kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Utolsó írka

  • tesz-vesz: frissítve: A préda, ha gyengeelméjű, még meg is sajnálja a predátorát, ha az épp belőle eszik: "hát meg lehet érteni őt is, hát éhes!" Ha beszélünk a pszichopatákról, beszélhetünk a másik végletről, a túlságosan is empatikus mimózákról, akik szerint nem lehet erőszakot használni azok el... (2024.11.25. 10:46) Beszélgetésem egy Téveszmés narcopatával
  • tesz-vesz: @ВUNKÓ: mi a baj? fidióta vagy? akarsz róla beszélni? (2024.11.18. 12:30) orbán balázs és A király választása
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.
de csak a gonoszok tartanak mindenkit gonosznak.

 

A hír (a tény) szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (41) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) Ady (1) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aksi (2) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (8) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fábián (1) Fábián (2) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) fico (1) ficsor (1) fidesz (372) film (107) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) frész (1) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) g. nagy lászló (1) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (24) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdú (5) hajdu (1) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (2) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedűs (2) hegedüs (1) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (95) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (5) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (5) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultura (59) kultúra (1) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (4) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) McConnell (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) megafon (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikepércs (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) MP (1) msz (1) mszmp (1) mszp (165) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) narcopata (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (2) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (124) orbán balázs (1) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (5) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (2) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (3) pszichopata (1) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (3) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) richárd (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajó (2) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sarkadi (1) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) stiglitz (1) Stiglitz (2) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (6) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szociopata (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (9) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (225) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zach (1) zách (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelenszkij (2) zelnik (2) zene (163) zentai (1) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Toroczkai, a gyilkosvédő, néppárti alelnök

2017.04.23. 22:15 | tesz-vesz | 11 komment

Címkék: jobbik toroczkai varga vona körmend tánczos simicska balczó damm heffentrager varga-damm lépold

1998. április 1-jén 17:35 és 17:45 között megölték Heffenträger Zsófia 11 éves kislányt körmendi lakásán. Az emberölésért 2002-ben jogerősen 13 év szabadságvesztésre ítélték Tánczos Gábort, amelyből a bíróság döntése értelmében (őrizetbe vételétől számolva) kilenc év és kilenc hónap letöltése után, 2008. január 20-án feltételesen szabadult. A bűnügy kegyetlensége mellett azért is kapott tartósan nagy figyelmet, mivel számos körülmény tisztázatlan vagy ellentmondásos maradt, például az elkövetés eszköze vagy az indíték. Ügyvédje, Somos Zoltán máig kitart Tánczos ártatlansága mellett, még könyvet is írt védence történetéről.


"Tönkretették. A tettesek hálózata pedig soha nem lesz felgöngyölítve."

 

 "Én megmondom az őszintét: Én hiszek a Tánczos Gábor ártatlanságában. Meg is mondom miért: egyrészt hogy már az ügy első hónapja után olyan érzésem volt, ahogy a médiában nyomon lehetett követni az ügyet, hogy itt valami nagyon nem kerek. Másodszor, bár ránézésre kissé különös is lehet a T.Gábor, de lelkileg egyáltalán nem gyilkos alkat hanem sajnos inkább áldozat. Akik meg ebben közrejátszottak azok meg mind moslékok végül is. Gábor!-ha már eddig nem adtad fel, ezután se tegyed! Ez a Te életutad "

A metapedia pont org oldalon olvassa el mindenki A körmendi gyilkosság 1998 c. leírást! Ennek a szerencsétlen, ártatlan fiúnak tönkretették az egész életét, és a média is próbálja azt súlykolni az emberekbe, h ő bizony a rögeszmés bűnös! Nem baj, nézzétek csak a híradót, hogyha agyonrágott hazugságokra vágytok...

 

Az akkor 19 éves férfi a rendőrségi nyomozás során többször elismerte a brutális bűncselekmény elkövetését, majd a bíróság előtt visszavonta, és később a megismételt eljárás során is végig tagadta bűnösségét. A beismerő vallomások - Tánczos Gábor tanúvallomásai szerint - fizikai kényszer és gyógyszeres befolyásoltság hatására születtek.

Az eset a szélsőjobboldali, illetve nemzeti radikális körökben is „nagy népszerűségre” tett szert, ahol a tiszaeszlári perhez hasonlítják; olvasatukban a gyermeket egy sakter ölte meg rituális célzattal, a gyilkosság mögött pedig egy ortodox zsidó vállalkozó állhatott, akinek új üdítőital-palackozó gyáregységét az áldozat vérével szentelték fel.  

 

miért a ZSIDÓK? a gyíkemberek sokkal logikusabbak lennének, nem? nekik is biztos van üdítőital-palackozó gyáregységük, nemcsak a chemtrailel mérgeznek bennünket... ostoba csürhe banda, aki ilyen buta, mint toroczkai, az már provokál (részletesebben lent és a következő részekben!), és engedélye van rá, hisz senki fel nem jelenti, senki el nem ítéli, senki elő nem veszi az ügyet is a MAI NAPIG! ahogy a gój motorosok elnevezése is meg az Adj gázt elnevezései is direkt provokációk. ha nem lennének védve a CBA-s félhülye fideszes mészárosék, már el is lennének ítélve. minimum közösség elleni izgatás, uszítás. Btk. 332. §

a videón pontosan látszik, hogy kényszerítés és megfélemlítés nélkül vallja be RÉSZLETESEN a gyilkosságot. mert olyan nincs, hogy valakit megfélemlítenek, és egy igen/nem válasz helyett mutogatja a kezével, hogyan vágott hova és közben nyugodt hangon mondja el a tettét... és ez a gerinctelenség is jellemző rá, már arcra megmondom, hogy utána letagadja, mikor szembesül a világgal. az ügyvédjét is elő kéne venni. könyvet is írt az az idióta, nemhogy jogászi pályára, de az életre is alkalmatlan

és mit csinál toroczkai, a spicli, aki Tóth néven született:

 Vérgyilkosság, zsidók, titkok, döbbenet...


Írta: Toroczkai László


A Magyar Jelenhez eljuttatott levél szerint az 1998-ban Körmenden meggyilkolt 11 éves kislányt nem a kézzelfogható bizonyítékok híján elítélt, ártatlanságát máig hangoztató, 9 éve börtönben ülő Tánczos Gábor ölte meg, hanem zsidók.

Annyira durvák ezek a primitív emberek, itt azért nemcsak szimpla politikusi hazudozás van, ahogy szokták; itt egy gyilkost, egy gyerekgyilkost védenek ezek a férgek! és ilyenek vannak hatalomban kizárólag. és ilyen lesz alelnök a jobbikban, meg sztároltatja, népszerűsíti őt a rendszer, ahogy például juhász pétert, a cserdis bogdánt.

torocz.png
Ki is ez az ember? Aki nemcsak gyilkosvédő, de még alelnök is a jobbikban, ami most azt hazudja épp magáról, hogy néppártosodásban szenved. De mégis ilyenek az alelnökei, most akkor vagy vona hazudik, és nincs is néppártosodás; vagy vona hazudik és nincsenek is jó viszonyban toroczkaival. vona mindenképp hazudik, ahogy állandóan.

erről a "zsidó titokról" kicsit később, nézzük a jobbikos híreket:

simicska_jobbik.jpeg

 

Simicska azt mondta, "állandóan azt terjesztik, hogy beállt a Jobbik mögé", de semmiféle megegyezés nincs közte és Vona Gábor pártja között. "Nem vagyunk összebútorozva, nem állapodtunk meg semmiben”, ám „minden szimpátiám a Jobbiké”.

vona_varga-damm.jpg

simicska a jobbik mögött áll, teljesen nyilvánvaló, ahogy már Novák-ügyénél is teljesen nyilvánvaló volt. már a kis primitív, ostoba elkényesztetett fiacskája jobbikos 2/3-okról álmodozik (bizonyára ő is csak a tehetsége miatt került a Magyar Nemzet főszerkesztői székébe, üzenem a félhülye stumpfnak, apák és fiúk), annyira el vannak szakadva a valóságtól. egy utolsó hazug féreg párt ez a jobbik, ahogy simicska is ugyanez, összevissza hazudozik, hogy a fidesz utolsó tolvaj banda, ő meg tisztakezű antikomcsi, aha, csak azért, mert simicska ebben az évben már csak 9 milliárdot tudott lopni, nem 400 milliárdot, ahogy a G-nap előtt. és elképesztő az emberi ostobaság! a jobbik szavazói nagy számban hisznek simicskának! hogy ő egy jó ember, te jó ég aaz emberi ostobaság ha fájna, ordítana az összes korcs. persze az értelmes kommenteket kitörlik és tiltanak mindenkit aki kicsit is kritizálja a jobbikot, és még volt idő, amikor benne volt a levegőben, hogy a jobbik a valódi sajtószabadságot hozhatja el....

nade simicska nem tálal ki a fideszről, ne is várjunk ilyenekre, hogy majd nagy titkokat mond el, nem azért kap 9 milliárdokat évente. nem azért fizet sztárgázsit a brancsbeli kálmán olgának, akinek a férje a fideszes mtv-ben volt vezető poszton.

varga_damn.png

 

 


az olimpiát is CSONT NÉLKÜL lenyelték a jobbikban, mert a fidesz gazda is akarja, ostoba korrupt állatok inkább, gondolkodásra, morálra, gerincre képtelenek. kellett többek között az ÉP-KARNAK is a milliárdos szelet a tortából. véletlen hogy simicska plakáthelyeit választják és simicska engedi, és kijelenti hogy a jobbikot támogatja, meg még hazudozik egy sort minden másban. biztos el akarják számoltatni ha ennyire szereti őket. a kis hülye fiacskája meg a 2/3 -okról álmodozik, teljesen ostoba, az a sok milliós zsebpénz elvette az eszét. de vajon ők honnan lopták az a sok milliárdot a mai napig? van különség a jobbiknál a bán és bűn között? hát milyen párt ez? egyik se meri mondani hogy simicska korrupt, csak örül az új szavazónak! mekkora patkány képviselőik vannak?
lehet nem kéne az egyik hazug posztkomcsi oligarchát emberinek és szimpatikusnak minősíteni, ezzel vona már be is vezette az új NYÍLT simicskás érát.
k-ra se simicskát, se orbánt nem fogjátok elszámoltatni, nemhogy az mszp-t, lusztráció veletek? agyhalott , szolga, korrupt, álellenzéki pártotokkal meg veletek? csak a teljesen ostoba hisz nektek.

2-5 billió forintos lopást csont nélkül, kétkedés, bármi kétely nélkül lenyeltek, szó nélkül támogatják!

