Tormay Cecile, a magyar irredenta Nagyasszony, 1936-ban jelölték a Nobel-díjra. 1937-ben megosztva megkapta volna az Irodalmi Nobel-díjat, de halála ezt megakadályozta.

„Csak az emberek dűlnek ki, hitük megmarad másokban, és ez a fő.”

"Mi nem az idegen fajjal szemben követeljük a numerus clausust, hanem a saját fajunkkal szemben követeljük a numerus apertust, mert tébolyodott és öngyilkos nemzet az, amely az értelmiséget nem elsősorban a saját fajtájából akarja rekrutálni."

"Egy népnek, amelytől elvették határait, hogy
ne védhesse magát, amelytől elvették fegyvereit,
hogy ne támadhasson - nem marad egyebe, mint az irodalma...
(A szerkesztő,Tormay Cécile szavai a Klebelsberg által létrehozott Napkelet folyóirat megalakításakor)

Tormay Cecile (1876-1937) neve nem mond sokat a második világháború után született nemzedékek könyvszerető olvasóinak. Még a magyar irodalommal behatóbban foglalkozók körében is szinte ismeretlen. Szépirodalmi alkotásaival még csak-csak találkozunk az antikváriumok porosodó polcain. Jelentősebb művei, mint „A régi ház”, vagy „Az ősi küldött”, időnként fel-fel bukkannak és hozzáférhetők.

Viszont leghíresebb műve, a „Bujdosó könyv”, alig fellelhető. Még könyvaukciókon sem nagyon találkozunk vele. A „Bujdosó könyv” a mai napig — 1928 óta — nem jelent meg önálló kötetként Magyarországon. A Genius díszkiadást és az 1939-es Singer és Wolfner emlékkiadást nem számítva az 1990-es fordulat évét követően két kalózkiadása jelent meg, amiről tudunk. Ezek feltehetőleg kis példányszámúak és szerény kivitelezésűek voltak. Azonban megjelenésük idején természetesen ezeket is azonnal felvásárolták. A „Bujdosó könyv”-nek a „Horthy-fasiszta”-éra, a keresztény kurzus idején, 1928 után nem volt önálló kiadása, gondolom, a már akkor is meglévő zsidó érzékenység miatt... Ez bizony édeskevés egy ilyen alapvető fontosságú, sorskérdéseinket tárgyaló mű esetén. Pedig a „Bujdosó könyv” számtalan külföldi fordításban, német, angol, francia stb. nyelven jelent meg, ennek köszönhetően igen nagy visszhangot, világsikert aratott.

Takaró Mihály : Tormay Cecile élete

A Gede Testvérek Bt. jelen kiadása 1928 óta az első, csonkítatlan önálló kiadása a „Bujdosó könyv”-nek. Tormay Cecile „Bujdosó könyv”-ét az 1945-ös TANCSERÉT, rendszerváltást követően istentelen kezek eltüntették, szerzőjét indexre tették. Az első világháborút követő 1918-as őszirózsás és 1919-es proletárforradalmat élethű, a kortárs szemével, a szemtanú hitelességével bemutató mű a magyar tragédia okának feltárását, Trianon okozóinak leleplezését, a megidézett és tetemre hívott idegen faj számára kényes és kényelmetlen szembesülést jelenti napjainkban is. A nemzetközi szabadkőművesek és a kommunista internacionalisták ugyanis nagymértékben közrejátszott Magyarország megcsonkításában.

Közreműködésükkel céljukat elérték: hazánkat valósággal körülmetélték! Ez az oka annak, hogy egyik legjelentősebb írónőnket és szinte teljes életművét a hallgatás fala övezi, amit a honi idegenségek vakolókanalaikkal áttörhetetlen betonnal cementeztek be. Az általuk emelt betonszarkofágban ott nyugszik Tormay Cecile és „Bujdosó könyv”-e immár nyolcvan éve...

Tormay Cecile a mai Magyarországon nem tananyag egyetlen oktatási intézményben sem, az 1990-es módszerváltást követően sem, nehogy a magyar ifjúság öntudatra ébredjen. A szabadkőműves forgatókönyvekben — amelyek hazánk elveszejtésére íródtak — továbbra is át — és kihúzott a neve! Pedig irodalmi alkotásain kívül is jelentős, meghatározó szerepet töltött be a két háború közti Magyarország társadalmi és kulturális életében. Személye, műve történelmünk szerves, elidegeníthetetlen része. Eddig összes íróink közül ő járt legközelebb az Irodalmi Nobel-díj kiérdemléséhez (1936-1937-ben), aminek beteljesülését talán csak korai, váratlan halála hiúsította meg. Azóta sincs magyar irodalmi Nobel-díjasunk!... Tormay Cecile szerkesztette — alapításától elhunytáig — a Napkelet című szépirodalmi és társadalmi folyóiratot, amit a dekadens Nyugat ellensúlyozására hívtak életre, és az ő gondozásában látott napvilágot 1923-1937 között a Magyar Irodalmi Társaság kiadásában. Tormay Cecile hozta létre a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét (MANSZ) is — 1918-1919 évfordulóján — a világháborúban kivérzett, szándékosan, tudatosan kivéreztetett magyarság újraélesztésére. A női tábor, a keresztény és magyar asszonyok szövetsége erőt, bátorságot öntött a csüggedt, elfásult, szétvert, frontharcos férfitársadalomba. Női mozgalma a területi revízió, a hazaszeretet fő kovásza lett.

