"Az államunk - intézményeivel, költségvetésével, törvényhozásával - átállt a globális tőke oldalára. A magyar kormány tagjai a globális tőke helyi rezidensei, akik a saját tőkeérdekeik mentén mintegy kiszolgálják, előkészítik a terepet a multinacionális tőkének. Majd ezt követően, amikor az extraprofitot megszerzik, megosztoznak ezen a profiton." 

Dr. Ángyán József előadását ajánlom figyelmetekbe (a könnyebb fogyaszthatóság érdekében egy kicsit megrövidítettem):

"Meggyőződésem, nem helyes az a diagnózis, amikor azt mondjuk, rosszul megy a kormányzás; ennél ugyanis rosszabb a helyzet. Nem a közjó szempontjából kell vizsgálnunk a történteket, mert akkor érthetetlenek, kaotikusak, megmagyarázhatatlanok a hatalom lépései. Meg kell néznünk a folyamatokat a zsákmányszerzés, az eredeti tőkefelhalmozás szempontjából is. Egy mohó csapat és klientúrája a saját érdekei mentén rendezkedik be az országban, és gyarapodása érdekében alakítja a költségvetést, a törvényeket, az európai uniós források elköltését, a nemzeti vagyonhoz való hozzáférést. A zsákmánynak három köre van. Egyik a nemzet vagyona - ennek értéke 50 ezer milliárd forint feletti, tehát ennyit lehet még ócsítva , azaz olcsósítva eladni. A másik a vállalkozói vagyon, a harmadik a föld. Maradjunk ennél. A spekuláció alapja a földvagyonnal az, hogy 2011-ben liberalizálódik a földpiac Magyarországon. A mai, hektáronkénti szántóárak az országban keletről nyugat felé indulva 200 ezer és 2 millió forint között vannak, ezeket a városok közelsége módosíthatja. Ám ha átlépünk Ausztriába, a kevés még eladó föld hektárja 10 millió forintnál kezdődik. Ez a különbség pedig nem csak a legmohóbb körökben éri el az ingerküszöböt. A föld egy része magyar gazdálkodók kezén van, hozzaférni pedig csak úgy lehet, hogy egy részüket el kell távolítani a helyről, ahol még dolgozik, és a kenyerét keresi. A föld másik részét az állam kezeli, ez 1,5 millió hektár.

 Milyen módon lehet gyorsan elvinni a közös kasszából a pénzt? Egyik a közösségek, önkormányzatok és a családok vagyona, amely a tőke számára hozzáférhető, de ahhoz már fel kell bontani a társadalom szövetét is. Magyarországon ez tudatosan, törvények által szabályozva történt és történik. Hazákban 180 tőkés társaság bérli a földet összesen 1,8 millió embertől. Ám azon a jogon, hogy 2006-ban ő bérelte a földet, elviszi a támogatási jogosultságot is, és úgy adja vissza a földet az államnak és a tulajdonosoknak, hogy ahhoz nekik nincs már támogatási jogosultságuk. Ez pedig vagyoni értékjogként piacra dobható, teljes értéke 450 milliárd forint. Így tőkésítenek fel 180 társaságot, s ennek az érdekkörnek a szolgálója a jelenlegi magyar kormány. Céltudatos országkirablás ez."

(Részlet a Fejér Megyei Hírlapban megjelent cikkből.)

"Merre és hogyan tovább?

– tehetjük fel a kérdést ezek után. Ez a gyorsuló és ma megállíthatatlannak tűnő új gyarmatosítási, világméretű központosítási folyamat ugyanis Dél-Amerikához, a vidéki térségek kiürítéséhez, a helyi közösségek felbomlásához, a családok elüldözéséhez, elmeneküléséhez, a nagyvárosok környéki nyomornegyedek kialakulásához, vidéken pedig a föld néhány tőkés társaság kezébe kerüléséhez, bérmunkán és néhány növény monokultúrás, iparszerű tömegtermelésén alapuló tőkés nagybirtokrendszerhez vezet, amely az egész társadalom megnyomorításával, kiszolgáltatottságának végzetes növekedésével fenyeget. A vidéket, a helyi közösségeket, a gazdatársadalmat és az erőforrásaikat érő támadások továbbá az azok nyomán kibontakozó társadalmi és környezeti katasztrófa ugyanis nem áll meg a városok határánál, ahogyan a Vidéki Térségek Európai Kartája mondja: „Város és vidék közös sorson osztozik”. Ez a jövőkép nem sok jót ígér számunkra, és éppen napjainkban, Dél-Amerika példáján látjuk, hogy milyen nehéz ebből a mélységből felkapaszkodni.