Németh Szilárd a lapnak azt mondta: Bár lehetne jogi lépéseket tenni a Jobbik plakátjai miatt, ezt nem teszik meg, "hivatalban lévő miniszterelnök nem tesz feljelentést, és a frakció sem", mondta. 

furcsa nem? pedig ha én tisztességes politikus lennék baromira zavarna, hogy lekorruptoznának, minden egyes rágalom zavarna, ami az újságban megjelenik, és tennék ellene, vitáznék, vitáztatnék, tisztáznék mindent, de ezeket nem zavarja, baromira furcsa, hogy tudja bevenni ezt a fidesz-szavazók gyomra. az oké, hogy ma már csak a proli fideszes, mert hát értelmiségit zavarna is, ha a pártja nem akar soha vitázni.

toroczkai.gif
vona amikor az LMP bekerült a parlamentbe, akkor az SZDSZ-hez hasonlította őket és betiltotta volna őket, ma meg már azt mondja, hogy ő annak idején örült, amikor bekerült az LMP a parlamentbe, olyan mint orbán, már azt se tudja mit hazudott régen, ugye, mert akinek saját véleménye van, az tudja hogy mit mondott korábban. mi volt korábban a véleménye, aki meg mindig hazudik, az egy idő után már nem tudja, mikor hazudott, mikor mondott igazat, azt képtelenség megjegyezni. orbán is lebukott nem egyszer.

Már az alelnökeit is vona választja, mint a kommunizmusban, nekünk és a párttagságnak semmi beleszólása, a főelvtárs dönt.
pedig a tagság választ alelnököt, aki nem akar korrupciót, nem tapsol eléggé vonának, azt kirúgják, mintha ez vona egyszemélyes pártja lenne... de nem az. kivéve persze toroczkai és a vecsési jobbik, ami a Betyársereg központja:

A vecsési Jobbiknak nagyon nem tetszik, hogy Vona Gábor elnök és Mirkóczki Ádám szóvivő üdvözlő levélben köszöntötte Köves Slomó rabbit hanuka alkalmából. A 444 szúrta ki, hogy a vecsésieknek határozott véleményük van a témában, mégpedig ez:


"A vecsési JOBBIK NEM üdvözli a zsidóságot a hanuka (vagy mi a f sz) alkalmából! Ha valakinek mégis ilyen eszement ötlete támadna,attól szervezetünk elhatárolódik.

"Szabó Attila vecsési jobbikos képviselő nyilatkozott az Origónak. Azt mondta, hogy a pártvezetésnek ezzel az egy gesztusával nem értenek egyet, de teljes mértékben lojálisak a párthoz és a pártelnökhöz. Sőt, ahogy fogalmazott, készek meghalni Vona Gáborért."

a kecske is megmaradjon meg a káposzta is, jaj sírni volna kedvem ezektől az ostobáktól. nyilván egy fedett spiclinek adnia kell a mezei antiszemita nácik bizalmára is, akiről jelentenie kell, tán a betyárseregnek is kellett a vona elleni "támadás", hogy ne legyenek olyan hiteltelenek a szélsőjobb előtt és azért a vona beágyazódását is segíteniük kell, akitől az előbb azért alhatárolódtak, de azért meghalnának azért, akitől elhatárolódtak! hát így sikerült!

 

a jobbik hökös és öreg komcsi spiclik gyülekezőhelye, ilyenkor lelepleződik a jobbik is: megszavazták a főváros közgyűlésben az olimpiát.
milliárdokat lophat ő is, többek közt az Ép-karon keresztül. semmi különbség az elit és a jobbik között, ugyanolyan féreg, korrupt párt, mint a fidesz, nemhiába jegyzetelte a kis puncsos vona orbán szavait. ilyen 2-6 billiós ügynél semmi kétkedés, a nagy lopásoknál semmi kritika. "Láttom a cenzura mükődik arra az egyszerű kérdésre hogy: miért támogatja a Jobbik az Olimpia mutyit?
Gratulálok! Egyszerűbb törölni a kényelmetlen kérdést, mint megválaszolni... Azt látom zsidózni lehet, az nem bántja a cenzor szemét pfff
Részemről megy a kukába a párt és ezt fogom javasolni az ismerősőknek is"

az egy dolog hogy engem is kitiltottak és törölték az összes ottani kommentem, de én láttam a fenti kommentet, tényleg csak annyi volt benne... törölték...

vona20elmegy.jpg

"Minden valamire való közgazdász, köztük Chikán Attila ( 1970-től a Rajk László Szakkollégium alapító igazgatója. 1998–1999-ben Magyarország gazdasági minisztere (az első Orbán-kormány elején), majd 2000 és 2003 között a Budapesti Corvinus Egyetem rektora) nyilvánvalóvá tette, hogy ezen az ország sokat veszítene. A Jobbik, amikor alkalom adódik kihangsúlyozza, hogy ügyek mentén akarnak politizálni, szakmai alapon szeretnék elsősorban irányítani az országot, ettől lesznek képesek valódi néppártként működni. Azt nem értem, hogy akkor most miért nem szeretnék megteremteni annak a lehetőségét, hogy a budapestiek véleményt mondjanak arról, hogy a kormány 3-4000 milliárd forintot odalök-e erre, vagy sem? Hidakról hallunk és árkok betemetéséről, de egy ilyen kezdeményezéshez, ahol éppen liberális fiatalok indították el a gyűjtést, már nem nyújtanak segítséget"

vona nem támogatja az aláírásgyűjtést, a Nagy Demokrata, pedig ez az egy esély van. ne képzeljünk ilyen mértékű pénztömeg mellé, bármiféle gondolkodást, ideológiát, félelmet, itt egyszerűen kapták az ukázt a gazdától, hogy jó lenne lopni, ezért a jobbik is megszavazta a fővárosi közgyűlésben KRITIKA NÉLKÜL, és most se hallunk egy jobbikosról sem a pártból aki ellenezné, itt nem szakmai munkák vannak, ebben a pártban, ostoba hazaáruló kutyák vannak, patkány cselédek. az összes ilyen, hisz egynek se olyan fontos több ezer milliárd forint elégetése.?

és a szekszárdi jobbikos elnök is teljesen a fideszes narratíva szerint ócsárolta Hadházyt, a legprimitívebb módon, amikor az nyilvánosságra hozta a traffikos lopásokat. hogyhogy az az ember még mindig a jobbiknak a tagja? mert nincs különbség a jobbik és a fidesz között? vona még mindig orbánnak és a posztkomcsiknak a kisinasa.


ha vona el akarná számoltatni VALÓJÁBAN a komcsikat, akkor hellerék, és gyurcsányék semmiképpen se támogatnák, sőt, kiiaktatnák, így vagy úgy, hisz itt milliárdok vannak veszélyben, a lopott pénzeik, de mivel elfogadják, ezért tudják, hogy ugyanúgy álellenzéki a jobbik is.


Ha ez a félhülye vona megszavaztatja a saját pártjával hogy legyen az alkotmányban a betelepítést tiltó rész, akkor a fidesz most alkotmánysértő lenne, és lehetne ez a jobbikos kommunikáció, hogy a fidesz a kötvényekkel a saját alkotmányát megszegi, de nem, játsza vona az óvodát, és folyhat a betelepítés. persze tudjuk hogy egy elit van, és vona orbán akarata szerint cselekszik, és orbánék nem akarják betenni ezt az alkotmányba.

mert Slomónak részben igaza van, hát hány éves volt ez a ostoba vona, amikor tiszaeszlárról pofázott feleslegesen a jobbikos képviselője? nem lehet tehát ráfogni hogy annak a korszaknak vége, mert ez a barom nem 17 éves volt, amikor hagyta tiszaeszlárról dadogni azt a jobbikos képviselőt. gyereke volt már akkor! mert biztos hogy egyeztetett vonával, novákék is egyeztettek az uniós zászló égetésről, mégis ráfogtak hogy ő találta ki, most már nem akar kilépni vona az unióból se, és azt mondja, hogy aki megkérdőjelezi az európai integrációt, az ostoba. most ugyanúgy hátat fordít mindennek, tehát tipikus politikus, nincs véleménye, mindig azt mondja amit hallani akarnak az emberek. mindig hazudik. attól nem lesz jobb az ország, ha nem szidja a zsidókat, mi a gazdasági programjuk? nem kell állandóan feleslegesen pofázni kreált ideológiákról. ígér elszámoltatást meg lusztrációt ez a féreg? a gazdája is ígért ugyanazt csinálná ő is. semmit.
hogyan teremt munkát az emigráns magyaroknak ez a hazug kutya? megígérte nekik kint Londonban. de hazudik. folyamatosan hazudik.
csak egy példa rá, hogy mennyire néz hülyének vona minket: a vétó! a vétót azt mondja nem ő tette be az alapszabályba, semmi köze hozzá - mondja, csak éppen kiderült hogy a szegedi alapszervezet tette be! az a legférgesebb szervezet, itt lehet róluk többet olvasni:
http://kkbk.blog.hu/2016/04/30/dr_filo_andras_es_a_jobbikos_kizarasa

miért rak be bárki elnöki vétót az alapszabályba, hogyha nem is ő az elnök? ugyanaz a gazdája a javaslat betevőjének, mint ami vonának, vagy vona hazudozik, amikor azt mondja, nem ő kérte hogy rakják be


nincs elszámoltatás soha, már keller is "akarta" mszp-s részről a fideszt, a fidesz meghirdette az mszp-t, de nem csinálják, ez csak cirkusz a népnek, mert egyivásúak, családi, baráti összefonódások vannak az mszp-ben, fideszben, szdsz-ben, mdf-ben, miépben, kisgazdákban is. és a jobbik se különb. az lmp se hiszem. csurka is rángatott figura volt, a nagy "ellenzéki".. azt mondja nincs rendszerváltás aztán halála előtt kijelenti "mindenki szavazzon a fideszre", és csurkának még vanak hivei! elképesztő az ostobaság meg a gerinctelenség, nem is tudom melyik a nagyobb. állítólag élettársa kapott ezért pár milliót, a papolczy gizike.

