KáKánBéKa
Tom Bobb írása az Agymosott blogon Rudolf Hessről. Érdemes elolvasni. Itt.
A képen Adolf Hitler és az egyik Rotschild. (Meyer?)
Részlet: "A bíróság, akik legitimitására Robert Taft amerikai szenátor ezt köpte oda: „Ha a győzők törvény előtt ítélik el a legyőzöttet, az soha nem történhet elfogulatlanul, mindegy, mennyire körítjük az egészet az igazságosság formáival”. És milyen igaza volt!
A szedett-vedett bírósághoz a legendás Patton tábornoknak is volt egy-két szava, melyeket nem felejtett el ki is ejteni a száján („Őszintén ellenzem ezt a háborús bűnösdi dolgot. Sportszerűtlen és a szemita népekre jellemző. Azt is ellenzem, hogy hadifoglyokat rabszolgamunkára küldjenek idegen országokba, ahol sokukat halálra éheztetik majd.”(Patton tábornok személyes levelezéséből, M. Blumenson: The Patton Papers (Boston: Houghton Miffin, 1972)), és ezen „beszólása” következtében aztán gyorsan autóbalesetet szenvedett, és ha hiszed, ha nem: a heidelbergi katonai kórházban rejtélyes körülmények között életét vesztette."
ROTHSCHILD-éknál feljegyzett mondat egy 1773-as francia újságból: "Megérte nekünk, pedig sok emberünket áldoztuk fel érte. Egy áldozat a mi oldalunkon ezer gójjal felér."
- nem akarod tudni -
Vannak időnként ezek a felesleges lármák. Jönnek a hangok jobbról, és jönnek balról is, olyan vad, felbőszített, politikailag „zokni” emberektől, akiket valami csoda folytán illene vezetőknek, politikusoknak, gazdasági szakembereknek neveznünk, de én megmaradok ennél a számukra kedvező, nem sértő rezsimkatona kifejezésnél – gondolván rá, hogy ez jobban illik hozzájuk.
Most mit titkolózzunk?
Kérdezd meg, miért hiszem azt, hogy egy gazdasági, politikai rezsim irányítja az országunkat, és én azt felelem, hogy egyik és legfontosabb dolga egy tömegtől rettegő, hatalmát féltő rezsimnek, hogy folyamatosan tilt, tagad, hazudozik, képmutat. Vagyis csak körül kell nézned, és nem hülye kérdéseket feltenned.
Jönnek ezek a neonácik (bőrfejűek?), akik szeretnék megünnepelni azt a Rudolf Hess-t, aki körül elég sok érdekes kérdés merült fel a múltban és merül fel a jelenben is. Erre a magyar sündőrség gyorsan betiltja a rendezvényt. Ekkor újabb kérvény érkezik, újabb betiltás. Nos, ha hiszed, ha nem, ekkor újabb kérvényt nyújtanak be a srácok, és újabb elutasítás következik, újabb kérvény, újabb pofon, újabb kérvény, újabb…
Várjunk már!
Mi a fene folyik itt, és miért nem lehet egy Hess-t ünnepelni 2009-ben?
Rudolf Hess náci volt. Ezzel indítsunk. A második ember volt a Birodalomban Adolf Hitler után. Az egyik szadista kitervelője volt a második világháború kezdeti eseményeinek, talán még azt is tudta (sejtette?), hogy a zsidóknak bizony halniuk menniük kell, és tisztában volt vele, hogy ha kellőképpen körültekintő harcokat vívnak, akár váll váll mellett az angolokkal (akiknek akkortájt hatalmas világbirodalmuk volt), akkor egyszer s mindenkorra véget vethetnének a Föld teljes pénzügyi rendszerének magánkézbe „lopásának”.
Na, itt már baj van.
Pontosítunk.
