kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Utolsó írka

  • tesz-vesz: frissítve: A préda, ha gyengeelméjű, még meg is sajnálja a predátorát, ha az épp belőle eszik: "hát meg lehet érteni őt is, hát éhes!" Ha beszélünk a pszichopatákról, beszélhetünk a másik végletről, a túlságosan is empatikus mimózákról, akik szerint nem lehet erőszakot használni azok el... (2024.11.25. 10:46) Beszélgetésem egy Téveszmés narcopatával
  • tesz-vesz: @ВUNKÓ: mi a baj? fidióta vagy? akarsz róla beszélni? (2024.11.18. 12:30) orbán balázs és A király választása
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.
de csak a gonoszok tartanak mindenkit gonosznak.

 

A hír (a tény) szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (41) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) Ady (1) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aksi (2) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (8) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fábián (1) Fábián (2) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) fico (1) ficsor (1) fidesz (372) film (107) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) frész (1) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) g. nagy lászló (1) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (24) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdú (5) hajdu (1) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (2) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedűs (2) hegedüs (1) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (95) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (5) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (5) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultura (59) kultúra (1) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (4) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) McConnell (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) megafon (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikepércs (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) MP (1) msz (1) mszmp (1) mszp (165) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) narcopata (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (2) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (124) orbán balázs (1) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (5) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (2) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (3) pszichopata (1) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (3) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) richárd (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajó (2) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sarkadi (1) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) stiglitz (1) Stiglitz (2) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (6) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szociopata (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (9) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (225) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zach (1) zách (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelenszkij (2) zelnik (2) zene (163) zentai (1) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Kálmán Olga fideszes férjét kirúgták az M1-től

2015.03.19. 17:19 | tesz-vesz | 68 komment

Címkék: mszp fidesz csányi kálmán krassó papp hoffmann vaszily karass

egyenes_beszed_1397036606.jpg

Kirúgták az MTVA-tól Hoffmann Györgyöt. A rendező nem értett egyet az M1 új struktúrájával, a döntés állítólag nincs összefüggésben a március 15-ei napon történt M1-összeomlással. 



5 éve van fideszes II/III.
és a posztkomcsi atv-n szereplő prominens posztkomcsi kálmán olga magas beosztású férje elfért az mtv-ben. tehát hoffman fideszes és állandóan veszekedések vannak otthon az ideológiai különbségek miatt? Nem!

semmi különbség nincs a fidesz és az mszp (és leányvállalatai) között ! egy uralkodó elit.

Hegedűs Zsuzsa-Kis János, Schmidt Mária-Ungár András, Hankiss Ágnes-Hankiss Elemér. Mindannyian az SZDSZ és a rendszerváltáskori  vagy a mai Fidesz befolyásos háttérbázisához tartoztak, a liberális pártok ideológusai voltak. Ma is aktívan politizálnak, a leendő kormánypárt, a magát polgáriként meghatározó Fidesz-MPSZ környékén.

 

 


"Kálmán Olga egy korábbi interjúja Csányi Sándorral, amiben a szervilizmus és alákérdezés legmagasabb fokára ért el. A beszélgetés egy pontján előre bekészített papírt vesz elő hogy megerősítse a sanyarú sorsú bankár mondanivalóját. Az interjú egy pontján megijed, Csányi felvetésétől miszerint érzéketlennek tűnhetne fel a nézők előtt. Ezért gyorsan hozzáteszi, "majd kérdezek még kettőt és akkor kiderül"."


és eljátsszák a fideszes komcsik, hogy milyen bátrak, mert bemennek olgához interjúra. gondolom még ők is előre megkaphatják a kérdéseket. az mszp-sek meg többnyire megkapják, és amúgy is kedvesebbek a kérdések az mszp-s botrányoknál.

olga a "baloldali" obersovszki.



elég fontos hír azért, hogy a vérkomcsi tévé arcának a férje a fideszes cselédmédiában ropja a táncot.
emlékszünk az utóbbi idők mtv-s narancsbotrányaira? a retusálási botrányra, az állandó tömegszám csökkentési botrányokra? mi volt még? soroljuk fel őket a kommentekben.

A Kúria szerint is hírhamisító a köztévés Papp Dániel

 

Papp Dánielről még 2014 októberében írtuk meg, hogy furcsa szerkesztési elvei ellenére ő lehet az MTVA új tartalomszolgáltatási igazgatója, tehát a teljes hírosztályt rábízza az MTVA. Papp Dánielt ebben a cikkben egyszerűen hírhamisítónak tituláltuk, mert visszanézve a munkásságát, ezt megalapozottnak találtuk. A korábban jobbikos tisztségviselőként is tevékenykedő Papp Dániel már főszerkesztőként dolgozott a hír- és hírháttérműsoroknál a köztévénél, amikor Lomnici Zoltánt, a Legfelső Bíróság korábbi elnökét egész egyszerűen kiretusálták, vagyis kitakarták az arcát a Híradóból.

Papp Dániel készítette a Hírcentrumnak azt a tudósítást, amely szerint Daniel Cohn-Bendit nem válaszolt a kérdésre, hogy demokratikus értéknek tartja-e kiskorúak szexuális tárgyú megközelítését. A riport képi anyaga azt sugallta, hogy a kínos kérdés feltevése után a francia európai parlamenti képviselő távozott a sajtótájékoztatóról. Az Index birtokába került vágatlan felvételből azonban kiderült, mindkét állítás hamis volt. A sajtótájékoztatóról készült teljes videóból kiderül, hogy a kérdés elhangzásától számítva fél óra múlva állt fel a politikus (49. perc), mivel indult a repülőtérre, hogy elérje a gépét.

Ennek ellenére karrierje folyamatosan ívelt felfelé az MTVA-nál: főszerkesztői kinevezése után idén júliusban lett tartalomszolgáltatási igazgató, ami mellé most az egész hírosztály felügyeletét megkapja.