Fajtánk iránti rajongását, odaadását, tántoríthatatlan bátorságát, megvesztegethetetlen magyarságát vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr a Corvin-lánc adományozásával ismerte el. Tormay Cecile hatgyermekes középnemesi család harmadik ágának sarja. Ereiben magyar, német, francia vér kering. Édesapja, Tormay Béla (1838-1906) mezőgazdasággal foglalkozó jelentős szaktekintély. A Magyar Tudományos Akadémia tagja, államtitkár, a Rottenbiller utcai állatklinika pavilonrendszerének kialakítója. Az állattenyésztés kiváló tudója, ezzel kapcsolatos tudományos értekezések írója. Munkássága nagyban hozzájárult a magyar tarkamarha, a mangalica, a fehér magyar hússertés, a magyar ló, és magyar tyúk kitenyésztéséhez.

Édesanyja, Barkassy Hermin a családjáért élő-haló, magát érte áldozó magyar úriasszony mintaképe. Az ízig-vérig hazaszerető nádudvari Tormay Béla és Munkácsi-Barkaszói Barkassy Hermin házasságának harmadik érett gyümölcse lett Tormay Cecile, aki 1875. október 8-án született Pesten, a Magyarok Nagyasszonya, Szűz Mária ünnepén.

Édesanyja családjában jelentős szerepet játszottak és töltöttek be a Tüköryek. Tüköry Lajos, magyar és olasz szabadságharcos, az 1848-49. évi forradalom után később Garibaldi seregében küzdött tovább és halt hősi halált. Palermo városában ma is ismert és nevezetes a Corso-Tüköry, amit emlékezetére neveztek el. A másik nevezetes Tüköry József, Gróf Széchenyi István közeli munkatársa. Széchenyi mellett segédkezett a Lánchíd, és a Magyar Tudományos Akadémia megalkotásánál.

Tormay Cecile a szülők, nagyszülők hatására, akik komoly könyvtárral és széleskörű irodalmi műveltséggel, irodalmi ismeretségekkel rendelkeztek, hamar megbarátkozik a könyvekkel. Már négyéves korában elsajátítja a betűvetést és rákap az olvasásra. Jókai Mór, Verne Gyula után jöhettek a „komolyabb”, fajsúlyosabb művek. Iskolai tanulmányait otthon, magántanulóként végezte. Előfordult, hogy több évfolyam anyagát egy év leforgása alatt tanulta meg. Tizennégy éves korában kitűnő eredménnyel tette le az állami képesítő vizsgát az Angolkisasszonyoknál. A német, olasz, francia, angol, latin nyelv megtanulásával eredetiben tanulmányozta a világirodalmat. A klasszikus római és görög műveltség megismerése tovább gazdagította gondolat — és érzésvilágát. Az orosz és skandináv irodalom is nagy hatással volt rá.

Kislány korában — a nyári vakációk, téli üdülések idején — sokat tartózkodik vidéki rokonainál, nagyszüleinél. Sokszor megfordul az Arad melletti kis faluban, Algyason és a délvidéki Daruváron, ahol szintén nagy könyvtárakkal büszkélkedtek. Trianonban elveszett Algyas, elveszett Daruvár, elvesztek a gyerekkori álmok... Cecile színes képzeletét már zsenge virágjában megragadták az elért olvasmányok, ennek köszönhetően hamarosan ő is megpróbálkozik az írással.

Házi kiadású újságot ír, szerkeszt, ezeket illusztrálja. Írásai már ekkor ígéretesek, rajzai tehetséget árulnak el. Közben Tormay Béla családja a lebontásra ítélt Fürdő utca 4-ből 1905-ben átköltözik a VIII. kerületi Kőfaragó u. 3. számú házba. Itt élete alkonyáig élt és alkotott egyik legnagyobb magyar írónőnk. Az épület ma is áll. Az első emelet utcára néző ablakai voltak az övéi. Az írónő életének főbb színterei, a családi birtok Nádudvar mellett, a mátraházi alkotóháza saját tulajdonú: „Meseház” és a „Bujdosó könyv”-ből jól ismert, legendás, hűvösvölgyi (II. kerület) Szalonka út 6/A. szám alatti villa.

A nádudvari Tormay-villát, kúriát azóta lebontották, de a hűvösvölgyi Szalonka utca 6/A. szám alatti ház ma is megvan. Ezt a villát Zrumetzky Dezső építész tervezte 1913 körül, aki Kós Károllyal együtt alkotta meg a Budapesti Állatkert épületeit. A villa Tormayék után Horthy sógoráé, Purglyé lett. 1945 táján államosították, napjainkban négylakásos családi ház. Tormay Cecile a VIII. kerületi Kőfaragó utca 3. számú házból, lakásából gyakran járt át imádkozni a közeli Rókus Kápolnába. A kis templom nemcsak a rövid távolság miatt volt kedves. Egyik felmenője, Álgyay Tamás építész és földbirtokos építette a XVIII. században.

Tormay Cecile külföldi utazásai, tartózkodásai látókörét jelentősen kiszélesítette, számára a nemzetközi elfogadást, ismeretséget elősegítette.

A nemes származású hölgy 1900-1914 között bejárja Olaszország, Németország tájait, kalandozása során eljut Franciaországba, felfedezi magának Párizst is. Írói beérkezését, diadalmas irodalmi pályafutását, szárnyalását az első világháború kitörése és időszaka megakasztja. Ebben az időben idegen nyelvű könyveinek kiadása szünetel.

Ekkor már az olasz Gabriele D' Annunzio és a francia Anatole France írófejedelmek barátságát, igaz őszinte nagyrabecsülését élvezi. D' Annunzio, a magyarság nagy barátja több Tormay-írást ültet át olasz nyelvre. Az írónő első önálló könyve az „Apródszerelem” című novelláskötet, amelyet az Athenaeum adott ki 1899-ben. Ezt követi az „Apró bűnök” elbeszéléskötet a Franklin gondozásában 1905-ben. Útiélményeinek terméke, összegzése Itália szerelmesének újabb két alkotása.

