kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonómia (1) autonomia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fábián (1) Fábián (2) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedűs (2) hegedüs (1) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultura (59) kultúra (1) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) media (6) média (8) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) stiglitz (1) Stiglitz (2) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (69) USA (5) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallas (16) vallás (11) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zach (1) zách (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Génmódosított élelmiszerek, Pusztai Árpád

2013.08.01. 01:30 | tesz-vesz | komment

Címkék: film egészség mezőgazdaság lobbi balsai zold monsanto génmódosított pusztai

A politikusok gmo-mentességről szóló kommunikációja csak üres kampányfogás, "a dohánylobbi erősebb volt", a politikusok hazudnak, lopnak és gazdagodnak, mily meglepő:

Pusztai Árpád professzor, a skót tudományos akadémia tagja, skóciai laborjában génmódosított burgonyával etette a kísérleti patkányait - mesélte a BBC-ben - erre az állatok teljesen degeneráltak lettek, egészségkárosító hatásokra figyeltek fel,  immunrendszerük legyengült, a génkezelt burgonyával etetett patkányok szervei: mája, szíve, agya a normálisnál kisebbek voltak.Tévedés kizárva: Pusztai az Aberdeeni Egyetem vezető patológusával (kórbonctani szakorvosával) dolgozott együtt, akinek a szakterületén 37 éves tapasztalata volt.

Genetikailag módosított élőlény, (angolul Genetically Modified Organisms vagy röviden GMO)

 

Pusztait először ünnepelték a sajtóban, aztán lejárató kampány indult ellene. Maga a Királyi Társaság (az Akadémia) állt az élére a Pusztai-ellenes kampánynak. A Lancet szerkesztőjét megfenyegették, hogy az állásával játszik, ha megjelenteti Pusztai írását. A szerkesztő azonban bátor ember és becsületes tudós volt, nem adta fel: kijelentette, hogy Pusztai munkája fontos kutatási irányt nyit, olyat, amelyet sürgősen követni kell. Meg is jelent az írás (1999-ben) a Lancet-ben. Pusztai maga is harcba szállt, vitatkozott, tisztázott dolgokat, magyarázatokat fűzött. Két szívroham lett az ára. Milyen ironikus, bizonyára nem ilyen sorsra vágyott a kommunista diktatúrából a nyugati szabadságba emigrált tudós. Később kiderült a génmódosítással, permetezéssel foglalkozó multinacionális Monsanto cég "jóban volt" Bill Clintonnal, az akkori USA-elnökével. Clinton felhívta Tony Blairt és leállítatták a kutatásokat - mondta el a háttérinformációkat Pusztai egyik skót kollégája. Pusztait kirúgták és a kutatócsoportot feloszlatták. Ezután a kutató hazaköltözött szintén tudós feleségével Magyarországra.

forrás: Kossuth Rádió 2009. szeptember

http://zoldhullam.blog.fn.hu/files/mtosz/gm_corn2_FOEI.jpgAz amerikai farmereknek adott génmódosított vetőmagok csak arra jók, hogy a hatékony permetező szerek ne tegyenek kárt a növényben. Nem az ember egészségét szolgálják, hanem kizárólag az üzletet. Pusztai kísérlete rávilágít, hogy nemhogy egészségesebbek ezek a termékek, hanem súlyosan károsítják az emberi szervezetet, és még a kemény permetezőszerekről nem is beszéltünk. Ahogy a mérgező DDT rendkívüli erősségű permetezőszernél is előfordult (ami a mai napig megtalálható egyes emberek és leszármazottaik, unokáik (!) vérében): húsz évig a fejlett országokban vígan használták amíg betiltották. Ha jól tudom, Afrikában még mindig használják.

Dr Pusztai is one of the heroes of Science for outing the facts behind GM crops. He was sacked for telling the truth. Thanks for sharing.

Read "Seeds of Deception" by Jeffrey Smith, which tells the whole story of Dr. Pusztai's research. Mice fed GMO potatoes exhibited drastic changes in their internal organs (liver esp.), the testicles of males turned dark blue, and reproduction was severely compromised or non-existent. (Litters were smaller, with many stillbirths.) Pigs and cattle fed GMO corn in the U.S. have given birth to empty bags of water, and livestock in India fed GMO cotton plants, died suddenly en masse.

A farmernek kizárólagos szerződést kötnek a Monsanto céggel, a vetőmagokat szigorú előírások szerint kell tartaniuk, nem tehetnek el belőle, hanem mindig venniük kell a szerződésük szerint a Monsantotól. Ügynökök keresik fel őket és rendszeresen ellenőrzik, nem-e tettek félre a magokból.

A Francia Intézetben vetítették le a megrázó Monsanto szerint a világ c. dokut, amelyben leleplezik a cég embertelenségeit.

 

A dokufilm Monsanto szerint a világ - A multik csak a javadat akarják című könyv alapján készült, írta: Robin, Marie-Monique, újságíró.
 

Pusztai Árpád maga sem gondolta volna azt, mennyire hosszú és nehéz harca lesz, és azt sem, hogy ha a tudományos hírnevét a politikai érdek bemocskolja, akkor sem a világ sok tudósának rokonszenv-nyilatkozata, sem a Lancet kiállása, sem az intézeti belső audit (hivatalos ellenőrzés) javára szóló eredménye nem tudja tisztára mosni. Olyan ez, mint a kabátlopás: az övét lopták el, de már csak arra akarnak emlékezni, akiknek útjában áll, hogy kabátlopási ügybe keveredett.

He is an amazing man, his honesty and integrity shine out. I would trust this man.

Így eshetik meg, hogy még a magyar biotechnológusok is megengedhetik maguknak, hogy lekicsinylően mosolyogjanak, ha valaki Pusztai Árpádra hivatkozik.

 

He is a hero in my eyes for standing up for humanity and our planet.

 

"Apám mindig azt mondta nekem, hogy a tudás hatalom. Azt nem lehet elnyomni, az mindig előbújik valahogyan. Az erkölcs nélküli hatalom a diktatúrával azonos. Tudás csak etikával együtt eredményezi a jó hatalmát. Ez a tudósoknak ajánlható breviárium (szemelvényes, gyűjteményes kötet; zsolozsmás könyv)"

 


 

A Monsanto Company leányvállalata a Monsanto Kereskedelmi Kft. 1997 óta tevékenykedik Magyarországon. A Monsanto Kft. kezdetben kizárólag növényvédő szer forgalmazással foglalkozott. 1997-ben kis létszámmal mindössze 2 fővel indult a vállalat.

2005-re a Monsanto Kereskedelmi Kft. a magyar mezőgazdaság egyik vezető beszállítójává lett, miközben az alkalmazottainak a száma 70 főre emelkedett. A termékskálsa összetétele alapjaiban megváltozott, mivel 2005-ben a forgalom 80 százaléka vetőmag (kukorica, napraforgó és repce) és csak 20 százaléka volt növényvédő szer.