A Lomnici-ügyből óriási botrány lett, miután kitálalt a riportot készítő munkatárs arról, hogy felsőbb utasításra kellett eltávolítani Lomnicit az adásból, mivel Élő Gábor főszerkesztő nem kívánatos személyeket tartalmazó fekete listáján szerepelt. Élőt azonnal kirúgták, - hogy aztán pár hónappal később az mno.hu főszerkesztője legyen-,  Papp Dánielt pedig felmentették a munkavégzés alól, később azonban egészen közéleti és dokumentum-főszerkesztőség vezetéséig jutott. Most pedig tartalomszolgáltatási igazgató lett. 

 

2018.09.28:

 

A hírhamisító Papp Dániel lesz az MTVA vezérigazgatója

 

a Médiahatóság elnöke, Karass Monika saját kérésére, közös megegyezéssel felmentette Vaszily Miklóst az MTVA vezérigazgatói székéből. Korábban mi is arról írtunk, hogy Vaszily kerülhet majd az új fideszes médiaholding élére. 

Pénteken az is kiderült, hogy október 1-től Papp Dániel, az eddigi tartalomszolgáltatási igazgató lesz a megbízott vezérigazga

 

2012.01.04.:

 

Mint arról tegnap beszámoltunk, a hétfő esti kormányellenes tüntetéskor a köztévé esti híradójában Vígh András jelentkezett be élőben az Operaház elől. A képet tökéletesen komponálták. Az operatőrnek sikerült úgy fordítani a kamerát, hogy a riporter háta mögött pont az Andrássy út rendőrök által elzárt, szinte üres része látszódjon, a kislányosan szemérmes képben a sok-sok ezer demonstrálóból csak néhány kósza tüntető látszott. 

 

 

kálmán olga férje ezeknél a botrányoknál végig a fideszes MTV-ben volt vezető poszton!

 

 

2018. augusztus:

Példaértékű az együttműködés, naponta egyeztetnek az Echo TV és a Hír TV vezetői, árulta el a Figyelőnek Szikszai Péter. A HírTV tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese szerint egyelőre nem dőlt el, hogy hogyan él tovább a két tök ugyanolyan tévécsatorna. "Az elkövetkezendő néhány hónapban" derül ki, hogy mi lesz az útjuk. A HírTV-nél egyelőre rövid távú célokat fogalmaztak meg: a működés fenntartása, a Híradó "áramvonalasítása". 

Szikszai bevallása szerint bár drámaian zajlott a tulajdonosváltás, és valóban többről van szó mint egy cégbírósági bejegyzésről, szerinte ők korrekt módon jártak az ott dolgozókkal szemben. Példaként hozta, hogy bár

Kálmán Olgát kirúgták, férjét, Hoffmann György rendezőt továbbra is alkalmazzák. 

 Demszky Gábor bizalmasa: Mesterházy Ernő.
Mesterházy Ernő felesége: Mécs Mónika.
Mécs Mónika apja: Mécs Imre.
Mécs Imre felesége: Magyar Fruzsina.
Magyar Fruzsina testvére: Magyar Bálint.
Magyar Bálint felesége: Hodosán Róza.
Hodosán Róza volt férje: Demszky Gábor

Orbán Viktor fejben elszámoltat

 

A kommunista Keresztapa

 

Marslakó jáksó, fidesz, milliárdok: habony

 

2014. évi választások banánköztársaságban

 

A Magyar Október Párt

A Vitézy-Hankiss-Erdős-Orbán-klán

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr537284261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a nagy hohoohooo 2015.03.19. 19:01:55

Rögtön becsinálok:".....és a posztkomcsi atv-n szereplő prominens posztkomcsi kálmán olga ...blabla..."

Ide Rejtő Jenő kell:
"A tábornok elhúzta ujjait a homloka előtt, hogy népiesen jelezzen egy szomorú elmegyógyászati diagnózist."
A tizennégy karátos autó

Diagnózis:"– Kissé fejbe ütött - felelte végre csndesen. - Most hova akar menni?
A nő felvonta a vállát:
- Nem tudom.
- Engedje meg, hogy elkísérjem, én is oda készülök.

- Mondja... Mit gondol rólam?...
- Nem szoktam gondolkozni... Születési hiba."....Texas Bill, a fenegyerek

annamanna 2015.03.19. 23:37:37

"Szabó Tímea az LMP elárulásával lett Bajnai-, majd Gyurcsány-bérenc. 38 évesen egy gyermeke van, férje tudomásunk szerint a mai napig Hunyadi Gábor, a Magyar Hajnal alapító tagja. (Mindketten azt hazudják párttársaiknak, hogy elváltak, holott ez nem történt meg, nem is kezdeményezte egyikük sem, bár már nem élnek együtt, az igaz, csak közös gyermekük miatt szoktak találkozni.)"
mandiner.hu/cikk/20140211_bede_marton_megvan_minden_idok_legbutabb_magyar_kepviselojeloltje
(A kommentek között).

"Zseniális! Kis ország, kis bulvárbelpolitika. Ez jobb mint a Baló - Morvai kettős.
Oké, tudjuk hogy a nemzetiszocialista és a szocialista között csupán a nemzeti jelző a különbség, de azért mégis szép teljesítmény egy családon belül ilyen széles spektrumú eszmerendszert integrálni.
Szép teljesítmény, mondanám, ha nem lenne egy Szegedi Csanádunk, akinek egyetlen entitáson belül sikerült összehozni! :-D"

"Újabban Dávid. Igen, őt, Bácsfi Dianát, Szabó Albertet nem lehet űberolni.A szélsőjobbnak tűnő alakulat tele van ügynökökkel."

Okkoskka 2015.03.20. 08:49:02

Ez a cikk olyan mesterien kombinálja a semmitmondást és a mocskolódást, hogy elmehetne politikusnak.

gabest1 2015.03.20. 09:00:13

Ezek libsik, a komcsikat a fideszben kell keresni.

♔bаtyu♔ 2015.03.20. 10:05:38

Ezt a baromságot. Most akkor fideszes, vagy rendező? Kálmán Olga pedig micsoda? Liberális? MSZP-s?

