Kónya-Pető vita: az igazságtételről, a kommunizmus bűneiről a "rendszerváltáskor"
"legyél Fiú, a tanácsokat
fogadd és bólogass sokat.
Fogd a maszkot
köss nyakkendőt
""ha mi 56-osok, nem leszünk elégedettek a bírósági ítélettel, majd végrehajtuk mi""
nem volt bírósági ítélet.
A Létkérdések című sorozat – amelynek keretében ez a vita is zajlott – 1991-től bő három évig kéthetente volt látható a Magyar Televízióban. Alapötlete: egy kormánypárti és egy ellenzéki politikus közönség előtt, külső helyszínen válaszol a közönség és a vitavezető kérdéseire. Többnyire művelődési házakban, önkormányzatok nagytermeiben. Mindkét politikust kértük, hogy szervezzenek közönséget, hiszen az meghaladta televíziós lehetőségeinket. Soha nem volt belépődíj, „szereplőválogatás”, nyilvánosak voltak a felvételek. Bárki bejöhetett. A Kónya–Pető-vitára is.
Kónya Imre (Budapest, 1947. május 3.) magyar ügyvéd, politikus, a Boross-kormány belügyminisztere. 1971-ben kapott diplomát summa cum laude minősítéssel.
1990-ben beválasztották az MDF elnökségébe. 1993-ban a párt alelnöke lett, melyet egy évig viselt. 1995-től 1996 márciusáig pedig ismét elnökségi tag volt. Az MDF 1996 májusában lezajlott tisztújító kongresszusa után kilépett a pártból és részt vett a Szabó Iván vezette Magyar Demokrata Néppárt alapításában, ahol beválasztották az új párt elnökségébe is.
"Nem lehet ilyen rendezetlen számlákat a szőnyeg alá söpörni" Kónya Imre
"Kónya Imre, a gyűlölet karmestere." Orbán Viktor,
stop.hu-s info, valószínűleg egy becstelen hazudta, mindenesetre az eddigi "tevékenysége", és kommunikációja a fidesznek az ügyben olyan, hogy akár mondhatta is ezt orbán viktor, és az is tény, hogy ebben az időben a fidesz beceneve a kisszdsz volt, mert hozzájuk húztak leginkább
A Létkérdések soha nem ment élőben. A Kónya–Pető sem. A felvételeket 50 percesre tömörítettük, úgy kerültek néhány nap múlva adásba. Az 1991. november 16-án rögzített vita után viszont felmerült, hogy ezt nem lehet, nem szabad montírozni. A teljes rögzített anyagot megnézte Kónya és Pető is, és hozzájárultak az egész anyag sugárzásához. Hozzájárult ehhez Hankiss Elemér MTV-elnök is. Így aztán az adás élőszerű volt, de nem élő! És megismételték november 26-án.
És volt – többek között – Jeszenszky–Horn-, Boross Péter–Kövér László-, Kupa Mihály–Tardos Márton-, sőt Orbán–Kónya-vita is. / utóbbit lássuk! számomra különösen érdekes az, hogy a fideszre szavazó tömegeket, és az értelmes emberek tömegét nem zavarja, hogy a Fidesz nem akarja bíróság elé állítani az előző rendszer bűnőzőit? mi ez it kérem?!
mert a fidesz ugyanonnan ered, mint a kommunista, liberálbolsevik szdsz. velük nem lehet magyar történelmet csinálni. ehhez előbb le kell számolni a múlttal.
az mdf-ben voltak olyan emberek, akikben volt affinitás, a magyar igazságra.
igen, volt nekünk minőségi politikus garnitúránk, csak szét lett verve, mint minden, mi fontos és értékes. az mdf-et sikerült belülről szétverni a posztkommunistáknak. azóta senki nincs, ki szembeszállna bátran, gerincesen a múlltal. Ahogyan Emberek szoktak.
csak azt sajnálom, hogy a jobbik ezt az igazságot nem hangoztatja.
