Rédly Elemér pápai prelátus, kanonok, győri plébános, a Győri Hittudományi Főiskola tanára még február 25-én vette át a Parma fidei – Hit pajzsa díjat, akkor jelentette be, jövedelméből egymillió forintot ajánlott fel a magyar állam külföldi, 20 ezer milliárd forintos adósságának törlesztésére. Egyúttal elmondta, kezdeményezi egy bankszámla nyitását, amelyre hozzá hasonlóan mások is utalhatnak tetszőleges összegeket a cél érdekében.

A kezdeményezés megrendítő embersége, a cél nemessége aligha vonható kétségbe. Mégis, a legnagyobb tisztelet hangján arra kell felhívnunk a figyelmet, hogy ez a kezdeményezés többszörös félreértésen alapul, s összekapcsolása a vörösiszap-katasztrófa nyomán kialakult közadakozással még tovább fokozza a félreértéseket. De haladjunk sorjában…

Az államadósság nemcsak, hogy nem természeti katasztrófa, de évtizedek óta fokozódik a gyanú, hogy külső és belső erők nagyon is tudatos stratégia alapján vitték szinte végzetes adósságcsapdába az országot. Ezt alighanem a kormány is így látja, egyébként miért kezdeményezte volna parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását az ügyben. E törekvés értékéből sajnos sokat levon a tény, hogy kizárólag az elmúlt nyolc évet kívánják vizsgálni, mert az elmúlt nyolc év elemzéséből egészen bizonyosan nem jutunk el az eladósodási folyamat lényegének megértéséhez. Egyébként az államadósság kérdése már csak azért sem lehet a kormány „magánügye” (ahogy a felhívásban áll), mert a mindenkori államot megtestesítő kormányoknak egyetlen olyan forintjuk sincs, amelyet ne a magyar néptől szednének be. Megnyugtathatjuk tehát a kezdeményezőt, a magyar népnek, sajnos, ha akarná, akkor sem nyílna esélye arra, hogy ne vele fizettessék meg az államadósságot. Ilyen értelemben önzésről beszélni (mint a felhívás fogalmaz azokkal szemben, akik nem szeretnének adakozni) nem igazán szerencsés.

Aligha tagadható: vannak olyanok, akiknek a saját jóléte fontosabb, mint a hazáé, és itt mindjárt ki is térhetünk a vörösiszap ügyére. Nem természeti katasztrófáról van szó, hanem olyan súlyos emberi felelőtlenségről és önzésről, ami pontosan kiszámítható módon kellett, hogy katasztrófához vezessen. Még pontosabban, a Mal vezetői olyan szerződéssel jutottak a tulajdonukhoz, lényegében ingyen, amelynek éppen az volt (lett volna!) a lényege, hogy a vételárat valójában a biztonságos üzemeltetés feltételeinek az anyagi biztosításával róják le. És mivel az ennek ellenőrzésére hivatott állami szerveket ugyanilyen cinizmus és önző felelőtlenség jellemezte, nem vizsgálták, hogy e feltételek teljesülnek-e. Ez vezetett a katasztrófához. Kíváncsian várjuk, hogy az ügyben eljáró bíróságok vajon ki tudnak-e lépni az önzés és cinizmus e lehangoló sorából – tele vagyunk reményekkel.

A nép önzetlensége a vörösiszap ügyében szép erény, ám ez az ország most éppen abba látszik belepusztulni, hogy mindig csak a kifosztottak egyik csoportja igyekszik segíteni a másik, ott és akkor még nyomorultabb csoportján. Ráadásul az államadósság nagyságrendileg több mint ezerszerese a vörösiszap-katasztrófának, így az egyéni önfeláldozás itt már nem tud segíteni. Ha egyenletesen „elterítenénk” az ország teljes adósságát, és nem csak az államadósságot, akkor az minden átlagos családot 12 millió forinttal terhelne meg, nagyjából annyival, amennyi annak a teljes ingó és ingatlan vagyona. Tehát ha valami katasztrófa folytán esedékessé válna a teljes adósság azonnali megfizetése, egyetlen pillanat alatt nincstelen földönfutóvá válna az ország 80 százaléka. Szóval honfitársaink többsége nem a „jólététől” nem szeretne „hazafiatlanul” megválni, hanem a fizikai életétől. Azt is tegyük persze hozzá, hogy az alsó 40 százaléktól, a „négymillió koldustól”, ha mindenét elvennénk, akkor is csak a „rájuk eső rész” egy jelentéktelen hányadát kapnánk meg.

Ez talán jól jelzi azt is, hová süllyedtünk, és persze bármilyen nemes lelkű is a kezdeményező, a kérdést lehetetlen önzetlenséggel és közadakozással kezelni. Már csak azért sem, mert adósságunk horribilis növekedésének nyertesei is voltak, sőt folyamatosan vannak is. Az anyagmegmaradás törvénye szerint ez egyébként nem is lehet másként. Mivel nem tudjuk (nem is akarjuk, merjük…) a ránk szerelt adósságszivattyú működését leállítani, a közadakozás most azt jelentené, hogy önként tovább hizlaljuk a minket pusztító parazitát, ami inkább öngyilkosság, mint önzetlenség.

A hazafiságot ezért most az okok, a felelősök és a haszonélvezők haladéktalan megnevezése, „hazafiatlanságuk” feltárása és az országból így kisíbolt irdatlan vagyon visszaszerzése jelentené. Egy ilyen „önző”, vagyis önmagunk létét bátran megtartani akaró kezdeményezéshez valószínűleg sokkal többen csatlakoznának.

Bogár László

Köszöntés

Ma hatvanéves Bogár László közgazdász, aki lapunk publicistájaként sem rejti véka alá véleményét arról, miként is kellene védelmezni jól felfogott nemzeti érdekeinket egyre inkább globalizálódó világunkban. Azon ritka szakemberek közé tartozik, akik felhívják a figyelmet a globális kapitalizmus csapdáira, a jövő felélésének kockázataira. Arra, hogy ezeknek a veszélyforrásoknak a felismerése létkérdés egy társadalmi-gazdasági csődtömegből kikecmergő kis országban. Munkájához szép sikereket és jó egészséget kívánunk!

" A hazafiságot ezért most az okok, a felelősök és a haszonélvezők haladéktalan megnevezése, „hazafiatlanságuk” feltárása és az országból így kisíbolt irdatlan vagyon visszaszerzése jelentené."

az utolsó mondat azt is jelenti, hogy széles gábor a lap tulajdonosa, ahová bogár írja e sorokat, is elveszítené több mint valószínű a vagyonát, meg a többi kommunista milliárdos, akiknek vagyona sokkal nagyobb, mint a 48 és 45 között ún "elnyomó, kizsákmányoló arisztokrata rétegnek".
persze Széles mintha megbánná a múltját, mintha kezdeni akarna valamit a vagyonával és az országgal. Széchenyi azért többet tett az országért még mindig, hiába volt a vagyona kisebb

Elfogadták az új alkotmányt