A gyors fejlődés a kutatásban, fejlesztésben és vetőmagtermesztésben történt jelentős beruházás eredménye. A Monsanto egy sajátos vetőmag kutatási, fejlesztési programot vezetett be Magyarországon, amelynek lényege a helyi talaj és éghajlati adottságokhoz jól alkalmazkodó fajták szelekciója. Ennek eredményeképpen a Monsanto a helyi körülményeknek leginkább megfelelő fajtákat tud a magyar gazdáknak biztosítani. A magyar vetőmagtermesztés jó hírnevét öregbítve a Monsanto a forgalmazott vetőmag teljes egészét magyar gazdákkal termelteti és magyar vetőmagüzemekkel dolgoztatja fel.

 

 "jelképesen, a GMO-"tudósok" vakon vezetik a buszt, és szerintük ez így jó, mert
- még nem történt semmi baleset se,
- és az utasoknak semmi joguk beleszólni, hiszen ez tudományos kérdés - nem értenek a vezetéshez. "

 

"A dohánylobbi erősebb volt" - adott magyarázatot Balsai István a zárószavazás előtti módosítót benyújtó parlamenti alkotmányügyi bizottság fideszes elnöke az Indexnek arra a kérdésére, miért döntöttek mégis úgy, hogy nem emelik [1] a dohánytermékek jövedéki adóját. Balsai úgy fogalmazott: "hozott anyagból dolgoznak", de arra már nem emlékszik, hogy ki adta nekik a javaslatot. Megszavazni mindenesetre megszavazták, előbb a bizottság, majd a plénum előtt is

 

A politikusok gmo-ellenes kommunikációja a gén módosított organizmus mentességéről csak üres kampányfogás, "a dohánylobbi erősebb volt", a politikusok hazudnak, lopnak és gazdagodnak, mily meglepő.

De mi lesz az egészségünkkel?

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr971409058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Buzgómócsing 2009.10.18. 01:00:52

Ahhoz képest, hogy ez milyen rettentő fontos cikk senki nem szólt hozzá. :(

serachan 2011.04.10. 21:02:11

@Buzgómócsing: és te is csak ennyit tudtál hozzászólni ...

Leendő biotechnológusként érdekesnek találtam a cikket. Kellően szkeptikusan állok hozzá az ilyen cikkekhez, de azért az első körben szemet szúrt, hogy az oda van írva, hogy GM burgonya, de az nincs leírva, hogy ez forgalomba került-e vagy csak a kísérlethez használták. Nem teljesen mindegy.
Másrészt ez a veszély fenn áll. A "beépített" génszakasz miatt keletkezett fehérjék lehetnek toxikusak az emberi szervezetre, ez nincs kizárva (főleg, hogy a fehérjék jó részét tudtommal nem is ismerjük) De ennek kiszűrésére dolgoznak a tudósok. Azt sajnálom, hogy politikai célok miatt Pusztai "félre lett állítva", erről gondolom nemcsak nekem van meg a véleményem, főleg, ha ez a cikk teljes mértékben valót állít.
Az az egy viszont biztos, hogy a GM növényeket már nem lehet megállítani, legalábbis az idegentermékenyülőket nem. Ugyanis a térképeken rajzolt határvonalak nem állítják meg sem a polleneket sem a beporzó rovarokat. Már csak idő kérdése és mi sem mondhatjuk magunkat GMO mentes országnak. Bár amíg lehetőségünk van rá én is azt mondom, kerüljük, de lássuk be ezt úgysem tudjuk megállítani... És egy másik fontos dolgot megemlítenék: a Föld termőterületei pár tíz éven belül képtelenek lesznek a Föld lakosságát eltartani. Ez azt jelenti, hogy vagy rengeteg mennyiségű növényvédőszert fogunk enni, mert meg kell védeni a növényállományokat, vagy GM növényeket eszünk, vagy éhen fog halni a világ lakosságának fele biztosan ... innen ránk van bízva a döntés. Személy szerint inkább megetetem a gyerekemet GM növénnyel, mint hogy lássam éhen halni.

Maggg 2011.07.18. 11:12:46

@serachan:

"...az oda van írva, hogy GM burgonya, de az nincs leírva, hogy ez forgalomba került-e vagy csak a kísérlethez használták. Nem teljesen mindegy."

Tényleg nem teljesen mindegy, de pl. a DDT-t teljesen legálisan használták évtizedekig. Sőt, ha ma bemész Indiában egy patikába, szépen ki is mérnek neked egy adagot csótányölésre, vagy amire akarod. És nem is vmi ellenőrizetlen minőségűt, hanem mondjuk fasza, német Bayer gyártmányt.
A Monsanto felelős az Agent Orange-ért is. Az is legálisan lett szétpermetezve Vietnamban. (Igen, tudom, hogy ezek csak vegyszerek és nem GMO-k, de a legalitás analógiájaként remélem, elnézed nekem.)

Ami probléma még, az a GMO-k szabadalmi levédetése. Génszakaszokat, élőlényeket védetnek le a világtól elrugaszkodott amerikai szabadalmi törvények szerint! Majd kommandószerűen járják a gazdák birtokait és mintavétel után, ha találnak a levédetett génszakaszból, szabadalmi perek következnek és a félretett vetőmagtartalékaikat is megsemmisíttetik. És hogy hogy kerül ilyen "fertőzés" a nem GMO repcetáblába? Hát mondjuk úgy, hogy kiszóródik az elhaladó teherautókról. Meg a szél, rovarok virágport is szállítják. Nem könnyű tisztának maradni, ha minden szomszédod GMO cuccot vet! Ott tartunk, hogy ma az USÁban bűncselekményre utaló magatartásnak számít, ha vetőmagtisztító géped van! A cél: mindenki vegye meg a gyártótól a vetőmagot! Amit aratsz, az nem a tiéd, hanem csak licenszeled.
A terminátor génekről nem akarok most írni.

Akárhogy is nézzük, a sokkal hosszabb átfutású hagyományos nemesítés és a hihetetlenül felgyorsult és etikátlanná vált génmanipuláció nem egy csoportba tartoznak. Hagyományos nemesítéssel nem tudsz egymástól nagyon messze lévő génszekvenciákat egyszerűen összecsomagolni. A természetben előforduló transzpozonokkal sem fog ilyen számban és mértékben spontán megtörténni. És lehet, hogy az inzulint már tök jól termeljük rekombináns coli-ban, szigorúan ellenőrzött és zárt(!) körülmények között, de az ökoszisztémába szabadon engedett Roundup Ready szója meg kukorica szabadon "szórja magjait" és terheli olyan génkombinációkkal a cönózist, amik ilyen formában még soha nem voltak.
Még egyszer: a baj gyökere a felgyorsult és nem ellenőrzött manipuláció. És nem kell pampogni a szigorú minőségellenőrzési protokollokról, meg tudományos etikáról, mert ha nem tartják be, akkor a hajunkra kenhetjük. Ráadásul a lónak is négy lába van...