És mégis és mindezek ellenére azt állítom, hogy még mindig van esély annak a jövőképnek a megvalósítására, amit a rendszerváltó elképzelések formáltak, és amely meggyőződésem szerint az egyetlen járható utat jelenti a Kárpát-medence magyarsága számára. Egyet kell értenem mindazokkal, akik az új gyarmatosítással, a világméretű központosítással szemben a helyi gazdaság és társadalom megerősítésében, a globális piacot ellensúlyozó állami akar érvényesítésében és a kis területi egységek közösség által támogatott önállósodásában és együttműködésében látják a kivezető, a németh lászlói „harmadik” utat. Ennek jegyében a lehető legnagyobb mértékig törekednünk kell a tájegységek önálló termelésére, a helyi mezőgazdaság, ipar, kereskedelem fejlesztésére. Nem adhatjuk föl a földrajzi és kulturális hagyományainkból fakadó termelési módjainkat, terményeinket, hagyományos növény- és állatfajtáinkat, helyi üzemeinket, mint ahogy fontos lehet a helyi energiatermelés és -ellátás is. Mindezek fejlesztése munkaalkalmakat is teremt a helyi közösségek számára. A harmadik világ tönkretételében éppen annak volt igen nagy szerepe, hogy a táj és éghajlat jellegének megfelelő ősi termelési módokat és eljárásokat külső nyomásra monokultúrákkal cserélték fel, és a biológiai-kulturális sokféleségük elvesztése fő oka volt elszegényedésüknek, eladósodásuknak. Látnunk kell, hogy minél inkább elfogadjuk a ránk erőltetett, tőlünk idegen gazdasági, termelési szokásokat, módokat, feladatokat, annál inkább kiszolgáltatottak leszünk, és erősítjük gyarmati helyzetünket. Meg kell őriznünk a helyi természetet, és egészséges, helyi termékeket kell biztosítanunk a helyi fogyasztóknak. A fönntartható helyi közösség egyik alapvető működési elve, hogy mindig a helyi szükségleteket kell előbb kielégíteni, s csak utána juthat a termékekből a közeli városnak, majd csak azután a távolabbiaknak. Fontos továbbá, hogy fejlesszük a kis méretű, helyi üzleti és ipari tevékenységeket, minél inkább helyi energiaforrásokat használjunk, a pénz a lehető legtovább a helyi közösségen belül forogjon, és a falusi közösség legyen mindig kapcsolatban a közeli város közösségével. A diffúz, kis léptékű, nagy központok nélküli, hálózati gazdaság csökkenti a társadalom kiszolgáltatottságát, működésének, élelmezésének – raktározási, hűtési, szállítási, kereskedelmi, hirdetési – költségeit. Azáltal pedig, hogy közel hozza a termelőt a fogyasztóhoz, növeli a közösség élelmezési és élelmiszerbiztonságát is.

Jogosan kérdezhetik persze, hogy a leírt körülmények között hogyan képzelem mindezt? Vajon rendelkezésre áll-e az általam felvázolt jövőkép eléréséhez szükséges tőke, munkakultúra, piac és társadalmi/politikai akarat, illetve a világ – és benne hazánk – errefelé halad-e vagy sem? És hol a parasztság, akire számítok? Komoly kérdések ezek, amelyekre nem is egyszerű röviden válaszolni.

