kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Utolsó írka

  • Tesz vesz XVI.: Egyszerre lépett ki a Mi Hazánkból tizenhat tag Vácon – számolt be a Vác.hu Csereklye Krisztina közleménye alapján. Csereklye a kilépést azzal indokolta, hogy bizalmi válság alakult ki az országos elnökség irányába, de szerepet játszott „a radikális, bajtársi szemléletünkkel összeegyezte... (2024.04.04. 16:57) Miért fideszes a Mi hazánk?
  • Tesz vesz XVI.: Andrew Carnegie nemcsak Hanauer (2024.03.20. 13:33) Bana, az exjobbikosok buta kommentölő messiása
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fábián (1) Fábián (2) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) Kazinczy (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) media (6) média (8) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (69) USA (5) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

A gólem elszabadult!

2012.01.26. 01:03 | tesz-vesz | 30 komment

Címkék: egészség szabadkőműves vass czike árulólapok

 

Mivel nem szeretném, ha a hátam mögött, újra és újra, mindennek kibeszéljenek és rágalmazzanak, ezért szeretném tisztázni a kérdést.

Czike László úr - szerintem sokat tapasztalt ember, így vagy úgy - be akar perelni. Teszi mindezt úgy, hogy korábbi állítása szerint, ő nem kíván senkivel se hadakozni, ő már belefáradt, ilyesmi, tudjuk, értjük.

Nem kíván senkivel se hadakozni, kivéve velem!

pedig elvileg egy platformon állunk: a magyar nép és a magyar nemzet pártján.

 

kezdődött mindez úgy hogy levelet kaptam emailben, amire ti is írhattok, hogy Nyílt levelét Vona Gábornak jelentessem meg, aztán beszélgetésünk arra terelődött, hogy elküldte emailben a kisregényét, művét, jelentessem meg azt is az oldalamon.

a műbe beleolvasva már láttam, hogy ez egészen jelentős alkotás, de mivel én az olvasómat (akiket én nem nézek le) nem akarom terhelni lényegtelen információkkal, ezért pár dolgot kivágtam (pl. hogy milyen ételt ettek ebédkor, ilyesmi) és hozzácsatoltam képeket, hogy teljesen nyilvánvaló legyen a történet valós eseményeken alapul, elvileg.

akit érdekel a teljes változat, a szerző saját oldalán és még vagy ezer más oldalon elolvashatja. szeretnék visszajelzést is kapni, melyik jobb változat, a csupasz szöveg, vagy a kiegészítéseimmel bemutatott verzió-e a jobb?

a képeknek természetesen kell képaláírás, hogy közérthető legyen, itt nem elég a név, kellene a szakma is minimum. és ha jó cikket akarunk készíteni, bizony nem árt, ha be-be vágunk korabeli újságcikkeket is a témában, lásd Vass Csaba témába - és egyeseknél húsba - vágó cikket, a nagy nemzeti filozófus!

 

 ez a kibeszélés természetesen vonatkozik Arlequinre is (a kibeszélés és a sport a frusztráció legjobb megszüntetője, a depresszió hangszer kezelésével enyhíthető), aki gondolom azóta is terjeszti "sunyiságomat".  ő nála a kommunista múltú, sötétképű Vass Csaba úr kapcsán kaptunk össze az első bejegyzés kommentjei között, illetve csak ő énvelem. persze lehet tévedek, de én egy ilyen elszállt, sznob kétszínű emberben sohase bíznék.

 nagyon tetszett Drábik idézete:

„Amit te, László, megírsz, azt sokan mások is tudják, látják. De nem írják meg, mert a leleplezésnek, a valóságfeltárásnak is vannak írott/íratlan (kötelező) szabályai, amelyeket a mainstream újságírók hallgatólagosan elfogadnak, és be is tartanak. Te azonban fittyet hánysz ezeknek a szabályoknak és megírod, amit igaznak gondolsz. Ennyivel több, amit írsz, a publicisztikánál.”

