KáKánBéKa
A külföldön élő Vajta Gábor és Szabó Csaba után egy itthon dolgozó tudós, Darvas Béla professzor, az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetének ökotoxikológusa is éles kritikával illette az Akadémiát. Az Élet és Irodalom hasábjain rendszeresen publikáló szerző korábban a növényvédőszer-gyártókkal és a genetikailag módosított (GM) haszonnövények fajtatulajdonosaival is szembekerült: a GM-kukoricafajták környezeti hatásait vizsgálta, de kritikus eredményei miatt a fajtatulajdonosok már nem működnek együtt vele és munkatársaival. Ezúttal a tudományos közösség egy prominens csoportja fordult ellene.
Az Élet és Irodalomban januárban közölt, a hazai kutatásszervezés és tudománypolitika visszásságait ekéző "Húsz év magány [1]" című írása nagy vihart kavart. Mivel húzta fel ennyire a hazai tudományos elitet?
- Most rá fogok duplázni a fájó állításaimra, mert nem az egészet, hanem csak az akadémikusokat, pontosabban azoknak egy jókora szeletét. Szeretném elmondani, hogy számtalant közülük őszintén tisztelek. Egy részük viszont vitatható teljesítménnyel ül az érdemesek helyén. Az akadémikusi teljesítmény semmilyen minőségi ismérve sincs meghatározva, azon túlmenően, hogy csak az MTA doktorai közül választhatók. Ezen túlmenően akadémikus az lesz, akit titkos szavazással a többi megválaszt.
Ehhez a címhez a csenden át vezet az út: akadémikus az lesz, aki hallgat. Az akadémiai tanácskozótagnak nem a megkülönböztető képességeit kell csillogtatni, amikor a família azt méregeti, hogy rokonlélek-e, hanem meghatottan bólogatni mások véleményéhez. Itt tartalék és nem csatár kerestetik.
Lehet ennek az élét tovább recézni, csak fölösleges, ezért 1996-ban, amikor az ÉS-ben a „Lopakodó leépülés, avagy a tudományos pályázati rendszer kórképe" című írásomat megjelentettem már egyértelműen eldöntöttem a kérdést, hogy lehetek-e valaha is akadémikus. Hamarosan újraolvasható lesz a most készülő honlapomon szinte valamennyi írásommal együtt.
az mta ugyanaz mint a posta, a mav es a tobbi, de hasonlithatnam a katolikus egyhazhoz is. meg 10-15 ev es eljon a megtisztulas, hiaba szogezik most magukat a szekhez, szekkel egyutt lesznek kidobva.
Ha jól értem, a vita főleg a tiszteletdíjról szól: a fejlett országokban tagdíjat fizetnek az akadémikusok, míg nálunk komoly javadalmazást kapnak.
Azt gondolom, hogy az akadémikusságnak hatalmas károkat okozott a mellérendelt - a magyar tudományos világban addig elképzelhetetlen nagyságú - tiszteletdíj. Ettől kezdve már nem csak az érdemesek gyülekeztek a címért, hanem baráti társaságok megkülönböztető figyelmességgel bővítgették a köreiket. Ma mindez már sokkal inkább pénzről és befolyásról szól, mint az érdemességről.
Gondoskodó keresztapák már most is működnek. Nem véletlenül lehet azt hallani, hogy kis és nagy akadémikusok vannak. A nagy akadémikus az, aki másból is akadémikust képes csinálni. A kis akadémikus figyel és szívességet tesz, vagy szavaz, ahogyan gondolja, de akkor a perifériára kerül.
Csak a pénzről szól a történet?
Messze nem ez a legfontosabb üzenete az eredeti írásomnak. A morális állapotunkat jellemzi, hogy a cikkemből csak az akadémikusi tiszteletdíjjal kapcsolatos véleményem váltott ki lökéshullámokat. Én arról próbáltam írni, hogy az eddigi kormányok megkülönböztetett szégyeneként húsz éve messze az európai színvonal alatt támogatott hazai kutatás törvényszerűen veszítette el a műszerigényes területeken a nemzetközi pozícióját. Nem segít ezen, ha lefestjük a rozsdát.
Arról is írtam, hogy a súlyos költségvetési hiánnyal üzemeltetett kutatóhálózat pénzei talán nem a legjobban hasznosulnak. A pályázatokból biztosítható bérkeret például teljesíthetetlenül alacsony, ami az intézetvezetéseket kreatív könyvelésre kényszeríti, s ezzel kiszolgáltatottá teszi. Ez a rendszer bűne. Sokfelé oktatok, és többféle intézetben fordulok elő. Továbbá az írásaim nyomán is megnyílnak felém az érintettek. Nem a saját intézetemről írok, azt csak csöndben megélem.
Hogy érti, hogy nem a legjobban hasznosulnak a pénzek?
Az MTA európai színvonaltól lepattant költségvetésének 28-44 százaléka éri el közvetlenül a kutatóhálózatot, ami tételes magyarázatra szorul. A súlyos költségvetési hiány és a bukdácsoló K+F piac miatt a pályázatképes korosztály a végletekig le van terhelve adminisztrációval, miközben intézet-fenntartási okok miatt a kutatási pénzeiket megnyesegetik.
A garasos intézeti költségvetés miatt a fiatalok fizetésére alig marad valami, így a legtehetségesebbje azt a stratégiát követi, hogy a PhD végzése után éjt nappallá téve külföldi pályázatokat ír, s ha nyer, családostul szedi a sátorfáját, azzal hogy valószínűleg sohasem jön vissza. Ez már a legsúlyosabb dráma, hiszen az utánpótlás java távozik, miközben idefent méltóságteljesen tiszteletdíjakat osztogatunk, és a múltba révedve bálozunk.
