kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Utolsó írka

  • Tesz vesz XVIII.: Magyar Péter: Pontosan tudom, hogy heti egyeztetések zajlottak Dúró Dóra és Kocsis Máté között. Magyar Péter szerint Dúró Dóra rendszeresen egyeztet Kocsis Mátéval, Dúró feljelent Gyomaendrődön járt, ahol a hallgatósága előtt elkezdett arról beszélni, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a Fidesz... (2024.04.19. 15:52) Miért fideszes a Mi hazánk?
  • Tesz vesz XVIII.: Kivonultak a kormánypárti tagok az akku-ipart tárgyaló parlamenti bizottsági ülésről de hogy vegyem emberszámba a fideszes szavazókat ilyen kivonulások után? mire való a bizottsági ülés a parlamentben?! www.youtube.com/watch?v=civvmOryvXk (2024.04.19. 10:29) Pár kérdés a fideszesekhez
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fábián (1) Fábián (2) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdú (5) hajdu (1) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedűs (2) hegedüs (1) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) Kazinczy (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultura (59) kultúra (1) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallas (16) vallás (11) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Miért fideszes a Mi hazánk?

2022.05.04. 16:20 | tesz-vesz | 10 komment

Címkék: fidesz gyurcsány budaházy fodor gergényi győr debrecen jobbik toroczkai kubatov pegasus toroczkay szalai balogh becsó dk mi hazánk dúró M&Ms tikvicki


toroczakki_rendoraut_o_spicli.jpg

"Az a nem gyanús, ami gyanús! és sosem álltunk háborúban Óceániával"

 A Hunnia-mozgalomnak két vezetője és alapítója volt: toroczkai és Budaházy, utóbbit meghurcolták, betörték, tán több évet is volt börtönben. előbbit felemelte a szerencse jótét keze. Gyuri szabadulása után Edda már a fidesz kedvéért parádézott a nyilvánosságban.

2006. 

"Nálunk feküdt az a bicskei tanár, aki a sajtóban szerepelt. Eltört a keze, meg kellett műteni. Őrizték éjjel-nappal, ágyhoz bilincselték. Én szóvá tettem, mert nem lehetett így rendesen ellátni. Jöttek fejesek is miatta. Ekkor hallottuk, hogy a zsaruk kiakadtak T.L.-re, mondván, hogy nem lehet hozzáérni, mert védi a hatalom. Azt nem mondták, hogy melyik, a Gyurcsányé, vagy az ellenzéké, ami akkor még csak a Fideszt jelentette, mert a Jobbik még sehol sem volt.

Mindenesetre elég fura, hogy évekig kussban volt ezután, majd feltűnt a Jobbikban, sz*rt kavart az áprilisi kudarc után és haknizik a királyi tévében.

Ő vitte az embereket a tv-székházhoz. Ő heccelte őket, az ő hatására rohanták le a székház épületét

A rendőrök kaptak egy kávét, hogy emberségesebbek legyenek. Itták és közben beszélgettek. Amikor észrevették, hogy halljuk, abbahagyták. De dühösek voltak,+ qrva fáradtak is a balhék miatt"


- mondta nekem egy kórházi alkalmazott, nevét nem hozom nyilvánosságra, mert nem akarja, de nem én találtam ki, elhihetitek, ha kell, bíróságra is beidéztetem,
 apropó meséltem már azt a sztorit, hogy "lőtte le" majdnem Gergényit az egyik őrmester embere, mert az mélyen megvetően beszélt a túlórában elfáradt rendőrökről?
"b*sszák meg a k anyjukat, ezt vállalták, dögöljenek meg ott" erre az őrmester feldúlt arccal azonnal beadta a felmondását, és előkapta a fegyverét, hogy leadja, gergényi meg azt hitte, le akarja lőni és halálra rémült. persze nem ezekkel a szavakkal mesélték.