és Czike úr weboldalán található bibliai idézet is nagyon tetszett:

"Amit fülbe súgva hallotok, azt háztetőkről hirdessétek. "

Máté 10.27

ehhez tartottam is magam, ennek ellenére a műben éreztem, hogy néha szemérmesen, udvariaskodásból, félelemből (?), vagy más miatt (?) nem mond ki dolgokat, persze beszélgetésünk során nagyon sok kérdésem volt, és nagyon sok tanácsot a poszttal kapcsolatban betartottam, mondjuk kb. mindent betartottam, amit mondott. és kihúztam jópár mondatot a blogbejegyzésből, ami a személyes levelezésünkben benne volt. de ezeket a mű tartalmazza is talán. ha nagyon elbújva is.

abba is beleegyezett Czike, hogy az első rész végén bemásoljak a levelezésünkből.

 

Czike László: Rendszerváltó szabadkőművesek (részlet)

 

szóval ezzel a metódussal megszerkesztettem Czike művének első felét, először nem akarta, hogy megvágjam, aztán sikerült meggyőznöm hogy okosan fogom azt tenni, beleegyezett.

Az első rész nagyon tetszett neki, állítása szerint nagyon élvezte. mi okom lett volna, hogy ne így tegyek a második résszel?

Kapom az emailt a második után, hogy nagy veszélynek teszem ki magam, ha benne hagyom a Láng Tamás alatti idézeteket... mit nekem veszély... nem is hittem benne, hogy lenne veszély, hiszen ezeket a Láng Tamás nevezetű magyar állampolgár saját magáról állítja.

 

Czike László: Rendszerváltó szabadkőművesek (2. rész)

 

Utána Czike már hirtelen azt követelte, hogy töröljem, mind az első, mind a második részt és már perrel fenyegetőzött, no persze! nem azért dolgozom vele heteket, hogy aztán kidobjam a szemétbe, mert ha nem is látszik rajta, egy névhez ha 10 cikket elolvasok, abból bekerülhet tán ha két sor, a többi 9 cikket elolvastam ugyan, de utólag derül csak ki, hogy nem volt érdemes időt és energiát szánni rá. így előfordul, hogy bekezdésekre órákat szánok, Czike állítása szerint ezeket az órákat az olvasónak kellene eltölteni "gondolkozással", szerinte az olvasó nyomozzon utána mindennek, szerintem pedig az olvasó ne foglalkozzon ilyenekkel, legyen a családjával, éljen egészségesen, stb, nem az olvasó dolga az utánajárás, persze tegye ha van kedve, és segítsen, de ne kelljen már neki fél életet azzal tölteni, hogy haszontalan dolgokkal tölti az idejét, egy jó blogbejegyzés (mely többet ér a pártfinanszírozott szolgalapoknál) az, amelyben nem kell sokat kattintani.

Az igaz, hogy más posztokban is több információt adtam meg, mint amennyit találni lehet az interneten, de a bibliai idézetre támaszkodtam folyamatosan, mivel a mű nem ér el a kulminációjára, úgy érzem. Ha félelemből van, mondja ezt, de szükségesek a kiegészítések.

 

Ezekután Czike nyíltan perrel fenyegetőzött (már ha a lángtamásos "vigyázzak magamra, nagy veszélynek teszem ki magamat" nem volt az), levéltitok megsértése és szerzői jogok megsértése miatt.

Ügyvédkolléga a következőket mondta erre:

1.) Te, mint a levél címzettje nem követheted el a levéltitok megsértését :-)
Ha én ellopnám az ő levelét, amit neked címzett, az lenne levéltitok megsértése. A nekem szóló levél tartalmával én is rendelkezem, tehát azt akár nyilvánosságra is hozhatom.

