kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Utolsó írka

  • tesz-vesz: frissítve: A préda, ha gyengeelméjű, még meg is sajnálja a predátorát, ha az épp belőle eszik: "hát meg lehet érteni őt is, hát éhes!" Ha beszélünk a pszichopatákról, beszélhetünk a másik végletről, a túlságosan is empatikus mimózákról, akik szerint nem lehet erőszakot használni azok el... (2024.11.25. 10:46) Beszélgetésem egy Téveszmés narcopatával
  • tesz-vesz: @ВUNKÓ: mi a baj? fidióta vagy? akarsz róla beszélni? (2024.11.18. 12:30) orbán balázs és A király választása
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.
de csak a gonoszok tartanak mindenkit gonosznak.

 

A hír (a tény) szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (41) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) Ady (1) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aksi (2) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (8) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fábián (1) Fábián (2) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) fico (1) ficsor (1) fidesz (372) film (107) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) frész (1) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) g. nagy lászló (1) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (24) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdú (5) hajdu (1) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (2) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedűs (2) hegedüs (1) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (95) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (5) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (5) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultura (59) kultúra (1) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (4) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) McConnell (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) megafon (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikepércs (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) MP (1) msz (1) mszmp (1) mszp (165) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) narcopata (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (2) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (124) orbán balázs (1) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (5) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (2) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (3) pszichopata (1) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (3) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) richárd (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajó (2) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sarkadi (1) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) stiglitz (1) Stiglitz (2) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (6) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szociopata (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (9) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (225) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zach (1) zách (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelenszkij (2) zelnik (2) zene (163) zentai (1) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Hat párti EP-vita és Csiba vs Staudt

2014.05.24. 12:44 | tesz-vesz | 11 komment

Címkék: mszp fidesz eu jobbik seres bajnai szanyi lmp csiba dr morvai krisztina staudt kásler

tök jó a gong a beszédek elején, mint egy 80-as évekbeli karatefilmben, mindjárt be is melegítek az edzéshez.

ez amúgy miért nem a magyar köztévén megy ??? nem szégyelli magát a fidesz?
 aki nem megy el egy ilyen vitára, nem is indulhatna a választásokon, ez a minimum édes istenem

 

Morvai nagyon jó:  7:27
bajnai: "nincs itt velünk a DK sem, érveiket tiszteletben tartom"
milyen érveiket? te hülye vagy? nincsenek is itt, nincsenek is érveik tehát! bemagoltad ész nélkül a leírt szövegeket? milyen ostoba beszélgetés ez, mikor nem reagálhat azonnal valaki arra, aki őt megszólítja

32:24 "hangulatbűncselekmény" a kovács kém-ügy. Morvai nagyon jó :D

bajnai 8 pert nyert, egyik se érintette az ügy lényegét, még a millás riporternő is mondja:
http://kkbk.blog.hu/2013/04/25/bajnai_es_a_kilenc_hajdu-betes_ongyilkos_emleke

bajnai : "az uniós pénzek olajkincsek" a r*hadt any*dat, te ostoba, egy gazdaság nem írható le egy mérőszámmal, a vámbevételek miatt a multik rendelkeznek az ország piacával és gazdaságával, elszívják a tőkét, levegőt, lehetőséget a hazai vállalkozások, gazdák elől, ami miatt az ország nem tud fejlődni, gdp-t termelni. de nézzük már meg: az életszínvonal nem változott 2004 után semmit se! ha olajkincseket találtunk akkor ennek látszódni kellett volna.. voltak játszóterek 2004 előtt is Magyarországon. bővebben a EU-ról az akácos poszt végén

kásler terrortámadással jön paks ellen, az kemény.

 bajnai: "gaudi-nagy nemrég a kossuth téren köpködött"  ó, te hazug féreg, azonnal kellett volna elvezetni a műsor után a börtönbe minimum.

seres mária meg mekkora egy buta tyúk. vmi komcsikölyök ölte meg az öregnek a fiát?

