kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) stiglitz (1) Stiglitz (2) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (4) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zach (1) zách (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Tudomány és természetfeletti - vita az agnosztikus Kacsával

2021.08.25. 14:07 | tesz-vesz | komment

Címkék: tudomány vallás nagy ateizmus kálvinista valláspszichológia

Tudomány és természetfeletti - vita az agnosztikus Kacsával

 


 vita a videó szerzőjével a kommenteknél:

 

 

Tesz- Vesz
3 héttel ezelőtt (szerkesztve)


a "létező", mese szerinti Mikulás fiktív személy, ezért cáfolható. nem cáfolhatatlan. ellentmond a gravitációnak, időnek, sebességnek, stb

 

GiantGreenSparklingDuck
3 héttel ezelőtt


Definíciós alapon két módon cáfolhatóak a dolgok. Vagy önellentmondást tartalmaz, vagy a valóságunkkal mond ellen. Te most ezt a másodikat hoztad fel példának.
Azért lesznek a természetfeletti dolgok ténylegesen cáfolhatatlanak, mert az apologéták mindig tudják bővíteni módosítani a definíciót.
Jelen esetben mondhatnám azt, hogy a Mikulás természetfeletti képességeit használja, vagy varázslatot, vagy szimplán rá nem vonatkoznak a fizika törvényei, ezzel feloldva a valósággal való ellentmondást.

 

Tesz- Vesz

3 héttel ezelőtt (szerkesztve)
@GiantGreenSparklingDuck és arra gondoltál már, hogy ne "definíciós alapon" cáfolj? a felhasznált szakkifejezések és fogalmak tudományos igényű meghatározását értjük definíción, ilyenje nincs a Mikulásnak, se Istennek sincsen. nem mondhatjuk azokra a zanzásított szóhalmazra hogy def. hiába szeretnék ezt bepróbálni a vallásosok, szeretnék imitálni a tudományos igényességet, de képtelenek rá. tehát ha a valóságunknak mond ellent, akkor nem def. alapon cáfoljuk, hanem tudományosan tarthatjuk képtelenségnek. a videóban elhangzik, hogy nem cáfolható, pedig a képtelenség, a fizikai dolgoknak ellentmondó dolgok igenis cáfolhatóak. főleg mivel mítosz az egész. cáfolható Jézus feltámadása és Thor szupererejű kalapácsa is, Thor személye mellett. mindenkire vonatkoznak a fizika és biológia szabályai. tehát ami ennek ellentmond, az cáfolható. az extra állítások extra bizonyítást igényelnek.

 

GiantGreenSparklingDuck

3 héttel ezelőtt
@Tesz- Vesz Én itt definíció alatt, nem a tudományos precizitással történő meghatározást értem, hanem azt, amit te is említettél.
A különböző dolgokat valahogyan „meghatározzák” az emberek. Azért csak ilyen alapon lehet cáfolni (mármint, ha cáfolható), mert amúgy nincs rá elég bizonyíték, így nem fogadhatjuk el, sőt nem is méltatják vizsgálatra. Nem véletlenül nem foglalkozik a tudomány természetfeletti dolgokkal.

Az, hogy valami lehetetlen, azt nehéz bebizonyítani. Ugye a legegyszerűbb eset, ha önellentmondásos a meghatározás, mint: Házas agglegény.
A másik valamiféle logikai levezetés a világunk tényeiből.
Ha ezt a kettőt ki tudják kerülni, akkor nem igazán lehet vele semmit se kezdeni.

Maradjunk a Mikulásnál. Ő ugye állítólagosan minden féle fantasztikus dolgot csinál, amely a fizikának ellentmond.
Viszont, ha egy kicsit precízebben fogalmazunk, akkor csak azt mondhatjuk, hogy a jelenlegi tudásunk szerint a tettei ellentmondanak a fizika törvényeinek. Másképp mondva nem tudjuk, hogy ez hogyan lenne lehetséges. Ez tulajdonképpen egy érvelési hiba: személyes kétely.

Azonos alapon a régi idők embere mondhatná, hogy a Föld persze, hogy lapos, mert nem tudja elképzelni, hogy bármely más formában hogyan működhetne a bolygó.

A lehetetlenség belátására csak akkor lenne lehetőség, ha excesszív tudással rendelkeznénk, lehet, hogy mindent tudnunk kellene ehhez a világban. Ettől még távol vagyunk.
Nekem az is a problémám a lehetetlennel, hogy az 0%-t jelent, teljes bizonyosságot, hogy az adott állítás nem igaz. Én úgy vélem, hogy a nagybetűs Igazság nem elérhető. Nincs olyan, hogy 100%-ig biztos (kivéve, ha az illető mindentudó). A tudományos fejlődésünk is úgy működik, hogy egyre pontosabb és pontosabb modelleket alkotunk a világunkról, de valószínűleg a teljes megértést nem fogjuk soha elérni.

Amit mondani akarok, hogy a világról megszerzett tudásunk elég erősen arra mutat, hogy a természetfeletti lények nem léteznek, a fent említett lehetetlenségek miatt, de a létezésüket nem tudjuk cáfolni, mivel nem ismerjük 100%-ig a világot.
Már pusztán azért, mert nincs elégséges bizonyíték rájuk, nem lesz racionális elfogadni a létezésüket, és ezért nem szükséges cáfolatok hozni ellenük.

 

Tesz- Vesz

3 héttel ezelőtt (szerkesztve)
@GiantGreenSparklingDuck de istent sehogy se határozzák meg, megkockáztatom, hogy a görögök pontosabban leírták az isteneik definicióját, mint a keresztények.
ráadásul még a leirtakhoz se tartják sokan magukat..
nincs igazi, egységes definicíója az istennek. mindegyik vallásos valamit gondol a fejében erről meg arról, hogy ez meg az hogy lehetséges isten által. és azt bármikor megváltoztathatja, ahogy tán te is mondtad az egyik videódban nagyon okosan.
te bölcsész vagy amúgy? filozófiát tanultál? a házas agglegény egy ellentmondásos szójáték inkább, nem valódi meghatározás. házas de különélő meghatározása. de ezt is sokan gondolhatják másképp. humorosan.
nagy szükség lenne amúgy egy olyan filozófusra aki józan paraszt és nem sznob.

A Mikulás tettei ellentmondanak a fizikai törvényeinek, ahogy a kvantumfizika is (vagy tán maga a húrelmélet is). csakhogy a mikulás és isten tettei nem a legmodernebb tudományos áttörések leiratai vagy következményei, kísérleti eredményei, hanem őskori, ókori, középkori babonák. így nem eshet ugyanolyan elbírálás alá. egy pr1m1t1v ember hasracsapott, alá nem támasztott képzelgései, nem esnek ugyanolyan elírálás alá, mint egy tudóscsoport tud. megnyilvánulása. tehát nem személyes kétely, hanem objektív tény, hogy a mikulás és isten képtelen cselekedetei nem történhettek meg.

de ma már tudjuk hogy nem lapos a föld és azt is, hogy nincsenek varázslatok. a régi korok embere ezt is gondolhatta volna. az hogy régen milyen szinten állt a technológia pont azt támasztja alá, hogy nem érdemes a régi tudományosnak szánt állításokat elhinni: a föld eredetét isteni varázslat által, és a mikulás cselekedeteit is hitelteleníti.

látom tényleg filozófus vagy :) teljes igazság nem elérhető? kissé agnosztikusnak tűnsz így... nincs lehetetlen? lehetetlen, hogy amikor ezt írom, ne emberi alakban lennék. ez a teljes igazság is. felesleges azért mindent megkérdőjelezni és feleslegesen relativizálni az alapvető dolgokat, mert tévútra visz és csak az idő megy vele feleslegesen. nekem kell bizonyítanom hogy nem emberi alakban voltam, ha ezt állítottam volna, és neked addig nem kell elhinned, ha nincs rá rendkívüli bizonyíték. nyilván egy videó erre nem elég.
tehát mindaddig cáfolható tudományosan, amíg én nem bizonyítom a képtelen állításomat hogy néha nem vagyok emberi alakban. kb ilyen képtelenség a mikulás és isten is.

nem személyes kétely, hanem objektív tény. nem érvelési hiba, hanem tudományos álláspont. a laposföldet nem tudományos álláspont alapján határozták meg, csak hitték az akkori "tudósok" és kóklerek (akik nem különböztek a sámánoktól sokban gondolom) még az ókor előtt, hogy ez a legigazabb és legmodernebb állítás. akkoriban még az asztrológiát és az asztronómiát se választották szét. nem lehet mindent elméleti, előre meghatározott skatulyákba szorítani. meg kell vizsgálni egyenként gyakorlatilag, hogy ez tényleg érvelési hiba-e?

