kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Utolsó írka

  • Tesz vesz XVI.: Egyszerre lépett ki a Mi Hazánkból tizenhat tag Vácon – számolt be a Vác.hu Csereklye Krisztina közleménye alapján. Csereklye a kilépést azzal indokolta, hogy bizalmi válság alakult ki az országos elnökség irányába, de szerepet játszott „a radikális, bajtársi szemléletünkkel összeegyezte... (2024.04.04. 16:57) Miért fideszes a Mi hazánk?
  • Tesz vesz XVI.: Andrew Carnegie nemcsak Hanauer (2024.03.20. 13:33) Bana, az exjobbikosok buta kommentölő messiása
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonómia (1) autonomia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fábián (1) Fábián (2) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) Kazinczy (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultura (59) kultúra (1) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) pápa (1) papa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (69) USA (5) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Fidelitas Hungaricus

2012.09.18. 16:21 | tesz-vesz | 14 komment

Címkék: fidesz elitposzt

2010. 04.

Fidelitas Hungaricus.

 

IMF – "A Fidesz kifejtette készségét és szándékát a szigorú (MSZP által megkezdett) fiskális politika folytatására a Nemzetközi Valutalap (IMF) delegációja és az ellenzéki párt közötti egyeztetéseken - mondta egy kérdésre hétfőn James Morsink, az IMF delegációjának vezetője budapesti sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: az ellenzéki politikusok megerősítették, hogy fontosnak tartják az IMF-fel való együttműködést és ezt fenn kívánják tartani." (Világgazdaság online)

De a Fidesz kommunikációja eddig az volt, hogy a megszorításokra nincs szükség, azok csupán a baloldali kormány kontárkodása, gonoszsága és bosszúja miatt jött létre.

Természetesen nemcsak a morál ítéli el az ostoba hazudozást (már ha igaz Morsink nyilakozata), és az IMF-hez való ragaszkodást, hanem a józan ész is. Míg az országok tulajdonát nem  képező jegybankok, mint a Magyar Nemzeti Bank, vagy mint az USA-beli FED az országaik pénzkibocsátását uralják, és adnak kölcsön neki, addig ugyanezt teszi az IMF a világgal, kérései valójában követelések és parancsok; amely parancsokat itthon mindenki szolgalelkűen végrehajtja. Legyen szó az MSZP-ről és - úgy látszik - legyen szó a Fideszről.

"Amikor a kormány pénze a bankároktól függ, akkor a bankárok, nem pedig a kormány irányít; a kéz ami ad, felette van a kéznek, ami kér. A pénznek nincs hazája; a pénzemberek nem hazafiak, és nincs becsületük, kizárólagos céljuk a nyerészkedés" Bonaparte Napoleon

Az önrendelkezési jogunk, nemzeti szuverenitásunk a gazdasági életben nem létezik. Teljesen kiszolgáltatottak vagyunk, annak következményeként, hogy a neoliberális gyenge (ill. ahogy most emlegetik: okos) államot a rendszerváltás után bevezették itt is, és leszerelték, eladták a biztonságos, stratégiailag fontos állami intézményeket.

Titok – 2008. szeptember 1-jén benyújtott a baloldali kormány Szilvásy György vezetésével egy törvényjavaslatot, amely egy titoktörvény. Ez, határon belüli, és kívüli ügyek, Uniós, NATO-jogszabályok, adatok titkosításáról szól 30 és 15 évre, korlátlan elbírálással. Vannak benne fékek,  de ezek olyan homályosak, és általánosan értelmezhetőek, mint a holokauszt-törvény. „A kormányok sokféle ügyeket titkosítanak, nemlétező nemzetbiztonsági okokra hivatkozva titkosít korrupciós, sőt egyenesen maffia-ügyeket is, ha azok kényelmetlenek a számára. Ilyen esetben, ha valaki ellen jogtalanul nyomoznak, az nem védekezhet nyilvánosan, nem mondhatja el senkinek, hogy mit művelnek vele szemben, hisz ezzel államtitkot sértene, amiért komoly büntetés jár."