Hadd kérdezzem már meg, hogyha az igazságtétel az MDF programjában benne volt és még az emberek támogatását is élvezte, akkor miért nem történt semmi? 1991-ben még nagyon sokan éltek az 56-os tömegbelövetők közül, a volt ávós kínvallatók közül, meg az összes népet megnyomorgató kommunista pártfunkcionárius közül
azért nem történt semmi mert Antall gyáva volt, balek, és emiatt hazaáruló.
tudta hogy a kommunisták irányítanak mindent, mégse robbantott ki forradalmat. félt a munkásőröktől, az szdsz-es külföldi nagyhatalmaktól. de egy miniszterelnök vezetésével a szabad, oroszoktól megszabadult országban abban a forradalmi, friss, feszült hangulatban, s választások nyerteseként könnyen megnyerhette volna azt a potenciálisan apró csatát és elsöpörhette volna a kommunistákat. megtagadhatta volna az államadósság fizetését, akkor még a mezőgazdaság magasszinten volt, önellátóak lehettük volna az átmeneti időszakra, ha az USA bojkotált volna minket, mert szembeszegülönk a vörös magyar állampolgárokkal. de nem valószínű, h a polgárháború-forradalom miatt bojkottot hirdettek volna a nyugati nagyhatalmak.
a győzelem könnyű lett volna
de államférfi nem terem minden bokorban, intelligencia nem elég hozzá, kell még hozzá gerinc, magyarszív, és lángoló zseni-jellem is.
Antallnak ilyen nem volt. ha egyáltalán tényleg vörösellenes volt, de úgy tudom az volt.
Az Alkotmánybíróságnak ez az emlékezetes és nagy hírnévre szert tett, elôzôleg mind az ellenzék részérôl, mind a kormánypártok oldaláról feszült érdeklôdéssel várt állásfoglalása – a 11/1992-es határozat – tulajdonképpen pontot tett a kommunista rendszer politikai bûneinek megtorolhatóságáról akkor már csaknem egy év óta folyó parlamenti és közéleti vita végére. Zétényi Zsolt és Takács Péter 1991. május elején nyújtotta volt be azt a törvényjavaslatot, amelyet az Országgyûlés kormánypárti többsége fél évvel késôbb, az ellenzék egy részének heves tiltakozása, más részének rosszalló tartózkodása mellett végül is elfogadott. A vita hullámai az AB döntése után sem ültek el. Zétényi Zsolt, Csurka István, Zimányi Tibor és mások kezdeményezésére 1992 szeptemberében még egy törvénytervezet született, amely egy kiskapun keresztül próbálta visszahozni azt az ítélkezési lehetôséget, amelyet az AB márciusi döntése elvetendônek ítélt, s az Országgyûlés 1993. február 16-án – érvényes többséggel – ezt is elfogadta. Engedtessék meg, hogy e második próbálkozás részletezésétôl itt eltekintsünk, s csupán annyit idézzünk fel, hogy 1993. június 30-i hatállyal az AB ezt is elutasította. A procedúra ugyanaz volt, mint az elôzô évben: a törvény alkotmányosságának elôzetes vizsgálatát Göncz Árpád, (akit az szdsz követelet zsarolással elnöknek) a köztársaság elnöke kérte, az Alkotmánybíróság (melynek nem csupán tagja, de 90-től 98-ig elnöke!, Sólyom László) pedig helyt adott az alkotmányossági aggálynak.