 

GiantGreenSparklingDuck

2 héttel ezelőtt
@Tesz- Vesz Azt el kell ismerni, hogy koherens definíciót nem nagyon lehet találni (esetleg deista Isten), de ha konkrétan beszélsz egy hívővel, akkor kénytelen vagy az ő saját megfogalmazását használni.

A foglalkozásomat szeretném, hogy rejtély övezze. Lehetek egy Phd-s filozófia / teológia professzor vagy egy utcaseprő, aki a szomszédból lopja a netet, vagy valahol a kettő között. Ugye nem az számít, hogy ki mondja, hanem hogy mit mond. A lényeg, hogy elég sok tudást összeszedtem az elmúlt években ezekről a témákról. Szeretném, hogy közérthetőek legyenek a dolgok, amelyekről beszélek, meg persze hitelesek.

Ahhoz, hogy egyáltalán tudományos körökben elinduljon a diskurzus, ahhoz előbb fel kell mutatni valamit, amely az állítás igaza felé mutat. Ha ez nem lenne, akkor rengeteg pénzt, időt és energiát dobnánk ki az ablakon. Nem hihetetlen, hogy elvárnak előre valamit.
Ugye ez összhangban van a tudományos módszerrel, amelynek az első lépése a megfigyelés, kísérletezés. Ha nem tapasztalunk semmit, akkor azzal nem tudunk mit kezdeni. A legtöbb természetfeletti dolog ennél a pontnál megbukik egyébként.
Ha mégis lenne valami megfigyelés, akkor megpróbálnak felállítani egy hipotézist, amelynek cáfolhatónak kell lennie. Tehát kell egy olyan hipotetikus megfigyelésnek lennie, amely, ha bekövetkezik, akkor a hipotézist elvethetjük. Ha ilyet nem tudnak felállítani, akkor nem foglalkoznak tovább a kérdéssel.

Istenek kapcsán megfigyelhető a múltból egy tendencia. Régen a sámán, a pap szent barlangokban „kommunikált” az isteneikkel, ezen helyekre a közember nem léphetett be. Amikor valaki mégis betévedt, akkor ki kellett találni egy új helyet, ahová a kor embere nem tud elérni. Mondjuk, hogy Isten az égben van. Még arrébb kellett mozgatni, amikor feltaláltuk a repülést. Ekkor, hogy senki ne tudjon utánajárni, elhelyezték az univerzumon kívülre, vagy egy másik létsíkra. Ekkor már cáfolhatatlanná vált. Megtehetném ezt a Mikulással is, de ettől most megkíméllek, de analóg. Mivel Isten az univerzumon kívül van, ezért nem tudjuk, hogy vonatkoznak-e rá az univerzumon belül tapasztalt törvények. Ugye az univerzumon kívülről nem tudunk semmit vagy előttről (ha az előttnek van egyáltalán értelme). Mondjuk ebből az is következik, hogy nem tudhatjuk, hogy Isten ott van-e. Tehát nem tudunk mondani semmit. Egyébként a multiverzum is ilyen, jól hangzik, de nincs rá semmi bizonyíték.

Tulajdonképpen addig hígítják a meghatározást, és helyezik át a létezés helyét, amíg cáfolhatatlanná nem válik az adott entitás. Ugye ami cáfolhatatlan, azt nem lehet cáfolni. Ez nem baj, amit meg lehet cáfolni azt megcáfolják, ami nem cáfolható, azzal pedig nem érdemes foglalkozni.

Mivel úgy gondolom, hogy a teljes Igazság nem elérhető, ezért igen, beleesek az agnosztikus kategóriába. Ennek fő oka néhány olyan dolog, amely több vitában előkerül, mint amit a józan ember gondolna.

Vannak dolgok, amelyeket nem tudunk belátni. Ilyen például, hogy nem vagyunk egy szimulációban, hogy nem csak én létezem és az egész világot csak a tudatom vetíti ki (szolipszizmus), vagy hogy az érzékszerveink a valóságot érzékelik. Ugye kénytelenek vagyunk feltenni ezeket a dolgokat, hiszen, ha nem tennénk, akkor a valóság nem lenne valós és nem mondhatnánk tulajdonképpen semmiről semmit. Ettől függetlenül lehet, hogy igaz valamelyik, ekkor, ugye nem valós a valóság és tévednék a százszázalékos bizonyosságommal. Ha már bizonyosság. Az embernek egy állításba vetett bizonyossági szintjének arányosnak kell lennie az állítást alátámasztó bizonyítékokkal. Most vagyunk ott, hogy a teljes bizonyossághoz mindentudás lenne szükséges e szerint.

Amit te hoztál fel példának, az emberi alakos dolog, szerintem ugyanebbe a kategóriába tartozik. (Szerintem következik abból, hogy a valóságot érzékeljük)

Na most mondok valamit, amely lehet, hogy váratlan lesz. Lapos földről beszélek egy kicsit. A tudományunk ugye modell alapon működik, egyre precízebb modelleket alkotunk idővel, ugye a növekvő ismeretek segítségével. Amíg nem hagyod el a falut, addig a lapos föld modell megállta a helyét. Ennyi információ birtokában racionálist volt elfogadni a Föld laposságát. Amire szükségük volt mérés tekintetében, az működött ezen modell alapján. Amikor már távolabbra utaztak az emberek, vagy hajóztak, akkor inkonzisztenciákat véltek felfedezni a modellben. Valamikor ugye átváltottak gömb Föld modellre. Hasonlóan a földközpontú világkép nagyon jól leírja a Nap-Föld-Hold rendszer mozgását. Itt akkor voltak bajban amikor a Mars mozgását akarták leírni. Több fiktív keringő pontot kellett felvenni és egy nagyon kacifántos pályája lett szegény Marsnak. Ugye a napközpontú modell ezt feloldotta.

Itt az érvelési hiba kapcsán. Nagyon fontos, hogy az ember hogyan fogalmazza meg az állítását. Ha azt mondom, hogy a Mikulás nem létezhet, mert nem tudom elképzelni, hogy hogyan csinálja a dolgait, ez ugye személyes kétely. Ha úgy fogalmazok, hogy még soha nem láttunk semmi olyat, ami képes lenne erre, ezért a Mikulás nem létezhet, akkor ez a (Black Swan) fekete hattyú érvelési hiba.
Hogyha tudományos tényekre akarunk konkrétan hivatkozni, akkor az szerintem megállja a helyét, hiszen ellentmond a valósággal. Amit sokan megcsinálnak ennél a pontnál (amit én is megcsináltam), az az újra meghatározás. Ez egyébként egy érvelési hiba (moving the goalpost), nem találtam rá magyar nevet. Alapvetően itt az eredeti meghatározás ténylegesen cáfolásra kerül. Azonban ezt az az oldal nem ismeri el és csak előhúz egy másik meghatározást, amellyel már nincs ez a probléma. Szóval lehet, hogy egy Mikulás megcáfoltál, de még több ezer vissza van. Az apologéták kellő szeretettel szokták ezt elkövetni. Nehéz őket sarokba szorítani.

