kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Utolsó írka

  • Tesz vesz XVI.: Egyszerre lépett ki a Mi Hazánkból tizenhat tag Vácon – számolt be a Vác.hu Csereklye Krisztina közleménye alapján. Csereklye a kilépést azzal indokolta, hogy bizalmi válság alakult ki az országos elnökség irányába, de szerepet játszott „a radikális, bajtársi szemléletünkkel összeegyezte... (2024.04.04. 16:57) Miért fideszes a Mi hazánk?
  • Tesz vesz XVI.: Andrew Carnegie nemcsak Hanauer (2024.03.20. 13:33) Bana, az exjobbikosok buta kommentölő messiása
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fábián (1) Fábián (2) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdú (5) hajdu (1) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedűs (2) hegedüs (1) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) Kazinczy (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultura (59) kultúra (1) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (4) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (69) USA (5) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallas (16) vallás (11) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Hetesi Zsolt: Az utolsó óra - Hí­radás a Föld állapotáról

2010.03.25. 14:05 | tesz-vesz | 23 komment

Címkék: bank benzin zold hetesi

A XX század végén egy angol ökológuscsoport az alábbi szarkasztikus megjegyzéssel zárta egyik tanulmányát:

"Napjainkban egy városlakónak számtalan kérdést végig kell gondolnia, mielőtt reggel útnak indul: tömegközlekedéssel menjen, vagy gépkocsival, hol vannak útlezárások, hogyan hangolja össze a munkába menetet a gyermekek iskolába jutásával, hol érdemes vásárolni, hol lesznek árleszállítások, stb. stb. Mennyivel egyszerűbb lesz a dolga néhány évtized múltán, amikor napkeltekor mindössze egyetlen kérdése marad: ebédelek, vagy ebéd leszek?"

 

Hetesi Zsolt előadása többek közt az olajkitermelésről, nagyon fontos a közeljövőnk minden szempontjából.

Tíz öreg olajmező adja a világ olajának 90%-át, nincsenek új mezők, ha csökken az olajfogyasztás, csökken a gazdasági teljesítmény, ha nő a fogyasztás, nő a gazdaság teljesítménye.

 

magyar felirattal

80-90%-a az energiának gáz, olaj és szén, ha elfogy, akkor azok az országok, akik nem készültek fel a változásokra katasztrofális helyzetbe kerülnek.

10-15 éven belül teljesen beszüntetik az exportot a nagy olajkitermelők, és kizárólag saját célra használják azt, nem eladásra. 2004, 2006 óta csökken az eladott olaj mennyisége. 1-2 millió hordó csökkenés. 2011 tájékán ellátási nehézségek már lehetnek, ha ugyanígy csökkennek az olajeladások. Magyarország kevésbé versenyképes, ezért elsőként fogja megérezni a hiányt. Dr. Hetesi Zsolt és közgazdászok együttműködése a következő előrejelzést adja a benzin átlagárában (Magyarország): 2008 – 345 Ft; 2009 – 422 Ft; 2010 – 577 Ft; 2011 – 778 Ft; 2012 – 1027 Ft.

Benzin nélkül a mezőgazdaság termelése harmadára-ötödére esik vissza.

Az orosz földgáz - amire a kormány apellál, és kiépítését tervezte-  egyre kevesebb mennyiségben elérhető. A magyarok gázkészlete kizárólag az oroszoktól jön. Állítólag új mezőket találtak, de megnyitásuk több év a megnyitásuk, és még nem nyitották meg őket. Gázáremelések várhatóak - mondja a Gazprom.

A panellakók egy idő után nem fogják tudni megfizetni a távhő árát. 30 000 - 60 000 Ft is lehet majd hamarosan a fűtésszámla.

Hetesi Zsolt még középiskolában úgy tanulta, hogy szénből kétszáz évig van tartalék a föld alatt, de a szén körülbelül nyolcvan évig elég még. Szenet Ausztráliában adnak el főként, Newcastle kikőtőjében. Kína és az USA nem adnak el szenet. Mi jelenleg német szenet veszünk.

 

Ha így alakul továbbra is levegő hőmérséklete 2050-re elolvadnak a sarkokon az úszó jegek. A grönlandi jég elolvadása megemeli a vízszintet 6 méterrel, Hollandia, London, Velence víz alá kerül, 500 millió ember élete kerül veszélybe.

