kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (4) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (69) USA (5) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallas (16) vallás (11) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Horthy, a kormányzó; dokumentumfilm

2010.11.30. 02:43 | tesz-vesz | komment

Címkék: video film magyarország horthy zs kategória

Horthy, a kormányzó. Csaknem tökéletes ez a doku. Az észrevételeimet majd a végén. A összes rész belinkelve a tovább gomb után.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

  

 

Horthy Miklós kormányzóról a wikipédiais teljesnek tűnő képet ad, kiemelném a Hideg napokról szóló részt:

A magyar honvédség a függelemsértő, németbarát tisztek parancsára (a német hadvezetés utasítása szerint) elkövette az újvidéki mészárlást (az ún. Hideg Napokat).[63] Az áldozatok száma 3800 körül volt.[66] A magyar kormány elrendelte a bűnösök megbüntetését, amely során négy tisztet halálra ítéltek. Azonban a németek a kivégzés előtt Németországba menekítették őket, ahol az SS-ben kaptak szolgálati beosztást.[63] Ehhez kapcsolódóan megemlítendő, hogy a jugoszláv partizánok 1944 és 1945 között, illetve az azt követő időszakban etnikai alapú népirtást hajtottak végre. A délvidéki népirtás során 40-50 ezer (egyes források szerint akár 70-80 ezer) ártatlan, magyar nemzetiségű személyt végeztek ki. Sokakat megkínoztak és koncentrációs táborba hurcoltak, ahol éhen haltak. A 332 ezres német kisebséget felszámolták. Emellett a horvátokat is érték atrocitások. Az áldozatokat „háborús bűnösként” tüntették fel és a népirtást államilag is támogatták. Fentiekre való hivatkozással, a Horthy-rendszerrel ellentétben meg sem kísérelték a tettesek felelősségre vonását.[67]

A magyarok kiirtásáró már posztoltunk mi is itt. Sajnos a holokauszt fontosabb...

 

majdnem tökéletes

1. a vörös terrorral nem foglalkozik a hosszúhajú történészféle a film elején (3.,4. rész körül), hiába mondja hogy fontos, tán meg is kellett volna említeni, miért. És hogy mit tettek a vörös kegyetlelnkedők, Szamuely és páncélvonata, a találomra felakasztott emberek. stb
2. a zsidók nagy számban voltak kommunisták, így a zsidótörvények is indokoltak voltak, amíg le nem nyugszik a forradalmi kommunista hangulat bennük. nyilvánvaló, ez mérsékelt indulatú film, csökkenteni akarja az "antiszemitizmust", ezért mondja, hogy "szinte kizárólag zsidók vettek részt a patkányforradalomban (a vezető rétegben! ugye, az is számít, hogy ki a vezető és hogy kerül oda), de a többi zsidó ezt nem támogatta". Kérdezem én: hogyan lehet ezt megálapítani? Kétlem, hogy nem indulatcsökkentő mondat lenne ez, viszont nagyon valószínű (sokkal valószínűbb az előző tételmondatnál) az, hogy ha zsidók közül való a vezetők 90%-a, akkor a zsidók nagyrésze támogatta is a változást, ami akkor csak a kommunista lehetett ; és az emberekben még élt a vörös terror rémképe, amikor elküdték munkaszolgálatra az idegenszívű réteget 1938 után, a zsidótörvényekről nem is beszélve. Megjegyzem: 1945 után még több zsidó lett kommunista (mindannyian tudjuk miért), a polgári zsidók kitelepítésével meg végképp, akkor még indokoltabb lett volna egy zsidótörvény.
3. a harmadik zsidótörvény a házassági tilalom ugyanúgy jól jött a vallásos zsidónak, mint a magyarnak, benne van a zsidó bibliában a tilalom: zsidó csak zsidóval házasodhat.

a Nobel-díjra jelölt Tormay Cecile mondja:
"Mi nem az idegen fajjal szemben követeljük a numerus clausust, hanem a saját fajunkkal szemben követeljük a numerus apertust, mert tébolyodott és öngyilkos nemzet az, amely az értelmiséget nem elsősorban a saját fajtájából akarja rekrutálni."

Teleki megöléséről, öngyilkosságáról szemérmesen hallgat a videó, ez nagyon nem tetszik, Horthy rossz döntéseiről is szintén.