 

Tesz- Vesz

2 héttel ezelőtt (szerkesztve)
@GiantGreenSparklingDuck
nem számít ki mondja, csak épp a dagályos, semmitmondó szőrszálhasogátás, sznob, idegen szavakkal, értelmetlen tartalommal hatalmas körmondatokban inkább a mai filozófusokra jellemző, nem az utcaseprőkre.

ezért lenne szükség egyszerű, letisztult filozófusra, aki józan paraszt is mellé. aki nem merült el a filozófia belterjes korruptságában, amivel az egész szakmájuk modernkori kiüresedését, értelmetlenségét palástolják.

arisz.jpg

a vallásosok kirakják istent az univerzumon kívülre, úgy hogy semmit nem tudnak az univerzum kívüliségről, ezt így nem lehet komolyan venni. (bár tapasztalatom szerint inkább mondják azt hogy mindenhol ott van isten, mint valami sötét anyag, vagy sötét energia, vagy még ezt se, mert el se jutnak idáig, pl ez a jurácsikot hiába kérdeztem többször a blogomon, nem válaszolt.)

"amíg cáfolhatatlanná nem válik az adott entitás"

ezt mondom, erre mondtam azt, hogy emberi alakban írtam-e a fenti szöveget, igenis cáfolható.

" nem csak én létezem és az egész világot csak a tudatom vetíti ki "

ez azért feltételezne némi nárcisztikus-szociopatikus vonásokat a képzelői részéről, minden empátia nélkül. a moziban láttam annakidején a Mátrixot, nagyon tetszett, filmként (szgépes szimuláció reálisabb kereteket adott, mint hasracsapva képzelt világot gondolni körénk), de nem lehet komolyan venni a való világunkra vonatkozóan. végtelen regresszus lehet ott is: hiába ébred fel vki a képzelt világból, ki tudja nem-e elképzelt világban van-e a felébredt világban, esélye ugyanannyi. értelmetlen. józan parasztok legyünk, ne csapongjunk a fantáziában feleslegesen. csak az idő megy vele. a szolipszizmus a filozófia áltudománya.

most megismétled, hogy teljes bizonyossághoz mindentudás lenne szükséges, de nem reagálsz a konkrét példámra konkrétan, hogy véletlenül se kelljen alátámasztanod amit állítottál? miért nem vagyok emberi alakban? erre reagálj. miért kéne ahhoz mindent tudni az univerzum előtti időkből is, hogyha soha nem láttál még alalkváltó embereket?

"az emberi alakos dolog, szerintem ugyanebbe a kategóriába tartozik."

a szolipszizmusba?! milyen kategóriába? pont a lényegre nem reagálsz érthetően. hogy értsem így meg mit akarsz mondani, ha nem alkalmazod a tökéletes példámat?

"még soha nem láttunk semmi olyat, ami képes lenne erre, ezért a Mikulás nem létezhet, akkor ez a (Black Swan) fekete hattyú érvelési hiba."

érdekes, akkor ez ellentétben áll a tudomány alapköveivel, a tud. módszertan úgy látszik egy érvelési hiba: Megfigyelés: Természeti jelenségek megfigyelése, megmagyarázatlan kérdések keresése, feltevése. Hipotézis felállítása: Lehetséges magyarázatok felvetése, vizsgálata adatgyűjtés és azok értelmezés révén. Megjósolhatóság: Ha a hipotézisben feltárt magyarázat helyes, az nem csak a múltbéli események magyarázatára, hanem a jövőbeli előfordulások megjóslására is alkalmas lesz. Ha a jóslat bejön, jöhet az utolsó lépés. Kísérletek megismétlése: A kísérleteknek mindig igazolniuk kell a felállított hipotézist. Ha mégsem, az elképzelést vagy el kell vetni vagy logikus magyarázatot találni az eltérő eredmény megmagyarázására.

újra meghatározás?
nem értem miért kéne több ezer mikulást cáfolni. nemcsak egy tulajdonságáról bizonyítjuk be, hogy nem létezhet, hanem vesszük a fő attribútumait, és azokat cáfoljuk, innen már nem tud továbblépni, aki sarokba van szorítva, nem lehet csomagokat levegőben repülve kézbesíteni többmilliárd gyereknek, nem lehet varázsolni világot a semmiből a semmivel, egy a világunknál sokkal komplexebb lénynek, szánalmasan próbálnak tekerőzni ilyenkor a sarokba szorítottak, nem véletlen, hogy annyira h1tvány gerinctelen módszerekkel él Nagygergő is. Mással nem tud. Ennyi az eszköztára, világos logikával nem élhet. csak csekély halandók feleslegesen bonyolított zagyvaságaival.

 

GiantGreenSparklingDuck

2 héttel ezelőtt
@Tesz- Vesz Ne haragudj, hogy nem írtam eddig, meg azért se, hogy itt idegesítelek.

Mint mondtam, felteszem azt, hogy az érzékszerveink a valóságot érzékelik. Ebből már következik az, hogy emberi alakban vagyok, hisz emberi alakban érzékelem magam és mások is engem. Így racionálisan igazoltnak tekintjük ezt ezek alapján. Ha az elején a feltevésem nem igaz, akkor nem tudhatom, hogy a következtetés igaz-e. Ráadásul a feltevést nem tudjuk ellenőrizni. (és azt is feltettem, hogy a valóságunk közös)

Az ilyen típusú feltevésekből jön a bizonytalanság. Ha ezeket elfogadjuk igaznak, akkor a belőlük következő dolgokat is el kell.

Szerintem az átlagember életében ez nem lesz jelentős, de az apologéta ki fogja használni és valami olyan BS dologgal fog előállni, hogy: „Ha te dogmatikusan elfogadhatod, hogy a valóság valós, akkor én is dogmatikusan elfogadhatom, hogy az Istenem valós.” Ezt érdemes kikerülni.

Az, hogy soha nem láttál még alakváltó embert, az nem jelenti azt, hogy nem létezik. Honnan tudod, hogy az univerzum egy kis szegletében, ahová még nem néztél be, ott sincs? (Isten a kő alatt, vagy valami hasonló baromsággal analóg)
Az alap pozíció az, hogy a dolgok nem léteznek. Ezt megváltoztatjuk, ha van rá valami bizonyítékunk.

A fekete hattyú érvelési hiba és az alap pozíció kapcsolata egy érdekes dolog. Nem hivatkozhatsz bizonyítás szinten arra, hogy egy bizonyos dolgot még nem figyeltek meg, ezért nem létezik. Viszont az alap pozíció / nullhipotézis az, hogy a dolgok nem léteznek. Ez egy átmeneti pozíció, amely változhat bizonyítékok hatására. Gyanítom, hogy a tudomány is abból indul ki, hogy a dolgok nem léteznek és a megfigyelt dolgokat szépen hozzáadja az igazoltan létező dolgok közé. Bizonyítani könnyű a létezést, cáfolni nehéz.

Egyébként a tudomány metodológiai naturalizmusra épít, amely nem zárja ki a természet felettit, de csak a természetes dolgok vizsgálatára képes.

A másik változata a naturalizmusnak a filozófiai naturalizmus, amely szerint csak a természetes világ létezik, ergo kizárja a természetfelettit.
Egyik entitást se kell megcáfolni. A bizonyítás terhe azon van, aki azt állítja, hogy ezen lények léteznek. Ha nem tud rá bizonyítékot hozni, akkor elvethető az állítás. Azonban, ha valaki azt mondja, hogy nem léteznek, akkor ő is magára veszi a bizonyítás terhét. Ez teljesen rendben van, ha tudja bizonyítani az állítását, de ha nem akkor úgy fog tűnni, hogy a másik oldalnak van igaza. Szóval necces néha. Alapvetően nem kell cáfolgatni, mivel nincs mit cáfolni. Nincs felhozva bizonyíték, amellyel lehetne valamit kezdeni. Ha van bizonyíték, akkor annak esetlegesen a hitelességét vagy igazságtartalmát lehet cáfolni. Végeredményben nem fog következni a létezés, és ennyi elég.

Bocsi még egyszer, ha nem vagyok érthető.

 

Tesz- Vesz

2 héttel ezelőtt (szerkesztve)
@GiantGreenSparklingDuck
nem idegesítesz, vártam már hogy írj. bevallom az, hogy agnosztikusnak tartod magad, az nekem kicsit csalódás. mindig úgy mondtam, hogy aki agnosztikus, az túl buta vagy túl gyáva állást foglalni. ritka értelmes emberrel szót váltani a témakörben. a videóid értelmesek is, csak írásban túltolod a filozofálgatást.