A vidék, a falu társadalma ma valóban összetettebb, mint volt akár 2-3 évtizeddel ezelőtt, és benne a gazdatársadalom – bár ma is meghatározó, de létszámában mégis – lényegesen kisebb csoportot képvisel. Sok településen már nem találunk többet, mint tizenöt-húsz – valóban a földből élő – gazdát. Ráadásul ez a gazdatársadalom is több rétegű, és sok függ attól is, hogy az ország melyik részén vizsgálódunk. Azokon a tájakon például, ahol régen nagy uradalmak voltak, s ahol ennek következtében jelentős lélekszámú cselédség élt, ott a mai mezőgazdasági munkás elfogadja, mi több másoktól várja: mondják meg, mit kell tennie. Ez a réteg nehezebben áll ki a saját érdekeiért. Ide sorolhatók azok a leszakadó, önállóságra képtelen rétegek, azok a falusiak is, akik munkanélkülivé lettek a nagy ipari vállalatok, állami gazdaságok, termelőszövetkezetek megszűnésével, és azok is, akik a fenyegető városi szegénység elől menekültek vidékre. Más a helyzet pl. Hódmezővásárhelyen és környékén vagy a Kunságban, ahol komoly hagyományai vannak az önálló gazdálkodásnak, a „parasztpolgárosodásnak”. Nos erre az újraszerveződő „parasztpolgárságra”, a kis- és középbirtokos rétegre számítok. És a hiedelmekkel ellentétben – bár a kormányzattól szinte semmi segítséget nem kapnak, mondhatnánk ellenséges politikai környezet veszi körül őket, mégis vagy talán éppen ezért – jelentős erőt képviselnek. A regisztrált, élethivatásszerűen mezőgazdaságból élő magángazdaságok száma meghaladja a 200 ezret, és ők művelik ma a mezőgazdasági terület több, mint felét. Közelről ismerem ezt a gazdatársadalmat, és a sorsom úgy hozta, hogy az elmúlt három évben még közelebb kerültem hozzájuk. Ha a szakmapolitika és a kormányzat csak kicsivel jobban segítené ezt a réteget továbbá az őstermelők és a részfoglalkozású gazdálkodók, a mezőgazdálkodásból a megmaradáshoz szükséges jövedelemkiegészítést szerzők, a legkisebbek 500 ezres táborát, akkor az egész falut és a vidéket is képesek lennének magukkal húzni, és munkát adhatnának a falu leszakadó rétegei egy részének is.

Ami a politikai akaratot illeti, nincsenek illúzióim. Ha a tőkés csoportok, a nagytőke érdekeit képviselő kormányzást nem sikerül megváltoztatni, úgy az éppen ezt a paraszti réteget hozza a legsúlyosabb helyzetbe. Magam úgy látom, hogy a „parasztpolgárság” elszánt arra, hogy szembeforduljon a gazdatársadalom és a vidék ellehetetlenítéséhez vezető folyamatokkal, melyek az egész társadalmat végveszélybe sodorhatják. Az azonban valóban kétséges, hogy ez a réteg egyedül képes-e a viszonyokat megváltoztatni. Ereje tán ahhoz elégséges, hogy ismét működébe hozza a társadalom „kikapcsolt immunrendszerét”, mozgósítsa ellenállóképességét. Bízom abban, hogy közel van a társadalmi léptékű kijózanodás ideje! Rádöbben a magyar társadalom arra, hogy a nagytőke érdekeit képviselő, vadkapitalista, a piac szentségében, mindenhatóságában hívő hazai neoliberális gazdaságpolitika, annak a világ számos térségében megbukott, szélsőséges formája végzetes következményekkel járhat nemcsak a vidékre, a gazdatársadalomra, hanem az egész magyar társadalomra.

Ami a forrásokat illeti, egy tévhitet el kell oszlatnom: alapvetően nem azok mennyisége, hanem elképesztően egyenlőtlen elosztása, szűk tőkés csoportok irányába terelése okoz problémát. Valószínűleg nem véletlenül nyilatkozta 2005 elején Szanyi Tibor, aki az FVM politikai államtitkáraként elég közel volt a források elosztásához, hogy „az agrárpénzek több mint 90 %-át kevesebb, mint 100 ember teszi zsebre”. És nem kevés pénzről van szó. Az agrár- és vidékfejlesztésre rendelkezésre álló – a mindannyiunk által összeadott hazai és EU közpénzekből származó – forrás meghaladja az évi 400 milliárd Ft-ot. Nem „rózsaszínű álom” tehát annak a programnak a megvalósítása, amely a helyi közösségek, a vidék társadalma és gazdasága, az egyéni parasztgazdaságok megerősítését és összefogásuk segítésével piaci versenyképességük növelését eredményezheti. „Csak” az kell ehhez, hogy „közpénzeket kizárólag a köz számára hasznos teljesítményekért adjunk”. Az a jelentős nagyságrendű közpénz, amit ma túlnyomórészt tőkés társaságok extraprofitjának növelésére fordítunk, katalizálhatja a gazdatársadalom, a gazdálkodó családok, a kis- és középbirtokok, vállalkozások és mindezzel a vidék gazdaságának és társadalmának megerősödését.

