhatatlan kormánytisztviselők félreállítására irányulnak. A befolyásolási kísérletek sikerességét az adóhatóság nyilvántartásai egy általános (de speciális szempontok szerint elvégzett) felülvizsgálat esetén egyértelműen bizonyíthatnák.

Feltehető a kérdés, hogy kinek áll az érdekében olyan jogszabályi környezet fenntartása és az adóellenőrök olyan mértékű adminisztrációs leterhelése, amiről már említést tettem, s ami egyértelműen a csalárd ügyletekben utazóknak kedvez, legyen szó bármilyen méretű adózóról.

Miért nem tesznek semmit az adóhatóság magas szintű vezetői azoknak a működési problémáknak a megoldásáért, amelyek adott esetben a korrupció melegágyai is lehetnek? Miért söprik azokat a szőnyeg alá?

Ki hagyta jóvá, s pozíciójából adódóan ki nem akadályozta meg azon revizorok és különböző szintű vezetők félreállítását, más munkakörbe helyezését vagy kirúgását, akik kormánytisztviselői esküjükhöz híven, legjobb tudásuk szerint, a köz érdekeit védve, becsületesen végezték a munkájukat, viszont ellentétbe kerültek „magasabb” érdekekkel? (Sokan vagyunk.) Ez a folyamat régóta tart, annak legfőbb vesztese az állami költségvetés, s azon keresztül a magyar állampolgárok többsége.

Miért az az összeférhetetlen, aki jó szándékúan megpróbál valamit tenni a működési problémák orvoslásáért, vagy egyszerűen csak jól, szakmai tapasztalatai és tudása alapján, negatív irányú befolyásolási kísérletektől mentesen szeretné elvégezni a munkáját?

Az adóügyek informális kapcsolatok útján történő elintézése a hivatalban rendszerszintűvé vált, de legtöbbször már megkeresésre sincs szükség, hiszen a kialakított működési rend automatikusan is megvédi az adóvizsgálatoktól a legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező társaságokat. A legtöbb vezető ugyanis pontosan tisztában van a helyével és a szerepével, s tudja, hogy óvatosan kell bánni bizonyos méretű és hátterű (tulajdonosi körű, vélt vagy valós politikai kapcsolatokkal rendelkező) adóalanyokkal. Mindennek tanúi az elmaradt vizsgálatok, a jelentéktelen összegű vagy megállapítás nélkül záruló adóellenőrzések (a nagy adózók vagy azok kulcsszerepben lévő közvetlen beszállítói vonatkozásában), s azok a tisztviselők, akiket félreállítottak. Mindezek mellett erről tanúskodik a szétzilált, működésképtelen, könnyen támadható produktumokat termelő ellenőrzési szakterület is.

Ha valaki figyelmesen olvasta az eddigieket, biztosan érzékeli, melyek az adóhivatali működés azon területei és részlegei, ahol leginkább előfordulhatnak a hivatkozott korrupciógyanús jelenségek. Nem túl nehéz kitalálni azt sem – az irányító szervek részéről pedig látni is kellene –, hogy melyek a szervezet azon vezetési szintjei és konkrét vezetői pozíciói, amelyek (akik) a fő felelősei a kialakult állapotoknak. Az is megvizsgálandó, hogy vajon kik helyeztették ide ezeket a vezetőket?

Ezeknek a káros adózói-hivatali kapcsolatoknak a megszüntetése nélkül esély sincs javítani az ellenőrzések színvonalán (eredményességén és hatékonyságán), s marad a sokszor valós alap nélküli és csúsztatásokkal terhelt sikerpropaganda, ami a hivatal 2013. évi sajtókommunikációiban már soha nem látott mértékben van jelen. (Ez egy külön tanulmányt érdemelne, s annak elemeit egy másik írásomban már részletesebben is kifejtettem.)

Tehetetlen adóhivatal?

