Ahol II. Szilveszter pápa tanult, a Jézus filmek és a Casablanca helyszíne, Mohamed próféta leszármazottai, a működő multikulti, az USA függetlenségét elsőként elismerő, a szefárd zsidók otthona és a zsidókat a náciktól megmentő királyság. Dióhéjban ez Marokkó.
Marokkó egy színes ország. Szó szerint és átvitt értelemben egyaránt.
Minden városnak meg van a saját színe (Casablancának a fehér, Rabatnak és a tengerparti városoknak a fehér-kék, Marrakeshnek vörös, Feznek az okkersárga, stb). A ruhák, az öltözködés is színekben gazdag, változatos. A természet színei is régiónként eltér, sőt néhol évszakonként is változik (a mediterrán zöldje, a hegyvidék zöldje és barnája, a tenger és óceán kékje, a homoksivatag sárgája, a kősivatag világos barnája, stb).
Színes, változatos kulturálisan, vallásilag, nyelvileg és etnikailag egyaránt. Muszlimok vannak többségben, de a keresztény és zsidó kisebbség tradíciói a mai napig jelen vannak, de még a berberek iszlám előtti pogány tradíciói közül is vannak, amelyek a mai napig túlélték az évezredeket. Etnikailag az arabok mellett az őslakos berberek, a berber és arab keverék (ez a többség), az egykori gyarmatosító franciák és spanyolok leszármazottai, zsidók, és az egykori rabszolga négerek leszármazottai. Nyelvileg az arab a központi és hivatalos nyelv, de mellette a francia is hivatalos és az ország nagy részén elterjedt. Az egykori spanyol gyarmati területeken a francia helyett a spanyol a második hivatalos nyelv. Az elmúlt évtizedekben újra életbe lépett a berber nyelv is, és egyre több helyen harmadik hivatalos nyelvként használják. Építészetben és irodalomban az arab, berber, francia, portugál, spanyol, a nemzetközi modern és posztmodern stílusok egyaránt megtalálhatóak egymástól elkülönülve tisztán, és egymással keveredve egyaránt.
Hogy etnikailag, kulturálisan, nyelvileg, építészetileg, sőt gazdasági fejlettségben is mi a domináns attól függ, hogy az ország melyik részén jár az ember. Mintha nem is egy, hanem több ország lenne. De mégis van, ami összeköti őket: a közös történelmi múlt és a tolerancia: vallástól, etnikumtól, kulturális háttértől, és nyelvtől függetlenül mindenki marokkói. Senki nem kérdőjelezi meg a másik marokkóiságát, és nem tartja marokkóibbnak magát a többieknél.
Ez a változatosság az oka annak, hogy a statisztikai adataiban Marokkó miért olyan elmaradott még az arab országok közt is. A statisztika az átlagot mutatja. De Marokkóban olyan, hogy átlag nincsen. Minden terület fejlődése eltérő. Legyen szó gazdasági, kulturális vagy akár az írásbeliségről. A sivatagi és a hegyi berberek többsége a mai napig ugyanúgy él, mint évezredekkel ezelőtt. Habár az előző II. Husszein király bevezette a vizet még az apró falvakba és hatalmas víztározókat építtetett és új öntözőrendszereket, amelyekkel a mezőgazdasági területeket megnövelte. Az új, VI. Mohammed király pedig az utolsó berber faluba is bevezette az áramot, de egyik uralkodó sem kényszerítette rá a berbereket, hogy feladják régi életmódjukat és modernizálódjanak. Ők csak a lehetőségét teremtették meg a modern életnek, és aki akar az él vele. Aki pedig a tradicionális életmódot választja, az pedig továbbra is abban élhet. Élni, és élni hagyni – ez az ország vezérelve.
A régi életmódot egyáltalán nem kell leszólni. Manapság a környezetszennyezés elleni harc, a természetvédelem, öko- és biogazdaság korában felértékelődik a tradicionális életmód és gazdálkodás, ahol még gépek és áram nélkül, a természet erejéből, a természettel összhangban gazdálkodnak. Ahol még pont ezért tiszták a folyóvizek és a levegő. A városi marokkóiak közül is egyre népszerűbb kiránduló célponttá válnak ezek a régi életmódot folytató berber területek. Sőt, egyre több külföldi turistának is a célpontjai. Hiszen ezekben a berber enklávékban még környezetszennyezés nélküli tiszta világot élvezhet az ember.
Statisztikailag, mint a GDP, analfabétizmus, jövedelmi szint, egészségügy terén (ezeken a berber területeken még az orvoslás is igazi biogyógyászat, csak és kizárólag természetes anyagokat használva) lerontják az ország mutatóit.