„A virágok városa” Firenzét, a „Szirének hazája” Szicíliát mutatja be. Az útirajzok a Genius 1935-ös kiadásában Jaschik Á. rajzaival jelentek meg. E két munkája közreadásuk előtt több vetített képes előadás tárgya az Uránia ismeretterjesztő és tudományos közművelődési összejövetelek sorában. Tormay Cecile első jelentősebb sikerét „Az emberek a kövek között” címmel megjelent regénye hozta meg, a Franklin kiadásában 1911-ben. Megjelenik angol, német, olasz, holland finn, észt nyelven is. „A régi ház” (Singer és Wolfner, 1914) című regénye a zajos közönségsiker mellett meghozza az irodalmi babért is az írónő számára. Könyve a történelmi regény kategóriában elnyerte az MTA Péczely-díját 1913-14-ben. E regénye számos nyelven, így angolul, németül, franciául, sőt az USA-ban is megjelent. Tormay Cecile épp hogy befejezte „A régi ház”-at, amikor kitört az első világháború. Háborúban, amint tudjuk, hallgatnak a múzsák. Tormay Cecile-é is hallgatott. Csak azért, hogy aztán ihlető erejével megírja örökérvényű, korszakalkotó művét, a „Bujdosó könyv”-ét. Az első világháború kitörésekor Tormay Cecile önként jelentkezik vöröskeresztes szolgálatra, amit mindvégig hősiesen teljesít. Mindaddig, amíg az ország feletti uralmat a Kun Béla-féle vörös terroristák át nem veszik és a további áldozatos, irgalmas munkától el nem tiltják. Addig 1914-től 1918-1919 fordulójáig részt vállal a sebesült katonák ápolásában, testi és lelki kínjainak enyhítésében. Főként a Keleti Pályaudvaron létesített ún. „felüdítő állomáson” teljesít karitatív szolgálatot. Már hajnalok hajnalán kell, és sokszor gyalogszerrel indul el, hogy önként és önzetlenül vállalt kötelezettségének eleget tegyen. Tormay Cecile-t, mint mindig, az olthatatlan hazaszeretet vezérli. Nem tud tétlenül otthon ülni, miközben a harctereken magyar és szövetséges katonák véreznek, halnak a hazáért, szeretteikért. A gigászi küzdelemben közeli hozzátartozói, fiú testvérei is derekasan harcolnak.

Egész életében büszkén vallotta: „Az áldozat, nemes energia soha nem veszhet el.” A „Bujdosó könyv” megírását az első világháborús katasztrófa, az 1918-1919-es forradalmak, a rettenetes országcsonkítás, az apokaliptikus magyar sorstragédia átélésének negatív élménye váltotta ki. Mint írta: „Én mások jajszava vagyok.” És ez minden író ars poétikája és kötelessége. A magyar irredenta Nagyasszonya, Tormay Cecile szinte öntudatlanul kerül bele a forrongó események közepébe. A mindent elsöprő történelmi áradat őt is a hazáért való küzdelembe ragadja. Az egyéni és a magyarságot ért mérhetetlen sérelem, megalázás cselekvésre készteti, akárcsak Katona József „Bánk bán”-ját. Azokban az időkben nem is tehetett mást, mert nő volt. Így az írást változtatta át cselekvéssé. Az írása igévé, tetté vált. A világháborús idők végén — a forradalmak kitörésének idején — az írónő újra felragadta fényes, tiszta fegyverét, a tollát, hogy a szó leírt erejével, az igazságba vetett hitével felvegye a harcot a hazát széttépő, szétmarcangoló belső és külső ellenséggel szemben. Mint író nem tehetett mást, ha volt hozzá esze, bátorsága. Tormay Cecile-nek volt!

Állta a harcot, bús haraggal, valahogy úgy, mint Ady Endre „Muszáj Herkules”-e... „Az emberek nem keresik a harcot maguk körül, hanem belekeverednek.” Ő is így járt, akárcsak napjaink hű magyarja. Az írói tudás tökéletes birtokában, az érett nő élettapasztalatával a háta mögött alkotja meg a „Bujdosó könyv”-et, amely amíg csak magyar ember él, fennmarad, és ott kell lennie minden magyar otthonában. Sőt nemcsak, hogy ott kell lennie, de mindenkor olvasnia kell. Erejéből, igazságából az idő múlásával semmit sem vesztett, mi több, a sajnálatos magyar sorsból következően, sajnos, ma is átéljük fizikai valóságunkban minden szavát. A „Bujdosó könyv” a mi mai sorsunk! A ránk nehezedő szörnyű átok és fátum naponként beteljesedik rajtunk. Immár vagy száz éve semmi új nincs a magyar nap alatt. Az 1919-ben baljós szellemek felidézte végzet ma is ránk leselkedik. Manapság nem a Orwell-i „Nagy Testvér”, hanem „a nagy keleties szem figyel...” A „Bujdosó könyv” figurái kísértetiesen emlékeztetnek a mai nemzetvesztő „politikusokra”. Az összehasonlítással csak azért nem foglalkozom, mert meghaladja terjedelmünket, de kérem az olvasót, ezt feltétlen tegye meg. Persze az olvasó nem is tehet egyebet a könyv tanulmányozása közben, mert önkéntelenül felmerül benne a korabeli lárvaalakok mai alteregója. A démonok reinkarnációja. És ez nem is csoda, hiszen a zsidókérdés a második világháború lezárulásával nem oldódott meg — csak a zsidóság győzelmével lekerült a napirendről...

Kun Béláék után jöttek Rákosi Mátyásék, Kádár Jánosék kínzócölöpei és akasztófái... Az idegen faj bosszúja újra meg újra beteljesült rajtunk. Magyarország mai tragédiája is az — akárcsak az elmúlt századokban —, hogy nem magyarok, hanem idegen fajúak vezetik. Az idegeneknek viszont soha nem fáj a magyarok pusztulása, ellenkezőleg, hiszen ezen dolgoznak!