Ez a gond, hogy hiába telt el 20 év, ugyanúgy folyik a kulákozás. Értelmes embereknek most is hazudniuk kell, mint a kádár rendszerben, hogy a fűproli nyugodt legyen.

Szerintem ez a rendező és Kálmán Olga jót röhögnek otthon ezen és ezeken, persze most, hogy kirúgták aput, nyilván annyira nem.

Amúgy pedig ha egyszer ellenzi a műsorstruktúrát akkor nyilván jogosan rúgják ki, hiszen úgyis csak gátja lenne. Ez így van bármelyik melóhelyen is. Az más kérdés, hogy igaza van, vagy nincs igaza.

2015.03.20. 10:12:09

Bárányhimlős szereplője nincs a történetnek? Az állapotjelzőkben való dúskálás miatt kérdem.

♔bаtyu♔ 2015.03.20. 10:34:59

"Kálmán Olga az uralkodó elit". Ezt a baromságot.

Az az egész engem arra az MSZMP-sre emlékeztet, aki 90-ben már MSZP-sként komcsizta Antallékat.

átlátó 2015.03.20. 10:43:50

"Egy brancs maguk!" (A Tanú)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.03.20. 11:33:09

na azért obersovszkitól még messze van.

Jolka40 2015.03.20. 12:08:49

Aki nem szimpatizál a mostani Fidesz-branccsal, az biztos, hogy komcsi?

BitPork 2015.03.20. 12:13:09

@♔bаtyu♔: Néha meglepsz. És pozitív értelemben.

csak egy néző 2015.03.20. 12:43:11

@Jolka40:
"Aki nem szimpatizál a mostani Fidesz-branccsal, az biztos, hogy komcsi?"
Bizony, bizony, sőt az egy "libsibolsikomcsizsidó", hazaáruló, magukfajta, magyarellenes, idegenszivű, magyargyűlölő, ingyenélő, munkakerülő, élősködő, provokátor és a sor hosszasan folytatható. Csak a fideszes az igaz magyar.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2015.03.20. 13:16:50

Kálmán Olga férje fideszes?? Érdekes családi beszélgetések lehetnek otthon.. Ennél már csak a Baló-Morvai Krisztina páros különösebb..

Jolka40 2015.03.20. 13:31:04

@csak egy néző: Csak egy néző. De nem látó.

csak egy néző 2015.03.20. 13:44:26

@Jolka40:
Próbáld meg újból elolvasni (irónia), hogy mit és miért írtam.

sanyix 2015.03.20. 14:04:49

@Jolka40: a fütyiszmajmok szerint igen :)

nemszólokmégegyszer 2015.03.20. 14:59:47

Te f@szfej fityessss-es köcsög.

Jolka40 2015.03.20. 15:36:13

@csak egy néző: Bocs. Komolyan vettem. Hát mert vannak, akik így gondolják szóról szóra és le is írják.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.20. 15:42:32

@annamanna:

"de azért mégis szép teljesítmény egy családon belül ilyen széles spektrumú eszmerendszert integrálni"

Szép pénzt lehet ezzel keresni, és nem is fejbőr-gomba ellenes reklámokban :(

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.20. 15:44:02

@Jolka40:

"Aki nem szimpatizál a mostani Fidesz-branccsal, az biztos, hogy komcsi?"

Aki nem szimpatizál az elvtársaiddal, az biztos, hogy mind büdös fidesznyik?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.20. 16:17:14

@a nagy hohoohooo: indoklás nincs?
mi a baj ezzel?

".....és a posztkomcsi atv-n szereplő prominens posztkomcsi kálmán olga ...blabla..."

mert szerinted olga és családja nagy nemzeti keresztények?
mindenki hülye és rejtő-idézetre szorul aki szembemegy az autópályán?
www.youtube.com/watch?v=sxMfleWIyYc

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.20. 16:23:47

@Okkoskka: mi a semmitmondás benne? mi a mocskolódás?

várjál, most nem tudom, hogy te fideszes vagy, vagy mszp-s, így nem tudom melyik kommentet kezdjem el írni :D

szerintem elég fontos hír, hogy a vérkomcsi tévé arcának a férje a fidesszes cselédmédiában ropja a táncot.
emlékszünk az utóbbi idők mtv-s narancsos botrányaira? soroljam agyhalott?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.20. 16:31:33

@gabest1: azért ne mondd már h az mszp-ben kevesebb a komcsi mint a fideszben, ez a "vita"mindig nagyon untat.

én az szdsz-t is komcsiknak hívom, pedig hát csak az szdsz-seknek az apjuk volt az mszmp, meg az ávó tagja többnyire

kkbk.blog.hu/2013/06/06/a_magyar_oktober_part

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.20. 16:35:51

@♔bаtyu♔: hát nem csodálkozom, hogy te nem érted fideszes létedre.

a vérkomcsi tévé arcának a férje a fideszes cselédmédiában ropja a táncot.
emlékszünk az utóbbi idők mtv-s narancsbotrányaira? sorold fel őket, az ilyen motoros munka testhezálló feladat számodra

nem kell félteni hoffmant, lesz új állása.

Jolka40 2015.03.20. 16:37:29

@beszélő majom: Nem. Vannak értelmes emberek is köztük. De ők nem a Te elvtársaid.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.20. 16:37:48

@♔bаtyu♔: te ostoba.

hol állítottam én ezt? "Kálmán Olga az uralkodó elit".

hol? annyi eszed nincs mint egy darab kőnek
ideális narancsbirka

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.20. 16:42:28

@átlátó: Na mit romantikázik itt? Tűnjön el, mert még dühbe gurulok!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.20. 16:44:59

@Jolka40: nem. de ilyet senki se állított. itt konkrét emberekről van szó jó reggelt

de azért szép próbálkozás volt..