Utólag könnyű okosnak lenni, de a háborúban nem kellett volna belépni. Teleki grófra kellett volna hallgatni, vagy kilépni mielőbb, ennek leghatásosabb eszköze az lett volna, amire Horthy kétszer is gondolt:

ha Horthy lelőtte volna hitlert, ma a világ hőse lenne, a háborúból jól jövünk ki, a magyarok népszerűbbek lennének, mint bármikor, az összes magyart szerették volna, ha Horthy megteszi.

gondolt rá kétszer is Horthy hogy lelövi hitlert, ez nagyon fontos. a 10. videóban van

és erről sose beszélnek. erről senki se tudott.

EZ KÜLÖNÖSEN JELENTŐS, és erről senki sem beszélt eddig!!

Horthy fiát, aki kiváló magyar király is lehetett volna, a németek ölték meg, több mint valószínű.

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr361266607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neozsivany 2009.07.25. 12:15:57

"Utólag könnyű okosnak lenni, de a háborúban nem kellett volna belépni. Teleki grófra kellett volna hallgatni."

Véleményem szerint politikai kényszerpályán voltunk, nem volt alternatívánk, mint ahogy Teleki grófnak sem... A háborúba való belépésünk tulajdonképpen a Trianontól kezdődő nemzetközi és belpolitikai folyamatok láncolatának logikus és elkerülhetetlen végeredménye volt.

Kartal (rezervált) 2009.07.25. 12:23:18

@neozsivany: sajnos maximálisan egyet kell értsek veled.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.25. 12:39:50

@neozsivany: lehet h igazad van, de a legjobb választás akkor is az lehetett volna, ha a csapatainkat a háború utáni rendezésre tartogatjuk, ez lett volna a legbölcsebb megoldás talán.

Amade (törölt) 2009.07.25. 19:50:42

Váá épp most töltöttem le!! xD

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.26. 09:36:41

@francesco lorenzo: a kommentár balos, azért azt tisztázzuk, olyan a konzervatórium. filoszemita. inkább riogatnak orosz befolyással a jobbikkal, mint írnak izraeli gyarmati függéssel, ami már itt van. ez megkérdőjelezi a józan ítélőképességüket.

nem vagyok történész, de úgy tudtam, addigra még nem szerveződött meg a magyar hadsereg, amikorra már jöttek a románok.
h a románok csapatok segítették volna hatalomra Horthyt? úgy gondolom ez egetverő baromság.
az tény h árnyoldalakat nem mutat be. de azért úgy emlékszem vannak kevésbé jó, dicsérő, tehát rossz mondatok róla a filmben.
részbeni demokrácia meg azért volt, mert szavazhattak az emberek. az h a komcsik, mérsékelt komcsik nem kerülhettek hatalomra, tán azért mert nem is volt elég támogatójuk hozzá.
45 után kinyerte a választásokat? a kisgazdák nem? ők szocdemokraták voltak? lehet...
de engem személyesen kevéssé érdekel, h az urbánusok nem kerültek hatalomra. ha marad a Horthy-rendszer ez bizonyára változott volna, és ők is hatalomra juthattak volna, ha nép megszavazza.
Teleki meg jugoszlávia (?) tényleg kimaradt. a jugok megtámadása tényleg folt a becsületen. node akkor oszlott fel (a királyság? jugoszlávia?), ezzel védekeznek a kortársak, a területi revízió meg fontosabb volt.
de nagyon érdekelt volna, h erről és Teleki haláláról hogyan vélekedik a kormányzó. súlyos hiba volt ezt kihagyni (én még nem néztem végig teljesen)

egy másik ami engem nagyon érdekel: Horthy példaképének tekintette a 48-at leverő Ferenc Józsefet, és az aradiak kivégzőjét (mint Kádár (56) olyan Ferenc József), de Horthy példaképének tekintette őt, le is festette saját kezével Ferenc Józsefet. Akkor mégis hogyan vélekedett a 48-as forradalmárokról??? Kossuthról? Petőfiről?
Azt tudom Apponyi Albert gróf apja 48-ban az osztrákok oldalán állt....