Két kötetes „Bujdosó könyv”-e két részre tagolódik. Az első kötet a történéseket időrendi sorrendben adja az őszirózsás forradalom kitörésétől, gróf Tisza István meggyilkolásától a proletárdiktatúra kikiáltásának napjáig. ( A cselekmény elbeszélése 1918. október 18-tól indul.) Az első kötet először 1920-ban jelent meg a Rózsavölgyi Kiadó gondozásában. A második kötet „A proletárdiktatúra” alcímet viseli. Ez az igazi „Bujdosó könyv”, mert a Kun Béla-Szamuely Tibor garázdálkodása, az elfajzott zsidóság féktelen és gátlástalan tobzódásának bemutatása mellett ez szól a belső bujdosásba kényszerített magyar írónő megpróbáltatásairól, kálváriás magyar útjáról. Ez az 1919. március 21 - 1919. augusztus 8-áig terjedő időszakot tárgyalja. ( Főleg Balassagyarmaton, Huszár Aladáréknál bujdosott.) Tehát nemcsak a szerző, a könyve is bujdosott! A naponként megírt jegyzetlapok könyvespolcok mögött, könyvek lapjai között, kéménykürtőben megbújva, kert alatt elásva várták a túlélést. A második kötetet a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. adta közre 1921-ben első ízben. Műfajából eredően napló, de az eseményeket átélt írónő látásmódja ezt a szubjektivizmust objektivizmussá változtatja, miként József Attila írja híres költeményében: „az igazat mondd, ne csak a valódit”...

Ezt szolgálják a korabeli újság- és röplap-, falragasz-idézetek, amit később illesztett szövegébe az események elmúlta után. Ezek igazságtartalmát tovább fokozzák. Kendőzetlen igazsága, az idegen faj leleplezése, a patkányforradalmak hű bemutatása, az abban ténykedők cselekedetének ábrázolása nem maradt megtorlatlanul az érintettek részéről.

„A zsidóság gyűlölete forrt Tormay Cecile ellen. A könyv minden ellenakcióval szemben, hosszú éveken át megőrizte és frissen sugározta magából az ellenforradalom lelkét. Már régen a bethleni aranyközépút és a neoliberalizmus uralkodott, már régen lealkudták a szegedi forradalom minden szándékát és vívmányát, a 'Bujdosó könyv' s az ebben a szellemben épült asszonyszervezet (MANSZ) csökönyösen a 'régi alapon' dolgozott. Amikor a könyv új kiadása, hosszú évek süllyesztése és könyvkereskedői blokádja, bojkottja után mégis követelőn időszerű lett és a 'szakmában híre ment', ismeretlen eredetű megbizásból fiatal író jelent meg Tormay Cecile lakásán. ...'a Károlyi-korszak szellemi örököseinek ultimátumát hozta' ... — Tormay Cecile vonuljon vissza minden közéleti tevékenységtől. — Azonnal álljon félre a Napkelet szerkesztésétől. — Szüntesse meg írói működését. — A Bujdosó könyvet azonnal vonja ki a forgalomból. Ha ellenáll, eltiporják. (!) Tormay csöndesen elbocsájtotta a fiatalembert és mostmár sürgette a kiadónál a Bujdosó könyv kiadását. A könyv egy hónap múlva megjelent.

Nem telt bele két hét, itt-ott hírrakéták röppentek fel, ismeretlen helyekről különös híreket kezdtek terjeszteni. Rövid időn belül megindult a nyílt támadás. Az akkor még teli virágzásban lévő liberális sajtó oldalas cikkekben foglalkozott Zichy Raffael gróf válási terveivel. Még ekkor nem került a hasábokra az írónő neve. Hatalmas technikával, pontos időzítéssel dolgoztak: amikor már eléggé reflektorfényben állt az addig jóformán ismeretlen személyiség, a gróf, akkor állították át az ügyet a tulajdonképpeni útra, az egyetlen cél felé: támadásba Tormay Cecile ellen. Az alvilági sajtóhadjárat még csak erősödött egyes gyanúsítással (Tormay 'elszerette a gróf feleségét?!...'), amikor Tormay Cecile önvédelemből, természetesen, megindította a becsületrablók ellen a pört. A bírói ítélet, hosszú hónapok kegyetlen és idegkimerítő tárgyalási napjai után, elégtételt adott ugyan Tormay Cecilének, de a lefizetett hamis tanúk újabb és újabb 'vallomásai', addig, míg a bíróság nem szakította szét a burkot, súlyos lelki válságba kergették az írónőt.

Az infernális per izgalmai teljesen aláásták egészségét, szívburokgyulladást kapott, ebbe halt bele. A kommunistáknak nem sikerült Tormay Cecile-t eltipornia. (...) A grófot és megfizetett 'tanúit' a bíróság elítélte. (...) A temető hallgat már, a tanulságot levonta-e azonban a magyar szellemi élet, amelynek egyes csapatai még mindig erőszakolják a kommunistákal való együttmenetelést? Akik folyóiratokat teremtenek és tartanak fenn, hogy egy gyékényre rakhassák az idegenszívű és magyar szellemi termést. A Nyugat és gárdája Tormay Ceciléről kénytelen-kelletlen mindig megállapította, hogy tehetséges, de mindig hozzátették: 'Kár, hogy a politika mezejére lépett.' (Bizony kár a kommunisták vesztére! A magyarságra nézve felbecsülhetetlen haszon!) A tehetséges írót azzal verték agyon, hogy nacionalista szellemben mert írni. Tormay Cecile ennek az áldozatnak szimbóluma. Azt a Tormay Cecile-t, akinek szalonjában Apponyi Alberttől Gömbös Gyuláig egymás kezébe adták a '20-as évek elején a kilincset a konstruktív politikusok, mert bensőségesen gondolkodó, a magyar sors problémáit ismerő lélek volt, a per mocskos hullámainak hatása alatt mindenki magára hagyta. Egyedül maradt. A 'keresztény konszolidáció' ideje alatt történt ez. Elvérzett egy zsidó maffiával szemben.” (Kabay Zoltán: „Szervezett bosszúhadjárat vitte sírba Tormay Cecile-t.” Egyedül vagyunk, 1942. augusztus 16. V. évfolyam 17. szám)