Nincsenek atekintetben illúzióim, hogy a „kapuvárosokban szigetszerűen megjelenő külföldi tőke” megoldhatná a magyar agrárium és vidék problémáit. Nem is ez a szándéka! Nem tartom tehát meglepőnek, hogy a rendszerváltás óta tartó – zömében „spontán” – „privatizációs” folyamatok a jelenlegi helyzethez vezettek. Az államot azonban szilárd meggyőződésem szerint éppen azért tartjuk fenn, hogy a köz érdekében – a korszerű ökoszociális piacgazdasági modellnek megfelelően – korlátok között tartsa ezeket a spontán mechanizmusokat, a közpénzeket pedig ennek jegyében a köz számára hasznos teljesítmények honorálására fordítsa. A környezet, a gazdaság és a társadalom harmóniájának helyreállításában, kiegyensúlyozott, fenntartható fejlődésében csak akkor reménykedhetünk, ha abban a „modern kétpártiságban”, amelyben az egyik oldalon a – helyi rezidensek által támogatott – globális tőkeérdekek, a másik oldalon pedig a helyi közösségek érdekei állnak, az állam – eredeti funkciójának megfelelően – a közösségek pártjára áll. A szükséges változáshoz, a vázolt jövőkép irányába történő elmozduláshoz – megfelelő politikai akarat esetén – a ma még létező gazdatársadalomra magától értetődően számíthatunk, a közpénzek és a mozgósítható magánpénzek pedig – multinacionális tőkeérdekeltségektől függetlenül is – rendelkezésre állnak."

(Részlet A rendszerváltó reménységektől a falurombolásig c. írásból.)

Az adóamnesztiára vonatkozó törvénymódosítás szövege:

276. § (1) Az adózó a 2008. és 2009. adóévi társasági adókötelezettsége megállapítása során a Tao. 7. § (1) bekezdésének g) és gy) pontja alkalmazásakor az adózás előtti eredményt csökkentheti az ellenőrzött külföldi társaságtól kapott (járó), az adóévben bevételként elszámolt osztalék és részesedés, valamint az ellenőrzött külföldi társaságban lévő részesedés jogutód nélküli megszűnés, jegyzett tőke tőkekivonás útján történő leszállítása miatt elszámolt bevétel 75%-ával, feltéve, hogy az adózó az így elszámolt bevétel 50%-ának megfelelő összeget - legkésőbb legkésőbb 2009. december 31. napjáig - a Magyar Állam által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírba (állampapírba) fekteti, és ezt az összeget az eredeti befektetés időpontjától számított 2 évig kizárólag az említett értékpapírban tartja. Nem minősül a feltétel megsértésének, ha az adózó az értékpapír lejárata vagy cseréje esetén a befektetés összegét legfeljebb alkalmanként 15 napig bankszámlán vagy ügyfélszámlán tartja. Az adózás előtti eredmény csökkentésére vonatkozó fenti kedvezményt az adózó kizárólag abban az esetben veheti igénybe, ha az ellenőrzött külföldi társaság az osztalékfizetés alapjául szolgáló jövedelmét legkésőbb 2009. december 31. napjáig bevételként elszámolta.363 

(2) Az adózó a 2008. és 2009. adóévi különadó-fizetési kötelezettsége megállapítása során a Kjtv. 3. § (3) bekezdésének a) pontja alkalmazásakor különadó alapját csökkentheti az ellenőrzött külföldi társaságtól kapott (járó), az adóévben bevételként elszámolt osztalék és részesedés 75%-ával, feltéve, hogy az adózó az így elszámolt bevétel 50%-ának megfelelő összeget - legkésőbb 2009. december 31. napjáig - a Magyar Állam által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírba (állampapírba) fekteti, és ezt az összeget az eredeti befektetés időpontjától számított 2 évig kizárólag az említett értékpapírban tartja. Nem minősül a feltétel megsértésének, ha az adózó az értékpapír lejárata vagy cseréje esetén a befektetés összegét legfeljebb alkalmanként 15 napig bankszámlán vagy ügyfélszámlán tartja. Az adózás előtti eredmény csökkentésére vonatkozó fenti kedvezményt az adózó kizárólag abban az esetben veheti igénybe, ha az ellenőrzött külföldi társaság az osztalékfizetés alapjául szolgáló jövedelmét legkésőbb 2009. december 31. napjáig bevételként elszámolta.364 