Tóth Tamás elsírja magát a fia halála miatt. Szanyi következik, és hogyan reagál rá? Teljes közönnyel szóra sem méltatja. Ez a vita jól megmutatta milyen bunkó paraszt az MSZ(M)P és társai!

Tény hogy a közjáték nem illett oda. DE! Szanyi az ország szeme láttára egy csepp sajnálatot sem mutatott egy síró öregember iránt. Ha így viselkedik a kamerák előtt, vajon hogyan viselkedik a valóságban??

 

hát igen, mekkora proli ez a szanyi, én minimum megkérdeztem volna, hogy vmi politikus-kölyök ölte meg a fiát? vagy mivan már a szálak magasra vezetnek szöveggel? vmi reagálás kellett volna, vitaszabály ide vagy oda, ki kellett volna lépni a szerepből, kíváncsi lettem volna pl Morvai kap szót, ő hogyan reagál? mert ő pont ilyen ügyvéd. vagy a többiek, szerintem az lmp-s is, meg a magoló bajnai is ugyanolyan lett volna , mint szanyi

ezek mind korrupt szociopata tolvajok akik még azt se tudják minek kellene hogy mutassák magukat.


Csak Csiba Katalin és a jobbikos képviselő vállalta az MR1 rádió Ütköző délben c. műsor által szervezett rádióvitát:

nem minősítem Csibát, mert szép kerek arca van, ez az egyetlen szerencséje, Staudt nagyon jó, Morvai GMO-s mézének meg még utánanézünk

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr366201847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mannlicher 2014.05.25. 19:14:56

Majd, ha lesz egy kis időnk végignézem, de ahogy belepörgettem az alapján nem csoda, hogy sehova sem jutunk az EU-ban (meg bárhol máshol), ha ilyenek képviselnek minket.

Annyira nem is a vámbevételek kiesését tartom gondnak, mert ez azt jelenti, hogy az unión belül nem kell vámot fizetni, csak éppen nem tudunk élni a lehetőséggel ami komoly probléma egy olyan országban ahol ennyire hangsúlyos az export. Az előbb olvastam erre egy frappánsat: "Ami szopás jön az EU-tol 100% betartva ami kedvező 2% kihasználva." Még csak azt sem mondanám, hogy ez kizárólag a multikkal van a probléma, sokkal nagyobb gondnak látom az állam szerepét. A magyar vállalkozásoknak elég nehéz versenyezni amíg választhatnak az adócsalás és a finoman szólva is magas adók között, míg a nagy külföldi cégek óriási adókedvezményeket kapnak csak azért, hogy nálunk telepedjenek meg. Nem beszélve arról, hogy a dolgozókat bérét is elég keményen megadóztatják, és akkor hol van még az áfa és a többi adó.

www.amipenzunk.hu/#/~/koltsegvetesi-kiadasok

Még ha legalább rendesen költenék el, nem a fent látható zsenikre és a túlnőtt vízfej fenntartására, vagy arra a szociális hálóra ahol sokszor nem oda megy a pénz ahova kéne.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.31. 13:31:49

@Mannlicher: vámbevételek, vámjogok elvesztése -> eggyel kevesebb állami hatalom -> összeengedjünk a pehelysúlyú meg a nehézsúlyú boxolót "demokratikusan", egy ketrecbe rakjuk a tyúkot meg a rókát, mert "minden élőlény egyenlő".

és most horváth andrás óta kiderült, a multik rengeteg adót csalnak, állítólag erről az eu is tud.

