Most nem cikket írtam, hanem hagyományos blogbejegyzést, afféle nyilvános internetes naplót magamról. A teljes kiakadás motivált eme bejegyzés megírására.
Hát kérem szépen, azt eddig is tudtam, hogy Isten az állatkert kulcsát a majmoknak adta, de hogy ennyien megszöktek közülük, azt nem is gondoltam volna.
Történt, hogy a cégvezetés január vége felé a hirtelen felriadt. Nem tudom mi történt, tán a titkárnő nyitott be kopogás nélkül, tán a bejelentés nélkül érkező cégtulaj törte rá a téli álomban szendergő igazgatóságra az ajtót, de egyik pillanatról a másikra rájöttek, hogy nem fogjuk tudni teljesíteni az első negyedévre betervezett megrendeléseket. Az egész éves rendelésállomány előrejelzése pedig egyenesen katasztrofális képet fest.
Ehhez tudni kell, hogy tavaly megállás nélkül leépítések folytak, komoly szakmai alapon nyugvó döntésekkel indokolva rugdostak ki mindenkit, aki nem tetszett a főnöknek, mert szóvá tette, hogy esetleg fűteni is kellene a csarnokban, ahol dolgozunk, vagy az évek óta nem emelt fizetését kevesellte… ismerős téma, szerintem senkinek nem kell bemutatni, aki ténylegesen dolgozott máz az életben. A többiek meg úgysem tudják miről beszélek. Szóval az ész nélküli leépítéseknek – vagy szebben „létszámkorrekciónak” – meglett az eredménye.
Mivel cégünk közvetlenül szállít külföldre, Európába és Amerikába egyaránt, és mivel nem csak egy lábon áll, elég érzékenyen reagálunk a piac változásaira. Nálunk a válság csak tavaly év elején éreztette hatását, és ahogy a rendelésállomány most áll, már el is múlt.
Ebből az alaptételből kiindulva egyik nap, valamikor délben elrendelték, mondom
E L R E N D E L T É K
a napi tizenkét órás munkaidőt. Egy épeszű vezetőnek - ha már látja az éves tervet - szerintem az lenne az első szava, hogy bővíteni kell a létszámot. Magyarországon persze nem ez történik, hol vannak itt épeszű vezetők...
Utolsó kommentek