kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Utolsó írka

  • Tesz vesz XVIII.: Kivonultak a kormánypárti tagok az akku-ipart tárgyaló parlamenti bizottsági ülésről de hogy vegyem emberszámba a fideszes szavazókat ilyen kivonulások után? mire való a bizottsági ülés a parlamentben?! www.youtube.com/watch?v=civvmOryvXk (2024.04.19. 10:29) Pár kérdés a fideszesekhez
  • Tesz vesz XVI.: Egyszerre lépett ki a Mi Hazánkból tizenhat tag Vácon – számolt be a Vác.hu Csereklye Krisztina közleménye alapján. Csereklye a kilépést azzal indokolta, hogy bizalmi válság alakult ki az országos elnökség irányába, de szerepet játszott „a radikális, bajtársi szemléletünkkel összeegyezte... (2024.04.04. 16:57) Miért fideszes a Mi hazánk?
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fábián (1) Fábián (2) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdú (5) hajdu (1) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) Kazinczy (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (69) USA (5) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Hlavácz György, az áruló moszados rendőr

2011.06.20. 00:48 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: rendőr zs kategória

Sikerült azonosítani a Posta Imre által "elhíresült" moszados rendõrt (zulu10 a nickneve a rendőrség belső online rendszerén)

Hlavácz György

Iwiwes adatlapja: Ide kattintva érhető el.
(Regisztrációját olvasónk leleplezése után nem sokkal törölte)

Imre sokszor hivatkozik rá, hogy a rendőrség belső internetes rendszerén már vannak olyanok, aki "Shalom Izrael"-el köszönnek.

Valaki a Posta lapján lévő hozzászólási lehetőséget kihasználva bemásolt néhány párbeszédet erről a belső csevegőről. Ebből kiderült, hogy egy bizonyos zulu10 jeleskedik a shalomozásban, aki eldicsekszik, hogy kijár Izraelbe és részt vesz bizonyos katonai műveletekben.

Megtudhatjuk azt is, hogy miként lehet kapcsolatba lépni a moszaddal... Posta Imre oldalán lévő hozzászólók között vannak olyanok, akik valószínűleg rendőrök, mert adtak tippet zulu10 beazonosítására.

Egyébként iwiw-es adatlapján is használja a zulu10 becenevet, (illetve csak használta, mert idő közben ezt törölte - úgy tűnik értesülhetett róla, hogy Posta Imre lapján beszélnek róla...), így nem volt túl bonyolult megtalálni. De a képeit megnézve is elég egyértelmű hogy a rendőrség állományába tartozik.

 

 

 

Itt az elhíresült „zulu10” aranyköpéseiből egy kis válogatás csokor. A hozzászólásokat Posta Imre (mostanra átalakult) fórumára másolta be valaki az azóta megszüntetett „Holdudvar” rendőrségi fórumról, mely éveken keresztül a holdudvar.police.hu webcímen volt elérhető. A hozzászólások az áttekinthetőség kedvéért időrendi sorrendben, formázva kerültek oldalunkra.

A hozzászólások a rendőrség „Holdudvar” névre keresztelt belső fórumának [KISZLÉV] és [FALLUDZSA ] nevű fórumcsatornájából származnak. A fórum eredeti elérési útjait az archiválás szándéka által vezérelve megőriztük.

Holdudvar - [KISZLÉV]

Vissza a Holdudvar kezdőlapjára | Új téma felvetése | Hozzászólás

Értesítő | MODERÁTOR!!! | Kereső
 

Holdudvar - [FALLUDZSA ]

Vissza a Holdudvar kezdőlapjára | Új téma felvetése | Hozzászólás

ÉrtesítőMODERÁTOR!!! | Kereső

 

Hozzászólás #5
Kitől: zulu10
Dátum: 2002/09/23

Shalom mindenkinek!

Caorle-t azért ajánlom,mert különleges fekvésű a strandja,valamint gyönyörű az óvárosa és a város központjában elterülő kikötője. A város nem nagy,Lignano-hoz és Bibione-hoz képest.Nagyon jókat lehet sétálni.Az óvárosa meseszép.Minden évben elmegyek oda,mert amit várok tőle azt mindig megkapom,soha nem sikerült még csalódnom benne.

Nekem a többi üdülővárossal szemben csak az a problémám,ezen e részen,hogy túl modern ,nincs hangulata.Ez csak az én véleményem.El kell menni Caorle-ba,és onnan kirándulgatni Venezia-ba,Bibione-ba,Lignano-ba,…

Egyébként Caorle mellett található közvetlenül Porto Santa Margherita,ez még olcsóbb hely és 5 perc alatt gk-val Caorle-ban vagy, gyalog pedig 15 perc alatt.

Ha bármi érdekel még,itt vagyok.