Az eredeti, Zétényi–Takács-féle törvényjavaslat célja az volt, hogy lehetôséget nyújtson olyan súlyos, emberöléssel járó vagy hazaárulással felérô bûncselekmények utólagos üldözésére és megtorlására, amelyeket a maguk idejében – vagyis a törvényszöveg értelmében 1944. december 21-e és 1990. május 2-a között – az uralmon lévô kommunista (vagy legalábbis erôs kommunista befolyás alatt álló) politikai rendszer csak azért nem torolt meg, mert azokat maga kezdeményezte, illetve vitte véghez. A törvényjavaslat indokolása abból a minden vitán felül álló megállapításból indult ki, hogy a nevezett korszakban a bûnüldözést „jogon kívüli politikai megfontolások” kormányozták, s ezért megtorlás nélkül maradtak olyan cselekmények, amelyek tulajdonképpen még az akkor érvényes jogelvek szerint is bûnösnek voltak minôsíthetôk.Ha mégsem annak számítottak (sôt), ez csak a fennálló hatalom politikai érdekei miatt volt így. A javaslat készítôi szerint nem lehet elévülésrôl beszélni akkor, amikor a szóban forgó bûncselekmények felderítése, illetve hatósági üldözése meg sem kezdôdött. A rendszerváltozásig az elévülés tehát ugyanúgy „nyugvó” állapotban volt, mint maga a bûnüldözés. Az Országgyûlés elé terjesztett és ott elfogadott törvény voltaképpeni célja és legmélyebb értelme az volt, hogy e „nyugvásnak” véget vetve a törvényszövegben szereplô súlyos bûncselekmények utólagos üldözését a bíróságok számára lehetôvé tegye. A törvény szövegének fogalmazása szerint „az új Országgyûlést nem a bosszú és a megtorlás, hanem a törvényesség és az igazságtétel szelleme vezeti”. Ebbôl két következtetés adódott. Egyrészt az, hogy csak a legsúlyosabb bûnök megtorlására kell lehetôséget adni; ebbe azonban az emberölésen kívül a szöveg a „hûtlenséget” és a „hazaárulást” is belefoglalta (noha ezek megítélése, amint ezt az AB is megjegyezte, óhatatlanul rendszerspecifikus). A törvény szövege másrészt kimondta, hogy nem is annyira a büntetés itt a kívánalom, mint inkább a bûn kimondása, tételes megállapítása; ebbôl következôen a büntetés a továbbiakban tetszés szerint enyhíthetô, egészen a kegyelmezésig menôen. „A bûntett elkövetése óta eltelt jelentôs idô, a cselekmény elkövetôjének azóta tanúsított magatartása, megbánása, egészségi állapota igen nyomós enyhítô körülményként, míg a bizonyítékok elenyészése, a tanúk emlékezésének nehézségei és más bizonyítási nehézségek felmentési okként jöhetnek számításba”, olvasható egyebek között a megsemmisített törvény szövegében. A törvény explicit szándéka tehát a bûnösök felkutatásán és megbélyegzésén túl egyfajta történelmi igazságtétel volt, s ennyiben csatlakozott ahhoz az értelmiségi vonulathoz, amely ugyanezt a dolgot (vagyis a bûnök kimondását) már a kommunizmus összeomlása elôtt követelte, másfelôl része volt annak a mozgásnak is, amely a törvénytelenül elítéltek jogi rehabilitációját és a sérelmet szenvedettek anyagi kárpótlását célozta.
A parlamenti vitában, az SZDSZ vezérszónoka, Mécs Imre: "rámutatnánk pár tucat, pár száz emberre, rámutatnánk, hogy ôk voltak a hibásak, ôk hívták be az oroszokat, ôk akasztottak fel minket, ôk rontották el a dolgokat… És ezzel mit érnénk el? Megint lenne egy csomó bûnbak, aki megérdemelten ülne ott – ne vitassuk –, de nem tisztulna meg a magyar társadalom, nem vizsgálná meg azt, hogy hogyan történhetett, hogy egy egész nép járomba dugta a fejét (…), hogyan jutottunk el a legvidámabb barakkig, hogy foszlott szét minden közösségünk.” Az SZDSZ szónoka hangsúlyozta, hogy a hatályos törvények alapján igenis vonják felelôsségre a bûnösöket az elôzô húsz évben elkövetett károkért és gazságokért, arra azonban – vélte –, hogy 35, illetve 45 évvel korábbi bûnöket üldözzön, „a nemzetnek nincsen energiája”.