 

 

vonán jól látszik melyik akolból, klubból küldhették, a kis puncsos még orbán szövege alatt is jegyzetelt. ateistaként keresztény gittegylet elnöke volt, hök-elnök, koordinációs elnök, igazi csókos elvtárs. 200 párt van kb ma Magyarországon hivatalosan bejegyezve, nem furcsa h mindig ugyanazokról hallunk? tudjuk hogy minden médium élén egy jóelvárs áll. aztán persze véletlen hogy kicsődül a média a Magyar Hajnal alapításához? dehogy, az is egy újgenerációs álellenzék elit általi létrehozása. a 200 párt gyűléseire valahogy nemnagyon rohangatnak ki, pedig biztos van köztünk normális antikorrupt, igazi bal, igazi jobb, igazi bal-jobb párt.

ahogy bertha szilvia is hogy reklámozhatja az új pártját az echo-n, egy új startup, egy új vállalkozás, véletlen hogy a fideszes czomba sándornak a rokona vagy a szeretője? pedig nagyon mérgesen vált ki a jobbikból, ő biztos jó ellenzék lesz! csinál elszámoltatást, lusztrációt, és megment minket, ő lesz a magyar nép új messiása, ahogy juhász péter a portik-haver. valójában soha nem tenné börtönbe rogánt csak kapja készhez az anyagait, hogy népszerűsíthesse magát. olyan nagy a bőr az arcán, hogy miliókat keres (már a 90-es évek óta! mekkora elvtárs lehet aki a 90 -es években is egy milliót keresett havonta? ezt mondta az atv-s interjúban), de azért még kuncsorogna a pénzért az a féreg, hihetetlen hogy sokan nem látják, milyen gerinctelen patkány, ez obama taktikája persze, az adományozással lehet a legtöbb pénzt mosni, a nagy támogatókat elrejteni. nem lehet benne megbízni. nagyon kevés a hiteles arc a közéletben, vannak, de kevesen.

vona lemond mert nem lesz miniszterelnkök, ahogy megígérte (csak nem játssza el hogy megszavaztatja magát újra a tagsággal, ennyire nem lehet primitív)

és jön elnöknek a másik spicli, toroczkai, ki van ez találva. mindenkit kizár vona, aki nem ért vele egyet, erre toroczkai szembemegy vele, pont a cuki nagy kedvencidióta néppártosodásban, de "jó viszony van köztünk", hát persze, az alelnök nem akar néppártosodni, most akkor nincs is néppártosodás, vagy toroczkai nem kell ide? vona mindenképp hazudik. mert a diszkókirály (több szórakozóhely tulajdonosa - bérből és fizetésből persze) is spicli, ahogy vona. építi vona a fidesz 2.0-át, ezzel, hogy szétver minden tőle független jobbikos értelmiségi műhelyt, nemcsak mohács, pécs, baranya megyeieket, meg a kanizsaiakat, hanem mindenhova a saját korrupt hök-öseit rakja be a féreg hök-elnök. viktor kedvence a polgári körökben....
persze a csőcselék jobbikszavazók gerinc nélkül boldogan tapsikolnak neki, akármit csinál. agyhalottak mint a fidesz-szavazók.

de vissza a Tánczos-ügyhöz:

van itt egy ilyen idióta nő, aki a kézírásból meg tudja állapítani, hogy az írója milyen bűncselekménytípust követett el:

és 20. percél kezdődik a csoda. beszél tánczosról is ez a proli boszorkány, 50 évre titkosították, és sajnos nem mondhatja el, hogy igazából ki ölte meg a kislányt, mert esküt tett le a gyíkembernek. ez a jó orgánumú színésznő-műsorvezető se nagyon mutatja, hogy lenne bármi a fejében.

hiába torzítanám el az írásomat, a grafológus egyből rájön a turpisságra, ugyanis a folyamatos írásnál idővel mindenképpen visszazökkenek a sajátomhoz. Ugyanígy van a gyilkosoknál is. Íratunk velük három mondatot, az elsőt még megpróbálja mesterkélten írni, de egyszer csak az egyik betűjével elvágólag visszatér a saját írásához, amiből már látjuk, hogy bizony embert ölt.

vigyázzunk az írásképünkkel, nehogy gyilkosok legyünk! ezotéria szint 999. 

és érdekes: sztárolják a spicli jobbikmédiában. nagyinterjú az Alfahíren! (itt már nem doktor a Lépold Józsefné),

– A grafológia a bűnesetek felderítésében egy olyan eszköz, mint a hazugságvizsgáló gép?

– Annál pontosabb, mert a gép ugyan berezeg bizonyos hívószavak elhangzása után, de én egyéb részletek mellett például azt is pontosan megállapítom, hogy a vizsgált személynek feleségén kívül van-e más nő az életében vagy nincs.

Például faxon kapok öt darab aláírást azzal az üzenettel, hogy vizsgáljam meg, hogy valamelyikük követett-e el valamit. Legutóbb egy ilyen esetben elmondtam, hogy a 3-as sorszámú gyilkolt, azzal a munkatársával végzett, akivel közös cége van. Fával dolgoznak, az áldozatot este odacsalta a munkahelyükre, majd egy vasrúddal agyonütötte. A rendőr nekem egy szót nem szólt, csak annyi történt, amit mondtam, hogy faxon kaptam öt aláírást. A tények: egy faüzemben holtan találtak egy embert, akit vasrúddal ütöttek agyon. Nyereségvágyból ölt, nem magyar az illető, hanem más országból jött ide. A vádlott viszont olyan ügyesen tagadott, hogy felmentette a bíróság. Rettenetes érzés volt látni, ahogy a gyilkos szabadon távozik, s akkor belegondolni abba, hogy emberek közé megy egy hidegvérű gyilkos. Több ilyen eset is volt már pályafutásom alatt, ám sokszor kiderült végül, hogy mégis nekem volt igazam. De maradtak elvarratlan szálak is, gyilkosok továbbra szabadon élnek. Az előbb említett ügyben úgy került végül mégis rács mögé az elkövető, hogy az áldozat édesanyja nem hagyta annyiban, perújrafelvételre került sor, a tettes pedig nem bírta már idegileg ezt a terhet és az új bíró előtt beismerő vallomást tett.

1992-ben volt egy nagyszabású grafológiakongresszus, 28 ország neves professzorai gyűltek össze, de ők nem tudták azt, amit én. Amikor előadást tartottam, összesúgtak-búgtak, hogy ilyen nem létezik. Ekkor nagyon bölcsen szünetet rendeltek el, sorba jöttek hozzám a professzorok, hogy bizonyítsák hitetlenségük igazát. Egyiküknek mondtam, hogy tachycardiális szorítása van, a nyelve alatt gyógyszer, gyermeke nem saját, hanem örökbefogadott. Nem értette hogyan, de nem tévedtem, igaz volt minden. Ekkor mondták el, hogy ez egyedülálló a világban, ilyennel még nem találkoztak.

Még soha nem tévedtem

 Egy vidéki kisvárosban megöltek egy ügyvédet. Majdnem leültették a fiát, mert lezüllött és az apjához pénzért járt, így illett a képbe. Az áldozat 92 éves volt, de kiváló egészségnek, szellemi frissességnek örvendett, haláláig praktizált. Azt kértem, hogy küldjék el nekem az ügyvéd úr utolsó irományát, hiszen az irodájában végeztek vele, jó esély van rá, hogy éppen írt valamit, dolgozott valamin, amikor rátámadtak. Meg is kaptam, innen indultam ki, s végül ez vezetett eredményre. Ebből az írásból én azt láttam, hogy az áldozatnál egy külföldi hölgy hagyott ügyvédi letétbe nagy összeget. A kézírásból az derült ki, hogy a pénz leszámolása közben benyitott valaki, akitől az ügyvéd megrémült. Azt láttam az írásból, hogy olyan valaki volt, akinek az idős ügyvéd gyakran adott pénzt, valamint azt is, hogy büntetett előéletű. Segít neki a ház körül, elintéz neki dolgokat, postára megy, tesz-vesz a ház körül. Mivel az ügyvéd ismeri ezt az embert, az írásából kiderültek ezek az információk, ahogy korábban említettem, a kéz csak az agyból közvetít, én pedig annak a képét látom a papíron. A rendőrség ebből indult ki, hogy kire illik a kép az áldozat környezetéből. Leszűkült a kör, meglett az elkövető.

 

– Az Újbuda TV-ben röviden említést tett a Tánczos-ügyként elhíresült körmendi gyermekgyilkosságól is.

– Igen, és azt is elmondtam, hogy ezt az ügyet 50 évre titkosították.

– Mit látott Tánczos Gábor írásából?

– Azt, hogy ütések-verések közepette írta alá az áldozat családjának szóló bocsánatkérő levelét. Kínzások közepette írta meg a másik levelet, amiben elismerte, hogy ő gyilkolta meg H. Zsófiát. Majd visszavonta, fél nap múlva pedig újabb kínzás és újabb beismerés jött.
Olyan ember képe rajzolódott ki előttem, aki a légynek nem tudna ártani. Szó szerint! Ugyanis az írásából azt is láttam, hogy szeret horgászni a nagypapájával, de az élő csalival, annak horogra húzásával gondjai vannak, mert nem akar még a kukacnak sem fájdalmat okozni, mert sajnálja. Egy ilyen ember hogyan vágná el egy kislány nyakát? Arra pedig máig senki nem adott értelmes magyarázatot, hogy hogyan nem került egyetlen pici csepp vér sem a ruhájára?

Mennyi írott szövegre van szükség, hogy pontos leírást tudjon adni egy személyről, egy eseményről?

– Bőven elég az aláírása.

A lelki fejlődéshez is szükséges a kézírás

Én azt hittem a grafológiáról, hogy oldalakat kell nagyítóval vizsgálni, és abból jön majd ki egy eredmény.

– Nem, legalábbis nálam nem erről van szó. Ránézek az aláírásra, az négy-öt napig szinte beleég az agyamba, és az alapján mondom el az ember lélektani tulajdonságait, félelmeit, vágyait.

 

Balczó Mátyás - a spicli Balczó unokaöccse

Az interjú megjelent a Bar!kád hetilap 2012. szeptember 6-i számában

-----



Bár 2014 júniusa óta nem a párt alelnöke, Balczó Zoltán családtagjai is töltenek be fontos pozíciókat a Jobbik környezetében. Fia, Balczó Mátyás 2010 óta a Barikádnál dolgozik újságíróként és szerkesztőként. Balczó Mátyás felesége, Balczó-Sándor Csilla szintén a Barikádnál dolgozik újságíróként.

Nocsak! nemcsak a striciket sztárolják az Alfahíren, hanem tudományos munkásságuk is van, mert ez biztos nem ostoba bulvár, mindennek utánanéznek, nehogy elmebetegekkel készítsenek nagyinterjút.

hát nem aranyos ez a néppártosodás ott is? és terjed a pletyka, hogy titkosítva van az akta, ütötték-verték szegény Tánczos Gábort. aki aztán teljesen nyugodtan hadonászik a kezével a beismerésekor, hogy vágta el a kislány nyakát. még a búcsúlevelet is írt annyira megverték, de látlelet persze sehol.

miközben nincs is titkosítás, furcsa is lenne köztörvényes ügyeknél.
valami spicli náci, vagy egy snassz bolond elterjesztette, a csürhe meg elhiszi forrás nélkül (node snassz bolondokat nem szoktak tv-be hívni, és nagyinterjút se csinálnak velük többnyire, még az alfahírre lehetne azt mondani, hogy amatőr és primitív, node egy kerületi tévé is az lenne?):

Nem titkosította a rendőrség a Tánczos Gábor aktákat

nyugat.hu


Évről-évre előáll valaki azzal, hogy tudja, ki az igazi gyilkos a körmendi gyermekgyilkosságnál. Tények most sincsenek, csak ködös utalások.