A gyermeked élelmezéséről csak annyit, hogy amíg Londonba Kenyából szállítják a vajbabot, illetve Alaszkából Kínába küldik filézni a kifogott halakat, majd visszaimportálják a halrudacskát, addig nem érdemes a bolygó eltartóképességéről beszélni.

Ajánlott néznivalók még:
Food Inc.
The Future of Food (ebből van német szinkronos változat is: Zukunft des Essens)

Megérne egy bejegyzést a glükóz-fruktóz szirup is. A cukoripar aktuális hazai helyzete kapcsán pláne.

Maggg 2011.07.18. 19:13:10

@tesz-vesz:

Fogod a(z államilag dotált) kukoricát, a keményítőjét glükózra bontod, egy részét (génmanipulált mikrobákból származó) enzimekkel fruktózzá alakítod, a glükózt és a fruktózt a kívánt édességi foknak megfelelő arányban kevered. Voilà, kész a glükóz-fruktóz szirupod, vagy ahogy a művelt amerikai nevezi, a high-fructose corn syrup.

A módszerrel kaptál egy olcsó (hisz dotált a nyersanyag), könnyen kezelhető, szállítható, tárolható édesítőszert.

A glükóz-fruktóz szirup az usákoknál átvette a cukortól (szacharóz) a vezető édesítő szerepét. A probléma csak az, hogy - bár még csak pár kutatás indult és nagyon az elején állnak - egyáltalán nem úgy dolgozza fel a szervezet, mint szintén fruktózból és glükózból álló diszacharid étkezési cukrot, de ész nélkül adagolják mindenhez, amit édesíteni akarnak. Másrészt ez egy ipari édesítő. Nem fogod boltban megkapni, cukor viszont kevesebb van, vagyis drágul.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.01. 14:47:42

"jelképesen, a GMO-"tudósok" vakon vezetik a buszt, és szerintük ez így jó, mert
- még nem történt semmi baleset se,
- és az utasoknak semmi joguk beleszólni, hiszen ez tudományos kérdés - nem értenek a vezetéshez. "

Avatar 2013.08.16. 09:41:18

Nem szabad az egészségügyi kockázatokat figyelmen kívül hagyni, de az hogy "génmódosított" még csak annyira definiálja pontosan, hogy a természetestől mennyiben tér el, mint ha annyit írnánk, "vegyszerezett" növény. De ahogy a vegyszernél is baromira nem mindegy, hogy rézgáliccal (vagy valami még veszélytelenebbel) permetezték a szőlőt, vagy DDT-vel úgy a génmódosításnál se mindegy, hogy milyen génszakaszt piszkáltak meg a krumpliban, amit vizsgált Pusztai.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.17. 00:43:25

@Avatar: nem mindegy, de Puszta azt vizsgálta, amit embereknek akartak beadni.

Györgyey János is sokkal őszintébben fogalmaz, ha nem egy újságban érvel, hanem szűkebb körben nyilatkozik meg. Egy szegedi tudományos fórumon birtokunkban lévő hangfelvétele szerint ugyanis szó szerint ezt mondta: „a génmódosított növényekről minden olyan marketingdumát, hogy az az éhezést oldja meg a Földön, meg hasonló, azt nyugodtan el lehet felejteni! Soha nem erre találták ki őket, nem ezért fejlesztették őket! A nagy cégek nem ezért öltek bele fajtánként százmillió dollárt, hogy a Földön az éhezés kérdését oldják meg! Azért csinálták, hogy pénzt szerezzenek, hogy profitot csináljanak és piacot nyerjenek! Ezt mind a hármat a génmódosított növények kiválóan tudják.” (Fölszólalásának fölvétele birtokunkban van.) Kár, hogy nem erről írtak Dudits úrral közös cikket – nagyobb sikere lett volna.

kkbk.blog.hu/2013/07/30/a_magyar_tudomanyos_akademia_napjainkban

Jani de Scytha 2017.03.09. 20:27:28

@serachan:

"a Föld termőterületei pár tíz éven belül képtelenek lesznek a Föld lakosságát eltartani. " - Azért mert ezt mondják, el kellene hinnem?
www.youtube.com/watch?v=A59a3aRW7N0
+
www.youtube.com/watch?v=KJCkqQCtuZQ

"vagy GM növényeket eszünk, vagy éhen fog halni a világ lakosságának fele biztosan" ... ezt a baromságot melyik egyetemen égették a fejedbe?

"Személy szerint inkább megetetem a gyerekemet GM növénnyel, mint hogy lássam éhen halni."

Én inkább megtermelem magamnak ahogy eddig is. Max Fólia. Te meg etesd a gyerekeddel a szart és informálódj kicsit, mert azért mert a csapból (is ez) folyik, még lehet sz@r is. ;)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2017.03.11. 15:12:52

@Jani de Scytha: nanana! jogos amit írsz, de a túlnépesedési videó eléggé hazug, rosszindulatú csúsztatás:

"nagy matematikusnak tartotta magát" ? ez azért eléggé felesleges gúny. 1805-ben a Haileybury-i (Hertfordshire) East India Company College-ban a politikai gazdaságtan professzorává avatták – ezt a címet a világon elsőként viselte. Itt a keresleti-kínálati zavarokról szóló elméletén dolgozott – ezen a téren tett megállapításai fontos alapját képezték John Maynard Keynes munkásságának. és a többi is elég hazug csúsztatás: Első műve az 1798-ban írott Tanulmány a népesedés törvényéről (An Essay on the Principle of Population). Ebben főleg Benjamin Franklin amerikai polihisztor megfigyeléseire hivatkozva megállapította, hogy míg az élelmiszertermelés legfeljebb számtani sor szerint tud növekedni (tehát például 1, 2, 3, 4, 5, …), addig a népesség mértani sor szerint nő (1, 2, 4, 8, 16, …). Ennek megfelelően egységnyi élelmiszerre egyre több és több ember jut. Ahelyett tehát, hogy a gazdasági növekedés következtében a jólét kiterjedne a társadalom valamennyi csoportjára, ahogy azt korának jelentős gondolkodói hitték, Malthus szerint a nyomor ölt majd egyre nagyobb és nagyobb méreteket. De, hogy ez a tendencia ne váljon végzetessé, arról maga a természet gondoskodik a háborúk, a betegségek és a bűn segítségével. Malthus többféle módját is felsorolta a népességnövekedés féken tartásának: későn kötött házasság, szexuális tartózkodás, fogamzásgátlás, abortusz. (Utóbbi kettőt morálisan nem tartotta elfogadhatónak.) Ellenezte a szegényeknek juttatott szociális támogatásokat is, mondván, hogy azok közvetve a népesség gyorsabb növekedését eredményezik, fenntartva a szegénységet. Helyette a kiemelést a szegénységből, az erkölcsi nevelést, és az oktatást ajánlotta. A segélyekről szóló érvelését a 19. század során gyakran visszhangozták a segélyezés ellenfelei. Az elmélet pesszimista képét még komorabbá tette azzal, hogy valószínűsítette: a népességkorlátozó eszközök csak időben kitolják, de nem akadályozzák meg a jövőbeli katasztrófát.

Malthus a későbbiekben többször gyűjtött adatokat, amelyekkel kibővített művét újra és újra kiadta.

Elméletének hosszú ideig nagy befolyása volt, később azonban egyértelművé vált, hogy sem az élelmiszertermelésre, sem a népességnövekedésre vonatkozó előrejelzései nem állták meg a helyüket. Maga a probléma azonban, hogy a népesedés lehetőségeivel szemben a Föld erőforrásai nem végtelenek, ma is fennáll. Az elméletnek volt haszna a 19. században is, következményeként ugyanis az angol és az európai értelmiség eltávolodott attól a korábbi meggyőződéstől, hogy a népességnövekedésnek egyértelműen pozitív hatásai vannak egy ország gazdasága számára.

A népesedési elmélet talán legnagyobb haszna pedig nem is a demográfia, a politika vagy a közgazdaságtan területén jelentkezett: Charles Darwin számos helyen használta fel Malthus nézeteit evolúciós elméletének megalkotásához.

A szent máté sziget rénszarvasai sem a túlnépesedés miatt haltak ki, az csak egy mítosz, mese. valójában nem volt kedvük tovább élni, ezért kihaltak.

ez egy áldokumentumfilm, ahogy elfogyhat angliában a fa, úgy fogyhat el egyes országokban az élelem egy túlnépesedés esetén, persze ekkot törtnek ki a háborók, járványok, stb, amik csökkentik is a túlnépesedést. 

és a glob felmegeledést csak a trump féle primitív emberek tagadják. nemrég voltam egy MTI-s konferencián, ami előtt mondtam is, hogyha a meteorológus teagadja a glob felmelegedést, felállok, és kimegyek, szerencsére már a tudomány itthon is elfogadta a bizonyítékokat.

Jani de Scytha 2017.03.13. 02:09:48

" De, hogy ez a tendencia ne váljon végzetessé, arról maga a természet gondoskodik a háborúk, a betegségek és a bűn segítségével"

Azt szeretném kérdezni, hogy a természet hogyan csinál háborút, betegséget vagy bűnt?!

Ekkora baromságot hogy lehet leírni? Meg miféle érvrendszer ez a materialista beteg felfogás amit képviselsz?

A Globális felmelegedés (ami nem is felmelegedés, hanem éghajlat változás de mindegy) valós, csak semmi köze az emberi tevékenységhez. A Nap tevékenységhez van köze. Nem Trump találta ki, ebbe politikát hozni ismét egy dilettáns mellébeszélés.

Már bocsánat de csak egy hülye képes elhinni a darwinizmus-evolúció mesét (Lásd www.youtube.com/watch?v=-bjlHi0qZ1k) ... nevetséges kamu, melynek lényege az ateizmus és a materializmus propagálása.

A Globális felmelegedés? A karbon kvóta kereskedelme és közvetve a lélegzet (CO2) megadóztatása célja (Lásd: www.youtube.com/watch?v=KJCkqQCtuZQ)

Ezek tudatában nem tudom miért kellene vitatkoznom egy elkábított értelmiségivel, aki a saját egoizmusa miatt nem hajlandó beismerni hogy ez bizony nem elmélet, hanem maga az összeesküvés. A kőkemény gyakorlatban. Legalábbis a tények ezt igazolják.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2017.03.16. 19:27:14

@Jani de Scytha: emberi természetről hallottál már? de nem én írtam. idézet, vágod?

mi a baromság? nem az a baromság hogy elmebeteg, hihetetlenül ostoba videókat linkelgetsz?
a materialista beteg felfogás amit képviselek? az mi is?
hogy már nemigen hiszek egy szakállas emberben, annyi tudományos dologgal foglalkozok? az baromság, h nem lépek be a hitgyülibe?

ja, h az éghajlat változás nem jár felmelegeséssel? ezt meg a glo. felmelegedést, napot vitasd meg egy meteorológussal, körberöhög.

ja hogy te még az evolúcióban sem hiszel :) hát az biztos nem értelmiségi aki még az evolúcióban sem "hisz" :D

nincs semmi a halál után, azt kívánom neked, legyen tudatod a halálod után is, hogy felfogd, nincs azután semmi :) akinek leáll a légzése és szívverése 20 percre, az halott. agyhalott is lenne rég, ha nincs -15-20 fok, de áruld már el nekem, ha van mennyország a halál után, akkor miért nincs legalább valami játszótér, vagy vidámpark eszméletvesztéskor? logikailag teljesen adekvát, és arányos.
voltál már amúgy eszméletlen? állt már le a szíved? a vallás régen erkölcsöt adott, ma meg segíthet meditálni, megnyugtatni, vannak hasznos részei, nem tagadom, magam sem vagyok ateista teljesen. nade azért irreális álmodozós mesékbe ne menjünk már bele, mondom, felesleges álmodozni az olyan embernek, aki tud írni-olvasni, nőjünk már fel.
nem tagadom a lelket, van lélek, amíg az agy kap tápanyagot, de csak addig.
ha van Isten, nem magányos egyedül? őt ki teremtette? számomra sokkal logikusabb magyarázat az, hogy az ősrobbanás ciklikus, a nagy bummok megismétlődnek az univerzumban, minthogy egy szakállas ember teremt ezt-azt, él az űrben,vagy azon kívül, és 100-200 tájékán leíratja pár emberrel a történetét... akkor elmondhatná a fizikusoknak is, hogy kreált atomokat, életet, a napot és feketelyukakat, meg einstein-rosen hidakat. ezeket miért nem mondja el? miért csak egy mesét mond el, amit aztán többszáz ember ír bele a bibliába. a biblia gyakorlatilag egy ókori szappanopera a sok családdal, mikor látjuk már be, hogy ez egy mitológia? ahogy zeusz fia herkules, úgy isten fia jézus. matuzselám pedig noé nagyapja. ez egy szappanopera, semmilyen tudományos magyarázat nincs benne, kicsit szégyen, hogy még ennyien enyire komolyan veszik, de elismerem jópofa kis videó ez, magam időzítettem a feliratát: indavideo.hu/video/Isten_es_a_tudomany_magyar_felirat
kevin sorbo van benne, herkules, zeusz fia :)
ha van isten nyilván máshogy áll az időhöz, hisz neki évmilliárdokat kell túlélnie, nemcsak 300 éves fákat ültet, hanem 15 milliárd éves csillagokat is! mégis hogyan tudna akkor olyan 80 éves periódusban élő emberekkel kommunikálni, olyanok lennénk neki, mint az embernek a hangyák, de még ez sem, mint az embernek az egysejtűek, hisz már maga a tejút, univerzum is olyan nagy, hogy akár 10-1 millió fejlett civilizáció élhet benne. nekik is a mi istenünk az ő istenük is? hisz még a földön se képesek megegyezni az arabok, zsidók, keresztények, muzulmánok, buddhisták, sumérok, egyiptomiak, ausztrál őslakosok, inkák, indiánok és az afrikai törzsek :D miért a keresztényeknek van igaza? miért nem a balinéz hinduknak? nekik is van biztos teremtéselméletük, és ők is hívők.
a tudomány viszi előre az emberiséget, mind az életszínvonal, mind a fajunk megmenekülése reményében, 3 milliárd év múlva a Napunk üzemanyaga elég és felrobban a fél naprendszer, ezen a hit nem segít, isten nem segít, csak a tudomány segítségével menekülhetünk meg, 5 milliárd év múlva meg ütközünk egy másik galaxissal, az se lesz kéjutazás, ez le van írva a bibliában hogyan menekülhet meg a fajunk ettől? ja hogy higgyünk és reméljünk... hát köszi. voltak amúgy hívő tudósok is ám a tudománytörténelemben. ők nem hitték azt, hogy elég imádkozni a megmeneküléshez, fejlődéshez