a nagy konfabulátor, a nagy mesemondó (nagy hazudozó) elveszti a kontrollt, és túltolja a biciklit. "sokszor még én is elgondolkozom, hogy igaz-e" mi szükség erre a a mondatrészre? komolyan elgondolkozik néha, hogy vannak alakváltók? nem, ennyire nem lehet hülye, csupán végig a kamuszöveget nyomja, és a realitásérzékét elvesztette, végig konfabulál, csak ez tűnik ki, mekkora ostobaság, a többi meseszövésnél nem derül ki, de akármelyik mondata lehet ugyanekkora baromság, csupán az nem tűnik ki ennyire, de pl egy helybeli lakos tudhatja hogy az. a vetítőgép túltolta. Az utolsó személy, akit Magyarországon boszorkányság (és gyújtogatás) vádjával kivégeztek, Deák Mihályné Berkesz Sára volt. Az ítéletet – mely pallos általi halál volt – Nagybánya város ítélőszéke hozta, és hajtotta végre 1762-ben- nem 1960-ban, te jó ég, az idősemberek soha nem hazudnak, főleg ha analfabéta elmebetegek. furcsa hogy ezek elgondokozásra késztetik a levéltáros Lacinkat. 1960-as évek végén? Kádár rendőrsége nem tett rendet? milyen sötét emberek élnek a tanyavilágban, ha igaz ez? 

a mi hazánk a fidesz szatellitpárja, komolyan magyarázni kell még? elképesztő. sajnos mivel nélkülük is megvan a kétharmad, így ez nem fog ebben az évtizedben kiderülni a sík szavazóiknak... nekem már nincs időm ilyenekre, hogy elb*sszak 10-20 évet az életemből. főleg úgy, hogy mindig fel kellene zárkóztatni a nagytöbbséget a valódi hírekből, tehát mindig 10 éves késésben leszünk.



Állami támogatást kapott a Mi Hazánkhoz közeli Magyar Jelen kiadója – kiderült az is, hogy videós műsoruk, a Nyílt Sisak összefonódásban van a fideszes Transzparens Újságírásért Alapítvánnyal.

 

A Kétfarkú Kutya Párt derítette ki, hogy a Mi Hazánk nevű radikális párthoz köthető Magyar Jelen című online portált működtető alapítvány korábban több millió forint közpénzhez jutott. Cikkünkből az is kiderül, hogyan kapcsolódik össze az újságírók hiteltelenítésével és propagandisták hitelesítésével foglalkozó Transzparens Újságírásért Alapítvány és a Magyar Jelen videós műsora, a Nyílt Sisak.

Sok éve sikeresen pályázik állami pénzekre a Mi Hazánk online szócsövét, a Magyar Jelen című portált kiadó Innovatív Kommunikáció Alapítvány
Az Opten cégnyilvántartása szerint egyébként az Innovatív Kommunikáció Alapítványnak jelenleg csak két alkalmazottja van. Az alapítvány kiadásában megjelenő Magyar Jelennek 2021 óta Horváth Tamás a főszerkesztője, aki előtte a kormányközeli, a Miniszterelnökség által támogatott Vasárnap.hu főszerkesztője volt. Mint arról a Media1 is beszámolt, erről a posztjáról azután kellett lemondania, hogy kiderült róla, korábban aktív résztvevője volt az Erő és Elszántság nevezetű, szélsőjobboldali, neonáci szervezet tüntetéseinek.

További érdekesség, hogy a Magyar Jelenhez tartozik a Nyílt Sisak című YouTube-os műsor is, melynek műsorvezetője, Tikviczki Dóra nemrég az újságírók lejáratásával foglalkozó, zavaros pénzügyi hátterű, minden évben a pénzügyi beszámolói leadásával elkéső és ekkor is több alkalommal csak 0 bevételt és 0 kiadást bevalló kormányközeli szervezet, a Transzparens Újságírásért Alapítvány stratégiai igazgatója lett Szalai Szabolcs távozása után.

 

Nem úgy rúgták ki Tikvicki Dóra műsorvezetőt az Egyetem TV-től, ahogy azt sejtetni próbálta

Tikvicki Dóra, az Egyetem TV műsorvezetője egy Facebook-bejegyzésben jelentette be szerdán, hogy elbocsátották a Szegedi Tudományegyetemen működő online televíziótól. Tikviczki – aki az újságírók lejáratásával foglalkozó, Fidesz-közeli Transzparens Újságírásért Alapítvány stratétégiai igazgatója is – azt állította, hogy egy közelmúltban felvett, de aztán adásba nem került LMBTQ-vita körüli botrány miatt kellett távoznia.

Etikátlannak és méltánytalannak tartja Tikvicki Dóra nyilatkozatát az Egyetem TV-t működtető Telin Nonprofit Kft. ügyvezetője a Media1-nek küldött levelében arról tájékoztatta a Media1-et, hogy Tikvicki Dóra főszerkesztői megbízása valójában már 2023 márciusában megszűnt, mert nem tájékoztatta a kiadót, hogy egy parlamenti párt által fenntartott szerkesztőség munkatársa lett. Mint azt a Media1 is már megírta, Tikvicki vezeti a Mi Hazánk nevű radikális párthoz közelálló Magyar Jelen című portál februárban indult, Nyílt Sisak című műsorát.

