"Nimród volt a neve", vagy Ménrót?
„Hunor s Magyar, két dalia,
Két egytestvér, Ménrót fia.”
Óriási vita folyik a magyar őstörténetről, honnan származunk, hová tartunk? Sajnos, akárcsak a politika, a magyar tudományos élet is két táborra szakadt, amelyek nem állnak szóba egymással, átjárás alig van köztük, ha esetleg mégis megtörténik a csoda, az újonnan érkezett azonnal felveszi a helyét a lövészárokban és gondolkodás nélkül tüzelni kezd volt harcostársaira. Néha a változatosság kedvéért a saját sorok közé is leadnak egy egy sorozatot, csak hogy érdekesebb legyen a lövöldözősdi. A közönség pedig ész nélkül szurkol a választott ideológiájának.
Ezen szeretnék kicsit változtatni és bár szerintem lehetetlen, de minél inkább megközelítve a történészi ideált, „harag és elfogultság nélkül” utánajárni néhány kérdésnek. Az első kérdés: Ki az a Ménrót?
Ki az a Ménrót, a magyarok (és a hunok) ősapja? Kire vezette vissza a középkori magyar krónikás a magyar nép eredetét, kitől származtatta magát évszázadokon (évezredeken?) keresztül a magyar királyi család? A választ első nekifutásra a magyar krónikákban próbálom meglelni.
Az első krónika, amivel érdemes elkezdeni a keresgélést van egy kis baj: Hiába keresték, nem találták meg (ha volt egyáltalán). Ez az úgynevezett „ősgeszta”, amely elveszett. Nem maradt fenn. Írta valaki, vagy írták valakik (ha írták egyáltalán), valamikor a 11.-13. században, valakinek, valamilyen céllal. Ezt mind tudjuk róla. Meglévő krónikák szövegelemzéseiből és utalásaiból sejtik egyesek, hogy ilyen lehetett. Utalásnak tartják pl. a Képes Krónikából a következő részlet:
„A magyarok történetéről szóló régi könyvekben meg van írva az is, hogy…”
Ami meg vagyon írva, mostan nem érdekel minket, csak az utalás arra, hogy voltak régi magyar KÖNYVEK, melyek a magyarok történetéről szólnak. KÖNYVEK! Ajajj, akkor ezek szerint nem is egy ősgeszta van, hanem több? Sajnos erre Kristó doktor és társai nem adnak választ, a többes számot nem veszik figyelembe, szerintük a „könyvek” egyértelmű utalás az egykori ősgesztára. Hát, így kell kezelni a forrásokat, ez egy vérbeli történész. Az elmélethez igazítjuk a fennmaradt corpusokat. Lesz még ilyen sok, nem kell aggódni, ez csak a bemelegítés.
De térjünk a lényegre: Ha ennyi mindent tudunk az ősgesztáról, akkor mit nem tudunk? Csak egy dolgot nem, mégpedig azt, mi volt benne. Mivel nem tudjuk miről szólt, nem tudjuk, mit mondhatott Ménrótról, ezért kár volt vele ennyit is foglalkozni, ugorjunk tovább olyanra, ami fennmaradt.
Az első, és legkorábbi krónikánk (pontosabban gestánk), ami meg van ma is, Anonymus Gesta Hungaroruma. Valamelyik Béla (talán a harmadik) király jegyzője volt P. Mester, aki először (vagy másodszor, esetleg harmadszor, vagy ki tudja hányadszor) megörökítette a magyar nép rejtélyes történetét.
Sajnos itt is van egy kis bibi. Anonymus egy árva szót nem ír Ménrótról. Szerinte:
„Szkítia első királya Jáfet fia Magóg volt, népét Magóg királyról nevezték magyarnak. Ettől a királytól származott a nevezetes és hatalmas király, Attila, aki az Úr megtestesülésének 451. évében Szkítia földjéről erős haddal indult el. (…) Hosszú idő elteltével az említett Magóg királytól származott Ügyek, Álmos fejedelem apja, akitől Magyarország királyai és hercegei eredetüket származtatták, miként későbbiekben majd szólunk róla”
Na frankó! Egy sor nem sok, annyi nincsen Ménrótról. Mentségünkre legyen mondva, a történészek szerint Anonymunak halvány lila gőze volt a magyar őstörténetről, semmi más. Külföldi szerzőkre és a saját fantáziájára támaszkodott munkája elkészítésekor, így nem valóságos, hanem költött őstörténetet vetett papírra. Ezt kortársai és a későbbi krónikások is sejtették, ezért a 14. századtól feledésbe merült, a 13. században pedig egy másik jegyző, bizonyos Kézai Simon (egyesek szerint) pont azért írta meg munkáját, hogy Anonymust korrigálja vele.
Utolsó írka