A kommunizmus bűnei – hogyan lehetséges az, hogy a mai rendszert szabad, demokratikus világnak hívják, de mégse történt felelősségre vonás az előző rendszerben politikai támogatással véghezvitt bűnökkel, gyilkosságokkal, tömegbelövésekkel kérdésében? A kis szdsz-ként induló Fidesz soha nem beszélt arról, hogy ezek a bűnök igazságtalanok, és hogy jogállamhoz híven büntetőeljárást kell indítani. Ahogy Kónya Imre egykori MDF-es politikus szerette volna. Ahogy indítanak a mai napig a náci bűnösökkel szemben. A kommunista bűnösök ezek szerint nem vétkeztek.

 "Nem lehet ilyen rendezetlen számlákat a szőnyeg alá söpörni" - Kónya Imre, MDF.

Márpedig eddigi egyetlen nagy reményünk nekünk magyaroknak, a Fidesz, pontosan ezt tette. Csak míg az MDF legalább beszélt róla (addig, míg elhallgattatták), és szándék volt bennük, addig a Fidesz se nem beszél erről, és szándék sem mutatkozik. Tán ők is olyan elfogultak, mint az ÁVH-s szülőkkel rendelkező „liberális” Pető Iván.

Népesség – A Fidesz a cigánykérdésben is konzekvensen támogatja a családtámogatást. Mit szólnának ahhoz nagy magyar történelmi alakjaink, hogyha egyszer belátható időn belül nem a magyar lesz többségben Magyarországon. Ki fogja akkor az ország kulturális életét meghatározni?

Korrupció, a felszín alatt összekapcsolódnak a pártok – Az egész pátyi ingatlanügyet a Fidesz és médiája mély hallgatással kezeli. Tudjuk, a Fidesz-médiák legalább olyan szerviensen kiszolgálják pártjuk akaratát, mint a rivális pártok médiái. Nemrégiben napvilágot láttak azok a fotók, amin Orbán Viktor és a szélhámosságért és közokirathamisításért elítélt, ex-pornós Kovács Bence János, a pátyi és sávolyi panamák mögött álló figurával együtt parádéznak egy rendezvényen. Az derült még ki, hogy fent nevezett vállalkozó háromszáz millió forintot adományozott Orbán kedvenc focicsapatának, sőt, úgy fest, hogy az alcsúti fociakadémiára is ő szervezte meg a Real Madrid jelenlétét.

"Az Origo értesülése szerint a székesfehérvári Sóstói Stadion VIP-páholyában Orbán Viktor rendszeresen együtt néz meccset Kovács Bence Jánossal, valamint Csányi Sándorral, az OTP elnökével, és Hernádi Zsolttal, a Mol elnökével. A Fidesz miniszterelnök-jelöltje által alapított felcsúti fociakadémia finanszírozásában részt vesz a Mol, és a Demján Sándorhoz kötődő Trigránit is, Demján nemrégiben a Wallis által alapított Milton Bankot is megvette. "

De akár beszélhetünk az olajügyekről, amiben öt Békés rendőr rejtélyes körülmények közt életét vesztette. Vártuk, hogy a magyar kormány kivizsgálja ezeket az ügyeket. Még mindig várjuk, akárcsak a rendszerváltás befejezését jelentő kommunistákkal való elszámolást.

Népirtás – 2001-ben a háromezer küldöttel szavazó dél-afrikai Durbani Konferencia "apartheid államnak" nyilvánította Izraelt, mely "háborús bűnökben, népirtásban és etnikai tisztogatásban" bűnös. A Fidesz mégis a szélsőjobboldali Likud párttal kötött szövetséget. Orbán Viktor Szilvan Salom izraeli külügyminiszterrel találkozott a parlamentben. A megbeszélésen a Fidesz és a Likud közötti együttműködés is szóba került. Orbán Viktor: „Mi továbbra is az egyik legfontosabb kérdésnek a térség biztonságához vezető úton Izrael állam biztonságát tekintjük”.