Jani de Scytha 2017.03.18. 18:36:20

@tesz-vesz: Egy ateista b@lf@sz vagy mondom én. Nyomorék szerencsétlenekkel nincs miről beszélni. Magyarázd meg a beteg materialista felfogásoddal a szeretetet. Mérd le műszerrel és reprodukáld mesterségesen. Hiába mantrázod a homályban tévelygő "tudomány"-os elméleteket és hiába fikázod az olyan dokumentumfilmeket amik tények. Csak az egoista barmok (amilyen te is vagy) állítják amiket te mondasz, függetlenül a tényektől. Sőt! A felfogásod egyenesen egy ateista zsidó felfogásáshoz hasonlít, amit ha jól érzékelek, elmehetsz a sérült qrva anyádba oltani az okosságot! ;)

És légyszi ne írj már ilyen hosszú baromságokat még egyszer mert nem olvasom el a sok sületlenséget te nyomi!

Hogy van pofád hőbörögni pont neked te ateista (és talán kabalsita) buzi te? (-költői, nem kíváncsi senki te rád, ez egy költői kérdés)

;)

Jani de Scytha 2017.03.18. 18:40:21

@tesz-vesz: 3 milliárd meg öt milliárd év?! Honnan tudod?! ki kíváncsi a balfaszoknak szóló hazug propaganda mesékre? Ezzel érvelsz?! :D

Áhh

Aki milliárd években beszél, az egy megvezetett buzi, amivel semmi baj, csak ne reklámozd hogy hülye vagy mint a tök... okoska! :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2017.03.20. 21:56:47

@Jani de Scytha: a biblia mit ír? mikor ég el a Nap, hülyegyerek?
mit ír a Biblia? mitől ég a Nap?

az ateista a nyomorék szerencsétle? :)
nem inkább az, aki olyan naiv, aki olyan gyerekagyú, hgy azt hiszi, minden miatta alakult ki? , hogy körülötte kering minden? pont az az egoizmus, hogy azt hiszed, valaki mindig segít, és figyel rád, csak rád.
te még mindig azt hiszed, hogy a föld körül kering a nap? pl? vagy hogy lapos a föld? leírja-e bármelyik ellenkezőjét a biblia, az ókori bulvár?

te melyiket HISZED?

ezek az ostoba szarok tények,még arra se méltóak h dokumentfilmnek hívjad, úristen milyen buta vagy.

amikor ilyen undorítóan beszélsz, ugye nagyon kereszténynek gondolod magad?
kétszínű féreg vagy csupán, aki még ahhoz is ostoba, hogy tudományosan gondolkodjon, hogy megkülönböztesse a TÉNYEKET, az állandóan szajkózott VÉLEMÉNYTŐL, a fikciótól.
kérdetem, miért pont a te vallásodnak van igaza? miért nem az inkáknak, vagy a buddhistáknak, mohamedánoknak?

te egy troll vagy, ne húzd a drága időmet

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2017.03.21. 19:31:27

@Jani de Scytha: továbbá olvasni tudsz te analfabéta?: A NASA frissen kiadott adatsora szerint a mérések kezdete óta most először volt olyan, hogy hét egymást követő hónap is rekordmeleget hozott. Elemzők szerint közel járunk ahhoz, hogy a globális felmelegedés ne nehezen felismerhető trend, hanem akár egy éven belül is kimutatható változás legyen. Összegzés arról, milyen messze is állunk épp attól, hogy az emberi tevékenység okozta éghajlatváltozás elpusztítsa mindazt, amit ma magunk körül ismerünk.

index.hu/tudomany/2016/07/31/a_klimavaltozas_itt_van_es_megeszi_a_vilagot/

z elmúlt években több kutatás is készült a globális felmelegedés tényének elfogadásáról. A legutolsó a Yale és a George Mason egyetemek által publikált tanulmány, a politikai hovatartozás és a globális felmelegedés elfogadásának kapcsolatát vizsgálja - írja a The Guardian.
Eredményeikből megtudhatjuk, hogy az Egyesült Államok lakosságának 73%-a fogadja el, hogy létezik a felmelegedés, a liberálisok és demokraták 71%-a, míg a konzervatív republikánusok 47%-a. Ez javuló tendencia, mivel a konzervatív republikánusok 28%-a csak két éve fogadta el, hogy van globális felmelegedés. Azt, hogy a problémát az emberiség okozza, az amerikaiak 56%-a fogadja el, a demokraták 49%-a, a konzervatívok 26%-a.

Dan Kahan szociológus szerint a kulturális identitás erősebb lehet a tudományos érveknél, így az ideológia immunissá teheti az embereket a tényekre. Sőt mi több, létezik az ún. „ smart-idiot ”-hatás, ami azt jelenti, hogy a magasabban képzett konzervatívok kevésbé hajlandóak elfogadni a felmelegedést alátámasztó tényeket, mint alacsonyabban képzett társaik. Ennek oka, hogy ideológiájukban nehezebb megingatni őket.

index.hu/tudomany/2016/05/04/kutatjak_hogyan_lehet_elfogadtatni_az_emberekkel_a_felmelegedes_letet/

Nemcsak a globális hőmérsékleti csúcs, hanem a rendkívül kis mennyiségű tengeri jég és a tengerszint szakadatlan emelkedése is egyedülállóvá tette 2016-ot a WMO keddi jelentése szerint, mely a március 23-i meteorológiai világnap alkalmából jelent meg.
A tanulmány globális klímaelemző központok független adatbázisai, a WMO-tagországok országos meteorológiai és vízügyi információi alapján készült, tehát mérvadó hivatkozási alapnak számít.
A jelentés megerősítette, hogy 2016 volt az eddigi legmelegebb év a mérések kezdete óta, 1,1 Celsius-fokkal magasabb, mint az iparosodás kora előtti volt és 0,06 fokkal több, mint a korábbi, 2015-ös csúcs
- mondta Petteri Taalas, a szervezet főtitkára.