(3) A magánszemély a 2008. és 2009. évi személyi jövedelemadó kötelezettsége megállapítása során az Szja tv. e törvénnyel megállapított 66. § (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott mértékű adót fizet az Szja tv. 28. § (12)-(13) bekezdése, és - ha a jövedelemszerzés helye külföld - 65-68. §-a szerinti jövedelem után, feltéve, hogy a jövedelem 50%-ának megfelelő összeget, ha azt pénzben szerezte meg és/vagy az Szja tv. 28. § (12)-(13) bekezdésének hatálya alá tartozik, - a jövedelem megszerzését követő 30 napon belül, de legkésőbb 2009. december 31. napjáig - a Magyar Állam által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírba (állampapírba) fekteti, és ezt az összeget az eredeti befektetés időpontjától számított 2 évig kizárólag az említett értékpapírban tartja. Nem minősül a feltétel megsértésének, ha a magánszemély az értékpapír lejárata vagy cseréje esetén a befektetés összegét legfeljebb alkalmanként 15 napig bankszámlán vagy ügyfélszámlán tartja. A fenti kedvezményt az adózó kizárólag abban az esetben veheti igénybe, ha az ellenőrzött külföldi társaság az osztalékfizetés alapjául szolgáló jövedelmét legkésőbb 2009. december 31. napjáig bevételként elszámolta.365 

(4) Az (1)-(3) bekezdés rendelkezései nem alkalmazhatók azon jövedelmekre,

a) amelyeket olyan ellenőrzött külföldi (alacsony adókulcsú államban székhellyel rendelkező) társaság (egyéb szervezet) fizet (juttat), amelynek székhelye a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezettel (OECD-vel) együtt nem működő Andorra, Monaco, Liechtenstein államban van;

b) amelyek bűncselekményből erednek.

(5) Az adókötelezettség megállapításakor az (1)-(3) bekezdés szerint figyelembe vett jövedelemmel összefüggésben a magánszemélynél keletkezett bevétel vagyongyarapodásnak nem minősül, ezzel összefüggésben vagyongyarapodás nem vélelmezhető és nem állapítható meg.

277. § (1) Amennyiben az adózó a 276. § (1)-(3) bekezdéseiben leírt kedvezmények bármelyikét igénybe veszi és az e rendelkezésekben meghatározott személy által az ott meghatározott módon az adózó részére juttatott bevételnek a 276. § (1)-(3) bekezdésében megjelölt részét vagy annak megfelelő összeget az ott leírtaknak megfelelően befekteti, úgy a bevételt juttató személy azon ügyleteivel kapcsolatosan, amelyekből származó jövedelmek (vagy azok egy része) a 276. § (1), (2) vagy (3) bekezdése szerinti bevétel alapjául szolgáltak, és amely jövedelmeket a bevételt juttató személy legkésőbb legkésőbb 2009. december 31. napjáig bevételként elszámolta, sem az adózóval, sem más, a Tao. vagy az Szja tv. hatálya aló tartozó személlyel, vagy a Tao. és az Szja tv. hatálya alá nem tartozó személlyel szemben366 

a) az Art., a Tao., az Szja tv., a Kjtv. és más, adózásról vagy illeték fizetéséről szóló jogszabály alapján utólagos adómegállapítás nem tehető; valamint

b) ezen jövedelem keletkezésével, befolyásával összefüggő adó- és illetékfizetési, valamint számviteli kötelezettségekkel, a jövedelem keletkezésével, befolyásával kapcsolatos okiratok kiállításával, azok felhasználásával, valamint a keletkezett jövedelmekkel végzett pénzügyi műveletekkel kapcsolatos büntetőjogi felelősség nem állapítható meg.

Az e bekezdés szerinti mentesség kifejezetten kiterjed azon személyekre is, amelyek a bevételt juttató személy jövedelmére tekintettel nem vallottak be jövedelmet.

Az eljáró hatóság a törvény 276. § (1)-(3) bekezdései bármelyikében leírt kedvezményt igénybe vevő adózó ellenőrzése esetén jogosult kérni az adózó írásbeli nyilatkozatát arról, hogy mely jövedelem szolgált a 276. § (1)-(3) bekezdései szerinti bevétel alapjául. Amennyiben az adózó a fenti nyilatkozatot az adóhatóság felszólítását követő 30 napon belül az adóhatóság részére megadja, úgy az adóhatóság ellenőrzési jogköre a nyilatkozat valóságtartalmának megállapítására terjed ki. 

 

 

 

  A védegyletes Boda Zsolt (szerintem jóhiszemű) véleménye itt olvasható.