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.26. 09:57:04

@francesco lorenzo: tényleg hosszan foglalkozik Horthy Istvánnal (nem néztem végig, de így is soknak tűnt), na de h a leghoszzabban vele foglalkozna? szegény varga bálintnak tán stoppert kéne vennie

varga bálint viszont azt hagyja ki, hoyg felbomlott jugo, és ezért nem sért nemzetközi jogot.....
(igaz, neki nem is ez a dolga)

ezek szerint Don sincs benne, az objektivitást azért nem kellett volna kiírni!
a zsidókérdés valódi okaihoz meg szerintem én is közelebb állok Tormay Cecillel, mint ez a film.
én még azt a 450 000 romsics féle számot is kétkedően fogadom, 600 000 volt eredetileg. úgy tudom külföldön 300 000 zsidó deportálásról beszélnek.
romsicsról meg hallottam olyan pletykát, hogy szégyen h jobboldali.
azt Horthy nem gondolta kedves bálintom, h nyaralni viszik a zsidókat. azt gondolta, mint mindenki, hogy munkatáborba kerülnek. ott meg majd kevesebbet fognak forrongatni. magyarokat felkötni, kivégezni.

viszont az aláírás kérdésben teljesen egyetértek Bálinttal: pályájának csúcsa lett volna, ha nem írja alá, mint Teleki, mint Nagy Imre. (mellesleg melyik fiút rabolták el? nem a vadászrepülőst? Nagy Imre tényleg nem tört meg? draskovits bizonyítékhamisítása után én már mindent el tudnék képzelni...)

vizipipa 2009.07.26. 13:46:18

@tesz-vesz: van egy Magyar Holokauszt című 2 kötetes könyv. Tippelj kik állították össze. Eszerint az áldozatok száma a jelenlegi(!) magyar területre vonatkozóan kb. 267 000. Ők mondták.
A 600 ezer egy felfelé kerekített szám, ha jól emlékszem cc. 560 ezer.
Ebben a témakörben röpködnek a számok, nagyon precíznek kell lenni. Mettől-meddig, mely területre, halott-eltűnt, stb.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.07.26. 13:54:11

"a kommentár balos, azért azt tisztázzuk, olyan a konzervatórium. filoszemita. inkább riogatnak orosz befolyással a jobbikkal, mint írnak izraeli gyarmati függéssel, ami már itt van. ez megkérdőjelezi a józan ítélőképességüket"

Hát, hogy kinek józan ez ítélőképessége, a Kommentárnak, a Konzervatóriumnak vagy Neked, azt ez alapján mindenki szabadon eldöntheti...

Rövid kérdések: szerinted aki nem antiszemita az már balos? Az "izraeli gyarmati függés" masszív antiszemita toposzát hangoztató lehet csak "igazi jobboldali"?

Hát, akkor már inkább nevezz engem is baloldalinak, minthogy magadhoz hasonlónak tartsál.

Csutakaszürkeló 2009.07.26. 21:13:35

Előre, csak előre: induljunk el Nemeskürty az első rész végén elhangzó utolsó mondatától.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.07.26. 21:14:23

@francesco lorenzo:
Cáfolhatatlan tény, hogy a Konzi filoszemita. A Judapest és a Konzi szerzői gárdájában átfeldés van, továbbá a Jobbklikk (boááá) szervezésében rendszeresen eszmecserélnek a Gödörben. És nem az a baj, hogy filoszemiták, hanem az, hogy ebből eredendően a Jobbikot folyamatosan úgy állítják be, mintha az oroszok pénzelte bolsevista képződmény lenne.
Jelentős számban vagyunk magyarok, megismétlem: magyarok, akik inkább tartanak az izraeli befolyátsól, mnt az orosztól. Mindkettőt gyűlöljük, de választás esetén feltétlenül olyan élősködőt kell választani, aki képes adni is valamit. Izraelnek semmilye nincs, az oroszok meg egész Európát tartják sakkban energiaügyileg.
A Jobbik jelszava olyan egyszerű, hogy még egy konzi-jobbklikk-judapest droid is megérthetné: Magyarország a magyaroké. Se USA-Izrael, se Oroszo. Egyik sem! Az más kérdés, hogy ti általában szerettek valamilyen nagyobb nemzet seggében jó mélyen bent éldegélni. S bárki, aki a ti választott seggeteket nem nyalja hozzátok hasonló intenzitással, az nektek mindjárt gazdátok ellenségének seggének ügynöke.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.07.27. 00:34:02

nézd, szerintem két külön dologról beszélünk.

egyrészt lehet gazdasági érdekeltségekről és befolyásról értekezni, amiről adott esetben kell is, de nem ártana tényszerűen tenni. mondjuk azt még neked kellene elmagyaráznod hogy a gyakorlatban miként akarsz gazdaságilag tökéletesen független Magyarországot létrehozni és ez hogyan fog segíteni az országon. Azt jelenti ez, hogy mindent el akarsz venni a nem magyaroktól, jogellenesen is akár, és odaadnád a magyaroknak, mert ők ennek az államnak a polgárai és ezért minden nekik jár ami itt van, de (logikusan) máshol meg semmi? Tehát szigeteljük el gazdaságilag (és ezáltal politikailag is) tökéletesen a mai Magyarországot? A realitások szintjén ez sajnos nem sok jót igérne...