Barátnőivel, asszonytársaival karöltve 1918 és 1919 fordulóján alakítja meg a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét (MANSZ-ot). Ekkor kezdődik kálváriája. Életét mentve menekülnie kell, bujdosásra kényszerül magyarsága miatt ezeréves hazájában. Pogány (Schwarz) detektívjei, kopói,vagy ahogy ők szeretik mondani, kápói égen-földön halálra keresik. Földváry Erzsébet néven bujdosik. Balassagyarmaton és környékén talál menedéket. Főként Huszár Aladárnál, a MANSZ-os Huszár Aladárné családjánál húzza meg magát a kommün bukásáig. Nekik köszönhető, hogy túlélte ezeket a szörnyű, embert próbáló időket. A belső száműzetésben több héten keresztül ízületi gyulladásban szenved, ágybanfekvő beteg lesz. Nyilvánvalóan az átélt események, megpróbáltatások erősen megviselték gyenge szervezetét, érzékeny, finom művész lelkét. 1919. november 16-án, a felszabadult fővárosba bevonuló Nemzeti Hadseregnek és fővezérének, vitéz Nagybányai Horthy Miklósnak az Országház lépcsőjén adta át a magyar asszonyok zászlóját. A kormány, a főpapság és a hadsereg színe előtt, a megszólaló harangok zúgásában mondotta el ezt a beszédet, amelynek elhangzása után az egyházfők az átadott zászlót megszentelték és megáldották. Tormay Cecile záró mondatai:

„Asszonyok szólnak hozzátok a magyar főváros felszabadult földjén és hű zálogul felétek nyújtják zászlójukat. Az elmúlt rémuralom hiába ítélte halálra a nemzet büszke színeit, mint egykor Rákóczi tárogatóit hiába égette el máglyán a gyűlölet, újra feltámadtak és szárnyra keltek egy új ezerév felé. Vegyétek ezt a zászlót és ne nyugodjatok, míg bele nem tükröztétek képét négy folyónk vizébe, míg vissza nem emeltétek a három halmok fölé. Vegyétek, asszonyok keze áldotta meg, szentelje fel dicsőségben a Ti férfikezetek.” (Tormay: Küzdelmek — Emlékezések 19-20.)

Ő azonban nem hallgat Múzsájának hangjára, irodalmi munkásságát feláldozza hőn szeretett fajának, hazájának. Beveti magát a magyar közéletbe, belebocsájtkozik a társadalmi és politikai küzdelmekbe. Ám néha így is szakít időt, hogy a magyar szépirodalomnak hódoljon. Ebben a korszakában a MANSZ szervezése nagyon leköti idejét. Az országot járva mindenütt beszédeket tart. A szövetség elindítása, fenntartása rengeteg aprómunkával jár. Tevékenységéről legalább ezer saját kézzel írott levél tanúskodik. Még a kommün bukása idején Magyarország érdekében több ízben felhívással fordul a világ asszonyaihoz. Évenként nagyobb lélegzetű beszédet mond a MANSZ hagyományos összejövetelein. Asszony- és nőküldöttséget vezet Horvát- és Olaszországba. Megpróbálja Magyarországot kivonni a kisantant fojtogató gyűrűjéből. Itáliában személyesen tárgyal olasz nyelven Benito Mussolinivel, a magyar nép nemeslelkű nagy pártfogójával és barátjával a Nőküldöttség képviseletében. (A Ducenak halas-i csipkét ajándékoznak.) Mindezen tengersok elfoglaltsága mellett felkéri Klebelsberg Kunó irodalmi és társadalmi folyóirat alapítására.

Hosszas tépelődés után vállalja az újabb feladatot Magyarországért. Megkezdi a „Napkelet” szerkesztését, amit a dekadens „Nyugat” ellensúlyozására, a magyar szellem kibontakozására és fiatal, új tehetségek felkarolására hoztak létre. 1923-tól haláláig szerkeszti. Igaz, közben segítséget kap ehhez Horváth Jánostól, Pauler Ákostól, Hartmann Jánostól, Németh Antaltól, végül Kállay Miklóstól. A folyóirat kiadja a „Napkelet Kislexikont”, amely közel 1500 oldalas és 600 kép egészíti ki. Megindul a „Napkelet Könyvtára” is, jelentős magyar és külföldi szerzők műveivel. A „Napkelet” folyóiratnak olyan munkatársai vannak, mint Áprily Lajos, Bibó Lajos, Dallos Sándor, Erdélyi József, Herczeg Ferenc, Hóman Bálint, Kodály Zoltán, Komáromi János, Makkai Sándor, Mályusz Elemér, Mécs László, Németh László, Oláh György, P. Gulácsy Irén, Reményik Sándor, Sík Sándor, Surányi Miklós, Szentmihályiné Szabó Mária, Szekfű Gyula, Tamási Áron, Vajthó László, Zilahy Lajos. Ez a töredékes névsor is igazán lenyűgöző. Az írónőnek szemére vetik, főleg a magyar nép ellenségei, hogy rengeteg teendője mellett elhanyagolja a szépírást. Pedig a MANSZ és a „Napkelet” mellett, a „Bujdosó könyv” megírása után 1922-1937 között, amennyire ideje engedi, szépíróként is aktív. A „Viaszfigurák” című elbeszéléskötetét 1918-ban a Singer és Wolfner adja ki, míg a „Megállt az óra” novelláskötetét 1923-ban a „Napkelet Könyvtár”-a. Ugyancsak a „Napkelet” jelenteti meg 1926-ban fordítását, az „Assisi Szent Ferenc kis virágai”-t (Fioretti-t).