én nem vagyok emberi alakban és nem te. mármint a példa szerint. és neked kéne elhinned, vagy megkérdőjelezned. van egy szintje a filozofálgatásnak, aminek már semmi értelme nincsen, és te erre az útra lépsz rá azzal, hogyha megkérdőjelezed a valóságot. józan paraszt ész. és újra mondom, extra állítások, extra bizonyítékot követelnek, felesleges addig filozofálgatni az érzékszervi valóságról, meg az alakváltó emberekről, amíg nincs ez alátámasztva, vagy amíg kb 2-3 igazolt esetettel nem találkoztunk.
amúgy az alakváltó ember, ha van az univerzum másik szegletében, akkor az biztos nem ember, évmilliók evolúciója kellett az emberi kialakuláshoz. kizárt, hogy egy másik bolygón ugyanez a változás létrejöjjön, mert sokkal kisebb az esélye ugyanennyi év mutációjának, mint a lottóötösnek.
de ha mint alakváltó űrlény létezhet-e? esetleg, csak nem láttunk űrhajókat, így esélye olyan kicsi, hogy nem érdemes róla beszélni, mert semmi sem utalna rá.

az, hogy a valóság valós, az nem dogma, hanem semmiféle jel nincs rá, hogy ne lenne valós. nem mondhatja senki erre hogy dogma.
mi az a BS dolog?
a tudomány kizárja a természetfelettit, az ezotériát, az átudományokat, és mindent kizár, aminek nincs tud. alapja.
a tudomány a körülöttünk lévő természetet vizsgálja. a kvantummechanika is a természet része, hiába néz ki természetfelettinek bizonyos apró elemek eltünése és előtünése, teleportálása. olyan jól indultál, erre jössz ilyen maszlagokkal, már bocsánat, hogy meto. naturalizmusra épít a tudomány. honnan vetted ezt? A tudomány a bennünket körülvevő világ megismerésére irányuló tevékenység és az ezen tevékenység során szerzett igazolt (tesztelt vagy bizonyított) ismeretek gondolati rendszere. A tevékenységnek bárki által megismételhetőnek kell lennie és végeredményben azonos eredményre kell vezetnie ahhoz, hogy az eredményt tudományos eredménynek nevezhessük.

mi nálad a természetfeletti?
te most komolyan elgondolozol azon, hogy létezhet a Mikulás? nem létezik, fent már kifejtettem miért gondolom így. én nem akarom ismételni magamat. tény, mégha nem is úgy bizonyítottam, hogy a mikuláshívőknek megfeleljen. amíg nem bizonyítja be a mikuláshívő, hogyan lehet a fénynél gyorsabban haladva ajándékokat postázni, addig ténykérdés hogy nem létezik. az ő hasracsapott állításaik nem bízonyítékok, amiket nekem el kéne hinnem. jelzem, a felnőttek tudják hogy ők adják az ajándékot és nem egy képzeletbeli kitalált lény. jelzem újra, aki istenben hisz, annak semmiféle valós bizonyítéka, érve nincsen.
A mikulásos videód elég jó volt, de most jössz ezzel a circulus vitiosus-szal. mintha ezeket már írtad volna.

 

GiantGreenSparklingDuck

1 héttel ezelőtt
Sajnálom, ha csalódást okoztam.

Jobb megfogalmazás lenne, hogy minden állítás magához mérten igényel bizonyítékokat. Ha azt mondod, hogy emberi alakban vagy, az elég hétköznapi állítás ahhoz, hogy csak úgy elfogadjam. Ha azt mondod, hogy nem vagy emberi alakban, az már egy rendkívüli állítás. A bizonyítás terhe nem rajtam van, én csak nem hiszem el neked, ameddig nem mutatsz rá valami bizonyítékot.

A józan paraszti ész egy tök jó dolog, meg alkalmazható az életben egy bizonyos pontig. Ha mélyebben vizsgáljuk a világot, akkor van rengeteg olyan dolog, amely nem intuitív számunkra. Legyen ez a tudományos, vagy a filozófiai közegben. Jó és egyszerű volna, ha elég lenne.

Szerintem, ha csak józan paraszti észt használnánk, akkor meggyőző lehet, akár egy kozmológiai érv, akár az órásmester érve.

Szkeptikusként mindent is meg kell kérdőjelezni. Nem akarunk hamis dolgokat igaznak elfogadni és minél több igaz dolgot szeretnénk elfogadni. Ehhez folyamatosan meg kell kérdőjeleznünk mindent. Ha igaz, akkor a megkérdőjelezés után is elfogadva marad. Ha hamis, de elfogadtuk, akkor megkérdőjelezés nélkül soha nem fogunk rájönni, hogy amúgy nem igaz.

Vigyázz ezzel a kis valószínűségre hivatkozással, mert ezek után mondhatnám azt, hogy az élet természetes keletkezésének a valószínűsége annyira kicsi, hogy az nem lehetséges. (ez egy jelenleg kutatott dolog, előbb-utóbb jutnak valamire)

Természetfeletti: Olyan lény vagy jelenség, amelyre nem vonatkoznak a természeti törvények.

Akkor fogok elgondolkozni a Mikulás létezésén, ha valaki mutat rá bizonyítékot. Addig marad a nem hiszem el, hogy létezik kategóriában. Hogyha valaki holnap mégis megmutatná azt, hogy a Mikulás nem csak létezik, de még demonstrálná is a képességeit, akkor kénytelen lennék elhinni.

 

Tesz- Vesz

1 héttel ezelőtt (szerkesztve)
@GiantGreenSparklingDuck
de itt arról van szó, hogy te nemcsak nem hiszed el, hogy nem vagyok emberi alalkban, hanem a valóságban sincs úgy hogy nem vagyok emberi alakban, mert ez egy extra különleges állítás, mint thor kalapácsa, vagy isten létezése.
nem kis valószínűségre hivatkozok, hanem olyan képtelen állításokat vetek el, és veszem tényszerűnek a nemlétét, amit a primitívek találtak ki a maguk szórakoztatására. ne mindegy ha szakmai irányú tudósok csoportja állít valamit egy új kutatás, vizsgálat után, vagy egy primitív közösség semmiféle alátámasztással.

tehát a tudomány kizárja a természetfelettit, azt írtad hogy nem zárja ki. vagy tudsz mondani olyan létező lényt vagy jelenséget, amelyre nem vonatkoznak a természeti törvények?

ezt mondom, hogy ne ne hidd el, hanem objektíve nem létezik a Mikulás. mielőtt azért a demonstrálás után elhinnéd, hogy van mikulás, előtte azért győzödj meg arról, nem raktak-e drogot az italodba, valószínűbb, mint fénysebességgel utazni, és átmosni a szülők agyát, akik valójában odateszik az ajándékot.

 

GiantGreenSparklingDuck

5 nappal ezelőtt
@Tesz- Vesz A tudomány nem zárja ki a természet felettit, viszont csak a természetes dolgokat tudja vizsgálni. Így a természetfeletti dolgokról nem tud semmit se mondani. Akkor se, ha vannak, akkor se, ha nincsenek.

Cinizmust érzékelek valamennyire az írásodban. A demonstrálásban bent van az is, hogy az ilyen dolgok, mint a hallucináció és stb. ki vannak már zárva. Úgy érzem, hogy bármit is mutatnának, az nem győzne meg az álláspontoddal ellenkező dolgokról. Ez azt mutatná, hogy nem vagy nyitott gondolkodású. Remélem ebben tévedek.

Senki nem mondta, hogy a Mikulás fénysebességgel utazik, csak annyit, hogy valahogy elvégzi a tevékenységét. Olyan dolgot, amelyről nem tudunk semmit, elég nehéz lesz megcáfolni.

Mondjuk, hogy a demonstráció elég igényes. A Mikulás hatással van a szemlélőkre és a környezetére. Ezt a szemlélők mind ugyanúgy tapasztalják.