2.) A szerzői jog megsértése csak akkor áll meg a bíróságon, ha haszonszerzés végett, vagy vagyoni kárt okozva követted el. Magyarán: ha pénz kérsz érte, illetve ha ő bizonyítani tudja, hogy az a tény, hogy te megjelentetted, neki vagyoni hátrányt okozott. Úgyhogy szerintem (hacsak nem kértél pénzt a blog olvasóitól) ez sem áll meg... Ráadásul feltüntetted a nevét is a poszt címében (Czike László), úgyhogy szerény véleményem szerint már a rendőrség el fogja hajtani, ha fel akar jelenteni..."

mivel elektronikus levélben küldte nekem a kolléga, ezért ez sem levéltitok megsértése. max nem etikus, de azt a törvény nem bünteti, ahogy azt sem, ha nem szolgálunk fel a délutáni teához süteményt.

 tehát így állunk.

 most kaptam új levelet tőle, melynek vége:

 

Az eddigieken túlmenően megjegyzem, hogy az Ön által feltett és feltenni szándékolt két kép szövegaláírásai az Ön felszínes, gondatlan és/vagy tendenciózus szerkesztésében, vélhetően megvalósítják a kódolt antiszemitizmus bűncselekményét is, ami még súlyosabb az eddig kifogásoltaknál is.

Ezért is utasítom el kategórikusan az Ön által feltett képeket és képszerkesztéseket. Az pedig, hogy Ön az én, szerzői jogvédelem alatt álló írásomba, kvázi „szerkesztői illusztrációként” akarja becsempészni, a saját neve megemlítése nélkül, az antiszemita hangvételű, kicsengésű, és máshonnan kiragadott szövegrészeket, az még további súlyosbító körülmény. Ugyanis ezekkel a módszeres „szerkesztgetéseivel” engem akar/fog lejáratni, ami pedig hitelrontás. Mivel pedig én Önnel éppen ellenkezőleg, filoszemita vagyok, emiatt is követelem, hogy azonnal vegye le a szóbanforgó írásomat, teljes egészében.

hát ez hülye, tudtam, hogy nem az akinek kiadja magát, ez csak etetés

Ott zsidózott előttem a saját konyhájában, most meg kódolt antiszemitizmussal vádol, de lehet hogy én értettem félre, és akkor a Moszad magyarországi jelenléte mégse olyan nagy baj ebben az országban (mert az izraeli bevándorlás ellen Czikének nincs kifogása, ezt ő állítja könyvében). de hol él akkor a papa? minek ír nyílt levelet a hírhedten "náci" Vona Gábornak, minek írogat neki sms-eket, mert azt mondja, megvan neki Vona telefonszáma? vagy valójában Vona is filoszemita? mert a Jobbik nem arról híres, hogy szombatonként zsidó kisgyerekek fejét simogatja meg és ajándékcsomagokkal látja el őket. aki nyílt levelet ír ezeknek, az ne legyen már ilyen finnyás, édes Istenem.

emellett, hogy a legjobb barátját, Sándor Andrást is antiszemitaként jellemzi, akkor másnál miért baj? de már látom, Czikének a leghalványabb fogalma sincs a zsidókról, még Sándor András "judeonáci" kifejezését se értette.


Kérlek, tedd világossá a magyar országgyűlés számára, mi forog kockán!
Nagyon nehéz a Te dolgod, mert most végképp egyedül leszel; mindenki, mindegyik párt teljes mellszélességgel hazaárulóként fog megnyilvánulni, és végszavazni. De a nép melletted, mellettetek áll, bármi történik!

Isten segítsen és áldjon meg!
Szeretettel: Laci

Czike László: Nyílt levél Vona Gábornak



Így lesz, az én "biztonságomért aggódásából": filoszemitizmus...

valami más lehet itt a probléma, nem az "antiszemitizmus"

 etetés talán, lehet, hogy a magánbeszélgetések során több igazságot mondott, mint amit kellet volna, de etetés során rákényszerül, ezeket pedig én lehoztam a posztokban, ez már baj. és le is fogom hozni a többit is.
de valószínűbb, hogy csak egy "fura" fazon, aki kekeckedik. (vagy akit megbíztak.)

mindenesetre továbbra is valószínűnek tartom, hogy a nagy része igaz a történetnek, persze fenntartásokkal kell kezelni, ahogy minden mást is, ami a magánbeszélgetésünk során elhangzott, találjatok benne hibát, derítsétek ki az igazát, mert hát aki megél egy ilyen történetet, lehet hogy a vagyona mellett az ép eszét is elveszik tőle - és most jön a rágalmazási per.