Milyen az életszínvonal? - gazdaság, életszínvonal
De akkor mégis milyen Marokkó? Elmaradott? Fejlett? Vagy egy átmeneti: fejletlenből gyorsan fejlődő, amely még nem érte el a fejlett szintet?
A Világgazdasági Fórum Marokkót Afrika legversenyképesebb országának tartja (World Economic Forum: Africa Competitiveness Report 2015 ). GDP-PPP alapon pedig Afrika 5. legnagyobb gazdasága – miközben területileg és lakosságilag csupán a kontinens közepes országai közé tartozik.
Persze a fejlettség nem egyforma, hiszen attól függ, éppen melyik területről van szó. A nagyvárosok rohamosan fejlődnek. Teljes új városrészek nőnek ki gomba módra a földből. A falvak egyre néptelenednek el, ahogy a fiatalabb generáció a városokba költözik be. A sivatagi és hegyi berberek még tartják magukat az évezredes életmódjukhoz, de már közülük is egyre több fiatal választja a modern életmódot és költözik be valamelyik nagyvárosba. Európai szemmel elképesztő az az ütem, ahogyan a városok fejlődnek. Kínában, Délkelet-Ázsiában vagy az ezredforduló utáni Törökországban látni hasonló ütemű fejlődést. Egy dologban azonban eltér ez a fejlődés: a környezetszennyező iparágak helyett a környezetbarát szektorokat támogatja az uralkodó. Persze azért nehézipar nélkül nem lehet modern gazdaság, de ezt próbálják minimalizálni, és az ország bizonyos területeire korlátozni (az óceánparti nagy kikötők vidékére). Casablanca és Safi között olyan hatalmas foszfátfeldolgozó iparterületek vannak, amelyekhez képest a dunaújvárosi és a diósgyőri iparterületek eltörpülnek. Marokkónak nincsen olaja és földgáza, viszont van foszfátja, és a feldolgozott foszfátért többet lehet kapni mint a sima nyersanyagért. Ezért az iparpolitika nem tiltja a nehézipart, de támogatni (állami támogatások, adókedvezmények, bürokratikus szabályok csökkentése, engedélyek megszerzése, stb) a környezetbarát modern iparágakat támogatja.
A Ouarzazate melletti sivatagban épülő naperőmű farm (Ouarzazate Solar Power Station - OSPS) nemcsak a világ egyik legnagyobb megújuló energián alapuló „erőműje” lesz, amikor elkészül, hanem a Gibraltári-szoroson keresztül összekötve Európát is ellátja. Az energiatakarékosság jegyében a nagyobb városokban már LED-es közvilágítás van.
A nagyvárosokban egyszerre van jelen a modern és a régi ipar. Egyszerre vannak jelen a modern gyárak és a tradicionális kézműipar, amely egyébként most a 21. sz-ban is nemcsak életképes, hanem világhíres. A „Made in China” helyett itt a „Made in Morocco”, vagy azon belül a „Made in Fes”, „Made in Marrakech”, vagy „Made in Casablanca” a jellemző. A fezi bőrcuccok, kerámiák, rézművek, lámpák, textíliák ugyanolyan világhírűek mint a mediterrán vidékek argánolaj termékei: az argánfa terméséből készített kozmetikumok és ételek. A hagyományos helyi kézműipar mellett ott vannak a modern nyugati ICT, elektronikai, hi-tech és szolgáltató cégek leányvállalatai. Sok francia, spanyol és német cég az afrikai központját Marokkóba telepíti. Az ok: politikai stabilitás, megbízható és kiszámítható vállalkozásbarát liberális gazdaságpolitika.
Az ország GDP-jének a felét a szolgáltató szektor teszi ki és a mezőgazdaság csupán a 14%-ot. Ennek ellenére az alkalmazottak 40%-a mégis a mezőgazdaságban dolgozik. Ez az arány persze egyre csökken, de még mindig elég jelentős. És a marokkói statisztikáknak ez is az egyik lehúzója.
Azért a hátránya mellett van előnye is ennek: olcsó és friss gyümölcsök és gyümölcslék az egész országban bárhol kaphatóak. Még a nagyvárosok utcáin is a vevők előtt helyben facsarják a friss gyümölcsléket. Egyébként pedig a világ 3. legnagyobb zöldbab, 5. legnagyobb mandula, 6, legnagyobb olíva, 11. legnagyobb eper, 14. legnagyobb narancs, 17. legnagyobb paradicsom, és 19. legnagyobb gabona termelője. Még a magyar piacokon is számos zöldség és gyümölcs Marokkóból származik. Ez nem csoda, hiszen 85.000 km2 szántóterülete van az országnak, ami majdnem akkora, mint Magyarország teljes területe. A mezőgazdaság 2/3 részben belföldre termel és 1/3 részben exportra. Ennek következtében amit Marokkóban eszik az ember, annak nagy része tényleg „Made in Morocco”, és nem pedig „Made in China”, „Made in Brasil” vagy „Made in Thailand”.