Mutatnék képeket is,de ez most nekem nem jön össze.

Ciao Tutti!


Kitől: zulu10
Dátum: 2002/12/04/17:58

(Áldott vagy ,Örökkévaló,a világ Királya, aki megszenteltél bennünket törvényeiddel és megparancsoltad a hanukka-gyertyák gyújtását. Áldott vagy Örökkévaló Istenünk,a világ Királya, aki csodát tett őseinkel annak idején,akárcsak manapság.)


Hozzászólás #29
Kitől: zulu10
Dátum: 2002/12/17/05:52

Shalom!

Elnézést kérek,de nem birtam még felkeresni az egyik rokonomat ,dr.Feldmájer Pétert a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökét,ígyhát csúszik a megoldás.Igaz,nem garancia ígysem a megoldás,de a szándék az megvan.

Üdv.


Kitől: zulu10
Dátum: 2003/03/06/11:39

Csákó őrmi!

Akkor mesélj egy jót,arról a híres történetről.A komám holnap vált,had leskelődjön egy kicsit.Kevéskét neoprimitívnáci,dehát a “bajtársam”,egyszer meg úgyis elnyisszantom a …

“Az hogy még életben vagy ,nem azt jelenti,hogy Te vagy a legjobb, hanem azt,hogy még nem találkoztál azzal aki megakar ölni.”

Ezt az idézetet kb.5 évvel ezelőtt ,New Jersey egyik Police Station-ben láttam kifüggesztve,úgyhogy csak egészséges óvatossággal a street-en.

Shalom őrmi!


Hozzászólás #2
Kitől: zulu10
Dátum: 2003/03/06/16:01

Shalom őrmi!

Nagyon érdekes a sztori és valóban,a Cseh milliomos ficak keresi a plusszos aranykészleteket.Fogjuk az öreget és tépés a helyszínre,hátha összejön egy cappuccino-ra való.Azért fontos a hírszerzés is előtte.

” Mózes tehát előreküldte az Úr parancsára ezeket a megbízható embereket… hogy Kánaán földjéről híreket szerezzenek.”(Számok Könyve,13.) Megnézték erődítményeit, lakóit, azok szokásait, és nyilván- ha kellett, és nem volt más kiút-ezek az ókori “hírszerzők” harcba is bocsátkoztak az ellenséggel.

Ebben már csak azért is biztosak lehetünk, mert hiszen a szentnek tartott könyvet olvasva találkozunk olyan speciális feladatra kiválasztott és kiképzett férfiakkal,akik az ellenség egy-egy csoportját, vagy vezető személyiségét likvidálták.

Na erről ennyit,majd jelkezek még.

Shalom!


Hozzászólás #6
Kitől: zulu10
Dátum: 2003/03/07/06:13

Shalom Gern!

Lehet,hogy Sámson voltam,tudod,akit legyőztek a filiszteusok,vagy Odüsszeüsz, kitudja. Azért gondoltam erre a lehetőségre,mert az oviban derékik érő hajam volt és a faló volt a jelem.Lehettem Thészeusz is ,Ariadne komálya,vagy a labirintusban rejtőző Minotaurusz,vagy Nagy Sándor,vagy Napóleon ,vagy Garibaldi,vagy Geronimo.Remélhetőleg nem én voltam Mussolini ,Skorzeny.Nyílt titok a múltam most már.

Gern,olvasd az EREC cionista lapocskát,hátha találsz benne valami nekedvalót. Örmi,úgy látom Te jó sivatagi harcos leszel,majd intézem az állampolgárságodat. Az is lehet,hogy bekerülsz Sayeret Matkal-ba, ami a Mossad külföldi túszmentő csoportja.

Shalom Testvérek ! Kellemes hétvégét és szombotatot/buli van/ + ezer Nőcit!


 

Hozzászólás #35
Kitől: zulu10
Dátum: 2003/05/13/09:08

Shalom Sivatagi harcosok!

Azt már kevesen tudják, hogy a háború után Csehszlovákia még nagyon barátkozott az új zsidó állammal (ettől Sztálin csak valamivel később tiltotta el Prágát),és az első száz izraeli ejtőernyőst cseh földön képezték ki…

Gern ,mégegyszer gratulálok a jövevénynek és kívánok neki hosszú életet. Összeszokottan,egy célért harcolva, és semmitől vissza nem riadva.

/Sayeret Matkal:külf.túszmentő csoport/


Hozzászólás #84
Kitől: zulu10
Dátum: 2003/06/02/17:32

Nem ide vág, de még egy kis adalék:amikor Nimesben katonáskodtam, a kimenőre csak úgy engedtek ki, ha 5-6-an összeálltunk,mert ha egyedül mentél, akkor az ottani arabus nemzetiségiek nagyon könnyen kibelezhettek. Ez így volt és ma is így van.