Az aranykor vége

A közgazdászok döntő többsége nincs tisztában a fent ismertetett helyzettel, ezért a gazdasági nehézségekre a folytonos gazdasági növekedés hamis képét erőltetik megoldásként.

Összességében   is   igaz,   hogy   bármelyik   zöld   erőforrást   40-szeresére   kellene   felskálázni   ahhoz,   hogy  lépést   tartsunk   az  ősmaradványi   források   fogyásával.   Számszerűen:  2015   decemberéig  naponta   400   MW   új erőforrást kellene rendszerbe állítani az összeomlás elkerülésére. Összehasonlításul: Paks egy blokkja 440 MW villamos teljesítményű.

Jacque Fresco, a Venus-projekt vezetője szerint a zöldenergia sokkal több energiát képes létrehozni, mint amit hivatalosan bevallanak nekünk, de nagyon távoli az alkalmazása.

 

Hetesi Zsolt benzinárszámítása kicsit csúszik, de 2020-2030-ban már biztosan komoly nehézségek lesznek a gazdaságban. Ezért már most el kellene kezdeni a felkészülést a mezőgazdaságban az élelmiszertermelésre állami, akár megyei vezetéssel.

 

Készítsünk gyertyát, kovácsoljunk kardot, mert Magyarország bő vízmennyiséggel és termőfölddel rendelkezik. Fel fog értékelődni mindkettő az olaj bukása után, és jó lenne, ha az itt élők is kapnának abból a terményből, amit itt termelnek.

 

 

 

 

 Az Olduvai-elmélet

 

 Gyakran elhangzik, hogy ha az emberi faj kudarcot vall itt a Földön, valami más faj veszi át a stafétát.  A magasszintű intelligencia kifejlesztésének vonatkozásában ez tévedés. Ami a saját bolygónkat illeti, kimerítettük, vagy nemsokára ki fogjuk meríteni az ehhez szükséges fizikai előfeltételeket. Amint elfogy a szén, az olaj, a magas fémtartalmú ércek, semmilyen, egyébként bármennyire alkalmas faj nem képes megtenni a hosszú utat a primitív viszonyoktól a magasszintű technológiáig. Csak egy dobásunk van. Ha kudarcot vallunk, ez a bolygórendszer kudarcot vall, ami az intelligenciát illeti. Ugyanez vonatkozik más bolygórendszerekre is. Mindegyiken lesz egy esély, csak egy, nem több. (Hoyle, 1964)

 elolvasni, Hetesi-jelentés

Dr. Hetesi Zsolt riportja a DunaTV-ben; Olduva-elmélet

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr481781722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

miről van itt nagybasz0 2010.03.24. 19:19:37

Ezt az előadást régebben már láttam, hát most sem tetszett jobban, szarban vagyunk, az beztos...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.03.24. 19:56:52

@miről van itt nagybaszó: ha igaza van, akkor igen

" jó" a neved

most nem tudok menteni, de van még durvább is

Tehetetlen Dodó 2010.03.25. 18:01:33

Ezt is ajánlom a figyelmetekbe egy töprengés erejéig:

www.uni-miskolc.hu/okogramma/jelentes.pdf

A felélt jövő

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.03.25. 18:15:01

@Tehetetlen Dodó: igen, pont ezt olvasom most, köszi

holnap lesz ez posztba

~Melcsy 2010.03.25. 19:16:23

Ettől féltem... :S

~Melcsy 2010.03.25. 19:17:10

Bele sem mernénk gondolni mi lesz még itt újabb 20-30 év múlva (vagy még később)

arlequin 2010.03.25. 19:53:04

@tesz-vesz: na. nem tudom, hogy olvastál-e levelet,de elvileg küldtem (torzsasztal.hu címről). többször nem szólok. jelezd, ha nem kaptad meg. üdv.

miről van itt nagybasz0 2010.03.25. 20:45:47

@tesz-vesz: Lehet kapizsgál valamit. Köszi. Csak a szokásos, a föld marad, mi pedig elfogunk tűnni. Kérdés, hogy milyen gyorsan...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.03.25. 20:52:36

@miről van itt nagybaszó: és nekem Hetes hatására ugrott be megint duncan képe

arlequin 2010.03.25. 21:31:00

@tesz-vesz: rézangyal izzott. repült a fénnyel.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.02.26. 00:53:37

http://www.youtube.com/watch?v=VOMWzjrRiBg&feature=player_embedded#!