Másrészt teljesen más gyarmati függőséget vizionálni, amit az izraelikről feltételezni nonszensz - és durva előítéletre utal. A fentebbiekre válaszolva: nincs itt az izraeli hadsereg, különösebben a belpolitikánk sem érdekli az izraelieket, a gazdasági kapcsolatok pedig jók, de semmi extra, Izrael sose volt a legnagyobb befektetők között, méreténél fogva nem is lesz, csak egyes ágazatokban vannak fontos befektetései izraeli cégeknek. A nyelvüket nem tanítják iskoláinkban, a filmjeiket nem mutatják a TV-ben, a könyveiket ritkán fordítják le és akkor sem nagy példányszámban jelennek meg. folytassam? azt hiszem fölösleges...

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.07.27. 00:37:25

még annyit, hogy a Judapest és a Konzi szerzőgárdájában minimális az átfedés, nem is tudom hirtelen kire gondolsz...az előbbi amúgy már nem is létezik, emellett semmilyen olyan gödörbeli eseményre nem emlékszem ahol közösen léptek volna fel, de könnyen lehet volt ilyen (mint népszerű és sikeres blogok szerzői), a Jobbklikk pedig, hát, egy harmadik blog, ahol van konzis szerző is, ez igaz.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.07.27. 08:43:00

@francesco lorenzo:
A Jobbik nem azt mondja, hogy minden külföldi vásárlót el kell kergetni, és minden szerődést felül kellvizsgálni. Lássuk be, privatizáció keretein belül az állam szeret nagyon olcsón eladni, elkótyavetyélni. A legújabb példa Sukoró. És hány Sukoró van! Az olyan kotraktusokat felül kell vizsgálni, ahol felmerül bűncselekmény elkövetésének gyanúja. Szerintem ez természetes. Azt is elfogadható álláspontnak tartom, hogy elsősorban a magyar vevőket, a magyar vállalkozókat kell helyzetbe hozni. A Fidesz is ezt tette 98-02 között. Ettől nem szigetelődünk el, legfeljebb nem leszünk kirabolt nemzet.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.27. 12:03:04

@vizipipa: dögöljek meg ha pár ezer "túlélő" vagy "elhunyt" nem ment ki Izraelbe.

"Tippelj kik állították össze"
szabad a gazda. kik?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.27. 12:15:28

@Csutakaszürkeló: ezt most hogy értsük?

@francesco lorenzo:
"Hát, hogy kinek józan ez ítélőképessége, a Kommentárnak, a Konzervatóriumnak vagy Neked, azt ez alapján mindenki szabadon eldöntheti..."

www.ingatlanbroker.org/hu/magazin/2008_nyar/izraeli_terhatas

szerintem is. viszont te nyilván nem tudod, h debreczeni józsef, szombathy pál, optium intézet mind jobboldali. a kommentár és konzi, reakció szerint biztos (reakció: aki azt álítja pécsen apécsi jobik támogatja az mszp-t, aha). szerintem nem, szerintem a fidesz se jobboldali, mert attól nem lesz valaki jobboldali, h zászlót lenget, és be akarja vezetni az erkölcsoktatást az iskolában, ezek alap dolgok a baloldalon is. (ld usa) arról nem is beszélve, h nem lehet jobboldali az, ami balról indult el.
kis hab a tortára: horn gyulát is jobboldalinak kiáltották ki egy időben.
én nem hagyom h mások mondják meg nekem mit gondoljak!


"szerinted aki nem antiszemita az már balos?"
nem, ez egyszerű volt. én nem vok antiszemita, vkivel összekeversz zsidó:D

"Az "izraeli gyarmati függés" masszív antiszemita toposzát hangoztató lehet csak "igazi jobboldali"?"
nem, aki ezt hangoztatja az értelmes ember aki nyitott szemmel jár.