Mannlicher 2014.05.31. 14:21:10

@tesz-vesz:
Talán pont az az ország egyik legnagyobb baja, hogy az államnak túl sok hatalma van, főleg ha megnézed mit jelent a nagy hatalmú állam: semmirekellő here politikusok, az őket a háttérből irányító vagy a aktívan politikában részt vevő kiskirályok, akik abból élnek, hogy állami megrendeléseket teljesítenek 2-3X-os áron, az ország működését megbénító felesleges méretű bürokrácia aminek az egyetlen célja, hogy újabb hülyeségekkel terhelje le az embereket csak azért, hogy igazolja saját létét, az egyre hízó szociális háló, amin belül egyre nő azok száma akik nem azért folyamodnak segélyért, mert rászorulnak hanem, mert hülye lenne dolgozni, mikor annyi segélyt tud kiharcolni a közösségből, amennyit az őt finanszírozó adófizetők sem keresnek meg. (Ráadásul az ilyenek duplán károsak, mert egyrészt így pont annak jut kevesebb aki tényleg rászorulna, ráadásul az ő eltartásukra befizetett adókat a gazdaságból és a dolgozók béréből vonják el.) Szerintem pont az lenne a megfelelő ha tovább csökkentenénk az állam feladatait. Az állami kiadásokat legalább 20- 30%-kal vissza kellene fogni és az így felszabaduló pénzeket adócsökkentésre fordítani. Én például elsősorban a lakosságot közvetlenül érintő adókkal kezdeném, SZJA, ÁFA, de lehetne még sorolni.
Csalják a multik az adót? Micsoda meglepetés a 27% ÁFA hazájában, ahol az adócsalás nemzeti sporttá nőtte ki magát.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.31. 21:39:17

@Mannlicher: nem ez az állam baja , h nagy a hatalma, mikor nincs is így, válaszoltam a másiknál:

kkbk.blog.hu/2014/05/27/a_magyar_legikozlekedesi_vallalat#comment-form

neked ez a mániád.
"az őket a háttérből irányító vagy a aktívan politikában részt vevő kiskirályok"

ezt te magad mondod.... nem érzed, hogy ezek az oligarchák a MAGÁN szektorban vannak? tehát akkor hogy lenne túl nagy hatalma az államnak?

nem igazán értem, hogy lehet valaki ilyen izé:
"Szerintem pont az lenne a megfelelő ha tovább csökkentenénk az állam feladatait. Az állami kiadásokat legalább 20- 30%-kal vissza kellene fogni"

persze a FELESLEGES kiadásokat, pl pártfinanszírozás, kampánypénzek, ezeket meg kell szüntetni.
de nem leépíteni kell, HANEM NÖVELNI AZ ÁLLAM BEVÉTELEIT! teljesen egyértelmű.

az önkormányzat saját felelősségére vállakozhat, ezt tehát megteheti az állam is! és meg is kell tennie, kezdhetjük a bankokkal:

kkbk.blog.hu/2010/09/06/bankok_hilton

hasamra csapva mondom, egy állami kereskedelmi bank jelentősen szőkíteni a deficitet. pl már az hogyha saját magának tartozik az állam, nem egy külföldi kamatos uzsorásnak, már ez megdobja az életszínvonalat.

a multik azért csalnak, mert az állam megengedi nekik. nav-ról hallottál már? ha erős lenne az állami iránytás, nem csalhatnának adót, minő meglepetés.

Mannlicher 2014.05.31. 23:07:10

@tesz-vesz:
Szerinted Gyurcsány mi? Ő is egy kiskirály csak a magánszektorból átruccant bohóckodni egy kicsit.

Néz körül, a szomszédos országokban a költségvetés a GDP 40% körül mozog, Magyarországé 50% körüli. A környéken melyik ország maradt le legjobban? Arra nem gondoltál, hogy talán nekik van igazuk?

Igen és még lehetne sorolni például szociális juttatások.Szerinted normális, hogy többet költünk segélyre, mint rend- és honvédelemre, oktatásra, egészségügyre együttesen? Vagy a felesleges bürokrácia leépítése.

De leépíteni kell, hogy az emberek zsebében is több maradjon, szerinted miért az SZJA-val kezdtem? És akkor még a szociális kiadások csökkentése sem fájna annyira, mert sokan vannak akik az adóterhek miatt kénytelenek állami segítségnyújtást igénybe venni. Egyáltalán honnan akarsz te még újabb forrásokat bevonni? Minek akarsz te újabb forrásokat bízni, erre a bandára, talán még nem loptak eleget?

