Vajda János, költő, honvédtiszti százados (a hadi szolgálatot közlegényi ranggal kezdte), idős korában, 1880-ban megnősült. Az akkor 19 éves Bartos Rozáliát vette feleségül. Fény derült felesége múltjára, ezért kétévi házasság után kiutasította házából.

Emlékirataiban Rozália 19 éves önmagát zárdából hazatért szűznek örökíti meg, holott már megesett leány volt. Szolgálónak kellett szegődnie, és ahogy ez akkoriban előfordult: teherbe esett, fiút szült. Ám ezt titkolta Vajda előtt, erre a titokra csak az esküvő után derült fény, ezért nem csoda, ha zaklatott és szeszélyes volt a két ember viszonya ezekután. Persze, időről-időre Vajdában a Gina iránti vágyakozás is fellobbant. Gina és Rozália a költő halála után állítólag találkoztak.

A "Montblanc-ember" - ahogy Ady nevezte a Húsz év múlva c. vers nyomán Vajda Jánost -, két asszony igézetében telt. Az egyikük múzsa lett, bár erre soha nem vágyott; másikuk bár kívánta, nem kaphatta meg ezt az álomszerepet.

Gináról, teljes nevén Kratochvil Georgináról meglehetősen keveset tud az irodalomtörténet, mert életének eseményeit két meglehetősen elfogult ember görbetükrén át szemlélhetjük. Az egyik a benne múzsáját, tiszta szerelmét látó költő; a másik pedig egy érzéseiben és hiúságában sértett féltékeny asszony, aki egyedüli vagy legalábbis egyenrangú múzsa szeretett volna lenni Vajda életében.

Ami bizonyos, Gina korán félárvaságra jutott. Nevelőanyja azonban nem a gonosz mostohák sorába tartozott, mindent elkövetett, hogy mostohalánya előnyös házasságra tehessen szert. Bécsbe vitte magával, ahol rokonaikon keresztül bevezette őt a társasági életbe, valamint a művészvilágba. Itt ismerkedhetett meg Vajdával. S bár a költő első pillantásra életre szóló sebet kapott, a szépsége teljében lévő Ginát nem érintette meg Vajda: egy volt csak számos rajongója közül. S rajongók között akadtak igen rangosak is: egy Esterházy gróffal pedig nem vehette fel a versenyt a kevéssé módos költő. Gina tehát elkelt: grófja után költözött Bécsbe egy szerencsés házasság reményében. E házasság azonban soha nem köttetett meg.

A bécsi társaság nem fogadta be Ginát, a polgárlányt, s a 65 éves gróf családja is aggódva figyelte az eseményeket. Esterházy Miklós végül nem vette sem el, sem pedig bele a végrendeletébe a lányt, de csinos kis vagyont biztosított neki. Gina alig huszonkilenc éves, mikor végső útjára kíséri kitartóját. Vagyona azonban megmarad. Bár Bécs nem foglalkozik tovább az Esterházy-szeretővel, Gina mégis úri módon éli életét: palotát bérel, lovagol, cselédek várják parancsát. A szép álom azonban egyszer véget ér. Gina egy cirkuszba fekteti pénzét, ahol ő maga is fellép mint műlovarnő. A cirkusz csillaga azonban még mielőtt felívelt volna, hanyatlani kezd - a sikertelenség felemészti vagyonát.

Gina életének utolsó akkordjáról keveset tudunk. Talán gondnoknő lett Pesten egy mulatóban, vagy főbérlőként adott ki szobákat - nem tudni. Csak annyi bizonyos, hogy 1910-ben petefészekrákban elhunyt. Tizenhárom évvel élte túl Vajdát.

Bartos Róza harminchat évvel élte túl férjét. Az asszony életének "utolsó" negyvenhét éve azonban nyomorban telt el, bár két évre úriasszony lehetett, 1880-ban, amikor  Vajda elvette feleségül, azonban igen korán megindultak a pletykák az ifjú asszony múltjáról. Többen állították: Vajda kurtizánt vett el.

Róza valóban nem rendelkezett hibátlan múlttal, bár cselédlányként dolgozott anyjával együtt, arról viszont nem tudunk, hogy prostituáltként tartotta volna el magát. Valóban belekeveredett azonban egy kilátástalan kapcsolatba, melynek gyümölcsét magával is hurcolta: egy törvénytelen kisfiút. Terhesen sikertelen öngyilkosságot kísérelt meg, végül a gyermeket dajkaságra adta.

Mikor megismerkedett Vajdával, megpróbálta múltját teljes titokban tartani. Az állította, hogy zárdában nevelkedett, s most anyjával él. Vajda szerelemre lobbant a gyönyörű lány iránt, s néhány hónap után feleségül is vette. Alig telik el azonban ismét néhány hónap, s kiderül: nem egymáshoz valók. Vajda nem érzi szellemi értelemben partnernek feleségét, Róza pedig egyre nehezebben viseli férje rigolyáit és "elődje", az örök Ginával való konkurálást. Ráadásul hamarosan fellebben a fátyol múltjáról is. A becsapott Vajda válópert indítványoz. Az ügyvéd ekkor már Róza prostituált múltjáról beszél. Folt, melynek lemosásához Róza élete hátralevő 47 éve sem bizonyul elegendőnek. Jóval Vajda halála után Róza emlékiratokat ír: kissé elferdítve a múltat, de mindenképp a tisztázás reményében fáradhatatlanul dolgozik rajta. Kiadót keres, de sokan azzal utasítják vissza, hogy ízléstelen lenne a magánéletük nyomtatott kiteregetése. Róza 1933-ban meghal. Egyetlen barát vagy ismerős sem állt sírja mellett.

Húsz év múlva

      (Gina emlékkönyvébe)

Mint a Montblanc csucsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül -
Mult ifjuság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szivem kigyúl,
Mint hosszu téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen...

1876.

1827–1897