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.20. 16:47:36

@A HVG RASSZISTA !: nem fideszes. a címben az ott gúny..

illetve hát mégis az lehet, ha a lakájmédiában vezető posztja van :)

de a megoldás a gumicsontban van, nem komoly az ellentét. "oszd meg és uralkodj" van

2015.03.20. 17:32:44

Kálmán Volga rettenetesen ronda, de egy fideszesnek így is megfelel: hát kérem, ízlések és pofonok... Más tészta, hogy a karvalytőkés, kampósorrú atv vezetése is futtatja a soha nem egyenes beszédben, holott nem beszél idegen nyelveket sem, úgy mint Vida elvtársnő. Hangjából érezni, hogy feltehetően dohányzik, egyedüli tehetsége a hasra való lyukbeszélés, amit a pesti naiva szerepkörrel is megtold, de színésznek ripacs.
Ami pedig a legfontosabb: az atv kereskedelmi tv nem pedig ellenzéki. Sok Fletó szimpatizáns nyugger ezt nem tudja, de talán még a szockók sem.

fékek és tengelysúlyok 2015.03.20. 17:33:14

@tesz-vesz:

"nem kell félteni hoffmant, lesz új állása. "

Ja, a Hírtv-nél éppen munkatársakat keresnek.
Most van egy kis turbulencia a médiában. :))

fékek és tengelysúlyok 2015.03.20. 17:35:35

Morvai Baló pikáns :)))

De gondoljatok bele, ezeknél forró ám csak a szeksz, :)) naponta 6 kibékülés :))

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.20. 17:40:10

@fékek és tengelysúlyok:
:))) Most van egy kis disszonancia a médiában :)

azt mondod kálmán olga férje simicska csicskása? :D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.20. 17:58:09

@Jules Verne: az atv kereskedelmi tv nem pedig ellenzéki "

ja, végülis akkor kereskedelmi, ha mszp-s kormány van, de akkoris olyan szolid.

nekem ne mondd azt, hogy a tv2 meg az rtl keresztény , nemzeti értékeket vall vagy akár azt hogy független lenne, mert körberöhöglek. puszta létükkel sértenek a híradóik sajtószabadságot , szólásszabadságot és vétenek a szabad gondolkodás elemi szabályai ellen, tehát emberiségellenesek.
nyilván a kereskedelmi médiák az aktuális ország helytartóitól függnek, tehát a tv2 magyar vezetőségétől, amikor pedig egy multi jön az országba, m indig tárgyal a politikai elittel, esetünkben nincs értelme kormányokról beszélni. ezek pedig gondolom ajánlanak,delegálnak tagokat.

2015.03.20. 18:24:33

@tesz-vesz: Valahogy nem tudom kiokoskodni, hogy mire válaszoltál.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.20. 18:25:45

@Jules Verne: akkor még okosodj 10 évet, és gyere vissza.
megvárlak.

Tudományos libsizmus 2015.03.20. 18:46:45

Elég gáz, hogy a blogger hozzászólásaival van tele a ketrec. Na mindegy.

röf 2015.03.20. 18:55:28

Egyáltalán mit keresett ott?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.20. 19:08:18

@Tudományos libsizmus: már miért lenne gáz?
nem válaszolhatok a kommentekre saját blogomon?bocs nem számolom meg... de szerintem kb a fele a kommentekből az enyém. és? ki érdekel?

szerintem az gáz hogy a te fejedben nincs rend. te még tini vagy?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.20. 19:11:16

@Tudományos libsizmus: amúgy valahol meg elmondtam már, h azokat a blogkat szerintem nem is érdemes olvasni ahol a blogger csak kinyilatkoztat, és nem érdekli az írásainak a hatása, ill a saját tévedése. ha téved, ugye...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.20. 19:12:10

@röf: jó kérdés, már írtam én rá egy választ

röf 2015.03.20. 19:14:43

@tesz-vesz:
Nem olvastam a kommenteket...

2015.03.20. 20:22:32

Hoffmann a Nemzeti TV szerencsétlenkedésével jól megfúrta a konkurenciát? :) Mennyire hiteles ez a két ember? Illetve itt a biztos cáfolata annak, amit az atv állít, hogy árok van a két tábor között...Dehogy van, csak a kisembereket hergelik, hogy mindkettőnek legyen létjogosultsága, és jól eltartsák őket...:(

rfbzs 2015.03.20. 22:02:53

Ez is csak egy vacak írás, mint mindegyik kkbk-tesz-vesz.

gizmo26666 2015.03.20. 22:33:03

Olga csak a Pokornyt meg a Tarlóst szokta szívatni

Gringo 2015.03.20. 23:30:44

Rég röhögtem ennyit lejárató hazugságblogon!

annamanna 2015.03.21. 02:01:01

@tesz-vesz: csak ezt az egy cikket tudtam volna hozzátenni: www.elolanc.hu/index.php/publikacio/79-okopolitika/10337-lehetmasapolitika
De látom, már ez sem újdonság.
Mellesleg ott is van összefonódás, ugye, a két Ertsey, egyik itt, a másik ott.
Ertsey Attila Makoveczet tartja a mesterének, Makovecz pedig Orbánt a magyarok királyának. Egy vicc az egész.
Horváth András Ácsnéval is nyomult, most meg épp az Ellenzéki Kerekasztalt boldogítja 444.hu/2015/01/27/horvath-andrasnak-meg-nem-igazan-megy-a-politikusosdi/
Vagy pl. ez a derék Kerék-Bárczy, aki az MDF-től zuhant át a DK-hoz, a legnagyobb természetességgel.
Hogy mik az elvei és milyen a teljesítménye, arról fogalmam sincs, de elég impozáns a múltbeli rokonsága, tehát már nemzedékekre visszanyúló kapcsolati hálóval rendelkezik. Innen balra öt kép: www.facebook.com/photo.php?fbid=454143534693681&set=pb.100002941154019.-2207520000.1426898517.&type=3&theater
Bár ő csak egy szinte láthatatlan kisember a politika bugyraiból, de nekem jól példázza a születési alapon való összefonódásokat.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.21. 06:37:02

@Jules Verne: ráadásul az atv nem is külföldi multinacionális kereskedelmi média, hanem magyar, a magyar gazdaságot meg régi elvtárs komcsik oligarcháskodják el.

de mégis milyen kereskedelmi média lehet az atv akkor, amikor egy választáson elinduló pártot nem enged megszólaltatni a saját híradójában? a saját műsoraiban hírzár van róluk?
az mi? he?

csak azért mert csak. mégis ki ez a médium, hogy ő akarja megmondani ki bezélhet és ki nem? mégis ki ez a médium, hogy ő akarja befolyásolni, kvázi létrehozni a híreket? e szerinted belefér a kereskedelmi média határai közé?
mert akkor gratulálok..