Már az is probléma, hogy az állam hiteleket vesz fel, esetleg annyit kéne költeni amennyi van. Jó persze tudom felelősségteljes politikával errefelé nem lehet választást nyerni.

Szerinted a kicsik miért csalnak? A vásárlók miért asszisztálnak ehhez az egészhez?

Nem akarlak megbántani, de ahhoz képest, hogy folyton a komcsikkal jössz, egy elég kemény baloldali, majdnem kommunista gazdaságpolitikád van.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.06.08. 15:29:03

@Mannlicher:
gyurcsány nem a magánszektorból ruccant át, hanem oligarcha, ahogy bajnai és apja, oszkó, simicska, orbán és apja, puch, csányi, demján.
POLITIKAI kapcsolatai révén szerzett vagyont a magánszektorban. ami nem igazi magánszektor, mert ezek mind a nép pénzét bitorolják, állami szerződésekkel, volt állami tulajdonokkal.

a szomszédos országok nem olyan ostoba komcsikból állnak, mint a mieink, ezek olyan korruptak, hogy hagyják adót csalni a multikat.

én nem akarok ezekre semmit se bízni, én ezeket kivégeztetni akarom hazaárulásért.

én gazdasági balos vagyok, emellett nemzeti érzelmű, nacionalista, kereszténybarát.

a kettő nem zárja ki egymást.

m.cdn.blog.hu/kk/kkbk/image/2010/politikabra.jpg

kkbk.blog.hu/2010/01/09/a_konzervativ_ember_magyarsagtudat_idegenszivuseg

kkbk.blog.hu/2010/09/06/bankok_hilton

Mannlicher 2014.06.09. 00:58:54

@tesz-vesz:

Ez a gond, nincs igazi magánszektor. Ami meg van az kénytelen meghódolni ezek előtt.

A környező országokban nem is húzzák le ennyire az embereket.
Csak nézd meg pl. a környező országokban az ÁFÁ-t:
Ausztria 20%
Cseho.: 21%
Szlovák: 20%
Szlov.: 20%
Magyaro.: 27%
Csak a román és a horváth közelíti meg, de azok is 24-25%-ok és ha más adókat is megnéznénk, akkor valószínűleg hasonló eredményeket kapnánk. Mi a közös a fenti országokban? Hogy már talán a románok is lehagytak minket.
hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81ltal%C3%A1nos_forgalmi_ad%C3%B3

Miért lehet erre fele ilyen pofátlanul csalni? Mert az emberek maguk is rákényszerülnek a kisebb nagyobb csalásokra és nem pofáznak, hiszen valahol ők is sárosak. Jól ki van ez találva. De ha ésszerű adókat vetsz ki, akkor az emberek is jobban fellépnek az ilyenek ellen.

Ezt tisztáztuk én meg inkább gazdaságilag a jobb oldal felé tolódtam.

A kettő nem zárj ki egymást, csak ha a gazdaágpolitikád rossz onnantól kezdve minden mind1.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.06.09. 15:09:26

@Mannlicher: nincs igazi magánszektor. Ami meg van az kénytelen meghódolni ezek előtt. "

kik előtt? és miért? mikor most mondom, hogyha lenne igazi magánszektor, akkor is felvásárolná az államot és a politikusokat.
de ráadásul te úgy látszik a magyar történelemmel se vagy tisztában, mivel a magánhatalmasok

kénytelen meghódolni?mikor a politikusok engedik a navval, hoyg a multik adót csaljanak? te miről beszélsz? legalább valami halovány közöd legyen már a való élethez.

a környező országokban nincsen magánkórház.

"miért lehet erre fele ilyen pofátlanul csalni?"

mert a politikusok primitív hazaárulók, korruptak, és lefizették, megvették őket. azért.

"Mert az emberek maguk is rákényszerülnek a kisebb nagyobb csalásokra és nem pofáznak, hiszen valahol ők is sárosak."