Az alternatív magyarázatod szerint, egy olyan szofisztikált droggal van dolgunk, amely specifikusan Mikulás élményeket generál, konzisztens a használó felek között, és teljesen valósághű az élmény. Igazából mindenki annyira be van drogozva, hogy a telefon vagy tv képernyőn át is hallucinálnak. Ez "nagyon" valószínű. Sőt ez már egy rendkívüli állítás.

Ami még problémás, hogy csak benyögted, hogy ez valószínűbb, mint a másik. Mik a konkrét valószínűségek? Ha az egyik ismeretlen, akkor nem hasonlíthatod össze a kettőt.

Amúgy most tényleg szeretnél a Mikulás létezéséről vitázni? Úgy értem vicces lenne, de egyben valószínűleg időpazarlás.

 

Tesz- Vesz

1 nappal ezelőtt
@GiantGreenSparklingDuck

már megint ugyanazt hajtogatod hogy "A tudomány nem zárja ki a természetfelettit", én meg azt mondtam, hogy kizárja. és hogy ne magamat ismételgessem én is folyamatosan, feltettem EGY IGEN FONTOS KÉRDÉST, AMIRE NEM VÁLASZOLTÁL! csak magadat ismétled.
vagy tudsz mondani olyan létező lényt vagy jelenséget, amelyre nem vonatkoznak a természeti törvények?
most esetleg válaszolsz? mi nem a természet része?

"viszont csak a természetes dolgokat tudja vizsgálni"
mert nincs más, amit vizsgálhatna. minden létező dolog természetes! még a szintetikus anyagok is természeti elemekből rakodnak össze. tehát a tudomány kizárja a természetfelettit.
vagy tudsz mondani olyan természetfelettit, ami létezhet valójában is?

nyitott gondolkodású vagyok, de lehet hogy akkor nem a mikulást kéne példaként hozni, ne is a teleportációt, hanem legyen pl a telekinézis. az eléggé bornírt ahhoz, hogy példának vegyük, de jópár fokkal hihetőbb, mint a mikulás. nyitott vagyok hogy bárkit megvizsgálhassunk, aki azt állítja telekinézissel tud tárgyakat mozgatni.

olyan drogról, ami nálad okoz mikulás hallucinációt, nem csoportoknál. ennyi volt a példa, hogy te elhiszed. a batmant, vagy a predatort is elhitták mások drog alatt, egy távoli iskolatársam mesélte, hogy bedrogozva azt hitte hogy létezik a predator, és nagyon félt tőle. mindenki tudja mi a predátor-film, de ugyanazzal a droggal, nem okoz másnak ugyanolyan hallu-t.

nemcsak így benyögtem, hanem tényleg valószínűbb, h egy ember fejében van csak a probléma, mintha sok ember fejében, nem gondolod? szerintem egyértelmű.

 


GiantGreenSparklingDuck

19 órával ezelőtt
@Tesz- Vesz Most komolyan azt gondolod, hogyha én személy szerint nem tudok példát mondani egy adott dologra, akkor az nem létezik, vagy akkor az nem igaz? Nem is tudtam, hogy a világot az én tudásom / nem tudásom határozza meg.
A valóságot sem az én, sem a te sem az emberiség kollektív tudása nem befolyásolja. Attól, még hogy senki nem tud valamire példát hozni, az még nem azt jelenti, hogy az adott dolog nem létezik.
Egy mondat, amelyet érdemes megjegyezni: „A bizonyíték hiánya még nem a hiány bizonyítéka.”

Ez az egész arra volt jó, hogy rájöjjek a black swan fallacy magyar nevére. Kicsit beszédesebb: Elsietett általánosítás.

Nem tudom, hogy pontosan hogyan akarnád felépíteni, de nekem úgy tűnik, hogy valami ilyesmit mondasz.

1. Minden dolog, amelyet eddig vizsgáltunk természetes.
2. Tehát minden természetes.
3. A természet feletti nem létezik.

Na, de akkor válaszolok a kérdésedre, sőt pár másik kérdésre is válaszolok és levonok belőlük következtetések. Azonos felépítésű érvelést fogok használni mindegyikre, szóval vagy mindet elfogadod, vagy egyiket sem.

Kérdés: Tudsz mondani egy természetfeletti dolgot?
Válasz: Nem.
Következtetés: A természetfeletti nem létezik.

Kérdés: Tudsz mondani a Földön kívül olyan helyet, ahol van élet?
Válasz: Nem.
Következtetés: A Földön kívül nincs élet. Idegenek nem léteznek.

Kérdés: Tudsz mondani egy olyan ázsiai embert, aki jól tud vezetni?
Válasz: Nem.
Következtetés: Minden ázsiai rossz sofőr.

Kérdés: Tudsz mondani egy olyan embert, aki Quebec-ben tartózkodik, és nem érdemelné meg a halálbüntetést?
Válasz: Nem.
Következtetés: Quebec teljes lakossága jogosan lemészárolható, hisz mindegyikük halálbüntetést érdemel.

Kérdés: Tudsz mondani egy olyan élőlényt, amely élettelenből keletkezett?
Válasz: Nem.
Következtetés: Minden élőlény élőből keletkezett, így szükség van egy örökös élőlényre (Isten).

Abból, hogy a saját, vagy az emberiség tapasztalásában csak X tulajdonságú dolgok vannak, abból nem következik, hogy ténylegesen minden X tulajdonságú. Nem lehet így általánosítani. Nem következik belőle.

Most remélhetőleg túlléptünk azon, hogy az érved miért nem jó.
Azt mondod, hogy minden létező dolog természetes. Remélem készen állsz arra, hogy ezt az állításodat bizonyítsd és demonstráld. A mindenben elég sok minden benne van, szóval el fog tartani egy darabig. Mi bizonyítékod van arra, hogy minden természetes?

Ejtem a Mikulás témát amennyire lehet, mert nem jutunk vele semmire. Amúgy csak kifejtettem, hogy a demonstrálás alatt olyan dolgot értek, amely kizárja a többi alternatív magyarázatot, és rámutat a tényleges válaszra.

Egyébként nem arról beszéltünk, hogy egy vagy több ember fejében van gond, hanem arról, hogy ténylegesen megtörténnek azok a dolgok, vagy csak valaki fejében. Azt mondtad, hogy az utóbbi valószínűbb. Az, hogy én több szemlélőt behoztam a demonstrációba az pont azért volt, hogy biztosabb legyen, hogy nem valami fejben történő dologról van szó.

Ha azt mondjuk, hogy az emberek függetlenek és van egy valószínűség arra, hogy egy konkrét dolgot hallucinálnak, most mondjuk legyen 1%. Ebben az esetben annak az esélye, hogy két ember egyszerre hallucináljon az 0,01%. Tehát igen, ebben az esetben valószínűbb. Ha az emberek nem függetlenek, akkor bonyolultabb a helyzet. Minden esetre nem feltétlenül olyan egyértelmű. A valószínűség számítás egy elég komoly területe a matematikának.
Tehát mondjuk, hogy valószínűbb az, hogy egy ember hallucinál, mint több. Ez nem mond semmit arról, hogy a tényleges esemény a valószínűbb, vagy a hallucináció. Amúgy egy teljesen hipotetikus helyzetet akartam készíteni, hogy lássam, hogy hajlandó vagy-e megváltoztatni az álláspontod.

 

Tesz- Vesz

4 perccel ezelőtt
@GiantGreenSparklingDuck

miért ne próbálhatnánk meg gyakorlati szintre levinni a beszélgetést? már megint az elméleti és felesleges okoskodás, ugye. nyilván ha nem tudsz alátámasztani valamit, akkor mi alapján mondanád? hasracsapni nem elég, azt a vallásosok szoktak. az nem színvonal. én is tudok fantáziálgatni, mégse tudományos munkában tenném ezt, hogy beleírom hogy létezhet a telekinézis meg a horoszkóp! megkérdezné az opponens, hogy miért írtam ezt bele, mi alapján? akkor válaszoljam azt, amit te? : "hogyha én személy szerint nem tudok példát mondani egy adott dologra, akkor az nem létezik, vagy akkor az nem igaz?"

miféle "érvelés" ez?