„Dóra ennek ellenére és után szervezte meg azt a vitát, ahol a kiadót olyan vád érhette volna, hogy nem véletlenül moderálatlan a vita, hanem éppen azért mert Dórának egyéb elköteleződései is vannak. A kiadó a vita megrendezéséről a sajtóból a vágatlan anyag egyik részletének publikálása révén értesült, ekkor szembesült a másik fél szakmai és etikai alapú fenntartásairól is, hetekkel a forgatást követően”

– írta lapunknak Szentesi Sándor. Az ügyvezető hozzátette, az egyetem.tv és szerkesztősége független a Szegedi Tudományegyetemtől (SZTE), az intézmény vezetésétől sem forrást, sem utasítást nem kértek és nem kaptak.

„Dóra homofóbiát kiáltó interpretációja fikció”

Szentesi Sándor szerint a műsorvezető nem mondott igazat a kirúgásának indoklásáról.

 

az ilyen kirúgások néha gyanítom a mártírképzés részei is lehetnek, ha a pártban új állást kap, az (ángyáni) tartótiszt által, hisz felső segítséggel került abba az állásba sokszor a delikvens spicli.

 

 




le kéne fényképezni duródórát ahogy a fideszes becsó zsolttal találkozgat Nógrádban állítólag tőle kapja az instrukciókat, meg toroczkai is állítólag szokott fideszesekkel találkozgatni, az elég bizonyíték lenne? száz embernek talán, a többi hülyén fog meghalni a 300 000 szavazójukból.
Azt mondja Toroczkai a partizános gyenge interjúban, hogy orbán sok sikert kívánt a zászlóbontáshoz, amikor találkoztak.

ha kell, a bíróságra is beidéztetem a kórházi ismerősömet, aki hallotta, hogy a rendőrök egymás között mondják, hogy nem lehet letartóztatni Toroczkait, mert fentről jött a parancs, hogy tilos hozzányúlni! 2006-ban, láttad a képet ahogy a rendőrautóban ül és a megafonba beszél? az ismerőseim, akik már akkor élőben látták, már akkor se értették minek ül be toroczkai a rendőrautóba. toroczkai a széljobboldali veszélyes egyénekről jelent vagy jelentett valszeg, de az biztos hogy a hatalmi elit kesztyűbábja, igen, tudom hogy toroczkai (tóth) próbálja kimagyarázni, csak éppen nyilvánvaló, hogyha szembesítesz egy korrupt embert, akkor nem beleáll, és beismeri, hanem korrupt módon fog cselekedni, és továbbra is hazudni fog, tovább szővi a meséit, konfabulál, hisz a legtöbb embert mindennel meg lehet etetni. tehát megéri folyamatosan hazudnia.
ami úgy néz ki mint egy kacsa, sárga és a hápog is, akkor Occam szerint az egy kacsa. avagy ez "nem pipa". bár a festője állítólag nem így gondolta, de ide nekünk nagyon illik a pipás festény is.the-treachery-of-images-this-is-not-a-pipe-19482_kicsi.jpg

a forradalmár miért akarja egy RENDŐRautóból a tömeget csítitani?

a sok eu-s támogatás, többszáz millió forint került Ásotthalomra, amit a körzeti fideszes kiutalt nekik és hogy állandóan hívják a fideszes tévébe toroczkait nem elég? Ángyánt valahogy sose hívták be egyik közmédiába se.

toroczkai.gif

 

(a gyengébb Mi hazánkosok kedvéért : Toroczkai maga elismeri a telexes interjújában, hogy gyakran hívták őket a fideszes médiumokba. de amikor egy jópár reggel ébredtem arra, hogy toroczkai beszélt a Kossuth rádión promotálva magát, akkor nem lehet ez sem kérdés.)


a magyarok nyilai terrorszervezetet a hunnia-mozgalomal azonosították. a hunnia-mozgalomnak két vezetője volt toro és buda, utóbbit meghurcolták, betörték, tán több évet is volt börtönben. előbbit felemelte a szerencse jótét keze. Gyuri szabadulása után Edda már a fidesz kedvéért parádézott a nyilvánosságban.

biztos olvastad torockai írását a körmendi gyerekgyilkosságról, mint egy ködös misztikus krimiregény, úgy irta meg a szellemírójával. a zsidók ölték meg szerinte a kislányt, nem a beteg tánczos gábor. szerintem előfordulhat, hogy balaton balázs volt az a szellemíró, aki most II kerületi önkormányzati szóvivő. semmit se csinál, csak jó kis szinekúra állásban van. jutalomként. és a legfinomabb kérdésemre se válaszol, csak perrel fenyegetőzik, ha erről az ügyről kérdezem.