Erre kellene gyógymódot találni. A vállalt szerénység ellen szól, hogy a kiváló hallgatók ma nem a kutatói pályát választják, mert az önmegvalósításnak ez a módja kizsigerel, miközben a semmit kínálja cserébe. A kutatói munkastílus - ma alapvetően csapatmunka -, és az egyéni elvárás - mennyi befektetéssel mennyi a jövedelem - nagyfokú változásának intézményes követése elkerülhetetlen.
Nem is csak akadémiai reformra van szükség, hanem az alapok és felépítmény teljes újragondolásáról. Fogódzónak Széchenyi és társainak - Károlyi György, Andrássy György, Vay Ábrahám - gesztusához és az azt kiváltó gondolatsorhoz bátran visszatérhetünk.
Túlzás lenne azt állítani, hogy az MTA eredményorientált, problémamegoldó, szolgáltatásközpontú, dinamikus, korszerű intézmény, amely tolja a magyar innovációt, mint az atom, és a magyar K+F (kutatás-fejlesztés) ágazat fiataljait az ő lényük motiválja arra, hogy itthon csináljanak karriert.
Családtagom próbált bizottságokkal dolgozni, amikben akadémikusok ültek, és azóta is csuklik, ha rájuk gondol. Hülyék és nagyképűek voltak, mint a **** Egyikük a rábízott tanulmányt korrektúrázta a szakmai véleményezés helyett. Értsd, csak a typo-kat és vesszőhibákat kereste benne.
Az Élet és Irodalom rendszeres szerzőjeként több mint tíz éve bírálja a hazai tudománypolitikát, miért pont ez az írása verte ki a biztosítékot?
Mert közben megszólalt Szabó Csaba [2] és Vajta Gábor [3]. Rájuk is lehetett legyinteni, csak elég nevetségesé váltak, akik ezt magyarázatok és párbeszéd szorgalmazása helyett tették, és ennek következtében még mindig ugyanott tartunk. Egyébként tudnék mutatni akadémikus által nekem írt magánlevelet, nem is egyet, ami velem egyetértő. Ők nem avatkoznak közbe, mert Szabó Csaba esete miatt nem hisznek az intelligens vitában. Nálunk méltatlan személyeskedésbe torkollnak az efféle ügyek. Kaptam fiataloktól is leveleket, ők azért nem szólalnak meg, mert éppen a repülőjegyüket intézik vagy szülői segítséggel kicsi gyerekeket nevelnek.
Milyen retorziók érték az írás megjelenése óta?
Retorzió a Szent István Egyetemen ért, ahová kutatóosztályunk felajánlott egy kihelyezett tanszéket: mezőgazdasági ökotoxikológia a neve. E tárgyhoz Székács András kitűnő környezetanalitikussal én szerkesztettem az egyetlen elérhető kézikönyvet. A kihelyezett tanszékvezető én lettem volna. A tanszék kellett az egyetemnek, ezt a Szenátus megszavazta. Aztán abszurd módon visszatért a megbízásomhoz, és a Szenátus az érintett kari tanács szinte egyhangú támogatása ellenére, a rektor helyettes rosszindulatú füllentéseit tényként kezelve leszavazta. Nem vicc, bár úgy hangzik: az adományom elfogadása után a rektor hamis indokokkal egy virtuális pozícióból való leváltásom kezdeményezte.
Hozzátehetem, hogy más egyetemen 1993 óta vagyok címzetes egyetemi tanár, így további egyetemi rangra semmi szükségem sincs. Nem kértem effélét. A Szenátus nem látta a tárgy óratervét sem, amit én készítettem, amiben egy akadémikus - a Skót Akadémia tagja -, négy MTA doktor venne részt, és további négy kollegám. Erről kellett volna határozni, és talán az sem volt a szavazók számára tiszta, hogy mi az ökotoxikológia, és erre miért is lenne szüksége az új nappali képzésnek és a Környezettudományi Doktori Iskolának.
Nem is mellékesen ennek a doktori iskolának a törzstagja vagyok, azaz hozzájárulok ahhoz, hogy az egyetem egyáltalán akkreditáltatni tudja. Hogyan lehetséges, hogy ugyanazon az egyetemen egy magasabb kvalitásigényt teljesítek, míg egy alacsonyabbat nem? A választalanság kudarcélményét kínálom a SzIÉ-t vezető két akadémikusnak.
Úgy tudom, Gödöllőn azzal érveltek a személye ellen, hogy komoly tudóshoz méltatlan mozgalmat szervezett a génmanipulált haszonnövények ellen.
A vezetőség és a Szenátus ülésein Hornok László, a tudományos rektorhelyettes szakmailag bukott embernek nevezett, aki tudomása szerint egy hónapon belül elveszti az állását. Szerinte azért vagyok efféle, mert a GMO-ellenes mozgalom élére álltam. Bukottságom szerinte az bizonyítja, hogy a világon százmillió hektáron termesztenek genetikailag módosított növényeket.
A hornoki besorolásom valójában azon alapul, hogy a GMO-Kerekasztal egyik alapítója vagyok és a nyílt szakaszban - amit a média szabadon látogathat - az ülésvezető. Ez azonban nem mozgalom, hanem szakmai műhely - a SzIE hét tanára is teljes jogú tagjaink között található -, az Országgyűlés Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságainak egyik tanácsadója, amelynek anyagai az interneten nyilvánosak [4].