A Napi Gazdaság 2013.05.09-i összeállítása elég pontos látleletet ad az áfacsalások régiós helyzetéről és közvetve az adóhivatal működési problémáiról. A lap beszámolója szerint a pénzügyőrök három hónapon át tartották megfigyelés alatt a főbb szlovák-magyar határ közeli utakat. A NAV az akció megkezdése előtti kontrollnaphoz viszonyítva az ellenőrzések megkezdése után napi átlagban 1600-zal kevesebb teherautó belépését tudta rögzíteni Szlovákiából. Az újság számítása szerint 1600 teherautó elmaradása értékben alsó hangon 8 milliárd forint, de ennek a kétszerese is lehet. (Mindezt meg tudom erősíteni: az olcsóbb termékek közé tartozó és áfacsalási slágerterméknek minősülő cukorból ennyi fuvarral 38.400 tonnát lehetett volna elszállítani, értéke kb. 8 milliárd Ft.) Ilyen feltételek mellett csak ezen a határszakaszon éves szinten több száz milliárd forint áfa tartalmú termék áthaladását valószínűsíti a lap. Más (főként román) határszakaszokra is rávetítve a szlovák-magyar értékeket, a cikk négy-hatezer milliárd forint értékűre becsülte a „nem tisztességes szándékkal szállított áruk” forgalmát egy év alatt, ami 1000 milliárd forint feletti áfa-tartalmat jelent. (Az ismertetett becslések – sajnos – közel állhatnak a valósághoz, erről még szó lesz.) Az újságíró azt is megjegyezte, hogy a tapasztalatok szerint leginkább a nagy láncok raktáraiban landolnak ezek a szállítmányok. A cikk azon állításával is egyet lehet érteni, hogy az adóhatóság az ilyen típusú csalásokat általában túl későn tudja csak lefülelni a rendszer tehetetlensége miatt.

Ezek az állapotok tényleg botrányosak, s felvetődhet a kérdés, hogy nem kellene-e megkeresni a felelősöket? A magyar adóhivatal miért hagyta idáig fajulni a dolgokat? Miért nem lép a kormányzat?

Ennek a cikknek az állításait kormányzati oldalról senki nem cáfolta, tudomásom szerint nem lett belőle parlamenti interpelláció, s az adóhivatalban sem lettek következményei. Ennyire közömbösek lettünk a feketegazdaság méretei iránt? Nincs szüksége Magyarországnak az ezer milliárdos nagyságrendű feketegazdaság kifehérítésére és az abból származó többletbevételre?

Tavaly nyár óta borzolja a kedélyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban az Európai Bíróság 2012.06.21-i ítélete, amelyben a Bíróság egy magyar adózó áfa-ügyében az adózó javára döntött. Röviden a lényeg: a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK irányelv vonatkozó szakaszai alapján az adóhatóság nem tagadhatja meg az adólevonási jogot az adóalanytól akkor, ha a számla kibocsátója vagy annak alvállalkozója (láncolat!) úgy követett el szabálytalanságot, hogy az érintett adóalany nem tudta vagy nem tudhatta volna, hogy láncolatos adócsalásban vesz részt.

Az adóhivatal felső szintű vezetői (egy jól sejthető irányból indulva) telekürtölték a hivatalt azzal, hogy az ítélet miatt jelentősen megnehezült a láncolatos ügyletek felderítése, s több vezető is tanácstalanul tárta szét a karjait, nem beszélve revizor kollégák tömegéről, akiket megpróbáltak elbizonytalanítani.

Az egész óriási csúsztatás, tudatos félrevezetés, mert a szóban forgó ítéletben semmiféle újdonság, addig ismeretlen elem nem volt, s uniós csatlakozásunk óta ilyen tartalmú ítéletek sora született. A témát főként a Kiemelt Adózók Igazgatóságáról terjesztik, én és jónéhány kollégám is ott dolgozó kormánytisztviselőktől hallottuk, körülbelül ilyen körítéssel: „na, látjátok, hogy itt nem lehet mit tenni” – mármint a nagy adózókkal, ha láncolatos ügyletekben vesznek részt. Az ítéletből azonban semmi ilyesmi nem olvasható ki, pusztán arról van szó, hogy az adóhatóság a konkrét ügyben nem tudott olyan produktumot letenni az asztalra, ami a Bíróságon is megállt volna azzal, hogy a vizsgált adózó tudatos közreműködésével valósult meg a csalárd értékesítési láncolat. Annak bizonyítása azonban egyáltalán nem lehetetlen, s például ebben az elemzésben több olyan tényezőt is megemlítek a multinacionális kereskedőkkel kapcsolatban, ami arra utal, hogy tudniuk kell a csalárd üzleti háttérről.