Balogh Károly KDNP-s egy Német Péteres interjúban elmondta, hogy Kubatov Gábor rá akarta beszélni hogy induljon a Mi Hazánk színeiben, állítja Márki az oltástagadó parasztnak.

Miből fizette a Mi Hazánk az óriásplakátokat? Honnan van az a pénz? nem olcsó ám a halandóknak. Kubatov szervezte a a kampányukat? nem adnak mindenkinek plakáthelyet az óriásplakátos cégek amúgy, mind fideszes tulajdonban van már. Valódi ellenzékinek nem adnak teret, ami VALÓBAN veszélyt jelent a lopásaikra, és a létezésükre! láthatjuk az ÁSZ-os jobbik fenyegetésénél is , hogy a pártokra is bármikor lesújthatnak, bármikor képesek "betiltani" bármelyik pártot, ha az valódi fenyegetés lenne, ezért pártoskodni is leginkább felesleges annak, aki renszerváltást szeretne, ergó elkergetni a korrupt kleptokrata réteget.

most már sajnos biztos, hogy 4-8 évig biztosan játszhatják az álellenzéki szatellitpárt szerepét, a fidesz oltástagadó tagozata, mert nélkülük is megvan a fidesznek a 2/3-a, szégyen és tragédia.

tudomany_tan_ulas.jpg

 Olimpiát rendezne Magyarországon a Mi Hazánk

Társadalmi és politikai vitát kezdeményez a Mi Hazánk Mozgalom arról, hogy Magyarország pályázza meg a 2036-os nyári olimpia megrendezését, jelentette be 2022. júniusi sajtótájékoztatóján Novák Előd, a párt alelnöke és országgyűlési képviselője.

Novák azt mondta, hogy lélekszám-arányosan a magyar a világ egyik legsikeresebb olimpiai nemzete, „megérdemlünk most már mi is egy ötkarikás játékot."

ezek teljesen retardáltak, 6 billiós lopás is lehet, a jobbikból a olimpiatámogató idióták nemcsak a pártban maradtak, de átmentek, az ÉP-Kar is vajon már a Mi Hazánkat támogatja?

Épp csődbe megy az ország, de Olimpiát akar rendezni a Mi Hasznánk. Csodálatos.

addigra már torockai lesz a jegybank elnöke is, a tudományos akadémiai elnökség mellett, és csak úgy kinyomtatja rá a billiókat.


Az Ázsiba szakadt doktor is szétszedte a primitív Toroczkai-Tóthot:, kattintva elérhető:

 toróczkai (tóth), hiv. rendőrspicli, ha továbbtanul, nagyszerű kőműves is lehetett volna.

TúróTorta oltott amúgy. Legközelebb egy nárcisztikus kőművest hívnak meg, hogy beszélgessen a virológiáról meg a tudományról? 

 

nagyarcú toroczkai-tóth feltesz egy kérdésszerű vakkantást 9:13 -kor (az időbélyeg az műkődik a videó kommentjében, katt oda), aminek semmi relevanciája, sehogy nem jön sehová, és amire már elhangzott a válasz SOKKAL KORÁBBAN 1:18 után, de elkönyveli győzelemként a semmit! még a kérdést is elrontja, azt hiszi egy koronavírus van ami nem mutálódik? vagy mi a baj? azt se tudja, hol van. szegény pára nagyon nincsen képben. tipikus dunning-krugeres, persze az egó sértetlen. baromi magabiztos tud lenni az ember, ha az egész magyar titkosszolgálat van a háta mögött (ami a korrupciót felderítő újságírók forrásaira koncentrál a Pegasussal, meg a Gammával, miközben a Bataclannál kalasnyikovval tömeggyilkosságot elkövető terroristák nyugodtan megszállhatnak Budapesten a Pillangó utcában a luxusautóikkal),

génbázisra nem tud válaszolni, de tereli a szót! nagyon átlátszó és nagyon ostba 8:12

semmi bizonyítékuk nincs arra hogy mesterségesen állították elő a covidot, de a "szakértők" a nagy mi hazánkos "kutatóközpontban" hasracsapva kijelentik ezt! tudományellenesek.
toroczkai szerint bill gates génbázisú vakcinával mérgez, ez tudományellenes.