Az AB miatt másodszorra is megírták a felelősségről, és igazságról szóló kommunista tömeggyilkosok és hazaárulók bíróság elé állítását célzó törvény, az MDF-es politikusok, ami a parlament elé került. Az MSZ(M)P és a Fidesz nem szavazta meg. Az SZDSZ tartózkodott.
(forrás Kossuth rádió, 2010. jún 16. reggel 7 előtt)
Az MDF, mely Kőrösi szerint több, mint 50%-ban állt kommunistákból és ügynökökből, ezek aztán átvették az irányítást, kizárták az értelmes magyarokat és dávid ibolát tolták maguk elé.
"utólagosan már nem lehet igazságot tenni" Pető
persze a zsidógyilkosokat 90 éves korukig lehet üldözni, de aki magyart ölt és irtott, azzal semmi probléma nincsen már. minek is lenne? (unom már ezt - de igaz)
hogy lehet hogy feltételezett zsidógyilkosoknál nincs elévülési idő? de ezt a teljes vitában elmondja Kónya Imre szerencsére.
A Radbruch - i formulát. Azt kell elővenni. Németo - ban is teljesen jogállami keretek közt itélték el segítségével azokat a komcsi pribékeket, akik emberekre lőttek a berlini falnál, vagy erre parancsot adtak. Itthon az alk. bíróság tapsolta el, meg ezek a libsi férgek.
Gustav Radbruch (Radbruch formula): az erkölcs a jog alapvető eleme, és ha ezt egy törvény sérti, akkor nem hajtható végre.
Részletek a 7 nürnbergi alapelvből:
2. A nemzetközi jog erősebb a nemzeti jognál.
4. Felsőbb parancs nem mentesít
semmi probléma nincsen. minek is lenne?
miért baj az?
pető tán az apjára gondolt, és az anyjára, és eörsi és bauer apjára.
meg saját magára,
természetesen MSZP-SZDSZ koalíció lett 1994-ben. eredetileg egyébként ellenzék akart lenni a Fiú, addig míg az Apja pihen, addig a Fiú kormányoz, aztán fordítva, megint ellenzékbe - szól a Janus arcú rendszerváltás c. könyv egyik írója kommunista interjúra hivatkozva.
SZDSZ szólt le a Terror Házába, hogy ugyanmár szedjék már le az apja képét a falról. "A két gyerek erősen tiltakozott a Terror Háza ellen, főleg az a tabló nem tetszett, ahol kinn vannak az ÁVH karakteres figurái. Az ott szereplő képeket ugyanis kihagyták volna a családi albumból" kint vannak a másik neveik is. nem tévedés. a felsővezetők, az írányítók többségében kétnevűek.
érdemes meghallgatni
érdemes, tehát értitek ugye?: kötelező!
"be kell fejeznünk a rendszerváltást
de nem úgy, hogy büntetlenül hagyjuk a bűnösöket"
20 év után ültek össze az MDF és az SZDSZ egykori vezetői, hogy ismét megvitassák a most újra aktuális témát, a kommunizmus bűnöseinek utólagos felelősségre vonását. Kónya Imre és Pető Iván álláspontja alig változott, előbbi „az erkölcsi világrendre”, utóbbi fontosabb feladatokra hivatkozott érvelése során.
A 20 évvel ezelőtt, 1991 őszén tartott nyilvános vitára emlékezve ült le hétfőn az MDF és az SZDSZ két egykori vezetője, Kónya Imre és Pető Iván, hogy ismét ütköztesse véleményét a kommunizmus bűnöseinek utólagos, mai felelősségre vonásáról. Akkor a tévévitára többek között az adott alkalmat, hogy a Ház elfogadta a Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvényt a kommunista rendszer bűnöseinek felelősségre vonásáról. Ma a kormánypártok által a parlament elé terjesztett azonos célú törvénymódosítási javaslat szolgált indokkal a találkozóra.