A hasonló színvonalú adóhatósági határozatok vagy azok számának gyarapodása viszont azoknak a működési problémáknak a jól látható következményei, amelyekről az előző fejezetben is beszéltem.

A félrevezető információk terjesztése mögött két fő ok húzódhat meg.

Az egyik hogy 2011 végén a Kiemelt Adózók Igazgatósága (nem önszántából) több multinacionális nagykereskedőnél is adóellenőrzéseket indított, mivel kiderült, hogy azok jónéhány adócsaló, láncolatos ügyletekkel érintett vállalkozástól is számlákat fogadtak be. Kis idő múlva már azok számára is nyilvánvalóvá vált, hogy megállapítás nélkül nehéz lesz megúszni ezeket a vizsgálatokat, akik a hivatalon belül legfőbb védelmezői az általam felvázolt, a kiemelt adózók tartalmi vizsgálatát mellőző működési rendnek. A jelzett típusú ítélet egyes részeinek a túlhangsúlyozásával s rossz következtetések kommunikációjával viszont csökkenthetővé válik az a hatás, amit a csalárd ügyletek nagyságához képest jóval kisebb arányú adómegállapítás (sajnos ez a jellemző gyakorlat) eredményezhet a folyamatban lévő ügyek vonatkozásában.

Továbbá az ilyen típusú ítéletekből levont hamis következtetések állandó napirenden tartása sokakat visszatarthat attól, hogy a jövőben a nagy adózóknál (a láncolatos ügyletek legfőbb haszonhúzóinál) az ügyletek tartalmi hitelességét vizsgálja, vagy ilyen ellenőrzések elrendelését kezdeményezze.

A másik ok is kézenfekvő.

Nem sokkal a félrevezető akció kezdete előtt jelent meg a Bonafarm-csoport azon közleménye (erre a későbbiekben még hivatkozni fogok), ami tabukat döntve rámutatott arra, hogy a multinacionális kiskereskedelmi láncok tele vannak adózatlan eredetű áruval, s erről tudniuk is kell. Ezek az adóalanyok a védett körbe tartoznak, így nagyon is érthető volt a fentebb leírt sajátos válaszreakció a hivatal részéről.

A kiemelt adózói szakterület átvilágítására különösen nagy szükség lenne, hiszen az eddigiekben leírtak annak a gyanúját alapozzák meg, hogy az adóhatóságon belül bizonyos szervek és vezetők a közérdek képviselete helyett, gazdasági-politikai érdekcsoportok nyomására multinacionális vagy éppen fajsúlyos magyar társaságok kivételezett helyzetének a fenntartásában érdekeltek. Ez pedig ezer milliárd forintos nagyságrendű adóbevételektől fosztja meg az állami költségvetést.

2013. január 2-án és 2013.05.09-én a Napi Gazdaság is (!) foglalkozott azzal, hogy mennyire megnehezült a revizorok helyzete az ítéletek következtében, mennyire tanácstalanok, s hogy új módszereket kellene kitalálni, mert a régiek nem működnek. (De miért is?)

Tényleg van két olyan ellenőrzési technika, amelyeket az utóbbi időben sokkal gyakrabban alkalmaznak, mint annak előtte, s a hivatalban ezeket aposztrofálják új módszerként. Az egyik az a fajta mélységi ellenőrzés, ami az 1600 teherautós eltérést kimutatta. A másikról nem kívánok beszélni, de azt elmondanám, hogy egyik sem csodaszer. Mindegyik technika alkalmazásának az az eredményességi korlátja, hogy az így beszerzett adatok alapján még komoly adóellenőrzéseket kellene lefolytatni, amelyek sikeressége a jelenlegi szervezeti, működési, személyi adottságok, ill. problémák alapján egyáltalán nem garantált. Itt tehát megint csak visszajutottunk az ellenőrzési szakterület hiányosságaihoz.