"a világot az én tudásom / nem tudásom határozza meg." elfogadható ez releváns szövegben? hát elárulom hogy nagyon nem elfogadható!
egy ilyen egyszerű kérdést nem tudunk megbeszélni, hogy miért (nem) létezhet a természetfeletti? miért nem zárja vagy miért zárja ki a tudomány? egy * egyszerű témakör lenne, mégse tudjuk átbeszélni?

"Attól, még hogy senki nem tud valamire példát hozni, az még nem azt jelenti, hogy az adott dolog nem létezik."

nem, de inkább jelenti azt, hogy megfogtalak a vitánkban, persze próbálsz kibújni, ahogy nagygergő, az angolna, csak te sokkal értelmesebben teszed azt. te sem nem tudod a gondolataidat a valósághoz igazítani, hisz még egy gyakorlati példát se tudsz hozni az "elméleti" felvetésedre. te igazítanád inkább a prekoncepcióidhoz a valóságod. és úgy próbálod álcázni, mintha te szabadon gondolkodnál, holott csak elrugaszkodtál a valóságtól. tip. bölcsész... ez nem tudományos gondolkodás, nagyon nem. ez fantazmagória.

állítottál valamit, nem tudod igazolni, ilyen egyszerű.

A kísérleteknek (gyakorlatnak) mindig igazolniuk kell a felállított hipotézist (elmélet). Ha mégsem, az elképzelést vagy el kell vetni vagy logikus magyarázatot találni az eltérő eredmény megmagyarázására. Ha kísérletek sokasága, főleg harmadik fél által, igazolja a hipotézisünket, és a megfigyelések, magyarázatok és a begyűjtött adatok egy érthető rendszert alkotnak, a hipotézisből tudományos elmélet lesz.

"A bizonyíték hiánya még nem a hiány bizonyítéka"

nem, csak bizonyítékok nélkül inkább agyrém fantazmagória, mint tudományos elmélet, vagy ésszerű konkrétum, amire bármit is lehetne alapozni. nagyáltalánosságban valószínűbb az előbbi, mint utóbbi, bizonyítékok, gyakorlati példák nélkül. black swan fallacy - nem kell mindig az érvelési hibákat nézni. már megbeszéltük hogy a tudományos módszer az érvelési hiba egyik kis skatulyájába is simán beleférhet. személy szerint engem fárasztanak ezek az érvelési hibás kis kategóriák, de való igaz, hogy nagyon okosként lehet vele villogni.

pedig nem azt mondom, érdekes.... inkább ezt:

1. minden természeti elemekből épül fel.
2. a természetfeletti nem létezik.

nem állítom hogy mit vizsgáltuk, mint nem, pont azért, mert nyitott vagyok a tudományos kutatásokra és fejlődésekre.
most ugyanazt csinálod mint nagygergő, már bocs, egy egészen egyszerű, KONKRÉT KÉRDÉST KAPTÁL! NEM TUDSZ, NEM AKARSZ RÁ VÁLASZOLSZNI, ezért most a sarat kenegeted és felesleges nyújtod a szót, mint a rétestésztát. feleslegesen megy vele az idő és engergia, míg elolvasom, értelmezem, és míg leírod, de ez téged nem zavar. engem igen.

leírtam már fent szerintem teljesen egyértelműen, nem fogok a kérdés válaszodra mégegyszer hosszan reagálni. ráadásul csúsztatsz is: a földönkívüli életet a természetfelettivel kevered. nem adekvát, mert a földönkívüli is a természet részeként létezik, természeti elemekből építkezve a biológia szabályai szerint, míg isten egészen biztosan nem létezik. te a tudományos módszereket akarod egy ember sekélyes előítéleire leszorítani, hogy ázsiaiak rossz sofőrök...

nem elég a formális látszatlogika, ha csúsztatsz és nem hozol adekvát példákat. a tartalomra is oda kell figyelni,

- Tudsz mondani egy olyan élőlényt, amely élettelenből keletkezett?

tudok mondani aminosavakat és egysejtűeket.

ja hogy te állítottál valamit, hogy vannak nem természetes dolgok, kérdezem 2x hogy mik, nem tudsz rá válaszolni, és most én válaszoljak, én bizonyítsam hogy minden természetes? mi lenne ha előbb te válaszolnál az én kérdésemre? amit előbb is tettem fel.

aztán akkor belemegyünk a tiédbe is, az enyém úgyis sokáig fog tartani, előbb tisztázzuk az egyszerűbbet, a keveseket " A mindenben elég sok minden benne van, szóval el fog tartani egy darabig. "

magaddal nem voltál ilyen szigorú, érdekes... ezért nem szabad hiv. filozófusokkal vitatkozni...
van rá válaszom amúgy, de direkt még nem mondom, mert a saját kötelességeidet elhanyagolnád akkor, és csak az enyémbe kötnél bele.

"Az, hogy én több szemlélőt behoztam a demonstrációba az pont azért volt, hogy biztosabb legyen, hogy nem valami fejben történő dologról van szó."

de az ajándék kitétel nemcsak szemlélés, hanem tevékenység is, amivel a mikulást cáfolják, hisz ez az ő állítólagos tevékenysége én erre reagáltam, amikor több emberről beszéltünk.

látod, korábban azt írtad hogy csak úgy benyögtem hogy valószínűbb. most meg már te is látod.

" lássam, hogy hajlandó vagy-e megváltoztatni az álláspontod."
akkor miért nem írtál konkrétumokat a telekinézisről, direkt ezért javasoltam. a teleportálás tán kvantumszinten állítólag működik az atommagok belsejében.


GiantGreenSparklingDuck

2 héttel ezelőtt
@Tesz- Vesz Le kell tisztázni egy dolgot. Az, hogy valami nincs cáfolva, az nem az jelenti, hogy bizonyítva van. Ahogyan az, hogy valami nincs bizonyítva, az nem jelenti azt, hogy cáfolva van. Hasonló módon az, hogy valamiről nincs belátva, hogy lehetetlen, az nem jelenti azt, hogy lehetséges. Ugyan így az, hogy valamiről nincs belátva, hogy lehetséges, attól még nem lesz lehetetlen. Az, hogy valami lehetséges azt bizonyítani kell, és azt is, hogy valami lehetetlen.
Nem vagyok meggyőzve arról, hogy a természetfeletti létezik. Nem állítottam, hogy létezik. Arról sem vagyok meggyőzve, hogy nem létezik. Nem tudok természetfelettire példát hozni.
Helytelen volt előfeltételeznem, hogy mi lesz az érvelésed, így az arra tett válaszom irreleváns lett. Megvizsgálom a tényleges érvelésedet.

1. minden természeti elemekből épül fel.
2. a természetfeletti nem létezik.

Az 1-ről nem tudom, hogy igaz-e. Megkérlek, hogy támaszd alá.

Az érvelési hiba tulajdonképpen egy logikai hiba a gondolatmenetben. Nem azért mutatnak rá ezekre az emberek, hogy okoskodjanak, hanem azért, mert megmutatja, hogy logikátlan az érv. Ha nem vesszük figyelembe az érvelési hibákat, akkor nem vesszük figyelembe a logikátlanságot.

 

Tesz- Vesz

1 héttel ezelőtt
@GiantGreenSparklingDuck
körbe-körbe jársz. ez már volt.

figyelj kérdeztem valamit, mondj példát a természetfelettire. és ne az én utólagos állításaimat cincáld széjjel. én előbb kérdeztem.
mondtad hogy a tudomány nem zárja ki a természetfelettit, én meg mondtam hogy kizárja, kértem, hogy mondj rá példát, mire alapozod ezt, mi nálad a természetfeletti. konkrét szintre nem tudod levinni a beszélgetést. csak az elméletieskedés "megy", ami gyakorlati példák nélkül semmit sem ér.

most lemész ilyen tréner színonvalra:
"Az, hogy valami lehetséges azt bizonyítani kell, és azt is, hogy valami lehetetlen"
szabó péter az apád?

ha nem tudsz példát hozni a természetfelettire, akkor meg se kellett volna említeni, te mégis azt mondtad hogy a tudomány nem zárja ki, miért? hogy kapcsolódik a tudomány a tévképzetek esetleges létezéséhez?

a logikai hibákat anélkül is észre lehet venni, hogy beskatulyáznád, illetve megneveznéd.

