szuvenír ausviccból?

frissítés: a videón, amit azóta töröltek és azóta keresek, hogy letölthessem, egy budapesti, magyar állampolgárságú, vélhetőleg zsidó származású férfi a 90-es évek elején egy külföldi stábnak, mely a hazai szélsőjobboldali elemekről készít híradást, elővesz a saját otthoni szekrényéből egy szappant, mutogatja a RIF betűket rajta ( Reines Jüdisches Fett) és angolul azt mondja: "ez valódi zsidózsírból készült"

azzal mosakodnak a zsidók, azért tartják a szekrénybe'

VAGY!, ahogy régen mi tettük az illatos szappanokkal, a szekrénybe' tartottuk, hogy a pulcsi illatos legyen

 tudjuk miből van a lámpaernyő is a szobában, és azt is, hogy a nácik élve ették meg tömegesen a zsidó kisgyerekeket, csecsemőket.

Az első világháború alatt, 1917 áprilisában a The Times azt állította, hogy a németek megfőzik halott katonáik testét, és szappant és egyéb termékeket készítenek belőle.1925-ben Austen Chamberlain akkori brit külügyi államtitkár elismerte, hogy a „tetemgyár” története hazugság volt.

A történet a második világháború kitörése után újra felbukkant, jóval azelőtt, hogy ténylegesen történtek volna ilyen kísérletek. A korabeli viccek és pletykák, illetve a brit hadifoglyok visszaemlékezései azt mutatják, hogy a történetnek széles körben hitelt adtak; ebben az is közrejátszott, hogy a német szappanok „RIF” („Reichsstelle für Industrielle Fettversorgung”, Birodalmi Iparizsírellátó Központ) felirattal készültek, amibe sokan a „Reines Jüdisches Fett” (valódi zsidózsír) szöveget magyarázták bele.

Ben Edelbaum nevű szerző 1980-ban meg­jelent visszaemlékezéseiben az alábbi mondatokat vetette papír­ra: „A gettóban a németek időn­ként kiosztották szappanainkat, amelyeken a R.J.F. felirat volt olvasható. Azonban csak a háború befejeződése után értesültünk a szörnyű igazságról. így azután a szeretteink csontjaival és húsával mosakodtunk."

Nesse Godin, egy másik emlékező, 1983-ban a kö­vetkezőt mondta a stotthofi kon­centrációs táborba érkezésének körülményeiről: „Először is le kel­lett zuhanyoznunk, és a kezünkbe nyomtak egy darab szappant. Csak a háború után tudtuk meg, mit is jelentett rajta az RJF rövidítés, néha arra kell gondol­nom, az én apám testének is benne volt egy darabja abban a szappanban, amellyel mosakodtam."

Mel Mermelstein, egy korábbi auschwitzi fogoly, 1981-ben „eskü alatt" tett tanúvallomásában állította, hogy ő és rabtársai emberi zsírból készült szappannal tisztálkodtak. Ez „vitathatat­lan tény" - hangoztatta. Se szeri, se száma a hasonló visszaemlékezéseknek. Amelyek viszont ellentmondás­ban vannak azzal az eléggé bizonyosnak tűnő állítással, hogy a háború alatt mind a táborok lakói, mind a szabad emberek körében elterjedt az „emberi szappan" előál­lításának hiedelme. Simon Wiesenthal, a neves „nácivadász" is (aki szerint még Romániába is kerültek "em­berekből készített szappanok) a következőket írta 1946-ban: „1942 után a Lengyel Főkormányzóságban minden­ki tudta, mit jelent a RIF rövidítés". Persze lehet, hogy egyesek tudták, mások meg nem tudták. Wiesenthal hoz­záteszi még: „a civilizált világ nem hiszi el, micsoda örömöt jelentett a nácik és feleségeik számára ez a szap­pan... mindegyikben egy-egy zsidót láttak, akit megakadályoztak abban, hogy éljen, és egy második Freud, Ehrlich vagy Einstein legyen belőle."

Az emberi zsírból főzött szappan részben egy, a második világháború idején elterjedt városi legenda, részben egy megtörtént német kísérlet. A legenda szerint a németek az elgázosított zsidók tetemét szappan és más használati tárgyak készítésére használták fel. Noha a német katonák holttestéből főzött szappan már az első világháború alatt is az antant háborús propagandájának része volt, a történet igazán a Holokauszt kapcsán terjedt el.

Hasonló hangnemben íródtak évtizedeken át a történe­lemkönyvek. De még az olyan nagyszabású, komoly mű­vek is, mint például William L. Shirer: A Harmadik Biro­dalom felemelkedése és bukása című munkája is kész­pénznek veszi a „zsidó szappan" legendáját. Hasonlókép­pen cselekszik az 1981-ben megjelent Hitler haláltáborai című könyv szerzője, Konnilyn Feig. Igaz, megjegyzi, hogy „némely történé3z úgy gondolja, csupán szóbeszé­den alapul a feltételezés, mely szerint a nácik emberek holttestéből állítottak elő szappant". Mindamellett hoz­záteszi: „a legtöbb kelet-európai történész mégis hitelt ad ennek a szóbeszédnek. Számos ilyen szappant állítottak ki múzeumokban, magam is láttam közülük néhányat." (A szerző nem túl meggyőző, valljuk be.) De még 1983-ban is, az Amerikában élő holokauszttúlélők legnagyobb találkozóján, Arthur Schneier New York-i rabbi kijelen­tette: „Mindnyájan emlékszünk a szappanokra, az RJF felirattal, amelyeket szeretteink testéből készítettek."

A Danzigi Anatómiai Intézetben valóban kísérleteztek a második világháború végén a németek emberi zsírból való szappan-előállítással, de a tömeggyártási fázisig nem jutottak el. A legenda nagyrészt ezektől a kísérletektől függetlenül keletkezett és terjedt. A történet a második világháború kitörése után újra felbukkant, jóval azelőtt, hogy ténylegesen történtek volna ilyen kísérletek. - írja a wikipédia

Mármost persze mindig is voltak olyanok, akik legalább­is kételkedtek az emberi testekből gyártott szappanokról szóló történetekben. Azonban nemigen merték hallatni a hangjukat. Pedig elmondhatták volna, hogy a RIF a Reichstelle für Industrielle Fettversorgung (Ipari Zsírel­látás Birodalmi Központja) rövidítése.

 

Ez a szervezet volt felelős a náci Németországban a szappanok és tisztálkodó­szerek forgalmazásáért. Aztán a háború után a flensburgi ügyészségen perbe fogták dr. Rudolf Spannert, a Danzigi Anatómiai Intézet igazgatóját, mivel állítólag utasítást adott beosztottainak szappan előállítására „emberi zsír" felhasználásával. A vádakat azonban idővel elejtették, hiszen semmiféle bizonyítékkal nem tudtak előállni. 1968 januárjában a flensburgi ügyészség elismerte: vizsgála­taik alapján a Danzigi Anatómiai Intézetben nem gyár­tottak szappant emberi holttestek felhasználásával. 1980-ban aztán újabb beismerés történt. Walter Laqueur zsidó történész a Szörnyű titok című könyvében leírta, hogy az emberekből gyártott szappan legendájának nincs semmi valóságalapja. Majd egy másik zsidó történész, Gitta Se­rény következett. Bele a sötétségbe című művében a kö­vetkező mondatok olvashatók: „Az általánosan elfogadott sztorit, mely szerint holttesteket használtak a háború alatt a németek szappan és műtrágya gyártására, teljességgel megcáfolta a Ludwigsburgi Náci Bűnöket Kutató Intézet vizsgálata."

 

Deborah Lipstadt, a modern zsidó történe­lem professzora pedig már 1981-ben leszögezte: „Az igazság az, hogy a ná­cik sohasem használták sem a zsidó, " sem más nemzetiségű áldozataik tetemét szappan előállítására." Továbbá
olyan neves holokauszttörténészek, mint Gerald Reitlinger vagy Raul Hilberg, szintén kételyeiket kezdték hangoztatni. 1990 áprilisában Yehu­da Bauer, az Izraeli Héber Egyetem professzora, vezető holokausztkutató, valamint Shmuel Krakowski, a Yad Vashem Holokauszt Kutatóin­tézet levéltárának igazgatója ismer­ték el: a szappanlegendának semmi­lyen alapja nincs. Yehuda Bauer azon­ban a németeket hibáztatta az alapta­lan szóbeszédekért, mivel a koncent­rációs táborok foglyai „minden képte­lenséget elhittek kínzóikkal kapcso­latban", sőt a németek szándékosan terjesztették az ilyen borzalmas his­tóriákat, hogy ezzel is „gyötörjék fog­lyaikat". No, ez remek! Vagyis akik fél évszázadon keresztül hirdették ezt a hazug történetet, azok nem felelősek! A Zsidó Világkong­resszus, Simon Wiesenthal, a győztes nagyhatalmak vezetői lankadatlanul terjesztették a szappanmesét, de egyikük sem hibás, amiért félrevezették a közvéleményt!

 

Mi az oka hát ennek a csöndes meghátrálásnak? Nos, alighanem a revizionista történészek (akiket pontatlanul holokauszttagadóknak neveznek) egyre kínosabb kérdései nyomán voltak kénytelenek a legenda hirdetői visszakozni. Miként Shmuel Krakowsi megfogalmazta: „A történészek arra a következtetésre jutottak, hogy emberi testekből a nácik nem állítottak elő szappant. Amikor oly sok ember tagadja a holokausztot, miért adnánk nekik ürügyet, hogy felléphessenek az igazság ellen?" Ez roppant logikus érve­lés, csak nem kellett volna várni vele 45 évet. És nem kellett volna törvényszéken kihirdetni a történelmi igazságot. A zsidókkal tényleg sok kegyetlenséget követtek el a háború alatt a nácik, amelyek önmagukban is szörnyűségesek. Semmi szükség légből kapott, kitalált sztorikkal felnagyí­tani a szenvedéseiket. Mert a végén az ember azt sem hiszi már el, ami tényleg megtörtént.

A képen egy kubai askenázi zsidó temetőben található emlékművet látunk.

A felirat szövege:

Tisztelettel emlékezünk

Ezen a helyen szappanokat temettek el, amelyeket zsidók testéből állítottak elő, akik annak a náci barbarizmusnak az áldozatai, melynek során hatmillió zsidó pusztult el.

Béke poraikra.

És ez komoly.