Míg a a fideszmédiába író cigány- és zsidóellenes Bayer és a többi fidesz-újságíró a bizonyíthatatlan Jobbikos orosz befolyást hazudja, addig, itt jelenleg „az ingatlankereskedések minimum 70%-80%-a izraeli hátterű: innen minden második forint Izraelbe megy” – írja az Ingatlanbróker 2008 nyarán megjelent Izraeli térhatás című cikkében.

„A Fidesznek tovább kell építenie az izraeli Likud Párttal a szövetséget – mondta Orbán Viktor”

 

Fidelitas Morbus Hungaricus.

 

http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_adat?p_ckl=38&p_izon=6147

http://www.parlament.hu/irom38/06147/06147-0084.pdf

http://jobbikdebrecen.hu/?p=517

 http://hetivalasz.hu/itthon/porzse-a-fidesz-sokkal-veszelyesebb-mint-az-mszp-26905?orderby=csokkeno&numPerpage=20&hozzaszolas_oldal=2

http://www.kislexikon.hu/morbus_hungaricus.html

http://dictzone.com/latin-magyar-szotar/fidelitas

http://fidesz.hu/index.php?Cikk=34815

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/gyorshir-az-imf-szerint-a-fidesz-kesz-szigoru-politikat-folytatni-306079

 

http://kkbk.blog.hu/2010/04/27/igy_kezdodnek_a_forradalmak

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr251938462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.07.14. 10:01:27

most meg 2-4 milliárdot akarnak utaztatásra fordítani az elcsatolt területekre.
jó ötlet, de miből? nem volt árvíz? házak százait, nem kell újraépíteni?

attól tartok ez csak propaganda

Misku (törölt) 2012.09.19. 22:43:53

Te vagy fizetett Troll vagy, netán csak simán primitív bunkó.
Ha nem vágtok ki ezért a megjegyzésért, akkor majd részletezem.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.09.21. 15:32:49

@Misku: nyugodtan részletezd, mert egyiknek se tartom magam, lássuk mit bírsz felmutatni?

Veszmi 2012.09.23. 11:48:21

@tesz-vesz:Az efféle posztokat, írójukat nem tartom hitelesnek, becsületesnek, ha leírt mondandójuk egy része hazugság. Ami persze azért is történhet, ha leírt szövegrész valóságtartalmának nem járt utána lustaságból. Történhet úgy is, hogy szándékosan hazudik. Ha hazudik, kinek az érdekében hazudik?
"Korrupció, a felszín alatt"

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.09.23. 16:56:42

@Veszmi: te ki vagy? ha Misku vagy más néven, akkor még mindig várom hogy letegyél vmit az asztalra, mert semmit érdemlegesen nem látok a szövegedben.
akárki is vagy, már rég el kellett volna mondanod, hogy mi a hazugság a szövegben? mivel tudod igazolni, hogy hazugság?
miből gondolod, hogyha én valamit olvasok az újságban lustaság, ha nézek utána, és hol is? a fidesz.hu a hiteles hírforrás?
ha hazugság jelenik meg az újságban a fideszről, a fidesz miért nem pereli be az újságot?
én nem hazudok, max tévedek.

Veszmi 2012.09.23. 17:43:27

@tesz-vesz: Az első két sorra nyertél egy vörös hangszórót, ennyit "megérdemelsz".
Utána néztem a miniszterelnökkel együtt emlegetett fazonról a neten fellelhető írásoknak. A legtöbb esetben a félinformációkat, vagy az ordenáré hazugságokat adjátok tovább, egymást szítva. Az benneteket nem zavar, hogy komcsi, vagy liberátor híreket szívtok fel, mint részeg ember a hosszútaknyot, majd kenitek mindenkire. Ez nem vall nagy góbéra.
Rendben nem hazudsz, de tévedsz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.09.23. 18:50:05

@Veszmi: ha! :) hát leleplezted magad, mégse vagy te nagy formátum :)
tudom én hogy csakis a fény gyermekei súgják az igazságot aranyfúvókájú kürtökön keresztül a fülecskédbe :) és ők nem mások, csakis a Párt elkötelezett és hűséges támogatói

ha a ők azt mondják hogy James Morsink nem létezik, akkor nincs mese: ő nincs!