Izraelben a kutya nem szól az ott élő arabokhoz. Mitől van ez, vagy valós -e a veszély amit nem veszünk észre. Ja, és biztosan jószívű emberek az arabok,de a vallásuk miatt is át kell vágni minden máshitűt, ha lehet mosolyogva. Vannak kivételek is, csak én még nem találkoztam olyannal. Apropó, egyel igen,még régebben a Váci utcában,éppen beakart cumiztatni a hamis motyójával.Nem érte meg neki.


 

Kitől: zulu10
Dátum: 2003/10/24/23:37

Shalom Cops!

HESVÁN (kb. október-november): 29 vagy 30 napos hónap. Tőle függ az esztendő hosszúsága, ezért márhesvánnak is nevezik (,hesván úr’).

A hónap jelképe a mérleg.

“Oszd meg őket, és segíted Izraelt a fennmaradásban.”

SOKÁIG ÉLJENEK A MESTERKÉMEK

 


Hozzászólás #9
Kitől: zulu10
Dátum: 2003/10/28/08:44

Shalom Cops!

Kócián, köszi a kiigazítást! Azért van aki érti az összefüggéseket.


Shalom Gern!

Jó volt a passz! Éljenek a sivatagi harcosok!

Egyébként, a mesterkémek valóban a Mossad kémei világszerte.

SIN- általában “s”, de ha a betű bal felső sarkában pont látható,”sz”-nek ejtjük. Zsidó szimbólumként a Mindenható Istent jelenti: Saddáj héberül Mindenható. Ez a szó, vagy legalább ez a betű szerepel a mezuza külső oldalán, ezt írjuk le, amikor a tfilint ujjainkra csavarjuk, vagy amikor a bárheszt fölszeljük.

Jelentése fog, számértéke 300.


Hozzászólás #12
Kitől: zulu10
Dátum: 2003/11/01/10:38

Hi kócián!

Összesen 22 ismerünk, mindegyiknek neve van, amely még az ősi képírásra emlékeztet.

A betűk egyúttal számok is. Őssémi írásból ered. A betű nem arra való, hogy hangokat jegyezzünk le segítségével, csupán emlékeztet bennünket arra, mit olvasunk.

Csá’

Shalom Gern!

Nem merek írni arról ami odakinn történt velem, mert nem akarok bajba kerülni. Azt sem szeretném , ha túlon-túl rasszistának tűnnék.Igaz, cionista vagyok, de az más…

Találkoztam Magyar rendőr kollégákkal a sínai-félszigeten /Déli-táborban/, akik elmondták, hogy ők,hogy oldanák meg a palesztín kérdést. Hanyatt estem egy kicsit.

Azt mondták, hogy itthon nem tudják az emberek, hogy mi folyik arrafelé. Be is fejezem, mert dekonspirálódok mindjárt.

Volt két kisérőm, akik jólképzett izraeli katonák voltak. Egyenlőre ennyi.Majd jelkezek még. Sok az adósságom a kollégák felé, majd pótolgatom.

Shalom Gern!

 


 

 

Hozzászólás #14
Kitől: zulu10
Dátum: 2003/11/09/19:57

Shalom Gern!

legyőzöm lustaságom és összehozok neked is valamit a sztorikból. Igazság az, hogy nem szívesen mesélek, mert egyszer-kétszer csúnyák voltunk, de ilyen az élet.

Majd megyek!

Shalom!!!


Kitől: zulu10
Dátum: 2003/11/25/23:57

Shalom Cops!

KISZLÉV (kb. november-december): 29 vagy 30 napos a hónap. 25-étől/dec./ nyolc napon át Hanukka, a makkabeus szabadságharc emlékére. Minden este egy gyertyával többet gyújtunk a hanukkai menórában. A hónap jelképe az íj (másképp: nyilas).

(…Áldott vagy Örökkévaló Istenünk, a világ Királya, aki csodát tettél őseinkkel annak idején, akárcsak manapság.)


Hozzászólás #14
Kitől: zulu10
Dátum: 2003/12/03/21:04

Shalom!!!

Akit érdekel a téma, az nézze meg óvatosan.

www.isayeret.com

Gern , ha tudod nézd meg valahol, és a video bejátszások alatt megtalálod a MOSZAT kiskapuját, ahol regisztráltathatod magad. A gond az, hogy /majdnem/mindent el kell magadról árulnod. Le is nyomoznak frankón, de ezután regisztrálnak és... Kell náluk jobb szövetséges? Viszont tudniuk kell, hogy itt Európa közepén biztos pont leszel számukra. Poénból ne írjatok, mert egy kicsit gázos. Elmondásuk szerint vannak közöttünk más ismerőseik is. Nem toborzást játszok, csak Gernnek elakarom venni a kedvét.