A címbeli kérdésre válaszolva: Nem vagyunk tehetetlenek, csak annak mutatjuk magunkat.

A makrogazdasági hatások

A közelmúlt sajtómegjelenéseiből is idézni fogok néhány idevágó részt, amelyek ráirányítják a figyelmet a helyzet súlyosságára és tarthatatlanságára.

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének társadalmi elnöke az utóbbi egy évben több alkalommal is felhívta a figyelmet az ágazatban uralkodó áldatlan állapotokra. Az origo.hu-n 2013. 03.13-án és a Magyar Nemzet c. napilapban 2013.03.26-án megjelent nyilatkozatai szerint:

„Éder Tamás leszögezte, sikeres húságazat nélkül nincs sikeres sertésstratégia. Szerinte ahhoz, hogy a húsipar sikeresebb legyen, csökkenteni kell a feketegazdaság súlyát az ágazatban, a csalásokban és visszaélésekben érintett ágazati szereplőket meg kell nevezni és szigorúan meg kell büntetni. Továbbá az alapvető élelmiszerek, így a húsok és hústermékek áfáját mielőbb csökkenteni kell az unióban átlagosnak tekinthető 10 százalék alatti értékre.”

„A bűnözők mára a törvényesen működő, minőségi termékeket előállító élelmiszer-ipari vállalatok létét veszélyeztetik. Utóbbiak ugyanis egyre inkább visszaszorulnak a piacról, miután az adófizetést elkerülőkkel képtelenség versenyezni.”

Csak megerősíteni tudom a szakmai szervezet képviselőjének az álláspontját: megfertőzött cégek tömegét tudnám megnevezni csak abból a két szektorból, amelyeknek az adóelkerülési (csalási) számadatait ismertettem. Köztük vannak termelő, élelmiszeripari termékeket előállító és kiskereskedelmi bolthálózatot üzemeltető vállalkozások. Többségük hosszú múltra tekinthet vissza, s tevékenységük során megpróbálták távol tartani magukat a csalárd ügyletek megvalósításában érdekelt társaságoktól. Az állásokat sokuknál sajnos csak 2010-2011-ig sikerült tartani, ekkor ugyanis szervezett bűnözői köröknek – főként az adóhivatal működésképtelensége, tudatos lebutítása és a piaci környezet teljes eltorzulása miatt – sikerült behálózniuk az addig többé-kevésbé tisztán működő vállalkozásokat. Beszállítói hálózatukban megjelentek azok a jól ismert típusú, elhelyezkedésű (főként székhelyszolgáltatóknál) és tulajdonosi körű cégek, amelyek más piaci szereplőknél már jól bejáratott módszerrel tudták  törvényellenesen minimalizálni az adófizetési kötelezettséget.

A piaci torzulások miatt sok „újító” előtt feltehetően csak két út kínálkozott: vagy elfogadják a felkínált lehetőséget és részei lesznek a hálózatnak, vagy annyira lecsökkennek az értékesítési lehetőségeik, hogy rövid időn belül tönkremennek, kockáztatva dolgozóik jövőjét is. Nem kétséges, hogy a legtöbben melyiket választották. Döntésükben az is közrejátszhatott, hogy Magyarországon elég jó eséllyel meg lehet úszni a várható adó- és büntetőjogi következményeket – főleg ha eléggé nagyban csinálják, s esetleg még kapcsolataik is vannak. A váltás következtében (adócsaló láncolatokba belépve) egyesek forgalma 30-50%-os mértékben is megnövekedett, és addig általuk alig ismert irányokba (pl. Szlovákia) is elkezdtek értékesíteni. Ezek a tényezők azok, amit egy jól működő adóhatóságnak rövid időn belül észlelnie kellett volna, s a további károk megelőzése érdekében a folyamatokat le kellett volna állítani. Hozzátenném: volt egy-két adóigazgatóság, aki ezt néhány esetben még időben megtette, s erre másoknak is lett volna lehetősége.

Valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha feltételezzük, hogy a közelmúlt húsipari bedőléseinek az okai között meghatározó lehetett a belföldi legális piaci értékesítési lehetőségek beszűkülése az elburjánzó feketepiaci hatások miatt. A kármentesítés pedig sok milliárd forintjába került az államnak, illetőleg az önkormányzatoknak.

Ezek a hatások azonban nemcsak ebben a két szektorban pusztítanak, hanem az egész magyar gazdaságot mérgezik: mára egy olyan piaci kultúra alakult ki, amely elfogadja, eltűri, és magába olvasztja a feketekereskedelmet, vagyis azokat az elemeket, amelyek a jogszabályok kijátszásával piaci előnyt vagy éppen fennmaradást biztosítanak. Vajon elvárhatja-e a kormányzat, hogy a hitellehetőségek bővítésével és másfajta támogatásokkal újító, kreatív energiákat szabadít fel a vállalkozói szektorban, ha az államot bejáratott technikákkal lenyúlva is komoly jövedelmezőséget lehet elérni? Ha pedig valaki nem akar csalárd eszközökkel élni, akkor egyáltalán van értelme belépnie a hazai piacra? Ha pedig már itt van, itt is fog maradni ezen a piacon?

Most pedig a Magyar Nemzet újságírójának 2013.08.23-i cikkéből idézek:

„Az Agrárgazdasági Kutatóintézet kimutatása szerint az előző év azonos időszakához viszonyítva Magyarországon 2013. január-májusban 6,4 százalékkal kevesebb sertést vágtak le. Ugyanebben az időszakban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal kimutatásából – hazánk élősertés kivitele 41 százalékkal haladta meg az egy évvel korábban a külpiacon eladott mennyiséget. Mindeközben érdekes módon az élősertés-behozatal is 15 százalékkal maradt el az előző évi mennyiségtől. A legnagyobb beszállító Hollandia, Lengyelország és Szlovákia, a legfőbb fogadó ország pedig Szlovákia és Románia volt.” Ugyanebben a cikkben Németh Antal, a Hústerméktanács elnöke sajnálatosnak nevezte, hogy „a friss sertéshús esetében 35-40 százalékosra becsült feketepiac miatt nem lehet valóságos képet kapni az ágazatról.” Hozzátehetjük: más ágazatról sem.

A Napi Gazdaság 2012.11.12-i írása a kávépiac visszásságaira hívja fel a figyelmet, ahol is 2008-ról 2009-re, majd pedig 2010-ről 2011-re igen jelentős mértékű exportnövekedést lehetett elkönyvelni:

„A Napi Gazdaság becslése alapján – ami igyekezett figyelembe venni az áremelkedést is – az elmúlt években évente 5-10 százalékos visszaesést mutathatott a piac a mennyiséget illetően. Ez is jelentős, de meg sem közelíti azt a mértéket, ami az import-export arány alapján papíron mutatkozik. Egy kávékereskedelemmel foglalkozó informátorunk szerint elvben akkor ugrana meg az export ilyen mértékben, ha két új gyár is felépült volna, nagyjából ennyi ugyanis a többletmennyiség. Márpedig erről nincs információ, és a magyarok sem szoktak le ilyen mértékben a kávézásról.

Sokkal valószínűbb, hogy a piac egyes szereplői áfacsalást hajtanak végre, vagyis a behozott kávé jelentős részét exportként mutatják ki, a termék azonban nem hagyja el az országot. Az export áfamentes ügylet, ezért ha itthon marad a termék és feketén kerül vissza a kereskedelembe, máris 27 százalék árréssel dolgozik a kereskedő. Egyszerre tud irreálisan alacsony árat ajánlani és magas hozamot elérni. Az ilyen termékeket például vendéglátóipari egységekben lehet elhelyezni, ahol nem követhető le grammra a felhasznált mennyiség, piaci forrásunk szerint azonban a nagykereskedelmi egységek polcain is jelentős mennyiség landolhat a „fekete” kávéból.”