Klebersberg felkérésére latinból lefordítja magyarra középkori legendáinkat — többek között Szent Gellért, Szent István életét és intelmeit — „Magyar Legendárium” címmel, amely Molnár C. Pál festményeivel 1932-ben jelenik meg a Könyvbarátok Szövetsége által. A két utóbbi munkája valójában több, mint egyszerű fordítás: stílusa miatt szinte új alkotás. A Fioretti és a Legendárium jó előkészület az általa fő művének tartott „Az ősi küldött” című regénytrilógia megírásához. A mű a középkori Magyarországon a tatárjárás korában játszódik. A IV. Béla idején élt Ung magyar vitéz életében kicsit benne van az írónő saját viharvert magyar útja is. Ung szerelmének, Melindának tragikus elvesztése után megkísérli a magyar ősvallás nyomait fellelni, és ahhoz a magyar népet visszatvezetni. Kísérlete elvetélt, meghiúsul: a legutolsó magyar pap, a táltos néma. Nem tudja szavakban sem továbbadni a régi magyari hitet. Ung végül belátja tévedését, szerzetes lesz. A kereszténység jegyében szolgálja ezentúl népét és hazáját. Az írónő legutolsó alkotásai főleg Nádudvaron és Mátraházán, a „Meseházban” készülnek. „Az ősi küldött” kötetei: I. „Csallóközi hattyú”. (Bp. 1933. Genius) II. „A túlsó parton” (Bp. 1934. Genius), III. „A fehér barát” (Bp. 1939. Singer és Wolfner).

„Az ősi küldött” III. kötetét, „A fehér barát”-ot az írónő halála miatt a könyv felétől Kállay Miklós író fejezte be. Tormay gondosan készült jegyzetei ehhez rendelkezésre álltak. „Az ősi küldött” fő mondanivalói: „Felelősség és biztatás.” A magyarság Trianon után ébredjen nemzeti öntudatra. Az ősi küldött, Ung küldetése egyben Madách-i : minden elmúlásban ott van az örök újrakezdés és felemelkedés. „Mondottam: ember küzdj és bízva bízzál!”

Közben a Napkelet folyóiratban folytatásokban közreadja Mályusz Elemér: „A vörös emigráció” című, a kommunista bécsi emigránsokról szóló nagy hatású munkáját, valamint a francia író-testvérpár (Jean és Jerome Tharaud) kiváló művét („Ha Izrael a király”), amely a zsidóság Tanácsköztársaság alatti hatalmi tobzódását ábrázolja, megmutatva, hogy ők itt Magyarországon és Közép-Európában tér- és fajidegenek. Tormay is leszámolt a „magyar zsidók”-„zsidó magyarok” szemfényvesztő illúziójával. A „nemzeti, magyar zsidó” fából vaskarika. Két urat ugyanis nem lehet egyszerre szolgálni! Idézem Mt 6,24-et, ami a zsidóságra is vonatkozik: „Senki nem szolgálhat két úrnak.” (a Kettős hűség kérdése)

Vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr a magyarság iránti hűségéért — nem utolsó sorban irodalmi munkásságáért — háborús érdemrenddel tünteti ki, különös tekintettel a bolsevik forradalom és a nemzetárulók elleni harcáért.

A nagy Signum Laudis-t adományozta a háború és a forradalmak idején tanúsított bátor, mindenre elszánt hazafias helytállása miatt. Kulturális tevékenysége tekintélyes elismerése a Korvin-koszorú neki ítélése 1930-ban. Férfiakat megszégyenítő bátorságára mi sem jellemzőbb, mint az, hogy anarchikus, háborús időkben írja meg és adja ki a „Bujdosó könyve”-t, valamint ugyanekkor létrehozza a MANSZ-t. Csupán az isteni Gondviselésnek köszönhető, hogy az írónőnek nem esett bántódása! A magát „Bujdosó könyvében” (is) magát vállaló írónő könnyen agresszió, merénylet áldozata lehetett volna, mint Tisza István.

Mme Curie halála után 1935-ben az a megtiszteltetés érte hazánkat és Tormay Cecile-t, hogy megüresedett székébe a Népszövetség meghívta legmagasabb tanácsába: a Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottságába. Ide egyhangúlag választották be. Ekkor már főleg szíve miatt igen sokat betegeskedett. Egészségét a haza javára továbbra sem kímélte, vállalta az újabb feladatokat. Az örökös készenlét a megerőltető szellemi munka mellett, a gyakori utazások fizikailag is megterhelték. Tormay Cecile először 1935. július 16-án jelent meg a Népszövetségben. Síkraszállt Trianon ellen, folytatta szakadatlan küzdelmét a revízióért Genfben is.

Két debreceni professzor felterjesztésére jelölték 1936-ban az Irodalmi Nobel-díjra. Bekerült a legjobb öt pályázó közé. Ekkor nem sikerült díjat kapnia, de úgy hírlett, hogy 1937-ben a Nobel-díjat magyar és skandináv írónő között osszák meg. Váratlan, szívelégtelenség miatt bekövetkezett halála azonban meghiúsított minden emberi és földi számítást.