"inkább nevezz engem is baloldalinak, minthogy magadhoz hasonlónak tartsál. "
ezt megbeszéltük libsikém, egy kis gondolkodás még rádfér, remélem fiatal vayg még, mert ha begyöpösödsz jönni fog ám a kognitív disszonancia :D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.27. 12:21:52

@francesco lorenzo: itt azért áljunk meg, most komolyan, te tényleg zsidó vagy? mert ez a mondat nagyon szdszes:

"Az "izraeli gyarmati függés" masszív antiszemita toposz"

te írtad, lelked rajta, én ilyen liberálbolsevik mondat után mélyen elásnám magam a földbe.
tán a trianonra való emlékezés is a történelem szemétdombjára való?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.27. 12:48:45

@francesco lorenzo: "mindent el akarsz venni a nem magyaroktól, jogellenesen is akár"
ők jogellenesen vann itt jó reggelt, ami kötöttek a komcsikkal, az nem volt tiszta üzlet.

"Tehát szigeteljük el gazdaságilag (és ezáltal politikailag is) tökéletesen a mai Magyarországot? "
az embereknek nem az a fontos, h elszigeteltek vaygunk-e vayg sem, hanem h jól éljenek.
ha a nép jól él, akkor mit számít, h királyság van vayg köztársaság. én tudom mi a nép véleménye, én köztük élek.
mellesleg székelyföld el van szigetelve, milyen jól örzik is a hagyományaikat!
segítek: az elszigetelés pont nem rossz dolog, hanem jó.

"nincs itt az izraeli hadsereg"
mármint jelenleg? az lehet. de 2006 után volt itt 300 bejelentett (tehát lehet több) izraeli rendőr múzeumlátogatás jogcímen. nahát! h mik vannak! pont egy felfokozott, hogyúgymondjam forradalmi hangulatban jön kirándulni ide egy másik ország rendőrsége, és nem 50-es csoportban, hanem egyenesen 300-an vagy többen! nahát, h mik vannak.

"különösebben a belpolitikánk sem érdekli az izraelieket"
ekkora mértékű naivitást én még életemben nem hallottam!
ezt mondd bajnainak meg a cipőinek
( már írtam a jordán gyarmat című posztban, h aki gazdasági hatalmat akar, az akar politikai hatalmat is. a kettő elválaszthatatlan)

"a gazdasági kapcsolatok pedig jók, de semmi extra, "
akkor miért baj az orosz befolyás zsidó? az izraeli neked nem tetszik, hát értem én h nem zavar h az anyaország (tehát Izrael) magyar parasztokkal terelgeti a juhait, de akkor miért baj nektek az orosz? csaknem azért mert elkergettek egy csomó zsidó fejest a City of Londonba?:)

"Izrael sose volt a legnagyobb befektetők között",
csak éppen minden pláza zsidó, aha, tudsz, látom.

" A nyelvüket nem tanítják iskoláinkban, a filmjeiket nem mutatják a TV-ben, a könyveiket ritkán fordítják le és akkor sem nagy példányszámban jelennek meg."

ezekre nincs is szükség, ez egy új világ itt már nincs szükség katonákra a gyarmati megszálláshoz, elég ha a munkánk hasznát elviszik innen, nekünk meg semmi sem marad, amiből fejlődhetnénk, ez gazdasági háború, és láthatatlan forradalom,
nem tudom miért nem tudsz egy kicsit progresszív lenni és haladni a korral.

folytassam? azt hiszem fölösleges...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.27. 12:51:00

@tesz-vesz: helyesen: az izraeli neked tetszik,

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.07.27. 21:30:36

nem vagyok zsidó, de nem szégyenleném ha az lennék és egyáltalán nem gondolom hogy bármivel is többet vagy kevesebbek érnének, jobbak vagy rosszabbak lennének a zsidók mint a nem zsidók.

valószínűleg ezért nem vagyok antiszemita.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.28. 13:16:07

@francesco lorenzo: meg tudod fogalmazni magadtól ki az antiszemita?
aki a zsidósággal szemben kritikát fogalmaz meg az antiszemita, kis "nem vagyok zsidó" filoszemita úr? (mármint nem zsidó a vallásod? ezt úgy értsük?)
(a mórok kutyája maga is mór)
én nem vagyok antiszemita, ne célozgass.
én az idegenszívűeket mind utálom, az ostoba hazaárulókat, te közéjük tartozol?

nézd meg a legújabb posztunkat. a vitát.
meg fogsz lepődni miylen sok antiszemita" volt kossuthtól, kkölcseyik, herman ottótól vörösmartyig.
teszeinted ők is antiszemiták?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.06. 22:10:19