Egyesek szerint valami nagyon el lett baszva rontva akkor, mikor egy Mayer Amschel Rothschild nevezetű „kilincsorrú” emberkének megengedtük, hogy ilyen hangzatos mondatokkal üldözze a saját démonjait: „Add meg nekem a hatalmat, hogy egy ország pénznemét kontrolláljam, és nem törődöm azzal, mi történik a kormányban és a parlamentben”, ami, valljuk be, egy tökéletes zsidó észjárással párosított, pöffeszkedő, undorító kijelentés. Ez az ember természetesen bőszen mondhatott ilyeneket – érinthetetlen volt a vagyona miatt.
1913. december 23-án, este hat órakor az akkori amerikai elnök, a tehetetlen, „megkötözött” Woodrow Wilson aláírta a Federal Reserce Act-et, amivel végül is létrehozta a FED-nek nevezett torzszülöttet, és átadta a pénzkibocsátás jogát egy magánvállalkozásnak.
A pénz mögött általában aranyfedezetek húzódnak. A FED-et irányító bankárcsoport szép lassan eltüntette az aranytartalékokat (úgy, mint pölö kis hazánkban is tették „arra érdemes faszik” a gengszterváltozás után), és az amerikai dollár egy idő után már csak egyszerű, bárki által nyomtatható, érték, háttér, fedezet nélküli papírfecni lett, pont az a körbeírható, látható, tapintható semmi, ami ma is. (Ezen most vitatkozhatnánk naphosszat, mert a dollár nem önmaga miatt értékelődik fel ennyire, hanem azért, mert mesterségesen tartják életben, hiszen a befektetések, a kölcsönök, az adósságok java részét ebben a szar értéktelen, semmi fizetőeszközben számolják.)
A világot szép lassan elkezdte behálózni ez az aranyfedezeteket semmibe vevő pénzügyi csoport, a bankárok egy olyan társulata, amilyet még ember nem látott azelőtt. Jött a nagy-nagy válság (1929-33), a világ megroggyant tőle, de a bankárok meg sem érezték a gondot.
Jött az első világháború, ami szép vagyonokat hozott a kirobbantóknak, aztán pár évig csend honolt, miközben a szocializmus, mint őrült téveszme, bekebelezte a világ legnagyobb területű országát. Ezt követően valami Adolf nevezetű emberke elkezdett beszédeket tartani, és bizony a hallgatóságnak egyre jobban tetszettek az eszmék, a felvázolt jövőkép.
Itt kanyarodunk vissza emberünkhöz, Rudolf Hess-hez.
Gyorsan odadobok neked pár kérdést, hogy miközben olvasol, tudd, miféle irányba tartunk:
· Miért is jelent problémát, ha egy nép vezető rájönnek, hogy csak úgy tudják a jövőben is fenntartani az ország identitását, ha nem engednek be más bőrszínű bevándorlókat, ha nem engedik, hogy a polgárok más rasszból valókkal házasodjanak, és akár törvényeket is hoznak ezek érdekében?
· Miért kapott Hess tényleges életfogytig tartó börtönbüntetést, mikor adv denique 1941 májusában „kilépett” a háborúból, és szinte rögtön meg is kezdte jól megérdemelt börtönbüntetését, és a nála sokkal nagyobb, tartósabb bűnöket elkövetők, akik szintén életfogytiglani börtönbüntetést kaptak, az ’50-es években sorra szabadultak?
· Miért is állítjuk, hogy Hess őrült volt?
· Miért akarta Gorbacsov megszüntetni a büntetését, és miért nem sikerült előbb lépnie, hogy Hess kiszabaduljon, és hazatérhessen a családjához?
· Kinek az ötlete volt mártírt kreálni ebből az emberből? És miért?
Az úgy volt, hogy Hess barátunk 1935-ben lelkesen kidolgozta, és a végén aláírta a „nürnbergi faji törvények” néven is emlegetett cuccost, amely „A német vér és becsület védelméről” szólt, és ezzel nem vitatkozunk. Olyan hatalma volt az országban, amilyen senki másnak. Emberek élete fölött rendelkezett, Hitler megkérdezése nélkül dönthetett dolgokban, és minden bizonnyal el is tüntetett ki is végeztetett pár „ellenállót” a Birodalom védelme érdekében.