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.21. 07:04:28

@annamanna: igen, ezt már én is lehoztam
kkbk.blog.hu/2013/01/17/lanyi_az_lmp_nem_erdemli_meg_a_voksukat_450
ezt már ismered

de én nem bízok a védegyletben se, illetve lányiban se érdemes nagyon bízni szerintem (mondják mások is az élőláncból), annak ellenére, hogy az lmp-s dologban igaza van,

Ertseyék - nekem azt mondták az élőláncból, Ángyán mellőli emberek, hogy nagyon nem jön ki jól a két testvér politikailag. mert Attila nagyon jókat mond
youtu.be/VP-lRL5KexA

ismerős hogy makovecz-imádó ertsey, de remélem ez már nagyon régi történet, erre van vmi forrásod? pontosan hogy is mondja ő ezt? remélem már nem gondolja így? amúgy Ácsné is régen kiment a békemenetre, meghát lányi is posztot, állást kapott a fidesztől. ill. hát Ángyán meg a fidesz államtitkára volt, még ki lehet magyarázni.. muszáj azért hogy legyen pár hiteles arc a közéletbem, mert ha nincs, akkor minden reményünk elveszett.

Horváth andrást én se értem... szerintem csak simán palira vették, de lassan elhitelteleníti szándékosan minden eddigi munkáját. már rég az átlátszón kellene lennie a zöld dossziénak, igaz, hogy nincs mentelmi joga.. de ha már elkezdte, be kell fejeznie,
és én megértem hogy élnie kell valamiből, e azért gondolkodhatna, hogy kikkel ül le egy asztalhoz. hiába őrzi meg a hitelességét, ha olyan szervezetbe megy, ahol mindenki korrut, ugyanúgy fogja érezni magát, semmit nem tud majd csinálni, mint a nav-ban, cseberből vederbe.
ez a 444-es videó semmit nem jelent. lényegtelen,

Kerék-Bárczy nem téma, buta posztkomcsi ivadék lehet, vagy csak hasznos idióta, nem kérdéses, hogy korrupt, ahogy juhász péter is, a minap láttuk vadiúj volvo-val, gazdái meg csepegetik vele a korrupt rogán bűneit, hogy ezzel népszerűsítsék ezt a félhülyét.

ú, még azelőtt mondtam hogy komcsi ivadék, mielőtt megnéztem a képeket, köszi. aranyos a vörös hadsereges nélkülözhetetlen munkaerő-igazolvány kerék mihályak

annamanna 2015.03.21. 10:05:41

@tesz-vesz: A saját bemutatkozása az oldalán: "Építészként mesteremnek tekintem Makovecz Imrét. Szemléletem forrásának tekintem a Rudolf Steiner által alapított antropozófiát, melyet Makovecz Imre és Kálmán István révén ismertem meg. Mestereim nyomán a munkát és a közéleti aktivitást az élet részének tekintem." www.ertseyattila.eoldal.hu/cikkek/ertsey-attila.html
Ezen nem hiszem, hogy valamikor is változtatott.
Mármint erőteljes okkult érdeklődése van, számomra ez az, ami kiábrándító.
ordoguzo.blogspot.hu/2014/06/mert-ez-vilag-el-fog-pusztulni-hamarabb.html

Ezt a malomköves megrendelést elég lazán megkapta, pedig a szakma kiakadt rajta.
Persze az, hogy Orbánéknál jól fekszik, nem jelenti azt, hogy Gyurcsányéknál rosszul ment volna; őt bízták meg az új kormányzati negyed "zöld" terveinek az elkészítésével.

Ettől függetlenül persze mondhat nagyon jókat.

Kerék-Bárczynál vannak nagyon jelentős polgári elődök is, ha visszalapozol a képek között, az egyik a Teleki-kormány képén áll, a másik budapesti polgármester.

És már 22 évesen ott van Antallal egy képen: www.facebook.com/photo.php?fbid=463591903748844&set=pb.100002941154019.-2207520000.1426898517.&type=3&permPage=1

hu.wikipedia.org/wiki/Ker%C3%A9k-B%C3%A1rczy_Szabolcs - ebből az derül ki, hogy Orbánék alatt is nagyon jelentős pozíciói voltak. De azért most mégis Gyurcsány egyik főembere.

Ami meg a reményt illeti, hiszek Istenben. És az nekem elég.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.21. 15:04:41

@annamanna: ezt nem tudtam ertseyről, h köze van a kormányzati negyedhez. akkor eldőlt, hogy ki is ő, bár lehet h csak az látszik, hogy honnan jön. szülei elintézik a gyerekek karrierjét.

annamanna 2015.03.21. 16:44:31

@tesz-vesz: Kerék-Bárczy és Ertsey esetében is érdekes, hogy mindkét pólus jutalmazta őket. És rajtuk kívül is vannak még példák.
Tehát annyit valóban elkönyvelhetek magamnak, hogy nincs két pólus.

Pl. "hvg.hu: Felelős Gyurcsány Ferenc a kétszeri kétharmadért?"
"D. K.: Hagyjuk már az ingünk állandó megszaggatását, az önsanyargatást!" hvg.hu/itthon/20140916_Dobrev_Klara_Gyurcsany_Ferenc_valasztas

Ami közel hozza egymáshoz Gyurcsányt és Orbánt, annak szerintem valamilyen módon köze van a szent koronához.
A koronát ui. 1978. jan. 6-án Apró Antal elvtárs vette át (az amerikaiak nem voltak hajlandók Kádárnak visszaadni, nem tudom, miért pont Apró volt az amerikaiak számára kóser személy).

Igaz, azt sem értem, hogyan lesz egy katolikus vallású mindszenti szakácsnő törvénytelen gyerekéből kommunista zsidó, nekem ez egyszerűen magas.