 

A csekély értelműek nem a legokosabbat követik. Hanem a leghangosabbat. Legerőszakosabbat. Kvázi legerősebbet. Mint az allatvilagban. Pedig az ember nem allat. Nem feltétlen: Ezek az kevésbé képzett emberek inkább az állatokra hasonlitanak mintsem a gondolkodo emberre, a homo sapiensre.

nagyon sok embernek ez a karizmatikus sajnos, meg a gödény, ez az erőszakos bornírt tartalom. nem tudják agyilag felfogni a bornírt, tudománytalan részeket.

 Nem válaszol a kérdésre, lehet nem érti a feltételes módot, nem megy neki az absztrakt gondolkodás. Nagyszerű kőműves lehetett volna Toroczkai-Tóthból, ha továbbtanul. szegény kislány sem a legélesebb kés (ez itt a hazug, etikátlan Tikvicki Dóra), észre se vette, hogy nem válaszoltak neki. Márki legalább a kérdést érti.

pedig KOMMUNIKÁCÓ BÜFÉSZAKOS VOLT, mint juhászpéter, portik nagy haverja. 

 

mi_hazank_mi_magunk_1.png

 
Ráadásul még tóthunk polgármesterségét is a "háttérhatalom" intézte el:

Toroczkai László fölényes győzelme a 2010-ben még fideszes színekben megválasztott Petró Ferenc ellen mindenképpen ilyen hír, akkor is, ha mindketten függetlenként futottak neki a mostani választásnak. A Magyar Narancs sokat idézett DK-s riportalanyától hangzik el, hogy „ez egy fideszes falu″, és ez a kijelentés egyáltalán nem túlzó. Sőt.

Vasárnap 37,4 százalékos volt a részvételi arány, Toroczkai a szavazatok 71,5 százalékával győzött. 2010 őszén nagyjából hasonló (40,7%-os) részvétel mellett Petró Ferenc 789 voksot kapott, az összes szavazat 59 százalékát. A szavazóköri eredmények tanúsága szerint ugyanekkor a Fidesz-KDNP megyei közgyűlési listájára 1001-en szavaztak.

2010 tavaszán, az országgyűlési választásokon a Fidesz-KDNP listája 1261 szavazatot kapott, az MSZP-é 205-öt, a Jobbiké 164-et, ez a különbség sokszorosa annak, ami országosan jellemző volt. Ha ez nem lenne elég, a Fidesz-KDNP 2006 tavaszán is győzött minden ásotthalmi szavazókörben, többségükben nagy-nagy (nem egyben három-négyszeres) fölénnyel – azaz Ásotthalom nem egyszerűen fideszes, hanem nagyonfideszes település.

A mostani választási eredmény mindenképpen óriási meglepetés, hiszen Petró Ferenc 15 éve vezeti a települést, 2010-ben és 1998-ban a Fidesz támogatásával indult.

Feloszlatta magát az ásotthalmi önkormányzat 2013 októberében. A Csongrád megyei település képviselőinek többsége leszavazta a polgármestert, aki politikai támadásnak tartja a döntést.

„Kérdéseik általában nagyon-nagyon ritkán fogalmazódtak meg, építő jellegű, olyan jellegű javaslatuk, amely a település érdekét előrevitte volna, szinte a kritikán kívül más nem volt. Költségvetés-készítési időszakban fogalmazódtak meg vélemények, de soha egyetlenegy szigorítási jellegű dolgot nem hajtott végre a képviselő-testület” – tette hozzá Petró Ferenc.

Frissítés!: Toroczkainak (tóthnak) még a helyi DK-sok is kampányoltak! biztos véletlenül. - nyilatkozta vona gábor kálmán olgának, 2 percnél, "hát mi ez ha nem néppártosodás?" teszi fel a kérdést. hát mi?
"100 %-os eredménnyel nyerte a választást!" biztos nem volt választási csalás. amúgy vona rosszul emlékszik, rosszul tájékoztatta a tartótisztje, nem 100% volt, csak 71,5% hogy ne legyen gyanús. azért még nem élünk Fehéroroszországban.

 Tóth 2013 decembertől -2022 között Ásotthalom polgármestere.