Kálváriás útja hamarosan lezárult. 1937 április 2-án reggel hét óratájt visszaadta lelkét Teremtőjének. Szent Pál apostollal ő is mondhatta: „Futásom elvégeztem, a hitet megtartottam!” Mátraházán, kedves tartózkodási és pihenőhelyén érte utól a halál, a „Meseházban”. Sajnos már nem élhette meg álmai valóra válását, Trianon ledöntését, az első (1938) és második (1940) Bécsi Döntést, valamint a Délvidék (1941) visszatértét, amelyben rendíthetetlenül hitt, és amelyet megjövendölt: „Ti még nem látjátok, de ha két karotokban felemelítek kicsiny gyermekeiteket a fejetek fölé, túl messze ők már meglátják azokat az eltépett tájaknak a közeledését, amelyekért jobb jövendőnk hitével ti mindig csak dolgoztatok” — mondta egy nőgyűlésen.

Halála megrendítette a nemzeti társadalmat. Idézet a „Nemzeti Újság” vezércikkéből: „Tormay Cecile meghalt. Talál-e majd nemzete méltó kifejezést hálájának aziránt, aki egész nagyszerű életét (szíve) utolsó dobbanásáig az ő oltárán áldozta fel.” Akár végrendeletnek is tekinthetjük e sorát: „A földön csak az az eszme maradandó értékű, amelyekért van, aki meghalni tud.”

Tormay Cecile utolsó földi útjára 1937. április 5-én az Iparművészeti Múzeum kupolacsarnokából indul el. Porhüvelyét ott ravatalozták fel méltó pompával. A búcsúztatásán megjelent többek között vitéz Horthy Miklós kormányzó úr és a Főméltóságú Asszony, Darányi Kálmán miniszterelnök, gróf Teleki Pál, Kállay Miklós v. miniszterelnök, József Ferenc királyi herceg. A MANSZ nevében Ágoston Gézáné mondott Istenhozzádot Tormay Cecile-hez. A gyászszertartást Krizs Árpád, a Szent Rókus plébánia plébánosa végezte. Az ünnepélyes ceremónia után a gyászoló gyülekezet megindult a magyar emberek sokaságával övezett utcák között a Kerepesi temetőbe, de lélekben az egész nemzet kísérte utolsó útjára a magyarság Nagyasszonyát. A Kerepesi temető művész parcellájában kapott nyughelyet. A 42-es díszparcellájában az első sor 67. számú sír lett az övé. Akkor még azt hitték, mindörökre. A bölcső immár koporsóvá lett... Sírhalmát, amit frissiben emeltek fölibe, elborították a hála, a hűség, a hazaszeretet soha el nem hervadó virágai. A hervadhatatlan érdem örökzöld sugárkoszorúja azóta is, időtlen-időkig ott fényesedik felette. Glóriás tündöklése beragyogja mindörökre a magyar horizontot és azt a földdarabkát ott, ahol most van.

Rokonai kívánságára, dr. Ritoók Zsigmond óhajára 1969 novemberében Tormay Cecile sírját megbontották, maradványait exhumálták. A Kerepesi Temető (Ma Nemzeti Sírkert) rovására terjeszkedő Taurus Gumigyártól tartottak . A család attól félt, hogy nyughelyét is felszámolják. Rokonai időközben mind elhaltak, vagy ha még élnek közülük, valahol külföldön tartózkodnak. Ezáltal Ritoók Zsigmondra hárult a döntés. (Ne feledjük, akkor még tombolt az idegenszívű kommunizmus!) Maradványait összehamvasztották szüleivel, Tormay Bélával és Tormay Bélánéval, valamint nagybátyával, Barkassy Gézával. Azóta közös sírban, a Farkasréti temető urnafülkéjében nyugszanak. Az 50/362 jelű urnafülke lejáratának ideje: 2009. Csak Tormay Béla nevét tünteti fel... Bár a Kerepesi temetőben levő sírhelye csak egyszerű, polgári kivitelű volt, mert úgy hitték, tudták, hogy elhantolása itt csak ideiglenes lesz. A család elképzelése szerint Nádudvaron a családi kriptában helyezték volna idővel végső pihenőre. A sors, amint a fentiekből kitűnik, másként intézkedett, másként vélekedett...

A ma is létező, VIII. kerületi Kőfaragó utca 3-ban lévő hajdani házát annak falán emléktábla jelölte 1945-ig. A Kőfaragó utcát halála után hamarosan átkeresztelték Tormay Cecile utcává. A hálás magyar nemzeti utókor később egész alakos szobrot emelt Neki a Károlyi kertben. Itt állt Prohászka Ottokár, a magyarság apostol-püspökének a mellszobra is, amíg „véletlenül” Leimdörfer György le nem döntötte. Hogy ki az? Faludy György, az alanyi költő... Szobrát már 1944-ben megtalálta, utolérte az idegen faj bosszúja. A nyár folyamán fejét vették, szobrát lefejezték. Ez nem is csoda, hiszen éppen fejével, eszével gyűlt meg a bajuk. A feltehetőleg kommunista partizánok aztán (f)elszabadulásuk után befejezték a félbehagyott „munkát”, megmaradt torzóját elbontották. A (f)elszabadult zsidóság magyarellenes vérengzése, bosszúja közben megfosztotta az országot és a fővárost magyar jellegétől. Utcák, terek elnevezése változott az új Messiások ízlése szerint. Régi nagyjaink nem kerültek szoborparkba, kellett a vas az acél országának...

Írásait, szellemét elfeledtették. Balgán azt hitték, ez így marad mindörökre... A Dunaparton szobrot emeltek a hazaáruló, nemzetgyilkos Károlyi Mihálynak. Ma is összeszűkült, gúnyos, sunyi tekintettel nézi a magyar vértől soha meg nem tisztuló szürkészöld habokat.