Shalom Israel!


 

 Hozzászólás #5
Kitől: zulu10
Dátum: 2004/02/09/09:11

Ajvé!

Palesztin, ha már annyira el akarják tenni az összes Israeli állampolgártlábalól,akkor miért dolgoznak ott. Miért dolgozik az ősi ellenségnek? A másik kérdés, hogy a többi miért nem szeret dolgozni? Az eldózerolni készülő zsidó telepeken a homokban kánaánt hoztak létre. Majd, ha visszakapják a palesztinok,gondolod tovább fog virágozni? Hát nem! Magától semmi nem terem meg, kemény a munka a kibucokban.

Nem az arabnak való! Sajnos még katonának sem jók. Igazi gerinctelen nép,tisztelet a kivételnek, a Mossad arab ügynökeinek.

Hozzászólás #73
Kitől: zulu10
Dátum: 2004/04/05/12:04

Plebsz!

Nem értem, hogy mi a problémád? Nem mondta senki sem, hogy bárki izraeli állampolgár lehet, de vannak kiskapuk. Lehet, hogy nem mindenkinek. A világ bármely részén zsidó kolóniába csöppenek, úgy bánnak velem, mint egy testvérrel. Ez egy q..va jó dolog. Dolgoztam külföldön,de szívesebben nyomultam, az Olasz,Portugál,Jugo melósokkal, mert az itthoniak szuperul nyírták egymást. Családok mentek tönkre itthon, a kinti taplók.


Hozzászólás #189
Kitől: T.a.t
Dátum: 2004/04/14/08:18
Csak azért Gern, hogy képben légy.

„Hozzászólás #14
Kitől: zulu10
Dátum: 2003/12/03/21:04

 

Shalom!!!

 

Akit érdekel a téma, az nézze meg óvatosan.

 

www.isayeret.com

 

Gern , ha tudod nézd meg valahol, és a video bejátszások alatt megtalálod a MOSZAT kiskapuját, ahol regisztráltathatod magad. A gond az, hogy /majdnem/mindent el kell magadról árulnod. Le is nyomoznak frankón, de ezután regisztrálnak és... Kell náluk jobb szövetséges? Viszont tudniuk kell, hogy itt Európa közepén biztos pont leszel számukra. Poénból ne írjatok, mert egy kicsit gázos. Elmondásuk szerint vannak közöttünk más ismerőseik is. Nem toborzást játszok, csak Gernnek elakarom venni a kedvét.

 

Shalom Israel!”

A karlengetés közben idönként meg-megállok gondolkodni azon , hogy ki vagy kik akarnak rajtam bármit számon kérni, kik antiszemitáznak folyamatosan. Ilyenkor ugrik mindig be Zulu érdekes hozzádszólása.

Szerintem tényleg el lehet húzni, ha idehaza szorít a gatya, vagy szétvet a tettvágy.


 

 

 Hozzászólás #241
Kitől: zulu10
Dátum: 2004/04/25/12:47

Fegyenc!

Nem kérkedtem a tudásommal, csak megkérdőjeleztek dolgokat, én csak válaszoltam. Az, hogy te nem fejlesztgeted magad, más igen, az nem jelenti azt, hogy az a más hazudik.

A horgászatról lenne szó, biztos megfognál, mert azt 20 éve csinálhattam utoljára. Amihez hülye vagyok, arról nem vitatkozom. A mai harc nem a Bushido-ról szól, hanem a túlélésről. Tudod, Dragunov 500 m-ről.

Ennyi! Nincs Bushi.

Azt még azért elmondom neked, hogy a tártartót, olyan helyre tedd az öveden, hogy azt mind a két kezeddel elérd. Tanmese, de hasznos. Mutatnék neked olyan technikákat-amit az izraeli S.W.A.T. gyakorol-amit talán a TESZ-ek sem láttak még.

Egyszerű és hatásos. Szárazon gyakorolva , soha nem felejted el élesben sem. Lehet, hogy hencegek. Akik itt vannak körülöttem, azok gyorsan utol is érnének ha…

Hozzászólás #244

 

Kitől: zulu10

 

Dátum: 2004/04/25/21:32

Hi Teddy!

Köszi a segétséget!Írhattam volna a Sayeret Matkal-t is,akik a külföldi, a Sayeret Shaldag a hazai, főleg túszszabadítással foglalkozó egységek egyike.

Nem az éles bevetésekre gondoltam, csak a taktikai részére. Igaz, itthon nem illdomos ezeket alkalmazni, mert az elkövető személyisége sérülne. Azt pedig nem lehet.

Szép napot!

 


 

 

 

 

Így jár, ki a Hazához hűtlen

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr32897801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása