Szabó Dezső a magyar irodalom legmeghökkentőbb alakja: nincs az a jó, és nincs az a rossz, amit el ne lehetne mondani róla. Az ellentétek és a szélsőségek úgy kavarognak egyéniségében, mintha egy romantikus regényíró találta volna ki. Ő volt a magyar fasizmus legnagyobb hatású szószólója, és ő volt a fasizmus legdübörgőbb ellensége - méghozzá egyszerre. Életműve rádöbbent a nagy problémákra, és rossz megoldások felé viszi a gyengébb lelkeket. A Horthy-korszak leghatásosabb előkészítője, és legerőteljesebb szavú elmarasztalója. A szélső magyar nacionalizmus szószólója, aki élete egy korszakában megtagadja magyarságát. (!!!) Egy időben a Nyugat méltán ünnepelt novellistája, a magyar novella egyik igazi nagymestere, aki ádáz ellensége lesz a Nyugatnak és körének. Dühödt reakciós, aki átkozódva ostorozza a reakciót, és akaratán kívül olykor a "haladók" szövetségese.

1879-ben született Kolozsváron, kisnemesi tisztviselőcsalád tizedik gyermekeként. A kolozsvári református gimnáziumban érettségizett 1899-ben, majd a budapesti egyetemen folytatta tanulmányait magyar–francia szakon. Kiemelkedő tehetsége révén bekerült az Eötvös József Collegiumba, ahol összebarátkozott Kodály Zoltánnal, Horváth Jánossal és Szekfű Gyulával. Egyetemi évei alatt elmélyült a finnugor nyelvészetben. Magyar–francia szakos tanári diplomájának megszerzése után rövid ideig tanított, majd Párizsba került ösztöndíjjal.

Hazatérése után tanított Székesfehérvárott, Nagyváradon és Székelyudvarhelyen, Sümegen, Ungváron, Lőcsén, de mindenhonnan botrányos körülmények közepette helyezték tovább. Az 1910-i tanármozgalomban heves vitába keveredett Tisza Istvánnal, ennek révén került a Nyugat, majd a Huszadik Század körébe. Éveken keresztül ezek munkatársa volt, első novellái a Nyugatban jelentek meg.

1918-ban az őszirózsás forradalom Lőcsén találta, innen települt fel Budapestre irodalmi szabadúszóként. Eluralkodik fölötte lelkének szertelensége, feltűnésvágya és nagyzási mániája. A forradalmakat, a Tanácsköztársaságot is lelkesen üdvözli, de csakhamar indulatosan szembefordul a "haladással". Személyesen élte meg a Tanácsköztársaság és a proletárdiktatúra időszakát, és azokat idegennek és nemzetellenesnek tartotta, ezért vidékre menekült. Mivel úgy látta, hogy az országban „az elsősorban zsidó hadiszállítók nemzetellenes üzelmei” folynak, emiatt az a véleménye alakult ki fiatal korában, hogy „Magyarországot a kapitalizmus béklyóba vetette”, és mindezt a szocializmussal együtt a zsidók tevékenysége eredményének tekintette.

1918-ban fejezte be Az elsodort falu című könyvét, mely Erdélyben és Budapesten játszódik, és a kor általa magyarpusztítónak tartott irányzatait ecseteli. A könyv egy csapásra ismertté és híressé tette.

Az élete főműve, a végletes ellentétektől terhelt Az elsodort falu, amely a Tanácsköztársaság kezdetekor jelent meg. Ennek a lényege a magyar faj féltése mindentől: németektől, zsidóktól, demokráciától, szocializmustól. Utópista-reakciós könyv ez, amely a magyar parasztok és magyar urak összefonódásától reméli a pusztuló falu megújhodását, egy sohase volt patriarkális múlt visszatértét. Hősei egyenest a romantikából léptek át a XX. századba, de túlzottabbak Jókai vagy Victor Hugo alakjainál is; eszméi társadalmilag-történelmileg merőben alaptalanok; mint művészi egész, alapvetően elhibázott mű. Hanem a nyelve a magyar expresszionista próza kiteljesedése, tele káprázatos kép- és szóleleményekkel. Az egészet végigolvasni ma már túl fárasztó, de egy-egy bekezdés, kiszakítva az egészből, stiláris remekmű. Eseményeinek ábrázolása a durva naturalizmustól a légies impresszionizmusig terjed, s egy-egy jelenete látomásszerűen lángoló, és ugyanakkor szemléletes. Közben hőse - Böjthe János - félreérthetetlenül az író mása, és az olvasó maga sem tudja, mit érezzen az önimádat szemérmetlen vallomásainak olvastán.