– Mi Magyarország államformája?
– Királyság.
– És ki a a király?
– Az momentán nincs.
– És ki van?
– Horthy Miklós ellentengernagy őfőméltósága.
– Értem, tehát van tengerük.
– Nincs.
– Van területi követelésük az USA-val szemben?
– Nincs.
– Kivel szemben van?
– Romániával szemben.
– És mért nem hajtják be rajtuk?
– Azt nem lehet, ők a szövetségeseink!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.30. 18:31:27

Beraktad az egészet? De jófej vagy! Mindig meg akartam nézni. Persze ingyé'! ;)

Hutyibetyár 2011.06.05. 19:34:55

@tesz-vesz: "azt gondolta, mint mindenki, hogy munkatáborba kerülnek. ott meg majd kevesebbet fognak forrongatni. magyarokat felkötni, kivégezni."
Mekkora gyökér vagy te hallod...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.05. 20:55:31

@Hutyibetyár: de miért mondod?

a zsidóság nagy részben kommunista volt, vagy szimpatizáns, ezek 1. 2. és 3. generációs betelepültek főként, akik semmiféle szolidaritást nem éreztek az itt élő magyarokkal, ellenben éreztek főként a származási helyükről származó orosz zsidókkal. vörös terrorról még nem hallottál, onnan indul minden elégedetlenség és félelem

"Tisztelt Munkástanács!... a burzsoázia mindenütt vigyorog és örül. Ezt a vigyorgást rá kell fagyasztani az ábrázatukra! Holnap ki kell mennünk a gyárakba és az legyen a legelső, hogy a burzsoáziát tényleg tessék kiirtani a szó szoros értelmében. Tehát be kell váltani azt a kijelentést, hogy mire ideér az antant, ne találjon mást, csak hegyeket a burzsuj holttestekből és egy elszánt proletár sereget. Annyi burzsoát sem szabad belőlük életben hagyni, hogy kormányt lehessen belőlük alakítani".

surek

"A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába. A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különösebb áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. A vértől nem kell félni. A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell az egész burzsoáziát! ”

– Szamuley Tibor 1919. április 20-án Győrben

Hutyibetyár 2011.06.06. 11:33:43

@tesz-vesz: akkor a magyarság nagy része nyilas volt, mert Szálasi ezt meg azt mondta?
Menj már a picsába, komolyan, úgy írod le a csúsztatásaidat mintha tények lennének. Szerinted a nagytőkés zsidók, akiknek a pénzére pályáztak a nácik, kommunisták voltak?
És kik kötöttek fel magyarokat? A vidéki kiszsidók, akiket elhurcoltak a retkes nyilasok?
Nem mindegy, hogy a betelepült zsidók nagy része kommunista volt, vagy a zsidók nagy része betelepült kommunista volt.

Láttad te egyáltalán a Horty filmet? Tanulságos lenne végignézned ahelyett hogy a hazug kurucinfóból informálódnál.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.06. 16:55:32

@Hutyibetyár: nincs itt semmi csúsztatás, csak tények

kkbk.blog.hu/2011/03/02/az_orszaghaz_dolgozoi_a_karolyi_korban

szálasi azt mond amit akar, egy mondata nekem is nagyon tetszik (a "hiába ütöd, hiába simogatod" kezdetű), de attól még nem lesz a magyar náci.
viszont ha minden kommunista vezér zsidó, az már gyanús.
ha nem tűrik el a konzervatív zsidót a többi zsidók az is.

kkbk.blog.hu/2009/07/15/a_fideszes_zsido_filmajanlo_letoltheto

"a nagytőkés zsidók, akiknek a pénzére pályáztak a nácik, kommunisták voltak?"

nem. akinek vagyona van, az legtöbbször nem lesz kommunista.

"És kik kötöttek fel magyarokat? A vidéki kiszsidók, akiket elhurcoltak a retkes nyilasok?"

tudod 1919 és 1944 között jópár év van ám, nem vesztél el te a történelemben?
a vörös terror volt 1919-ben, ha nem tudnád.

nem szeretem a kurucinfót, és a Horthy-film is a nyomoronc koltaitól való.