Budapest - erős szél. De az egó még ép és sérthetetlen.

 

természetesen nagyra tartom a tapasztalati munkásságát továbbra is, annak ellenére, hogy érthetetlen módon a zsidók nagy rajongója. elméletem, miszerint az antiszemita és a filoszemita ugyanaz az embertípus csak más érzelmi előjellel, ismét bebizonyosodott, nem untatom a részletes magyarázattal, hogy miért nem tartom magam antiszemitának és tény, hogy nem is vagyok az, úgy érzem ezen a szinten ez már teljesen felesleges is lenne, elég legyen annyi, hogy sem a zsidók, sem a cigányok nagy barátja nem vagyok, ezt tény, én a magyar nép és magyar nemzet nagy barátja vagyok.
forrófejű őszinteségemért és sértegetéseimért elnézést kérek, továbbra sem haragszom önre szeszélyes bolond viselkedéséért, és remélem az, akinek látszik: egy nagytudású (szerepben tetszelegni kívánó), bolondos, egoista, furcsa szeszélyes öregember.
és semmi több.

most dolgozok a harmadik részen, úgy tűnik Czike úr ebbe már nem fog segíteni...

 

Dr. Vass Csaba: Lália és eufemizmus
 Szőrmók elvtárs, ELŐRE!
azt senki sem tagadja, hogy nagy komcsi - volt (?), most mégis magyarkodik.


 

 

 

A zsidó folklór népmondája szerint az 1500-as évek vége felé a prágai gettóban Maharal (Júda Löw ben Becalél rabbi) a misztikus- és titkos tan, a kabbala segítségével – szájába helyezett varázserejű papírral – életet lehelt az agyagból és vérből gyúrt műemberbe, majd az a szombatnapon mindenféle szolgálatot elvégzett neki. Ha a rabbi az isten nevével ellátott cédulát elvette tőle, akkor ismét agyagtömeggé vált. A maradványait a legenda szerint még ma is őrzik a prágai Régi-új zsinagóga padlásán. A zsidó köznyelvben a Gólem bárdolatlan, együgyű embert is jelent.

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr433743594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Maggg 2012.01.27. 09:29:20

Szerintem Czike olyasféle ember, mint Drábik.
A mondandójának 90%-a a mutatványos bódét leleplező kőkemény adat, a maradék 10% viszont mákonyos képzelgés, ami hitelteleníti azt is, ami igaz.

Viszont ezt a Vass Csaba témát körbejárhatnád!
Czikével szemben ő még mindig hiteles(ebb).
Ezt támasztja alá a 2-ik cikk tőle vett kikezdhetetlen idézete is.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.27. 11:13:54

@Maggg: majd még megpróbálom körbejárni Vass Csabát, nyilván meg kell szólaltatni a másik oldalt is, lehetőséget kell neki biztosítani, hogy elmondja a véleményét, Arlequin csinálhatna vele interjút, márha visszatér a morgolódó sunyizásomból.

szerintem Czike még mindig sokkal hitelesebb, mint Vass Csaba

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.01.27. 14:19:16

Furcsa. Valóban tudhatná, hogy a Jobbikot a Morvai körül keltett nagy médiakampány hátán vitték be az országházba, Morvai pedig zsidó, akinek az volt a harci feladata, hogy legyen a hazai antiszemitizmus Arca...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.27. 18:05:58

@Arma Gedeon2: Morvai zsidó lenne? keresztény apával és teológus tanulmányokkal?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.01.27. 18:36:19

@tesz-vesz: biztos tudod, hogy a zsidó vallásjog szerint az zsidó, akinek az anyja zsidó. Az apa nem számít, a tanulmányok nem számítanak, A VALLÁS NEM SZÁMíT!!!

A teológus tanulmányok kérdéséhez ajánlom ezt:

kitalaltujkor.blogspot.com/2012/01/az-ut-edomba-az-illuminatus-nihilizmus.html

"A sabbateanizmus az ő változatában egy gátlástalanul nihilista jelleget öltött. Az igaz hívő, akinek titkos szívében Isten van, a "hallgatás terhe" alatt köteles keresztülmenni az összes valláson, rítuson és fennálló renden anélkül, hogy bármelyiket elfogadná, sőt, mindet belülről megsemmisíti, ezáltal igazi szabadságot hoz létre. A szervezett vallás csak egy álcaruha, amit fel kell venni, majd el kell vetni a "szent tudás", a a hely gnózisa felé, ahol az összes hagyományos értéket megsemmisítik az "élet" áramlatában. "

Ez volt a sabbateánus-frankista program, "az út Edomba", a zsidók térjenek be más vallásokba és belülről verjék szét azokat...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.27. 19:29:09

@Arma Gedeon2: honnan lehet tudni, hogy Morvai anyja zsidó?
tudom kit számítanak zsidónak a vallásban, de zsidónak lenni is többértelmű fogalom. zsidó az, akinek zsidó az identitása. a származás nem elég, de determinálhat.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.01.27. 20:49:23

@tesz-vesz: A zsidók zsidónak tekintik, akit akarnak saját szabályaik szerint és aki nem érzi magát zsidónak, még annak a gyerekeit is lehúzhatják magukhoz a mocsárba.
Morvai zsidóképű, vajon miért volt két zsidó férje?

arlequin 2012.01.30. 08:51:03

@tesz-vesz: ismered azt a kifejezést, hogy létszinteket megkülönböztető alapos gondolkozás?

vagy ugyanúgy beszélsz egy tizenévessel, mint egy 70-essel?

ez itt a kérdés.

majd beszélünk, ha gondolod, nem foglak keresni.

p.s.: nem igazán tudok sokáig morgolódni, nem is haragszom, inkább csak kissé bolondosan szomorú/szigorú vagyok rád.

székeken ülés
gondolatok világa
ösvények fele

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.30. 09:50:58

@arlequin: a problémádat kéne kifejteni, nem elvont dolgokat beszélni. túl sokat lógsz vass csabával.

@Arma Gedeon2: szerintem azért, mert beszívták ezek a gondolatok, aztán feleszmélt, és rájött, hogy egész életében hülyeségeket beszéltek hozzá a személyes köreiben és visszatért a gyökereihez: a kereszténységhez, talán túlságosan buzgón is.
persze ettől még lehet, hogy nem az akinek mondja magát, és sikerül neki még engem is becsapnia.
abszolút nincs zsidóképe Morvainak, a hernádi judittal kevered

arlequin 2012.01.30. 17:51:10

bocsáss meg, de alapvető tévedésben vagy ezzel kapcsolatban.

nincs "problémám", mit ki kellene fejtsek.

ha pedig te egyesekkel lógsz, az a te dolgod. nem szoktam 'lógni' senkivel. váljék egészségedre.

"tanulni, tanulni, tanulni"

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.01.31. 14:32:58

@tesz-vesz: eleinte én ie elhittem ezt neki, ma már nem. Bizony zsidóképe van. Láttad a Kaméleonomat? Hazafias korszakának arca a kozmetika és talán sebészet csodája...

Maggg 2012.01.31. 19:15:02

Remélem, a nézeteltérésetek ellenére lesz egy komolyabb cikk Vassról. Véleményemet Czikével kapcsolatban fenntartom. Esetleg lehetne az ő nem kifejezetten szabadkőművesekkel foglalkozó munkáiból is egy szemelvénygyűjteményt összeállítani a szakmaiság, eredetiség, értékesség összevetése végett. Vass elérhető (lsd. Ökotáj korábbi számai, MEK).

