Másnap

Reggel 6 óra volt. Vona Gábort rég kiengedték a börtönből. Bencze József országos rendőrkapitány már ébren volt. Egyébként is rosszul aludt. Tudta, hogy hamarosan megszólal a telefonja, a rendészeti miniszter fogja hívni.

Egyszer csak a mobilja kijelzője villogni kezdett: „Drazsé”.

- Jelentkezem, miniszter úr – szólt bele félénken, mert tudta, valamit elrontott az este, de mindenképpen ő lesz a hibás. Így szokott lenni.

- Mit csináltál, te szerencsétlen?! – ordított a vonal túlsó végén Draskovics Tibor.

- Jelentem, a parancsot hajtottam végre, feloszlattam a betiltott gárdatüntetést!

- Feloszlattad?! – sziszegte Drazsé. – A földön békésen üldögélőket?! Lefújtátok őket, miközben nem csináltak semmit! Ott volt a világ összes kamerája, te nyomorult!

Hát igen – gondolta a rendőrkapitány, de aztán eszébe jutott valami:
- Jelentem, az Orbán Viktor is azt mondta, hogy két pofonnal elintézi őket…

- Az Orbán olyan régóta politikus – mondta Drazsé -, hogy már azt hiszi, azt mondhat, amit akar… - Ekkor viszont belenyilallt valami az agyába, még a keze is lebénult, a szeme pedig elkerekedett. – Úristen… - suttogta szinte magában.

- Parancsol, miniszter úr? – nyögte Bencze.

- Elvittétek a Vonát… A Vonát begyűjtöttétek! Végünk van, cseszd meg!

- De hát ön mondta, hogy meg kell védenünk a demokráciát, meg, hogy le kell győzni a szélsőségeket – próbálkozott a rendőrkapitány.

– Igen, de a Vonához egy ujjal sem szabadott volna hozzáérnetek! Nem megmondtam?! Hőst csináltatok belőle… - mondta Drazsé túlvilági hangon. – B@sszátok meg… Ebből miniszterelnök lesz… Az Orbánból is az lett, a Demszkyből meg főpolgármester… Azokat is mi vittük el húsz éve.

- Jelentem, majd a jövő szombatra bejelentett tüntetésükön elintézzük őket! – próbálkozott a rendőrfőnök.

- Mit akarsz ott csinálni, te répa?! Szétlövöldözöd a fejüket, mint 2006-ban?! – mondta lemondóan Draskovics. - Nézd meg, mi lett abból is. Nem győzzük a kártérítéseket fizetni… Meg 15% szavazott rájuk… Az lenne a legjobb, ha oda se mennétek. Munkahelyetek már úgyse sokáig lesz – vágott oda.

– Hogyhogy? – képedt el a főrendőr.

- Úgy, hogy létrehozzák a csendőrséget, titeket meg felszámolnak jogutód nélkül. Mint egy offshore céget – jutott eszébe a frappáns hasonlat.

- Na de rendvédelemre szükség van! – próbálkozott Bencze.

– Arra igen – vágott közbe a miniszter - de nem rátok! Annyira bénák vagytok, hogy még egy vízágyúbeszerzést sem tudtok normálisan elintézni! Mondtam, hogy ne az unión kívüli menekültek lázadásaira hivatkozzatok, mert nem fog bejönni! Még szerencse, hogy izraeliek a beszállítók… Sz@rban vagyunk, Józsi! – sóhajtott Draskovics, és igazából már nem is haragudott. A jövőjét tervezgette. Együtt hallgattak. Bencze József dandártábornok, országos rendőrfőkapitány azon gondolkodott, hogy esetleg még a 2010-es választások előtt kéri nyugdíjazását.

Mindketten tudták, hogy a másik mire gondol. Kifogytak a szavakból.

- Szevasz, Józsikám, vigyázz az egészségedre! – búcsúzott Draskovics.
- Szevasz, Tibikém - köszönt el a tábornok, hiszen ők egyébként barátok voltak.

Magyarok ezrei ébredtek büszkén és boldogan.

Vona Gábor bekukkantott a még alvó kisfiához.

(szerző: Gyenge Zsolt)