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.07.17. 12:39:05

"Dr. Hetesi Zsolt és közgazdászok együttműködése a következő előrejelzést adja a benzin átlagárában (Magyarország): 2008 – 345 Ft; 2009 – 422 Ft; 2010 – 577 Ft; 2011 – 778 Ft; 2012 – 1027 Ft."
Ezeket a huhogó idiótákat még mindig nem zárták elmegyógyintézetbe?

A véres valóság pedig ez: 2014 benzin ára:399 forint!

Nincs semmilyen túlnépesedés, se energiahiány, hanem bőven sok energiával rendelkezik Földünk tartalékkészlete és a megújuló energiahordozók is számosak.

Aurelius Respectus 2014.07.17. 16:17:44

@bélaybéla: Ez még nem jelent semmit, egyszerűen túl pesszimisták voltak, nem számoltak az USA-ban használt új kitermelési eljárással. Viszont ezt sem lehet alkalmazni korlátlanul, csak lakatlan területeken, mert veszélyes mellékhatásai vannak: vízkészlet elszennyezése, földrengések. Igenis létezik túlnépesedés, a Föld normális körülmények közt 1 milliárd embert tudna eltartani, ehhez képest ma 7 milliárd van és 10 milliárd lesz, akiket csak ipari módszerekkel tudnak élelmezni: műtrágya, vegyszerek, olajjal menő gépek.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.07.17. 17:38:46

@Aurelius Respectus:
Nem "pesszimisták" voltak, hanem hozzá nem értőek.
Egzakt tudományok képviselőitől ugyanis elvárja az ember, hogy a megállapításaikat, kutatásaikat ne az "optimizmusra" vagy "pesszimizmusra" alapozzák, hanem tényszerű, mérhető dolgokra.

Nem pusztán az Usaban használt "új kitermelési eljárás" miatt tévedtek, hanem rengeteg mindennel nem számoltak és tévedtek:
" abban, hogy mennyi erőfeszítést tesz a világ a kieső könnyűolaj pótlására. Többet, mint vártam. És ezért működik"
ffek.hu/blog/hetesi_zsolt/mi_helyzet_olajcsucs_ugyben

A Föld 7 milliárd embert is képes eltartani, mert most is ezt teszi! Normális körülmények között pedig ennél még jóval többet is képes lenne, ha nem állandó háborúkra, értelmetlen dolgokra pazarolnák el az emberiség erőforrásait; ha az élelmiszerek és az előállított javak nem a szeméthalmokon landolnának.
A Földön élő összes ember elférne a Balatonban. Hangyából össztömegre nagyságrendileg több él a földön, mégsem mondjuk, hogy túlnépesedett volna ebből a rovarból a Földünk. Talán inkább tőlük kellene tanulnunk, mert ezek az állatkák nem ismerik a szemét fogalmát. A "túlnépesedés" szajkózása a földet kirabolni igyekvő esztelen, parazita uralkodóréteg kitalálása, hogy az őrültségeik útjában ne álljon 7 milliárd ember. Az ostobák meg elhiszik és tovább szajkózzák anélkül , hogy átgondolnák ezt a hülyeséget.