"A Fidesz kifejtette készségét és szándékát a szigorú fiskális politikát folytatására a Nemzetközi Valutalap (IMF) delegációja és az ellenzéki párt közötti egyeztetéseken - mondta egy kérdésre hétfőn James Morsink, az IMF delegációjának vezetője budapesti sajtótájékoztatóján."

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/gyorshir-az-imf-szerint-a-fidesz-kesz-szigoru-politikat-folytatni-306079
(Világgazdaság online)

tehát, mutasd most azt az oldalt, ahol a fidesz pereli a vg.hu oldalt, mert hazugságokat terjeszt.
ilyen nincs. vagy tévedek? ők is úgy keresnek mint te? hogy nem találnak, a lyukaskezűek

Veszmi 2012.09.23. 19:33:31

Jól megszítta a Vidi.

Persze ez azért van, mert csak fénnyel táplálkoznak, kizárólag aranytálkákból, amitől oly aranyra fényezett az agyuk, hogy minden együgyűt a fényesnarancsosaranyos Párt feltétlen hívévé tesznek.:)
Látom, hogy helyén van a szíved. Javarészt az eszed is. Régóta olvasom a posztjaidat, de ez nem azt jelenti, hogy mindegyikkel egyetértek.
A "vámpírokkal" kapcsolatos felvetéseddel nem vitázom, hisz nagy valószínűséggel ez így igaz. Tételezzük fel, hogy a vérszívók báránybőrbe bújt farkasok, a "zs1dóbérencn@cikok" pedig juhbőrbe bújt rókák. Te kinek drukkolnál? Ja és a rókák földjét akarják elfoglalni,de a farkasokkal van a művelt erdőlakók többsége.
Az hogy milyen szigorú politikát hajlandó folytatni a Fidesz, majd meglátjuk. Nem érdemes előre ítélni.
Az "unortodox" gazpollal kapcsolatos hitvány globálnyik duma csak azok fülének lehet édes, akik vagy teljesen hülyék, vagy nagyon dühösek, hogy a "világhódítók" gépezetébe került egy kicsiny magyar homok.
Én a hazaszeretet nyomát még ma sem látom az általad sokszor idecitált lib@rálk@mcsi médiavilágban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.09.23. 20:12:45

@Veszmi: te székely vagy? ott nagyon szeretik orbánt, de szerintem sokat nem tudnak róla
kkbk.blog.hu/2012/04/19/a_keresztapa_9
sose értettem miért nem látják ugyanazt az emberek, ugyanabból a szövegből, amit én.

miről akarsz vitatkozni? hogy orbán sehol se lenne komcsi apja nélkül?
kkbk.blog.hu/2012/03/15/soros_kontra_font

a liberálkomcsi lapokban valóban nincs hazaszeretet,de valamiről írniuk kell, ahogy a pártok, úgy ők s eljátsszák a gumicsont szerepet, néha találnak igazságot, néha muszáj nekik, ők nem hazaszereteből írják ezt, hanem azért mert nekik ez a dolguk, lejáratni a másikat, aki valójában ugyanaz, a főszerkesztőjük tudja a dolgát csak, fokozni a érzelemmelteli gyűlöletsprált, de egyre több embernek nyílik ki a szeme, rájönnek, hogy a tv- és rádió viták értelmetlenek és teljesen ostobák, és utána semmi se változik. ki akarnak szállni az emberek ebből a ringlispílből, ami folyton csak körbe jár, ha sokat vagy benne, elszédülsz, nem leszel normális, ha hagyod magad befolyásolni.