A két legjelentősebb iparváros Casablanca és Tangier. Itt termelik meg az ország GDP-jének több mint a felét. A két várost Afrika kapujának is nevezik, mert a kontinens legnagyobb kikötővárosai közé tartoznak.
Az ország közúti infrastruktúrája nemcsak Afrikában számít fejlettnek, hanem számos kelet-európai országot is lehagy (köztük az EU tagállam Magyarországot, Bulgáriát vagy Romániát is). Az főutak jó minőségűek és folyamatosan újítják fel őket. Az autópályahálózat is folyamatosan bővül. Valamint folyamatosan épülnek nemcsak az új vasútvonalak (Afrika egyik legjobb vasúthálózata), hanem a 320km/h sebességű gyorsvasútak is (HSR - High Speed Rail, vagy francia elnevezéssel TGV). A TGV első szakasza Tangier és Casablanca között már épül. A második szakasz Casablanca és Marrakech között előkészítés alatt van. A harmadik szakasz pedig Marrakech és Agadir között fog megépülni. Casablancában van az ország fő nemzetközi reptere, de minden nagyvárosnak van saját reptere, és jelentős a belföldi légiforgalom. Casablanca mellett Agadir, Tangier és Marrakech rendelkeznek nemzetközi légiforgalommal.
Egész Afrikában csak az egyiptomi Kairóban és algériai Algierben van metró. Villamos is csak Egyiptomban (Kairóban és Alexandriában), Tunéziában (Tuniszban), Algériában (Algierban, Oranban és Constantineben) és Marokkóban van (Casablancában és Rabatban). A marokkói villamosok az egyiptomival ellentétben teljesen újak, és egyszerre felelnek meg a hagyományos villamosnak a belvárosi szakaszokon és városi könnyű vasútnak (LRT-nek) a külvárosokban. Korábban Casablancába is terveztek metrót, de költségvetési okból a villamosnál maradtak.
Marokkó – a nyugati iszlám központja, ahol a Nyugat és a Kelet összeér, avagy Mohamed próféta leszármazottjaitól II. Szilveszter pápán át az USA függetlenségéig
Egykoron a mai Marokkó és Spanyolország egy közös birodalomba tartozott, csak míg a spanyolországi részen a katolikusok hódításai miatt 800 év után teljesen eltűnt az egykori muszlim civilizáció, addig a marokkói részen a mai napig megmaradt. Spanyolországban és Portugáliában a katolikus rekonkvisztát csak néhány épület élte túl, mint pl. a cordobai nagymecset, vagy a granadai Alhambra palota. Marokkóban viszont megmaradtak a régi épületek, és így azt lehet látni ott, hogy milyen is volt Spanyolország és Portugália (akkoriban Andalúzia) 8 évszázadon keresztül a mórok uralma idején.
Marokkóban van Fez, ahol a világ legrégibb mai napig működő egyeteme található, ahová még a mi István királyunknak a koronát is adó II. Szilveszter pápa is járt egyetemre. De itt van Afrika egyik legnagyobb metropolisza is, ahol a legnagyobb afrikai mecset is található, és amely városról egy híres filmet is elneveztek, a filmtörténelem egyik klasszikusa: Casablanca. Meg itt van Marrakech is, az 1001 éjszaka meséinek varázslatos hangulatát idéző város.
A múlt és a jelen, a modernitás és a tradíciók a mai Marokkóban egyszerre vannak jelen. A Kelet és a Nyugat évszázadok óta itt találkozik egymással és összeolvadva egy csodálatos civilizációt hoz létre.
Marokkó arab neve al-Mamlakah al-Maghribiyah, vagyis a Nyugati Királyság. A maghreb arabul nyugatot jelent. A nyugati királyság, amely a fél évezredig fennálló Abbaszida kalifátusnak csupán pár évtizedig volt a része, a 6 évszázadon át fennálló Oszmán Birodalomnak pedig egyetlen évig sem. Ehelyett inkább önálló királyság volt, amely a legnagyobb kiterjedése idején magába foglalta északon (Európában) Toledót ugyanúgy, mint délen (fekete Afrikában) Timbuktut. Ez a korszak mindkét városnak a virágkora volt, amikor a tudományok központjaivá váltak. Timbuktuból 600 ezer arab nyelvű könyv maradt fent ebből az időszakból. Toledóban pedig arabról latinra fordították le nemcsak a görög műveket, hanem az arab tudományos munkákat is (és Toledo bukása után még évszázadokig, 1580-ig használták az arab nyelvet).