Go Jóska 2015.11.04. 01:10:41

Hetesi nem tévedett nagyot. Egy dologban tévedett: azt feltételezte, hogy az olajár folyamatosan nőni fog a készletek fogyásával. Végülis logikus. Csakhogy a gazdaság nem ilyen egyszerű. Nagyon röviden összefoglalva a lényeget: az egyre növekvő olaj- és nyersanyagárak egyre csökkenő jólétet eredményeztek, amelynek következtében csökken a fogyasztás, vagyis a kereslet, ami szükségszerűen az árak csökkenését is hozza. A válságok általános jellemzője a fogysztás csökkenése, és az emiatti árzuhanás. Így volt ez a Nagy Világválságkor is, így volt 2008-ban is, meg a többi válságkor is.
Tehát a zuhanó olajárak nem jót jelentenek, hanem nagyon rosszat. Nem a kínálat ugrott meg hirtelen (a fracking nagyon drága és emiatt döglődik is, új olajmezőt meg nem tártak föl), hanem a kereslet esett vissza. S hogy miért baj a csökkenő fogyasztás? Mert a világgazdaság hitelen alapszik, a hitel visszafizetése pedig csak egy állandóan növekedő gazdaságban lehetséges. (Ez eleve egy nagyon rossz modell, mert végtelen növekedés véges környezetben nem lehetséges.) Emiatt, ha visszaesés van, az hitelválsághoz is vezet. Ha pedig a pénzügyi rendszer összeomlik, az megával ránt mindent. A most közelgő válság könnyen lehet az utolsó is.
Bővebben a témáról: ourfiniteworld.com/
És egy ráadás: www.antalffy-tibor.hu/?p=17722

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.11.07. 08:35:43

@Go Jóska: A világgazdaság nem csökken, hanem növekszik, jelen pillanatban is, csak a szénhidrogéneket brutális ütemben vátják ki a zöld energiák, valamint az energiahatékonyság is nő. Egyébként meg 2050-ig bőven lesz nyersolaj is:
"Szemben azzal az általánosan elterjedt nézettel, hogy kifutóban vannak a Föld fosszilis energiahordozó forrásai, a brit BP olajipari konszern állítása szerint még 2050-ben is bőven lesz nyersolaj "
hvg.hu/gazdasag/20151102_Meg_2050ben_is_boven_lesz_olaj_es_az_ara
Úgyhogy ez a huhogó, felemelegedős, kifogyós szobatudós jó lenne, ha bejezné ámokfutását!

Go Jóska 2015.11.07. 10:07:35

@bélaybéla: Legyen neked (ill. a BP-nek) igazad, az lenne a jó. Viszont egyetlen ilyen közlemény engem nem győzött meg, amikor a valóság nem látszik igazolni.
A Baltic Dry Indexről szóló posztot is elolvastad? A tengeri szállítás is nagymértékben visszaesett. A szállítás pedig akkor csökken, ha nincs mit szállítani, pl. mert visszaesett a fogyasztás.
Hogy a zöldenergiák váltanák ki a kőolajat? Ugyan kérlek, ne legyél már ilyen naiv! Melyik "zöld"-energia? A legtöbb ún. "megújuló" energiaforrás kiaknázása is állandó fosszilisenergia-fölhasználást igényel. A bioüzemanyagok esetleg, de töredékét sem állítják elő az összes felhasznált energiahordozónak. Hogy az energiahatékonyság növekedett? Igen ám, de az energiahatékonyabb készülékekből sokkal többet használnak, tehát az energiaigény mégsem csökkent. Arról nem is beszélve, hogy az energiahatékonyabb készülékeket is le kell gyártani, ami sok esetben nagyobb energiabefektetés, mint amennyit az új készülék valaha megspórol (különösen ha tervezett elavulást is használnak).
Ami pedig a kőolaj mennyiségét illeti, az egy dolog, hogy mennyi van a földben, az meg egy másik, hogy mennyi áll rendelkezésre, mert ahogy fogy, egyre nehezebb, egyre költségesebb kitermelni. Hiába mondják, hogy majd a fejlődő technika megoldja: eddig sem oldotta meg, egyre drágább lett a kőolaj, és a mostani árzuhanást sem valami forradalmi újításnak köszönhetjük. Ha meg egy esetleges hitelválság - amit számos közgazdász prognosztizál - bedönti az olajkutakat is, akkor meg semennyi olaj sem fog rendelkezésre állni.
De mégegyszer, legyen neked igazad, és tévedjek én, meg Hetesi, azt kívánom. Csak sajnos a valóság nem a vágyaink szerint működik.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.11.07. 13:14:13

