KáKánBéKa
Egerben van róla elnevezve egy könyvtár, és az utca, amelyben a Magyar Rádió van Budapesten; méltó névadó a posztkommunista rádió utcájának. Mit ír róla a kortárs Tormay Cecile:
"1918. november 13.
A budapesti zsidó irodalom vezérírója, Bródy Sándor, az ,,Az Est" című lapba ma cikket írt a német császárról, akiről ugyancsak ő nem is olyan régen, mikoriban még hatalmas volt, mint félistenről írt. Most szó szerint azzal kezdi: "A világtörténelem egyik legnagyobb gonosztevője, Hohenzollern Vilmos megszökött hazájából és holland földön Bentrick grófkastélyába bekönyörögte magát. Ott hált az éjjel tizedmagával, átkozott fajzatának csak egy kicsiny részével, a vörös képű, mindig snejdig, mert mindig részeg fiával, ennek élete párjával, Cecíliával és az anyacsászárnéval, az emberi faj e formátlan némberével". Aztán azzal végzi: "Nyöszörögve, nyavalyásan, szűkölve fekszik a vendégágyban az elszökött császár. És a "Szegény öreg ember" ez órában már csak az életéért reszket, arcul köphetik, letérdeltethetik, csak életét hagyják meg"...
Az, aki így ír, a jelenlegi kormány javarészt radikális újságíró minisztereinek és államtitkárjainak a nevelő mestere volt. Ez a szellem uralkodik ma a fórumon. Ilyen hangok beszélnek annak a nemzetnek a nevében, amelyet majd ezer év óta Európa leglovagiasabb nemzetének hívnak.
Az "Az Est" cikkére a magyar társadalom még mai szánalmas zsibbadásában is felhördült. Csak a hitványak rugdossák meg a szerencsétlenséget. Ezer és ezer tiltakozó levél támadt neki az "Az Est" szerkesztőségének, temérdek előfizető visszaküldte a lapot. De mit használ ez? A lap titokban fogja tartani a felháborodást és az aljas, gyáva cikk gyalázata, mint annyi más gyalázat, amit álarcunk alatt elkövetnek, visszahull reánk.
Meddig kell még tűrnünk? Irgalmas Isten, meddig tart még?...
Nincs hová néznünk vigasztalásért. A határok, felül, köröskörül egyre beljebb gyűrűzve tódul a földönfutóvá lett magyar élet. Ma már az ország valamennyi útján kifosztott emberek és hontalan, ősi vármegyelobogók menekülnek. Szekerek, gulyák kavarognak, hintók, gyalogosok, állatcsordák, dübörgő vonatok, emberrel zsúfolt marhaszállító kocsik. Futó falvak, futó kis városok...
Őrült, véresre sírt szemmel jön a fél ország magyar népe áruló fővárosa felé. És a szívszaggató hömpölygés nem névtelen tömeg többé; nevek hallatszanak ki belőle, arcok bukkannak elő, amelyeket ismerek. Nap-nap után újak jönnek, akiknek nincs többé tűzhelyük, nincs ruhájuk, nincs betevő falatjuk és szép tiszta otthonuk helyett zugvendéglőkben roppant árak mellett könyörögnek ki maguknak szállást legalább egy éjszakára..."
1919. április 23.
Most a forradalmi vésztörvényszék elnöke.
Mielőtt elutazott Pestről Szolnokra, egy délután Gerbeaud cukrászdájának az ablakában ült és kávézás közben kinézett a térre. Többen hallották, mikor mondta: itt a Gizella téren fogok egy guillotine-t felállítani. Annyi burzsuj vérnek kell még folynia, hogy az automobilom kereke vérben gázoljon. Valaki beszélte, aki Budapesten járt: Szamuellyt terrorista testőrség őrzi, gépfegyveres különvonaton utazik és hóhért visz magával. Az újságírók körében, a forradalmi Otthon clubban, az egykori névtelen riporter hirtelenében ünnepelt nagyság lett újságíró fajrokonai egy része előtt. Bródy Sándorról mesélik, hogy pezsgőzés közben átölelte és felköszöntötte: - Tibikénk, prófétánk.
Igen az ő prófétájuk! Most, hogy visszagondolok, emlékezetemen át egyre élesebben látom a fekete hiéna-ember arcát. Visszataszítóan mosolyog új hatalma felett. Látom fekete sima fejét és fekete kesztyűs keze int. Bitókat állítanak fel, ahová mutat. És az akasztófák, mint fekete héber írás ott maradnak az ég alján, mikor különvonatán odébb megy, más lázadó tájak felé.
Utolsó írka