 

GiantGreenSparklingDuck

1 héttel ezelőtt
@Tesz- Vesz A tudománynak vannak korlátai. Nem tud semmit se mondani az esztétikáról, az etikáról és a természetfelettiről.
https://en.wikipedia.org/wiki/Empirical_limits_in_science

 

Tesz- Vesz

6 nappal ezelőtt
@GiantGreenSparklingDuck a nemlétező dolgokról se tud semmit se mondani. illetve megvizsgálhatja a mai eszközeivel. a wikipédiát emberek szerkesztik, nyilván egy agnosztikus írta be ide : "Supernatural: questions regarding the existence of God, life after death, and other supernatural phenomena."

miért olyan nehezen elképzelhető hogy nincs semmi a halál után? a blogomban írok erről is. a mesében hívő kezdetleges ember veszi komolyan hogy az agyhalál után az agy bármilyen aktivitásra képes tápanyagok nélkül. hosszútávon.

 

 

GiantGreenSparklingDuck

5 nappal ezelőtt
@Tesz- Vesz Igen, ha valami nem létezik, akkor abból következik, hogy a tudomány nem tudja vizsgálni. Az ok és az okozat nem cserélhető fel csak úgy. Abból, hogy a tudomány nem tud valamit vizsgálni az nem jelenti azt, hogy az nem létezik.

Valahogy éreztem, hogy valami ilyesmit fogsz mondani. A Wikipédiát egyébként ellenőrzik, nem írhatsz bele akármit. Meg a dolgok alá vannak támasztva forrásokkal, szóval egy egész megbízható oldal.
Van olyan forrás, amelyet elfogadnál? Van olyan dolog, amelytől megváltoztatnád a véleményed?

Egyébként, mint ahogy azt hiszem te is említetted a tudományos módszerben fel kell állítanunk egy hipotézist. Ez tesztelhető, cáfolható kell, hogy legyen. Amennyire én tudom a természetfeletti dolgok létezése nem ilyen. Ha tudnánk mondani egy jó tesztet, akkor vizsgálható lenne.

 

Tesz- Vesz

9 perccel ezelőtt (szerkesztve)
@GiantGreenSparklingDuck

a másik: a tudomány hozta össze azt a mesterséges intelligenciát is, ami képes festmény, regényt, és verset is össszedobni hamarosan, akár különböző stílusban is.
tehát mégiscsak tud valamit mondani az esztétikáról és művészetekről. mégha most még kezdetlegesen is. az etika pedig nyilván társadalomtudomány, bölcsészettudomány, pszichológia. szociológia, régi filozófia, az etikáról is képes a művelt ember tudományosan megnyilvánulni akár tud. igényességű statisztikákkal, akárcsak alap empátiával.

a wiki néha megbízható, néha meg nem. és nem mindenre van forráslink, és a forráslinkeket nem ellenőrzik azonnal, de inkább soha, csak a szerencsén múlik, ha kiderül egy rossz forrás.
nyilván van olyan forrás, amitől megváltoztatom a véleményem. nem is egyszer fordult már elő ilyen, de már megint ez a semmitmondó általánosság.... véleményem? a konkrét véleményemre reagálj!

a kérdésedre a válasz pedig: az ősrobbanással a ma ismert természeti elemek alakultak ki, minden ma létező dolog. de ami az ősrobbanás előtt volt, az is természet része. tehát minden létező elem, jelenség a természeti működésnek köszönhető. a sötét anyag talán létezhetett az ösrobbanás előtt is, nem tudom. a sötét energia az ösrobbanás egyik energiája, ha jól mondom, a világegyetem gyorsulva tágul miatta.

 

GiantGreenSparklingDuck

1 nappal ezelőtt
@Tesz- Vesz A tudomány például tudja azt mondani, hogy a rózsa létezik. Azt nem tudja mondani, hogy a rózsa szép vagy csúnya. Ezt értik az alatt, hogy az esztétikáról nem tud beszélni. Hasonlóan azt meg tudja állapítani, hogy a globális klímaváltozás megtörténik, de azt nem tudja mondani, hogy ez jó vagy rossz. Hasonlóan morális kérdésekre se tud választ adni. Ezt értik az alatt, hogy az etikáról vagy a moralitásról nem tud mit mondani. Ehhez szükséges egy másik rendszer erről majd szeretnék valamikor beszélni.


A világ tudományos tényeire építjük a morális rendszerünket, de ettől még nem a tudomány fogja megadni a morális kérdésekre a választ.
Ha már van forrás te magad is ellenőrizheted.
Nem fogok a témához irreleváns dolgaidra válaszolni, amúgy se szereted a hosszú válaszokat.
Azt javaslom neked, hogy olvass utána a tudományos módszernek, a természetfelettinek és ha valami specifikusabbat akarsz, akkor annak, hogy a tudomány megcáfolta-e Istent.
Húha, akkor viszont az ősrobbanás elméletének is olvass utána, mert ez így nagyon felületes és így nem is igaz. Senki sem tudja, hogy mi történt „előtte” (ha ennek van értelme).
Nem szeretném tovább ismételni magam, sem pedig több energiát belefektetni ebbe a beszélgetésbe.

 

Tesz- Vesz

2 perccel ezelőtt

@GiantGreenSparklingDuck
de ha regényt és festményt, zenét tud egy mesterséges intelligencia összedobni, akkor azt is meg tudja állapítani átvitten a tudomány, hogy szép-e a rózsa. nyilván mondjuk a rózsa szépsége teljesn objektív, kb mint megállapítani hogy melyik zsemle szép, ezt nem olyan nehéz megtanítani egy programnak.
a tudomány miért ne tudná megmondani hogy rossz a glob. klímaváltozás? emberek alkotják a tudományt, ami nem jó az emberek milliárdjainak, az nem jó a tudománynak sem. már csak fizikailag sem.

mi lenne a téma itt, és mi lenne az irreleváns? ha nem tudsz hozzászólni itt bármihez érdemben, akkor azt ne is tedd meg persze, csak itt akármiről lehet beszélni.

nézzek utána? köszi. sikerült megcáfolni, ja nem.
olvassak utána ÉN a tudományos módszernek és természetfelettinek!? miért is? neked kéne pont utánanézni, mert zöldségeket beszélsz mindkettőről, hogy a tudomány nem zárja ki a természetfelettit, miközben nagyon is kizárja!
alátámasztani, érvelni mellette, energiát beletenni, persze nem tudtál, csak akkor nem tudom, hogy miért állítottad?

így nagyon felületes az ősrobbanás elmélete, hogy az is természetes ami az ősrobbanás előtt volt? EZ LENNE A LÉNYEG. mi nem igaz benne?

ja hogy ÉN OLVASSAK UTÁNA, ha specifikusabbat akarok?! annak, hogy a tudomány megcáfolta-e Istent?! meg hogy mi nem jó a leírt ősrobbanás elméletben? ez nem lenne ismétlés, mégis nagyon átlátszóan mondod hogy ezzel te ismételnéd önmagad, ez az én szövegem volt rád eddig, amikor ismételtél. az ősrobbanás(ok) vagy ciklikusak, vagy egyszeriek. van még a fantáziamban pár hasracsapott kitaláció, amiben összekapcsolom a feketelyukakat is az ősrobbanással, pl amit lebont a feketelyuk, anyagot és információt alapvető elemekre egy másik dimenzióban kialakulhat belőle egy ősrobbanásszerű, amiben felépülnek hidrogénből a lebontott elemek, eszerint ősrobbanás keletkezik egy másik dimenzióban, amikor létrejön a feketelyuk, ez merész fantazmagória, ahogy az összeolvadó feketelyukak okoznak nagy reccset az összes nap kihűlése után évcentilliókkal, hogyha igaz az, hogy a feketelyukak nagyon lassan közelednek egymáshoz (vagy csak egyszerűen elpárolognak "137" kvintillió év után). ezek mind nagyon merész állítások, elméletnek se lehet nevezni őket, mégis hasracsapra sokkal valószínűbb kitalációim, mint az isteni eredet és egyik se mond ellent annak, hogy ez egy természetes folyamat, persze nem emlékszem hogy definiáltuk a természetes szót (sehogy), de nyilván közérthető.