Ezt minden rezsim eljátssza. Ne tévedj el: a miénk is!
Aztán elkezdődött a második világháború, és a németek kénytelen-kelletlen meneteltek jobbra, meneteltek balra, pontosan úgy, ahogy a felettük (és most is felettünk) álló hatalmak szerették volna. Azok, akik megtalálták az évszázad balekját zsenijét Hitlerben.
Manapság sokat beszélünk róla, hogy van ez az iszonyatos méretű bevándorlás Európába, ami egyrészt nagyon jó dolog, mert így egy csöppet képesek vagyunk megállítani a kontinens baljós elöregedését, másrészt viszont eléggé problémás a dolog, mert a bevándorlással egyfajta olyan „multikulti” jön létre, amit előre tervezni nem lehet(ett), és ami bármikor (szó szerint) robbanhat. Hogy miért? Mert az arab, a zsidó, az európai, az algériai, a görög, a kínai, az orosz, az afgán, a néger, vagy a dél-amerikai indián bizony mind-mind más kultúrát képviselnek, egészen más az életciklusuk, máshogyan gondolkodnak, dolgoznak, pihennek, szórakoznak, esznek, és ha rendre összezárjuk őket, akkor nem fogják a másik életvitelét tolerálni, elviselni, megérteni.
Baj lesz ebből, mindannyian tudjuk, és mostanra már a vezetőink is tisztában vannak ezzel. Az európai multikulti halott ügy. Az amerikai multikulti azt eredményezi, hogy az USA 100 év múlva egy spanyol anyanyelvű, többségében kreol bőrű ember által lakott ország lesz (vagy csak országrész – ez most lényegtelen).
És ugyanígy Európa! Nem is kell 100 év hozzá, elegendő már 20-30, hogy egyes ősi európai városok végérvényesen mohamedánná legyenek, mert többségében arab bevándorlók fogják őket lakni! És engedd meg, hogy valamit azért kijelenthessünk: ehhez, ennek a jövőképnek a látványához nem kellett régen sem nagy ész! Nem kellett sokat gondolkoznia sem Adolfnak, sem pedig Rudolfnak azon, hogy egy ilyen jövő elfogadhatatlan bármelyik nacionalista nemzetnek, amelyik élhető jövőt szeretne – és ennek érdekében cselekedtek is.
Igen, Rudolf Hess és a németek többsége nem akarta, hogy a német emberek (azok a szép, szőke hajú és kék szemű, daliás egyedek)(illetve a szintén szőke és kék szemű, telt, „mellyes-tenyeres-talpas”, széles csípőjű német nők, lányok) zsidókkal házasodjanak, és nem akarták, hogy „furcsa nemi vonzódású” izék grasszáljanak az utcákon. Van ez így. Ha Hess ma élne, és látna egy buzifelvonulást, minden bizonnyal nem kellene megölni (ahogy azt sejtik a titkosszolgálatok)(de erről majd később), hanem megölné ő önmagát! Naná. Méghozzá gyorsított eljárásban.
1941. május 10-én Hess szépen elbúcsúzott minden családtagjától, megsimogatta a kutya fejét is, aztán álnéven igénybe vett egy Messerschmitt 110-es repülőgépet, elszállt vele Skócia fölé, ott kiugrott a zuhanórepülésbe állított gépből (nem akarván, hogy az akkori repülési csúcstechnika az angolok kezébe jusson), és megérkezett. El is kapták, és nem a Nagyvezérhez vitték, ahogy szerette volna, hanem meghallgatták, elkönyvelték, hogy tökéletesen ostoba, és bezárták valami rács mögé, hogy gondolkozzon, mit tett.
Az volt az utolsó szabad emberként ébredt reggele, mielőtt beült volna a gépbe.
Nem tudta.