A tengerfelszín átlagos vízhőmérséklete szintén globális rekordot ért el, az Északi-sark jégkiterjedése az év legnagyobb részében az átlag alatt volt, a légköri szén-dioxid folyamatosan csúcsokat dönt, egyre nyilvánvalóbb az emberi tevékenység klímát befolyásoló hatása - magyarázta Taalas.

index.hu/tudomany/2017/03/21/386_honapja_melegebb_van_mint_a_20._szazadi_atlag/

Jani de Scytha 2017.03.22. 09:02:28

Azt mond már meg te indexolvasó tájékozatlan nyomorék, hogy mi ez a csúsztatás...

"NASA frissen kiadott adatsora szerint a mérések kezdete óta most először volt olyan, hogy hét egymást követő hónap is rekordmeleget hozott. Elemzők szerint közel járunk ahhoz, hogy a globális felmelegedés ne nehezen felismerhető trend, hanem akár egy éven belül is kimutatható változás legyen."

Ki vitatja hogy van?! Csakhogy a NAPTEVÉKENYSÉG okozza a NAPrendszer összes bolygóján.

Én vagyok az analfabéta, csak te beszélsz másról. :))

Senki nem mondta hogy nincs, csak azt hogy nem az amberi tevékenység okozza. Már csak azért sem, mert hteles feljegyzések vannak hogy az ipari forradalom előtt is megtörtént többször is, az elmúlt 2000 évben voltak mini jégkorszakok is. A Naptevékenység miatt te buta... nem az emberi tevékenység miatt.

(Jelezz vissza kérlek ha sikerült felfogni a gyenge elméddel. Jelezz csak vissza ;)

Jani de Scytha 2017.03.22. 09:09:30

És igen. Azt mondom egy olyan ostoba ateista vagy, és olyan vakon materialista, hogy azt hiiszed Isten fogalma az valami ókori babona?

Most akkor veled vitázzak, aki még azt sem tudja felfogni hogy miről beszélünk?

Hát te is hívő vagy.. CSak te abban hiszel, hogy az aminósavra rásütött a nap, abból lett hal-gyík-madár-majom-ember, és ez vagy te. Ez a tudományos? Mikor az ostoros egysejtűnek is olyan bonyolult meg összetett részei vannak, ami soha sem alakulhatott volna ki magától.

Egyetlen egy átmeneti faj sincs, nem találtak soha, te kuka... :) Darwinista ateista ... ista. Meg voltál vezetve egész életedben és akkorát koppantál hogy most inkább tagadsz mint egy szaros gyerek.

Majd imádkozom érted ;)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2017.03.24. 19:49:13

@Jani de Scytha: ez a bibliában van írva ostoba f*szkalap, hogy az összes bolygón melegebb van? Noé lemérte hőmérővel?
áruld el, miért lenne melegebb a Nap? csak nem azért mert az ózon nem tudja már kivédeni? ózonlyukról hallottál már te utolsó patkány? Az ózon, így az ózonréteg képes bizonyos frekvenciájú ultraibolya sugárzást elnyelni.

Az ózonréteget egy francia fizikus, Charles Fabry fedezte fel 1913-ban. Tulajdonságait egy brit meteorológus, G. M. B. Dobson fedezte fel, aki egy egyszerű spektrométerrel mérte meg a sztratoszférabeli ózonmennyiséget. Elsőként az 1970-es években tapasztaltak ózonkoncentráció-csökkenést az Antarktisz feletti sztratoszférában.

mérések gyors ütemű csökkenést jeleztek, míg 1955-ben 320 Dobson-egységet mértek, addig 1975-re ez 280-ra, majd 1995-ben 90-re süllyedt. Mivel más régiókban a mérések folyamán nem tapasztaltak csökkenést, ezért közel egy évtizedig mérési hibaként könyvelték el az antarktiszi eredményeket. 1974-ben három tudós, Paul Crutzen, F. Sherwood Rowland és Mario Molina kimutatta, hogy a fogyatkozás valóságos jelenség, és rámutattak, hogy az okozóit a mesterséges eredetű vegyszerek körében kell keresni. A felfedezésért a három tudóst megosztott Kémiai Nobel-díjjal jutalmazták 1995-ben.

te biztos nem hallottál még Georges Lemaître-ről. belga katolikus pap, fizikus, egyetemi tanár, a legagyobb istenhívők egyike

1924-ben Amerikába utazott, ahol egyszerre végzett csillagászati kutatásokat a Harvard Obszervatóriumban és beiratkozott a Massachusettsi Műszaki Egyetem PHD-doktori fakultására. Lemaître kezdett megismerkedni a csillagászati problémákkal, a tudósi körrel, és a korábbi elméleti tanulmányait gyakrolati megfigyelésekkel egészítette ki.

1925-ben visszatért Belgiumba, ahol a Leuveni Katolikus Egyetem tanára lett, és itt kezdett hozzá az általános relativitáselmélet alapján egy új kozmológiai elmélet kidolgozásához. Két év alatt nagyjából eljutott a táguló Univerzum elméleti modelljéhez, amelyet korábban egy orosz tudós, Alexander Friedmann is kigondolt. Mindketten a relativitás elméletéből vezették le a Világegyetem tágulásának gondolatrendszerét. Sem Lemaître, sem a kozmológusok társadalma nagy része nem tudta, hogy Friedmann ezt már leírta, de ő időközben elhunyt. Friedmann matematikus volt, akit a látott dolgok leírása érdekelt, de Lemaître tovább ment mint az orosz, és kitartóan kutatta, hogy mi történhetett korábban.

Ha időben visszafelé megyünk a Világegyetemnek kisebbnek kellett lennie. Ennek továbbgondolása, azaz ahogy a tudósok próbáltak visszamenni az időben, hogy meglássák milyen volt az Univerzum fiatal korában, vezetett az Ősrobbanás, vagy Big Bang elmélet kidolgozásához. Miután Lemaître kidolgozta univerzum-modelljét, elkezdett fizikai kutatásokat végezni, amivel igazolhatja azt. Ezért beleásta magát a kozmikus sugárzás és radioaktív bomlás részleteibe, amelyekkel rendszerbe foglalta világmodelljét. Elméletét 1927-ben tette közzé a Brüsszeli Tudományos Társaság Évkönyvében (Annales de la Société Scientifique de Bruxelles). Publikációját néma csönd fogadta, és ugyanebben az évben Einstein is durván elutasította a Solvay-konferencián. Tőle tudta meg, hogy Friedmann is ezen a problémán dolgozott. „Az ön számításai hibátlanok ugyan, de fizikája visszataszító” – ezzel hárította el Einstein Lemaître-t. Einstein ekkor már akkora tekintély volt, hogy ha valamiről ő ítéletet mondott, azt a tudóstársadalom is elfogadta, így továbbra is az általa képviselt statikus világmodell maradt az uralkodó álláspont.

Eddington sem válaszolt Lemaître-nek az Ősrobbanást felvető levelére. Ezek miatt Lemaître elkeseredett, és sokáig nem foglalkozott elméletével. Két évre rá Hubble mérései tökéletesen igazolták a tágulás elgondolását, és 1930-ban végre Eddington is felfedezte magának a korábban mellőzött dolgozatot. Lefordíttatta a korábban Belgiumban megjelent cikket, és megjelentette a Királyi Asztronómiai Társaság havilapjában (Monthly Notices of the Royal Astronomical Society), majd levelet írt a Nature-nek, amelyben briliánsnak nevezte Lemaître elméletét. A bizonyítékok gyűltek, egyre több tudós fogadta el a táguló Univerzum elméletét, és 1931. február 3-án Einstein egy nyilvános sajtótájékoztató keretében ismerte el, hogy Lemaître-nak igaza van.

1933-ban Pasadenában, a Wilson-hegyi Obszervatóriumban a kutatók konferenciára gyűltek össze, és Lemaître itt ismertette elméletét. Einstein már elismerően nyilatkozott: „Ez a teremtés leggyönyörűségesebb és legkielégítőbb magyarázata, amit valaha is hallottam”. Ennek nyomán Lemaître igazi híresség lett, hiszen előre megjósolt olyan dolgokat, amiket mások nem láttak, és bebizonyította, hogy Einstein tévedett. Sokfelé hívták a világ minden tájára, több kitüntetést is átvehetett. Érdekesnek tartották, hogy a legnagyobb elméleti fizikusok között van és katolikus pap egyszerre, de népszerűségéhez állandó kedvessége is hozzájárult, így nem csoda, hogy gyakran emlegették úgy, mint „a leghíresebb belgát”.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2017.03.24. 20:01:47

@Jani de Scytha: továbbá:

Lemaître mindig próbálta szétválasztani teológusi és természettudományos kutatásait, és azt vallotta: „Ahhoz, hogy mindenre kiterjedő figyelemmel kereshessük az igazságot, a lelkeket és színképeket egyaránt tanulmányoznunk kell.”

Az 1950-es években fokozatosan visszavonult, és matematikai kutatásoknak szentelte magát, nagy érdeklődést mutatva az akkor az egyetemeken és kutatóintézetekben terjedni kezdő számítógépek iránt. A Nagy Bumm elméletét véglegesen a kozmikus háttérsugárzás tudományos kimutatása igazolta, amelynek hírét Lemaître a leuveni kórházban tudta meg, ahol szívroham miatt kezelték. Egy évvel később hunyt el.

vagy Newton, fanatikus hívő volt, mégse akadályozta meg abban, hogy gondolkozzon, nélküle nem lenne ma űrhajó, meg lehet nézni a vallási fanatikusokkal, akik még tudományos, racionális gondolkozásra sem képesek, eljutottunk volna-e idáig.

Svédország volt az első ország, amely (1978. január 23-án) betiltotta az ózonréteget károsító aeroszol spray-k használatát.
Az ózonlyuk kialakulásának megelőzése érdekében született a montreali és a kiotói egyezmény, melyben az aláíró országok vállalták, hogy csökkentik az ózonréteget romboló kémiai anyagok kibocsátását.
Egy 2003-as tudományos bejelentés szerint a CFC gázok nemzetközi betiltásának köszönhetően az ózonréteg pusztulása lelassult. A bejelentést földi és műholdas műszerek vizsgálataira alapozták.

tudod ki volt Dobson?

ugyanezeket a többi portálról is lehozhatom, nemcsak az indexről te analfabéta féreg.

persze , ha nem lenne Nap, persze, k** hideg lenne b+, te ostoba , hogy lehetsz ilyen hülye troll?

a mini jégkorszak k-ra nem egyenlő a glob. felmelegedessél te idióta. ennyire ostoba vagy?

te mivel méred otthon a kozmikus sugárzást, hogy ilyen okosnak képzeled magad? feszülettel?

"Mikor az ostoros egysejtűnek is olyan bonyolult meg összetett részei vannak, ami soha sem alakulhatott volna ki magától. "

ez az érved te barom, akkor az az éeltforma milyen bonyolult, ami képes teremteni a semmiből? az hogy jött létre a k anyádat? persze egyik kérdésemre se válaszolsz te utolsó patkány.

nem tartom magam ateistának amúgy, de nem lehetünk olyan egoisták, egotisták sem, hogy minden miattunk alakult ki, és egy kedves szakállas bácsi figyel ránk és törödik velünk. ez gyerekes, infantilis, ez a naiv együgyüség jellemzi a vallásos embereket manapság. viktort is imádják agyhalott nyuggercsürhe.

TE milyen vallásos is vagy? áruld már el.
persze a kérdéseimre nem válaszolsz, a modorod mutatja, hogy te nem vagy vallásos, csak egy szánalmas magánélet nélküli ostoba troll, egy falafel klón?
nem is érdekel, ne rabold a drága időm korcs.

Jani de Scytha 2017.03.25. 05:55:47

Függetlenül attól, hogy édesanyád egy qrva volt vagy sem, és hogy egy idióta ateista és materialista sz@r vagy vagy nem, nem haragszom rád. A zagyva kis regényedet majd akkor fogom elolvasni ha fekszek le aludni, hogy könnyen menjen a szenderülés, amúgy sem érdekel a darwinista kis testület nyomorék gondolkodásmódja, mivel sok évig én is azt hittem hgy az a baromság az igaz.. Terjesszed csak a vallásod (atesita materializmus) és keverhetsz kavarhatsz soha le nem írt "noé mérte hogy mérte le a napot" felfogású ökörségeket, de a tények tények. Elhiszem hogy a hivatkozott száraz és sznob okoskodás kellő nyugalmat okoz neked abban hogy megmagyarázzad (leginkább magadnak) miért nincs Isten, meg összehordhatsz hetet havat ami szerinted Istenhez tartozik (az ószövettség nem feltétlenül, dehát nagyon buta vagy hozzá, mondom nem haragszom), a lényeg csak az hogy az elb@szott áltudományos szöveget tudod népszerűsíteni, amit hozzád hasonló idióták találtak ki, és te mint hasznos idióta, vérre menve harcolsz érte, mert neked meg ez a vallásod, ezt kell védened.

