Most már tényleg kezd elegem lenni a cigányokból.

Egy hete szombaton reggel elindultunk bevásárolni. Mivel nagyon falunk lakunk, egy nálunk úgy működik, hogy buszra ülünk. Egy hete és tegnap is pontosan ugyanaz történt, nem is írom le külön kétszer az esetet.

Már amikor felléptem a busz lépcsőjére, akkor éreztem, itt gond lesz. Már ott megcsapta az orromat az a jellemző, kellemesen fülledt, érett cigányszag. Nem is tévedtem. Múlt héten a húsvéti sonka igencsak ki akart jönni, megnézni, mi a franc lehet ilyen büdös a környéken, tegnap sem volt ez másként, egyetlen különbség a reggelim összetételében mutatkozott. Cigányok szállták meg a buszt mindkét napon, ami tényleg nem lenne baj, ha a cigányok olyanok lennének mint mondjuk a svábok vagy a kunok, esetleg csángók, akiknek nemzetiségi/etnikai hovatartozását legfeljebb beszédük, és esetenként arcberendezésük alapján lehet behatárolni.

A cigányság sajnos egy olyan etnikum, melynek jelenléte becsukott szemmel is nagy valószínűséggel megállapítható. És itt nem csak a szagokra kell gondolni, a buszt betöltő vidám csacsogásból tisztán ki lehetett hallani a kötőszóként használt „bazmeg”, „fasz”, „picsa” szavakat, melyeket nem bírván magukban tartani, igencsak erős hangon tártak az utazóközönség elé. Mindkét alkalommal diszkrét öklendezés közepette szálltam le a buszról.

Persze, persze, ismerek én is rendes, tiszta cigányokat, nem is egyet, de ezek mindössze bőrszínükben különböznek a magyaroktól, így valahogy nem irritálnak jelenlétükkel.

Aztán vasárnap elmentem szavazni, és hazafelé megint csak egy szép nagy cigánycsaláddal találkoztam a buszváróban. Nem is álltam meg, továbbsétáltam, és messziről figyeltem a család kulturált viselkedését. Egy disznóként elhízott asszony mondta… nem is, van erre a szép magyar nyelvben sokkal kifejezőbb szó is, tehát: egy disznó módra elhízott cigányasszony rikácsolta, hogy kellene neki férfi az ágyba, mert hiányt szenved benne. Ránéztem. Elhízott, ronda, öreg, cigi lóg a szájában, és egyfolytában köpköd. A mellette ülő cigánynő hangosan röhögött, szájából fröcsögött a nyál. Két kölyök – lehettek vagy hat évesek – folyamatosan az úttesten rohangált, aztán ha az átmenő forgalom valamelyiküket elcsapja, akkor jöhet a lincselés. Az öreg nő ordítozott velük: Zsolti gyere ide! Dani ne mászkálj oda, mert megöllek a kurva anyád! A kölykök persze röhögtek és rohangáltak. Amikor felszálltunk a buszra, negyed óra volt, mire jegyet vettek, mert nem tudták érthetően elmagyarázni mit akarnak. Az egyik iskoláskorú lánynak diákjegyet kértek, de diákigazolványa természetesen nem volt sehol. Közben a két kölyök rohangált a buszon, a nő – nem tudom anyjuk-e, vagy sem – ordítozott: Zsótti üjjé le a valagadra! Engem nem készítesz ki kurvaanyád, üjjé le!

Ezek csak a mindennapos apróságok, engem szerencsére nem akartak sem megölni, sem elüldözni mint Tom Bobbot. De van itt más is, amit nem tudok hová tenni, bár ha elolvassuk Tom Bobblegutóbbi bejegyzését, akkor talán más szemmel nézünk a továbbiakra is.

Azt szokták mondani, hogy az ember az információk 90%-át a szemével gyűjti be, a többi érzékszerv csak e mögött kullog. Nálam nem így van, nem csak a szaglásom szokatlanul kiélezett, de a hallásom is, és ehhez hozzájárul, hogy nem biorobotként élem az életem. Figyelek.

Mivel dolgozni bejárok egy városba, van szerencsém a legkülönbözőbb napszakokban pályaudvarokon megfordulni, és megfigyelni az utazóközönséget. Az például régen evidens, hogy a bankjegykiadó automatát a cigányok folyamatosan megfigyelés alatt tartják. Figyelik ki mennyi pénzt vesz ki, honnan veszi elő a pénztárcáját, kártyáját, hová teszi el. Ezt elkezdik valamikor reggel, és egymást váltó csoportok téblábolnak, bandáznak, üldögélnek, beszélgetnek az automaták környékén.

Feltűnt az is, hogy a pályaudvar stratégiailag fontos pontjain mindig ácsorog pár cigány. Olyan helyre gondolok, ahonnan jól be lehet látni az egészet, ahol sok ember egy keresztül, és ahonnan gyorsan fel lehet szívódni. Ezek lehetnek magányosak, de akár hármas csoportban is előfordulhatnak. Legfeltűnőbbek persze a magányosan ácsorgó, céltalanul nézelődő alakok, akik mintha mindig várnának valakit, aztán eltéblábolnak valamerre, de a helyüket valaki más veszi át ugyanott.

Röhögő, ordítozó cigánybandák, magányosan figyelő cigányok, kocsmákban játékgépező cigányok, pénzfelvevőket figyelő cigányok… és kurva sokan vannak. Ez az, ami ijesztő az egészben. Ahogy csámpásan, felvetett fejjel figyelik reggel a munkába igyekvőket, és délután ugyanott, a pályaudvar valamelyik kocsmájában játékgépeznek nap nap után. Ahogy a mozgássérült koldus cigánylányt okítják az öreg cigányok, szigorúan olyan helyen, ahol nem sokan látják őket együtt, aztán a lány megy ki, sopánkodik és kéreget. Az öreg meg játszik a félkarú rablón, vagy iszik.

Lehet, hogy én billentem át a normalitás vékony élén a kóros paranoia területére, de amit látok és hallok, azt még elhiszem. És ezeket nap, mint nap látom.

Mi a franc folyik itt?