Hutyibetyár 2011.06.06. 20:39:15

@tesz-vesz: nagyon is értem, hogy a vörös terrort miatti kollektív büntetést elvét próbáltad eléggé gusztustalan módon előadni. A tényeknek ehhez annyi köze van, mint a többszázezer elhurcolt vidéki kis-zsidónak a kommunistákhoz. De köpködd őket nyugodtan hullarabló módon. Láttam én is a Fideszes zsidó filmet, eléggé tanulságos volt, de nem értem, te most ide miért linkelted be. 1919 és 44 között azért áruld már el kit kötöttek fel a zsidók? Nem ellenük hoztak az elvtársaid zsidó tövényeket? beszélsz itt pár átbaszott, megvezetett, hataloméhes komcsivá korcsult, vallását megtagadó zsidóról, általánosítva a több százezer ártatlan, a társadalomba tökéletesen beilleszkedett zsidóval? Szálasi mit tett a magyarságért? Ugyan milyen pozitív hozadéka volt a regnálásának? Egy náci seggnyaló volt, aki a saját karrierjét a magyarság elébe helyezte. Lehet terelni, meg zsidózni, meg zsidóterrorozni, de általánosítással csak szánalmas férckommentet tudsz itt összehozni, logikus magyarázatot semmiképp....

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.07. 07:08:25

@Hutyibetyár: a logikus dolgokat csak nem látod, de vannak.

"1919 és 44 között azért áruld már el kit kötöttek fel a zsidók? Nem ellenük hoztak az elvtársaid zsidó tövényeket?"

ki beszél a közttes időszakról? én a vörös terrorról,károlyikorról és az ávóról beszélek.
és a vörös terror miatt hoztak pontosan zsidótörvényeket.
hiába linkelem:
kkbk.blog.hu/2011/05/16/mackensen

"Mi nem az idegen fajjal szemben követeljük a numerus clausust, hanem a saját fajunkkal szemben követeljük a numerus apertust, mert tébolyodott és öngyilkos nemzet az, amely az értelmiséget nem elsősorban a saját fajtájából akarja rekrutálni."

a falusi zsidók gondolom nem voltak komcsik, olyan arányban, mint a városi gettólakók.

"vallását megtagadó zsidóról,"

a zsidó nem csak egy vallás.

a fideszes zsidó linkjénél odaírtam a posztba mit kell nézni. ha rákattintanál nagyobb valószínűséggel értenéd meg, de nem biztos.
érdekelne, hol és mit találtál te a fideszes zsidóban, mint tanulságot, neked miért volt hasznos?

szálasiról meg sokszor elmondtam, a rokonod, karsai állítja, hogy szálasi fegyveres őrökkel védte a gettót a németektől. a történelmet a győztesek írják, ha sztálin úgy dönt, hogy trockij akkor nem volt ott, akkor az így is lesz a fényképeken is. és lám. sokmindennel volt ez így.

Hutyibetyár 2011.06.07. 21:46:44

Nem értem mi a francot hordassz itt össze. A linkedet is végig olvastam és nem értem mit akarsz mondani. Maréknyi zsidó, pár zsidózó és? Most ez mit bizonyít? Még egyszer, mit tehetett erről a vidéki kis-zsidóság, akikre gusztustalan megjegyzést tettél? A kollektív felelősség csak a zsidókra érvényes? Kiemeled a legalját egy nációnak, vallásnak, bizonyítvány az általánosításod igazát? Honnan a francból szeded, hogy szálasi katonái védték a budapesti gettókat? Kérlekszépen jobb ha tudod, hogy lefizetett német katonák voltak, akik a dunábalődöső hőzöngő szálasi rohadékok ellen védték a budapesti gettót. Szerezz autentikus forrást (lásd élő tanú), ne a szennyirodalomból tájékozódj. Azt se tudom ki az a Karsai egyébként, és kurvára nem a rokonom. Nem mondom azt, hogy minden zsidó tökéletes, de vérlázító, amit az első kommentedben írtál. Mintha egy orosz azt írta volna, hogy elvittük a gulágba meg málenykíj robotra a magyarokat, hátha akkor el megy a kedvük a masírozgatástól, meg a hadüzenetgetéstől.
" falusi zsidók gondolom nem voltak komcsik, olyan arányban, mint a városi gettólakók."
Kurva okos vagy, ez megint egy értelmes gondolatmenet volt.
Ez a vörös terror emlegetése, mint a zsidózás alóli felmentés, ez is nagyon értelmes, de akkor Rákosi mondjuk magyarellenessége is logikus és megbocsájtható lépés? Hagyjuk már ezt a primitívséget komolyan...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.09. 13:08:41