@Go Jóska: Önmagában nem az áruk mérete és nagysága a döntő a fogyasztás tekintetében, hanem a minőség, a magas hozzáadott érték.A világgazdaság:
"2014-ben vélhetően ismét növekedésnek indul: várhatóan 3,1%-kal bővül, szemben a 2013. évi 2,5%-kal."
www.coface.hu/Hirek-es-Publikaciok/Hirek/A-vilag-GDP-noevekedesenek-prognozisa-2014-re
A megújuló energiaforrások használata kisebb foszilisenergia felhasználást igényel, mintha az energiát kőolajból vagy gázból közvetlenül állítanák elő. Ehhez nem kell túl nagy belátási képesség!
"Kína óriási tempóban bővíti megújuló kapacitásait. A távol-keleti ország 2015 végére 35 GW-nyi összkapacitást tervez kiépíteni. A cél eléréséhez jó úton haladnak, ugyanis Kínában tavaly az EPIA előzetes adatai szerint 11,3 GW-nyi erőművet telepítettek, így 18,1 GW-ra nőtt az ország telepített napenergia-kapacitása."
www.portfolio.hu/vallalatok/fenntarthatovilag/kina_mindenkit_allva_hagyna_a_globalis_napenergia-piacon.199082.html

" a rendelkezésre álló készletek növeléséhez komoly technológiai áttörésre sincs igazán szükség, mivel a kitermelhető készletek nagyságát a termelési hatékonyság javításával is meg lehet növelni."HVG BP
Eddig Hetesinek egyetlen prognózisa sem jött be, mert képtelen valamennyi tényezőt számításba venni.

Go Jóska 2015.11.07. 14:03:01

@bélaybéla: Te most komolyan egy 2013-as, 2014-re vonatkozó jóslattal jössz 2015 végén?!
Meg egy 2014-es cikkel a kínai fejlesztési tervről? Azt írja, "2015 végére 35 GW-nyi összkapacitást tervez kiépíteni". 2015 vége van. Ilyenkor már inkább az eredményről való beszámoló volna az érdekes.
Egyébként azt nem írja, hogy hány GW-nyi energiabefektetés az a sok napelem, pedig az is érdekes volna. Ugyanis a napelem a legkevésbé energiahatékony eljárás valamennyi közül. Óriási energiabefektetés, és a legideálisabb esetben is csak a 3-3,5-szeresét termeli ki a befektetett energiának az élettartama alatt. Ja, és rendkívül környezetszennyező az előállítása, és a félvezetőkhöz szükséges ritkaföldfémek készlete is véges.

"Önmagában nem az áruk mérete és nagysága a döntő a fogyasztás tekintetében, hanem a minőség, a magas hozzáadott érték."
Nem, kérlek, a fogyasztás tekintetében az a döntő, hogy az emberek mennyit költenek. Itt most nem a felelős fogyasztói magatartásról van szó, hanem a gazdaság bővüléséről, vagy stagnálásáról. A gazdaság akkor bővül, ha az emberek többet költenek. (Ha pedig stagnál, vagy visszaesik, az hitelválságot eredményez.)

" a rendelkezésre álló készletek növeléséhez komoly technológiai áttörésre sincs igazán szükség, mivel a kitermelhető készletek nagyságát a termelési hatékonyság javításával is meg lehet növelni."
Ez az amire azt mondja az angol, hogy bullshit. Mer' a termelési hatékonyság csakúgy növelhető, csettintek egyet, és már hatékonyabb a kitermelés.
Bármit bányásznak, ahogy fogynak a készletek, egyre nehezebb a maradékot kitermelni. Az olajnál is. A mélyebben fekvő készletek felszínre hozásához több energia kell. Szóval nemhogy növekedne a hatékonyság, hanem pont hogy csökken. Új olajmező föltárása nélkül nem nagyon lehet a hatékonyságot növelni, eddig sem sikerült nekik. Legalábbis nem kiemelkedően.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.11.07. 14:21:01

@Go Jóska: Ez nem" jóslat", hanem megalapozott prognózis! Jósolni Hetesi szokott! Egyébként ez az érték be is jött:" A 3%-os GDP növekedés elvált a fosszilis energiafogyasztás emelkedésétől, azaz a klímaváltozás megállítása érdekében tett közös erőfeszítések elkezdték éreztetni hatásukat. "
greenfo.hu/hirek/2015/06/30/rossz-hir-az-orbani-atomalomnak-megallt-a-vilag-energiafelhasznalasanak-novekedese
"2014 harmadik negyedévében öt százalékkal nőtt az amerikai GDP, amely 11 éve a legnagyobb növekedés az országban. Az USA gazdasági növekedését főként a belső kereslet, valamint a foglalkoztatás növekedése hajtja.
Az Egyesült Államokban a bruttó hazai termék (GDP) éves alapon 5 százalékkal emelkedett a harmadik negyedévben. Ilyen magas gazdasági növekedést utoljára 11 évvel ezelőtt mértek az USA-ban"
mandiner.hu/cikk/20141227_ot_szazalekkal_nott_az_amerikai_gdp

