kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) stiglitz (1) Stiglitz (2) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (69) USA (5) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zach (1) zách (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Berlusconi beállt a sorba

2010.08.22. 10:57 | tesz-vesz | komment

Címkék: zs kategória

Silvio berlusconi a knesszetben

"Il mio sogno e' Israele nell'Unione Europea..." Silvio Berlusconi

"Álmom, hogy Izrael az Európai Unió tagjává váljon..." Silvio Berlusconi

nemcsak a magyar "jobboldal" filoszemita és cionista.

hogy tapsikolnak a zsidók. az utókor megmondja-e majd vajon mennyire volt morálisan elfogadható izrael támogatása?

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr692238566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arlequin 2010.08.22. 12:17:27

teljesen előrelátható volt ez a dolog.

2010.08.22. 18:45:58

Mi ebben a meglepő? Izrael egy európai kultúrájú ország, túlnyomó részt európai származású emberekkel. Már most is rengeteg mindenben együttműködik az EU-val, a foci EB-ben is résztvesz például. Sokkal inkább az EU-hoz tartozik, mint a törökök. Ez nem filoszemita kérdés. A cionizmus meg totálisan más dolog, ne keverjük a szezont a fazonnal.

Ettől még nem kell egyetérteni Izrael minden lépésével, amit a polgárháború során megtesz.

2010.08.22. 20:57:00

@Lee van Cleef: Miért ne lenne ettől polgárháború? A zsidók is biztos tudnak hasonló képeket bemutatni a felrobbantott buszokról, kávézókról, a Kassam rakétákról. Ez szikrányit sem cáfolja azt, amit írtam.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.23. 09:16:10

@iii: én nem keverek semmit semmivel

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.23. 09:19:14

@iii: persze tudnak mutatni

kkbk.blog.hu/2009/10/02/izrael_palesztina

ez amúgy nem polgárháború, hanem népirtás.
háborúnak álcázva. a zsidók megszállták a területet 1948-ban, azelőtt a palesztinoké volt, míg le nem rombolták a házaikat.

szóval népirtás
kkbk.blog.hu/2010/07/24/rachel_corrie

Donna (Cara)mba 2010.08.23. 11:41:35

@iii: Hát sztem akkor csatlakozzon az USA is az EU-hoz, hisz ott aztán pláne sok európai él:)
Európai kivándorlók hozták ugyanis létre magát az államot:))).
Tök logikus, sztem.

Ja, és Dél-Afrikában is sok európai él. Hollnadusok, ángliusok pölö. Csatlakozzon Dél-Afrika is az EU-hoz!

Join Everyone on Earth the EU!

2010.08.24. 11:05:44

@tesz-vesz: Abszolút nem így volt, de annyira nem érdekel, hogy ebbe belemennék. Unom már ezt az állandó Izrael-Palesztina hitvitát. Miért nem foglalkoztok teszem azt Namíbiával?

Az is csudálatos, ahogy a máskülönben rasszista szélsőjobb kajolja az arabokat, csak azért, mert a zsidógyűlöletben találkoznak az érdekeik.

2010.08.24. 11:08:51

@Donna (Cara)mba: Az USA nem valószínű, hogy akarna.

Dél-Afrikában erős kisebbség csak az európaiak, megint nem stimmel. Ők egyébként is sokkal távolabb vannak, nem? Izrael meg ott van pár száz kilométerre az EU-tag Ciprustól. Amíg nem lesz béke Izraelben, addig kizárt dolog, hogy csatlakozhatnának.

Lee van Cleef 2010.08.25. 11:51:50

@iii: Örülök, hogy mindent centivel mérsz, gondolom a colostok a zsebedben. Így tehát belátod, hogy Törökország mivel tényleg Európa része, jogosan eutag lehet.
A történelmet ne szlovák, román, és izraeli tankönyvekből tanuld.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.25. 14:15:42

@iii: az is érdekes h ti átlagban az ún baloldalon úgy véditek izraelt, mintha az anyátok lenne

2010.08.31. 15:46:30

@Lee van Cleef: Törökország sajnos nem, mert nem európai a kultúrája és muszlim, tehát az nem olyan egyértelmű. Bár én szerintem középtávon belefér, ha néhány dolgot sikerül megoldaniuk.

Izrael viszont a zsidó-keresztény kultúrkör része, nem véletlenül voltak ott keresztes háborúk. Mintha Jézus is arrafele született volna, vagy tévedek? Mintha a Biblia is az Ószövetségen alapulna, nem? A vallásalapítók nagy hibát követtek el, amikor bennehagyták, ez már biztos. Mennyivel könnyebb dolgotok lenne :-).

@tesz-vesz: Az arabokat éppúgy megvédeném, hidd el. (Régi érvelési fogás, hogy ha nem tudod az érveket megcáfolni, akkor támadd a személyt.)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.31. 16:13:50

@iii: és mondd, hogyan védenéd meg az arabokat, ha nem ismered el, hogy amíg a palesztinok 3 rakátát lőnek izraelre addig a zsidók 180 3x erősebb rakátát.

mondd mégis hogyan akarnád megvédeni az arabokat, ha a tényeket se tudod elismerni.

amúgy miért nem vok én zöld? mert nem az lmpre szavaztam?

Lee van Cleef 2010.08.31. 18:48:19

@iii: Izrael sohasem létezett, mesterségesen hozták létre a cionisták. Amiről te beszélsz az Palesztina, a zsidók mindig vándoroltak sosem volt hazájuk, ezért bárhol voltak mindig kisebbség voltak, és elég sok helyen megfordultak. Azt remélem tudod, hogy a cionizmus atyja és kortársainak többsége inkább Magyarországon képzelték el Izraelt, eszük ágában sem volt elmenni innen, mert igen jó dolguk volt itt nálunk, sztem ezzel ma is így vannak.