Mindezt még azzal tudnám kiegészíteni, hogy a már többször is említett 27 élelmiszerkereskedő közül többen is jelentős mennyiségű kávét értékesítettek Szlovákiába 2011-2012-ben, amely nagy része rövid úton visszakerült Magyarországra.

Az agrárszektor.hu 2013.09.16-i beszámolója szerint újabb, pontosan a tárgyalt témakörünkhöz igazodó rejtély borzolja a kedélyeket a szektorban, ugyanis 1,5-2 millió tonna takarmánykukorica került elő valahonnan, amelynek egyelőre szakhatóságok sem tudják az eredetét: „Az elmúlt szezonbeli felhasználás ugyanis jóval nagyobb volt, mint amennyire a hivatalos termésadatok és a meglévő készletek lehetőséget nyújtottak. Ezért az árualapnak már régen el kellett volna fogynia, de a piac ma sem mutat semmilyen hiánytünetet.” A szakértői számítások azt mutatják, hogy: „már 2011/12-ben is egymillió tonnás eltérés lehetett az adatok és a valós árumennyiség között, amely szakértők szerint a termés- vagy az exportstatisztikák rovására írható.”

Van esély rá, hogy így ér össze a 2011/12-es év rekord méretű áfa-visszaigénylési és a hozzá tartozó kérdéses exportteljesítmény ügye a belföldön rejtélyes forrásból előkerült kukoricamennyiséggel. Nagy gondban vannak azok a statisztikusok, akik az elmúlt évek során bizonyos szektorok folyamatos gazdasági (export) növekedéséről adtak számot, mert a 2011-2012. évi fiktív gabonaügyletek nyomán megnövekedett a 2012. I. féléves export adatok felülmúlhatatlan bázist teremtettek például éppen a gabonakereskedelmi területen. A jelzett okra utal az, hogy a kukoricaexport idei első féléves adata csak a harmada a 2012. I. féléves adatnak. (Érdemes visszalapozni arra a fejezetre, ahol a vonatkozó időszak adózási adatait és körülményeit ismertettem!) Felmerül a kérdés, hogy nem kellene-e akár még most, utólag is vizsgálat alá vonni a csalárd ügyletekben érintett társaságoknál azon bevallási időszakok ügyleteit, amelyek eddig még elkerülték az adóhatóság figyelmét. Nem kellene-e megkeresni a csalárd ügyletekre alapozott áfa-visszaigénylések – és az azok nyomán bekövetkezett kiutalások –, valamint egyes szektorok nagyarányú elfertőződésének a fő felelőseit?

A fentiekből tehát egyértelműen kiderül, hogy a fiktív, határokon átívelő, láncolatos áfa-ügyletek igencsak torzítják a makrogazdasági statisztikákat, ugyanakkor visszaigazolják azt a gyanút, ami a korábbi történések és feltárt körülmények alapján az adóellenőrökben megfogalmazódhatott.

Az is megerősítést nyert, hogy az adóelkerülő, adócsaló hálózatok fenntartásában nagyon fontos szerep hárul Romániára és Szlovákiára, holott ez utóbbi piac például jóval kisebb, mint a magyarországi. E három ország viszonylatában az összes adóelkerülő szektor számlázásait tekintve éves szinten ezer milliárd forintos nagyságrendben foroghat áru. Ez az általam vizsgált két terület (korántsem teljes körűen figyelembe vett) 2011-2012. évi gyanús kiszámlázásait tekintve 217 milliárd forintot tesz ki. Ennek az adatnak a meghatározásakor figyelembe vettem a hiányzó kereskedők „árueltüntető”, az adócsalási célzattal szorosan összefüggő értékesítéseit, valamint a multi nagykereskedők és a középvállalkozások jelzett irányú eladásait. Az ilyen célú kiszámlázások összege azonban ebben a körben jóval magasabb, figyelembe véve azt, hogy a gabonakereskedők nyugat-európai anyacégeik részére is értékesíthettek eltüntetendő árut. A fentiekben hivatkozott 1 millió tonnás eltérés másképp nehezen lenne magyarázható.

2. rész