 

1998-ban brutális kegyetlenséggel megöltek egy körmendi kislányt. A rendőrség őrizetbe vette és meggyanúsította a gyilkossággal az akkor 19 éves Tánczos Gábort, aki beismerte a gyilkosságot, de később visszavonta a vallomását. A bíróság 2002-ben 13 év börtönre ítélte. Feltételesen 2008-ban szabadult. Az eset megosztotta a közvéleményt, a sajtóban megjelent tudósítások miatt sokan gondolták úgy, hogy nem az igazi tettes került rács mögé.

50 évre titkosították?
Bár Tánczos Gábor többször célzott nagy bejelentésre a valódi gyilkossal kapcsolatban, ezekből soha nem lett semmi. Mások is ígértek "szenzációs bejelentéseket", "a valódi gyilkos kilétének felfedését", de ez csak arra volt jó, hogy maximum egy megjelenő könyvet reklámozzon. Az idei év sem múlhat el egy újabb Tánczos Gábort érintő összeesküvés-elmélet nélkül, amit sokan minimális önkontroll nélkül, tényként osztanak meg a közösségi oldalakon.

Eszerint megvan az igazi tettes és hogy ez ne derüljön ki, a Tánczos-aktákat 50 évre titkosították. Ezt Dr. Lépold Józsefné, írásszakértő állította az Újbuda TV-ben még júniusban, de ezen kívül semmi konkrétumot nem említett. De már ez is elég volt ahhoz, hogy újabb vihart kavarjon Tánczos Gábor körül, aki letöltötte a gyilkosságért rá kiszabott büntetését. A "szenzációs hírt" felkapta egy országos napilap és egyre másra veszik át az újságok, kiemelve az 50 évre titkosított anyagokat. Ami már csak azért is érdekes, mert a rendőrségi iratok, akták nem hogy 50 évre, de egy hónapra sincsenek titkosítva.

Már ez is elég, hogy kétkedve fogadjuk az újabb "szenzációt". Valójában már csak legyintünk, amikor újabb ember áll elő azzal, hogy ő tudja ki a gyilkos, tudja, mi történt, vagy ismeri azt, aki tudja ki a gyilkos, DE... És itt jön az a rész, hogy "de nem mondhatja meg", "jövő tavasszal elárulja" stb. Aztán a nagy felhördülés után újra csend lesz egy évig, amikor más valaki áll elő hasonlóval, de a gyilkost ő sem nevezi meg. Ez megy 2004. óta.

"Mi van, ha igaz?"
Ilyen alapon mi is állíthatnánk, hogy tudjuk, ki a gyilkos, de nemzetbiztonsági okokból (vagy valami hasonló maszlag szöveggel) nem nevezhetjük meg őt, vagy majd csak jövőre. Olcsó fogás, lenne is százezer megosztásunk a Facebook-on, de talán mégsem kellene játszani ilyesmivel. Mert a megölt kislánynak vannak hozzátartozói, akikben minden évben felszakadhat a seb ezektől a bejelentésektől.

Valószínűleg dr. Lépold Józsefné sem gondolta, hogy szavait így felkapják és hiába hivatkozik arra, hogy az esküje tiltja, hogy elmondja az igazat, már átlépett egy határt. Mert ha valóban tudja, ki a gyilkos, akkor bizony itt az ideje az esküszegésnek, hiszen a népharag söpörné el azokat, akik egy ilyen feltáró vallomás után az asszonyt vennék elő jogilag. Sokkal valószínűbb azonban, hogy dr. Lépold Józsefné mondott valamit, amit esetleg ő elhisz és igaznak gondol. A Győrben szervkereskedők által elrabolt több tucat tinédzserről szóló agyrémet is tízezernél többen osztották meg a Facebook-on, "mert mi van, ha igaz"?

Várjuk hát a nagy bejelentést... Illetve igazából nem várjuk, mert az elmúlt nyolc évben annyian ígértek már durva fordulatot az ügyben, hogy már csak legyintünk a "talán, majd, esetleg, ha" szavakkal megspékelt lózungokra. Tényeket akarunk, vagy kegyeletteljes csendet. Zsófika miatt is

 

A körmendi gyermekgyilkosság

Magyar Narancs

Édesapja talált rá 1998. április 1-jén, az esti órákban H. Zsófia tízéves körmendi kislányra, akivel gyilkosa brutális kegyetlenséggel végzett. Április 6-án a bűncselekménnyel kapcsolatban szóbeli beismerő vallomást tett T. Gábor körmendi fiatalember, akit április 20-án őrizetbe vettek. A gyanúsított később visszavonta beismerő vallomását azzal az indokkal, hogy erőszakkal kényszerítették vallomástételre. A Vas Megyei Bíróság 1999. március 12-én hirdetett ítéletet, melyben T. Gábort emberölés bűntette miatt 14 év börtönre ítélte, és 8 évre eltiltotta a közügyektől. Az ítélet ellen a vádlott és védője perorvoslattal élt. Sikerrel: a Legfelsőbb Bíróság 1999. november 17-én hozott végzésében az ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította. A több mint két éve húzódó ügy várhatóan csak május végén zárulhat le, mert az eredetileg nyolc napra kitűzött tárgyalássorozat során az elsőfokú bíróság nem tudta befejezni munkáját.
1998. április elsején két körmendi fiatal indult el szinte egy időben ugyanahhoz a házhoz. H. Zsófia zeneiskolában volt, ahol kicsit csalódottan vette tudomásul, hogy a szolfézs-tanárnő ezúttal nem írt a táblára, pedig óra előtt - lévén április elseje - valamennyi krétát bevizezték. A Németh Mária utcai ház elé érve a kislány még odaszólt társainak, hogy fölszalad, leteszi a táskáját, és siet le játszani. Egyedül volt, mert vadász édesapja elakadt autójával az erdőben, tanár édesanyja és a bátyja pedig Finnországban képviselte a helyi gimnáziumot.

T. Gábor ezen a napon állítólag egész nap angolt tanult, fél öt körül befejezte a tanulást, és lepihent kicsit. Majd elindult a Németh Mária utca 3-ba, hogy felkeresse a negyedik emeleten lakó Sz. Györgyöt, akivel közös üzleti ügyei voltak.

H. Zsófia édesapja csak este kilenc óra után ért haza, s nyitva találta az ajtót, annak ellenére, hogy a gyerekek mindig bezárták, ha a szüleik nem voltak otthon. Zsófia kabátja az előszoba alsó fogasán lógott, a táskája le volt téve az ajtó mellé, mint aki siet valahová. Ám a kislány ekkor már nem élt.


Feszült várakozással teltek a következő napok, s furcsa esetek kerültek napvilágra. Kiderült, hogy a Batthyány-kastélyhoz tartozó Várkertben pár nappal a gyilkosság előtt megerőszakoltak egy nőt, de a hozzátartozók kérték, hogy az ügy ne kerüljön nyilvánosságra.

Jelentkezett egy húszéves lány, akit azon az útvonalon, ahol Zsófia is hazajárt az iskolából, megtámadott egy szőkésbarna, tüskés hajú, sebhelyes arcú fiatalember. A lány bejelentette az esetet a rendőrségen, de nem tett feljelentést. Mindez egy nappal a gyilkosság előtt történt, s a helyi kapitány fokozott ellenőrzést rendelt el. A megyei napilap utólag megkérdezte a városi kapitánytól, hogy ebből mit érzékelhettek az emberek, a válasz az volt, hogy semmit.


Az igazi áttörés az ügyben április 20-án történt. Délelőtt 11 órakor őrizetbe vették T. Gábor 19 éves körmendi fiatalembert, akiről kiderült, hogy nem azonos a sebhelyes támadóval, de a kérdéses napon a Németh Mária utca 3. szám alatti házban tartózkodott, és tanúként már többször kihallgatták. A gyilkosság helyszínén talált biológiai nyomok, ujjnyomtöredékek, elemi szálak, anyagmaradványok vizsgálata alátámasztotta a rendőrség alapos gyanúját, hogy a bűncselekményt T. Gábor követte el. Ezért az ügyészség elrendelte a fiú 72 órás őrizetbe vételét, amit a Szombathelyi Városi Bíróság később 30 napos előzetes letartóztatássá változtatott.

A hír bejelentése újabb döbbenetet váltott ki Körmenden, hiszen kiderült, hogy a gyanúsított egy helybeli, sokak által ismert fiú, akinek nagyszülei valamikor a város köztiszteletben álló személyiségei voltak. T. Gábor az általános iskola után alig három hónapot járt a helyi szakközépiskolába, ahonnét rengeteg igazolatlan órája miatt eltanácsolták. Munkahelye nem volt, elmondása szerint ügynöki munkából élt, de valószínűbb, hogy hozzátartozói támogatták. Szülei már jó pár éve külön éltek. A zárkózott fiatalember egyetlen szenvedélye a nyelvtanulás volt, négy nyelven is jól elboldogult. T. Gábor őrizetbe vételével megdőlni látszott az a verzió, hogy a városban tartózkodó vendégmunkások között keresendő a gyilkos. De akkor ki volt a sebhelyes arcú?

Időközben a rendőrségi nap alkalmából dandártábornokká nevezték ki Bene László megyei rendőrfőkapitányt, aki a megyei napilapnak tett nyilatkozatában pályafutása egyik legemlékezetesebb ügyeként jelölte meg a körmendi gyermekgyilkosságot. Egy újabb sajtótájékoztatón már Kuncze Gábor akkori belügyminiszter is megjelent a körmendi városházán, ahol a megyei rendőrfőkapitány bejelentette: T. Gábor április 30-án részleteiben nem teljes beismerő vallomást tett. A belügyminiszter hangsúlyozta: a nagy port fölvert bűneset felderítése több sikeres nyomozás sorába illik bele. Ezt követően csaknem harminc rendőr és nyomozó részesült dicséretben és jutalomban.

Ugyanezen a napon feljelentést tett T. Gábor nagyapja, aki azt állította: az ügyben eljárt nyomozók erőszakkal és fenyegetéssel vették rá unokáját a vallomástételre. Ezután a Vas Megyei Ügyészség Nyomozóhivatala kényszervallatás miatt büntetőeljárást indított a vádlottat kihallgató rendőrtisztek ellen. Később az eljárást jogerősen megszüntették, mert nem tudták bizonyítani a bűncselekményt.

Május végén hatvan nappal ismét meghosszabbították az előzetes letartóztatást, amit az ügyészség is megalapozottnak talált. T. Gábor ugyanis az áprilisi sajtótájékoztatót követően többször is feltáró jellegű beismerő vallomást tett. Egy 20 oldalas önvallomásában például arról írt, hogy felfokozott szexuális vágyat és agressziót érzett azon a napon, és nem volt ura cselekedeteinek: úgy érezte, mintha valaki mássá változott volna.