De ami a koronát illeti - ugye ez Makovecz számára is szimbolikus értékkel bírt, tehát nyilván Ertsey számára is. Valamilyen módon a korona nagyon sokféle erőt tud maga köré csoportosítani.
Akik a politikai életben különböző színűnek mutatják magukat, azok szerintem valamilyen módon a korona felesküdött szolgái.

Ezt nem csak azért gondolom komolynak, mert úgy általában a magyar történelmi hagyományban személyként tisztelték a koronát, hanem azért, mert ez a mondat:
"És látám, és ímé egy fehér ló, és a rajta ülőnél íjj vala; és adaték néki korona; és kijöve győzve, és hogy győzzön." (Jel. 6:2)
Szerintem vagy a magyar koronára vonatkozik (a fehér ló és nyíl miatt) vagy a pápai tiarára, esetleg mindkettőre.
Ezek szerintem valamilyen különleges jelentőséggel bíró hatalmat képviselnek a földön.

Ezt a két hatalmi szimbólumot összeköti
- egyrészt a pápa személye, mert a magyar korona is a pápától származik;
- a magyar korona apostoli korona, tehát szellemi hatalommal is felruház;
- és mindkettőt birtokolták az amerikaiak. Ráadásul, milyen különös - abban az évben, amikor eszükbe jutott visszaadni a magyar koronát (a koronaőrök kifejezett kérése ellenére, azok ugyanis azzal adták át megőrzésre, hogy amíg itt orosz katona van, addig ne kerüljön vissza az országba a korona);
tehát ugyanabban az évben, amikor ezt visszaadták, a pápának eszébe jutott lemondani a saját koronájáról, és azt Washingtonnak ajándékozni, azóta is ott őrzik.
Szintén különös, hogy a pápa 33 napig volt csak trónon, akkor meghalt. A legutolsó 3 pápát nem is koronázták meg, tehát a pápai trón 1978 óta formálisan üres.

Nekem az a véleményem, hogy ezek a dolgok valahogyan összefüggnek, és ez ad magyarázatot arra, hogy itthon az egymástól látszólag nagyon különböző politikai oldalak a mélyben egymásra találnak. Valamilyen módon mindegyik ugyanannak a célnak a lekötelezettje, ugyanannak az erőnek a szolgája.

És ezt az erőt már nem lehet racionálisan megfogni, mert teljesen misztikus; de attól még létezik, és az a gyanúm, hogy ez valamilyen módon összefügg a fentebb idézett mondattal, az apokalipszis fehér lovasával, és annak koronájával.

Aki ebben nem vesz részt, azt a politikai elit szükségszerűen kipenderíti a soraiból. Legalábbis így gondolom. Lehet, hogy tévedek.

Lehet, hogy általában jellemző a különböző politikai oldalak közti láthatatlan megegyezés, az USA-ban egészen biztosan, és lehet, hogy mindenhol. De akkor is igaz az, hogy a posztkomcsi országok közül egyedül itt nem sikerült leváltani a volt elitet, itt tenyészik tovább olyan zavartalanul, mintha mise történt volna.
És itt van a gesztusokban is a legijesztőbb visszarendeződés (államosítás, provokátorfigyelő stb).*
Tehát ez az ország valamiben egyedi, valamiben nem követ egy általános mintát. Persze lehet, hogy nincsenek általános minták. Amit írtam, csak egy kísérlet arra, hogy magyarázatot találjak arra, mi folyik itt.
Számomra ez egyáltalán nem megnyugtató magyarázat, mármint elég ijesztő lehetőség, de egyelőre a cáfolatát sem látom, szóval egyelőre működőképesnek látom az ötletemet, főleg az ilyen pol. kalandorok miatt, mint ez a Kerék-Bárczy.

* www.youtube.com/watch?v=W_rI2pEfFic

annamanna 2015.03.22. 02:54:36

@tesz-vesz: Különösebben nem figyelem a közéletet, szerintem csak elcsípek ilyen-olyan híreket, ahogyan bárki más.
Amit Ertseyről írtam, nem "boszorkányság" - egy művelődési házban tartott előadássorozaton ő volt az egyik előadó, ott mesélte el az új kormányzati negyedes sztoriját (például hogy a szalmaöblítéses vécé ötletét semmiképpen sem akarták belevenni a tervekbe). Elég szimpatikus volt, amiket mondott, és megjegyeztem a nevét, úgyhogy később örültem, amikor láttam, hogy az Élőláncnak ő az egyik vezetője. Aztán csalódás volt, amikor belefutottam abba, hogy gnosztikus. Azt hittem, Ertsey Katalin az exneje, és Katalin direkt kibaszásból lett lmp-s. :)

Kerék-Bárczyt azért néztem meg, mert amikor hallottam a nevét, képtelen voltam rájönni, milyen pártnak a tagja. Úgyhogy bepötyögtem és belenéztem a fb oldalába. Hát, elég érdekes volt látni a képeit, elképesztő egy karrier. Arra jó, hogy hogy még jobban kiábránduljak a pol. elitből, már ha egyáltalán lehet a kiábrándulást fokozni.

Amúgy eszembe jutott még egy érdekesség. A Horthy-korban volt egy Zsindely Ferenc nevű miniszter, a felesége Tüdős Klára iparművész. Nagy reformátusok voltak, élénk vallási életet éltek. A Magyar Nemzetben egyszer megjelent egy cikk, ami idéz egy sztorit Tüdős Klára önéletrajzából. A világháború alatt Zsindelyék az Istenhegyi úti villájukban épp az Apró és a Szakasits családot bújtatták. alfahir.hu/node/51070
Ezen nagyon kiakadtam. Mégis hogy létezik ez? Horthy minisztere hogy bújtathatta a legnagyobb komcsi családokat? Talán a személyes jóbarátaik voltak? Hát biztosan nem. Vagy a közvetlen szomszédaik? Ki van csukva. Akkor mégis miért pont őket? Pont azokat, akik a komcsi rendszert is túlélve még mindig a csúcson vannak?
Ennek semmi más oka nem lehet, mint hogy utasításra tették.
Na de ki és miért utasította erre őket? Honnan jött az utasítás? Csakis felülről jöhetett.
És ezek után Dániel Péter vörös festékkel leönti Horthy szobrát?
És mégis mikortól eredeztethető itt a felszíni látszólagos ellentét, de mélyben valójában összefonódás?
Mióta van az, hogy itt valójában nincs alternatíva, nincs több oldal? Volt egyáltalán valaha is több oldal?