ezért érdemes az új verziókra szavazni, lmp, jobbik, a jobbikot ajánlom a magyaroknak, egyelőre azoknak látszanak, amik (vagy fordítva), nem báránybabújt farkasok, nincsen mez, látszik a párt alja és teteje is, nagyon okos emberek vannak benne, azt mondják amit tenni akarnak, azt mondják mi lényegük.
amit te látsz a fidesszel, az csak a látszat, a fidesz azt szeretné hogy te azt hidd el; valójában az van, amit morsink nyilatkozott. az a valóság.
ezt neked is látnod kellene.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.09.23. 20:22:56

@Veszmi: továbbá: dehát milyen nagy bajban lennék, ha intelligens komcsikból állna a fidesz és beperelték volna a vg-t. :)
akkor sokkal tovább tartott volna, míg rájövök, hogy a kutyából nem lesz szalonnal, a primitív áruló (vére) primitív áruló marad.
de most látszik biszkun a párt progresszivitása, de ez is csak színházi kellék.
de te nem érzed az álvitákat? nem látod hogy nem halad előre a világ, hogy az újságírók rossz kérdéseket tesznek fel? hogy csak megbeszélt kipróbált, a rendszerben működő ember kérdezhet?
itt egy eset, ami kívül esett a kontrollon:
kkbk.blog.hu/2012/01/14/viktor_esztergomban_segit
nézd milyen ember az, akit nem púdereznek pr-rel éppen

Veszmi 2012.09.24. 17:52:12

Így nem érdemes párbeszédet folytatni. Mintha beszorultál volna egy szűk lövészárokba, ahová minden irányból lőnek. Orbánozásod picit megmosolyogtat, mert a szemkilövető gazembert védő öregasszonyok orbákolására hasonlít.
A jobbikosokkal kapcsolatban hatalmas tévedésben vagy, ha azt gondolod "nincsen mez, látszik a párt alja és teteje is, nagyon okos emberek vannak benne, azt mondják amit tenni akarnak, azt mondják mi lényegük".
Ismerünk olyan helyeket, ahol sajnos a jobbikosok nem ütik meg a Te mércédet. Keserves felismerést hoz majd az ilyen emberek miatt a Jobbikra 2014.
Ugyan ez vár a Fideszre is sok helyen, a 2/3 miatt szőnyeg alá sepert problémák miatt.
Az álzöld pártról mint érdemes alternatíváról beszélni nagyon enyhén szólva botorság, vagy rövidlátás, de inkább színtévesztés (nem tudod a kéket a zöldessárgától megkülönböztetni).:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.09.24. 19:53:32

@Veszmi: nem érdemes párbeszédet folytatni ha még magadnak se vallod be hogy fidesz-apologéta vagy.
ezért orbánoztam, nem minősíteni kellene, hanem reagálni rá, érvekkel.

látszik a párt alja és teteje is, tudom hogy vannak a jobbikban is bunkók, de inkább egy bunkó magyar, mint egy tanított kommunista áruló, emellett nem a bunkók irányítják a pártot.
ez a hatalmas tévedés? vagy ez a céltudatos tisztánlátás, rakjuk a jobbikot 2/3-ba, ugyanilyen impotensek lesznek, mint a fidesz? dehogy, lehet hogy összeomlik a gazdaság, mert nem fogják a bankárok ezt hagyni, de a hamuból új élet virradhat majd.

inkább az lmp, mint az mszp. de nekem lassan már az lmp is szimpatikusabb lesz mint a fidesz. legalább értelmesebben hazudnak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.09.24. 21:28:11

@Veszmi: emellett nem nevezném csőlátásnak, hogy megszülettem, megtanultam járni, megtanultam beszélni, értelmezi, felfogni a kék szó jelentését, és ezekután ha felnézek az égre, mindig azt mondom, amit látok, amit tudok.
ez nem csőlátás, nincs szó itt lövészárkokról, vagy ha igen, egyre többen jönnek át az én árkomba.
te viszont nagyon csőlátó vagy, hizs nem is mondasz érveket. de azt tudjuk, hoyg az ellenzéki sajtó ami a fideszt kritizálja mindig hazudik, nemigaz?
nem hiszed hogy orbán echte komcsi?
süti beállítások módosítása