"Kína brutális tempóban tereli maga felé a napfényt
A 9900 MW – ennyi napelemes kapacitást szerelt fel és kapcsol be a hálózatába Kína csak az idén. Ezzel tovább trappolnak a 150 GW-os céljuk felé, és most már hallani sem akarnak lassításról"www.mnnsz.hu/kina-brutalis-tempoban-tereli-maga-fele-a-napfenyt/
A napelemek újrahasznosíthatóak! A technika folyamatosan fejlődik, a hatékonyság nő, a napelemek egyre olcsóbbak, mit szeretnél még látni?
A gazdaság bővül, de ezt a bővülést nem feltétlenül a kontérneres- hajós cégek forgalmának növekedése mutatja meg.
A kínai áruk minősége is javult. Régebben egy olcsó kínai cipő nekem 1-2 hónapig tartott csak, most már 2-4 hónapig is bírja, tehát akkor feleannyi a szállítás is, mint előtte volt.
A termelési hatékonyság növeléséhez a technológia már adott, tehát a hatékonyság növekedni fog, mert adottak a feltételek. Mit nem lehet ezen megérteni?

Go Jóska 2015.11.15. 01:47:25

@bélaybéla: "A 3%-os GDP növekedés elvált a fosszilis energiafogyasztás emelkedésétől, azaz a klímaváltozás megállítása érdekében tett közös erőfeszítések elkezdték éreztetni hatásukat."
És ez neked egy kicsit sem gyanús? Amióta a GDP fogalma létezik, a növekedéséhez az energiafelhasználás növekedése kellett. (De előtte is, amióta gazdaság létezik így van.) Olyannyira, hogy ugyanakkora GDP-növekedéshez egyre nagyobb mértékű energiafelhasználás-növekedés kell. A megújulók aránya a leg"zöldebb" országokban sem nagyobb 25%-nál, tehát ha az energiafogyasztás növekszik, szükségszerűen a fosszilis energiafogyasztás is növekszik.
Erre jön egy hír, hogy tavaly a fosszilis energiafogyasztás növekedése nélkül nőtt 3%-kal a GDP. Hát nekem ez nagyon is gyanús, hogy itt valami nem stimmel. 3%-os növekedés, miközben az energiafogyasztás nem nő, a kereskedelem meg csökken.
Több cikket olvastam korábban gazdasági újságokban, amikben egy-egy elemző figyelmeztetett, hogy még nagyobb gazdasági lufi fújódik most, mint amekkora 2008-ban kipukkant. Sajnos nem mentettem el őket, és bocsánat, de nincs türelmem visszakeresni. Jobb híján itt egy blogbejegyzés az államadósságok növekedéséről, az is elmond egyet-mást: sorkoz.blog.hu/2015/10/11/gazdasagi_menekultek_es_az_iras_a_falon
Szóval az a 3% lehet valami hitelből finanszírozott látszatnövekedés, talán összefügg a "quantitative easing"-gel (ti. felpörgetett pénznyomtatás, ami szintén az államadósságot növeli), de azt nehezen tudom elhinni, hogy valós gazdasági teljesítmény állna egy ilyen növekedés mögött. Ez vonatkozik az USA 5%-ára is, az USA adóssága szintén óriási mértékben emelkedik.

Hogy a napelemek újrahasznosíthatóak lennének? Hát ezt nem tudom, honnan vetted, én pont azt olvastam, hogy nem azok, merthogy a bennük használt félvezető ötvözetek elemeit visszanyerni nem lehet.

"A gazdaság bővül, de ezt a bővülést nem feltétlenül a kontérneres- hajós cégek forgalmának növekedése mutatja meg. "
Hanem micsoda? A tőzsdei spekulációk? A hitelezés mértéke? Mi a gazdaság legalapvetőbb tényezője, ha nem az áruk megtermelése, majd eladása? Amihez természetesen szállítani is kell a termékeket.