Nekem úgy tűnik, még csak agyalni sem érdemes azon, az elitből ki megbízható és ki nem. A legegyszerűbb úgy dönteni, hogy senki sem megbízható.
Pont emiatt nem is tartom fontosnak, hogy túl sokat figyeljem a politikát. Annyi infó bőven sok, amennyi rám ömlik a neten.
A magam részéről bőven megelégednék vallásos témákról való fecsegéssel. De sajna erre túl szűkösek a lehetőségek. Úgyhogy, ha egyéb nem jut eszembe, a Való Világ műsorról is szívesen fecsegek, a lényeg, hogy (virtuálisan) járhasson a szám.

Nem hiszem, hogy a nagy átlagnál többet tudok a politikáról. Legföljebb más tanulságot szűrök le belőle.

rfbzs 2015.03.22. 09:22:11

Tesz-vesz!
Nem lesz érv. Elég az, hogy a blog írásai - most szebben fogalmazok - gyengék, a blog-gazda válaszai meg - és most nem leszek finom - bunkócskák és feleslegesek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.22. 12:02:32

@rfbzs: ez csupán a te üres véleményed, amit meg se próbálsz aláámasztani, erre mondom én azt, hogy gerinctelen, lusta, gyáva kutya vagy, aki csak feleslegesen ugat, és feleslegesen húzza az időmet.

ez szerinted bunkó, szerintem meg teljesen jogos állítás. mondhatjuk ténynek is, hisz ITT ezt mutatod magadból. EZT BIZONYÍTOD TE SAJÁT MAGAD

mondhatunk simán nagyon kezdetleges elmének, nagyon ostobának is. hisz erre még rá se jössz, és fogalmad sincs a (z érdemi) kommunikációról.

csak trollkodsz

de itt egy másik olvasóm véleménye a blogomról kontrasztnak:

"tesz-vesz az egyik legizgalmasabb web oldalt vezeti. Nem kell mindennel egyetérteni, azt én sem teszem, de nagyon sok érdekességet lehet ott találni. Egy igazi kincsesbánya.
Ha valakivel nem ért egyet, akkor rögtön őrültnek hívja?
Ellenkezőleg, jó lenne többször itt a Mandineren a véleményét olvasni."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.22. 12:18:18

@rfbzs: ja és jelzem, elég sok olyan buta ember vérzett már el itt a kommentekben, mint amilyen te is vagy, aki betoppant ide nagy arccal, lehülyézve engem, és később a kifejtéses mondatainak olvasása közben jövök rá gondolkodásának, ismereteinek milyenségére, hiányosságára. egyetemi tanárok is, nemcsak prolik, pl az az idióta, aki nem tudta hogy józsef attila fasiszta pártot akart létrehozni azt mondta magáról h egyetemi tanár, mégis, hiába tanult meg lexikálisan pár haszontalan dolgot, aztán mondta el a vizsgáin, mérhetetlenül buta volt a gondolkodása, alap formállogikai képességei sekélyesek voltak, silányak.

túl sokszor hülyéztek már le engem a mérhetetlenül ostobák, nem fogok ám most hasraesni tőled
szóval én megértem, hogy okkal vagy gyáva

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.22. 12:41:44

@annamanna: jól jöttél rá a pólus(ok)ra, de ahogy itt is írom, bocs a linkekért

kkbk.blog.hu/2015/02/06/2014_evi_valasztasok_banankoztarsasagban

teljesen egyértelmű ha józan paraszt ésszel, logikával nézzük, ha az egyik oldal folyamatosan lekorruptozza a másikat, a másik oldal folyamatosan lekorruptozza az egyiket, de kormányon egyik se számoltatja el a "riválist", akkor vagy folyamatosan hazudnak, vagy nincs lényegi különbség a kettő között. tehát nincs lényegi különbség a kettő között..

és főleg, ha a fidesz az elszámoltatás ígéretével kampányolt igen-igen erőteljesen a "majdnem beszervezett" orbánnal az élen, ez nem tűnik fel a fidesz-szavazóknak? hol élnek ezek az emberek könyörgöm?

völgyhíd, megyeri híd, m6 alagútjai a mezőn. margit híd felújítás, amiből új hidat lehetett volna építeni. m4-es metró, amire miért nem hívták meg demszkit? valami baj van vele? csak nem korrupt?

mennyi mindent el lehetett volna számoltatni, ezeknél a fidesz ellenzékből korrupciót harsogott, 2/3-dal simán ki lehet nevezni olyan ügyészeket, bírákat, rendőröket, akik betartják a törvényeket. de ez nem történt meg. akkor? hol vannak ilyenkor a fideszesek? miért nem nyilatkoznak erről? jó az olajszőkítős maffiára szavazni, hadd kérdezzem már meg? el lett számoltatva az olajszőkítés? nem.

most se lesz elszámoltatás: nem lett meg a 3/3 elvtársak, hát nem voltunk eléggé éberek!

de itt orbán le is leplezi magát:
kkbk.blog.hu/2014/02/18/orban_viktor_fejben_elszamoltat

most nem értem, hogy jön ide dobrev mondata.. mi a magyarázata szerinted?

és hogy ide a szent korona? én nem vagyok szívcsakrahívő, a táltosokban se hiszek. sőt irritál.
miért lettél most ennyire "szakrális", mikor eddig logikus gondolkozásod volt.

"Valamilyen módon a korona nagyon sokféle erőt tud maga köré csoportosítani. Akik a politikai életben különböző színűnek mutatják magukat, azok szerintem valamilyen módon a korona felesküdött szolgái."

mért kell ilyen mondatokat leírni? mi?