Budaházy: Lássuk be, hogy a Fidesz segíti a Mi Hazánk Mozgalmat

Meglepő nyíltsággal beszélt Budaházy György szélsőjobboldali mozgalmár május elején a kormány kedvenc ellenzéki pártjának, a Mi Hazánk Mozgalmának és a Fidesznek a viszonyáról. Tette mindezt ráadásul a Mi Hazánk kapuvári fórumának vendégeként: 

„Azt gondolom, hogy ami hibát elkövet a Mi Hazánk, hogy kvázi a Fidesz forgatókönyve szerint működik és jött létre és funkcionál. Tehát a Fidesznek az az érdeke, hogy valaki ellenőrizze a nemzetieknek a radikálisabb részét.” 

Most ugye az van, hogy a Fidesz megint szeretne egy olyan pártot, aki ezt a közeget azért mégiscsak összefogja, stb. És akivel szót tud érteni, és így erre adódik a Torooczkaiék által megalapított Mi Hazánk, amit azért lássuk be, hogy a Fidesz segít. Tehát ad neki médiát. Persze meg lehet mondani, hogy neki is jó, mert a Jobbikot...persze, a Jobbikot le kell rombolni. De azért mégiscsak ad neki, és ugye szabad is szidni a Fideszt, mert a jobbikos szavazók máshogy nem fognak ide átpártolni, ha a Fideszt csak dicsérjük. Azért a jobbikos szavazókat minél jobban át kell hozni, tehát ez egy kicsit a Fidesz forgatókönyve

Később arról is beszélt, hogy a Fidesznek megvan a saját koncepciója arról, mire kell neki egy nemzeti radikális párt. Igaz, Budaházy szerint a Mi Hazánk lehetne ennél több is, de úgy érzi, hogy ezen a koncepción Toroczkaiék nem léptek túl. 

„A Fidesznek van egy elképzelése arról, hogy neki mi kéne, és a Mi Hazánk beteljesíti egyelőre azt a feladatot. És ilyen szempontból közös az érdek, ami nem feltétlenül rossz. Mert most miért legyenek egymás ellenségei?” 

Amikor Budaházy ezekről beszélt, a műsorvezető már nagyon kényelmetlenül fészkelődött mellette, de nem szólt közbe. 

Budaházy a beszédében arra is kitér, hogy a Jobbik totális zsákutcába ment azzal, hogy a fideszes korrupcióról kezdett beszélni.

A cikk megjelenése után a Mi Hazánk Mozgalom közleményben határolódott el Budaházytól. Hangsúlyozták, hogy nem tagja a Mi Hazánk Mozgalomnak, és szerintük csak választópolgárként elmélkedett egy lakossági fórumon, bármilyen konkrét információ nélkül. 

 

 

A Mi Hazánk politikusa, Fodor Roland megszavazta a győri akkugyár létesítését előkészítő javaslatot, pedig a párt Debrecenben tiltakozik a hasonló beruházás ellen



Fodor Roland exjobbikos önkormányzati képviselő, az akkumulátorgyárnak megágyazó javaslat mellett szavazott. Ez azért érdekes, mert ugyan hivatalosan független, az Úgy tudjuk információi szerint az utóbbi időben ő már a Mi Hazánk észak-dunántúli igazgatójaként tevékenykedett. És miközben Fodor az akkugyár mellett szavazott, legújabb pártja Debrecenben az ott tervezett CATL-akkumulátorgyár ellen kampányol és helyi népszavazást kezdeményezett.



Fodor a Városstratégiai Bizottság tagjaként szerdán támogatta azt a javaslatot, ami utat enged a győrszentiváni szántóföldek különösen veszélyes iparterületté minősítésének, ami a lap összes forrása szerint egy akkumulátorgyár lehetséges érkezésének készíti elő a terepet. Kaufmann Balázs videója a győrszentivániak tiltakozásáról:

 

Fodor volt azt is, aki aki jobbikosként épp Borkai botrányának kirobbanása után borította az ellenzéki összefogást, de mandátumát nem adta vissza.

 

Olimpia Budapesten?

 

Az Európai Ügyészség és az exjobbikosok

 

A Jobbik-párt esete Dúró Dórával

Toroczkai, a gyilkosvédő, néppárti alelnök

vona gábor szalámija

 

Novák: Miért nem lehet Simicskát elszámoltatni?

 

Bana, az exjobbikosok buta kommentölő messiása

Patricia Imolya: A covid kórképe

 


Orbán gyomrában találkozik Budaházy Toroczkaival.
- Mi van, téged is lenyelt?
- Nem, én alulról küzdöttem fel magam...