Történelmi kapcsolódások Európa és Marokkó között:
Marokkó területén már több mint 20 ezer évvel ezelőtt letelepedtek a berberek, majd évezredekkel később a vaskorszakban Mauretania néven alapították meg a királyságukat, és akkoriban mauriknak nevezték őket. A maurinak a latinosított változatából származik a mór kifejezés, amelyet a középkori Európában is használtak egészen az újkorbeli gyarmatosokig. A berber királyságok után a főniciak (punok) vették át a terület feletti uralmat. A főniciaiak után pedig a rómaiak hódították meg. Így az ókorban a mai Marokkó területe a Római Birodalomhoz tartozott Mauretania Tingitana néven, miután a rómaiak legyőzték a főnicaiakat és elfoglalták tőlük. A rómaiak megtartották a Mauretania nevet, csak kiegészítették két jelzővel: Mauretania Tingitana lett a mai Marokkó területe, és Mauretania Caesariensis pedig a mai Algériáé (Algéria és Tunézia a rómaiak előtt Numidia volt). Mauretania Tingitana római városaiban nagyon hamar, már az isz. 2. sz-ban elterjedt a kereszténység (felváltva a korábbi politeista pogány vallásokat) a rabszolgák és a berber farmerek között. Az isz. 5-6. sz-ban Európából átkelve a germán törzsek közül először a vandálok majd a vizigótok igázták le a mai Marokkó területét.
A középkorban (isz. 711-től kezdve) Spanyolország és Portugália évszázadokon keresztül (Andalúzia vagy al-Andalus néven) Marokkóval egy birodalomba tartoztak, amelyet hol Fezből, hol Marrakechből, hol pedig Cordobából majd legvégül Granadából irányítottak (az Ibériai-félsziget, vagyis al-Andalus legutolsó muszlim emirátusa Granada és környéke 8 évszázad után 1492-ben esett el). Ekkor alakultak ki azok a művészeti stílusok, amelyeket ma mór stílusoknak nevezünk. Ekkor épült meg Fezben a világ első mai napig működő egyeteme, majd ezt követték az olyan városok mint Cordoba, Sevilla vagy Toledo. A mi István királyunknak a szent koronát adó II. Szilveszter pápa fiatalkorában (Gerbert d'Aurillac néven) Fezben tanult, és onnan vette át az arab tudományokat, és ő hozta be a keresztény Európába az arab számokat (de a római számok teljes lecserélését Európában az arab számokra már nem élte meg). Marokkón keresztül kerültek a középkorban nemcsak az arab tudományok, hanem klasszikus ókori görög és római tudományok, művészetek és filozófiák is Spanyolországba, és onnan terjedtek szét a reneszánsz idején egész Európában. Fez, Cordoba, Sevilla és Toledo nemcsak az ókori meg a muszlim civilizáció tudásának Európába való közvetítésében töltöttek be fontos szerepet, hanem a középkor legjelentősebb tudományos központjaivá váltak, és Bagdad, Damaszkusz, Kairó nyugati konkurenciái voltak.
Marokkó és Andalúzia olyan tudósokat adott a világnak, mint ibn Hazm, Averröes (ibn Rusd), Avempace (ibn Bajjah), Alpetragius (Nur ad-Din al-Betrugi), Alzarchel (al-Zarqali), Abubacer (ibn Tufail), Abulcasis (al-Zahrawi), Avenzoar (ibn Zuhr), ibn al-Baitar, ibn al-Kammad, ibn al‐Haim al‐Ishbili, Abu al-Qasim al-Zayyani, ibn Battuta, Ibn Khaldun, vagy a zsidó Maimonides (Moses Ben-Maimon), stb...
Igaz ugyan, hogy az arabok 670-ben hódítják meg a mai Marokkó területét, de csak 711-ben mennek át az Európát Afrikától elválasztó 14 km széles Gibraltári-szoroson. Egyébként Gibraltár a nevét az Omajjád kalifátus (isz. 750-ig Marokkó és Andalúzia is az Omajjád kalifátus része) berber származású tábornokáról (Tariq ibn Ziyad) kapta, aki sikeresen átkelt az Európát és Afrikát elválasztó szoroson és meghódította az Ibériai-félszigetet: Dzsebel Tarik = Tarik hegye = ennek spanyolos torzulása a gibr-al-tar vagyis Gibraltár, és a „hegy” a gibraltári magas sziklákra utal.
Utolsó írka