Az elsodort falu ennek az időnek a leghatásosabb könyve volt, azok is érlelődő izgalommal olvasták, akik ellen irányult az író gyűlölete. Fajmítoszával a legfőbb előkészítője lett a magyar fasizmusnak, faluutópiájával döntő hatása volt a később fellépő és magukat népi íróknak nevező írókra, költőkre, publicistákra, habár Szabó Dezső és a népiek személy szerint indulatosan nem kedvelték egymást, gúnyolódtak egymáson.

Az ellenforradalom kezdetekor Szabó Dezső a reakciós ideológia vezéralakja. De hamarosan újabb pálfordulással szembefordul a győztes ellenforradalommal is. Nem a forradalom nevében, hanem saját utópiája nevében. Ő is faji előítéletekkel teljes fasiszta, de felismeri a bontakozó német fasizmus veszedelmét.

A húszas évektől németellenesség is érzékelhető volt műveiben. Bajcsy-Zsilinszky Endrével lapot szerkesztett Előörs címmel, a lapban „fajvédő” hangnemben írtak. Véleményük a magyarságot fenyegető veszélyekről nem egészen azonosak, mert míg Bajcsy-Zsilinszky a németeket tartotta a legnagyobb veszélynek, Szabó a zsidóságot. A zsidóság iránti kritikus hozzáállása ugyanakkor nem illeszthető be egyértelműen a kor szélsőjobboldali, vulgáris antiszemita áramlatai közé, s éppenséggel ezekről ugyanolyan elítélően írt, mint magáról a zsidóságról. Az antiszemitizmuson és a németellenességen túl Szabó Dezső harcos ellensége volt a katolicizmusnak is.

A harmincas években eleinte támogatta Gömbös Gyula nemzeti munkatervét, majd elfordult attól, és fokozatosan szembefordult a Horthy-korszak vezetőivel. 1932-ben írta a Feltámadás Makucskán, 1934-ben A kötél legendája című művét. A véleménye szerint nyilvánvalóan nemzetellenes nemzetközi szocializmust és kommunizmust világosan elutasította. Politikailag inkább Mussolini fasizmusával szimpatizált, mint Hitler nemzetiszocializmusával, sőt, elítélte a német megszállást és a nyilasuralom terrorját.

Szabó Lőrinc Hitlert imádta, Zelk Zoltán Rákosit. Szabó Dezső Mussolinit. - egy darabig

1945-ben, hatvanöt éves korában hunyt el Budapesten, Rákóczi téri lakása óvóhelyén. Éhségtől is legyöngült szervezetét könnyen ragadta magával a halál. Lírai hangvételű szépírói munkája, Életeim című önéletírása befejezetlenül maradt.

egy Levél Tormay Cécilének című, eredetileg 1923-ban, az Aurórában megjelent Szabó Dezső-cikkből. Az idézet nagyjából ez volt:

 

„Ön, Asszonyom, igazán szívbeható hazafias tremolóval szokott megemlékezni, hogy milyen kár Adyért, milyen kár Móricz Zsigmondért, milyen kár Szabó Dezsőért, hogy annyi tehetséggel destruktívak, és nem valók a hazafias magyarság kezébe, vagy veszélyesek. Közben Ön szelíd bátorsággal analizálja műveinket a magyar psziché szempontjából, és zsenge megjegyzéseket tesz: hogy ilyen magyar nincs, magyar ember ezt nem teszi stb. Teszi ezt Ön, akinek a pszichéje minden csücskében abszolúte német, Ön, akinek az írásaihoz képest az Óh du, lieber Augustin nyers ősi turáni káromkodás. Teszi Ön, akinek annyi fogalma sincs és nem is lehet a magyar lélekről mint nekem a hottentotta nőegyletek mai financiális viszonyáról.”