Pont azért tart itt a világ ahol (a pusztulás útján), mert hozzád hasonló Istentelen barmok olyan beszűkült tudatállapotban gondolkodnak ahogy.
Vicces hogy pont te vádolsz elfogultsággal, amikor elég visszanézni mennyire indulatosan adod elő ezt az evolúcionista mesédet, ami valljuk be elég vérszegény kis sztori.

Had kérdezzek valamit te kis pöcs...

Tudtad hogy a modern fizika és kémia megalkotói mind alkimisták voltak, és részletesen tanulmányozták a Bhagavad Gitát (lásd Manhattan terv, főleg Oppenheimer), a Bibliát, a Tórát, Kabbalát? Tudtad hogy Edison a Bohém erdőben Moloch-hoz imádkozott? vagy hogy Madame Curie-nek egy "földöntúli angyal" segített kutatgatni? Hogy Semmelweis Ignác Istenhívő volt?

Tudatd ezt te idióta? Próbálj már meg nem mellébeszélni és leírni nekem hogy ugyan mi zárja ki hogy mindent ami létezik egy felsőbb inteligencia alkotott meg úgy ahogy van?! Nem felététlenül ahogy a Bibliában, de valaki, valami, nem pedig a semmiből bumm világegyetem, ökoszisztéma, stb.

Mi zárja ki? A beszűkült üres felfogásodon kívül, ami olyan mint egy üres Pendrive, hiszen én tudok kritikusan gondolkodni, te meg nem, neked az agyad olyan mint egy memóriaraktár, amiről hívod a szánalmas kis hivatkozásaidat, amik semmit sem bizonyítanak.

Minden népnek megvolt a teremtéstörténete meg az Istene, dehát ugye az mikor volt már, tehát ha régen volt akkor biztos babona volt, merthát ugye csököttagyú hülyeúréknál felfoghatatlan és összeegyeztethetetlen a fizika és biológia törvényszerűségei azzal, hogy azt valaki így teremtette meg. Az hogy az univerzum tágul, tény, miért zárná ki ez azt hogy Isten teremtette, nem a semmiből egy robbanás, aztán csak úgy kialakult a fizika, biológia, ökoszisztéma...? minden..?

Logikus

Azt mond már meg hogy a szeretet szerinted mi?! Kémiai és fizikai jelenségek furcsa együttese, amit nem lehet mérni?! Hogy hogy minden élőlény mutatja a jelét hogy a kölykét szereti?

Jó téged nem szeretett anyád az látszik és valószínűleg a miatta érzett gyűlöletedet vetíted ki, de mindegy.

Légyszi ne írj mert nem érdekel a demagóg beillesztett kisregényed, a sok mese a hülyegyerekeknek. ;)

Isten Áldjon barátom és hidd el. A világ nem annyira egyszerű, primitív sz@r hely, mint amilyennek te hiszed! :)

UI: a Nap ciklikus, periodikus melegedése és hűtése nem a CO2 kibocsátás miatt van azt tudod. Lehet mellé beszélni csakhát minek?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2017.03.25. 13:58:08

@Jani de Scytha: ha nem olvasod el, akkor minek írsz?
te mint vallásos, úristen, te proli vagy, nem pedig vallásos, más anyját k anyázod, mint vallásos?! na ne már :D ilyen nincs. idejössz személyeskedni, mint vallásos?

k-ra semmi értelme a kis hobbidnak te troll.

"l sok évig én is azt hittem hgy az a baromság az igaz."

jaj te szánalmas vagy, olyan nincs, hogy valaki megtér és eldobja az evolúciót. te hitgyülis vagy? vagy szcientológus?
ha nem olvasod el a kommentem? én miért olvassam el a tiéd?

nem olvastam el, csak az első két sort, felesleges írnod, és felesleges beszélgetnünk

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.14. 12:54:30

Zsolt Boldogkoi 2023.01.13. 19:58:28
@tesz-vesz: Jó sokat írt. Pusztai Árpádnak igen rossz híre van a szakmában, a GMO-burgonyával etetett patkányok esetében eleve rákképződésre hajlamos törzset használt és számos egyéb probléma miatt a tudományos közösség nem fogadja el hitelesnek ezt az eredményt. Éppen most osztottam meg a feleségének az oltásellenes szövegét a Facebook oldalamon. Szörnyű. A GMO technológia és az általa előállított termékek alapból nem veszélyesek semmilyen szempontból. Persze, lehetne mérgező géneket is betenni a DNS-ükbe, de ezt nem teszik, nyilván. A Monasantót azóta megvette a Bayer. Ami a GMO vetőmagvakot illeti. Sok pénzt belefektettek az előállításukba és főleg az engedélyeztetésükbe. Ha nem kellene fizetni ezekért, akkor elég lenne egyszer megvásárolni, aztán szaporítani.

archiregnum.blog.hu/2022/03/21/boldogkoi_csodalatos_vilaga#c41773358

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.16. 10:55:00

itt facebook poszt:

Zsolt Boldogkői

"Elképesztő érvelés egy professzortól, aki egyébként az oltásellenesek egyik kedvence. Érdemes lenne nyilvánosan elhatárolódni ezektől a gondolatoktól. A hölgy férjének, Pusztai Árpádnak óriási szerepe volt a GMO hiszti kialakulásában."

www.facebook.com/zsolt.boldogkoi/posts/pfbid0AYzrRDQPFbCcvk2vYGZ6yHazHY45htBhe4Z1Nbt87yz6TEYSNYsYg3Rr2B158Kwxl

"Krisztián Ferenczi
A kedvencem, hogy a grafénoxid már nagyon kis mennyiségben is feketére színez bármit, ráadásul az aranynál is drágább grammja"

nyilván ezt raktják a pifzerbe, mármint Pusztai Árpád felesége, Bardócz Zsuzsanna Magdolna szerint.

"Az ilyenek hogyan kerülnek be az MTA-ba? Itt a publikációs listája:
m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=authors10001843&fbclid=IwAR3lhluCL7fiFWOglevrZDubylDJ3M5kD79jJT9LkptHzUxJLzMWaXF_DtA

Itt a doktori adatlapja:

doktori.hu/index.php?menuid=192&lang=HU&sz_ID=296&fbclid=IwAR0EydYJEfXwRxyOg6SBQuZuDXN5lS8ZH7bvr3wqpHOB6oMNb_RijtIkeGk

Itt az egyik "munkája":
www.twn.my/title2/biosafety/pdf/bio14.pdf?fbclid=IwAR2qdF7v71wOvTK_fvkd-idxPYL48Bx2PSDncrOn1wx0S0r426tnqaLHhhA

"

bár a GMO nem csak hiszti.
ahogy az archiregnumos blog kommentjében ki is fejtem neki. ha olvasta.
süti beállítások módosítása