 

 

ugyanez áll a fideszre is, jobbikra is, mi hazánnkra is:

A sz*rt hiába csomaguljuk magyar zászlóba, az attól még sz*r marad
- csak bemocskoltuk vele a magyar zászlót.


ráadásul ezek nem is magyarok, csak kiadják magukat nemzetinek, spiclik. Budaházyról el tudom képzelni, hogy komolyan gondolja a magyarságot, csak Edda már nagyon a fideszhez dörgölte magát.

 mi ér többet amúgy? egy értelmes nem nacionalista ember, aki a területén szakképzett, vagy egy buta magyar hazafi, aki teljesen ostoba?

 Költői kérdés.

 

A wikipédia megerősíti: Született Tóth László néven, a Tóth nem olyan hazafias név. de az én szememben, aki a nevét nem tiszteli, az az őseit sem. Pozőr, tanulatlan ostoba bohóc.

 

 

Imponál Önnek, hogy Orbán egy olyan hatalmi gépezetet épített ki, amellyel könnyen nyer meg minden választást?

- Melyik pártelnöknek nem az az álma, hogy így nyerjen meg minden választást, mint Orbán Viktor?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr3017801365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2022.06.16. 19:46:39

frissítve: Olimpiát rendezne Magyarországon a Mi Hazánk

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2022.07.16. 13:06:31

frissítve az Ázsiába szakadt doktor elemzésével a tudománytalan, ostoba toroczkai-tóth hazugságaival.
www.youtube.com/watch?v=8xwsT5evZi4

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.26. 12:56:19

A Mi Hazánk politikusa, Fodor Roland megszavazta a győri akkugyár létesítését előkészítő javaslatot, pedig a párt Debrecenben tiltakozik a hasonló beruházás ellen

Fodor Roland exjobbikos önkormányzati képviselő, az akkumulátorgyárnak megágyazó javaslat mellett szavazott. Ez azért érdekes, mert ugyan hivatalosan független, az Úgy tudjuk információi szerint az utóbbi időben ő már a Mi Hazánk észak-dunántúli igazgatójaként tevékenykedett. És miközben Fodor az akkugyár mellett szavazott, legújabb pártja Debrecenben az ott tervezett CATL-akkumulátorgyár ellen kampányol és helyi népszavazást kezdeményezett.

Fodor a Városstratégiai Bizottság tagjaként szerdán támogatta azt a javaslatot, ami utat enged a győrszentiváni szántóföldek különösen veszélyes iparterületté minősítésének, ami a lap összes forrása szerint egy akkumulátorgyár lehetséges érkezésének készíti elő a terepet. Kaufmann Balázs videója a győrszentivániak tiltakozásáról:

www.youtube.com/watch?v=E4FGkeqTugw

Fodor volt azt is, aki aki jobbikosként épp Borkai botrányának kirobbanása után borította az ellenzéki összefogást, de mandátumát nem adta vissza.

444.hu/2023/01/26/a-mi-hazank-politikusa-megszavazta-a-gyori-akkugyar-letesiteset-elokeszito-javaslatot-pedig-a-part-debrecenben-tiltakozik-a-hasonlo-beruhazas-ellen

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.28. 16:21:24

Kormánypárti többséggel, 122 igen és 31 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett elfogadta az Országgyűlés kedden azt a törvényjavaslatot, ami jelentősen szűkíti a Magyar Orvosi Kamara jogköreit. Az elfogadott jogszabály

azonnali hatállyal megszünteti a kötelező orvosi kamarai tagságot,
a jövőben a kamarai tagsággal nem rendelkezők is praktizálhatnak,
az etikai eljárások, a folyamatban lévőkkel együtt, átkerülnek az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz.
A törvényváltoztatást a Fidesz és a KNDP képviselői mellett a Mi Hazánk több képviselője is megszavazta

444.hu/2023/02/28/dontott-a-fidesz-tobbseg-ledaraltak-a-magyar-orvosi-kamarat

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.05.10. 16:59:12

Dúró Dóra elment az orosz propagandatévébe, és elmondta, hogy Ukrajnának le kell mondania a területeiről

Dúró Dóra elment az orosz propagandatévébe, és elmondta, hogy Ukrajnának le kell mondania a területeiről

dúró képviselő azzal kezdte a beszélgetést, hogy Ukrajna NATO-csatlakozása óriási nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ezért a magyar kormány azt csak akkor hagyná jóvá, ha Putyin is