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.01. 10:01:47

@arlequin: nekem úgy tűnik, hogy valamiféle problémád lenne

"no akkor ennyi volt kedves ember.
nem vagy te egy kissé sunyi?
ha válaszolni kívánsz, akkor vedd a fáradtságot és hívj fel, ahogy tettem volt. többször. ez nem komment kérdése.
nagyon finom voltam.
üdv
a.
p.s.: tudod mit jelent az eszmecsere? vita? nem úgy tűnik... "

ez olyan mintha valami rés támadt volna a tér-idő kontinuumban, de nekem mindegy tulajdonképpen.

@Arma Gedeon2:
nem láttam a kaméleonodat. mi az?

@Maggg: ökotáj... ahol zelnik a főszerkesztő...
nem fogom vasst kivenni a megfigyelt személyek közül, az biztos, hogy írt fontos dolgokat és fontos dolgokról, ezt Czike sem tagadja. a kérdés: valójában mit gondol ezekről. mit gondol a szabadkőművesekről, hogy gondol Magyarország függetlenségéről, stb.
úgy tűnik arlequin nem fogja szembesíteni a kérdésekkel.
egy mszmp-sről, aki még a rendszerváltás után is a vérszagú kommunistákkal maradt, azt hiszem nem várhatunk mást, csak kétszínűséget

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.02.01. 14:39:48

@tesz-vesz:
Kaméleon (Morvai Krisztina):
kitalaltujkor.blogspot.com/2010/10/kameleon.html

Jópofa, hogy az Ökotájban annak idején jelentek meg szabadkőművességet leleplező cikkek is...

A Selyemgombolyítóban működött egy időben a hazai zöldmozgalmakat amerikai kapitalisták pénzéből szponzoráló 3 legnagyobb alapítvány. A zöldeket a közéjük szórt apróval tökéletesen lehetett irányjtani.
Ennek is Zelnik volt a fő szürke eminenciás irányítója a háttérből.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.03. 20:45:17

@Arma Gedeon2: folyton ebbe a zelnikbe botlunk, mit lehet róla tudni?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.02.03. 22:14:18

@tesz-vesz: amit Czikétől lehet róla tudni, azt te is tudod. Többet én se. Nagyon érdekes, hogy egy időben, mint Czike is elemezte, Zelnik szemben állt Orbánnal, Makovecznek is volt egy sasszéja a Jobbik felé, aztán a két rivális vakoló irányzat kiegyezhetett. A Makovecz nevével fémjelzett Magyar Művészeti Akadémia kanonizáltatott, bekerült az Alkotmányba, székháznak megkapta a Vigadót, ahol Zelnik korábban vakoló szentbeszédeket tartott és Makovecz halála után Zelnik kicsit előrébb lépett a homályból és most "alelnöke" az Akadémiának. Valójában nyilván nagyfőnöke, helyesebben NAGYMESTERE. Jelemző, hogy nyomtatásban merte alig burkoltan bírálni Orbánt, mint miniszterelnököt, ezek után Orbánnak kellett ekkora gesztust tennie Z. szervezete felé...
Ki a Főnök?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.04. 12:10:02

@Arma Gedeon2: Czike azt mondja, azzal kérkedett zelnik, hogy közvetlen utasítást adhat orbánnak, sőt még a mindenkori miniszterelnöknek is. érdekes, hogy ez az ún "nemzeti", tehát álnemzeti oldal, azt mondja, hogy a baloldalnak nincsen ilyen diktatórikus intendánsa (vagy csak nem tud róla)
elméletem szerint azért, mert ott nem játsszák meg magukat, ott mind retardált, és nincs szükség folyton arra, hogy letörjék a szárnyakat. a nemzeti szárnyakat, hiszen a fiatal újságírók hisznek a jobboldali, nemzeti oldalban