"A kínai áruk minősége is javult. Régebben egy olcsó kínai cipő nekem 1-2 hónapig tartott csak, most már 2-4 hónapig is bírja, tehát akkor feleannyi a szállítás is, mint előtte volt."
De könyörgöm! Ha feleannyi szállítás, akkor feleannyi eladott áru! Akkor mivel növekszik a gazdaság? Nem mellesleg éppen mostanában volt Kínában egy hatalmas tőzsdekrach, ha esetleg neked kimaradt volna.

"A termelési hatékonyság növeléséhez a technológia már adott,"
Minek a termeléséhez, és konkrétan milyen technológia?
Úgy látom, ez nálad olyan, mint egy vallás: "A technika fejlődése majd megoldja!". Csak így, konkrétumok nélkül. Ez nem sokkal több annál, mint azt mondani: "Az Isten majd megsegít!" Hát egyáltalán nem biztos, hogy megoldja/megsegít.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.11.15. 21:35:01

@Go Jóska: A gdp a hozzáadott szellemi érték mentén is tud növekedni. Pl: Ha hagyományos izzókat gyártok , akkor a rövid élettartamuk miatt sokat kell legyártani belőlük és sokat kell bepakolni belőlük a konténeres hajóba. Ha a technológia fejlődésével led -es izzókat fejlesztek, akkor ezredannyi is elég belőlük, mert 100 szoros az élettartamuk és tizedannyi a fogyasztásuk. Ha a led izzókkal világítom meg a nagyvárosokat, akkor tized annyi áramfelvétel lesz, mint a hagyományos esetében. Tehát csökken az energiafelhasználás, de ezzel párhuzamosan nemhogy csökkenne a gdp, hanem ugyanannyi vagy még több is lehet.
Ez minden téren így van! Jelenleg a felhasznált energia 99%-ban csupán elpocsékolódott, míg csak 1%, ami ténylegesen hasznosult. Ezen lehet javítani, és egyetlen tized százaléknyi javulás már kb. 10% gdp növekedést okoz önmagában is.
Most vegyük a zöld energiákat: ha a beépített zöld energia egyetlen százalékot megtermel a felhasznált áramból, akkor ugyanannyi fogyasztást feltételezve 1%-al csökken a foszilis felhasználása is.
Az természetes, hogy vannak gazdasági lufik, amik fújódnak, majd kipukkannak. A bankszektor mindig megpróbál minél több pénzt és fejlődést kipréselni a szereplőkből, és aki túlvállalja magát, az ráfizet, aki higgadt és mértékletes tud lenni , az életben marad.

"a gazdaság legalapvetőbb tényezője, ha nem az áruk megtermelése, majd eladása?"
De nem a mennyiség, a térfogat és a súly számít, hanem a hozzáadott szellemi érték nagysága, a technológia folyamatos fejlődése a döntő tényező.
" De könyörgöm! Ha feleannyi szállítás, akkor feleannyi eladott áru!" Na és?
Ha az ugyanannyi pénzemért kétszer olyan jó cipőt veszek magamnak, akkor dupla annyi pénzem marad más dolgok megvásárlására: nyaralásra a Balatonnál, luxuscikkekre és ezernyi más dologra, ami nem Kínából származik, hanem itt állítják elő. Ezért a gdp is megduplázódhat.

A napelemek újrahasznosíthatóak:onergy.hu/hirek/napelemek-ujrahasznositasa

" Minek a termeléséhez, és konkrétan milyen technológia?"
A kőolaj hatékonyabb és olcsóbb kitermeléséhez:
"A meglévő és az új technológiáknak köszönhetően elegendő készletekkel rendelkezünk majd a világ elsődleges energiaszükségletének a fedezéséhez 2050-ig és azon túl" – mutatott rá.

"A BP szakemberei úgy látják, hogy a rendelkezésre álló készletek növeléséhez komoly technológiai áttörésre sincs igazán szükség, mivel a kitermelhető készletek nagyságát a termelési hatékonyság javításával is meg lehet növelni."hvg.hu/gazdasag/20151102_Meg_2050ben_is_boven_lesz_olaj_es_az_ara
süti beállítások módosítása