érettségizz le, mielőtt kommentet írsz. az emberek csak azt teszik, amit engednek nekik. a kkv-re rászáll a nav, nyugodj már meg.

te gazdaságilag szélsőjobb vagy szinte már. nekem nem rossz a gazdaságpolitikai elképzelésed, hanem humanista szempontból zsákutca és öngyilkosság.
mert egyenesen következik afelé, amikor a multi korlátlan hatalomhoz jut az emberi élet minden terében.

Mannlicher 2014.06.10. 11:58:56

@tesz-vesz:

Lehet, hogy félreérhető voltam, a magánszektor tetején olyan személyek állnak akik, nem tehetségükkel hanem állami kapcsolataik révén szerezték a vagyonukat. Az a kevés vállalkozás pedig aki valódi munkával jutott a csúcsra kiszolgáltatott a fentiekkel szemben.

Szerintem többet tudok a magyar történelemről mint te :D

Naná, hogy engedik még ők is tudják, hogy ha egyszer be tudnák szedni az összes adót amit kivetnek az ország napokon belül csődbe menne.

Nézd szerintem ezt felesleges folytatni, úgy nincs értelme, hogy csak személyeskedni tudsz. Azt hittem, hogy te egy értelmes ember vagy, akivel lehet érdemi vitát folytatni, de tévedtem. Nézz végre egyszer körül, az a gazdasági és társadalom politika amit te annyira támogatsz juttatta ide az országot, ebből táplálkozik a korrupció, ez teszi tehetetlenné és sebezhetővé az embereket a multikkal szemben. Tulajdonképpen akármennyire is tagadod, te pont azokat a folyamatokat támogatod amiket annyira gyűlölsz. Ha a te elképzeléseid szerint folytatódnak a dolgok (márpedig úgy alakulnak, csak te ezt nem vagy hajlandó elismerni), akkor csak szegénység és pusztulás vár erre az országra.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.06.14. 11:48:56

@Mannlicher: a magánszektor tetején olyan személyek állnak nyugaton akik gyakorlatilag örökölték a szakmát, vagy kijelölték esetleg családilag őket a milliárdok kezelésére. bankárcsaládok stb. ezek felvásárolták a politikusokat, fizették nekik a kampányaikat, ami nélkül el se indulhatnak a választáson.

itthon meg komcsik ma a milliomosok, mi ebben a félreérthető? eddig is ezt mondtam.
itthon szerintem senki nem jutott a csúcsra politikai kapcsolatok nélkül.
a multik nav-val csalhatják az adót, az otp meg a waberer meg a kőbányák, meg a többi jóelvtárs kezébe került, vagy kapnak min. osztalékot, ugyanis éhesek az elvtársak, ha vmi nagyon jól fut, akkor felvásárolják. van miből.

"Szerintem többet tudok a magyar történelemről mint te :D"

te is történész vagy?
az egész történelmünket jobban tudod? szakosodtál az egész történelmünkre? miben áll a te jobban tudásod? miben csúcsosodik ki?

"Naná, hogy engedik "

mit? mit engednek? hol a mondat alanya?

"ők is tudják, hogy ha egyszer be tudnák szedni az összes adót amit kivetnek az ország napokon belül csődbe menne."

logikailag ez nem oké ám azt tudod? ha ők is tudják, akkor miért olyan magas az adó? ne fárassz már, ez egyértelmű, hogy egy kedvezmény a bűnszerevezetben elkövetett csalás minősített esete.

ők is tudják, hogy ha egyszer be tudnák szedni az összes adót amit kivetnek az ország napokon belül csődbe menne.

ne hisztizzél már

"te pont azokat a folyamatokat támogatod amiket annyira gyűlölsz."

rámutatnál hogyan?

"Ha a te elképzeléseid szerint folytatódnak a dolgok ..."

tehát hogy ne adjunk át minden hatalmat a "magántőkének", ami csupán profitorientált? ez vezet pusztulásba és szegénységbe? miért is? rámutatnál?
süti beállítások módosítása