A beismerő vallomások szerint T. Gábor a lakás bejáratánál pár szót váltott Zsófiával, akit korábbról ismert. A kislány nyitva hagyta a bejárati ajtót, T. Gábor pedig bement a lakásba. Először ököllel arcul ütötte a kislányt, aki menekülni próbált. Utolérte, leütötte a televízión található cseréppel, majd késsel elvágta a torkát. Ezután kezet mosott, és fölment a negyedik emeletre a barátjához. Néhány perc múlva lejöttek, megálltak a harmadik emeleti ajtó előtt, ahol T. Gábor mondta a barátjának, hogy valami nyöszörgést hall. Kicsit még beszélgettek a ház előtt, aztán T. Gábor távozott.

A tárgyi bizonyítékok közül csaknem tucatnyi támasztotta alá T. Gábor bűnösségét: ruháin az áldozat ruháinak elemi szálait, valamint egy mikroméretű anyagmaradvány párját találta meg a rendőrség. A körmendi fiatalembert vizsgáló pszichiáter súlyos személyiségfejlődési zavarokat állapított meg Gábornál. Annak tisztázására, hogy fönnállt-e kórós állapot a tett elkövetésének idején, elrendelték T. Gábor intézetben történő megfigyelését.

Miután a nyomok egyértelműnek tűntek, az intézetben pedig kiderült, hogy a személyiségzavar nem olyan mértékű, hogy kizárná a büntethetőséget, T. Gábort október elején a fogdából a Szombathelyi Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították át.

A Vas Megyei Bíróságon 1998. december 4-én kezdték el tárgyalni az ügyet. A vádat dr. Fejes Péter csoportvezető ügyész képviselte, a tárgyalást dr. Spitz János tanácsvezető bíró vezette. A bíró legelső kérdésére T. Gábor határozottan felelte: nem vagyok bűnös.

Külön szól a Legfelsőbb Bíróság a T. Gábor által tett különböző vallomásokról. Ezekről tudni kell, hogy már néhány nappal a gyilkosság után a szombathelyi kapitányságon - ahol tanúként hallgatták meg - T. Gábor előadta az őt kihallgató rendőrnek, hogy ő a tettes, és egy késsel vágta el a kislány torkát. Azt is elmondta, hogy a konyhában is járt, ahol megmosta a kezét, és pontosan megjelölte, hogy hol van a mosogatószer, sőt a lakás alaprajzát is lerajzolta.

Erről a beismerő vallomásról nem készült jegyzőkönyv, csupán rendőrségi feljegyzés. A rendőrök ekkor még elengedték T. Gábort, annak ellenére, hogy április 3-án, amikor ugyancsak tanúként hallgatták ki, lefoglalták bűnjelként a farmernadrágját, mert az a rendőrök szerint vélhetően vérrel volt szennyezett. Ezen a kihallgatáson szólt először egy idegen férfiról, akivel összefutott a ház környékén, és aki feltűnően gyanúsan viselkedett.

Később T. Gábor írt egy 20 oldalas önvallomást, de a vallomásokkal kapcsolatban azt állította, hogy ezeket mindig fizikai és lelki kényszer hatása alatt tette. (Ezt bizonyítani sem ő, sem a nagyapja feljelentése nyomán indult vizsgálat nem tudta, bár információink szerint néhány pofon valóban elcsattant.) Viszont volt olyan beismerő vallomás is, amikor T. Gábor az ügyvédje jelenlétében több órán keresztül vallotta be a bűncselekmény elkövetését, míg végül a kihallgatás befejezése előtt indoklás nélkül visszavonta azt.

A rendőrség a nyomozás során tett vallomásokat hang- és képfelvételen rögzítette. A védőügyvéd jelenlétében elhangzó vallomás során mondta el a vádlott, hogy a zsebében levő piros nyelű késsel vágta el a kislány torkát.

A vallomásokban T. Gábor beszélt a bűncselekmény indítékairól, Zsófiék lakásának berendezéséről, és a Legfelsőbb Bíróság szerint következetes volt a cselekmény véghezvitelének mechanizmusát illetően is.

A vádlott édesanyja egyébként elvált férjével a Nap-kelte adásában kifejtette: harcolni fog, hogy bebizonyosodjon fia ártatlansága. Az elsőfokú tárgyalás során T. Gábor egyszer vesztette el önuralmát: amikor az egyik tanú arról vallott, hogy kikészíti az anyját, többször is artikulálatlan hangon ordítozott vele. Szerettem volna, ha este időben hazaér, válaszolta arra a bírói kérdésre a vádlott, hogy miért üvöltözött az édesanyjával.

node hol van még néppártosodás? hát a Jobbik hivatalos körmendi alapszervezeti honlapján a mai napig! figyeljük hogyan mentegeti, hogyan csinál áldozatot egy elmebeteg gyilkosból:

Tánczos Gábor: Zsófi meggyilkolásánal nem zárható ki a zsidó vérgyilkosság

 Toroczkai László 

 