Művelt, tájékozott, több európai nyelvet beszélt. Hamar kitűnt tanulmányaival, közéleti írásaival, mint író, nyelvi erejével. A 20. századi magyar írói nyelv nagy hatású megújítója. Expresszív stílusa, képalkotó képessége, mondanivalójának tömörítése plasztikussá és mozgalmassá teszik írásait. Alkotásaiban a kor valamennyi divatos szellemi áramlata otthagyja lenyomatát, a pozitivizmustól a szellemtörténeten át az irracionális filozófiákig. A magyar irodalmi hagyományok közül leginkább a romantikában gyökerezik, majd Ady Endre, Móricz Zsigmond nyomán a magyarságot méltatja szellemtörténeti értelemben. Nem vált hívévé a nemzeti fajelméletnek és a rasszizmusnak.

Ki nem mondott, de valóságos vágya a polgárosodás. Szabadon gondolkodó polgárként szeretett volna élni a 20. századi Magyarországon. A századelő rövid időszakától eltekintve Magyarországon ez nem volt lehetséges, leginkább ebből származik az 1930-as évek közepétől való szellemi magára maradottsága és elszigetelődése. Ugyanez az oka 1945-től 1990-ig való viszonylagos háttérbe szorítottságának az irodalomtanításban és az irodalmi propagandában.

Szépirodalmi műveiben több a gyűlölet, az önimádat, a feltűnési vágy, az összevissza csapkodás, mint a művészi erő. Talán csak késői kisregényének, a Karácsony Kolozsvárt-nak váratlanul fellobbanó lírai hangja és fegyelmezett felépítése emlékeztet valamelyest a hajdani kitűnő novellistára. Mert egyébként a sikerült bekezdések többet érnek, mint elkészült művei.

Késői publicisztikája ugyan erős hatással volt a népi írókra, bár ezeknek is csak részletértékeik vannak, szemléletük anarchisztikusan zavaros. De minden túlzása ellenére sok értékes dokumentumanyag van töredékben maradt önéletrajzában, amellyel befejezte írói munkásságát. A "felszabadulást" már nem érte meg. Néhány nappal a f"eszabadulás előtt az ostromlott Budapesten éhen halt egy pincében."

Majdnem nagy író volt. De mégsem lett az belőle.

Kár érte.

Néhány novelláját okvetlenül meg kell őriznünk. - írja róla a mek nem túl kedvesen.

Művei
Emléktáblája: XII. kerület Városmajor utca 19/B.
Emléktáblája: I. kerület Alagút utca 3.

    * Nyelvújítási tanulmányok (Budapest, 1903)
    * A vogul szóképzés (Budapest, 1904)
    * Nincs menekvés (regény, Ungvár, 1917)
    * Napló és elbeszélések (Gyoma, 1918)
    * Mesék a kacagó emberről (elbeszélés, Budapest, 1919)
    * Az elsodort falu (regény, Budapest, 1919)
    * Egyenes úton (Budapest, 1920)
    * Tanulmányok és jegyzetek (Budapest, 1920)
    * Ölj! (elbeszélés, Budapest, 1921)
    * Csodálatos élet (regény, Budapest, 1921)
    * Panasz (Budapest, 1923)
    * Jaj! (elbeszélés, Budapest, 1924)
    * Segítség! (regény, Budapest, 1925)
    * Tenger és temető (elbeszélés, Budapest, 1925)
    * Összegyűjtött munkái (I – XVI. Budapest, 1926)
    * Megered az eső (regény, Budapest, 1931)
    * Feltámadás Makucskán (2 elbeszélés, Budapest, 1932; 1956, Komlós Aladár előszavával)
    * Karácsony Kolozsvárt (regény, Budapest, 1932)
    * A kötél legendája (elbeszélés, Budapest, 1934)
    * Az egész látóhatár (I – III. tanulmánygyűjtemény, Budapest, 1939)
    * A bölcsőtől Buda estig (önéletrajzának első része Budapest, 1944)
    * Ének a révben (regény, Budapest, 1947)
    * Életeim (Nagy Péter előszavával, (I – II. Budapest, 1965)
    * Forrásdokumentuma: Nyugat., Budapest : Noran, 2008. ISBN 978-963-9716