innen a kommentpárbeszédet vezessük át ide
kkbk.blog.hu/2011/09/27/az_igazi_hungarikum_makovecz_imre

makovecz. szóval szerintem nincs igazi ellentét orbán és zelnik között, makovecz is bizonyítja. orbán primitív egy ember, nem érdekli a johannitaság, a templomok világa, ő nem hívő. őt csak a kézzelfogható dolgok érdeklik. zelnik persze ettől még gyűlölheti a kis "beképzelt vakarcsot". mekkora hatással lehet, pl a magyar narancsra? az "ellenzéki sajtóra"?
szerintem elég nagy, és ott ki is élheti magát, persze amikor külföldröl jön a parancs, azt végrehajta szolgalelkűen.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.02.04. 13:44:58

@tesz-vesz: a vakolók magasabbra jutó részét tipikusan nem érdekli a hókusz-pókusz, ők karrierépítésből vannak bent. Akik idealisták, azok sose jutnak egy szintnél feljebb. Nekem úgy áll össze a kép, hogy igenis volt ellentét egy időben Zelnikék és OV között, de kiegyeztek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.04. 14:58:58

@Arma Gedeon2: kérdés, kik a magas részen lévők, szerintem rotsildék már azok. akikkel csányi üzletel név szerint.
de zelniket érdekli a hókuszpókusz ezt le merem fogadni, ő még az elöljáróétól tanulhatta a hülyeségeket.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.02.04. 18:18:38

@tesz-vesz: Zelnik játszik ezekkel a hókuszpókuszokkal, élvezi hogy elkápráztatja a hülye alsó szintbelieket, de jól tudja, mennyi átverés van bennük. Olvastad tőle a Testament? Orbán elég magasra jutott...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.04. 22:52:38

@Arma Gedeon2: nem tudhatjuk milyen magasra, vagy hogy tényleg olyan súlyú-e zelnik, biztosan még azt se tudhatjuk hogy tényleg vannak-e kőművesek

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.02.05. 15:43:39

@tesz-vesz: azt tudhatjuk, az nem mindig világos, ki mennyire van beavatva, képben van-e már, hogy az alsóbb fokozatokon tanultaknak épp az ellenkezőjét képviselik... Zelnik egy mozgató figura.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.06. 19:29:06

@Arma Gedeon2: vagy zelnik egy senki, azt tényleg tudhatjuk, hogy vannak szabadkőművesek, na az előbb hülyeséget mondtam, persze tudjuk, hogy vannak, tudjuk, hogy neoliberálisak, kommunisták stb.

azt nem tudjuk zelnik tényleg él-e ebben a világban.

és hogy tényleg fizették-e pl a fasisztákat a kőműves csoportok?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.02.06. 19:41:27

@tesz-vesz: zsidó bankárok pénzelték őket, ezek a körök a vakolókat is használják, mint infrastruktúrát. A vakolás nem cél, eszköz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.06. 20:12:04

@Arma Gedeon2: értettem eddig is, és elképzelhetőnek tartom, de nem bizonyítottnak.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.02.07. 09:00:13

@tesz-vesz: olvasol angolul? Vannak publikációk a témában.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.10. 20:17:16

@Maggg: amúgy teljesen igazad van, dárbikkal és czikével is

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2013.01.02. 20:26:16

@tesz-vesz: Nem hitelteleníti, ezeket részben tudatosan pakolják bele, hogy a hatalom legyinthessen rájuk, hogy "bohócok", tehát hagyják őket élni. Meg persze tévednek is ebben-abban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.10. 10:35:57

@Arma Gedeon2: részben tudatosan, részben tényleg bolondok, akik elszakadnak a realitástól (...), a tudatos részét pedig a hatalom szorgalmazásával rakják bele, hisz ők a hatalom emberei, akit az ellenség élére tesznek, így irányíthatják legkönnyebben
süti beállítások módosítása