444.hu/2023/05/10/duro-dora-elment-az-orosz-propagandatevebe-es-elmondta-hogy-ukrajnanak-le-kell-mondania-a-teruleteirol

444hsz.com/kommentek/duro_dora_elment_az_orosz_propagandatevebe_es_elmondta_hogy_ukrajnanak_le_kell_mondania_a_teruleteir

tesz vesz II · http://kkbk.blog.hu/ 2023.06.16. 17:52:09

"toroczkai egy hvg utolsó oldalas interjúban kérdésre elmondta hogy 18 éves kora után felügyelőbizottsági tagságokból élt. nincs több kérdésem, bíró úr."

ezt megkeressük

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.09.01. 09:53:25

Állami támogatást kapott a Mi Hazánkhoz közeli Magyar Jelen kiadója – kiderült az is, hogy videós műsoruk, a Nyílt Sisak összefonódásban van a fideszesTranszparens Újságírásért Alapítvánnyal

media1.hu/2023/08/30/allami-tamogatast-kapott-a-mi-hazankhoz-kozeli-magyar-jelen-kiadoja-a-nyilt-sisak-osszefonodasban-van-a-transzparens-ujsagirasert-alapitvannyal/

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2024.04.04. 16:57:09

Egyszerre lépett ki a Mi Hazánkból tizenhat tag Vácon – számolt be a Vác.hu Csereklye Krisztina közleménye alapján. Csereklye a kilépést azzal indokolta, hogy bizalmi válság alakult ki az országos elnökség irányába, de szerepet játszott „a radikális, bajtársi szemléletünkkel összeegyeztethetetlen körülmények és döntések sorozata” is.

A politikus azt állította, hogy az országos elnökség egy újraszervezési határozatban minden váci tagot megfosztott a szervezeti tagságától és tisztségétől. Csereklye szerint a kilépésükkel nem maradt olyan személy, aki hatékonyan vállalhatná az indulást az önkormányzati választáson, ezért jelen állás szerint „a Duna bal partvonalán, a szobi határtól Budapestig a Duna bal partvonalán, a szobi határtól Budapestig” egyetlen városban sem lesz jelöltje a Mi Hazánknak.

A Magyar Hang az ügyben megkereste a pártot, ahonnan azt a választ kapták, valóban zajlik egy újjászervezés, emiatt szűntek meg a szervezeti tagságok, de „szó sincs megfosztásról” és hogy az újjászervezésre az egyéni tagok meghívót kapnak, de Csereklye Krisztina és társai ezt nem várták meg, hanem önkéntesen kiléptek a pártból.

A jelöltállítással kapcsolatban a Mi Hazánk azt válaszolta a lapnak, hogy a jelöltállítási folyamat még nem zárult le, folyamatosan bővül az indulók száma, Pest megyében jelenleg 170-en vannak.

24.hu/belfold/2024/04/04/mi-hazank-vac-tomeges-kilepes/

www.vac.hu/mi-hazank-mozgalom-vaci-tagjait-megfosztottak-tisztseguktol/

hang.hu/belfold/mi-hazank-kilepes-vac-162991

Tesz vesz XVIII. · www.kkbk.blog.hu 2024.04.19. 15:52:42

Magyar Péter: Pontosan tudom, hogy heti egyeztetések zajlottak Dúró Dóra és Kocsis Máté között.

Magyar Péter szerint Dúró Dóra rendszeresen egyeztet Kocsis Mátéval, Dúró feljelent

Gyomaendrődön járt, ahol a hallgatósága előtt elkezdett arról beszélni, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a Fidesz szatellitpártja. – Én azt gondolom, hogy nemcsak a NER-rel kell harcolni. Mindenki tudja, aki olvas a sorok között, hogy Gyurcsány Ferenc ugyanúgy része ennek a rendszernek. Nélküle a Fidesznek nem lenne olyan könnyű dolga. Nem tudom, itt vannak-e a Mi Hazánk Mozgalom képviselői. A Fidesz szatellitpártja. Pontosan tudom, hogy heti egyeztetések zajlottak Dúró Dóra és Kocsis Máté között – jelentette ki Magyar Péter.

nepszava.hu/3232430_magyar-peter-mi-hazank-mozgalom-duro-dora-egyeztetes-kocsis-mateyeztetes

telex.hu/belfold/2024/04/19/magyar-peter-duro-dora-mi-hazank-kocsis-mate-fidesz
süti beállítások módosítása