Mivel a Brit Korona vezére, a Bagós nem akart beszélgetni a jövevénnyel, Hess-t műanyag lakat mögé zárták, és elsütötték neki az ősrégi viccet arról, hogy addig marad bent, amíg el nem fog rozsdásodni a szerkezet – és ez volt az a pont a „modern” történelemben, ahol eljöhetett volna egy hatalmas változás.
Most mondhatnám, hogy miféle világunk lehetne, ha a Gömböcfejű nem olyan csökött agyú rossz gondolkodású, agymosott marha (vagy tévedek, és inkább számára logikusan gondolkodó, szó szerint minden hájjal megkent „államférfi”?), és beszélget volna kicsit a jövevénnyel, és ezt követően Nagy-Britannia és Németország együtt harcoltak volna a kommunizmus ellen? Az a helyzet, hogy jelen pillanatban, a cikk irányvonalát tekintve, feleslegesnek vélem az ilyetén okfejtéseket, ezt hagyjuk meg más bejegyzéseim tartalmának!
Mindenesetre lehet őrültnek nevezni valakit, aki békejobbot ajánl egy olyannak, akit tökéletes partnernek vél egy hitvány világban.
A kérdésre persze, hogy Hess bolond volt-e, mint sokan szeretnék róla állítani, vagy pedig korát megelőző (nem álmodozó), felvilágosult elme, nehéz felelni. Vannak legendák, mely szerint Hitler nem is tudott az Angliába távozásról, más legendák szerint éppen vele beszélte meg Hess ezt az utat, és annak jelentősségét.
Vajon bolondnak hihetünk-e egy olyan embert, aki aktívan részt tudott vállalni egy előző nagy háborúban gazdaságilag és morálisan tönkretett ország pár év alatti szembetűnő felemelkedésén, és aki tisztában volt vele, hogy a „nemzetközi bankárok” ármányos tevékenykedése miatt lassan az egész földkerekség egyetlen igavonó állattá lesz, amelyik azért dolgozik majd, hogy megkapja a napi élelmet, és semmi többet – miközben a „gazdák” szó szerint is tejben-vajban fürdenek?
Adolf Hitler és Rudolf Hess rádöbbent arra, hogy kötelezően ki kell vonniuk Németországot a nemzetközi tőkének nevezett ragadozók karmaiból, úgy is mint a cikk elején említett Rothschild, vagy Rockefeller, vagy a bankár Morgan (akinek csak a halála után derült ki, hogy milyen kevés vagyonnal rendelkezett) karjaiból, akik 1913-ban rávették ezt a gyenge, agymosott amerikai elnököt, Wilsont, hogy ugyan már: adja át nekik az Amerikai Nemzeti Bankot, szőröstül-bőröstül, portásostul, pénzestül és aranytartalékostul, ami kérést az elnök természetesen teljesített.
Vajon miért is mutogattak Hess-re ujjal, és miért igyekeztek ráfogni, hogy bolond, ahelyett, hogy meghallgatták volna, és a Keménykalapos elé vezették volna, akivel megbeszélhették volna a két birodalom esetleges közös, tökéletesnek hitt jövőjét, melyben nincsenek háborúk, nincsenek összetűzések, semmiféle durva pénzügyi visszaélések, nincsenek „urak”, hatalmasok, kapzsi bankárok, csak a megbecsült munkások vannak, a boldog, büszke, termelő nép, és csak a fejlődő jövő létezik, ami a mai elnyomott ember számára szinte elképzelhetetlen – és éppen ezért (a hatalom, a rezsim irányából) támadható és támadott?
Rudolf Hess későn érkezett.
Későn érkezett Németország számára, és későn érkezett Skóciába is azzal a Messerschmitt 110-es géppel. Talán, ha 1923-ban a Weimari Köztársaság katonáinak nem sikerül leverni Hitler érdekes „felkelését”, hatalom-átvételi kísérletét, akkor máshogy alakul a világ sorsa, és máshogy alakul Hess sorsa is. Mert akkoriban még alig tíz éve uralkodtak csak a bankárok, és még nem volt hatalmuk Nagy-Britannia, Kanada, Svájc, Norvégia, Svédország, Franciaország (és még sorolhatnám, miféle fontos országok) felett.
Természetesen nem állíthatjuk azt, hogy Hess és Hitler annyira, de annyira okosak lettek volna, hogy csak és kizárólag ők ketten (meg a többi elvakult náci) fedezte fel, hogy a Nemzetközi Bankárok Érdekes Pötsű, De Legalább Kicsinyes Szövetsége amolyan hosszú távú világuralomra tör, de tény, hogy abban nagy szerepe volt a nevezett bankároknak, és persze a tőkének, hogy a Disznóképű ne akarjon szóba állni a „követtel”.
Hess tehát börtönbe került, a „pénzt szaró termelő srácok” megvívták második világháborújukat, nem feledve, hogy ez egy forgatókönyv, amitől eltérni képtelenség (nem is tért el tőle senki sem), majd elérkezett a forrongás vége, és megkezdődött a bűnösök pere.
Nürnberg.
A várost úgy ismerjük, mint Bajorország egyik fontos ipari központját. Itt volt a véreskezű, antiszemita, rasszista később megbélyegzett náci párt központja, ezért a szövetséges légierő előszeretettel bombázta. 1945. január második napján aztán egy olyan célzott légitámadás vette kezdetét, ami eléri az óvárost is, és olyan súlyos károkat okozott a város egész szerkezetében, hogy a háború befejezését követően sokan azt rebesgették: egyszerűbb valahol távolabb egy teljesen új várost építeni Nürnberg néven, minthogy ezt a romhalmazt helyreállítani.
Nürnbergben születtek a „nürnbergi törvények”, és itt ült össze később a legyőzötteket elítélő „nemzetközi” bíróság. A bíróság, akik legitimitására Robert Taft amerikai szenátor ezt köpte oda: „Ha a győzők törvény előtt ítélik el a legyőzöttet, az soha nem történhet elfogulatlanul, mindegy, mennyire körítjük az egészet az igazságosság formáival”. És milyen igaza volt!
A szedett-vedett bírósághoz a legendás Patton tábornoknak is volt egy-két szava, melyeket nem felejtett el ki is ejteni a száján („Őszintén ellenzem ezt a háborús bűnösdi dolgot. Sportszerűtlen és a szemita népekre jellemző. Azt is ellenzem, hogy hadifoglyokat rabszolgamunkára küldjenek idegen országokba, ahol sokukat halálra éheztetik majd.”), és ezen „beszólása” következtében aztán gyorsan autóbalesetet szenvedett, és ha hiszed, ha nem: a heidelbergi katonai kórházban rejtélyes körülmények között életét vesztette.
Egy ilyen undorító, „tákolmánybíróság”, szebb szóval élve is: erősen félretájékozott, vagy éppen félretájékoztatott kivégzők hoztak ítéletet olyan emberek fölött, akik ugyanúgy parancsot teljesítettek, mint ők maguk. Mert időnként azért ez nem kérdés: a katona parancsot teljesít, annak létjogosultságát nem kérdőjelezi meg. Ez ilyen egyszerű.
Hess természetesen nem a szó szoros értelmében vett katona volt, és nem is felsőbb utasítást, parancsot teljesített, hiszen vezető volt, egy olyan „lángelme”, aki biztos lehetett benne, hogy a szemében „felsőbbrendű nép”, az angol igenis ésszel él, nem pedig elbutított, nyomorba taszított és ezáltal befolyásolhatóbb, és biztos volt benne, hogy meg fognak egyezni a háború jövőjét, illetve a két nép jövőjét illetően.
Hát bocsánat: Rothschild gyorsabb volt! Úgy is kijelenthetnénk, hogy az ő gépe előbb szállt le Skóciában.
Sajnos.
Sok náci vezetőt kivégeztek. Kötél általi halál volt az ítélet, és szépen fel is akasztották őket, mert ez volt akkoriban az elégtétel. A többieket vagy életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, vagy pedig hosszabb-rövidebb időre vasrácsok mögé helyezve „kivonták a forgalomból”; többségük az ’50-es évek elején, közepén, végén szabadult is.
A világ lassan elfeledte a Második Nagy Háborút, a fiatal, fess nácikból középkorúak, vagy éppen idősebbek, hajlottabb hátúak lettek, az emberiség érdekes fordulatokkal vett jövőjét élte, volt itt Kánaán meg Paradicsom, meg „piacgazdálkodás”, meg testvériség és egyenlőség is – csak éppen egy bebörtönzött rabról elfeledkeztek!
Hoppá.
Valamikor a hatvanas évek végén valakinek aztán eszébe jutott „az öreg”, és felnézett, és konok pillantással megkérdezte, hogy miért is tartják még börtönben ezt az embert, de senki sem mert felelni, senki sem viselte a következményeket.
Aztán a hetvenes években is felmerült a kérdés, mikor már csak Hess miatt létezett a spandaui börtön, hiszen ő volt az egyedüli lakója. Talán nem hülyeség, mikor azt mondom, hogy olcsóbb lett volna a négy „győztes hatalomnak” (közröhej: Szovjetunió, Nagy-Britannia, Franciaország és az USA) egy jól védett villát birtokba venni, és kevesebb pénzből, profibb módon fogva tartani egy lassan, de biztosan vénülő embert, mintsem csak miatta fenntartani egy öreg, néhol romos, máshol „lakhatatlan” börtönkomplexumot.
És akkor jöjjön a kérdés, ami mindig is izgatni fogja az olyan embereket, akik szeretnek saját eszükkel gondolkodni, és félre tudják tenni azt a beléjük égetett sok baromságot, ami miatt erre az emberre, csak mint egy szörnyetegre tekintenek: miért kellett 46 évig börtönben tartani Hess-t, mi volt ennek a valódi oka, és miért nem lehetett ő is részese az amnesztiáknak, melyekkel társai az életfogytiglani büntetésükből 10-15 év leteltével szabadultak?
Kinek állt érdekében Rudolf Hess-ből mártírt kreálni?
Az oroszoknak? Az amerikaiaknak? Az angoloknak? A franciáknak?
Ki gondolta úgy, hogy kötelezően meg kell várni, míg ez az ember, egy valamikor hatalmas birodalom második számú vezetője abban a börtönben hal meg, amelyikbe az egyáltalán nem kompetens nürnbergi törvényszék életfogytiglani büntetésbe helyezte?
Hihetetlen, de igaz: az egyik pártértekezlet után az egyik jó szolga odament Gorbacsovhoz, és feltette neki a kérdést: akar-e foglalkozni vele, hogy egy Rudolf Hess nevezetű élő legenda még mindig raboskodik, holott a háború óta eltelt tíz meg tíz, meg még tíz és még tíz esztendő? Az elnök a pártfőtitkár először nem is értette, miről van szó; úgy gondolt a múltra, mint egy igazi, befejezett, ködössé érlelődött múltra, nem pedig úgy, mint egy múltra, amelyikből élő személyek képesek létezni, egyfajta történelmi személyiségek, örök nevek a történelemkönyvekből, minden rettegések emberei, fizikai lényei.
Gorbacsov megdöbbent, hogy Hess még életben van, és fogoly.
A nyolcvanas évek közepén tehát elindult valami, mikor a leszart fejű csávó a főtitkár közölte, hogy megnézik, hogyan lehetne szabadon engedni az akkoriban már elég öreg (a nyolcvanas éveit taposó) Hess-t. Hosszú procedúra vette kezdetét, melyről nem számoltak be sem újságok, sem a televíziók, a rádióműsorok, amiről végeredményben kevesen tudtak: az oroszok úgy döntöttek, elég lesz már a szenvedésekből.