A biblia nem magyarázza meg, nem bizonyítja, h miért lennének különböző pártok a szent korona szolgái... csalódást okozol.
miközben persze ez nincs is így.

annyi igaz belőle, hogy makoveczék, zelnikék szeretik a szertartásokat, meg magukat ígényesnek, okosnak beállítani

kkbk.blog.hu/2012/01/06/czike_laszlo_rendszervalto_szabadkomuvesek

kkbk.blog.hu/2012/11/17/dr_toth_zoltan_jozsef_pomazon

kkbk.blog.hu/2012/10/12/a_milliardos_zelnik_istvan_es_a_paholyok

természetesen nincs rá bizonyíték, hogy ma lennének szkőművesek, de a gondolattal játszhatunk.

"a posztkomcsi országok közül egyedül itt nem sikerült leváltani a volt elitet"

romániába se, se a lengyeleknél. mindenhol ott volt a jenki titkosszolgálat. csak máshol jobb az életszínvonal, mert nem lopnak el mindent

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.22. 13:34:36

@annamanna: ertsey gnosztikus? mi az? és miért? forrás? és mi a baj ezzel?

utasításra, vagy korrupcióból, vagy tudták, hogy jönnek a szovjetek. vagy maguk is elvhűk voltak, vagy emberbarátok.

wiki szerint utóbbi és szerintem is, mert nemcsak komcsikat bújtatott:

Zsindely Ferenc
A második világháború alatt folytatott náciellenes tevékenységének eredményeképpen 72 menekültet, először főleg gyermekeket, de később számos zsidót is bújtatott és mentett meg Istenhegyi úti villájában, és a svéd misszióval együtt még két otthonban kb száz menekült teljes ellátását szervezte a vészkorszak alatt.

A zsidómentés megszervezésében felesége, Zsindelyné Tüdős Klára vállalt komoly szerepet, aki jó nevű, hívő református családból származott, és a túlzsúfolt villában példátlan ügyességgel szervezte meg a háztartás működését. Visszaemlékezések szerint élhetővé, elviselhetővé tették a rejtegetett emberek számára az életkörülményeket önzetlen és áldozatkész hozzáállásukkal, miközben folyamatosan ott lebegett fejük felett a kivégzés réme. Többek között ők bújtatták Apró Antalnét (Gyurcsányné Dobrev Klára nagymamája) két gyermekével, valamint Schifferné Szakasits Klárát három fiával. A háború után a zsidómentésben tevékenyebb Zsindelyné Tüdős Klárát Izrael állama kitüntette. Zsindelyéket a kommunista rezsim a Horthy-rendszerben tanúsított szerepvállalásukért az 1950-es években megfosztotta vagyonuktól és kitelepítették őket. Egy jóakarójuk Balatonlellén a nyaralója hazmesterlakását ajánlotta föl számukra, itt élte le Zsindely Ferenc élete utolsó szakaszát. Apró Antal közbenjárására özvegye, Zsindelyné Tüdős Klára Budapestre költözhetett, a Schönherz Zoltán utcában (ma Október 23-a utca)kapott tanácsi (önkormányzati) bérlakást.

hu.wikipedia.org/wiki/Zsindely_Ferenc

Zsindelyné Tüdős Klára a wiki szerint Debrecenben született, liberális szabadelvű családban. (nem a mai értelemben vett liberális)

A II. világháború idején a svéd misszióval együtt számos üldözöttnek adott menedéket, budapesti villájuk is menekültekkel telt meg. Ezért férjével együtt később Izrael Államtól megkapta a Világ Igaza kitüntető címet. A háború után evangelizálva járta az országot. 1949-ben eltiltották a nőszövetségi munkától, 1952-ben férjével együtt kitelepítették. 1963-ig éltek Balatonlellén egy nyaraló házmestereként. Férje halála után Ausztráliában élő lányához költözött, de már 1966-ban hazatért. 1970-től megírta a református egyházhoz kötődő kapcsolatát, az évtized közepétől a Nők Lapja és a református sajtó is közölt vele interjúkat. 1989-ben a Magyar Református Egyház rehabilitálta. 2010-ben az Országos Református Nőszövetség Zsindelyné Tüdős Klára-díjat alapított

hu.wikipedia.org/wiki/Zsindelyn%C3%A9_T%C3%BCd%C5%91s_Kl%C3%A1ra

miért kell ezen kiakadni? előbb utána kell nézni rendesen a tényeknek. aztán gondolkodni.

Horthy még antikommunista volt egyértelműen és antifasiszta. ők még igazi, magyarok voltak, mégha a szociális felzárkózás lassan is ment.

floborm 2015.04.15. 14:27:25

@♔bаtyu♔: ennyire nem bonyolult. Kálmán egy lelkes ballib médiaarc, a férje meg ebben az őrült nagy diktatúrában hogy hogy nem rendező az M1-en.

pedig mennyi de mennyi műsor szól az ATV-n arról h még el sem szabad mondani h ha valaki nem fideszes mert azonnal kirúgják/megverik/megölik/elégetik, erre kiderül h ennek a libsi vallásnak az egyik püspöknője hát pont felesége egy a nagy-nagy diktatúrában pancsikoló bácsinak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.06.21. 17:06:45

Hegedűs Zsuzsa-Kis János, Schmidt Mária-Ungár András, Hankiss Ágnes-Hankiss Elemér. Mindannyian az SZDSZ vagy a rendszerváltáskori Fidesz befolyásos háttérbázisához tartoztak, a liberális pártok ideológusai voltak. Ma is aktívan politizálnak, a leendő kormánypárt, a magát polgáriként meghatározó Fidesz-MPSZ környékén.

alfahir.hu/node/48025

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2018.09.28. 20:03:32

frissítve az új jobbikos mtva vezérigazgató karrierjével. vagy fideszes. de akkor mit keresett a jobbikban? ezért szavazta meeg a jobbik az olimpiát a főváriso közgyélésben, a 6 billiós lopást
süti beállítások módosítása