Az 1945-től napjainkig tartó mocsokáradat azóta beszennyezte nemzetünk régi hírnevét. Rajtunk múlik, mikor jön el a Feltámadás, és mikor jön számára a valódi kegyelet és végtisztesség ideje, piedesztálra emelése, az írónő halhatatlan magyarságának elimerése. A magyarságát még vállaló utókor tartozik annyival magának, hogy részére visszavegye a Kőfaragó utcát.

A VIII. kerületi Tormay Cecile utca 3-as számú falának emléktáblája is ott legyen ezentúl az idők végzetéig! És a hűvösvölgyi Szalonka út 6/A számú villájáról se feledkezzünk meg, már csak a „Bujdosó könyv” és az épület tervezője miatt se. A műemlék jellegű épületet és egykori lakóját, Tormay Cecile-t is megilleti a kötelező tisztesség. A Szalonka út közelében, a Kondor utcánál áll egy természeti tünemény, ami hazánkban, ezen az éghajlaton szinte páratlan. Ha nem is magyar cserfa, de ott egy magányos cédrus áll. Javaslom, hogy a Magányos Cédrust nevezzük ezentúl emlékezetére Tormay Cédrusának.

A Magányos Cédrus is hirdesse, hogy, aki Magyarországért élt, holtában is halhatatlan, mert arra, akinek szíve és szelleme magyar, minden magyarnak emlékeznie kell. Tormay Cecile 1937-ben elhunyt. Az emberek, nemzedékek elhalnak, de az eszme, a nemzeti gondolat, a magyar irredenta örök — mindig újjászületik másokban, akik világra jönnek e hazában és él tovább...

Szobra újra állani fog a hármas halmok valamelyikén. Ahonnan féltőn, óvón, vigyázva tekint le ránk mindenkor a végtelen magyar időben...

(egy az egyben a Metapédiáról, sok zsidózást kivettem, de sok maradt is benne)

itt, a Szochálón, egy eléggé rosszmájúnak tűnő bejegyzés

egy másik életrajz

Wikipédia:

Tormay Cécile (Budapest, 1875. október 8. – Mátraháza, 1937. április 2.) írónő, műfordító, közéleti szereplő.

Középnemesi családba született. Édesapja Tormay Béla mezőgazdasági szaktekintély, az MTA tagja, államtitkár. Édesanyja Barkassy Hermin. Iskolai tanulmányai magántanulóként végezte. Német, olasz, francia, angol és latin nyelven eredetiben tanulmányozta a világirodalmat. 1900 és 1914 közötti külföldi utazásai nemzetközi ismertségét elősegítették.

Első könyvei az Apródszerelem, (1899) című novelláskötet és az Apró bűnök (1905) elbeszéléskötet. Első sikeres regénye az Emberek a kövek közt, (1911) a kisemberek életét ábrázolta. Megjelent angol, német, olasz, holland, finn, észt nyelven is. A Régi ház, (1914) családregény, a biedermeier kori Pest ábrázolása. Ezzel a regényével a Magyar Tudományos Akadémia irodalmi díját nyerte el. Ez a könyv is számos nyelven megjelent, az USA-ban is kiadták. Bujdosó könyv (1921–22) naplószerű regénye az 1918. október 31-étől 1919. augusztus 8-áig terjedő időszakról (őszirózsás forradalom, Tanácsköztársaság). Német, angol és francia nyelven is megjelenve világsikert aratott. Klebelsberg Kunó felkérésére latinból magyarra fordítja középkori legendáinkat Magyar Legendárium, (1935) címen. Útiélményeiről szól a Firenzét bemutató A virágok városa (1935), és a Szirének hazája (1935) szicíliai útirajzok. Az ősi küldött című regénytrilógiája a tatárjárás korában játszódik: a Csallóközi hattyú (1933) és a A túlsó parton (1934) után a A fehér barát (1939) az írónő halála következtében befejezetlen maradt. 1923-tól haláláig szerkesztette a Napkelet c. folyóiratot.

Az 1918–19 évek fordulóján létrehozta a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevű szervezetet, az I. világháború során kivérzett magyarság újraélesztésére. Zichy Rafael (1877-1944) válása után 1925-ben megvádolta, hogy volt feleségével Pallavicini Eduardina grófnővel leszbikus kapcsolatot tartott fenn. A kapcsolatot részletesen tárgyalta a korabeli baloldali sajtó. A botrány kirobbantója ellen végül a két nő rágalmazási pert indított. A bíróság nekik adott igazat, Zichyt másfél év börtönbüntetésre ítélte.

1930-ban kulturális tevékenysége elismeréseként a Corvin-koszorú tulajdonosa lett. 1935-ben a Népszövetség Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottságába egyhangúlag választották a Mme Curie halálával megüresedett székbe. Ez év július 16-i megnyilatkozásában itt is síkraszállt Trianon ellen. 1936-ban jelölték a Nobel-díjra. 1937-ben megosztva megkapta volna az Irodalmi Nobel-díjat, de halála ezt megakadályozta.

"Tormay Cecile Nobel-gyanús írónőnk. A bujdosó könyve c művét kéretik minden gondolkodónak elolvasni. Püski kiadó. (de akár itt, itt és itt is van - itt is) 1919-ben íródik. És azóta a helyzet keleten változatlan.

Esetleg érdekes az ott szereplő népbiztos et. nevét megjegyezni. Nem nehéz mert a napi lapokban az unokáik vannak."

Mondanom sem kell: inkább veszem meg a Bujdosó könyvet a Gede testvérektől, mint az Alexandriában. Esetleg elő-elő forduhat, hogy úgy mint az rtlklub a filmeknél kivágnak részeket, vagy úgy mint a tv2 "átszinkronizálnak" részeket.

Itt el is olvasható pár írása.

A bujdosó könyv interneten elolvasható itt és itt. Hogy mennyire hiteles? Nem tudom.