El ne feledjem, hogy a világ GM-vetésterületének alakulásához semmi közöm sincs; sem rá, sem le nem beszélek gazdákat a vetésre. Ezt még Clive James sem állíthatta [5], akinek statisztikáiból Hornok a Szenátusnak idézett. Kétségtelen, hogy az USA, Argentína és Brazília igen jelentős területeken termeszt GM-növényeket, azonban a vetésterület csak három ezreléke található Európában, mert a tagországok nem igazán akarják leváltani a fajtáikat szabadalmaztatottakra, ami kiszolgáltatottá tenné őket az Egyesült Államok tőkeérdekeinek. Én aligha felelhetek ezért is.
És tényleg kirúgják?
A munkahelyemen nem tudnak róla, hogy az állásomat elveszíteném, ellenben most írtam alá egy magasabb fizetési osztályba soroló határozatlan idejű szerződést.
A Szenátust Hornok László szándékosan félrevezette és Solti László jól követhetően asszisztált ehhez. Talán az sem véletlen, hogy Hornok László a rektor egyik ajánlója volt az akadémikusi jelölésnél. Velem kapcsolatos döntésük valódi okai egyébként engem is nagyon érdekelnek. Ezt írásban kértem a rektortól.
az akadémia egyetlen tagja sem kap teljesítményalapú tiszteletdíjat. Ez egy kinevezés, és egy ahhoz tartozó járandóság, ám ellentétben pl. a kutatói hálózat rendszerével, az akadémiai tagoknak nem kell beszámolniuk semmiről - hiszen nincs is kinek, felettük nincs semmilyen szervezet. Ennek következtében fordulhatnak elő olyan furcsaságok is, hogy egy kutatói csoport finanszírozhatóságánál súlyozottan esik latba az abban részt vevő akadémikusok száma.
így a csak fiatalokból álló csoportoknak esélye nem sok van.
Amikor a tanszék ötlete felmerült, még nem számított bukott embernek?
 |
|
Fábri György az ELTE habilitált egyetemi docense, szakterülete a tudománykommunikáció és felsőoktatás-elmélet. 1988-ban szerzett filozófiai diplomát az ELTE-n, ott volt tudományos ösztöndíjas, majd 1995-től 1999-ig az MTA Filozófiai Kutatóintézetének munkatársa. 1999-től 2010-ig a független felsőoktatási kutatásokat végző Universitas Press vezető elemzője. Szakmai kezdeményezései, kutatásai, publikációi témakörei: felsőoktatási rangsorok, felsőoktatási menedzsment, a tudomány társadalmi percepciója, kutatás-menedzsment. Gyakorlati projekteket valósított meg ezen a területen, egyebek közt a Felvi-Univpress rangsor vezetőjeként (2002-2009), az MTA kommunikációs igazgatójaként (2000-2009), a Mindentudás Egyeteme szakmai vezetőjeként (2002-2008). 2010-től az ELTE közkapcsolati és kommunikációs rektorhelyettese. 2011 óta a Magyarországi Evangélikus Egyház delegáltjaként a Közszolgálati Testület tagja, majd elnöke. |
Ne szépítsük, az ÉS-ben megjelent írásom miatt oldották fel valahol rám a vadászati tilalmat. Az MTA kommunikációs igazgatója, Fábri György kandidátus a saját blogjában például toporzékol [6]. Egy akadémikus felháborodásában csapatot verbuvált ellenem. Ő úgy gondolja, hogy a tiszteletdíj irigylése vezeti a kezem. A helyzet azonban az, hogy elég nekem a mostani jövedelmem. Kis fogyasztású modell vagyok. A múlt évben a fizetésemből a Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Program keretében egy vidéki kis iskolát támogattam. És vannak családok és személyek is, akiket rendszeresen segítek, túlélni azt a gazdasági helyzetet, ami éppen most van.
Volt olyan, aki megszakította Önnel a kapcsolatot a cikke miatt?
Igen, egy korábban hozzám barátsággal viszonyuló akadémikus, mert úgy vélte, hogy rávetül az árnyékom. Soha sem volt a gondolataimhoz köze, mégis kényelmetlenné váltam a számára. Nem hibáztatom, persze nem is nőtt nálam az ázsiója. Én ezt emberségben mérem.
Fábri György válaszcikke [7] szerint a sztálinistaként emlegetett akadémiai modellt már lerázta magáról az Akadémia. Egyetért vele?
A fizetésért lelkesedők nem szorulnak az én egyetértésemre. Az MTA egyébként válogatás nélkül cipeli magával az örökségét, függetlenül attól, hogy azok használhatók-e valamire. A gárdája sem másik, csak a korábbi egyszínű tömeg láttatni engedi ruházatának színeit. Belül azonban mindenki lassan változik, s aki ezt gyorsítani igyekszik, az tapasztalatom szerint született színtévesztő kell legyen.
Van valami sajátos kelet-európai bája a hajdani KISZ-titkárok változásainak, akik közül némely most, az állítja, hogy aki tőle jobbra van, az már leesik a padról. Eközben pedig a nemzetközi fajtatulajdonosok fajtáinak valós ok nélküli magyarországi elterjesztésén és a hazai ebbéli kutatások felszámolásán és lejáratásán fáradozik. Szóval nem lerázható a múlt, ahogy Bolhás teszi a csatorna vizével, hanem megélhető és megérthető. Ha ez összejön, akkor túl tudunk rajta lépni.
Az MTA ügyvezetése - az intézetek működésének finanszírozása után a felelős önállóságukat kellene biztosítani - és kommunikációja szerintem még nem érkezett meg ebbe az évezredbe. Fellegekbe tévedt, önhitt, de szakmai munka idején tanácstalan nobilitásokkal gyakran találkozom. Az akadémikusok egy része bizony átbújt a léc alatt, amit az újakkal most átugráltat, és dühösen csapkod az elé tartott tükör felé. Pedig ez van.