Ezek az agymosottak szerint állati szinten élő, gondolkodó oroszok. Ezek hirtelen olyat tettek le az asztalra emberiességből, hogy a többi nagyhatalom sokáig csak lesett.
Igen ám, de a leskelődések közepette felmerült a kérdés: kiengedni Hess-t? Hogyan? Miért? De hiszen ez elfogadott, köztudott dolog, hogy a náci Németországnak vége, a nácik meghaltak, feloszlottak, a fasizmust is jól elkergettük, és minden katona, vezető, tiszt, értelmi szerző jól meg lett büntetve (akik meg nem, arra a zsidók vadásznak), és egyértelmű tény, hogy Hess-nek ott a helye a börtönben.
Mit táncikálnak itt az oroszok?!
Gorbacsov 1987 novemberére szerette volna szabad emberként látni Hess-t, és ez döbbenetes hír volt a többi „győztesek”, főként a karót nyeltek az angolok számára, akik ’41-től ’45-ig otthon őrizhették a férfit. Mert ha Rudolf Hess szabad ember lesz, akkor…
Csak, hogy megértsd:
· Hess nem fogadhatott látogatókat.
· Hess nem levelezhetett senkivel sem.
· Hess nem nézhetett tévét, nem hallgathatott rádiót.
· Hess nem olvashatott újságokat.
· Hess nem tudhatott a családjáról.
· Hess nem sétálhatott a celláján kívül.
· Hess egy zombi volt, mert azzá akarták tenni.
Nézzük, mi lett volna, ha ez az ember 1987 végén kikerül a börtönből, és mondjuk, családjával együtt oda költözik, ahová a legkevésbé várná a világ: az őt „kiszabadító” Gorbacsov szárnyai alá, egyenest Moszkva szívébe!
És interjúk következnek. Újságok, rádiók és televíziók.
Beszél.
Hess beszél. Mesél. Emlékezik, neveket mond, időpontokat mond, tényeket mond.
Valami kiderül. Valakik elbuknak. A múlt, a történelem más megközelítésbe kerül.
Kinek kell ez?
Rudolf Hess 1987. augusztus 17-én, 22 évvel ezelőtt, ezen a napon halt meg.
Valamiért mártír lett ebből az emberből, mert valakik azzá szerették volna tenni. És ne hidd, hogy pusztán „jóságból”, vagy azért, mert ezzel esetleg segíthettek volna ennek az öregembernek; azt mondom, hogy Hess mártírsága egy olyan hosszú művelet eredménye, egy olyan balszerencsés sorozaté, amelyet nem tudtak előre kiszámítani.
Ők.
Hess 4 évig raboskodott Nagy-Britanniában, majd leültették a többiek közé egy székre, amely egy rögtönítélő bíróság termében volt. Ott tudta meg, hogy Németország elvesztette a háborút, és azok a pajeszosok fejfedősök most ítéleteket fognak hozni.
Senki sem gondolta, hogy nem fog beleőrülni a tudatba, hogy a többieket kiengedték, miközben ő nem kap kegyelmet. Nem gondolta senki sem, hogy nem fog beleőrülni, amiért nap mint nap csak magában motyoghatott, nem szívhatott friss levegőt, nem érintkezhetett a külvilággal. Azok, akik elítélték és élték lopott életüket, azt gondolták, hogy Hess 10-15 évvel túléli majd a háború végét, esetleg szívós, és akár 20 évet is kibír, majd szépen „elcsendesül” a börtönben.
Azonban Hess kemény náci volt.
Nem adta fel. Hitt, és a hite életben tartotta.
Negyvenkét évvel élte túl a háború befejezését.