eddig miről beszélgettünk jóember? a mikulás szerinted nem analóg istennel? az a baj, hogy játszod itt a videóidban az ateistát, miközben meg a kommentekben próbálod eladni a vallásost. először döntsd el magadban, hogy melyik véleményt képviseled: ateista vagy, vagy vallásos? nincs kettő közötti agnosztikus sz*rkevergető, már bocsánat. mert nincs értelme se ennek, amit itt művelsz, relativizálva a valóságot, se a vallásosságnak! nagyon világosan rámutattál eddig! csak az az idő megy vele, de alátámasztani, nemhogy konkrétan, de még csak körvonalazva sem tudod az álláspontodat, ahogy a vallásosok sem.MERT NEM REAGÁLSZ SEMMIRE ÉRDEMBEN! mint egy vallásos.

eszerint is még mindig áll a mondásom az agnosztikusokról. nem cáfoltál rá.
hiába értelmesek a videóid, ha a kommentjeid teljesen feleslegesek. ez azt mutatja, hogy még nincs minden rendben a fejedben, már bocsi.
legalább ajánlanál valamit te jó ég, hogy mit olvassak, DE MÉG EZT SEM! CSAK HOGY OLVASSAK UTÁNA!
olvass utána te: Az ateizus apoteózisa.

ez így nulla barátom. a teljesítményed nulla, nem mentség hogy nincs energiád belerakni, nem biztos hogy a tudásod kevés, de ez az arrogancia, hogy érvelés és konkrétum nélkül szólsz le másokat, ez irritáló! nagyon hasonlítasz a bolond kálvinistára, pedig őt nagyon kritizálod ebben a videódban is, hogy tudatlan.

de ha van kedved, visszajöhetsz majd 20 év múlva, véleményezheted magadat, most még szerintem túl fiatal vagy ehhez az egészhez. 
posztba raktam a kis vitánkat is:

Tudomány és természetfeletti - vita az agnosztikus Kacsával



nagy_gergely_hiu_arrogans_boldogkoi.jpg



Az ateizmus apoteózisa

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr6516670164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.02.08. 11:56:01

Egy skizofrén az Istennel (vagy földön kìvüliekkel) való találkozást valóságosnak éli meg. Betegségtudata nincs, tehát nem látja be, hogy ez nem valóságos.
Te honnan tudod, hogy amit megélsz, az a valóság?
Egy színvak például nem látja pirosnak, amit te igen. Kinek van igaza?
Isten létezik-e? Mivel az ember megalkotta gondolataiban, így gondolati síkon mindenképp. Létezik filozófia? Kommunizmus? Avagy ezek csak észleléseink, gondolataink kivetülése, leírása? Vágyálmok? Nézőpontok?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.08. 12:34:37

@Igazamvanvagyigazamvan?: amit megélek, azt más is megéli. de nem megélés ez, hanem látványvilág pontosabban.

a bolond és a drogos hiába hallucinál, azt más nem látja.

a színvak egyedül van, rajta kívül az emberek 99,9%-a jól látja a pirosat.

a farkasembert is megalkotta a gondolataiban az ember, irodalmi műként létezik persze, csak min nem erről beszélünk hanem valóságos létezőként, lényként.

de jó írány felé mész, nem isten alkotta az embert, az ember alkotta istent, elvont fogalomként. allegóriája tulajdonképpen az ismeretlennek.

látod, ha nem írsz erre se jövök rá, hogy milyen jó mondat is ez az utolsó.

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.02.08. 12:42:46

@tesz-vesz: a teremtő Isten eklatáns cáfolata az ember szaporodása. Minek annyi petesejt, spermium, ha Isten tudja, mit akar?

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.02.08. 12:43:46

@tesz-vesz: az, hogy te mit látsz, azt is csak te éled meg. Honnan tudod, hogy nem képzelsz engem is?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.08. 12:44:52

@Igazamvanvagyigazamvan?: 3 milliárd éve van élet a Földön, de 2,5 milliárd évig csak egysejtű létezhetett, a Föld 4,6 milliárd éves, az elég sok idő arra, hogy az anyagból komplex létforma alakuljon ki magától, hisz láthatjuk 9 hónap alatt is két sejtből szemmel látható változás lesz. 1,5 milliárd éves az ivaros szaporodás. Nem isten alkotta az embert: az ember alkotta istent, elvont fogalomként. allegóriája tulajdonképpen az ismeretlennek, a tudatlan bizakodásnak és a gyermeteg vágyálmainknak. Isten az ismeretlen allegóriája.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.08. 12:47:36

@Igazamvanvagyigazamvan?: más nem látja ezt a kommentet? kezdünk nagyon elvontba elmenni, valószínű ha bolond lennék, és hallucinálgatnék, akkor már kitűnt volna, és a gumiszobában lennék, nem tudnék okosabb lenni egy fideszesnél se.

isten nem tudja mit akar, mert nincs isten, azért van annyi hímivarsejt.

nem két sejtből lesz az ember a vallásosok szerint? hogy kerül lélek a sejtbe? hogy tudja kezelni ezt egy sejt agysejtek nélkül? hogy lesz két lélelből egy? a sejtnél hol a lélek? sehol, mert csak az agy kialakulásánál jön létre? A tudat, az identitás a "lélek" valójában. A biológiai fejlődésre van mindennapi tapasztalatunk, nem abból a két sejtből áll az ember, mint amiből létrejött, nem pete- és hímivarsejtből és ezek osztódásából, hanem izomsejtből, hámsejtből, idegsejtből, csontsejtből, vörös- és fehérvérsejtből, a sejtek nem csupán csak többen lettek, hanem átalakultak, van sejtszintű fejlődés. Az evolúció alapja, a környezeti hatások szerint tökéletesedő mutáció.
A gépek nem szoktak fejlődni, nem gyógyulnak, nem regenerálódnak, nem tudnak szaporodni se, a szaporodás azt mutatja, hogy önállóan léteznek, tervező nélkül fajon belül önmagukban.
ergó: nincs teremtő. ergó van sejtszintű átalakulás. amire a gépek nem képesek, csak az élő szervezet. ergó senki nem rakott össze, mint egy gépet. MERT A SEJTEK ÁTALAKULNAK! maguktól alakulnak át a sejtek, nincs isteni ráhatás és áldás minden állat és növény születésénél sem, nem a kereszteléskor kerül bele az emberbe. ergó: a keresztelés (a vallás) csak egy rituálé, nulla gyakorlati hatással.

HA ISTEN A SEMMIBŐL TUD ÉLETET TEREMTENI (...), AKKOR MIÉRT OLYAN NEHEZEBBEN ELKÉPZELHETŐBB AZ, HOGY AZ ANYAGBÓL LÉTREJÖHET AZ ÉLET?

▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ஜ۩۞۩ஜ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
az anyag legalább valami...

tudatos ateista felismeri milyen gyönyörű az élet és az azt megfejtő tudomány, milyen ritka is a galaxisban. Tudja és érti, hogy nem kell kitalált isteni hatalom és bevatkozás az élet keletkezéséhez, egy babnövény megszületéséhez, vagy az emberi faj kialakulásához. Az ember is éppolyan csodálatos lény, mint a babnövény, vagy a hangyák és méhek társadalma, csak egy kicsit bonyolultabb. Nem kell Istennek megszentelni a bab magját, hogy az kikeljen, elegek a megfelelő körülmények. Egy kis aminosav, talaj, víz, légkör és napfény elég az élethez. Ezek nélkül Isten se létezhet - a semmiben, mint ember által kitalált fogalom, az ember hozta létre Istent, és nem fordítva, ahogy a primitív népek kitalálták a tábortűz körül esti mítoszaik mesélésekor.
süti beállítások módosítása