kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (4) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallas (16) vallás (11) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Dombóvári és a józanság humornak álcázva

2011.07.10. 01:51 | tesz-vesz | komment

Címkék: humor stohl dombóvári csonka

 

a magyar néplélek tör elő ebben a műsorban, videóban éppen, persze az üresfejű, neoliberális pomádéknak ez nem tetszik:

 

szegény Dombit kirúgják az rtl sóderből, az rtl vezetőségének túl nagy része meleg állítólag, és mennyit fáradoztak azon, hogy stohlt jó fényben tüntessék fel.


 úgy látszik ez régi történet, mert a kuruc szerint: a humorista megrovást kapott, a kirúgást végül megúszta.

comment.blog.hu, indexes blog:

"Hétfőn az a pletyka terjedt el, hogy Dombóvári Istvánt az RTL Klub kirúgja a tényleg rosszul sikerült poénok miatt, sőt több forrásunk szerint a csatorna vezetői délelőtt még ezt mondták a Showder Klub és a Reggeli szerkesztőinek is. Később mégis meggondolták magukat, és csak megrovást kapott a humorista, aki a hivatalos álláspont szerint egyszerűen nem mérte fel, hogy mit is jelent egy élő adás.

...a műsorvezető egyszerűen megfenyegeti a humoristát, Lilu meg helyesel. "

láthatjuk, a neoliberalizmusnak semmi köze a liberalizmushoz.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr23048626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.10. 14:28:41

"Hétfőn az a pletyka terjedt el, hogy Dombóvári Istvánt az RTL Klub kirúgja a tényleg rosszul sikerült poénok miatt, sőt több forrásunk szerint a csatorna vezetői délelőtt még ezt mondták a Showder Klub és a Reggeli szerkesztőinek is. Később mégis meggondolták magukat, és csak megrovást kapott a humorista, aki a hivatalos álláspont szerint egyszerűen nem mérte fel, hogy mit is jelent egy élő adás."

comment.blog.hu/2010/10/19/majdnem_kirugtak_a_shodwer_klubbol_par_rossz_poen_miatt

tudi 2011.07.11. 16:39:21

@tesz-vesz: Az lett volna a szép, ha kirúgják, abból lett volna nagy balhé. De igaza van a comment blognak.

tudi 2011.07.11. 16:43:36

"Dombóvári azonban nem buzizott, nem volt homofób, és nem csak azért, mert mi ezt nem nevezzük annak. Hanem, mert humorista. És az a legboldogabb társadalom, ahol egy kiadós zsidózás, cigányozás, buzizás után nem tudunk másra gondolni, minthogy most csak vicceltek."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.11. 17:22:31

@tudi: szerintem meg rohadtul nincs igaza a comment blognak, annyira ostobák ezek az indexes degenerált belvárosi belterjesek.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.07.12. 01:52:14

Nem nagyon vágom, hogy Csonka min is sértődött meg...

A kódolt buzizás talán kicsit erős volt, bár elég egy pillantás, és látszik, hogy Csonka khmmm. Akkor meg? Egy humorista feladata, hogy ebből viccet csináljon.

A díleres meg szimplán egy jó poén volt. Igen Stohl drogozik, és erről nyilván tudtak a többiek is, sőt valószínűleg Stohl nem egyedül tolja. Márpedig akkor tessék legalább lapítani, és nem kikérni magának...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.12. 19:01:43

@TaTa86.: igen, teljesen egyetértek. min is sértődött meg csonka és lilu a stohl poén kapcsán?
nyilván mindaketten tudják, hogy stohl ártatlan és a közegükben ez természetes gondolkodás. tippem szerint a csatorna informálisan és tán rejtetten közölte is az rtl klub alkalmazottaival, hogy mentegetni, megvédeni kell stohl andrást, és alföldit és folytathatjuk a neolibsi sort tetszés szerint

baloa 2017.01.04. 21:57:29

Állítólag egyszer egy uborka szorult Csonka hátsójába, mentőt kellett hívni hozzá, pontosabban Friderikuszhoz, mert éppen nála vendégeskedett.
süti beállítások módosítása