Miért tartják tudományellenesnek a GMO-Kerekasztalt?
 |
|
Dudits Dénes Széchenyi-díjas magyar növénygenetikus, biotechnológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A növényi molekuláris és sejtbiológia, valamint a biotechnológia nemzetközi hírű tudósa. Több gazdasági növénynél hatékony növényregenerációs rendszert dolgozott ki. 1997 és 2009 között az MTA Szegedi Biológiai Központ főigazgatója. Mórocz Sándor kukoricanemesítővel közösen kidolgozták és szabadalmaztatták a kukorica protoplasztokból történő növényregeneráció rendszerét. Több közleményben számoltak be transzgenikus kukoricagenotípusok előállításáról. A génmódosított növények kapcsán több tudományos közéleti vitát kezdeményezett. Dudits Dénes, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában a génmódosított magyar szárazságtűrő búza előállításán dolgozó, szintén nemzetközi hírű professzor tevékenységét még nem érte ugyan hivatalos bírálat – holott a kutatásai sértik az alaptörvényt. |
A tudományellenesség vádját tapasztalatom szerint szűklátókörű emberek használják, akik érintés közeli kapcsolatukat is elveszítették a tudomány minden ágával. Akik már nem tudják elképzelni, hogy az övéktől eltérő nézőpont is létezik, amiből ugyanaz másnak látszik. Szakmai érveik sincsenek egy vitához, csak önérdekű akaratuk. Dudits Dénes például egy szegedi fórumon a saját előadása után - amit mások türelmesen végighallgattak - a többi előadás és a vita elől kimenekült a teremből.
A molekuláris biológusok, illetve akik annak nevezik maguk, ma úgy képzelik, hogy a klasszikus biológia időszaka lejárt. Ha ezt elhiszi nekik a társadalom, akkor hamarosan nem lesz majd szakember, aki felismeri az élővilág fajait, s ezért olyan sem, aki kapcsolatait rendszerezze. Nálunk a parányi támogatás megszerzése a cél. Ezért tört ki a klasszikus és a kortárs biológia, továbbá az agrártudományok között valamiféle filléres csata. Jó lenne a klasszikus értékeket átmentőket életben hagyni, mert alapok nélkül majd leomlanak a falak.
A GMO-Kerekasztal elsődleges célja egyébként, hogy széles látókörben és kiegyensúlyozottan szaktanáccsal lássa el a GM-növényekről azokat az országgyűlési képviselőket, akik e területen döntenek. Célja a sajtó elfogulatlan tájékoztatása is. Az, hogy ez nem tetszik a nemzetközi fajtatulajdonosoknak és a nekik elkötelezett K+F rétegnek, az nem szempont. A technológia előnyeiért elfogulatlanul érvelőt viszont örömmel várnék a köreinkben.
A genetikailag módosított növények hívei azzal érvelnek, hogy ezek a fajták nagyobb terméshozamokra képesek.
Alaptalan állítás. Egyik eddigi GM-fajta sem hordozott magában olyan gént, amely termésnövelő hatású. A mai GM-fajták az elkerült kártétel arányában lehetnek hasznosak. Közösen egyébként semmi sem mondható rájuk csak egyenként, esetről esetre ítélhetők meg.
Egyébiránt az EU-ban túltermelés van. Mégpedig úgy, hogy a gazdákat támogatják. A támogatás 80 százalékát kapják a régi tizenötök, és 20 százalékát az új tagállamok, miközben a vetésterület közöttük nagyjából egyenlően oszlik meg. Ez nem tűnik igazán testvéries osztozkodásnak. Mindeközben az EU pályázati rendszere nem ír ki mezőgazdaság-élénkítő pályázatokat, mert a támogatást a gazdáknak adja oda, s a túltermelés miatt a termelés tudomány általi fokozására sincs szükség.
Györgyey János és Dudits Dénes természetesen saját kutásaik és termékeik terjesztése mellett érvelnek és legfőbb partnereik érdekeit tartják szem előtt.
Györgyey János is sokkal őszintébben fogalmaz, ha nem egy újságban érvel, hanem szűkebb körben nyilatkozik meg. Egy szegedi tudományos fórumon birtokunkban lévő hangfelvétele szerint ugyanis szó szerint ezt mondta: „a génmódosított növényekről minden olyan marketingdumát, hogy az az éhezést oldja meg a Földön, meg hasonló, azt nyugodtan el lehet felejteni! Soha nem erre találták ki őket, nem ezért fejlesztették őket! A nagy cégek nem ezért öltek bele fajtánként százmillió dollárt, hogy a Földön az éhezés kérdését oldják meg! Azért csinálták, hogy pénzt szerezzenek, hogy profitot csináljanak és piacot nyerjenek! Ezt mind a hármat a génmódosított növények kiválóan tudják.” (Fölszólalásának fölvétele birtokunkban van.) Kár, hogy nem erről írtak Dudits úrral közös cikket – nagyobb sikere lett volna.
Amikor Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc és Sólyom László a hazai agrárszakemberek és civilek egyértelmű támogatásával vállvetve "küzdött" az unióban a Monsanto kukoricájára hozott moratórium megtartásáért, Dudits Dénes arról tájékoztatta az Európai Parlament képviselőit, hogy a magyarok igenis akarják a Monsanto génmódosított kukoricáját, és ne hallgassanak politikusainkra.
Minőségi termékre lenne kereslet, s ebben a biotermesztés felértékelődésének vagyunk tanúi. Képzeljen is bármit a szakbarbár, a fogyasztó fölöttébb konzervatív azzal kapcsolatban, amit megeszik. Nincs túl nagy véleménnyel az ízetlen és új, ismeretlen táplálkozástani hatású, például rovarölő hatású vegyületeket tartalmazó élelmiszerekkel szemben. Jó lenne az európai fogyasztók 71 százalékának elutasító döntését sem az én nyakamba varrni.
Meg kell hagyni, hogy Darvas Bela nemely ponton talan eros tulzasokkal elt es netan nem tudoshoz meltoan meg is nevezett embereket, de lenyegeben sok ponton igaza van/volt. A magyar tudomanyos elet a mult szazad eleji viragzasahoz kepest jelentos melyponton van (legalabbis a "felso elit retegben") es valojaban csak a multban vagyunk kepesek sokszor elni.
Az akademikusokra jellemzo az arogancia (mely tiszteletem a kivetelnek, akik tenyleg elosegitik a tudomany haladasat) es a tagsag gyakorlatilag tenyleg csaki kihalasi alapon frissitodik. Emellett az akademiaban tapasztalhato tudomanyos lenezes es irigyseg elkeserito. A fiataloknak a lehetosegeik elorejutasra gyakorlatilag lehetetlen otthon, es akkor is nagyon keves fizetessel. Ez a ket indok az, ami miatt az osszes tehetseges PhD-s vagy leendo PhD-s menekul kulfoldre. Hatvan evvel ezelott a politikai rendszer uzte kulfoldre a tehetsegeket, most pedig a tudomanyos rendszer.
En is kulfoldon tanulok es csinalom a doktorimat. Ugyan meg par evvel ezelott atvettem a Pro Scientia dijat az MTA elnoketol mar akkor tudtam, hogy En bizony kulfoldre fogok menni dolgozni, s nem azert mert a szivem ide huzott. Es nem azert, mert otthon nem lehetne amugy magas szinvonalu kutatast csinalni. Igenis lehetne. Tobb gond is van. Elsosorban a bekovesedett idosebb generacioval, akik ugyan ulnek a pozicioikban viszont munkat nem csinalnak, temakat nem vezetnek, jo esetben esetleg vezetik az adminisztrativ dolgokat. Magyaran olyan munkat vegeznek, amiket egy jol betanitott titkarno is kepes. Nyilvan nem ezert jutottak oda, s nem ezert lettek felveve az adott pozicioba.
Ugyan nagyon kimerito, de egy dolgot nagyon jol csinalnak az Egyesul Allamokban. A doktori elvegzese utan az ember palyazik legalabb 10-20 helyre posztdoktori allasra. Ezek minimum 3-4 evre szolnak, s a 3-4 ev alatt egyszer se szolnak az emberhez, hagyjak, hogy csinalja a kutatomunkajat. A 3-4 ev elteltevel meg elszamolnak, hogy mit is csinaltak. Ezutan palyaznak egy ujabb allasra. Jo esetben 35 eves koruk kornyeken, 2-3 poszdoktori allas utan palyazhatnak Tenior track-re, ami meg 5-6 ev kemeny munkat jelent. Ha azutan elegedettek vele, akkor felveszik nyugdijas allasba. Azaz 40-45 eves koraban kaphat az ember nyugidjas allast. Ez valami, amit megbecsulnek eppen emiatt.
Magyarorszagon ezzel szemben mar 25 eves koraban kaphat az ember nyugidjas allast. Nem jellemzo, de elofordulhat. De az ellenkezoje a jellemzo mostansag: nincs penz, nem veszik fel a fiatalokat vagy epp rugjak ki oket, hogy tudjak fizetni az MTA doktorokat, hogy fent tudjak egyaltalan tartani az intezmenyeket, tudjak a rezsit fizetni. Az akademikusoknak itt lenne a helyuk beleszolni a dolgok menetebe. Nem onzoen, hanem tudos emberhez melto igazsaggal. Ki kene allniuk a magyar tudomanyert, s nem pedig egymasert. Ki kene allniuk a fiatal tehetsegekert, s segiteni nekik, nem pedig egymas kozott osztogatni a lapokat s lenezni a fiatal, kovetkezo generaciot. Mi vagyunk a jovo, s ezt nem kene elfelejteni. Mi leszunk a leendo kollegak, esetleg kulfoldi munkatarsak.
En egy viszonylag szuk tudomanyteruleten dolgozom, igy konnyen at tudom latni az egeszet. Az utobbi tiz evben legalabb 10 tehetseges fiatal volt a teruleten belul, aki ugy dontott, hogy nem otthon folytatja. Es nem azert, mert nem szeretnenek otthon elni.A tanulsagok: 1.) "Akademikus ember Akademikushoz meltoan viselkedjen". O kepviseli a szellemi tudast az orszagban. Ugy is kene viselkedni sokszor. Volt mar olyanban reszem, hogy egy akademikus professzor olyan durvan beszelt hozzam es annyira hulyenek nezett, hogy szegyeltem, hogy tudosnak keszulok. 2.) A viselkedeshez sok minden tartozik: igenyes blog bejegyzes, fiatalok velemenyenek a meghallgatasa es megfontolasa, tudomanyos es emberi szerenyseg, stb. Meltonak kell lenni a cimre. 3.) Arany Janos szellemi utodaik az akademikusok, ezt mindig tartsak a fejukben. 4.) A kinevezes nem csak rang, hanem felelosseg. Azt a tomerdek penzt azert kapjak az akademikusok, hogy meg is dolgozzanak erte.
Vegul szeretnem megjegyezni, hogy ismerek sok akademikust, aki melto is arra, hogy az legyen, s legmelyebb tiszteletem az oveke. Sajnos egyre kevesebben vannak.
Udvozletem Kulfoldrol
Erre azt szokták mondani, hogy az élelmiszer-túltermelés lehetőséget ad arra, hogy a termés egy részét bioüzemanyagokká alakíthassuk. Mi a véleménye a magyar bioetanol-programról?
Az, hogy légvárat pumpál. Gyulai Ivántól tudom [8], hogy a világon megtermelt keményítő, cukor és olajtartamú mezőgazdasági produkció teljes egészével is alig több mint 10 százalékát lehetne helyettesíteni a benzinnek, vagy a dízelolajnak. A gabonaalapú bioetanol-gyártás esélytelen a cukornáddal szemben.
A bioenergia termelésének útjai mérsékelt égövi országokban ma még csak területalapú támogatással tehetők gazdaságossá. Attól viszont, hogy az Unió céltámogatást nyújt hektáronként azoknak, akik repcét vetnek, a biodízel előállítása nem válik rentábilissá, csak átmenetileg rózsaszín szemüvegen át látjuk a történetet. Mindeközben felborul a takarmány- és élelmiszerpiac, mert onnan vetésterületet von el, így csökkenti a kínálatot.
A nézetei számos környezetvédő, civil szervezetben nagy népszerűségnek örvendnek. Gondolkodott már civil, esetleg politikai szerepvállaláson?
Gondolkoztam, de egyik sem nekem való: színlátó vagyok. Őszintén meglepett, hogy a „Virágot Oikosnak [9]" című könyvemmel a környezetvédőket és a biogazdákat szólítottam meg. Én azt hittem, hogy a növényvédő mérnököket fogom, de őket ma még csak sokkolom. Abszolút biztos vagyok azonban abban, hogy a tudásanyagukba épül majd az, amivel most még behunyt szemmel hadakoznak.
Néha arra is gondolok, hogy a kutatók valamiért úgy tartják, hogy a szaktudomány törvényszerűen unalmas és magyarázásra alkalmatlan, hogy a kifejezőkészség használata bűncselekmény, afféle szakterületi árulás. Mindez a tudomány nyitottságától és nyilvános vitaszellemétől, tehát alapeszméitől idegen felfogás. Én parányit kételkedem azoknak a szakmai teljesítményében, akik anyanyelvükön sem képesek koherensen kifejezni magukat.
Jordán Ferenc hálózatkutató biológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora 2019 és 2020 között, alig másfél évig volt a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója, de mostanra tovább állt, jelenleg már az egyik olaszországi egyetem kutatója. Nyomós oka volt a váltásra, hiszen főnöke, akit a politikai hatalom nevezett ki, kezdett betartani neki, a hírek szerint leginkább azért, mert számtalan alkalommal felszólalt a Balaton tönkretétele, a luxusingatlanok sorozatos építése ellen, de kritika tárgyává tette a nemzeti nagytőke harácsoló magatartását akkor is, amikor a Tihany egyik legszebb telkén álló Limnológiai Kutatóintézet kikötőjére és strandjára szemet vetettek a nemzeti együttműködés rendszerének (NER) milliárdosai.
A Nature-ben panaszkodnak a magyar tudósok
A világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában megszólaló kutatók botrányosnak nevezik, hogy az MTA látványosan ellehetetleníti a hosszabb külföldi tartózkodás után hazatérőket. Az orvosok nem értik, miért ér kevesebbet egy külföldi folyóiratban publikált cikk, mint az, ami itthon jelenik meg.
Szabó Csaba gyógyszerkutató 10 évet töltött az Amerikai Egyesült Államok, és Nagy-Britannia neves tudományos intézeteiben, majd hazajött. Arra csak nem sokkal később gondolt, hogy ez hiba volt. "Elsősorban a cukorbetegséggel együtt járó szövődmények kialakulásának meggátolását, illetve a tünetek mérséklését célzó gyógyszer-kutatásokban vettem részt külföldön. Hazatérve is ezt a munkát szerettem volna folytatni, de legelőször akkor néztem nagyot, amikor beadtam egy pályázatot, majd kiderült, hogy a pénzt nem kaphatom meg, mert nincs öt éves folyamatos magyarországi munkaviszonyom" - mondta az Indexnek a professzor. Szabó Csaba persze ezután sem adta fel, keresett, és talált is olyan pályázatokat, amelyeken elindulhatott, de folyamatosan azt tapasztalta, hogy az akadémiánál hiába próbálkozik.
Mint mondja, ekkor elkövetett egy újabb "hibát": megszólalt. "Arról kezdtem el különböző lapokba írni, hogy Magyarországon az akadémia, és az egyetemek sokkal jobban, és minden ellenőrzés nélkül támogatják az úgynevezett alapkutatásokat, amelyek csak hosszútávon hozhatnak eredményt, míg a kevesebb idő alatt hasznot hozó alkalmazott tudomány nem kap elég pénzt. Nyugaton ez pont fordítva van: az alapkutatást természetesen ott is megfizetik, de arra nagyon odafigyelnek, hogy csak olyan témára költsenek, ami valóban hasznos." Szabó Csabánál akkor telt be a pohár, amikor nemzetközi hírű eredményei ellenére a Semmelweis Egyetemen nem támogatták tanári kinevezését. Csomagolt, és utazott vissza, Amerikába.
Félemberek
Szabó Csaba esete nem egyedülálló. Felfigyelt erre a világ egyik legrangosabb tudományos folyóirata is: a Nature megkérdezte Vajta Gábor embriológust, aki a lapnak elmondta, hogy az akadémia szabályai szinte kizárják a hazai tudományos életből a külföldön dolgozó orvos-kutatókat. A tudományos életben való előrehaladást ugyanis a kutatások eredményeként születő szakcikkek szigorú pontrendszer szerinti értékelése is befolyásolja. Ez a világon mindenütt így van, viszont az orvostudománnyal foglalkozó magyar kutatók külföldi szaklapokban publikált cikkei kevesebb pontot kapnak az akadémiától, mint az itthon megjelent anyagok. Az MTA honlapján az áll, hogy csak akkor kaphat teljes pontszámot egy cikk szerzője, ha a külföldön kiadott publikációnak első, vagy utolsó szerzője. Ez azt jelenti, hogy hiába kapcsolódott be, és ért el jelentős eredményeket valaki egy nemzetközi kutatócsoport munkájában mondjuk Angliában, ha a kutatás alapötlete mástól származik (ő az első szerző), vagy nem ő a labor vezetője (ebben az esetben utolsó szerző lehetne).
Szemben az árral
A Magyar Tudományos Akadémia eljárása ellentétes az Európai Unió szellemével - idézi a Nature Georges Bingen-t, az Európai Bizottság kutatói ösztöndíjakért felelős munkatársát. Az Unió egyébként épp a tavalyi évben adott ki egy olyan irányelvet, amely arra ösztönzi a kutatóközpontokat, hogy segítsék tudósaikat a külföldi tapasztalatszerzésben, a Bizottság azonban nem kényszerítheti erre az intézményeket. Jobb híján csak hüledeznek például azon, hogy Szabó Csaba kénytelen volt visszaadni az Európai Unió által neki ítélt Marie Curie ösztöndíjat, holott rajta kívül Magyarországon csak egy ember kapta meg eddig ezt az elismerést.
Reform reform hátán
A Nature megszólaltatja Kóka János gazdasági minisztert is, aki a legnagyobb problémának szintén azt tartja, hogy az akadémián több millió eurót költenek el évente, eredménytelenül. A minisztérium sajtóosztályán az Indexnek azt mondták, hogy a GKM jelenleg is dolgozik egy reformterven, hogy az MTA modernebb, hatékonyabb intézménnyé váljon. Eközben az MTA-n is dolgozik egy reformbizottság. Szerettük volna megkérdezni az akadémia vezetőit, hogy a Nature cikkben megjelent állítások hatással lesznek-e a testület munkájára, de a sajtóosztályon azt mondták, hogy jelenleg mindenki szabadságon van, így leghamarabb csak egy hét múlva tudnának nyilatkozni az ügyről. Annyi mindenesetre történt, hogy a folyóirat megjelenése után nem sokkal Vizi E. Szilveszter elnök az MTI-nek reagált az akadémiáról szóló cikk állításaira: "Előítéletekkel teli a cikk, és ez meglepő a Nature részéről, amely számunkra, tudósok számára az egyik legrangosabb, legetikusabb folyóirat. A Magyar Tudományos Akadémia támogatja, hogy minél több tudós térjen haza. Nem igaz, hogy a külföldön publikált cikkek nem számítanak. Az opponensek a tudományos teljesítményt vizsgálják, azt, hogy elegendő első, vagy utolsó szerzős dolgozata van-e a jelentkezőnek, vagyis olyan tanulmánya, amelyet az ő gondolatai alapján valósított meg az adott munkacsoport." - írja az MTI.
Ifj. Duda Ernő, a Magyar Biotechnológiai Szövetség elnöke az Indexnek kifejtette: Magyarország az elavult törvények, és az akadémiai szokásjog alkalmazása következtében napról napra egyre jobban lemarad a világ tudományos élvonalához képest. Véleménye szerint a valóban eredményeket felmutató fiatal kutatók nagyon nehezen jutnak megfelelő támogatáshoz, míg az idősebb kutatók egy része, kihasználva akadémiai kapcsolatrendszerét sokkal több állami pénzt költhet el. - A Magyar Tudományos Akadémiát mindenképpen meg kell reformálni - mondta Duda Ernő az Indexnek. Abban viszont kételkedik, hogy ezt az MTA vezetői le tudják vezényelni, hiszen pozíciójuk révén ők maguk is érdekeltek a jelenlegi állapot fenntartásában. Szerinte amíg nincs változás, esély sincs arra, hogy a külföldön elismert kutatók hazajöjjenek, hiszen akkor a kirekesztő szabályok miatt itthon ismét mindent elölről kellene kezdeniük.
„Az európai kutatók mehetnek mosogatni”
Vajta Gábor embriológusprofesszor szerint Európa és az Egyesült Államok óriási hibát követ el, amikor egy differenciálatlan sejtcsomó jogait többre tartja, mint felnőtt emberek életét. Délkelet-Ázsia egyre előrébb jár a felfedezésekben, a nyugati társadalmak pedig elszalasztják a lehetőséget, hogy gyógyírt találjanak korunk betegségeire. Dél-Koreai kutatóknak sikerült klónozással előállítaniuk [1]őssejteket, technikailag tehát lehetővé vált az Alzheimer- és Parkinson-kórosok gyógyítása. Vajta Gábor, Dániában élő embriológusprofesszor szerint a mostani eredmény igazi áttörést jelenthet a betegségek kezelésében. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy Európa és az Egyesült Államok mindinkább lemarad Délkelet-Ázsia mögött ezen a területen.
Hibás mérleg
Az említett sejtcsomó feláldozásával (és a kutatások támogatásával) megmenthető lenne a beteg, de ezek a társadalmak nemet mondanak a klónozásra.
Vajta GáborA szakember szerint Koreában és Kínában a tudósok teszik a dolgukat. Mint azt Vajta az Indexnek elmondta, öt évvel ezelőtt még megtiszteltetés volt egy kínai számára, ha bekerülhetett egy amerikai klónozólaborba. Manapság azonban Ian Wilmut, Dolly megalkotója is Sanghajba jár tapasztalatokat gyűjteni. Eközben Európában nem perspektíva ezzel a területtel foglalkozni, a társadalmi és anyagi támogatások hiányában csekély az érdeklődés az ilyen jellegű munkák iránt.
Jól mutatja ezt az a példa is, hogy az embriológusprofesszor dániai laborjába meghirdetett egy állást, amire tízen jelentkeztek, mindannyian ázsiaiak. Vajta szerint Kína, Banglades, India, Korea mindinkább elhúz a világ többi részétől, az amerikai vagy európai kutatók meg majd utazhatnak a délkelet-ázsiai laborokba, mosogatni.
Életekről döntenek
A szakember szerint az európai széplelkek ellenzik a kutatásokat, de ezek a döntéshozók nem gondolnak arra, hogy a klónozás visszatartása miatt akár családtagjaik élete is veszélybe kerülhet. Ha a helyi politikusok majd a bőrükön érzik a veszélyt, bizonyára jól jönnek majd a koreai, kínai módszerek, gyógyszerek, őssejtek. Vajta úgy látja, hogy a döntéshozók végzetes hibát követnek el Európában és az Egyesült Államokban, és különben is: nem látják a fától az erdőt.
Az embriológusprofesszor Skandinávia egyetlen klónozó laborját vezeti, de folyamatosan küzd a fennmaradásért. A már említett Ian Wilmut szintén nem kap elegendő támogatást, miközben Koreában nyolcvan klónozó dolgozik egyetlen laborban, napi tizenkét órán át, hetente hét napon.
Vajta szerint a helyi döntéshozók nem látják be bénultságuk következményeit, hogy életekről döntenek, felnőtt emberek, megszületett gyermekek életét veszélyeztetik amikor az embriológiai kutatásokat akadályozzák. Olyan emberek életével játszanak, akiket Ázsiában rövidesen meg lehet majd gyógyítani, a fejlett nyugaton pedig továbbra is meg fognak halni.
Rossz tanok
A professzor szekták tanaihoz hasonlította ezt a hozzáállást, a klónozás háttérbe szorítása szerinte olyan, mintha vallási okokból nem engednénk a sebészi beavatkozást vagy a vérátömlesztést, akár azon az áron is, hogy a beteg meghal. Vajta szerint Koreában nemzeti cél lett a klónozás, a lakosság rajong érte, mint annak idején a fociért, közben Európa meg lelkizik.
A szakember úgy gondolja, hogy ha nagyon gyorsan változna a közfelfogás, meghoznák a politikusok a szükséges döntéseket mind anyagi, mind jogi téren, még lenne esély arra, hogy behozzuk ötéves lemaradásunkat, de Vajtának nincsenek illúziói. Mint azt az Indexnek elmondta, a következmények mindannyiunkat sújtanak majd, de nem lesznek felelősök, csak áldozatok.
Vajta szerint felháborító, hogy milyen eszement felelőtlenséggel tesszük tönkre az európai és amerikai tudományos életet, és ítélünk gyógyíthatatlan szenvedésre máskülönben megmenthető embereket.
Rövid bioVajta Gábor frissen megszerzett kandidatúrával 1989-ben, 37 évesen hagyta el a patológiát és az orvosegyetemi oktatást, hogy emberek helyett állatokkal, tetemek helyett embriókkal foglalkozzék. Lelkes kutatócsoportjával rövid idő alatt létrehozta a régió első lombikborjúját, és belevágott számos ambíciózus programba (embrióbiopszia, ivarmeghatározás, klónozás). Négy év elteltével fegyelmivel kényszerítették távozásra. Egy év állás-, majd munkanélküliség után szánta csak magát arra, hogy elhagyja Magyarországot. Munkájának eredményeképpen az elmúlt tíz év alatt Dániában végleges állást, nagydoktori fokozatot és professzori címet kapott, Ausztráliában pedig állampolgárságot szerzett. Több mint húsz országban vett részt a kutatásban, megalkotta Afrika első klónozott állatát, találmányait mind az öt kontinensen alkalmazzák. Jelenleg Skandinávia egyetlen klónozó laboratóriumának vezetője, és az EU által támogatott, az állatklónozás etikai kérdéseit vizsgáló nemzetközi munkacsoport tagja.
Feljelentést tett Budai Gyula az MTA Filozófiai Kutatóintézete miatt
Feljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos az MTA Filozófiai Kutatóintézete és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) közötti hetven millió forintos támogatási szerződés miatt.
A filozófus kijelentette: soha életében egy fillért sem vett fel munka nélkül, Budai Gyula feljelentése pedig gyakorlatilag azt állította, hogy fél milliárdot „kutatott el”.
Minden szakmában vannak gyűlölködő emberek, de hogy ebből bűnügyet csináltak, az tűrhetetlen – tette hozzá. Heller Ágnes azt mondja, végig biztos volt magában, hiszen nem történt bűncselekmény, tudta, hogy előbb-utóbb megszűntetik az eljárást ellene.
A filozófus azt mondja: a becsületét nem sértették meg, hiszen azt csak a barátai tudják megtenni, egy Budai Gyula nem. A becsületemen nem esett folt, bár sokan úgy néznek rám, mint egy tolvajra, de én tudom, ki vagyok – jelentette ki. Heller Ágnes azt még nem tudja, pert indít-e az elszámoltatási kormánybiztos ellen.
eredményeket ne várjunk, sajnos a farizeus Budai Ángyán helyére került, így nincs ki foglalkozzon a korrupciós ügyekkel (mármint ezek felderítésével természetesen).
gumicsont volt, semmi más.
Utolsó írka