Egyesek tehát őt, mint embert, mint szinte minden ostoba, haszontalan módon elítélt, „elfeledett” rabot, mint birodalmi (második) vezetőt, mint a világtörténelem egyik (ha nem a) legérdekesebb, legjobban „elhallgatott” és legtitokzatosabb békekövetét akarták a megemlékezésükben kicsit felidézni, de ez a mai, általában a csillagokhoz (vörös) és persze a csillagokhoz (kék-fehér) szokott rezsim nem engedélyezte a megemlékezéseket.
Valahol örülök neki, hogy okos, értelmes emberek voltak a szervezők, és a tizedik kérelem után már nem erőltették annyira a Rudolf Hess megemlékezést, inkább csendben, maguk közt, némán oldották meg ezt! Nincs szükségünk Budapesten újabb sünök támadására, újabb tüntetésekre, újabb macskakövek dobálására, autók felgyújtására, kukák borogatására – mert ez nem lenne méltó egy ilyen ember szellemiségéhez.
Nem írtam, nem írhattam, hogy ilyen nagy ember, mert cikkemben nem állást foglalni, mindössze tudósítani, kicsit homályos tényeket, történéseket világosabbá, olvashatóbbá tenni akartam. Nem fogom elárulni a véleményemet, bárhogyan is szeretnéd, mert az az enyém! Van véleményem, itt hordozom magamban, és néhány barátom, ismerősöm tisztában lehet ezzel – de nem tartozik a nagyközönség, akár ezen blog olvasóira.
Én sem a véleményed szabadsága, tisztasága, mértéke, iránya miatt köszöntelek a blogomon, hanem azért, mert hiszek benne, hogy általában egyetértünk, és hogy megtaláltad azt az oldalt, ahol olyan dolgokról írnak, melyeket szívesen olvasol.
Rudolf Hess 1987. augusztus 17-én, 22 évvel ezelőtt, ezen a napon halt meg, és én így tudok megemlékezni róla, hogy eléd tettem ezt a cikket.
Nem voltam képes minden tényt összegyűjteni, minden „valóságot” feltárni, és nem tudom arra a kérdésre sem a választ, hogy akkor most kicsoda akart mártírt kreálni ebből az emberből, de hiszem, hogy egyszer, mikor ezek már nem lesznek hatalmon, és bejárásunk lesz olyan érdekes könyvtárakba, ahonnan ma még ki vagyunk tiltva, mindenre fény derül!
Nem kell gyertyát gyújtanod!
Csak egy kicsit, csak egy percig, gondolkozz el, mit olvastál!
FELHÁBORODÁSI MÉRTÉKEM: 7/10
AGYMOSOTT INDEX: 
FÜGGELÉK AZ ÉRTELMEZÉSHEZ:
A BAGÓS, A GÖMBÖCFEJŰ, A KEMÉNYKALAPOS: - Brit politikus, miniszterelnök. Szép, nagy, kerek feje volt, állandóan szivarozott, az a furcsa, bohózatba illő kalapja pedig szinte mindig a fején volt. Érdemei: „megnyerte” a világháborút, és tönkretette az angol világbirodalmat, egyben átadta a „Világ Legerősebb Nemzete” címet az Amerikai Egyesült Államoknak – mindezt cirka 5 év alatt, ami nem kis teljesítmény. Úgy hívták, hogy Winston Churchill.
KOMPETENS: - Illetékes, szakértő.
FEDERAL RESERVE ACT: - Úgy is, mint Szövetségi Tartalékrendszer, vagyis a hazug világ egyik legokosabban, legjobban, legműveltebben és leginkább vér nélküli hatalomátvételének egyik fő bástyája; az amerikai (később nemzetközi)(bár érdekes nózijú) bankárok intézménye, melyet a teljesen behálózott, tehetetlen amerikai elnök, Wilson hozott létre 1913-ban.
Ez egy pénzkibocsátó központ, egy (rossz szóval élve) fénymásoló üzem, ahonnan fedezet nélkül dobják utcára a dollárokat, a pénzt, amellyel az egész világ fizet, és ami mögött mindenki nagy, tetemes, óriási aranyfedezetet sejt – mindhiába.
Utolsó írka