Látszik nem érdekli EGY ORVOS válasza a terepről, a valóságból, Orbán egy svindler kamugép, gerinctelen patkány, csak takargatni akarja, hazudni, hogy minden rendben, megtévesztő tolvaj, gerinctelen, erkölcstelen; párbeszédre, kommunikációra netán vitára képtelen korrupt bűnöző.
- és lélegeztető gép? az van elég?
- hát úgy tudom azzal nem is volt probléma, inkább azzal van a baj, hogy kell hozzá technikus meg kell hozzá...
- nem volt hozzá, nem volt vele probléma, de az a kérdés, hogy most van-e?
- most van.
és korábban is volt, 24 órás szolgálat után nem várhatjuk el, hogy a fiatal, naiv orvos átlásson a beszéd romlott hamisságán és primitív manipulációján.
Látszik, orbánt mennyire érdekli a valóság, és mennyire érdekli, hogy a piszkos kis lopásaik ne derüljenek ki.
Ezt mutatja be jól az egészségügyben dolgozó Radics Peti humorista paródiája.
Feleslegesen rendeltek ennyit. De kell a lopott pénz a baráti körnek, hűtlen kezelés, tán gazdasági csalás.
Véletlenül sincs ez összefüggésben azzal, hogy a Fidesz külügyminisztériumban rendeltek 5x vagy majdnem 80x-os áron kórházba ALKALMATLAN lélegeztetőgépet, és az se lényegtelen, hogy az idehaza máig felhalmozott több mint húszezer eszköz használatára nincs elég kiképzett szakember se, hisz ezt akarta volna mondani a 24 órás ügyelet után az orvos.
250 ezer forint x 16 ezer db gép az 4 milliárd forint! NEM 300 MILLIÁRD, amennyit fizettek érte!
5-6 milliárdnál semmiképp se lehet több, ha 20 ezer gépet is vettek, vagy legyen 10 milliárd, még úgy 30x a lopott pénz.
Nem tudjuk felfogni a millió és a milliárd közti különbséget, a lopás mértékét.
1 millió másodperc az 11 nap.
1 milliárd másodperc az meg 32 év!
így tapsolják el a jövőnket, és az unokáink jövőjét, ezért aki 6 BILLIÓBÓL olimpiát akar csinálni, és ezt épp elkezdené harsogni, akár a fidesz holdudvarából, akár a jobbikból vona gáborka vezetésével, azt ott helyben kéne agyonvernie a tisztességes magyarnak. a jobbik megszavazta a fővárosi közgyűlésben az olimpiát, vona gábor vezetésével.
A tények, szakmai vélemények nem számítanak, mert lopásról van szó, 16 ezer lélegeztetőgépet 300 milliárd forintért. A legtöbb lélegeztetőt, több mint 6000 darabot egy maláj cégtől vette Magyarország 170 milliárd forintért. Hiába a nagy megrendelés, erre jött ki a legmagasabb átlagár.
Nem biztos, hogy a legjobban sikerült Orbán Viktor fürkészeinek és portyázóinak lélegeztetőgép beszerzési küldetése. Lélegeztetőgépek helyett ugyanis olyan készülékeket sikerült beszerezni és leszállítani több, koronavírusos betegek ellátására hivatott intenzív osztályra, amelyek csak alvásfüggő légzészavarok, és egyéb tüdőbetegségek kezelésére alkalmasak. Ráadásul otthoni körülmények között – írja a Magyar Hang több, egymástól független forrásra hivatkozva.
A lap információi szerint országszerte számos intézmény ResMed Lumis 150 típusú készülékeket kapott a központi raktárból. A gyártó honlapján közzétett adatok alapján ez egy úgynevezett CPAP berendezés, amely stabil állapotú, fertőzéses betegségben nem szenvedő páciensek légzésének megkönnyítésére szolgál. A készülék előnye, hogy használatához nem szükséges különösebb szakértelem. Az eszköz lélegeztetőgépre annyiban hasonlít, hogy egy orrot és szájat fedő műanyag maszkon keresztül juttatja az oxigént a páciens szervezetébe. Ugyanakkor lélegeztetésre alkalmatlan. Problémát jelent emellett, hogy a készülékek csak kínai nyelvű menüvel vannak ellátva, ezért mondjuk úgy, nehézkes a kezelése. A Magyar Hang információi szerint a malőr nem egyedi eset, az elmúlt egy-két hétben több vidéki és budapesti egészségügyi intézmény koronavírus-osztályára tucatszámra szállították a hasznavehetetlen berendezéseket.
Ezek ára webáruházakban 750 és 850 amerikai dollár (245-275 ezer forint) között mozog. Magyarországon nem forgalmazzák. A lapnak névtelenül nyilatkozó egyik forrás szerint a beszerzők súlyos dilettantizmusát mutatja, hogy a gyártó nem rendelkezik magyarországi forgalmazóval, szervizhálózattal. Merthogy minden intenzív osztályon használt kórházi eszköz esetében nélkülözhetetlen a rendszeres felülvizsgálat és karbantartás.
A külügyi tárca nagy, legalább ezer lélegeztetőgépet szállító partnerei között egyetlen tisztán magyar tulajdonú érdekeltség akad: a kínai eszközöket „aranyáron” közvetítő Fourcardinal Tanácsadó Kft. Régebben ez a cég működtette a kormány egyiptomi kereskedőházát, s már akkor igen közel állt Orbán Viktor nemzetközi főtanácsadójához, Rahói Zsuzsannához. Olyannyira, hogy a nővére volt az ügyvezető. Majd idén, épp a nagy lélegeztetőbiznisz napján beszállt a vállalkozásba két ügyvéd. Egyikük nem akárki: Veréb Balázs csillaga az MSZP-érában ragyogott fel, aztán a Fidesz jövetelével elszámoltatási célszeméllyé vált, ma pedig IV. rendű vádlottja a Budapest Airport körüli korrupciós bűnügynek. Üzleti nagykoalíció a köbön – a koronavírus árnyékában.
376. § (1) Akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el.(2) A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a hűtlen kezelés kisebb vagyoni hátrányt okoz, vagy
b) a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést gyám vagy gondnok e minőségében követi el.
(3) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a hűtlen kezelés nagyobb vagyoni hátrányt okoz, vagy
b) a kisebb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést gyám vagy gondnok e minőségében követi el.
(4) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a hűtlen kezelés jelentős vagyoni hátrányt okoz.
374. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett színlelt gazdasági tevékenységet végez, és ezzel vagyoni hátrányt okoz, gazdasági csalást követ el.
(3) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a gazdasági csalás nagyobb vagyoni hátrányt okoz, vagy
b) a kisebb vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalást
ba) bűnszövetségben,
bb) üzletszerűen
követik el.
(4) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a gazdasági csalás jelentős vagyoni hátrányt okoz
(5) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a gazdasági csalás különösen nagy vagyoni hátrányt okoz
(6) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a gazdasági csalás különösen jelentős vagyoni hátrányt okoz
A gyakorlatban több ízben fordult elő az, hogy a jellemzően állami tulajdonú gazdasági társaság vezetői olyan tevékenységet végeztek, amely a gazdasági társaságnak milliárdos kárt okozott. Természetes személy megtévesztésének hiányában a csalás ezen esetekben nem volt megállapítható, holott magát a gazdasági társaságot, illetve annak szerveit tévedésbe ejtették. A hűtlen kezelés törvényi tényállása nem értékeli e cselekmények legfőbb jellegzetességét, azaz a megtévesztő magatartást. Ugyanakkor e cselekményeknél a büntetőjogi megítélés szempontjából kevésbé releváns az, hogy az elkövetőre rá van-e bízva a vagyon és megállapítható-e a kötelességszegés.
A bűncselekmény elkövetési magatartása a színlelt gazdasági tevékenység végzésében megnyilvánuló megtévesztő jellegű magatartás.
Miután a G7 már pénteken kapcsolatot talált a kínai vakcinabeszerzést végző gazdasági kör és a tavalyi botrányos lélegeztetőgép-beszerzésekből hasznot húzott szereplők közt, az mfor.hu további árulkodó összefüggéseket talált a cégbírósági adatok között.
Egy olyan, zavaros hátterű és múltú céggel kötött szerződést a kínai vakcinák beszerzésére az állam, amely hasonló méretű üzletet még soha nem bonyolított le, írja a G7.
A Gulyás Gergely által közzétett szerződés szerint a Nemzeti Népegészségügyi Központ nem közvetlenül a kínai partnertől, hanem egy magyar vállalattól, a Danubia Pharma Kft.-től szerzi be az ötmillió kínai vakcinát. A cég bevonása a lap szerint nehezen érthető, mert a magyar állam közvetlenül is volt már kapcsolatban a vakcinát gyártó Sinopharmmal. A kínai vállalattól tavaly lélegeztetőgépet is vásárolt a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
A kínai és orosz vakcinabeszerzésről szóló szerződéseket Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tette közzé Facebook-oldalán csütörtökön. A dokumentumok alapján míg az orosz vakcinák beszerzése közvetítő beiktatása nélkül történik, addig a kínai Sinopharm-vakcinák beszerzésére egy rendkívül zavaros hátterű céggel kötött szerződést a magyar állam, miközben közvetlenül a gyártóval is megállapodhatott volna. Az orosz vakcinákért 19,9 dollár, míg a Sinopharmért 30 euró + 5 százalék áfát fizet az állam. Utóbbiért a beszerzést lebonyolító Danubia Pharma Kft.-nek utalnak majd 57 milliárd forintot.
A Danubia Pharma Kft. egy 2009-ben alapított, gyógyszer-nagykereskedelemmel foglalkozó cég, amelyet 2020. november 27-én került új tulajdonoshoz, a Syntonite Med Zrt.-hez. Erről a cégről csak annyit lehet a cégpapírok révén tudni, hogy vezérigazgatója ugyanaz a Tuza Máté, aki a Danubia Pharmát is vezeti. Zártkörű részvénytársaság lévén a részvényesek nevét nem tüntették fel a cégkivonatban, ám a cégbírósághoz benyújtott papírok sokkal informatívabbak. A Syntonite Med egy egészen friss alapítású cég: 2020. november 24-én hozták létre, a cégbíróság pedig három nappal később már be is jegyezte. Pont ugyanazon a napon, amikor a Zrt. megszerezte a Danubia Pharma 100 százalékos tulajdonrészét.
A Syntonite Med-et két magánszemély alapította, a budapesti Gergely Csaba Mátyás, valamint egy dunakeszi lakos, Kovács József. Bár nem túl nagy múltra visszatekintő vállalkozásról van szó, bő két hónappal az alapítása után változás történt a tulajdonosi szerkezetében. 2021. február 5-én, tehát pont egy héttel a kínai vakcinaszerződés aláírása után Kovács József kiszállt a cégből, tulajdonrészét pedig Tuza Máténak adta át.
Az mfor.hu megjegyzi, bár a kínai vakcinaszerződésben érintett cég vezetői és tulajdonosi háttere alapján nem rajzolódik ki semmiféle figyelemfelkeltő kötődés a Nemzeti Együttműködés Rendszerén belül, és politikusokhoz fűződő szálak sem látszódnak kirajzolódni, az alapításban és tulajdonosváltásokban résztvevő személyek kapcsolati hálója már sokkal árulkodóbb.
A Syntonite Med Zrt. cégbejegyzésével kapcsolatos eljárásokban Kovalenko Marianna, egyéni ügyvédet bízta meg az egyik alapító, Kovács József. Ám nem ő volt az egyedüli, aki az alapítással járó feladatokat intézte.
Az ő neve onnan ismerős, hogy ő volt az egyik alapítója az SRF Silk Road Zrt.-nek, amelynek vezérigazgatója Szeverényi Márk gyógyszerkereskedő lett, aki ezzel egy időben vált a Fourcardinal Tanácsadó Kft. résztulajdonosává. Ez azon cégek egyike volt, mellyel a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerződést kötött a lélegeztetőgépek beszerzésére. A 444 cikke szerint az 1000 darabos beszerzésre szóló kontraktus értéke 17 milliárd forint volt, vagyis gépenként 17 millió forint.
Szeverényi Márk testvére Szeverényi Ivonn Ildikó, akit Áder János a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztésére rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezett ki még 2020. júliusában. A valaszonline-t a tárca sajtóosztálya arról tájékoztatta korábban, hogy a nagykövet Budapestről végzett feladata „az innovatív termékeket és szolgáltatásokat exportálni kívánó magyar vállalkozások külföldi piacra jutásának segítése”.
Még érdekesebb a történet, ugyanis Szeverényi Ivonn Ildikó diplomata férje nem más, mint Szabó László volt külügyminiszter-helyettes és amerikai nagykövet, jelenleg a kormánypárti sajtótermékek kiadó Mediaworks elnök-vezérigazgatója. A lap arra is felhívta a figyelmet, miszerint talán csak véletlen egybeesésről van szó, de Szabó 2020 áprilisában, a lélegeztető-beszerzések kellős közepén hagyta hátra a washingtoni missziót, kilépve a külügy kötelékéből. Az indok: „elfogadott egy felkérést a gazdasági szférából”. Sógora, Szeverényi Márk pedig pont ezzel egyidőben kötötte meg a 17 milliárdos lélegeztetőgép-szerződést a külüggyel.
-------------------
A dokumentumok alapján míg az orosz vakcinák beszerzése közvetítő beiktatása nélkül történik, addig a Sinopharm-vakcinák beszerzésére egy olyan társasággal állapodott meg a magyar állam, amelynek hátterével kapcsolatban nem túlzás a szövevényes jelzőt használni. A közvetítő beiktatása révén a kínai vakcinák jóval többe is kerülnek a magyar államnak, mint az orosz. Utóbbi dózisonként 9,95 dollár, míg a Sinopharmért 30 euró + 5 százalék áfát fizet az állam a Danubia Pharma Kft.-nek, mint a beszerzés lebonyolítójának. Jelenlegi árfolyamon átszámolva az orosz Szputyik V-ért 3059 forintot, a kínai vakcináért 11 540 forintot fizetünk.
Most fókuszáljunk akkor az eddig említett, történetünk szempontjából fontos személyekre:
- Kovalenko Marianna, ügyvéd,
- Lachmann Norbert, patikus,
- Szeverényi Márk, gyógyszerkereskedő,
- Vámosi Béla, ügyvéd,
- és dr. Vámosi-Nagy Zsolt, ügyvéd.
Innentől kezdve pedig már nem kell túl nagy erőfeszítéseket tennünk ahhoz, hogy megtaláljuk az imént felsorolt személyek kapcsolódási pontját. Azt a történetet, amelyben egyszerre mindannyian részt vesznek: ez pedig a Qpharma Invest Zrt. és leánycége, a Q Pharma Kft..
A QPharma Invest Zrt. egy 2016 őszén alapított, gyógyszer-nagykereskedelemmel foglalkozó társaság, egyetlen leánycége a Q Pharma Kft. A cégbírósági papírok alapján a QPharma Invest Zrt. életében is változás történt, 2021. február 16-án. Az egyik részvényes lemondott részesedéséről és tisztségéről, helyére pedig új személy lépett: a Danubia Pharma korábbi tulajdonosát, Lachmann Norbertet váltotta az a Vámosi-Nagy Zsolt, aki a Snytonite Med Zrt. alapításakor az illetéket elutalta. A lemondáshoz és a tisztség elfogadásához szükséges papírokat Lachmann és Vámosi-Nagy esetében is Kovalenko Marianna jegyezte ellen. Vámosi-Nagy mellett még két részvényes van: a történetünk szempontjából most kevésbé lényeges személyek, a mezőkocsonyai Orosházi Ivett Éva, valamint Vámosi Róbert. A Zrt. vezető tisztségviselői között pedig megtaláljuk a gyógyszerkereskedő Szeverényi Márkot és azt a Vámosi Bélát, aki egy ideig a Danubia Pharmát tulajdonló brit Independent Pharma Invest alapítója. Ám nemcsak a személyeket illetően van átfedés a kínai vakcinaszerződést megszerző Danubia Pharma és a Q Pharma Kft. között.
A cégek, illetve egyik vezetőjük neve, elsőként talán akkor került be a köztudatba, amikor Hadházy Ákos parlamenti képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a Szeverényi-társaságoknak nagytarcsai inkubátorháza EU-s forrásokból épült, és egy ideig úgy tűnt, hogy a Q Pharma tápszergyárat, mikrobiológiai labort és csomagolóüzemet is létesít Bicskén uniós pénz segítségével. Legutóbb pedig a lélegeztetőgép-biznisz kapcsán merült fel Szeverényi Márk neve újra.
Szeverényi ugyanis annak a 2020. áprilisában alapított SRF Silk Road Fund Zrt.-nek a vezérigazgatója is egyben, amely ezzel egyidőben résztulajdonosa lett a Fourcardinal Tanácsadó Kft.-nek. Ez azon cégek egyike volt, mellyel a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerződést kötött a lélegeztetőgépek beszerzésére. A 444 cikke szerint az 1000 darabos beszerzésre szóló kontraktus értéke 17 milliárd forint volt, vagyis gépenként 17 millió forint.
Az SRF Silk Road Zrt. egyik alapítója Veréb Balázs ügyvéd mellett pedig nem volt más, mint a vakcinaszerződésekkel érintett cégeknél is felbukkanó Vámosi-Nagy Zsolt. Itt érdemes kitérni arra az információra is, hogy Veréb Balázs IV. rendű vádlott egy nagyobb vesztegetési bűnügyben is.
A szálak még messzebbre vezetnek
De kanyarodjunk vissza Szeverényi Márkhoz! A testvére Szeverényi Ivonn Ildikó, akit Áder János a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztésére rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezett ki még 2020. júliusában. A valaszonline-t a tárca sajtóosztálya arról tájékoztatta korábban, hogy a nagykövet Budapestről végzett feladata „az innovatív termékeket és szolgáltatásokat exportálni kívánó magyar vállalkozások külföldi piacra jutásának segítése”.
Még érdekesebbé válik a történet, ha megjegyezzük, hogy a diplomata férje nem más, mint Szabó László volt külügyminiszter-helyettes és amerikai nagykövet, jelenleg a kormánypárti sajtótermékek kiadó Mediaworks elnök-vezérigazgatója. A lap arra is felhívta a figyelmet, miszerint talán csak véletlen egybeesésről van szó, de Szabó 2020 áprilisában, a lélegeztető-beszerzések kellős közepén hagyta hátra a washingtoni missziót, kilépve a külügy kötelékéből. Az indok: „elfogadott egy felkérést a gazdasági szférából”. Sógora, Szeverényi Márk pedig pont ezzel egyidőben kötötte meg a 17 milliárdos lélegeztetőgép-szerződést a külüggyel.
Mfor-vélemény:
Összefoglalva bár a kínai vakcinaszerződés mögött álló cég végső tulajdonosai, Tuza Máté és Gergely Csaba Mátyás teljesen ismeretlen személyeknek tűnnek - legalábbis semmilyen céges és internetes adatbázisban nem találtunk részletesebb információkat róluk a cikkben taglaltaknál -, a cégek előélete, a tulajdonosváltásokban szerepet játszó személyek és a tranzakciók időzítése alapján lehet kapcsolatot találni a mostani szerződéssel kedvezményezett kör és a lélegeztetőgép-bizniszben sikeres szereplők között. Amellett, hogy egyazon címen működtek fióktelepek, a lélegeztetőgép-bizniszben és a vakcinaszerződéseknél is ugyanazon személyek, ügyvédek bukkannak fel. Az egyes tulajdonosváltások időzítése is figyelemfelkeltő, hiszen feltűnő módon a kínai vakcinaszerződést megelőző időszakban, illetve azt követően zajlottak le ezek az üzletrész-átadások, melyek során háttérbe vonultak a lélegeztetőgép-bizniszhez különböző szinteken köthető személyek.
https://mfor.hu/cikkek/vallalatok/kinai-vakcinaszerzodes-ugyanazok-jatszanak-itt-is-mint-a-lelegeztetogep-biznisznel.html?utm_source=rss&utm_medium=referral
https://24.hu/kulfold/2021/03/13/koronavirus-kinai-vakcina-sinopharm-55-milliard-forint-beszerzes-magyar-ceg/
https://hang.hu/belfold/2020/05/12/felresikerult-a-lelegeztetogep-beszerzes-otthoni-hasznalatra-tervezett-legzest-segito-keszulekeket-kaptak-az-intenziv-osztalyok/?fbclid=IwAR1WUCh-apJ51KHeGIuqlszocMF4gaLMjwQ534UfBx6C1DlBFFQUcOe3jt4
https://www.valaszonline.hu/2020/09/23/fourcardinal-szabo-laszlo-lelegeztetogepek/
https://www.valaszonline.hu/2020/09/04/vereb-balazs-rahoi-zsuzsanna-fourcardinal-lelegeztetogep/
https://tldr.444.hu/2020/08/26/kezd-kirajzolodni-hogyan-rendelte-jelentosen-tul-magat-lelegeztetogepekbol-magyarorszag
https://24.hu/belfold/2020/09/23/szabo-laszlo-fidesz-lelegeztetogep-biznisz-rahoi-zsuzsa-orban-viktor-fidesz/
https://magyarnarancs.hu/belpol/korhazi-hasznalatra-alkalmatlan-legzest-segito-keszulekeket-kapott-tobb-intenziv-osztaly-129702
további orbán-hazugságok:
Orbán Viktor fejben elszámoltat
Levél fideszes barátnémnak
Utolsó írka