2010.08.31. 22:35:54

@tesz-vesz: Ha ez igaz, én készséggel elismerem. Csak azt nem tudom, te hogy számoltad ezt meg. Az arabok nem csak rakétáznak, robbantgatnak is. Egyébként meg nyilvánvalóan mindkét oldalon csinálnak disznóságot. Nyilvánvalóan nem lehet egyetérteni Izrael területi hódításaival. A probléma ott van, hogy képtelenek vagytok picit is objektívan szemlélni.

@Lee van Cleef: Már hogyne létezett volna, a római kori zsidó háborúkig ott éltek több ezer éve. Sőt, mindig is maradtak ott zsidók. Most ne menjünk bele, hogy mi a különbség Palesztina, Izrael és Júdea között.

Marhaság, miért képzelték volna el Magyarországon? Honnan veszed ezt a hülyeséget? A cionizmus atyja a magyar Herzl Tivadar volt, pont az a lényege, hogy visszaköltözzenek a Szentföldre az üldöztetések elől. Nem is értem, hogy ezzel mi a problémátok, ez teljes rejtély nekem. Nektek kellene a cionizmus legnagyobb támogatónak lenni. :->

2010.08.31. 22:41:11

@tesz-vesz: Miért, mitől lennél zöld? A zöldmozgalom nemcsak a szelektív gyűjtést meg a biciklizést jelenti. Zöld jellegű emberek vannak a Jobbikban is, persze. Például Varga Géza akár az LMPáben is elférne.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.09.01. 09:34:59

@iii: nem, te mondtad h soha nem vagyok zöld.

ezt kérdezem, honnan tudod, hogyha nem is ismersz?

2010.09.01. 09:51:36

@tesz-vesz: Semmi olyat nem olvastam tőled, ami erre utalna. Még egyszer: te tarthatod magad zöldnek, mert szelektíven gyűjtöd a szemetet vagy komposztálsz, ezek jó dolgok, de politikai értelemben a zöldmozgalom ennél jóval több. Ha zöld lennél, akkor nem fújnál ennyire a legsikeresebb magyar zöld pártra, például.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.09.01. 10:16:54

@iii: az zsidópárt nem zöld párt.

"de politikai értelemben a zöldmozgalom ennél jóval több"

pl?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.09.01. 10:17:30

@iii: ja bocs, így kérdezem :

pl?:)

ugyanis nem hinném hogy te olyan nagyon érted ezt

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.09.01. 10:22:12

@iii: amúgy is igazam volt.

"amúgy miért nem vok én zöld? mert nem az lmpre szavaztam?"

"Ha zöld lennél, akkor nem fújnál ennyire a legsikeresebb magyar zöld pártra,"

nem értesz te ehhez

2010.09.01. 21:59:28

@tesz-vesz: Ami az LMP jelszava is: fenntarthatóság, (szociális) igazságosság, (részvételi) demokrácia. Rasszisták nem lehetnek zöldek.

Lásd még: en.wikipedia.org/wiki/Green_politics

Te meg bizonyára értesz hozzá, hagyjuk. Az LMP az Eu Zöld Párt megfigyelő tagja (egyelőre), de biztos ők se értenek hozzá. Csak te, csak te.

Osztán mitől lenne zsidó párt az LMP? Mert szerintem nem hogy nem zsidó párt természetesen az LMP, de ilyen soha nem is létezett Magyarországon.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.09.02. 09:41:50

@iii: már miért ne lehetnek rasszisták zöldek?

baromság, ahogy cionista se lehet szociáldemokrata, ahogy konzervatv se lehet antiszemita? mégis mi köze van a kettőnek egymáshoz.
nem értesz te ehhez

a zöld zöld, nem antifa.

zsidópárt, mert ott folytatja ahol az szdsz abbahagyta, szdsz 2.1
mert zsidó a vezetője.
rákosi is zsidókirály akart lenni

2010.09.02. 15:12:15

@tesz-vesz: Jó, akkor csinálj egy rassztista zöld pártot és kérd felvételed az Eu Zöld Pártba. Páros lábbal rúgnának ki. Pont ezzel járatták le a zöld mozgalmat Magyarországon 90 után, ezért nem lett "zöld" nevű párt az LMP-ből. Politológiai értelemben nem vagy zöld. Környezetvédő lehetsz, ahogy akárki más. Te nem értesz hozzá. Elolvastad a wiki cikket?

Nnnna idefigyelj:

1. Nem ott folytatja, ahol az Szdsz abbahagyta, ugyanis az Szdsz liberális párt, az LMP pedig zöld párt, ég és föld a különbség. Olvass utána.

2. Az LMP-nek nincs vezetője. De ha lenne, egy párt nem lesz atól zsidó, hogy a vezetője zsidó SZÁRMAZÁSÚ. Ha szlovák származású, akkor szlovák lesz? Baromságokat beszélsz. A Jobbik meg szerb, ugye, mert a vezetőjét Zázrivecznek hívják. Édes jó istenem, gondolkodni szoktál írás előtt vagy közben?

Másrészt mi az hogy zsidó? Magyarul beszél, Magyarországon él, született, magyar állampolgár, magyarnak tartja magát -> vagyis magyar.

Elegem van belőled egy időre, lefárasztottál. Isten álgyon.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.09.13. 20:00:47

@iii: nem kérem a felvételemet
MONDOM:
a zöldség nem egy ideológia

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.09.13. 20:02:36

@iii: aneve lehet szerb te majom de az identitása áállítólag nem az
sifferben meg annyi magyr érzés dobog mint egy kőben, tudja hol a helye, ezért vonul hazája zászlaja mellett a dohány utcai felvonulásokkor
süti beállítások módosítása