– Lassan két éve lesz, hogy kiengedtek a börtönből, mi is akkor találkoztunk utoljára. Akkor azt ígérted, hogy a Magyar Jelennek, illetve nekem adod az első igazi mélyinterjút. Időt kértél ehhez, hiszen akkor még nagyon nagy volt a nyomás rajtad. Erre most kerül sor. Itt vagyunk péntek este, a körmendi, parkerdő széli lakásotokban, amely nem változott, most is rendkívül szegényes. A néhány négyzetméteres, kis, sötét szobában rajtunk kívül egy kutya és egy papagáj ül. Hogy vagy?
  – Lehetnék jobban is, ha nem akadályoznák szándékosan az ügyem továbbhaladását már másfél éve. Kértük ugyanis a nyomozati iratokat, elmentünk Szombathelyre az ügyvéd úrral együtt, tévékamerák kíséretében, s beadtunk egy kérelmet, hogy adják ki a nyomozati anyagokat, hiszen abban van irat, videófelvétel, tárgy bármi egyéb is. Ezt kapásból elutasították, mondván, hogy nincs rá törvényi lehetőség jogerősen lezárt ügyekben. Ezt a határozatot megfellebbeztük, de Győrben is elutasítottak. Az ügyvédem ezután annyit merészelt nyilatkozni, hogy a bíróság ezen döntése miatt akár a hivatali visszaélés bűntettének a gyanúja is felmerülhet. Bár, ez csak feltételes módban hangzott el, ennek ellenére a Vas Megyei Bíróság kiforgatva az ő szavait, etikai eljárást indított ellene a Budapesti Ügyvédi Kamaránál, rosszhiszemű ügyvédi magatartás címén, mintha az ügyvéd úr a bíróságot bűncselekmény elkövetésével hozta volna összefüggésbe. Ők is nagyon jól tudták, hogy ez tulajdonképpen semmire sem jó, legfeljebb egy ejnye-bejnye lehet belőle, de arra azért elég volt, hogy berekesszék az ügyet. Állítólag legfeljebb fél évig tarthat egy etikai vizsgálat, nem tudjuk, hogy most mi van, de ha még tart, akkor másfél éve tart. Azóta áll az ügy, amióta ez az etikai vizsgálat elindult.
  – Ha jól tudom, gyakorlatilag mulasztásos alkotmánysértés van e kérdésben, hiszen nem szabályozza törvény, hogy egy elítélt megkaphassa az ügyében a nyomozati anyagokat.
  – Igen. Annyi változás van, hogy az Alkotmánybíróság június 9-én hozott egy döntést, miszerint alkotmányellenes az, hogy nincs a büntetőeljárási törvényben szabályozva, hogy jogerős ítélet után hogyan juthat hozzá valaki a saját nyomozati anyagaihoz. Mivel emiatt a parlament módosította a büntetőeljárási törvényt 2009. november 23-án, mostantól bárki hozzájuthat ezekhez az anyagokhoz, elvileg májustól. Egészen pontosan a törvény 70/b paragrafusát kiegészítették egy tízedik bekezdéssel, amelyben meg van fogalmazva, hogy jogerős ítélettel rendelkezők is a kérelem beadásától számított nyolc napon belül hozzájuthatnak a saját ügyükben keletkezett nyomozati anyagokhoz.
  – Úgy tudom, hogy bár szeretnéd, még mindig nem hagyhatod el Magyarországot, más EU-s államba sem mehetsz.
  – Állítólag igen. Az ország elhagyásának tilalma elvileg a feltételes szabadlábon töltött időre vonatkozik, tehát 3 év 3 hónap, ebből még nekem 16 hónap van hátra. Senki semmit írásban nem tud megmutatni, hogy hol van tiltva az, hogy másik EU-s országba beléphessek, s úgy szokták mondani, hogy ami nincs tiltva, az engedélyezett. Egyre inkább úgy érzem, hogy arra mennek, hogy a lehető legtöbb időt elrabolhassák az életemből.
  – A lakásból nem sokat mozdulsz ki. Mivel telnek mostanában a napjaid? Tudsz-e dolgozni?
  – Azt több oknál fogva sem tudok, hiszen még a nyakamon van a bűnügyi költség 3,5 millió forintos összege, így amit keresnék, annak egy részét rögtön levonná az állam. Ezáltal el vagyok teljesen lehetetlenítve, s ami a legjobban fáj, hogy direkt húzzák az időt, így az érzelmi életem, a kapcsolatom sem valósulhat meg, mindennapi együttéléssé nem válhat, a földrajzi távolság miatt.
  – Ezzel a titokzatos, külföldi lánnyal a börtönből leveleztél. Tudtatok találkozni személyesen, amióta kinn vagy?
  – Igen, találkoztunk.
  - Harminc éves vagy, ebből tíz évet börtönben töltöttél. Van-e most benned harag valaki iránt?
 - Fájdalom, inkább.
 - Megkérdezik tőled, hogy ártatlan vagy-e?
 - Egyre többen úgy reagálnak, hogy tudják, tehát meg sem kérdezik.
 - Letöltötted a rád gyilkosságért kiszabott büntetést. Most már nyugodtan mondhatnád, hogy nem érdekel az egész ügy, hagyjanak békén. Mondhatnád, hogy gyilkos vagyok és kész! Miért nem nyugszol meg, miért foglalkozol még mindig a nap 24 órájában ezzel az üggyel?
 - Az LGT egyik számában mondják, hogy nem adom fel, míg egy darabban látsz! Úgy érzem, hogy most végre közelebb kerültem ahhoz, hogy megkaphassam a hőn áhított nyomozati anyagokat, hogy végre tovább léphessünk.
– Szoktál-e azokra a 11 évvel ezelőtti napokra, hetekre gondolni, amikor a gyilkosság történt, s amikor téged letartóztattak?
 - Magától hála Istennek már egyre kevesebbet, de ha valami olyat hallok, olvasok vagy egy olyan filmmomentumot látok a tévében, akkor nekem is eszembe jutnak az emlékek.
 - Miért tettél a letartóztatásod után többször is beismerő vallomásokat, amiket aztán visszavontál?
 - 1998. április 20-án teljesen váratlanul őrizetbe vettek, de nem kommandósok rohantak le, hanem behívtak akkor már sokadszorra tanúként, majd nem engedtek haza. Április 20-án Szombathelyről levittek a sárvári fogdába. Másnap, kis híján hajnalban civil ruhás kommandósok jöttek értem. Nem fekete ruhában, maszkban, hanem farmerben, hétköznapi viseletben. Kettő fiatalabb volt, majd beült egy idősebb és egy hölgy is előre a civil – Opel Astra típusú – kocsiba, amivel szállítottak. Szombathelyre vittek kihallgatásra, ahol az ügyész, dr. Fejes Péter is jelen volt. Sárvár és Szombathely között a kocsiban nem bántak velem kesztyűs kézzel. A sofőr lehordott engem a sárga földig, ha kérdezett valamit és válaszoltam, akkor a mellettem ülő kommandós könyökkel teljes erőből oldalba, majdnem vesén vágott, arcon is ütött, s azt mondta: ki a kurva anyád engedte meg, hogy dumáljál?! Ezek után, gondoltam, akkor csöndben maradok. A sofőr tovább kérdezgetett, valósággal záporoztak rám a kérdések. Én nem válaszoltam. Erre a mellettem ülő civil ruhás kommandós újra megütött, s rám rivallt: mi a kurva anyád van, nem hallottad, hogy kérdeztek?! Ha válaszoltam az volt a baj, ha nem válaszoltam, akkor meg az. A rendőrségi fogdán ugyebár leveszik a cipőfűzőt és a derékszíjat.
Akkoriban nem sokkal előtte, elég sokat fogytam, s még nem volt új ruhatáram. A nadrágom emiatt derékszíj nélkül meglehetősen bő volt, a sportcipőm pedig hosszú nyelvű volt. Úgy ültettek be az autóba, persze megbilincselve. Ilyen körülmények között nehézkesen mozogtam. Megérkeztünk Szombathelyre, a megyei rendőrkapitányság épületének hátsó udvarára, s azt mondja az, aki ütött útközben, amikor próbáltam nagy nehezen kiszállni: na, mi a kurva anyád van, nem megy, segítsek? Erre megfogott, s a hajamnál fogva beleverte a fejem az autóba, majd kitéptek a kocsiból, előre vittek, ahol a homlokomat döngették a motorháztetőbe. Utána pedig felrúgtak az udvaron, elestem. Talán kínomban, de kinevettem őket. Ezek után tartották meg az első gyanúsítotti kihallgatásomat, s vissza lehet nézni, hogy a bántalmazások ellenére is mit mondtam. Ugyanazt, mint korábban, amikor még tanúként hallgattak ki. Ha csak azok maradtak volna, velem soha semmit nem tudtak volna mondatni, mert nem is lett volna miről, ha nem is követtem el semmit. Amikor látták, hogy ez nem vezet eredményre, kezdték a gyógyszerezésemet. Ez papíron Xanax (nyugtató) és Dormicum (altató), ebből is a kék, tehát az erősebb volt. Ezt minden nap hozták, kis műanyag pohárban, porrá törve, vízben feloldva. Tudja a Jóisten, hogy az ember így mit vett be. Volt olyan, amikor tényleg elég hamar elaludtam tőle, de…
 - Egyébként te kérted ezeket a gyógyszereket?
 - Nem, én csak annyit mondtam, hogy kivagyok, nem tudok aludni. Erre hozták a gyógyszereket. Volt, amikor elég gyorsan elaludtam tőle, de volt, hogy egész éjjel nem aludtam. Előfordult az is, hogy éjjel felébredtem, s éreztem, hogy fáj a kezem egy ponton. Előhúztam a karomat a takaró alól, s a vénámnál tűszúrás nyomok voltak rajta. Nem voltam orvosnál, el sem tudtam képzelni, hogyan kerülhetett az rám. Ezek után jöttek azok a bizonyos beismerő vallomások. Meg lehet nézni azonban, hogy mindig úgy alakultak a vallomások, ahogy a rendőrségi koncepció éppen megkívánta. Ha éppen olyan véleményt kaptak a rendőrök, hogy például egy kés az elkövetés eszköze, akkor éppen az szerepelt a vallomásomban. Biztosat sohasem kaptak, mert a mai napig nem tudni, hogy pontosan mi volt az elkövetés eszköze (kés, vagy cserépdarab, vagy ismeretlen, éllel bíró tárgy – a szerk.). Ha menet közben változott az elkövetés eszköze, akkor én is arra változtattam a „beismerő” vallomásomat. Azt is meg lehet azonban nézni, hogy egyik vallomásom sincsen aláírva.
 - Miután 2007-ben lapunkban megjelent a körmendi gyermekgyilkosság ügyében végzett megdöbbentő nyomozásunk riportja, majd több médium is foglalkozott az ügyeddel, hirtelen tíz év után valakik elküldték a Magyar Televíziónak az egyik beismerő vallomásodról készült rendőrségi videófelvételt, amit a Híradóban le is adtak. Ehhez mit szólsz?
 - Ez egy hangulatkeltés akart lenni, s az ügyvédem is ki volt kelve magából, hogy miközben ő, mint védő és én, mint terhelt sem kaphatom meg a nyomozati anyagokat, egy televízió megkaphatja.
 - Sok mendemonda terjedt annak idején arról is, hogy a börtönben is bántalmaztak. Ebből mi igaz?
 - Legtöbbet és legjobban a legelső cellatársam, Magdics Tamás miatt szenvedtem. Vele még a sárvári rendőrségi fogdán ültem együtt.
 - Tehát az első hetek voltak a legnehezebbek?
 - Igen.
 - Magdics miért volt benn?
 - Lehet, hogy semmit nem követett el, s csak az volt a feladata, hogy vallomást csikarjon ki belőlem.
 - Ki volt ez az ember?
 - Úgy tudom, eredetileg szombathelyi. Ki-be járkált a cellából. Most 44 éves, akkor 33 volt. Sok mindent elárulhat talán a beállítottságáról, hogy a vállán egy jól felismerhető, nagy ördögfej tetoválás van. Akkoriban zajlottak Koszovóban a szerb-albán összetűzések, s amikor hallgatta a híreket, mindig a szerbeknek szurkolt – a neve is sokat elárul a származásáról –, s mondta, hogy „tesókáim, üssétek, vágjátok, nyírjátok őket”. Én rosszul voltam tőle.
 - Ez a cellatársad mit művelt veled?
- Előfordult, hogy ugrált rajtam. Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) is dolgozott elítélt őrzőként.
– Megvert?
– Azt is, ha belefáradtam abba, hogy órákon át a kislányt nézem, akkor is…
- Várj, ott volt a meggyilkolt kislány fotója?
– Igen, a cellatársam valami újságból kivágta és kiragasztotta belülről a zárka ajtajára, s ha észrevette, hogy egy kicsit lankad a figyelmem, s nem azt nézem folyamatosan, máris…
 - Ütött?
– Azt is.
 - Ez alatt az idő alatt tettél tehát beismerő vallomásokat. Ezután többet nem?
 - Nem, később már nem. Ezután a szombathelyi fogdába kerültem, majd a szombathelyi börtönbe. Ott is tettek mellém valakit, és nem véletlenül. Ez a cellatársam is próbált megtörni, de nem sikerült neki. 
bemásolom az egészet, lehet eltűnnek ezek, ahogy egyre népszerűbb lesz toroczkai, a Szentkoronán már nincs is fenn.          

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr912410949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2017.04.23. 22:18:18

annyira titkosították a nyomozati anyagot, hogy a következő részekben a poszt részévé tettem képek formájában, mutassátok meg lépold józsefnének, a proli boszorkánynak.

nagypeter0821 2017.04.25. 12:02:21

Nem volt időm rendesen végigolvasni a cikket, mert munkahelyen vagyok.
A teszlári perről nem láttam hivatkozást erre a műre:
moly.hu/konyvek/bary-jozsef-a-tiszaeszlari-bunper
Mint ügyész volt rálátása az ügyre, én annak idején elkezdtem olvasni, és szó sem volt a vádiratban vérvádról, és nem egyből a zsidókat vették elő. Még Eszter anyja is azt hitte hogy a lánya a folyóba fulladt.
Móricz sosem vonta vissza a vallomását, állítólag szerette Esztert.
Verhovay Gyula is akkor lett filoszemitából antiszemita, mikor előkerült a zsidó nő hullája a Tiszából, Eszter ruháiban, valahol van is írása a neten.
Kb. 30 km-re lakok Eszlártól, van ottani ismerősöm, aki azt mondta, hogy a zsidók annyi pénzt kínáltak Eszter anyjának hogy ismerje fel a lányát a tüdőbajos hullában, hogy három falut vehetett volna.
Más ismerősöm szerette a zsidó boltost, mert friss déligyümölcsért Szegedre is elment.
Körmendi ügy:
Tánczoson a nyomelemek:
Részlet Tibirutól:
"– Meg ugye voltak a mikronyom egyezések de a védelem megcáfolta hiszen mivel egy zsákban szállították szállítás közben is odakerülhettek. Ha járt a lakásban TG valami nyomott hagynia kellett akár mikroszkópikust is, amire biztosan nem gondolhatott és lehetetlen eltüntetni. Bőrmaradvány, izzadtságcsepp, cipőlenyomat ujjlenyomat ( valamit csak meg kellett fognia), hajszál stb. Mindegykből kimutatható a DNS minta. Csak akkor járhatott ott nyomtalanul ha teljesen zárt öltözékben volt, vegyvédelmi ruha, űrhajós szkafander vagy ilyesmi. Abban viszont nem lehet feltűnésmentesen közlekedni az utcán."
Én vágtam át torkát kecskének, baromfinak, nyúlnak, sokszor voltam disznóvágáson, és sosem úszom meg vérnyomok nélkül.
Másik Toaff éveken keresztül írja a könyvét, korabeli jegyzőkönyveket néz át stb. majd visszavonja állításait. Mint Goldstone is a jelentését.
Amúgy Eötvös könyvét tartják az belső magyar nyelvű fantasy regénynek, el kell olvasni róla a kritikákat.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2017.04.25. 21:51:44

@nagypeter0821: pedig elég ha átfutod a kiemelt részeket, ha nincs idő

a könyvet elovasnám, elmondod, hogy szó sem volt a vádiratban vérvádról, és nem egyből a zsidókat vették elő. Még Eszter anyja is azt hitte hogy a lánya a folyóba fulladt.

aztán jössz a helybeli pletykákkal, amik semmi kézzelfogható ténnyel, bizonyítékkal nem rendelkeznek egy 130 évvel ezelőtt ügynél. ne felejtsük, még halálos áldozatok is voltak, amikor a magyar lakosság fellázadt a bevándorlók felmentése miatt, elég könnye szárnyra kaphatott az antiszemita pletyka.

mi volt Móricz vallomása? mármin Móric. a kulcslyuk? arra én is kiváncsi lennék , felnött korában mint mondhatott, de nem találtam semmit a felnőtt életéről. mármint ez nem az író, hanem a kiskölyök

zsidó nő volt a Tiszában? ez új, Eszter találták meg, még a boltban vett festékek is nála voltak. semmilyen más gyerek eltűnését nem jelentette senki. belefulladt, vagy belefullasztották, belelökték a tiszába, de a nyaka ép volt.

