kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Utolsó írka

  • tesz-vesz: frissítve: A préda, ha gyengeelméjű, még meg is sajnálja a predátorát, ha az épp belőle eszik: "hát meg lehet érteni őt is, hát éhes!" Ha beszélünk a pszichopatákról, beszélhetünk a másik végletről, a túlságosan is empatikus mimózákról, akik szerint nem lehet erőszakot használni azok el... (2024.11.25. 10:46) Beszélgetésem egy Téveszmés narcopatával
  • tesz-vesz: @ВUNKÓ: mi a baj? fidióta vagy? akarsz róla beszélni? (2024.11.18. 12:30) orbán balázs és A király választása
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.
de csak a gonoszok tartanak mindenkit gonosznak.

 

A hír (a tény) szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (41) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) Ady (1) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aksi (2) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (8) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fábián (1) Fábián (2) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) fico (1) ficsor (1) fidesz (372) film (107) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) frész (1) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) g. nagy lászló (1) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (24) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdú (5) hajdu (1) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (2) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedűs (2) hegedüs (1) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (95) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (5) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (5) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultura (59) kultúra (1) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (4) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) McConnell (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) megafon (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikepércs (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) MP (1) msz (1) mszmp (1) mszp (165) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) narcopata (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (2) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (124) orbán balázs (1) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (5) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (2) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (3) pszichopata (1) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (3) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) richárd (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajó (2) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sarkadi (1) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) stiglitz (1) Stiglitz (2) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (6) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szociopata (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (9) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (225) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zach (1) zách (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelenszkij (2) zelnik (2) zene (163) zentai (1) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.


Bűn és büntetlenség

2015.06.05. 14:49 | tesz-vesz | 7 komment

Címkék: vers film mszp fidesz cseh szdsz kultura kedvenc publicisztika bűn posztkommunista biszku prolikrata prolisztokrácia elitposzt

    Bűn és büntetlenség 2010.12.28. A gyilkossal, a bűnössel szemben nincs erkölcs. Tisztességes elbánást csak tisztességes emberek érdemelnek és csak ezek kaphatnak. A tisztelet, a sportszerűség csak a sportszerű ellenfélnek jár. Kezdeti véleményem, „a cél szentesíti az…

· 1 trackback

Pincebörtönök

2014.06.28. 20:54 | tesz-vesz | 11 komment

Címkék: film magyar mszp szdsz mdf 1956 bűn áldozat tortenelem posztkommunista biszku dézsi arokaso antikultura prolikrata prolisztokrácia dézsy pincebörtönök pincebörtön

"A Duna már a part felett és alatt is elnyelt már embereket és emberdarabokat" Sósavval teli betonkádak és emberdarálók Pincebörtönök dokumentumfilm 1992-ből (biztonságos a letöltés, katt a fenti linkre vagy lent online nézhető) A Köztársaság téri pincebörtönök…

Kötelező olvasmány: Gazdasági bérgyilkos

2012.02.18. 01:09 | tesz-vesz | 17 komment

Címkék: video mszp gazdaság orbán fidesz usa eu szdsz mdf kdnp bank kultura nyugdíj iskola soros antikultura prolikrata prolisztokrácia elitposzt johnperkins

  Ajánlanék egy nagyon jó könyvet. John Perkins: Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai. Én nagyon sokat tanultam belőle, pedig nem vagyok teljesen oktalan. Ezt a könyvet kötelezővé kellene tenni a keresztény kormányzatnak a középiskolákban, utolsó évfolyam körül. A…

Forr a dal

2011.08.02. 01:27 | tesz-vesz | 7 komment

Címkék: vers 2006 magyarország posztkommunista prolikrata prolisztokrácia elitposzt

 

szepesi (friedländler) györgy

2011.02.17. 01:32 | tesz-vesz | 2 komment

Címkék: posztkommunista zs kategória prolikrata prolisztokrácia

Bemutatták az új Grosics-filmet!   Csak azt tudnám, hogy mit virít az a rosszarcú ÁVÓ-s besúgó ott középen...? "Szepesi Györggyel készített hosszabb interjút a Globes című izraeli gazdasági napilap. Az április 21-én megjelent interjúban a kommunista rendszer…

Kornis: Hogyan szokjunk le a cigarettáról zs*dóként?

2011.02.09. 02:27 | tesz-vesz | 8 komment

Címkék: magyarország kornis posztkommunista zs kategória arokaso antikultura prolikrata prolisztokrácia

Kornis és a szemléletváltás... tévedtem.   Népszabadság:"... Mégis tíz-húsz évig úgy tűnt, hogy hiába. Mikor ezen úgy kétségbeestem, hogy már az sem érdekelt, hogy tudok-e dolgozni, az viszont igen, hogy rágyújtok-e aznap: ráébredtem a megoldásra.– Hogy…

lukács-löwinger györgy

2011.02.02. 03:25 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: magyarország lukács posztkommunista zs kategória tormay antikultura prolikrata prolisztokrácia

"Ritoók Emma ma végtelenül szomorú volt. Mióta utolszor találkoztunk, hiszékeny, ősmagyar természete rettentő belső katasztrófán ment át. Kétségbeesés és lázadás érzett minden szavából. Mikor évek előtt egy szemesztert a berlini egyetemen hallgatott, megismerkedett…

Horváth Attila, pázmányos jogtörténész biszkuról

2011.02.01. 02:07 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: 1956 attila pázmány bűn horváth áldozat tortenelem posztkommunista biszku antikultura prolikrata prolisztokrácia

A rendszerváltozásnak egy hibája, hogy nem tett igazságot, nem mondta ki, hogy ezek a cselekmények bűncselekmények - mondta Horváth Attila jogtörténész, a Pázmány Egyetem docense az MTV Ma reggel című műsorában.   „A mostani magyar politikai-társadalmi helyzetnek a…

Zuschlag-ügy

2011.01.31. 20:41 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: mszp magyarország áldozat posztkommunista prolikrata prolisztokrácia

A volt szocialista politikus első fokon 8,5 évet kapott közpénzek szabálytalan felhasználásáért, másodfokon hat évre csökkentették a büntetést.   „Az ítélőtábla enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a kár nagy részét Zuschlag megtérítette.”…

süti beállítások módosítása