@Hutyibetyár:
nem olvastad végig egyiket sem, vagy csak csukva volt a szemed.
ezt végigolvastad?
kkbk.blog.hu/2009/07/15/a_fideszes_zsido_filmajanlo_letoltheto

"ahogy Csoóri is írja, a kommunisták mikor bejöttek elfoglalni és gyarmattá tenni az országot, nem felszabadítottak, hanem gyarmatosítottak. csak az itt lévő kommunistákat és zsidókat szabadították fel, akiket addig üldöztek. így forrt össze méginkább a zsidóság és kommunizmus. hát főleg akkor mikor rákosi kitelepítette a jobboldali zsidókat az országból.
persze vannak rendes zsidók is, csak éppen a jobboldali, magyar érzelmű zsidók a "statisztikai hibahatáron vannak", ahogy a dokuban is elhangzik, mind székely, mind a fideszes zsidó , Sebes Gábor szájából. ez kulcsmondat! székely gábor megfelel a sztereotíp zsidónak, csak ő éppen magasrangú zsidó, aki nem ismer jobboldali zsidókat és kirekeszti azt az egy jobboldali zsidót is aki fideszes.

befolyásos embernek, befolyásos ismerősei vannak... mit jelent ez?

vajon tényleg akkora butaság azt mondani, hogy itt a zsidók ill. a zsidó szemlélet, filoszemitizmus ural nagyon sok mindent?"

"Maréknyi zsidó "
"Kiemeled a legalját egy nációnak"

maréknyi zsidó egy egész szervezet élén. mégis hogy kerül az élükre?
érdekes, a legalja hogy kerül felülre?

"A szakszervezetben másként beszélnek,
- A zsidó vezetők...
- Az már igaz, mind ahány zsidó - dörmögte rosszkedvűen. - Ennek is az urak az okai, miért nem jöttek közénk? Sohase törődtek velünk, ott hagytak a zsidóknak."

kkbk.blog.hu/2011/04/23/a_szocialisan_erzekeny_tormay

"Honnan a francból szeded, hogy szálasi katonái védték a budapesti gettókat? "

hiába írok bármit is . MONDTAM: A ROKONOD, KARSAI ÍRJA A reflektor a sötétbe c. munkájában
beszelo.c3.hu/cikkek/reflektor-a-sotetbe

"Szerezz autentikus forrást (lásd élő tanú),"

jah, ungvárinak is autentikus forrása van

kkbk.blog.hu/2011/05/19/azok_a_naci_magyarok_ungvary_es_mandiner

én nem olvasok szennyirodalmat.

de hiába írok bármit is

"Nem értem mi a francot hordassz itt össze."

"akkor Rákosi mondjuk magyarellenessége is logikus és megbocsájtható lépés?"

rákosi már rég a holokauszt előtt ú is komcsi volt. gyakorlatilag ugyanazzal a turnussal ment ki a szovjetekhez tanulni, mint kun béláék. aztán vissza is jött vmikor.
mondom, ki kezdte? ki akarta kiirtani a magyar zászlót? a magyarokat, ezeréves történelmünket?
ha nincs vörös terror, nincs fehér se.
ha nincs vörös terror, nincs zsidótörvény, nincs német holokauszt, ugyanis, ahogy Vilmos császár, Mackensen, Hindenburg és Hitler is gondolta, a weimari köztársaságban is csak és kizárólag zsidók vettek részt. ott se volt kevésbé "progresszív", mint itt. szerették is a zsidókat utána a németek, főleg a 33-as zsidó világtalálkozó után, amelyben megtiltják az áruk Németországba szállítását.
kkbk.blog.hu/2010/08/27/benjamin_h_freedman_1890_1984

de ez már messzire vezetne, a lényeg:
logikusabb dolgok ennél nincsenek is, egy épphogy betámolygott zsidó, nem ehhez az országhoz lesz hűséges, hanem a fajtájához.
nem megbocsátható rákosi magyarellenesége, mert ő még csak
turistának se volt tekinthető, ebben az országban meg csakis a magyarok uralkodhatnak, hazaáruló együttműködéssel a szovjetekkel jutottak csak hatalomra, nem természetes úton.

a szovjetek 1950 körül meg is kérdezték tőle, mit akar itt Magyarországon csinálni, ő akar lenni itt a zsidókirály?
süti beállítások módosítása