Tiboruban egyre többet csalódom. megtalálták a gyilkos nadrágján a sozba nagyagait, és Zsófi ruhájának anyagát is a nadrágjn és fordítva, és nem eygszerre elemezték ki őket. hisz a test már ré el volt szálltíva, mire több nap után elfogták tánczost. a szőnyeg, a bútor, mindet megtalálták tánczos farmerján.

de nem is kell hoyg megtalálják az anyagokat, mert ez a gerinctelen idióta bevallja a gyilkosságot, és amikor visszavonja, azt is mindig máshogy mondja el!!
nem kell bizonyíték, ha Tánczos le tudja írni Zsófiék lakását, úgy hogy még nem is járt ott!

a 3. résznél olvasd el a rendőrségi nyomozati anyagot, a boncolás eredményét, amit állítólag a gyíkemberek titkosítottak, én mégis megtaláltam. nem kapott el nagy ért a vágás, a halált a fulladás és a vérveszteség együtt okozta, persze hogy nincs sok vér.
lesz 4. rész is egyszer.

a történészek szembesítették Toaffot a hülyeségeivel. ezért vonta vissza a könyvet. 2 rész.
Goldstone-t nem ismerem.
Eötvösről meg gondolom a kurucon meg a metapédián mondanak ilyet, hogy fantasy

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2017.05.01. 22:15:23

a szekszárdi jobbikost, akit két kezemmel tudnék megfojtani, annyira ostoba és annyira korrupt , szóval a Hadházys linkjét már nem tudom betenni a posztba:
kkbk.blog.hu/2014/09/29/hadhazy_szekszard_bekegalambja

nagypeter0821 2017.05.17. 12:59:40

Olvasd el Bary József könyvét és megismered a T.eszlári bűnpert az elejétől végig. Ennyi. Ha jól emlékszem Marschalkó Lajos is írt az esetről az Országhódítókban.
Röviden itt is olvashatsz róla.
www.freepress-freespeech.com/holhome/kiscikk2/tiszaeszl.htm

Továbbá van olyan híresztelés is hogy a téglási kastélyba meghívták a bírót ebédre, ahol jelen volt Tisza Miklós is, aki elmondta, hogy Salamon Rothscild bement Ferenc Jóskához, és megfenyegette, hogy meghiúsítja a 6 millió aranyforint kölcsönt a Monarchiának, ha elítélik a zsidókat és akkor államcsőd lesz.
A 6 miiliós kölcsön benne van a Rothschild könyvben is, amit e-mailban küldtem.
És ez kísértetiesen hasonlít a Hasfelmetsző Jack esetére, mert a nyomozó naplójából kiderült, hogy megtalálták a gyilkost Aaron Kosminski Lengyelolrszágból bevándorolt zsidó személyében. Ott is valamelyik Rothschild fenyegetőzött hogy beborítja a gazdaságot.
www.origo.hu/nagyvilag/20140907-kiderult-vegre-hogy-ki-volt-valojaban-hasfelmetszo-jack.html

Go Jóska 2017.06.01. 19:55:39

Nem értem, hogy lettél hirtelen filoszemita, meg, hogy miért bizonygatod olyan fanatikusan TG bűnösségét, hogy már 3 nagyon hosszú cikket szenteltél neki, és készül a negyedik.

Ha valaki elolvassa az ítéletet, és elvileg te elolvastad, láthatja, hogy két bizonyíték alapján ítélték el: az egyik, hogy nem tudott elszámolni kb. 15 perccel a lépcsőházba megérkezés és a barátjához megérkezés között; a másik pedig a mikronyomok a ruházaton. Az előbbi önmagában kevés, az utóbbiról pedig a védelem által felkért szakértő elég jól elmagyarázta, miért problémás, csak a bíróság nem vette figyelembe a szakvéleményét.
Egyébként elérhető, itt lehet elolvasni: www.pasinszkilabor.hu/tanczos_ugy.html

A beismerő vallomást pedig csak a középkorban, valamint a sztálinizmusban tekintették perdöntő bizonyítéknak. És, ha már úgy beleástad magad az ügybe, azt is megfigyelhetnéd, hogy mennyire nem vágnak egybe a besimerő vallomásai. Hol cserépdarab a gyilkos fegyver, hol kés, hol azt mondja, hogy szemből vágott, hol azt, hogy hátulról, arról is össze-vissza ír, hogy milyen módon bántalmazta az áldozatot. És a grafológus szerint is (ez is benne van az ítéletben) kényszer alatt íródtak ezek a vallomások. Hogy hogyan tudta pontosan leírni a lakás belsejét, ha sosem járt benn (már ha tényleg pontosan leírta)? Például úgy, hogy aki tollba mondta a vallomást, az járt benn.

De egyébként a vérvád is valószínűtlen, ebben egyetértek. Több okból is valószínűtlen:
- teljesen értelmetlen a lakásban megölni az áldozatot, és elvinni a vérét, hogy aztán ki tudja mikor használják föl. Az állatáldozatot is mindig a helyszín vágják le, miért volna ez másként az emberáldozattal? Solymosi Esztert sem a házában ölték meg, hanem eltűnt.
- a kóser vágás szabályainak egyáltalán nem felel meg az, ahogyan ezt a lányt megölték. A Wikipédián el lehet olvasni, mik a szabályai. (A fültől-fülig vágás egyébként stimmel (ez is benne van az ítéletben), de semmi más.)
- az orvosszakértők magyarázatot adnak arra, hogy miért van a várhatónál kevesebb vér a helyszínen. (Röviden: nem folyt ki az áldozat összes vére.)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2017.06.10. 14:50:53

@Go Jóska: az filoszemitizmus, hogy ártatlan zsidókat, ártatlan embereket ne bántalmazzunk, hazugságokat ne terjesszünk? ne legyél már teljesen ostoba! amúgy antiszemitának se tartom magam, mert az hogy zsidók helye izraelben van, itthon ne ugráljanak annyira, mert csak egy kisebbség, ne szóljanak bele a kultúrába, gazdaságba, stb. nem igazán antiszemita. sz elejét ugyanúgy mondhatja egy vérzsidó ezt, egy fasiszta zsidó is, csak ő ugrál, akárhol is van.

BEVALLOTTA ez a gyerekgyilkos! az nem bizonyíték? videófelvétel is van róla? bemásoljam megint?te szerintem el se olvastad az ítéletet!

a videón pontosan látszik, hogy kényszerítés és megfélemlítés nélkül vallja be RÉSZLETESEN a gyilkosságot. mert olyan nincs, hogy valakit megfélemlítenek, és egy igen/nem válasz helyett mutogatja a kezével, hogyan vágott hova és közben nyugodt hangon mondja el a tettét... és ez a gerinctelenség is jellemző rá, már arcra megmondom, hogy utána letagadja, mikor szembesül a világgal. az ügyvédjét is elő kéne venni. könyvet is írt az az idióta, nemhogy jogászi pályára, de az életre is alkalmatlan

nem veszed észre mikor játszanak veled a BM-es szervek, titkosszolgálatok? nemcsak toroczkai ilyen spicli!
a cserdis bogdán is, aki vezető lehetet az ECOTELNÉL 4. általános osztállyal!
kkbk.blog.hu/2013/09/12/bogdan_laszlo_cserdi_madara

el kéne olvasni milyen profizmusra törő kisiskolás szart írt toroczkai az egészből, semmi bizonyíték, semmi tény.
látszik ahogy a titkosszolgálatok gerjesztik az antiszemitizmust, toroczkai béna írásában is. ahogy annak idején a stazi is éjszakánnként horogkeresztett festett berlin utcáira, aztán nappal meg riogattak vele.

a beismerő vallomás nem számít? hát bazmeg mi vagy te ? robot a középkorból?! ki a halál fasza vallja be , hogy megölt egy kislányt, és ide meg oda szúrt, te bevallod? mert senki se verte! ez egy MUNKAKERÜLŐ elmebeteg GYILKOS, persze nem a maffiózokat öli, csak a kislányokat, ahhoz van ereje. komolyan nem látod milyen szerencsétlen ez a rakás szar? nálunk szégyen ha nincs munkád soha!
MI A KRVA ** f*záért nem lehet figyelbe venni a beimserő vallomást?! ELÁRULNÁD b+, hogy a picsába ehet ilye nostobaságot beleüvölteni a nagyvilágba?

már elolvastam a labort, ez a korcs összevissza hazudozik bazmeg! persze hogy nem ugyanazt vallja, MERT ELMEBETEG!

mit linkeled a linked?! ELOLVASTAD?! ugye hogy nem:

". Két textília esetén azonban feltétlenül kimutatható a kölcsönös­ség. Ennek fényében áttekintve a hivatkozott szakvéleményt, megállapíthatjuk, hogy abban összesen 2 nyomkereszteződés található:
1. A sértett 1.11. jelű pulóverén szürke PAN szálakat találtak, amelyek a terhelt 3.4. jelű inge anyagának textilszálaival azonos minőségű, míg a 3.4. jelű ingen találtak az 1.11. pulóver anyagával megegyező minőségű piros PAN szálakat.
2. Az 1.11. jelű pulóveren indigókék pamut szálakat találtak, melyek megegyeznek a terhelt 3.1. jelű farmernadrágjának anyagával, a 3.1 jelű nadrágon pedig találtak az 1.11. pulóver anyagával megegyező minőségű piros PAN szálakat.
A 2. nyomkereszteződés azonban nem bizonyító erejű, mivel a sértett lakásában 4 db. olyan farmer ruha­darabot találtak, amelynek szálminősége a szakvélemény szerint azonos a 3.1. jelű nadrágéval.
Az elemi szálak alkotta mikronyomok bizonyító ereje a statisztikán alapul. Például annak igen nagy a valószínűsége, hogy bárkinek a ruházatán megtalálhatók legyenek indigókék színű pamutszálak, mert a farmerruházat divatcikk, általánosan elterjedt viselet, nagyon könnyű kapcsolatba kerülni vele (pl. buszon, áruházban). Tehát bizonyító ereje nincs. Annak a valószínűsége viszont, hogy valaki coboly­prémmel kerüljön érintkezésbe, már sokkal kisebb. Tehát egy coboly szőrszál mikronyom komoly bizo­nyíték lehet.