A beszélgetés az egykori tévéfelvétel rövidített változatának vetítésével kezdődött, melyen a felek véleményeit összegezték. Itt Kónya Imre elmondta, „a felelősöket meg kell nevezni”, „az erkölcsi világrendet helyre kell állítani”, annak érdekében, hogy a múltat lezárhassa az ország. Ezzel szemben Pető Iván úgy érvelt: a soron következő feladat nem az indulatokat elszabadító igazságtétel, hanem a demokratikus jogállam felépítése. A volt SZDSZ-es politikus hétfőn megjegyezte, az Alkotmánybíróság későbbi döntése alapján is bebizonyosodott: neki volt igaza.
Kónya Imre erre úgy reagált, a Pető Iván-féle mentalitás akadályozta meg a határozottabb rendszerváltást, e mögött pedig semmi más nem húzódott meg, csak az Antall-kormány megbuktatásának vágya. Az egykori MDF-es felhívta a figyelmet arra, hogy az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) rendszerváltó pártjai képtelenek voltak félretenni ellentéteiket. Emlékeztetett, egy a Zétényi-Takács-törvényjavaslathoz hasonló jogszabályt a Bundestag, az egyesült Németország törvényhozása elfogadott, a Sólyom-féle Alkotmánybíróság példaképének tekinthető német alkotmánybíróság pedig „zeneszóval” jóváhagyott.
Pető Iván szerint Magyarország nem abban egyedülálló a posztkommunista országok között, hogy itt elmaradt az igazságtétel, hanem hogy máig nem tisztázódott az ügynökkérdés. Mint mondta, az igazságtételnél sokkal fontosabb lett volna az előző rendszer működésének nyilvánossá tétele, például az ügynökügyek és a titkosszolgálatok vonatkozásában.
A teremben felszólalt az a Gellért Ádám nemzetközi jogász is, aki a lex Biszkunak, vagyis annak a törvénynek a kidolgozója, amelyik kimondja, hogy az emberiesség elleni bűnök nem évülnek el. A fiatalember tavaly tett feljelentést Biszku, a Kádár-rendszer belügyminisztere, ellen, mivel szerinte felelőssé tehető azért, hogy Maléter Pált, Szilágyi Józsefet, Gimes Miklós és Nagy Imrét 1958 nyarán koncepciós eljárásban halálra ítélték, majd kivégezték. A főügyészség a feljelentést elutasította, így kereste meg Gulyás Gergelyt, és dolgozta ki a bíróság elé állítást lehetővé tévő törvénytervezetet.
Gellért – akit vitapartnerei következetesen Gulyásnak neveztek – elmondta, milyen nehezen kutatható a korszak, milyen bürokratikus utat kell végigjárni egy levéltári kutatáshoz, szemben Németországgal, ahol a kutatás előtt elég egy emailt küldeni a levéltárnak. „Önök nem érzik, micsoda kudarc volt az elmúlt húsz év?” – kérdezte. Kónya érezte, Pető szerint viszont összeegyeztethetetlen, hogy egy fideszes politikus tanácsadójaként kérdezi ezt. (Pető később a kijelentését visszavonta, és bocsánatot kért.) Révész Sándornál, a Népszabadság meghívott előadó újságírójánál ezen a ponton elszakadt a cérna: „Munkatársa a Gulyás úrnak, aki végighazudja a magyar sajtót azzal, hogy az SZDSZ nem szavazta meg a Zétényi–Takács-féle törvényt, és ott áll mögötte az egész rohadt Fidesz-frakció. („Na, na, na” – utasították többen is rendre a durva jelző miatt, és nyomban bocsánatot is kért, de Gellért is megkapta a magáét az egyik nézőtől, a legdurvább beszólást, amit egy fiatalember kaphat: „Túl fiatal vagy, barátom”.
Utolsó írka