Külön fel szeretnénk hívni a figyelmet arra, hogy a terhelt 3.4. jelű ingén találtak ugyan olyan festék­nyomot, ami megegyezik a sértett 2.17. jelű hajcsatjának festékbevonatával"

"A peranyagban fellelhető iratok szerint az ORFK Bűnügyi Szakértői Intézetébe 1998. IV. 7-én a sértett és a terhelt ruházatát együtt szállították a sértetti lakásból származó egyéb tárgyak között egy 2 x 3 m-es mustárszínű szőnyeggel. A tanúvallomások szerint egy PE zsákban voltak ruhaneműk, és vittek még bűnjeleket legalább egy papírdobozban, mely(ek) tartalmát a tanúk nem látták."

miért szállították volna együtt a lakásból egyszerre az áldozat és a vádlott ruháját, mikor nem azonnal kapták el a gyilkost? DE FELESLEGES EBBE BELEMENNI , MERT BEVALLOTTA ez a pedofil gyerekgyilkos!!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2017.06.10. 14:59:36

@Go Jóska: ki a halál faszát érdekel egy ócska grafológus boszorkány? nem láttad kicsoda ő? miért nem olvasod el itt van pont az első részben!

miért más akkor a vallomás mindig? MERT MINDIG MÁSOK ÜTLEGELIK?! te normális vagy?!

miért is nem jelent semmit a beimserő vallomás, mert ugye a hétköznapi életben parasztegyszerű az értemezése, nade jogilag?
ezt értelmezted félre? csak a címét olvastad?
dieip.hu/wp-content/uploads/2015-1-02.pdf

"Hogy hogyan tudta pontosan leírni a lakás belsejét, ha sosem járt benn"

ennyire idióta vagy?! hát a gyilkosság napján járt benn! már először a kihallgatóknak elárulta hogy mi hol van benn a lakásban

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2017.06.10. 15:09:14

@nagypeter0821: egy kicsit sok az összeesküvés elmélet ebben, nem gondolod? azért érettségi után már nem illik így gondolkodni, elég nagy híre volt akkoriban ennek, elterjedtek a rémmesék és pletykák, nem voltak akkor még beházasodva a zsidók a nemesek közé, hisz láthatjuk a 20. század elején milyen nagy antiszemita hullám volt, ez nem lett volna lehetséges, ha már korábban is elintézték volna a zsidók, hogy ne ítéljék el őket.
azt hogy hogyan fulladt bele, nem tudjuk, lehet pont egy zsidó erőszakolta meg, és fojtotta bele a vízbe, lehet magyar volt. lehet csak simán megbotlott valami hídon. de a rituális gyilkosság ostobaság.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2018.11.25. 01:15:29

2006.

"Nálunk feküdt az a bicskei tanár, aki a sajtóban szerepelt. Eltört a keze, meg kellett műteni. Őrizték éjjel-nappal, ágyhoz bilincselték. Én szóvá tettem, mert nem lehetett így rendesen ellátni. Jöttek fejesek is miatta. Ekkor hallottuk, hogy a zsaruk kiakadtak T.L.-re, mondván, hogy nem lehet hozzáérni, mert védi a hatalom. Azt nem mondták, hogy melyik, a Gyurcsányé, vagy az ellenzéké, ami akkor még csak a Fideszt jelentette, mert a Jobbik még sehol sem volt.

Mindenesetre elég fura, hogy évekig kussban volt ezután, majd feltűnt a Jobbikban, sz*rt kavart az áprilisi kudarc után és haknizik a királyi tévében.

Ő vitte az embereket a tv-székházhoz. Ő heccelte őket, az ő hatására rohanták le a székház épületét

A rendőrök kaptak egy kávét, hogy emberségesebbek legyenek. Itták és közben beszélgettek. Amikor észrevették, hogy halljuk, abbahagyták. De dühösek voltak,+ qrva fáradtak is a balhék miatt"

- mondta nekem egy kórházi alkalmazott, nevét nem hozom nyilvánosságra, mert nem akarja, de nem én találtam ki, elhihetitek, apropó meséltem már azt a sztorit, hogy lőtte le majdnem Gergényit az egyik embere, mert az mélyen megvetően beszélt a túlórában elfáradt rendőrökről?

" .... azért akar vona polgármestereket, mert azokat sikerült a titkosszolgálatoknak választási manipulálással hatalomra segíteni? mint pl toroczkait , orosz mihályt talán? igazi talpnyalók, akik nem érnek rá túl sok mindenre. hát egyszerre polgármester is könyörgöm. (és a titkosszolgálatokat nagyon tág értelmezéssel veszem, nem feltétlen operatív módszerekkel, minimum megkérhetnek egy jelöltet, hogy lépjen vissza, a sugalmazott nagyelvtárs, leszól a kicsinek, így lehet maradék elnök toroczai, orosz mihály, és a cserdis bogdán lászló, és karácsony gergely talán. de sima kékcédulákat is kinézek az elvtársakból)."

Toroczkai László fölényes győzelme a 2010-ben még fideszes színekben megválasztott Petró Ferenc ellen mindenképpen ilyen hír, akkor is, ha mindketten függetlenként futottak neki a mostani választásnak. A Magyar Narancs sokat idézett DK-s riportalanyától hangzik el, hogy „ez egy fideszes falu″, és ez a kijelentés egyáltalán nem túlzó. Sőt.

Vasárnap 37,4 százalékos volt a részvételi arány, Toroczkai a szavazatok 71,5 százalékával győzött. 2010 őszén nagyjából hasonló (40,7%-os) részvétel mellett Petró Ferenc 789 voksot kapott, az összes szavazat 59 százalékát. A szavazóköri eredmények tanúsága szerint ugyanekkor a Fidesz-KDNP megyei közgyűlési listájára 1001-en szavaztak.

2010 tavaszán, az országgyűlési választásokon a Fidesz-KDNP listája 1261 szavazatot kapott, az MSZP-é 205-öt, a Jobbiké 164-et, ez a különbség sokszorosa annak, ami országosan jellemző volt. Ha ez nem lenne elég, a Fidesz-KDNP 2006 tavaszán is győzött minden ásotthalmi szavazókörben, többségükben nagy-nagy (nem egyben három-négyszeres) fölénnyel – azaz Ásotthalom nem egyszerűen fideszes, hanem nagyonfideszes település.

A mostani választási eredmény mindenképpen óriási meglepetés, hiszen Petró Ferenc 15 éve vezeti a települést,2010-ben és 1998-ban a Fidesz támogatásával indult

Frissítés!: Toroczkainak (tóthnak) még a helyi DK-sok is kampányoltak! biztos véletlenül. - nyilatkozta vona gábor kálmán olgánák 2 percnél, "hát mi ez ha nem néppártosodás?" teszi fel a kérdést. hát mi?
100 %-os eredménnyel nyerte a választást! - mondja vona, biztos nem volt választási csalás.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2022.02.15. 17:58:55

@ Molnár Attila

ja semmi bizonyítékuk nincs arra hogy mesterségesen állítottál elő a covidot, de a "szakértők" a nagy mi hazánkos "kutatóközpontban" hasracsapva kijelentik ezt! tudományellenesek!
toroczkai szerint bill gates génbázisú vakcinával mérgez, lásd a feltöltött videóm. ez tudományellenes.

azt tudtad hogy a kutatóközpontok, nem sajtófigyelést végeznek, hanem laborban kutatnak?! mi szükség mégegy kutatóközpontra, mert nem fogadják el a hiv. tudományt, ergó tudományellenesek!

hogy van jogi végzettsége toroczkainak?! ha továbbtanul egy nagyszerű kőműves lehetett volna. KOMMUNIKÁCÓ BÜFÉSZAKOS VOLT te sz3 r3 csétlen, mint juhászpéter, portik nagy haverja.
NINCS JOGI VÉGZETTSÉGE, NE HAZUDJ! nem is ismered! de ha lenne, se számítana, mert rogán titkárának is van, tudjuk hogyan.

sok a zavar a fejedben kisfiam. nem a járőrökről van szó pontosan, hanem a feletteseikről, akiknek politikai kapcsolataik vannak,
a hunnia-mozgalmas részt olvasd el mégegyszer. és figyeld meg hogy a választás után a mi hazánk minden igazán fontos kérdésben a fidesszel fog szavazni
az ha nem akarják letartóztatni pont azt jelenti, hogy a hatalom védi.
ELLENTÉTBEN Budaházyval . annak a jele, hogy a hatalom mögötte áll, dehát nem
midnen falu kap ám többszáz millió forintos támogatást sem.

a forradalmár miért akarja egy RENDŐRautóból a tömeget csítitani? ki kérte őt fel amúgy vezető szerepre ja a hatalmi elit, tényleg.
te nem tudod hogy működik Magyarországon a pályáztatás. NEM az kapja, aki pályázik, hanem az akinek kiutalják!
legalább elismered hogy a megyei közgyűlés fideszes, akik kiosztják a drága toroczkai-tóthnak a százmilliókat.
szerintem nemcsak így támogatják. csomó más rejtett módokon is, biztos vagyok benne, hogy ahogy vonának, meg a többi fideszesnek, úgy toroczkaiéknak és a mi hazánknak is vannak alapítványaik, amik nem lekövethetőek. oda
is utalhatnak.

nem a működésre kapták a többszáz milliót, nyugodj már meg. és ne védd ennyire csahos nyelvvel a kőműves gazdád te szellemi cs3 l3d. sz0l galelkű rajongó vagy.

miért sikkasztanák el ezt, hisz látod hogy téged sem zavar, mert szerintetek igazságos itthon a pályáztatás.
jogerős ítélet nélkül Budaházyt több évre lecsukták, igen, toroczkait meg felemelte a szerencse jótét keze, a fideszes faluban, ásotthalmon, valamiért a fideszes jelölt visszalépett, így nyerhetett toroczkai. érdekes.

valóban nehézkes lesz az elszámoltatás, de ott van Hadházy és Horváth András is, aki Márkinak is dolgozott és Hadházynak is, valóban lesznek belharcok, de pont ezért lesz izgalmas a politika, hogy kiderülhet, Márki mennyire szájhős. teljesen egyértelmű hogy toroczkai a fidesz szatellitpártja. majd nézd meg a választás után, minden igazán fontos kérdésben a fidesszel együtt fog szavazni az a-halott mi hazánk. de lesznek olyan fideszes törvények, amik valójában a fidesznek kedveznek, de a mi hazánk nyújtja be.
süti beállítások módosítása